Lélektánc kritikái

Szeretnél kritikát írni?



2017.07.22 - 17:49 | 26: Álmatlan éjszakák | Regisztrált
Nagyon tetszett ez a félmondat, amit te is kiemeltél: „...de valahányszor elcsendesült körülötte az élet, és megtalálta az éjszaka, minden kezdődött elölről.” Hát igen, olyankor a legnehezebb, amikor egyedül fekszel a sötétben, és minden csak úgy rád zúdul. És valóban ilyenkor kezdünk el sokan írni. Sajnálom Aidát, amiért csak így, titkosan mesélheti el a fájdalmát egy füzetnek, utána pedig megint álarcot kell viselnie. Szörnyű érzés tud lenni, és biztosan ki is meríti, hogy napközben el kell rejtenie az érzelmeit. Várom a pillanatot, amikor leküzdi a félelmeket, és valahogyan ezt a két énjét össze tudja egyeztetni, hogy a valódi önmaga lehessen. Persze ez Rafaeltől is függ, hiszen nagyon kötődik hozzá.

Szerző válasza: Igen, valóban nagyon nehéz és fájó érzés, amikor napközben álarc mögé kell bújni, éjjel pedig minden rászakad az emberre :( De azt hiszem, az azért segít valamennyit, hogy Aida legalább egy füzetnek tud mesélni őszintén a fájdalmairól. Köszönöm, hogy írtál! :) Hamarosan kiderül, mi lesz Rafaellel, és hogy Aidának sikerül-e összeszednie magát.

2017.07.20 - 13:00 | 26: Álmatlan éjszakák | Regisztrált
Ez az utolsó mondat annyira telitalálat. Lezárja és véglegesíti a fejezetet. Nagyon elevenen mutattad be Aida fájdalmát, igazán átérezhető és átélhető. Bár ilyen szomorú fejezet után talán hülyén hangzik, hogy ezt mondom, de szép. Szép fejezet, megérintett. Jaj, annyira kívánom nekik a boldogságot! Olyan jó lenne, ha boldogok lehetnének. :)

Szerző válasza: Örülök, hogy megérintett, szerintem egyáltalán nem hangzik hülyén, ha egy szomorú fejezetre azt mondja valaki, szép. :) Mostanában nehézkesen válaszolok vagy írok máshova kritikát, mert nem vagyok jól, de ettől függetlenül nagyon-nagyon jólesnek a soraid, sokat jelentenek. Én is olvaslak töretlenül, és amint összeszedtem magam, írni is fogok hozzájuk :)



Szeretnél kritikát írni?