Te Jó Isten, ezt a feszült légkört! Nade, kezdjük az elején, mert nem jó az, ha rögtön belecsapunk a lecsóba. Félelmetes, egyszerűen félelmetes, ahogy váltogatsz az idilli pillanatok és a sodró és pattanásig feszült, ideges részek közt, kedves családom már rohamléptekkel súlyosbodó elmepatának néz, mikor az egyik pillanatban kedélyesen röhögcsélek, a másik pillanatban pedig már kirúgom magam alól a széket, úgy pattanok fel és kiáltok, hogy "NE!", tehetetlen könnyekkel a szememben, vagy visszafojtott zihálással és elakadó lélegzettel gyűrögetem a zsebkendőmet, miközben tekintetem potom fél deciről vizslatja a monitort, pislogás nélkül. Borzasztóan be tudsz szippantani, ezt még valahogy megbosszulom. Teljesen függő lettem, amíg drága gépem szervízben volt, addig is csak azon járt a fejem, hogy "úristen, biztos van egy új fejezet, és én azt NEM olvashatom el, sőt, a régieket SE olvashatom újra... ez az Égiek átka, ez már biztos...". Így még bizony nemigen jártam. Na szép. Ja, és most konkrétan a történetről, bocsi, elkalandoztam: bizsergető és fojtogató a Franciaország és Anglia közötti régi (??) szenvedély emlékének jelenléte. Ott ólálkodik minden sarkon, minden folyosón, a kert virágai között... Feszítő minden kis pillanat, amit Francis és Arthur együtt töltenek /hát én helyettük is irulok-pirulok/, még ha kényszerből (???) is történik mindez. Közös múltjuk mérhetetlen erővel nyomja mindkettejük vállát. Arthur bőszen roskadozik is a teher alatt, képtelen kievickélni saját őrülete és múltja alól, képtelen hinni a szerelemben, képtelen józanul viselni a jövőt. Megszerezte Alfredet, s Alfred is megszerezte őt, de egyetlen Iggynk máris azon aggódik, mikor fogja elveszíteni. (Anglia karaktere gyönyörűen ki van bontva, kerek egészében azt adtad vissza, amit a Mester csak sejtetett. Pont így képzeltem el, pont ennyit adtam én is hozzá, a saját kis Arthur Kirklandem itt belül most magára ismert.) Franciaország képzeletemben kezd elválni Angliától, eddig ugyanis csak együtt tudtam őket elképzelni /na meg Arthurt Amerikával/. Most Francis mellé végérvényesen befészkelte magát Kanada, és azt hiszem, kimozdíthatatlanul ott is marad. Lenyűgöző kettőjük kettőse, Francis féltve és vigyázva öleli körbe Matthewt szeretetével, nagyon édesek. Alfred pedig egy lökött és fülig szerelmes kamasz, akit csak imádni lehet, kiskutyaként rajongja körül Iggyt, amikor csak tudja, és a maga önző módján, mégis figyel rá. Mi lesz velük? Mennyire fognak összetörni, amikor kiderül...? Félek, félek hogy mit hoz a jövő... Mit akar Anglia Amerika pisztolyával...? Arthur képes lesz elfogadni a boldogságot...? Egyre csak gyűlnek a kérdések... Azt hiszem, az utolsó résznél nem lélegeztem, nem dobogott a szívem, nem hallottam, és nem láttam, megszűntem élni a külvilág számára, és mikor Francis határozottan (????) elutasította Arthurt, tört ki belőlem egy apró, de nem annyira megkönnyebbült sóhaj csak, utána ismét meghaltam kicsit. Anglia, te... te aljas, önző... Miközben igen, teljesen együttérzek vele, megértem minden tettének okát, és mozgatórugóit, megértem az őrületét, mert az, egy őrült és sebzett ember (ország), legszívesebben átölelném és megnyugtatnám, bár ez nem segítene semmin... Rettegek, hogy mi lesz a vége ennek az egésznek, és nem nyugtat meg, hogy eddig majdnem az összes műved szívszorítóan keserű és valósághűen fekete... Nem, ők mos tényleg megérdemlik a boldogságot. És még oldalakat tudnék írni erről a zseniális műről, de azt hiszem így is elszaladt velem a ló, és hát, hagyok a következő fejezetre is :Đ. ELMONDHATATLANUL várom a következő fejezetet, mert imádom minden betűjét és szavát. Asszem oltárt fogok neked emelni a szobámban :Đ

Szerzõ válasza: Kitapétázhatom a kritikáiddal a várost? T^T Kérlek, kérlek, KÉRLEK. Annyira mérhetetlenül köszönöm, annyira hálássá, boldoggá, lekötelezetté teszel mindig; elgondolkoztatsz, nagyobb kihívások elé állítasz, ösztönzöl és megnyugtatsz. Egyszerűen elmondhatatlanul örülök, hogy ilyen hatást váltanak ki belőled az írásaim, és nagyon drukkolok, hogy a továbbiakban is a kedvedre valók legyenek a történetek, hogy így viszonzoni tudjam valahogy azt a rengeteg kedvességet és erőt, amit tőled kapok, ami belőled árad. Nagyon köszönöm a hosszú és részletes kritikákat és T^T Annyira aranyos vagy, mondj már valami negatívat. XD