|
Vérvörös alkonyat
Befejezetlen.
 |
 |
| |
| 1. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
1189 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Az 52. fejezet fent!
És jelentem, hogy van már saját honlapom is! A történetet a http://szylu.blogspot.com/ címen is megtaláljátok, sok más érdekességgel együtt!
És Pupival is írunk közösen egy történetet szintén Twilight témában, amit itt a Merengőn Eternity címen, vagy a közös www.szypu.blogspot.com holnapon is megtaláltok!
Nos, hosszú töprengés és sok-sok fantasztikus fanfic elolvasása után úgy döntöttem, hogy én is belevágok egy kisebb történetbe, melynek témája mi más lenne, mint a Twilight. A „kisebb” szócskát nem érdemes szó szerint venni, mert még én sem tudom, hogy mekkora terjedelmű regény kerekedik ki belőle.(Ezt úgy tessék érteni, hogy csak az első pár fejezetre való „anyag” van meg pici buksimban, így bármi megtörténhet…:P)
Pár órányi gondolkodás megtette a hatását és rájöttem, hogy hol is érdemes kezdeni a történetet.
Rengetegen eljátszottak már azzal a gondolattal, hogy Bella és Edward egymásba szeretése után mi lesz a két főhőssel.
Én viszont nem szeretnék ennyire előre szaladni, így ez a történet a Twilight 1. fejezete után játszódik, amikor is Bella könnyeivel küszködve hazafelé hajt azok után a bizonyos biológia órai és irodai incidensek után. Edward a kórházba tart, hogy kocsit cseréljen Carlisle-lal és Alaszkába menjen.(Tudom, mindenki kívülről fújja a fejezetet, de biztos, ami biztos alapon ezt le kellett írnom. Bocsánat. :D)
De mi történt volna akkor, ha nem érkezik meg Alaszkába valamilyen ok miatt? Ha nem olyan nagy az önuralma, mint hittük?
Hát, ebből a történetből remélem, hogy kiderül.
Mivel nem szeretek csak egy nézőpontból bizonyos dolgokat megírni, ezért rengeteg szereplő által fogom elmesélni az eseményeket.
Stílusomról: Emmett hangulatú ember vagyok (amit tudok, azt poénosan oldok meg), de karaktereim kedvéért ezt le tudom gyűrni (több-kevesebb sikerrel).
Még annyit, hogy nem tudom, milyen gyakran fog felkerülni új fejezet, mert bokros teendőim vannak, de az egy hetes intervallumot próbálom tartani majd.
A történet előrehaladtával lehet, hogy a korhatár és a figyelmeztetés meg fog változni, de az jelezni fogom.
Na, de ennyit rólam, meg a bevezetőmről.
Remélem, hogy mindenkinek tetszeni fog a sztori és természetesen kritikákat várok. (De csak akkor, ha nem nagy kérés).
Akkor lássuk azt a bizonyos medvét.
|
| |
| 2. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
2610 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Edward szemszögéből is megismerjük a dolgokat és egy kicsit továbbviszem a történetet. |
| |
| 3. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
2671 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Végre megtudjuk, hogy milyen sors vár Bellára. Nagyon sok furcsa dologgal kerülünk szembe, de lesznek ennél még furcsábbak is.
Aztán szó lesz még egy bizonyos halványkék ingről is és Emmett...Nos, ő hozza a szokott formáját! |
| |
| 4. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
5695 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Melyben Edwardé a főszerep, de persze sok minden másról is lesz benne szó. Többek között döbbenetről, képességekről, érzésekről...A többi meg kiderül a fejezetből! |
| |
| 5. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
5287 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Kicsit megkésve, de megjött az új fejezet. Mentségemre szolgáljon, hogy rengeteget kellett agyalnom azon, hogy Bella hogyan reagáljon, de remélem, hogy tetszik.(Mármint én tuti, hogy így reagálnék, ha közölnének velem egy ilyen hírt...:P)
Többek között lesz kiborulás, beborulás, összeborulás, felborulás (több igekötő nem jut eszembeXD). Szívatják egymást agyba-főbe, néhány különös dolog ismét előkerül és megejtjük az első vadászatot is. |
| |
| 6. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
6486 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Ismét Edward szemszöge. Három szót mondok: MÉG TÖBB EMMETT!XD Jó szórakozást! |
| |
| 7. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
3563 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Helló Mindenkinek! Itt van az új fejezet(kissé megkésve, tudom és bocsánat érte, de csak hétvégente fogom tudni felpakolni őket, szóval úgy tessék készülni ráXD).Akármennyire próbálkozom, nem jön össze, hogy rövid fejezeteket írjak, így maradnak a hosszúak.
Remélem, hogy mindenkinek "élménydúsan" telt ez az első két sulishét.
Szavazásotokról annyit tömören, hogy rengetegen kéritek mindkét szemszögből a történetet és én fejet hajtok ezen kívánságotok előtt. Majd egy apró kis változtatást beiktatok, de most még nem beszélek róla. És sajnos(vagy nem sajnos) maradnak a hosszú fejezetek, mert lehetetlenség hétköznaponta frissítenem. Még egyszer bocsi!
A fejezetről is egy keveset: fültanúi leszünk egy hosszú beszélgetésnek, melynek során fény derül Bella különleges képességének egyikére.(Itt jegyezném meg, hogy minimális Breaking Dawn spoilert is tartalmazhat, de szerintem mindenki tisztában van vele, hogy mi a témaXD) Bella kapizsgálja, hogy mit is jelentenek Emmett kis célozgatásai.
A többi meg kiderül a fejezetből. Jó szórakozást és köszönöm a kritikákat!:D
|
| |
| 8. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
3405 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Megjött a kövi fejezet, de csak az első része... ami már így is hosszabb(na jó, nem, de megközelíti), mint az előző teljes egészében. Egyszerűen Edward kikészít és nem bírom visszafogni magamat. Bocsi. A folytatást majd hozom, amint tudom, addig is jó szórakozást ehhez. (és készülök egy kis újítással isXD)
A fejezetről: kiderül, hogy milyen fogadás(ok) köttetnek Edward és Em között, és mit gondolnak a többiek a fennálló helyzetről.
Pusz |
| |
| 9. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
Gyilkosság, Kínzás, Durva nyelvezet |
| Szavak: |
2108 |
Korhatár: |
16 |
| Leírás: |
Ez most egy kicsit más lett, de nézzétek el nekem. Sajnos olyan hangulatban vagyok, hogy nem mertem folytatni a fő történetet (félő volt, hogy olyat művelek a szereplőkkel, amit később megbánnék), de beígértem a heti frisset, így ezt kapjátok cserébe.
Edward múltjába tekintünk be egy pillanatra, mielőtt folytanánk az ominózus beszélgetést. Készüljetek fel rá, lehet, hogy néha csinálok majd ilyeneket, ha úgy adódik(időhiány, hangulat stb.), remélem nem leszek megskalpolva.
Cicusom és egyben kedves "barátom", Golyó emlékére, akinek mindig sikerült mosolyt csalnia az arcomra (főleg, amikor nyávogva próbált hasraejteni) és nagyon fog hiányozni. |
| |
| 10. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
3674 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Minden Kedves Kritikaírómnak ajánlom ezt a fejezetet és imádlak benneteket!
Megjött a kövi fejezet (kis kitérő után) és természetesen Edward szemszögéből ismerjük meg a dolgokat. Most nem szeretném nagyon részletezni, hogy mi minden lesz benne, mert úgyis elolvassátok(már ha érdekel benneteketXD) és megtudjátok.
Viszont hatalmas ölelés és sok puszi Pet-nek, aki volt olyan kedves és még az első szavazás alkalmával felvetett egy ötletet, amit most meg is valósítok. Imádlak Pet, remélem, tudod? Neki kell gratulálni, mert nekem soha nem jutott volna eszembe, hogy így írjam meg a sztorit.(Kritikák közt visszaolvashatjátok a konkrét ötletét. 6. fejezet.)
És újabb szavazás. A történet végén megtaláljátok a kiírást. Jó olvasást! |
| |
| 11. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
2047 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Liának, aki elviseli a sok hülyeségemet, Asunak, aki vesz nekem egy Ferrari Italiát és a többi osztálytársamnak, akik olvasnak és támogatnak, hogy továbbcsináljam a dolgot.
Megjött az új feji! Előljáróban annyit, hogy nem a szokványos nézőpontból írtam meg ezt a fejezetet, mert
A: Beígértem pár barátnőmnek az egyik szereplő nézőpontját és
B: Páran kértetek Emmett nézőpontot is és most teljesítettem a kérést. (Én magam is régóta szerettem volna már egy kicsit vele is jobban törődni). Átvezető fejezetnek szántam, mielőtt belecsapnánk a komolyabb dolgokba. Még annyit, hogy a verdás szavazás még mindig áll, szal akik még nem szavaztak, azok tegyék meg, mert hamarosan lezárom a dolgot.
Akit érdekel, annak mondom, hogy adatlapomon megtekinthettek egy normálisabb (normális: zárójelbenXD) bemutatkozást és pár értékes infót is megtudhattok. Mint pl. hogy hol fogom kiírni, hogy frissítés volt. Pusz és jó szórakozást! |
| |
| 12. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
1642 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Megérkezett a következő fejezet. Nem akarok róla sokat beszélni, csak annyit, hogy ez most egy kicsit statikusabb, állóképesebb lett - pl. nincs benne párbeszéd - és a vihar előtti csend érződik ki belőle.
És itt szeretném bemutatni nektek Pupit, aki nagy terhet vett a vállára, mert felvállalta, hogy bétámnak szegődik! Hatalmas taps neki és sok-sok köszönet!
Nem húzom tovább a szót!XD
Még csak annyit, hogy elkészült a saját oldalam is, és bár nagyon kezdetleges még, de majd alakulni fog. Ott már akkor megtaláljátok a friss fejit, amikor ide elküldöm az adminokhoz elbírálásra. (Cím az adatlapomnál.) Jah, meg aki tud blogspotos oldalt szerkeszteni, az jelentkezhetne nálam és kis segítséget nyújthatna.XD Pusz |
| |
| 13. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
3256 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Üdv Mindenkinek! Hát, újra itt vagyok és elnézést a késésért, de irtó nehéz szülés volt. Mármint nem a fejezettel volt probléma, hanem először a netem nem engedelmeskedett felsőbbrendű hatalmamnak, majd a gépem játszotta el velem ugyanezt. Úgy látszik, hogy egyikőjük sincs oda a 13-as számértXD
Ismételten köszönet illeti Pupit, aki volt olyan kedves és hajnali egykor is észrevette a helyesírási hibáimat. Igazi kincs vagy, csajszikám! Imádlak!
A fejezetről: hát, ez lett az a fejezet, amiben szó szerint a két véglettel ismerkedünk meg. Beindulnak az események is. Lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere. Na, de nem szaporítom tovább a szót, hanem átengedlek benneteket Emmett mélytartalmú beszélgetésféleségének!:P |
| |
| 14. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
825 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Sziasztok! Megjött az új feji. Rövidebb, mint a többi és más a szemszög is, de lényeges mozzanat a történetben. Csak vissza szeretnék szokni a péntek-szombati frissekre és hát ahhoz ez is kell. Bétázásért ismételten Pupit illeti taps, szal tessék neki megköszönni, hogy gyorsan dolgozik. Nem is szaporítom tovább a szót, hanem átadom a terepet a kedvenc vámpírapukánknak! |
| |
| 15. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
3727 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Huh, sziasztok! Megjött az új feji és szép hosszú lett!
És bejelentem, hogy a 4. fejezet túl van az 1000 látogatón! Köszönöm szépen Mindenkinek!
Vigyétek és olvassátok! Annyit még gyorsan, hogy hatalmas taps a bétámnak, aki nélkül már létezni sem nagyon tudnék, Pupinak! És az egész fejit egy szám ihlette, cím szerint The Rasmus feat. Anette Olzon: October and April! Imádjuk ezt is! Pusz |
| |
| 16. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
1647 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Sziasztok!
Ehhez a fejihez csak annyit, hogy Asu kérésére íródott szülinapi ajándékként és egy kis kitérőt teszünk a történetben, hogy aztán visszatérjünk főhőseinkhez. Majd kiegészült a szülinaposok tábora Anyítával is, szal neki is ezzel a fejezettel kívánok boldog szülinapot!
Pusz és remélem, hogy tetszeni fog!XD
Bétázásért természetesen megint Pupit illeti elismerés! Köszi csajszi!XD |
| |
| 17. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
3058 |
Korhatár: |
18 |
| Leírás: |
Sziasztok!
Hát, elérkezett ez az idő is. Felkerül az első olyan fejezet, amiért nem vállalok felelősséget.
Egy gyenge pillanatomban Szylu átvette a hatalmat az elmém fölött és kényszerített rá, hogy megírja ezt. Az is hozzátartozik a dologhoz, hogy nem nagyon tiltakoztam. De szerintem Ti is így lettetek volna ezzel...
A teljes igazság viszont az, hogy többek között két albumnyi 30 Seconds To Mars-ot kaptam névnapomra a barátnőimtől és kiderült, hogy nagyon lehet rá írni!XD
A fejezetről: megtudjuk, hogy "mi baj" Edwarddal, illetve egy valóságosnak tűnő vízió tanúi is leszünk.
A fejezet előszülinapi ajándék az egyik barátnőm, olvasóm és vélhetőleg kritikaíróm (ugyanis nem hajlandó elárulni az álnevétXD), Judit számára. Remélem, hogy eltaláltam, mire is gondoltál...
Bétázásért ismét köszönet illeti Pupit, aki fáradhatatlanul dolgozik értem és elnézi nekem az oltári nagy baromságokat, amiket elgépelek. Neked is meghálálom majd valahogyan, ígérem.
Nem maradt más hátra, mint biztonsági öveket bekapcsolni, hátradőlni és a cliffhanger miatt nem őrjöngeni.XD
Jó szórakozást! |
| |
| 18. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
3001 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Nos, itt van az új fejezet. Nem is fűznék hozzá nagyon sok mindent, csak annyit, hogy hatalmas köszönet ismételten Pupinak!XD |
| |
| 19. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
1431 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Boldog Mikulás-napot mindenkinek! Hohohohó!:D Dobjatok már meg pár kritikával ajándékként!XD Pusz |
| |
| 20. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
2823 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Hatalmas hála Pupinak, aki ilyen szélsebesen bétáz. Szerintem nekem van a világon a legjobb bétám...
Ajánlom a fejit minden végzősnek; osztálytársamnak, aki olvas; Pupinak és Mesi28-nak, aki kicsit dilis és kishitű, de ezért szeretjük!XD |
| |
| 21. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
1542 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Nos, hölgyeim (és esetleg uraim, ha van ilyenXD), megérkezett a várva várt új fejezet. Kicsit rövid, de annál velősebb. Kezdetben nem akartam semmit sem kezdeni ezzel a szereplővel, de aztán jött az isteni sugallat és... majd meglátjátok. Még mielőtt pánikba esnétek, megnyugtatok mindenkit, hogy nem, nem volt semmi olyan, amire gondolhatnánk, de fontos szerep jut ennek a karakternek, mert... Majd kiderül. Pusz
|
| |
| 22. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
2960 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Megérkezett a következő fejezet, amiben még mindig nem derül ki, hogy miért kellett Bellst olyan gyorsan eltávolítani a házból, viszont Emmett hozza a szokott formáját!XD Jó szórakozást!XD |
| |
| 23. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
2621 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
A kövi fejit három embernek ajánlom: Szélvész Pupinak, Ivinek, hogy gyógyuljon meg és Juditnak, aki nem hajlandó elárulni a kritikaírói nevét!XD |
| |
| 24. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
2126 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Sziasztok! A kövi fejit minden ma felvételizőnek/felvételizettnek ajánlom, hogy kikapcsoljanak!
És persze annak a személynek, aki a "tünpír" szó ihletője volt. Az illető úgyis tudja, hogy róla van szó!XD
Jah, és a kifejezés le lett védetve, szal csak az engedélyemmel tessék használni, ha esetleg valaki szeretné kölcsönvenni!XD Pusz
|
| |
| 25. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
2451 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Sziasztok! Ezt a fejit a következő embereknek ajánlom: Asunak, hogy próbáljam vigasztalni; Julcsinak, és holnap szorítok, meg remélem, hogy a lelkem egy időre megmenekült; Lovereading-nek, és megtartom az ígéretem; szokás szerint Pupimnak (mert vagy nekemXD) és Mesi28-nak, hogy épségben és hozva szokásos formáját visszatért közénk! Pusz |
| |
| 26. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
2602 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
A kövi fejit minden ma névnapozó Dórinak és annak az Annának küldöm, aki a román naptár szerint tegnap ünnepelte a névnapját! És annak a barátnőmnek, akinek holnap (febr. 7-én) lesz a szülinapja. És persze Macario-nak, aki hatalmas szívességet tett nekem! Hogy miért? Azt majd meglátjátok!
|
| |
| 27. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
2317 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Sziasztok!
Nos, ma sok mindent ünnepelhetnénk, többek közt azt, hogy nyugisabb időszakom következik, vagy hogy holnap Valentin-nap(én személy szerint nem szeretem ezt az ünnepet, mert csak lehúzzák az embert...), de nem ezek miatt vagyok feldobva, hanem...
Ma ünnepli fél éves szülinapját a Vérvörös alkonyat! Ezúton szeretném megköszönni Mindenkinek, hogy támogat, ír kritikát és elviseli a természetemet! A kövi feji MINDEN olvasónak és kritikaírónak szól, hálámat kifejezve!
A kritikák számát Rátok bízom, most nem zsarnokoskodom! Akik szeretnek és értékelik a munkámat, azok úgyis írnak!
Pusz
|
| |
| 28. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
2393 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Sziasztok! Hát, most nincs mit hozzáfűznöm, max. annyit, hogy bebuktam egy fogadást, ezért a feji tartalmaz egy olyan szót, amit soha a büdös életben nem használok, de bele kellett írnom. A cím pedig egy 30 Seconds To Mars szám, érdemes meghallgatni! Pusz
|
| |
| 29. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
2283 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Ezt a fejit minden szombaton itt tipródó, és körmét rágó olvasómnak küldöm, és áldalak Benneteket, hogy vagytok nekem! Szélvész Overdose Pupi, erre nincsenek szavak!
Pusz |
| |
| 30. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
Durva nyelvezet |
| Szavak: |
2297 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Íme, elérkeztünk az ominózus 30. fejezethez, ahol végre lehull a lepel a híres-hírhedt Mirandáról... Vagy mégsem? :O Ha jól emlékszem 21 fejezet óta húzom az agyatokat ezzel, ezért megérdemlitek ezt az apró választ.
Na meg persze arra is választ adok, hogy ki az a nő, aki felbukkan és hol is vagyunk tulajdonképpen? Hova ment Edward?
Oké, nem fárasztalak Benneteket tovább, csak még annyit, hogy "történelmi" pillanat az, hogy csütörtökön frissítek és ne is nagyon számítsatok rá a közeljövőben. Volt egy nyugisabb hetem, de ennek vége...
A fejezetcím egy Hoobastank szám, amit "ronggyá" hallgattam írás közben. Pusz |
| |
| 31. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
1207 |
Korhatár: |
18 |
| Leírás: |
Sziasztok!
Először arra gondoltam, semmi kommentet nem fűzök a fejihez, csak annyit, hogy tegyétek oda, ahova akarjátok a történetben, de aztán rájöttem, hogy nem fogom megállni e nélkül a mondat nélkül!
Tehát: felhívjuk kedves ide tévedő látogatóink figyelmét, hogy a következő fejezet megtekintése 18 éven aluliak számára csak erős idegnyugtatóval rendelkező nagykorú felügyelete mellett ajánlott! :P
A fejit Mindenkinek küldöm, akik már egy ideje fúrják az oldalam, hogy legyen benne ilyen jelenet... És persze Asunak, hálából!
Rövid, de velős feji!
Pusz
U.i.: Remélem, hogy nem nyeltek le keresztben amiatt, hogy még várni kell egy kicsit a Cullen-Swan rejtély felfedésére... |
| |
| 32. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
2499 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Sziasztok! Megjött a friss, és hogy kárpótoljalak Benneteket, ez most egy kicsit hosszabb lett, mint szokott, de szerintem ezért nem kapjátok le a fejem!XD A jövő heti frissről annyit, hogy nem tudom, hogy hogyan fogom szállítani, ugyanis szombaton nyelvvizsgázok (9:30-tól tessék szorítani, mert 35 pontom múlik ezen a kis megmozdulásomon...), de majd okosban megoldjuk.
A fejit most Mindenkinek ajánlom, csak mert szeretlek Titeket!XD
Pusz
|
| |
| 33. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
2304 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Sziasztok!
Nos, nem húzom tovább az idegeiteket, és lehull a lepel a Cullen-Swan ügyről, hogy helyette egy másik rejtélynek adja át a helyét. A fejit azoknak ajánlom, akik megdobtak pár díjjal (még párszor, köszönöm!XD), nyelvvizsgáztak egyet a héten, vagy fognak a közeljövőben és minden lázba égő fiatalnak! Gyerekek, Rob itt van nálunk!XD
Pusz |
| |
| 34. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
3063 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Sziasztok!
Megjöttem a fejivel, ami most a szokásosnál hosszabb lett, de szerintem ennek csak örülni fogtok! A kövi hetekben számíthattok ilyen hosszúságú fejikre...
Legelőször is Liának ajánlom, akinek holnap lesz a szülinapja (lehet felköszönteni őt komikban!XD) és innen kívánok neki NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT!
Utána jön Luca, aki szerencsétlenül eltörte a kezét és ezzel a fejivel vigasztalom őt.
Végül pedig Mindenkinek, aki szurkolt értem múlt szombaton és most is kérlek Benneteket, hogy gondoljatok rám kedd reggel 9:00-kor, amikor ismét spanyol inkvizíció elé állok, remélhetőleg most utoljára ilyen témában!XD
Pusz
U.i.:Dorszíí, ne ölj meg!XD
|
| |
| 35. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
2685 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Nem nagyon fűzök hozzá semmit, maximum annyit, hogy a baseball rejtelmeibe nem tudtam nagyon elmélyülni, ezért azt egy huszárvágással megoldottam, de mire a feji végéhez értek, már el is felejtitek, hogy baseball volt az elején. Ezt garantálhatom...
|
| |
| 36. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
3648 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Sziasztok!
Nos, végre megérkezett a várva várt fejezet, amiből kiderül, hogy milyen következményei lesznek annak a bizonyos jelenetnek. Elöljáróban annyit, hogy ne nagyon öljetek meg érte, és a feji végén mindent elmagyarázok. A feji a Paramore együttes azonos című számáról lett elnevezve, mert a szöveg tökéletesen passzol hozzá (meg a helyzethez is), ezt hallgattam végig írás közben és imádom!
A részt ajánlom Minden Kedves Olvasómnak, akik eddig végigszenvedtek velem minden egyes percet; Pupimnak és hála a gyors bétázásért és mindenért; Mesi28-nak, aki szenzációs sztorival „nyugtatja háborgó lelkemet”; Dorszíínak és Bella1213-nak, akik megnevettetnek történetükkel; Lucának (elkezdtem a sztorid :D); bOrinak; Asunak; Raynek; Juditnak; Gyöngyinek; Hajninak és anyukájának; minyuunak és bellának; valamint Ivinek, aki a szívinfarktust hozta rám a minap és annak az édes jótét léleknek, aki volt olyan tündéri és felírta a blogcímem a suli egyik padjára. Nem tudom, hogy miért, de megvolt a reklám…
Liát sem hagyhatom ki a sorból és „big thanks” a fantasztikus képekért! Nem mellesleg pedig boldog 3. évfordulót így utólag is! :P
Végül, de nem utolsó sorban Macariónak is ajánlom a fejit, akinek most már több szerepet szánok, szóval fellélegezhetsz és izgulhatsz, hogy mit művelek majd a karaktereddel…
Ha valakit kihagytam volna a felsorolásból, hát ne kövezzetek meg (legalább ezért ne!), de öreg vagyok, szita az agyam és annyi mindenkinek kellene hálát mondanom, hogy az maga egy kisregény lenne!
Nekem az egyik kedvenc fejezetem lett, mert igazi kihívás volt megírni! És többnyire elégedett is vagyok vele… De a világért sem olvasnám vissza!
Pusz és jó olvasást!
U.i.1: Minden törékeny tárgyat tegyetek el a közelből és hangszigeteljétek a szobát!
|
| |
| 37. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
3020 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Sziasztok!
Egy fantasztikus párbeszéd zajlott le tegnap két énem között, de gondoltam, hogy ettől inkább megkíméllek Titeket és rögtön a tárgyra térek!
Újra itt vagyok, élek, virulok, és izgulok, hogy nehogy kiessek a formámból és elégedetlenek legyetek velem. Nem húzom tovább a szót, csak még annyit, hogy köszönöm mindazoknak, akik a Merengő Aranypenna szavazásán rám voksoltak és remélem, hogy számíthatok majd az utolsó fordulóban is rájuk!
Szavak helyett most pedig beszéljen helyettem ez a feji, amit MINDENINEK ajánlok! Férfi uralom van a fejiben, remélem, hogy az utolsó szemszög is tetszeni fog! A feji címe pedig egy 3 Doors Down szám, amitől meglett a depis hangulat az íráshoz! A fejikezdés pedig azért ezzel a szóval van, mert megígértem az egyik bioszból érettségiző barátnőmnek, hogy ezzel nyitok! :P
Pusz
Szylu
|
| |
| 38. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
3940 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Sziasztok!
Hát, meghoztam a következő fejezetet, ami hosszúra sikeredett, és ezzel arányosan lecsökken a fejezetek előtt írt monológom intervalluma is!
Körünkben üdvözölhetjük immár képellátómat és hites házastársamat, Liát is, aki felzárkózott, és most már ő is meg fog ölni a függővégek miatt! Puszi, Lia, és még mindig imádom a képeidet!
A fejezetért, szokás szerint nem vállalok felelősséget, de ezt már tudjátok!
A 39. fejezetről annyit elöljáróban, hogy nem tudom, milyen hangulatúra fog sikerülni, mert hétfőn megyek megnézni a Remember me-t, és igen...
De már holnap nekiugrok, hogy ne csináljak akkora baromságokat benne, és remélem, hogy nem esek szét... teljesen!
Jah, és remélem, hogy Mindenkit megleptem az ízelítőben leírt jelenet tulajdonosának felfedésével!
És természetesen innen is boldog 24. szülinapot kívánunk Robnak, aki 13-án bulizott egy jót helyettünk is!XD
Pusz és jó szórakozást!(Muhahaha)
U.i.: Ennyi szemszöget?!
|
| |
| 39. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
3407 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
"Felhívjuk Kedves Olvasóink figyelmét, hogy a következő fejezet megtekintése csak és kizárólag erős idegzetűek vagy erős idegnyugtató befolyása alatt álló személyek részére ajánlott. A berendezésben keletkezett esetleges károkért, elmegyógyintézeti kezelésekért és személyi sérülésekért a szerző nem vállal felelősséget! Megértésüket köszönjük és jó szórakozást!"
Na, rövid leszek(mondta a kígyó és kimászott a sínekre...). Sok kérdésetek lesz, de mindenre fény derül majd szépen sorban, ígérem. Az ominózus jelenetet írhatnám akár az RM számlájára is, de már a kezdet kezdetén tudtam, hogy ezt bele kell írnom, szóval nincs mentségem. Hacsak az nem, hogy szeretlek Benneteket!
Jah, és vicces pályázatot hirdetek, amit nem kell komolyan venni. Készíts elő egy olyan masinát, ami fénykép készítésére alkalmas és örökítsd meg a feji utáni pillanatot - vagy valaki a családból. A legjobb megkapja a 40. fejezet kézzel írt, szkennelt változatát előbb, mint, hogy szombaton feltenném...XD Pusz
U.i.: A meggyilkolásom miatt tessék sorszámot húzni... A rezonanciakatasztrófa Hajni kérésére került beleírásra - fizikából érettségizőkkel szimpatizáltunk - és a Tacoma-híd katasztrófáját itt tudjátok megnézni! Én meg Svájcba utaztam fontos ügyek miatt, mert ez az ország nem adhat ki Nektek!
|
| |
| 40. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
5184 |
Korhatár: |
18 |
| Leírás: |
Sziasztok!
Ezzel a fejezettel szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni a világ egyik legjobb bétájának és barátnőmnek, Pupinak és köszönöm, hogy megtaláltuk egymást!
A fejezetet ajánlom még az egyetlen és hamisíthatatlan tünpírnek, Liának, aki ellát fantasztikus képeivel, töri órákon nem hagyja, hogy lebukjak és aki most magára vállalta ennek a résznek a bétázását, mert Pupi ajándékát csak nem ellenőriztethettem le magával az ünnepelttel? Hova lett volna akkor a meglepi?XD
Továbbá Dorszíínak, aki ma vizsgázott és Mrs. Holmesnak, leánykori nevén Patri-cicának, akivel jobb lesz, ha vigyázok a közeljövőben! :D
A cím Paramore: CrushCrushCrush című számából egy sor...
Most pedig következzen egy kis közjáték!
"39 fejezeten keresztül szenvedtek... Adok nekik egy kis boldogságot már..." - mormolta Szylu és belefogott a 40. fejezetbe.
Hogy Rátok, Kedves Olvasók, vagy a páratlan párosunkra gondolt a szerző... Nos, az a fejezet elolvasása után kiderül!XD
Jah, és erősen közelítünk a 18-as kategória felé...:P |
| |
| 41. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
2971 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Sziasztok!
Itt a friss, és hatalmas köszönet érte Pupimnak, aki magára vette a gépelés fáradalmait, és felgépelte nekem. Thanks! A fejezetet Barbinak és Rebekának ajánlom, akik voltak olyan kedvesek, és elküldtek nekem egy videót, ami egyszerűen szenzációs lett! Nem is tudtam, hogy ilyen hatással vagyok az emberekre!:P
És öröm az ürömben - az üröm az, hogy szombaton 13:00-kor érettségizem németből, szal tessék szorítani! -, hogy a Breaking Dawn hátuljába belekerült az én "kritikám" is!XD Jupííí!
Egy gyors kérdés, mielőtt még a frisset adnám: szeretnétek a 40. fejezetet Edward szemszögéből is elolvasni? Mert felvetődött, hogy megírhatnám, és régen csináltam is, hogy egy jelenetet két szemszögből is megmutattam, de nem tudom, hogy ezt szeretnétek-e? Komikban kérem a válaszokat, ha van véleményed a dologról!
Kicsit nyálas lett ez a fejezet szerintem, de majd Ti ítélkeztek felettem!
Pusz |
| |
| 42. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
2413 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Sziasztok!
Megjött a friss. A szokásos adag, és a végéért nem vállalok felelősséget, az elméletileg nem úgy lett volna megírva, de tegnap megígértem Dorszíínak, hogy kinyíratom Veletek, szal valamit tennem kellett az ügy érdekében! :D
Ezzel a fejezettel szeretnék amúgy Levadászni való Dorszíínak és Bellának nagyon boldog szülinapot kívánni! Hatalmas köszönet a feji felgépeléséért ismételten Pupimnak! |
| |
| 43. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
2336 |
Korhatár: |
16 |
| Leírás: |
Sziasztok! Na, elérkeztünk ehhez a részhez is, amiben végre fény derül pár dologra! Pupim, hatalmas hála és köszönet! A 16-os besorolás Edward gondolatai miatt lett megjelölve! :D
Pusz |
| |
| 44. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
Erotikus tartalom |
| Szavak: |
5611 |
Korhatár: |
18 |
| Leírás: |
Nos, Hölgyeim és Uraim!
Először is szép jó estét Mindenkinek, másodszor pedig sok-sok bocsánatkérés. Tudom, hogy szombatra ígértem, de pár dolog közbejött.
Nem jutottam úgy géphez, mint szerettem volna, ám ez még a kisebbik problémának bizonyult csak. A nagyobb baj az volt, hogy Ketteske fogta magát és kivette az éves szabadságát. Igen, szőrén-szálán eltűnt, lelépett minden szó nélkül hétfőn. Oké, az én hibám is, mert nem szóltam neki előre, hogy nagyon nagy szükségem lesz rá, mert még én sem tudtam, hogy mit akarok tulajdonképpen, de ez akkor sem volt szép tőle. Úgyhogy napokig csak szenvedtem, aztán tegnap este hatkor volt olyan kegyes, és letette a Hawaiin szürcsölgetett koktélját - szigorúan alkoholmentes volt - és hazaballagott hozzám. Hozott magával egy rakat ötletet, amit nem tudom, hogy honnan szedett, de nekem tetszenek. Ennek az eredményét majd lentebb olvashatjátok, ha befejeztem végre a monológomat. Negyvenhárom - kimondani is hátborzongató, hát még leírni! - fejezetnyi időm volt arra, hogy lelkiekben felkészüljek a most következő fejezetre, és remélem, hogy nem okozok csalódást! Pupim, hála a bétázásért, és Mesi28-nak köszönjétek azt, hogy nincs függővég, ugyanis botor módon megígértem neki, és tartom magam hozzá. (Pedig az egyik jelenetnél úgy adta magát... *sóhaj*)
Már csak annyit kell elmondanom, hogy a fejezet 18-as besorolást kapott, de csak azért, mert a magántulajdon elsajátítását szigorúan tiltja a törvény és ezen figyelmeztetéssel szereték példát statuálni a fiatalabbaknak! *kacsintás*
A cím egy 30 Seconds To Mars szám, az idézet meg adja magát!
Jó szórakozást!
Pusz
Szylu |
| |
| 45. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
1245 |
Korhatár: |
16 |
| Leírás: |
Sziasztok!
Nem, most nem húzom az időt, rögtön adom a fejit, csak annyit, hogy a 44. feji végén nem csinálhattam függővéget, de ezt most itt behoztam!XD
Meg ez egy kis revans is, mert a Secret Life és a You are my destiny aktuális részei kiverték nálam a biztosítékot! Köszi, Csajok!
Pusz Szylu |
| |
| 46. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
3331 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Ezzel a fejivel szeretnék boldog névnapot kívánni Asunak, és viva Espana!XD Jah, tegnap volt öröm, boldogság, mert világbajnokok vagyunk! :D
És ezzel a fejivel búcsúzom Bella1213-tól is, aki befejezi az írást, és most egy ronda szót akartam írni, hogy mennyire fog hiányozni, de inkább nem teszem! Csajszi, imádtalak és imádni is foglak!
A fejiről annyit, hogy végre egymásnak esnek, de úgy istenigazából! Na, de vajon kik? Ez is kiderül majd!
A függővég pedig, függővég!
Pusz
Szylu |
| |
| 47. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
3915 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Hétfő helyett kedden, de itt a feji. Remélem, hogy Nektek is annyira fog tetszeni, mint amennyire én imádtam megírni. Egy rejtélyről rántom le most a leplet, sokat agyaltam rajta, hogy hogyan is legyen, de végül ez a verzió nyert. Mac, nagyon remélem, hogy nem szúrtam el semmit és Neked is tetszeni fog, nem mellesleg pedig utólag is boldog szülinapot! :D A vége pedig... Most visszafogtam magam, maradjunk ennyiben! :)
És hosszú lett! Remélem, hogy örültök neki!
Pusz
Szylu |
| |
| 48. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
2664 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Sziasztok!
Tudom, hogy nem így egyeztünk meg, de valami közbejött! (Apropó, tud valaki egy jó bérgyilkost? :P)
Viszont én is változtattam egy kicsit a dolgon, és sikerült csak két részre bontanom a fejit ezáltal, de majd később meglátjátok, hogy hol a csavar!
Ha pedig a szombatot túlélem(akkor minden túlélek ezek után!XD), akkor egy esetleges hét elejei friss benne van a pakliban, de jól kell viselkednetek hozzá! :D
Na, nem szövegelek, majd a végén!
Pusz
Szylu |
| |
| 49. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
3002 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Energiát nem kímélve meghoztam a következőt és Réka van olyan kedves lány, hogy lebétázta nekem! Hatalmas puszi érte! Tudni kell, hogy Pupim nyaral - a kis galád, itt hagyott! :P
Egy pillatanra térjünk vissza az előző fejihez, és T.S. Eliothoz, aki azért került bele, mert a Jasperünket alakító Jackson egyik kedvenc verse az ő kezei közül került ki, és elolvasva a verset nekem is megtetszett. A mostani fejit küldöm Minden Kedves BGF-es (Még rímel is!XD) Külkeres Olvasómnak, és szeptembertől már egy leszek közületek. Pest, rettegj! :P
Ha valaki tud pontos infót arról, hogy ki találta fel a "Fény" nevezetű kreálmányt, írja már meg komiban, mert imába óhajtom foglalni a feltaláló nevét! :D A feji végéért elnézést, de a terveim között ott szerepel egy szemszögváltás! Muhahaha!XD
Pusz és jó olvasást!
Szylu |
| |
| 50. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
2476 |
Korhatár: |
16 |
| Leírás: |
Sziasztok!
Nem fogok most sokat beszélni, csak szeretném elmondani, hogy...
Köszönöm ezt az egy évet, amit itt tölthettem Veletek! Köszönöm a rengeteg kritikát és kommentet! Köszönöm a lelkes olvasókat, akik biztattak és a csendeseket, akik csendben támogattak! Köszönöm, hogy elnéztetek nekem sok mindent, és mellettem álltatok! Köszönöm a barátokat, az ismerősöket, az olvasókat és a bétámat, Pupit! Egyszerűen köszönöm, hogy vagytok!
Remélem, hogy a jövőben is sokáig fogjuk még egymást boldogítani! :D
Mást nem tudok most mondani, majd talán később!
Jah, ez inkább 16-os karikás, még mielőtt elfelejtem! ;)
Pusz
Szylu |
| |
| 51. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
2413 |
Korhatár: |
16 |
| Leírás: |
Kis csúszással meghoztam a fejit, de így is egy nappal előbb, ha péntekhez viszonyítjuk! :P
Krisz, tudom, hogy unszoltál, de így jött ki a lépés, sorry! :$
Holnap akartam feltenni, de nem tudom, hogy milyen állapotban leszek egy szalonnasütögetés után, ezért ma dobom fel! :D
Egy enyhe 16-os beütése van a dolognak, de jóból is megárt a sok!XD
A vége... Hát istenkéim! Azért Lucát kell megölni, ő húzta ki nálam a gyufát, de rendesen! |
| |
| 52. fejezet |
|
| Figyelmeztetések: |
nincs |
| Szavak: |
1650 |
Korhatár: |
14 |
| Leírás: |
Sziasztok!
Hát, meghoztam és bocsánat a késésért, de ez a hét tiszta őrültekháza volt.
Pár apró megjegyzésem lenne, még mielőtt átadom a fejit.
Tudni kell, hogy megkezdem főiskolai tanulmányaimat és kollégista leszek, ami annyit tesz, hogy vége a szép világnak és nem fogok tudni minden este itt ülni. Viszont a jó hír - nektek rossz!XD -, hogy ha minden jól megy, akkor csak hétfő reggel fogok visszautazni Pestre és csütörtök délután már jövök is haza. Ez tehát azt jelenti, hogy visszaállunk a hétvégi frissre, és az ominózus napnak szombatot néztem ki. Ki hitte volna?!XD Kicsit rövidebb lett a szokásosnál, de nem volt időm írni. A vége meg... Nem szólok egy szót sem!
A cím annyit tesz, hogy "Rémálom előtt" és az egyik kedvenc mesém, a "Nightmare before Christmas", azaz "Karácsonyi lidércnyomás" miatt kapta a nevét!XD Éljen Jack!XD
Pusz és jó olvasást, valamint jó sulikezdést! :D
Szylu |
|
|
|
|
|
|