Családi ház (hamarosan) eladó írta: kissen_tit

[Kritikák - 8]

+++ betűméret ---


Szerző: A történetet eredetileg ajándékba szántam egy kedves barátnőmnek, ezért átírtam Teddy/Victoire-ra, de szerintem ez a változata lett jobb, úgyhogy kellemes olvasást! ;)

Harry és Draco megvették álmaik házát, ám akadt egy kis probléma, ezért ideiglenesen más tartózkodási hely után kellett nézniük. A választék kicsi volt, a kiszemelt lakás pedig átlagon aluli, de átmenetileg talán megteszi. Ugye?


Családi ház (hamarosan) eladó



Meglátni és megszeretni, tartja a mondás. Például meglátod azt az elképesztő lila sálat a katalógusban, és tudod, hogy az életed nem lesz teljes nélküle. Aztán jön a koppanás, elfogyott. Paff, mit tehetsz ezek után?
Nagyjából egy ilyen dilemmával küzdött a húszéves Harry Potter és Draco Malfoy. Lassan két éve éltek együtt, amely idővel egyre elfogadottabbá vált a varázslótársadalomban. Azonban egy hónappal ezelőtt eldöntötték, hogy elköltöznek a kicsi londoni lakásukból, melyet a szőke amúgy sem szívelt.
Hatalmas lendülettel bújták a hirdetéseket, minthogy egyikük sem vágyott egy új építésű lakhelyre, mígnem a kertvárosban rátaláltak álmaik házára. A kétemeletes, téglaborítású családi házat egy bájos kis konyhakert ékesítette az utca felől, és a paradicsomok közé szúrt tábla büszkén hirdette, hogy „ELADÓ”.
Nem kellett több a két férfinak, elhatározták, hogy kerüljön bármibe – a pénz nem akadály -, ez a csoda az övék lesz. Egy hét alatt megkötötték az üzletet a tulaj fiával, majd felmondták az albérletüket, csakhogy a költözés napján egy kellemetlen meglepetés érte őket. A ház volt tulajdonosa – egy remek egészségnek örvendő idős néni – békésen kötögetett a nappaliban. Sőt, nem volt hajlandó távozni; jóllehet fia esküdözött, hogy egy hónap alatt magukhoz költözteti az anyját, ha ez egyelőre nem is tűnt reálisnak. Már csak azért sem, mert „Álmaik házának bitorlója” azzal fejezte ki heves ellenállását, hogy rosszul sikerült csokis kekszeket dobált Harry hátának. – Eredetileg a fejét vette célba.
Mit tehettek volna? A házat kifizették, a néni nem ment el… Hát adtak egy hónapnyi haladékot a családnak, addig pedig kivettek egy, a korábbi lakásuknál kisebb méretű és kevésbé biztató környéken lévő apartmant.
Mindezt egy hónappal ezelőtt.
- Draco! – kiabált át a fürdőből Harry, hátha a fal másik oldalán kotyvasztó párja meghallja. Hiába. Valamelyik emeleten két hete megállás nélkül fúrtak, s ezáltal alig hallották egymást. – Draco! – próbálkozott hangosabban, de hasztalan. – DRACO! – ordította torkaszakadtából.
- Szóltál? – nyitott be pár pillanat múlva párja, aki a dereka körül egy hófehér kötényt viselt.
- Elfogyott a tusfürdő – magyarázta el a problémát megkönnyebbülten.
- Tessék? Nem hallom – lépett közelebb kedveséhez, miután átpréselte magát az ajtón, mivel a zuhanyfülkétől azt nem lehetett rendesen kinyitni. Harry pislogott párat, és átkozta magát, amiért nem tanult meg szájról olvasni. Nem mintha a szemüvege nélkül túl sokat látott volna a másik mimikájából.
- A tusfürdő – próbálta erőtlenül, annak biztos tudatában, hogy el fog késni az első órájáról. Ma reggel viszont Merlin megsajnálhatta őket, mert a fúróhangok elhallgattak. – Elfogyott!
- Mi?! – kérdezett vissza Draco, akárha a zaj továbbra is szólt volna, mire párja felmutatta az üres flakont.
- Mondom, elfogyott.
- Ja, tudom – biccentett a volt mardekáros.
- És hoznál egy másikat? – érdeklődött szolidan Harry.
- Nem, mármint abszolút elfogyott. Vennünk kell egyet. Avagy az utóbbi fogyasztási szokásaidat nézve, inkább négyet. Mondd csak, diétázol? – vigyorodott el szenvtelenül végigmérve zuhanyzó kedvesét.
- Hogyne, a főztöd mellett nagyon valószínű – húzta közelebb magához a szőkét. – Keményebbek az edzéseink a képzőben.
- Hm, pár plusz szappant megér nekem, ha ilyen az eredmény – csókolta meg párját, és bizonyításképp végigsimított annak izmos felsőtestén.
- Draco, megint miattad fogok elkésni – suttogta Harry, bár a lekiabáló, két szinttel felettük lakó, vérmes nőszemély rikácsoló hangja nem erről árulkodott.
- HALKABBAN!
- LE LEHET HÚZNI A ROLÓT A SZÁJÁN! – ordította vissza Draco, aki az elmúlt egy hónap alatt harciasabbá vált. Elképzelhető, hogy némileg frusztrálta a környezet.
- Pszt – tette mutatóujját az imádott ajkakra a feketeség. Persze neki könnyű volt, ő nappal rendszerint az Aurorképzőben tartózkodott, mialatt a másik néha itthon fejlesztgetett egy-egy új receptet, melyet aztán a „Bonheur”* nevezetű hangulatos étterme menüjére tűzhetett.

Ma sem volt ez másként, amint Harry kitette a lábát a lakásból, Draco visszatért a különleges ragujához. A kísérletezést pedig akkor sem hagyta abba, amikor Blaise meglátogatta.
- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy itt tartjátok meg Harry születésnapi buliját? – foglalt helyet egy tízperces toporgás után a konyhapult előtti egyik bárszéken.
- Nem örülne a nagy felhajtásnak – szórt egy csipet sót a keverékbe a szőke, de továbbra sem volt elégedett vele.
- Tarthatnátok az éttermedben – ajánlotta Blaise.
- Ismered a médiát, azonnal megneszelnék, és az tönkretenné Harry hangulatát. Okultam a tavalyi ünneplésből – húzta el a száját, és vendége kénytelen volt igazat adni neki.
- Az apád szívrohamot fog kapni, ha meglátja ezt a helyet – húzódott kárörvendő mosolyra a sötét bőrű férfi szája.
- Á, azt letudtuk, amikor bejelentettük, hogy együtt járunk – intette le Draco egykedvűen. – Nem hiszem, hogy túl sok minden maradt volna a tarsolyában. Elég sokat ellőtt az összeköltözésünkkor – húzta le az edényt a tűzhelyről.
- Szerintem ezt nem fogja színlelni – nevette el magát mardekáros bajtársa.
- Két nap és leléphetünk innen.
- Végképp elhalaszthatnátok néhány nappal… - kezdte Blaise, de barátja leintette. Mindketten tisztában voltak vele, hogy kedvenc griffendélesüket semmi sem teszi boldogabbá, minthogy a születésnapját együtt ünnepelheti a szeretteivel. Még az ajándékokat se várta annyira izgatottan, mint azt, hogy összegyűljenek a közeli ismerősei, és szórakozzanak egy jót. – Lehet, hogy egy kis szellőztetés sokat javítana a környezeten – javasolta végül, de újfent fejcsóválást kapott válaszul.
- Az egyik ablak két hete nyitva van, a másikat meg Harry törte ki dühében a papucsával.
- Nem olyan gumitalpú, nagypapás plüsspapucsa van?
- De, és Merlinnek hála nem találta meg az utcán. Azóta nem vett másikat, de majd egy sikkesebb darab felé terelem.
- És mitől lett dühös? – érdeklődött Blaise félve, mivel a Megmentőjüket nem ismerte ennyire indulatosnak.
- A mellettünk lakó elkezdett skótdudázni – vont vállat könnyeden, hiszen részükről túlestek a megrázkódtatáson.
- Tudom, hogy vettetek egy házat, de amíg arra vártatok, nem vásároltatok volna egy normális lakást? A tőkétek megvolt rá.
- Hogyne, csak az hiányzott volna, hogy köztudottá váljon, milyen remekül átvágtak minket – háborgott a szőke. Hányszor töprengett már azon, hogy a bitorlókra uszítja a legkeményebb ügyvédeit, de akárhogy mérlegelt, mindig ők ketten jöttek ki belőle rosszul. Pénz- és presztízsveszteség.
- Itt viszont nem lehet élni – tekintett körbe a helyiségen Blaise fintorogva.
- Nincsenek csótányaink, ha annak a nyomait keresnéd – húzta a száját gonosz mosolyba, aztán közelhajolt barátja füléhez. – De fehéregerek szoktak erre cikázni… és van egy lyukuk… ott! – mutatott hirtelen jobbra, amitől a másik úgy megrémült, hogy ugrott egyet a székén.
- Neked agyadra ment a putri – pufogott a sötét bőrű férfi.
- Amúgy nincs egerünk, és valószínűleg el fogom égetni a ruháinkat a költözés előtt – nevette ki vendégét jóízűen. – Harry képes lenne megtartani őket, azok után, hogy itt jártak.
- Mit vársz? – vont vállat Blaise. – Talán elfelejtetted, milyen ruhákat hordott régen?
- Bárcsak el tudnám – merengett el egy pillanatra a szőke. – Mindegy. Reggel óta nem fúrtak, ami határozottan pozitív változás…

A mondatát azonban nem folytathatta, mivel a pult látványos rezgésbe kezdett, amely mindinkább erősödni látszott. Ezt követték a dübörgő hangok, és végezetül a Blaise-zel együtt ugráló bárszék.
- Mi lakik felettetek?! – borzadt el mélységesen az akaratán kívül mozgásban tartott férfi.
- Passz – vont vállat Draco -, de ez lentről jött. Gondolom, apám kiegyezne egy családi ebéddel, mondjuk néhány nap múlva – méregette a fejük fölött himbálózó csillárt.
- Ti nem vagytok normálisak! – pattant fel Blaise, és egyenesen az ajtó felé iramodott. – Megyek, mielőtt ránk omlik az egész!
- Nem fog – forgatta a szemeit a szőkeség. – Lakik egy félóriás az emeletünkön, ő megtartaná a plafont.
- Ugorj be a Szent Mungóba – közölte vele Blaise dacosan, ugyanazon lendülettel feltépve az ajtót, és lazán letörve a kilincset. – Életed szerelmét szintén magaddal viheted. Komolyan – vetett egy lesújtó pillantást barátjára, majd eldobta a kilincset, s távozott.
- Ehhez egy Reparo kevés lesz – fixírozta a zárat enerváltan a Malfoy örökös. Mindössze két nap, és az övék a világ.

*


Késő délután, Harry hazafelé sétált a kihalt, piszkos és romos utcákon, kitartóan kerülgetve az aszfalton heverő omladékdarabokat. Hullafáradt volt, és semmire sem vágyott jobban, mint egy jó forró fürdőre – még tusfürdőt is vett -, noha a zuhanyfülkében ez esélytelen volt. Ám nagyobb bajnak mondható, hogy Draco nem lesz otthon, ő pedig egyedül lesz a förtelmes lakásban.
Fel nem foghatta, hogy a másik hogyan képes elviselni ezt az életkörülményt? Kétségtelenül Harry szeretett bele a Túlélőbe, és nem fordítva. Ha neki egy újabb hónapot ott kellene töltenie, tutira összeomlana. A lépcső alatti gardróbja, ennél mérföldekkel jobb volt. Furcsamód, az utóbbi időben egész pozitív érzéseket táplált Dursleyék iránt, sőt. Tulajdonképpen a visszakötözést fontolgatta, de ha a szőke attól se borulna ki, akkor semmitől.
- Valaki trágyát égetett…? – motyogta maga elé, mialatt felfelé haladt a lépcsőházban. Azonban az ajtójuk elé érve ledermedt. Hová tűnt a kilincs? Esküdni mert volna, hogy reggel még ott volt!
Óvatosan odaosont a bejárathoz, majd egy jó akcióhőshöz méltóan, berúgta.
- Au! Merlin fuszeklijára – rogyott térdre a fájdalomtól, ugyanis az átkozott deszkalap erősebbnek bizonyult a lábánál.
- Harry? Te vagy az? – tárult ki az ajtó kisvártatva, csak hogy megjelenjen a Malfoy örökös aggódó alakja. – Mit csináltál? – sietett oda párjához.
- Azt hittem, betörtek hozzánk – szívta a fogát. – És be akartam rúgni az ajtót, hogy helyzeti előnyben legyek…
- Kétlem, hogy eltörted volna a lábad – segítette fel Harryt, aki egyelőre kizárólag rá támaszkodva tudott járni.
- Draco, ugye nem raboltak ki minket? – sóhajtotta az auror-növendék lenyugodva; miközben együtt bebicegtek a lakásba, ahol Harry csakhamar kiszúrta a bejárattól nem messze strázsáló bőröndöt. Az volt a szőke férfi legnehezebb csomagja, és érthetetlen okokból kifolyólag, kipakolni sem volt hajlandó. Mindenesetre, jelenleg torlasszá avanzsált, s ezáltal, végre nem foglalta a helyet a szekrényükben.
- Dehogy, Blaise letörte a kilincset.
- Akkor azért vagy itthon, mert a szerelőt várod? – rogyott le a kanapéra Harry megkönnyebbülten.
- Te sem gondolhatod komolyan, hogy mi fogunk fizetni azért, hogy tatarozzák ezt a romhalmazt – horkantott szkeptikusan párja, közben ismét elbarikádozva a bejáratot. Vitathatatlan, hogy megtalálta az erre alkalmas, legsúlyosabb bútordarabot. – Inkább kivettem két nap szabadságot.
- Csak két nap – motyogta lehunyt szemekkel a fekete hajú férfi, és kedvese hagyta pihenni; jóllehet méltányolta volna, ha Harry előbb letusol.

Szerencsére a szülinaposnak másnapra kutya baja sem volt, ezért boldogan menekült el otthonról, hátrahagyva a titokban szervezkedő szőkét. Draco mindent eltervezett – a pontos időpontot, a menüt, a zenét és a dekorációt -, és percre pontosan megvalósított. Így aztán nyugodtan és száz százalékos formában várta a vendégeket, akik egy órával Harryék előtt érkeztek.
- Mikor költöztök? – érdeklődött ártatlan arccal Hermione, aki sosem hitte volna, hogy legjobb barátja élhet még annál rosszabb körülmények között, mint gyerekkorában.
- Holnapután – kavargatta a puncsot a házigazda.
- Lassan megérkezik Harry és Ron – karolta át a boszorkányt Blaise, aki sikeresen lecsapta a lányt a vörös griffendéles kezéről.
- Kirakom a tortát az asztalra – vállalkozott a feladatra Molly Weasley lelkesen, mialatt férje az asztalon zenélő laptopot vizsgálgatta. Nem elképesztő, hogy fel sem kell tekerni, egyszerűen megnyomnak rajta egy gombot, és azon nyomban játssza a különböző dalokat?
- Biztos, hogy jó ötlet egy ilyen kis térben? – méregette bizonytalanul a Weasley ikrek kezében tartott dobozokat Lupin, kinek karjaiban békésen aludt a kisfia. Rejtély, hogy kitől örökölte, de Teddy arra se ébredt volna fel, ha ágyút robbantanak mellette. És lássuk be, a kétdoboznyi tűzijáték igencsak erre hajazott.
- Ezeknek a rakétáknak nem kell nagy tér ahhoz, hogy megforduljanak – magyarázta Fred.
- Legalábbis Lee számításai alapján – tette hozzá George.
- Rhemélem, nem sápnak ’átalmas zaj’ – vonta össze a szemöldökét Fleur, aki kislányát ölelve ácsorgott, és képtelenség volt rávenni, hogy valahol helyet foglaljon. Draco nem tudta hibáztatni érte.
- Tegyünk egy próbát – javasolta Bill, hátha ezzel eloszlathatja családja kételyeit, hiszen az ikrek a testvérei voltak. Ki bízzon meg bennük, ha nem a saját bátyjuk? Esetleg a szüleik, de ők rég bedobták a törölközőt.
- Oké – állította az asztalra George az egyik tűzijátékot, és meggyújtotta a zsinór végét, a rakéta pedig kisvártatva kilőtte magát. Egyenesen a szemközti falba fúródva, ahol is hirtelen szikrázva felrobbant, aminek hatására rémült sikolyok csendültek fel a szoba különböző pontjairól, illetőleg a szomszédból. Draco legnagyobb örömére, az ellőtt tűzijáték helyén egy kisebb lyuk és egy sötét folt éktelenkedett a falon. Némi hezitálás után végül vett egy mély lélegzetet, aztán egy pálcaintéssel ideiglenesen áthelyezte a könyvszekrényt, hogy az eltakarja a szembetűnő hibákat, illetve a kukucskálásra alkalmas nyílást. Noha fogós kérdés, hogy skótdudás cimborájuk a keletkezett lyuk, avagy annak eltakarása miatt méltatlankodott, a Malfoy örökös ezt igazán nem volt hajlandó magára venni. Hidegen hagyta, mint Luciust a spórolás.
- Lee elszámolhatta a fordulatot és a sebességet… - motyogta a tarkóját vakargatva George, akire a felesége, Angelina igencsak lesújtó pillantást vetett.
- A reklámozásnál kéne maradnia – értett egyet vele Fred.
- Azonnal tegyétek el! – parancsolt a fiaira Molly, és ők kelletlenül, de hajlandóak voltak rá.
- Jönnek! – jelentette be Ginny, aki korábban az őrszemi posztot kapta.
- Gyorsan, a zenét! – kapkodott Blaise, hogy minden ajándékot elhelyezzen a torta mellett. Eközben a házigazda a konyhapultra helyezte a puncstálat, minthogy szilárd meggyőződése volt, hogy az asztal nem bírná el. Ám ezt az észrevételét a világért sem osztotta volna meg a jelenlévőkkel.
- Édes, elhúznád a bőröndödet az útból? – csendült fel az ünnepelt hangja néhány perc múlva, mikor már csendesség honolt az egész kis lakásban. (Szegény sírdogáló Victoire-t kénytelenek voltak elnémítani egy bűbájjal, ami kis híján ájulásra késztette Fleurt.)
- Pillanat, a mosdóban vagyok! – dobott ki az ablakon egy berepült galambot Draco, amit a többiek alig bírtak megállni nevetés nélkül, de kénytelenek voltak. Velük ellentétben, Luna készségesen segített a szőkének, és a fürdőben először lehúzta a vécét, majd kezet mosott. Ez amúgy sem ártott egy ilyen környezetben. – Jövök – húzta el a torlaszt, és az ajtó kitárult.
- Meglepetés! – kiáltották egyszerre boldogan, ami Harryt mélységesen meghatotta. És nem, kicsit se volt árulkodó számára, hogy Ron kivételesen hazakísérte. – Boldog születésnapot!
- KUSS! – kiabált le a vérmes nőszemély a valahányadikról, akit nem mellesleg az egész lakóház utált. Bármelyik emeleten lakott is.
- Hát ez nem igaz… - tűrte fel az ingujjait Draco. Épp indult volna, hogy megleckéztesse az ünneprontót, de kedvese elkapta a karjánál fogva, és magához húzta.
- Inkább hallgassunk zenét – kacsintott legdrágább aranyvérűjére, mire Hermione vigyorogva elindította a lejátszót, és puszta véletlenből, felerősítette a hangot.
- Fújd el a gyertyákat, kis drágám! – indítványozta Mrs Weasley, és Harrynek esze ágában sem volt ellenállni. Először gondosan összpontosított a kívánságára, utána elfújta a gyertyákat, amit Colin Creevey vígan megörökített elhíresült fényképezőgépével.
- Azt hiszem, mindannyian tudjuk, mit kívántál – csicseregte Ginny, ártatlanul körbehordozva tekintetét a helyiségen, amin az itt lakók jóízűen elnevették magukat. Habár meglehet, hogy Harry sejtelmes mosolya nagyobb volumenű vágyakról árulkodott.
- Vágjuk fel a tortát! – lelkendezett Ron, aki az elmúlt évek alatt megtanulta kizárni a látóköréből Harryt és Dracót, mikor azok együtt voltak. Nem mintha problémát jelentett volna számára a kapcsolatuk, de mindig elérték, hogy zavarba jöjjön. És nem lehetne azt állítani, hogy puszta véletlen folytán.

A vidám társaságot egyáltalán nem irritálta a lakhatatlan környezet. A torta evése és az ajándékok bontogatása közben is felhőtlen hangulatban mesélték el egymásnak a bolondos napi élményeiket, amelyből akadt bőven.
- Kár, hogy Hagrid nem tudott eljönni – koccintott kedvesével Harry.
- Románia nem a szomszédban van – biccentett Draco. Tudta, hogy párja örült volna, ha a félóriás jelen lehetett volna, de csodákra ő sem képes. Ekkor egyre hangosabb, felülről jövő dübörgésre lettek figyelmesek, aztán kiabálásokat hallottak, amit percek töredéke alatt a csillár vészes himbálózása követett.
- Ránk fog szakadni – hátrált az ablakig Blaise, és a jelenlévők mindegyike hozzá hasonlóan cselekedett.
- Nem fog – reménykedett Harry, de Merlin ma nem kedvezett nekik. Hatalmas robajjal zuhant az asztalra egy nagy átmérőjű, kör alakú plafondarab, illetőleg egy félóriás gyerek.
- Hector, nem megmondtam, hogy ne ugrálj?! – ripakodott rá véreres szemű anyja, míg hőseink csak ledermedve bámulták őket.
- Hm, úgy tudtam, a mi emeletünkön laknak – hörpintette fel a maradék puncsát a szőke exmardekáros.
- Mindenki evett a tortából? – érdeklődött Harry.
- Mondtam, hogy valaki ementálit csinált a lakásából – tódította Draco.
- Remek, igazán profi sajtszakértő lettél – vetett rá egy lapos pillantást a szülinapos.
- Gourmet, Harry, gourmet – okította szerelme.
- Talán jobb lenne, ha nem zavarnánk – javasolta Arthur Weasley.
- De anya! – méltatlankodott a szoba közepén ülő gyermek.
- Gyere fel, most azonnal! – rivallt rá a nő, miközben leterítette egy asztalterítővel a lyukat, csemetéje pedig egy árva szó nélkül, az eltorlaszolt ajtóba rúgva távozott.
- Azért ez mégiscsak sok! – hüledezett Molly.
- Biztos vagyok benne, hogy az ajtót vissza tudjuk rakni – töltött puncsot szerelmének Harry, mert az látszólagos hidegvére ellenére, gyanúsan közel állt a robbanáshoz.
- Hát, leterítették a lyukat – vont vállat Ron. – Szerintem maradhatnánk, csupán a tortának lett annyi.
- Igaz – támogatta Ginny, mert szeretett volna végre egy kicsit együtt mulatni a családjával. Amatőr kviddicsjátékosként erre vajmi kevés ideje jutott mostanság.

*


Másnap délelőtt, a biztonság kedvéért, Harry és Draco meglátogatták az idős nénit, hogy lássák, végzett-e az összepakolással. Természetesen nem.
- Ha adnának egy kis haladékot… – könyörgött nekik Bob, a tulaj fia.
- Ugye most viccel?! – horkantott Harry a hajába túrva. Kizárt, hogy még egy nappal tovább bírná jelenlegi lakhelyükön.
- Ennyi volt – fonta össze maga előtt a karjait Draco. – Vagy visszafizetik ma estig az összes pénzünket, vagy eltűnnek innen holnap reggel nyolcra – jelentette ki fagyosan, amivel igencsak meglepte párját. Utóbbi eddig abban a hitben élt, hogy a szőkeség jobban bírja nála a megpróbáltatásokat, de ezek szerint nem. És ez halálosan megnyugtatta, mivel kezdte magát valami rémséges embernek tartani, ha már egyszer Dracóba is több együttérzés szorult, mint belé. – Amennyiben egyik sem történik meg, és változatlanul itt lesznek, akkor a kötőtűt is lepereljük magukról – vetett egy rideg pillantást a pufogva kötögető nénire. – Vegyék tudomásul, hogy ez bűncselekmény, és a kapott haladék ezennel lejárt.
- Mr Malfoy… - kezdte volna hebegve Bob, ám a másik leintette.
- Nincs apelláta. Menjünk, Harry – vonta magával kedvesét, és abban a reményben távoztak, hogy másnap ideköltözhetnek. Merthogy valahova mindenképp elmennek abból a rémséges koszfészekből.

Noha este volt egy kisebb vitájuk, amikor Draco bejelentette, hogy a ruháik felétől – amelyeket a lakásban használtak - meg kell szabadulniuk, de végül sikerült megfűznie Harryt. Jóllehet, ebben nagy segítségére volt az ajándékba adott fényképalbum, mert amíg a volt griffendéles azt nézegette, mindenre rábólintott. Na, nem mintha a másik ezt előre belekalkulálta volna… Á, dehogy.
S bár az elképzelésük határozott volt, hogy milyen lépéseket hajlandóak megtenni, reggel mégis remegő szívvel nyitottak be a jog szerinti házukba, amely immár üres volt. Olyannyira, hogy a berendezési tárgyaknak híre-hamva se maradt, holott ők bútorozottan fizettek érte.
Hitetlenkedve vánszorogtak be a nappaliba, ahol letették a földre a bőröndjeiket, hogy leülhessenek rájuk.
- Elvitték a kandallót – konstatálta Draco.
- Nyamvadt nyanya – sóhajtott a másik rezignáltan.
- Harry… - hajtotta a fejét kedvese vállára a szőke.
- Hm?
- Menjünk nyaralni – indítványozta lehunyt szemekkel, Harry pedig rábólintott. Egy nyaralás tökéletes lesz arra, hogy megkérje szerelme kezét. És egy cseppnyi kételye sem volt afelől, hogy igent fog mondani, hiszen egy születésnapi kívánságot szánt rá.



Vége



*Bonheur: fr. boldogság






Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)