Cím: Nothing Left To Hold – Támasz nélkül
Harry Potter/Twilight crossover
Szerző: Branwen777
Fordító: Kaimei
Párosítás: Harry/Edward
Figyelmeztetések: Slash (férfi/férfi), angst, dráma, felnőtt jelenetek, durva nyelvezet, szexuális aktus két férfi között, crossover, AU, nincs Voldemort
Történet: Nem Dursleyék voltak Harry egyetlen élő hozzátartozói, és mint kiderül a Cullen név a Potter család egyik oldalági vérvonalának tagja, így miután Dursleyék árvaházba adják a hét éves Harryt, Carlisle beleegyezik, hogy magukhoz veszik Harryt és sajátjukként nevelik fel. Persze Harry megkapja roxforti levelét tizenegy éves korában, és még családja Forksba költözik, ő a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző szakiskolában tölti idejét. Természetesen Harry rendszeresen ír levelet családjának and minden szünetet valamint szabad hétvégét otthon tölt, azonban miután Harry visszatér hatodik évére az iskolába, a dolgok változni kezdenek. Levelei rövidülni látszanak, a hívások megritkulnak és minden alkalommal újabb kifogást látszik találni, csak ne kelljen hazalátogatnia. Úgy tűnik, mintha Harry megpróbálna eltávolodni családjától, de Cullenéknek fogalmuk sincs róla miért. Egészen addig, míg hetedik év végén a fiú végül haza nem érkezik, csakhogy a titok, amit addig rejtegetett az egész családot szétszakíthatja.
F/N:Ez az első magyar fordításom, és igazából nem is nagyon tervezek többet, legalábbis egyelőre, azonban Branwen valami olyasmit alkotott, amit úgy érzem, muszáj megosztanom mindenkivel. Tulajdonképpen ez volt az egyik első HP/Twilight crossover, amit olvastam, és ez volt az is, ami először ihletet adott, hogy belekezdjek a sajátomba. Az elejétől a végéig imádtam, és meg kell mondanom, hogy nem egyszer volt olyan, hogy én is majdnem sírva fakadtam, pedig messze állok az érzelmes kategóriától. Szóval úgy döntöttem, hogy, természetesen a zseniális Branwen engedélyével, veletek is megosztom ezt a számomra varázslatos művet, és reménykedem, hogy olvasása után egyet értetek velem.
Ha eredetiben is szeretnétek olvasni, az alábbi linken megtaláljátok:
http://www.fanfiction.net/s/4992277/1/Nothing_Left_To_Hold
Branwen ráadásként minden fejezethez tartozó dalt egy mappába gyűjtött, amit innen tudtok letölteni, ha érdekel. A szóközöket és a REMOVE feliratokat töröljétek ki
Listen/Download Song: http://www. (REMOVE) 4shared (REMOVE) .com/dir/14468075/56ddc90d/ (REMOVE) Nothing_Left_to_Hold. (REMOVE) html
Jó olvasást, és a kritikának mindketten örülnénk.
Ja, igen. A címet leginkább „Támasz nélkül”-nek tudtam fordítani, hogy megtartsa jelentését, de még használható is legyen, de nekem valahogy jobban tetszik az eredeti cím, ezért azt is meghagytam. A fejezet címekkel is ugyanígy fogok tenni, ugyanis mindegyik egy-egy dal címe.
Kaimei
________________________________________
1. Wasted Time – Elvesztegetett idő
Skócia – Diplomaosztás után
A Szombati Boszorkány Rádió interjúja
- Tehát, Mr Potter, új maxi albumának címe Elvesztegetett idő, és noha csak tegnap került kiadásra, máris elfoglalta az első helyet a világ összes slágerlistáján. Hogyan érinti ez Önt? – kérdezte a nő, mikrofonját Harry arcába tolva.
- Mindig nagyszerű, amikor a rajongók szeretik a zenémet, főleg úgy, hogy ez a dal annyira más, mint az előzőek – Harry már hozzá volt szokva az ilyen esetekhez, így egy bűbájos mosoly kíséretében hajolt előrébb, hogy válaszoljon.
- Ez lett volna a következő kérdésem! – kiáltott fel a riporter lelkesen, mire Harry majdnem megforgatta szemeit. – Ez a dal sokkal másabb, mint jóval vidámabbak, amik az előző három CD-jén találhatók. A rajongói egy sötétebb, sejtelmesebb hangzásra számíthatnak az új lemezen?
- Őszintén nem tudom – válaszolta Harry az igazságnak megfelelően, megpróbálva egy kényelmesebb pozíciót találni a kényelmetlen fémszékben. – A dalszövegek írása még folyamatban van, de igen, azt hiszem az új lemez sejtelmesebb lesz. Most, hogy az előző CD-k ilyen jól fogytak, a kiadóm több időt és szabadságot adott nekem ezzel. Valójában én írom a saját dalaimat és én is veszem fel őket. Egy pár szám már elkészült, ez egy közülük, szóval majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok.
- Akkor hát van valami oka ennek a sötétebb hangzásnak? – tette fel a boszorkány a kérdést, amitől Harry tartott, annak ellenére, hogy tudta végül mindenképpen elő fog kerülni.
- Az első albumom tizennégy éves koromban jött ki, a második, amikor tizenöt voltam, a harmadik pedig, amikor tizenhat… Úgy gondolom, hogy a zeném és a gondolataim a koromban végbemenő változásokat tükrözik. Hívhatja tinédzserkori szorongásnak vagy aminek akarja, azonban rengeteg dolog történt és még több változott az életemben, stílusom pedig követni kezdte ezt. Korábbi dalaim a közönségre fókuszáltak és arra, hogy mi eladható, ám amiken most dolgozom, már teljes mértékben engem, az érzéseimet és mondanivalómat sugározzák, mondhatni megszabadulok démonaimtól.
- Kifejtené ezt bővebben? Mi változott? – érdeklődött a riporter kíváncsiságtól égő szemekkel, de esélytelen volt, hogy Harry bárkivel megossza titkait, nemhogy a sajtóval és rajongók millióival. Éppen elég volt, hogy dalaiba belefűzte őket, amit a belső kényszer ellenére is csak vonakodva tett meg. Csakhogy ez volt az egyetlen lehetőség feldolgozni felgyülemlő érzéseit.
- Erre inkább nem válaszolnék – felelte Harry egyszerűen, és minden riporter aki valaha interjút készített vele – és még azok is, akik nem voltak elég szerencsések – megtanulta, amikor ő kiejtette ezt a mondatot a száján, akkor jobb volt ejteni a témát.
Harry már csak azzal kiérdemelte hírnevét, hogy szimplán kisétált egy interjú közepéről, ha az újságíró képtelen volt leszállni egy adott témáról vagy mondott valamit, ami a fiúnak nem tetszett, emellett Harry nem is adott túl gyakran interjút. Inkább a nyilvánosság figyelmén kívül maradt, ha tehette, főként az elmúlt évben válva ennyire visszahúzódóvá. Valójában ez volt az első interjú, amit tavaly óta elvállalt, és most is csak azért, mert a sajtó részt vett a roxforti diplomaosztáson.
- Akkor mik a tervei a jövőre nézve, várja valahol egy különleges személy, miután elhagyta az iskolát? – hangzott el a tréfásnak szánt kérdés.
Minden alkalommal ugyanazokat a kibaszott kérdéseket tették fel, ami nem kicsit idegesítette Harryt, de magára erőltetett egy mosolyt és ugyanazt a választ adta, mint mindig. – Nem… nincs senki.
- Óó, gyerünk, Mr Potter! Az összes rajongója odáig van a kíváncsiságtól. Ön egy nagyon erős varázsló, tehát biztosan van egy Társa – kötötte az ebet a karóhoz a nő, és igaza volt.
Harry ötödik évében jött rá, hogy minden nagyhatalommal bíró varázsló rendelkezik egy Társsal, valakivel, aki képes ellensúlyozni a benne forrongó energiákat. És teljesen véletlenül Harry pont a nagyon erős varázsló kategóriájába tartozott ráadásul a Társát is megtalálta. Ráadásul a vélákhoz és sok más varázslényhez hasonlóan a varázslók Társa is álmukban jelenik meg először, általában tizenhat éves koruk körül. Az már csak Harry balszerencséjének volt betudható, hogy Társa már korábban mást választott magának, és hogy a szóban forgó Társ éppenséggel a bátyja volt.
- Nincs mit mondanom – válaszolta Harry lágyan, valami a hangjában pedig elárulhatta őt, ugyanis a boszorkány arca szomorkás ráncba futott és összetörtnek látszott miatta.
- Oh, sajnálom – érkezett a gyászos felelet, ám hamar tovább is léptek a dolgon. – És mik a jövőre vonatkozó tervei? Londoni lakásában szándékozik maradni, esetleg visszamegy az Államokba?
Harry szelíden elmosolyodott, ahogy anyja eszébe jutott, igazán hiányolta őt és rájött, hogy igazán megérte közel lennie a Társához, ha ezáltal egy kis időt tud tölteni a szüleivel.
- Úgy gondolom, itt az idő, hogy hazatérjek.
Forks, Washington
Cullen háztartás
- Haza jön – sóhajtott fel Esme megkönnyebbülten, ahogy boldogságtól ragyogó szemekkel férjére nézet.
Majdnem két év telt el azóta, hogy utoljára látta legkisebb fiát. Egyik napról a másikra levelei megritkultak, nem jött haza a szünidőkben, ahogy korábban és a családból senki nem értette, hogy miért. Esme szíve összetört a gondolatra, hogy Harry látszólag elhatárolódott tőlük, ami feldühítette többi gyermekét, ám Carlisle – a józan ész hangja – úgy vélte kell lennie valami magyarázatnak, amit remélhetőleg most majd meg is kapnak.
Talán csak nem volt elég ideje az iskola és a zene mellett, még ha ez korábban soha nem gátolta, akkor is. Azonban mindez nem számított, mert Harry végre úgy döntött, hogy haza jön. Carlisle visszamosolygott feleségére, majd visszafordultak a rádió felé, hogy hallhassák az interjú hátralévő részét.
- Akkor hát a családja a Washington állambeli Forksban lakik? – kérdezte a nő.
- Igen, apám orvos és a munkája sokfelé viszi, de már lassan három éve ott élnek – válaszolta Harry sokatmondóan. Mindig is csodálatos szónok volt, soha nem dadogott vagy vált zavarttá. Éppen ezért a riportereknek rettentően nehéz dolguk volt, ha felkészületlenül akarták érni.
Nem régiben láttak róla egy képet valamelyik magazin címlapján és meg kellett állapítaniuk, hogy az elmúlt néhány évben is rengeteget változott. Az egész megjelenése és viselkedése sötétebb lett és komolyabbá vált. Harry megszabadult szemüvegétől, leginkább sötét színeket hordott és szemceruzával húzta ki szemeit, valamint a magazin valami tetoválásról is beszélt, de arról nem, hogy melyik testrészén lelhető fel. Fülbevalója volt és haját már nem próbálta tonnányi hajzselével a fejére lapítani, hanem divatosan rendezetlenné vált, mintha valaki épp most futtatta volna át rajta ujjait.
Esme aggódott a rengeteg változás miatt, amin az újságok tanúsága szerint az ő ártatlan kisfia átesett, és a sokkal érettebb külsővel rendelkező fiúról készült képek egyáltalán nem nyugtatták meg őt, de Carlisle említett valamit a tinédzserkori szorongásról és lázadásról, ami viszont némiképp segített aggodalmán. Csakhogy ez az interjú ismét újabb kérdéseket ébresztett benne.
Még nem hallották az új számot, és Esme remélte, hogy a rádió lejátssza majd a beszélgetés végén, így ő is megtapasztalhatja, amiről a nő beszélt. Harry korábbi zenéje mindig annyira lágy és… aranyos volt – noha soha nem ejtette volna ki ezt a szót Harry előtt – de ahogy fia is mondta, az első három CD-je tizennégy, tizenöt és tizenhat éves korában jelent meg és nem igazán szólhatott bele zenéje témájába. Esme azonban nem volt biztos benne, hogyan fogadja a fiú új, dühösebb oldalát, és tudni akarta, honnan származik ez a harag. Talán Harry tőlük való elszakadásával állhatott kapcsolatban…
Esme épp időben fordult vissza az interjúhoz, hogy hallja, amint épp a dalról beszélnek.
- Tehát ez az új dal… Miről szól? Honnan jött?
- Nos, pontosan arról szól, amit a cím jelent: Elvesztegetett Idő – válaszolta Harry egy mély kuncogással, ám jókedv helyett megtörtség sugárzott az apró nevetésből, őket pedig megdöbbentette, mennyit változott a hangja. A fiatal fiú hangja mélyebb, tapasztaltabb és érettebb tónust kapott. – Arról szól, milyen túl sokáig várni valamire… kimondani valamit, amit ki kellett volna mondanod, de te túlságosan féltél és most már forgathatod vissza az időt, hogy mindent megváltoztathass. Túl sokáig vártál és most már túl késő… elszalasztottad az esélyed, és minden, ami valaha fontos volt, minden pillanat, amit vártál… csupán elvesztegetett idő lett.
- És… mikor írta ezt a dalt? – kérdezte az riporter kíváncsian.
- Úgy két éve – felelte Harry.
Esme és a többiek váltottak egy pillantást az asztal fölött.
- Gondoljátok, hogy ennek van valami köze a… – Edward szorosabbra vonta ölelését Bella dereka körül, ahogy a lány érdeklődve figyelte a vámpír családot.
Edward mesélt neki a másik halandóról, akit hét éves korában fogadtak örökbe egy árvaházból… egy varázsló, ahogy Edward mondta. Ám az igazi sokk akkor érte, amikor megtudta, hogy Edward fogadott öccse nem más volt, mint a híres zenész, Harry Potter. Természetesen ismerte a zenéjét. Sőt, tulajdonképpen az első három CD-jéből kettő meg is volt neki, hiszen a fiú nagyon híres volt a tinédzserek körében, még úgy is, hogy soha turnézott sehol és csak ritkán adott életjelet magáról vagy egyezett bele egy interjúba, ráadásul az őt körüllengő titokzatosság csak tovább növelte hírnevét.
- Ssh! – vágta el Alice sietve Edward mondatát. – Most fogják leadni.
Abban a pillanatban, hogy az első sorok elhagyták Harry száját, már tudták, hogy ez a szám teljesen különbözni fog azoktól, amihez korábban hozzászoktak. Először is, már a hangja egészen más volt, nem a pörgős, vidám, fiús ütemek szóltak a rádióból, hanem egy sokkal kiforrottabb, karcosabb… dühösebb dallam. A dalszöveg is sötétebb, nyomasztóbb volt… egész egyszerűen szívszorító.
Ha Esme képes lett volna könnyeket ontani, valószínűleg zokogott volna. Nem tudta megérteni mi történt az ő kisbabájával, hogy valami ehhez hasonlót írjon… hogy így kelljen éreznie, de elhatározta, hogy ki fogja deríteni.
( )
Say it to my face
Look me in the eyes
And say what you have to say
You know we can't erase these words before goodbye
And turn the final page
Mondd az arcomba
Nézz a szemembe
És mondd, amit mondanod kell
Tudod, hogy nem semmisíthetjük meg a búcsú előtti szavakat
És lapozd el az utolsó oldalt
Here comes alone again
Itt érkezik ismét a magány
Everything's broken
Everything's vacant
Everything's wasted time again
Sentiments hopeless
Innocence jaded
Everything's wasted time again
Minden összetört
Minden jellegtelen
Minden csak újabb elvesztegetett idő
Az érzelmek reménytelenek
Az ártatlanság megcsömörlött
Minden csak újabb elvesztegett idő
And so we leave this stage
And all our best read lines
And all the acts we played
So say you wanna leave
And say we never held
És így hagyjuk el ezt a színpadot
És legjobb felolvasott sorainkat
És eljátszott szerepeinket
Így mondd, hogy menni akarsz
És mondd, hogy sosem tartottuk
The way we always hoped we'd try
Az utat, amit mindig követni próbáltunk
And say hello to alone again
És köszönj ismét a magánynak
'Cause, everything's broken
Everything's vacant
Everything's wasted time again
Sentiments hopeless
Innocence jaded
Everything's wasted time again
Mert minden összetört
Minden jellegtelen
Minden csak újabb elvesztegett idő
Az érzelmek reménytelenek
Az ártatlanság megcsömörlött
Minden csak újabb elvesztegett idő
Oh someday we might find
Some sacred place in time
But until then all we'll share
Are dreams we've left behind
Oh egy nap talán találunk
Egy megszentelt helyet az időben
De addig minden amit megosztunk majd
Csupán az álmok lesznek, amiket hátra hagytunk
'Cause everything's broken
Everything's vacant
Everything's wasted time again
Mert minden összetört
Minden jellegtelen
Minden csak újabb elvesztegett idő
Everything's broken
Everything's vacant
Everything's wasted time again
Sentiments hopeless
Innocence jaded
Everything's wasted time again
Everything's broken
Everything's vacant
Everything's wasted time again
Sentiments hopeless
Innocence jaded
Everything's wasted time again
Mert minden összetört
Minden jellegtelen
Minden csak újabb elvesztegett idő
Az érzelmek reménytelenek
Az ártatlanság megcsömörlött
Minden csak újabb elvesztegett idő
Mert minden összetört
Minden jellegtelen
Minden csak újabb elvesztegett idő
Az érzelmek reménytelenek
Az ártatlanság megcsömörlött
Minden csak újabb elvesztegett idő
Everything is broken
Everything is wasted time
Everything is broken
Everything is wasted time
Minden összetört
Minden csak elvesztegett idő
Minden összetört
Minden csak elvesztegetett idő
________________________________________
Dal: Fuel-Wasted Time
A/N2: Az az igazság, hogy utálok dalszövegeket fordítani, mert pontos fordításban általában botrányosan hangzanak, viszont a szabad fordításoktól meg általában falra mászom, mert legtöbb esetben egy kicsit sem hasonlít az eredetire…
Magát az első fejezetet egy igazi élmény volt fordítani, mert a külső néző pont és a nevek ilyen gyakori említése teljesen távol áll tőlem, ráadásul Branwen stílusa is teljesen más, mint az enyém. De legalább megtapasztaltam, mennyire nem egyszerű egy teljesen más nyelvtannal rendelkező nyelvről a sajátunkra fordítani, ráadásul úgy, hogy némileg élvezhető is maradjon. Szóval remélem elláttok majd meglátásaitokkal, bár sok mindenen nem tudok majd változtatni, hiszen nem írhatom át a történetet a saját fogalmazásmódom szerint. ^^ De befejezem a fecsegést. A következő fejezetig
Kaimei
|
