Lélektánc kritikái

Szeretnél kritikát írni?



2017.05.23 - 15:28 | 10: Mákos pacal és rohamburger | Regisztrált
Ne aggódj, ezek a jelenetek egyáltalán nem unalmasak, sőt, nagyon sokat hozzátesznek Aida és Rafael kapcsolatához, legalábbis számomra biztosan. :) És nagyon-nagyon jó a hangulatuk. :) Köszönöm a választ, így már értem Aida ódzkodását - igazság szerint sosem gondoltam bele ebbe mélyebben, pedig így, ahogy levezetted, teljesen érthető egy ilyesfajta félelem/tartózkodás. És örülök, hogy feldobhattam a napodat. :) (Egyébként, csak ezt rendszerint kifelejtem, de ha már itt vagyok, akkor most megírom: mindig nagyon várom a folytatást, és mindig nagyon örülök, amikor új rész érkezik, aztán meg igen gyakran frissítem az oldalt, hogy mikor engedélyezik az adminok. :))

Szerző válasza: Örülök, hogy sikerült érthetően levezetnem az evéssel kapcsolatos gondolatmenetet. :) És annak is, hogy nem unalmasak a könnyedebb, hétköznapibb jelenetek! A zárójeles megjegyzéseden pedig kifejezetten meghatódtam, annyira nagy öröm és boldogság, hogy valaki így várja a történet folytatását, rengeteg töltetet ad. Köszönöm! :) <3

2017.05.23 - 11:32 | 10: Mákos pacal és rohamburger | Regisztrált
Ó, egek! :D Nagyon ritkán nevetek hangosan olvasás közben, de most kétszer is sikerült. :) Ez hihetetlenül édes két jelenet volt, nagyon élveztem olvasni. És olyan jó, hogy érezni a kapcsolatot, a kötődést Aida és Rafael között. Aida gondolatai arról, hogy milyen lenne, ha meghívná magukhoz Rafaelt, nagyon tetszettek. Őszinték és olyan... hm, valóságosak. Mármint, azt hiszem, ez igen sok lánynak fordul meg a fejében, ha megismer egy férfit, akihez aztán közelebb kerül, akár baráti, akár másmilyen szinten. Szeretem, hogy Aida mindig olyan tisztán és őszintén gondolkodik, hogy szinte kézzelfoghatóak az érzései. Mondjuk, ez igazából magára a történetre is igaz. Olyan valóságos és emberi, a szereplők annyira élnek, és könnyű elképzelni, hogy mindez tényleg megtörténik, ezek a hétköznapi pillanatok pedig csak ráerősítenek erre. Ilyenkor mindig újfent rádöbbennek, hogy mennyi édes, kedves, különleges pillanatot élünk át nap mint nap. Rafael is nagyon tetszett, imádni való a humora, és az is olyan szép, ahogy Aidával bánik, olyan... kedves. :) Bár egy kérdés felmerült bennem, és remélem, nem figyelmetlenségem okán nem tudom a választ, magyarán, hogy erről még nem volt szó: miért nem szeret Aida társaságban enni? Nekem is sok ehhez hasonló dilim van, a legtöbbre nincs semmi okom, mégis vannak, kíváncsi vagyok, Aidánál hogy van ez. :) Nagyon köszönöm ezt a részt, és bocsánat a kissé csapongó hozzászólásért. :)

Szerző válasza: Mosolyt csaltál az arcomra a soraiddal, és feldobtad a napomat, köszönöm! :) Nagyon örülök, hogy megnevettettelek a részekkel, és jó érzés, hogy ennyire értékeled ezeket a hétköznapokból kiragadott jeleneteket. Féltem, hogy nem lesznek-e unalmasak, sikerül-e átadnom a jelenetek hangulatát, elférnek-e a mélyebb egypercesek közé ékelődve ezek a könnyed kis szösszenetek. Ezért iszonyatosan örülök, hogy a jelek szerint igen. :) Nem voltál figyelmetlen, ezt az evés dolgot valóban nem fejtettem ki, csak itt említettem meg. Nos, érdekes kérdés. Az az igazság, hogy ez saját élmény, ugyanis hosszú évekig én sem mertem társaságban enni. Olyannyira nem, hogy amikor az egyik exemmel még a kapcsolatunk elején jártam, hónapokig nála is elutasítottam az evést, az anyja meg már idegbajt kapott, szorgosan főzött nekünk, minden nap kérdezte exemet, hogy "Na, evett már?" "Nem..." "Hát ezt egyszerűen nem értem!" :D Azóta ez már valamelyest változott szerencsére. De visszatérve a kérdéshez: Ez valószínűleg összeköthető a súlyos önbizalomhiánnyal és az ennek köszönhető zárkózottsággal. Aidát korábban annyira meghurcolták, hogy egy idő után félt bármit is csinálni, mert attól rettegett, hogy beszólnak rá, kicsúfolják minden mozdulatát (ahogy iskolás korában meg is tették). A zárkózott feszültség aztán a részévé vált valamelyest, ami az étvágyat is elveheti. A társaságban evés sok rizikófaktort hordoz magában: mi van, ha leeszi magát, összekeni vagy összemorzsázza a terítőt, mi van, ha hülye arcot vág rágás közben, beszólnak rá, hogy túl sokat eszik, vagy nem megszokott módon fogyaszt egy ételt... A másik ok, hogy valakivel együtt enni bizonyos szinten valamilyen bensőséges viszonyra utal, felszabadultabban étkezünk olyan ember társaságában, akit már közel engedtünk magunkhoz, aki mellett elengedjük a félelmeinket, akiben megbízunk, és feloldódunk mellette. Aida ezt meg is találta Rafaelben, ezt alátámasztja, hogy az előző részben is együtt piknikeztek felhőnézés előtt/közben. :) Remélem, sikerült viszonylag érthetően leírnom, én is csapongok. :) Köszönöm, hogy írtál!



Szeretnél kritikát írni?