Ajándék írta: Cartwright

[Kritikák - 5]

+++ betűméret ---


Ajándék

A nap sugarai kétségbeesetten próbálkoznak előtörni a felhők mögül, hogy vidámságot csempésszenek az angliai esőfelhős tájra. Remus szobájának ablakán sikeresen áttörnek, megvilágítva az ágyon elterülő, kissé kopottas pizsamájú alakot.
Egy kövér izzadságcsepp tör utat magának a homlokán, ahogy összeráncolt szemöldökkel méregeti azt a már kissé megviselt papírdarabot, amire az elmúlt egy órában sikerült néhány szót lefirkantania.

Könyv – nem szeret olvasni.
Bögre – azt kapott tavaly.
Pizsama – túl személyes… és félreérthető.

Mély sóhaj hagyja el a torkát, és fejét a párnába temeti, miközben artikulátlan nyögést hallat. Semmi nem elég jó. Nem elég siriusos.
Egy hét múlva tölti be barátja a tizenhetet, és édesanyja ez alkalomból meginvitálta hozzájuk, hogy töltse azt a napot itt. Ágas elutazott a szüleivel, Féregfark anyukája pedig nagyon megbetegedett, így nem akarták megzavarni a családot, emiatt ketten lesznek. Ő pedig izgatott. Nagyon. És nem érti, miért.

Bekapcsolja a kisrádióját, és dudorászni kezd. Mindig is szerette a zenét; nyugtató hatással volt rá, és kellemes hangulatot varázsolt a szívébe. Szinte észre sem veszi, mikor kezdi el halkan énekelni a felcsendülő dal szövegét, gondolatai Sirius ajándéka körül forognak.

„Lehet arany, meg ékszer meg kincs,
de olyan igazi, mint te vagy, nincs.
Mit is adhatok én neked még,
egy szó, egy könyv ide nem elég”


Csak akkor eszmél fel, amikor a refrén szövege tudatosul a fejében.

„Én kincseket nem adhatok,
csak szívemet, mint a legszebb darabot.
Nem óra ő, sem drágakő,
de bármi volt, csakis érted zakatolt.”


A kezdeti döbbenet után gyorsan megrázza a fejét. Ez csupán egy buta dal, semmi egyéb. Félreteszi a papírlapot, lekapcsolja a rádiót, és csatlakozik édesanyjához a konyhába, aki épp csokis muffint készít.

*


Az ajándékkal nem halad előre, ráadásul azt veszi észre, hogy a várakozással teli napok szinte minden pillanata Siriusról szól. Édesanyja kérdései, hogy a fiú mennyire édesszájú, szereti-e a gesztenyetortát, hogy vajkrémmel vagy tejszínnel készítse-e, és még számos a fiúhoz kapcsolódó apróság. És ha ez nem volna elég, az az ostoba dallam szinte beleivódik az elméjébe, képtelen kiverni fejéből a sorait. Miért kavarja fel ez őt annyira? Miért nem képes kiverni a fejéből a „csakis érted zakatolt” részt?
Tudja jól a választ: mert az egy szerelmes szám, ő pedig nem szerelmes Siriusba. Hogyan is lehetne? Amit érez, puszta barátság. Szereti, igen, fontos neki. Szereti a vidámságát, a kutyaugatásszerű nevetését és azt a mély ráncot a homlokán, ami olyankor jelenik meg, amikor úgy tesz, mintha nagyon töprengne valamin. Fekete szemét, mely mindig bolondos vidámsággal csillog, amikor megpróbálja őt megnevettetni. És Remus ismeri a komoly, szomorú, elkeseredett Siriust is, amit rajta kívül senki nem ismer. Neki megmutatta. Bízott benne annyira, hogy engedte láttatni a másik oldalát. És ezeket nagyon szereti benne. Szereti, de nem szerelmes.

Mire észbe kap, a vasárnap kissé szeles idővel kopogtat az ajtón, ő pedig kétségbeesetten veszi tudomásul, hogy semmit nem vett a másiknak. Reggel, ébredés után első dolga leszaladni a sarki kisüzletbe, hogy egy doboz karamellás bonbont kiválasztva térjen vissza a házba. Szerencsére csomagolópapírról édesanyja korábban gondoskodott, így neki nem kell emiatt is aggódnia.
Sirius pontosan érkezik. Egy csokor virágot nyújt át az édesanyjának, illedelmesen megköszöni a vendéglátást, aki egy puszit nyom az arcára. Kedveli a másikat, ez egyértelműen megmutatkozik. Úgy sürög-forog körülötte, mintha ő is a családhoz tartozna.

- Anya hajlamos túlzásokba esni – magyarázkodik Remus, amikor belépnek a szobába, hogy Sirius holmiját az ágyra tegyék.
- Ugyan, nagyon kedves asszony – mosolyodik el a fiú, majd leül a fekhelyre. Ő csak vállat von, miközben végig az jár a fejében, hogyan magyarázza meg barátjának a szerény ajándékot. Nem mintha a másik bármit is elvárna, mégis kellemetlenül érzi magát emiatt. Minden évben adott neki valami tárgyi ajándékot, ami örökös, most pedig, amikor nagykorúvá vált, csak egy nyamvadt bonbonra futja az utolsó pillanatban. Ez nem igazságos. Szerencséjére édesanyja épp ekkor dugja be fejét az ajtón, kérve őket az ebédhez.

A boszorkány igazán kitett magáért, a születésnapi ebéd nagyon ízletes, Sirius meg is dicséri. Evés közben mindenféléről beszélgetnek, a vendég láthatóan nagyon jól, szinte otthonosan érzi magát velük.
- Boldog születésnapot, Sirius – veregeti meg a karját az édesanyja.
- Köszönöm, Mrs. Lupin – mosolyodik el a fiú, amikor azonban a boszorkány felé sandítva rákérdez, tőle megkapta-e már az ajándékát, zavartan köszörüli meg a torkát, olyasmit motyogva, hogy még nem volt ideje.

Étkezés után visszavonulnak a szobába. Sirius nem zavartatva magát, kényelmesen eldől az ágyon, két kezét a tarkóján támasztva, és látszólag a gondolataiba merül. Remus ezt a pillanatot választja, hogy elővegye íróasztala fiókjából semmit érő ajándékát. Ismét megköszörüli a torkát, majd az ágy mellé lép. Barátja lassan emeli rá tekintetét. Fekete tekintetében kíváncsiság csillan.
- Khm… nos, szóval tőlem is kapsz valamit. Tudom, hogy nagyon béna, hidd el, egész héten azon törtem a fejem, minek örülnél a legjobban, mi lenne a leginkább hozzád illő. Még buta listát is írtam, de aztán ott volt az a hülye dal a hülye szövegével… - hadarja szinte egy szuszra. Miközben beszél, egyik lábáról a másikra dől, bőszen kerülve a másik tekintetét. – Csak azt akarom mondani, hogy boldog születésnapot, Tapmancs! – néz rá félszegen, és átnyújtja a bonbont. Igyekszik nem foglalkozni a gyomrában repkedő pillangókkal, sem azzal, hogy izzad a tenyere. Csak barátok, csak barátok, mantrázza magában, mialatt önkéntelenül is beleveszik barátja tekintetébe.

A fiú izgatottan bontogatja a csomagolást, és kedves mosolyra húzódik a szája, amint meglátja az édességet. Remus nyugtalanságát ez mégsem tudja elhessegetni.
- Ne haragudj – bukik ki belőle, mire Sirius felvonja egyik szemöldökét.
- Miért is?
- Amiért ilyen vacak ajándékot kapsz tőlem – sóhajtja szégyenkezve.
- Szeretem a karamellát – feleli szelíden -, és nem várom el, hogy…
- Tudom-tudom – magyarázkodik idegesen -, de szerettem volna valami különlegeset adni.

Sirius egy ideig nézi őt, tekintetét végighordozza a vonásain, ami zavarában nem tűnik fel a másiknak. Végül búgó hangja megtöri a csendet.
- Tudod, minek örülnék a legjobban?
- Minek? – néz rá reményteljesen Remus, bízva, hogy jóváteheti a csokoládé-dolgot.
- Hunyd le a szemed – kéri a fiú szelíden, mire ő zavartan fürkészi a másikat.
- Tessék?
- Bízz bennem. Hunyd le a szemed, kérlek.
A fiú továbbra sem érti, mit szeretne tőle barátja, de nem ellenkezik. Becsukja a szemét, és vár.

A következő pillanatban puha, meleg ajkat érez a sajátján, ami annyira megdöbbenti, hogy mozdulni sem tud. Mereven áll, miközben két ellentétes érzés viaskodik a belsőjében. Az egyik arra sarkallja, hogy húzódjon el, hogy ez nem helyes, hiszen ők csupán barátok, és nem ronthatja el ezt ezzel. Hogy nem szabadna ezt tennie, hagynia. A másik viszont izgatottan ugrándozik boldogságában, hogy végre tartozhat valakihez, aki előtt nem kell titkolóznia, aki mindent tud róla, mégis elfogadja, és mellette van. Aki szereti. Erre a gondolatra elhúzódik a csókból, és zavartan, kissé riadtan néz a másik még kissé bágyadt tekintetébe.
- Mi volt ez? – teszi fel a kérdést, és megdöbbenve veszi észre, hogy rekedt a hangja.
- Születésnapi ajándék? – kérdezi barátja lazának szánt hangon, de most nem megy neki. Remus még mindig zavartan néz rá, válaszokat akar kapni.
Sirius felsóhajt, és visszaül az ágyra.
- Nem akartalak megijeszteni – kezd bele halkan. – Én csak… - láthatóan nem találja a szavakat, ami csak nagyon ritkán fordul elő vele. Végül úgy tűnik, feladja, mert csak ennyit mond. – Butaság volt, ne haragudj. – Azzal feláll, magához veszi a bonbont, és elindul az ajtó irányába.

Remus úgy érzi, semmit sem ért, de legfőképpen önnön viselkedését. Szomorúság költözik a szívébe a gondolatra, hogy barátja most elmegy, és legközelebb csak szeptember elsején láthatja ismét. Talán a szeretetvágy, az, hogy valaki gyengéden szeresse, valakinek ő jelentse az igazit, átveszi a gondolatai felett az irányítást. Ismeri Siriust, tudja, hogy szórakozásból nem tette volna meg. Ha megcsókolta, annak oka van. Ő pedig semmi másra nem vágyik, minthogy szeressék.
- Ne menj még – kéri halkan, majd társa elé lép. Megfogja a kezét, és óvatosan összefűzi ujjaikat. A fiú meglepetten néz a szemébe, mire most ő az, akinek mosolyra gördül a szája. – Nem haragszom – súgja, és egészen közel hajol a másikhoz, míg már érzik egymás forró leheletét. Látja, miként változik meg Sirius tekintete, hogyan váltja fel a zavartságot a vágy, míg végül óvatosan megérinti barátja arcát, és megszünteti az ajkuk közti távolságot.
A csók lágy, édes, testet és lelket borzongató, ami semmi másról nem árulkodik, mint a lelkük mélyén parázsló tiszta szerelemről.

Vége


Szerző megjegyzése:
A történet még Remie-nek készült születésnapjára, az ő engedélyével tettem fel. :)
A benne szereplő dal Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra duettje, az Ajándék.











Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)