Kalandos szilveszter írta: BNori

[Kritikák - 6]

+++ betűméret ---


Választott kívánság:  Harry Potter nem szívesen bár, de elengedi ifj. James Pottert a londoni éjszakába Szilveszter éjjelén. Aztán ahogy fia elhagyta a lakást, összeszorul a gyomra, és úgy dönt, hogy inkább a tizenhét éves fiú után indul, hogy titokban vigyázhasson rá - persze ez a terve többszörösen kudarcba fullad, és talán Harrynek még vadabb szilvesztere lesz, mint fiának.


Kalandos szilveszter


Harry idegesen rótta a köröket a hálószobában, néha a lánya és a Weasley gyerekek kacaját hallgatva, mely átszűrődött a nappaliból.
Lassan kezdett ugyanolyan hevesen verni a szíve, mint az esküvője vagy a gyerekei születése előtt, egyre szörnyűbb rémképek ugráltak néha megnyugodni próbálva lehunyt szemhéja mozivásznán.

A széles franciaágyra vetette magát, kézfejével a szemét dörzsölgetve, majd párszor az ártatlan párnájába öklözve, és, mint az aurori kiküldetései előtt, elszánttá vált az arca, és kicsörtetett a szobából.

Teddy, Victoire, Dominique, Molly, Lucy, Fred, Roxanne, Hugo, Lily és Albus, sőt még a kis Luis is furán kifestve ültek az asztal körül, Harry pedig egyelőre igyekezett nem gondolni Ginny másnapra kilátásba helyezett egész családos takarítóakciójára. Idén úgy tűnt, csőstül jöttek a nehézségek, hiszen minden évben másik rokonnál vertek tanyát szilveszter éjszakára a gyerekek, és ezúttal ők voltak a soron, ám ez az alkalom mindig őrült káoszt vont maga után. Így hát jogosnak tűnt a felesége fenyegetése, bár Harry mindig csak örömmel tudott tekinteni arra, hogy a gyerekek ilyen nagy családként szerettek volna együtt szórakozni egészen kicsi koruk óta.

Egy pillanatra félrehívta Teddyt, akiben leginkább megbízott, hogy nem csinál semmi őrültséget, és megkérte arra, hogy vigyázzon a többiekre.

Bár a DS hajdani tagjai az idősebb Weasleykkel kiegészülve együtt szórakoztak a szomszéd utcában, Ronék lakásában, így a gyerekek bármikor átmehettek pár perc alatt, ha szükségük lett volna valamire, nyugodtabbá vált attól, hogy tudta, Teddy kötelességtudata biztosan visszatartja majd a többieket a túl nagy kalamajkákba keveredéstől.

Harry azért nem volt a többiekkel Hermionééknél, mert éppen mintabetegként az ágyban kellett volna feküdnie, hogy hasson a Ginny által gondosan belédiktál bájital, ám képtelen volt nyugton maradni, amikor tudta, hogy csupán pár hete felnőttkorba lépett fia a mindkét gyerek szüleinek hatalmas meglepetésére legjobb barátjának nevezett Malfoy kölyökkel karöltve egyedül csatangol az éjszakában, miközben ki tudja, milyen veszélyek leselkedhetnek rá.
Végül nagyot tüsszentve felkapta a kabátját, sálat tekert a nyaka köré, hátha az utólag valamelyest majd enyhíti Ginny dühét, majd útnak indult a hólepte utcákon.

A James által elárult helyre hoppanált, azonban csupán egy üres, vészesen nyikorgó padlásra érkezett. A következő pillanatban érezte, hogy a többinél jobban megereszkedik a súlya alatt egy gerenda, majd egy zuhanással később egy stabilabb padlójú emeleten landolt, méghozzá egy emberen. Nem is akárkin!

Draco Malfoy dühtől megfeszült vonásokkal prüszkölte ki a szájából Még Mindig Borzalmasan Idegesítő Potter szörnyen festő kötött sálának rojtjait, nem kevéssé megvető pillantásokkal megpróbálva lyukat égetni a róla szabadkozva legördülő idióta koponyáján.

– Ugh… Malfoy – jelentette be Harry roppant szabatosan megfogalmazván mondanivalóját, no de Draco nem is várt tőle többet.
– Mit keresel itt, Potter? – Sikerült visszatérnie a hűvös modorához a sokkból, melyet az a nem mindennapi esemény váltott ki benne, hogy Harry Potter egy elhagyatott házban a nyakába esett egy emelet magasságból. Hálás lehetett Merlinnek, hogy semmije nem tört el attól az őrülttől, pedig annak évi átlagos szerencsemennyiségét tekintve minimum félholtnak kellene már lennie.
– Tudod, a fiam, no meg a tied is, szóval elmentek erre a bulira.
– Most egy hatalmas újdonsággal leptél meg…
– Inkább hagyj, Malfoy, dolgom is volna – indult is Harry az ajtó felé, közben lázasan kutakodva egy zsebkendő után a nadrágjában.
– Csak nem őket keresed? – A kérdésre a volt griffendéles úgy pördült vissza, mintha Draco egy láthatatlan dróton visszarántotta volna. Draco a szomszéd lakás ablakába mutatott, ahol valóban egy szőke és egy fekete üstök látszott a színes, olykor felvillanó fényekben halványan megvilágítva.
– Óh! – robogott volna ki az ajtón. – Várj! – torpant meg újfent. – Te is…
– Nem, Potter, én nem azért vagyok itt, mert aggódom amiatt, hogy az inkompetens fiam képtelen egyetlen éjszakán keresztül egyedül életben maradni a baráti társaságában. Pusztán az a célom, hogy megakadályozzam, hogy valamilyen módon szégyent hozzon Malfoy mivoltára. Sajnos kissé forrófejű a kölyök, mióta a gyerekeddel ilyen nagy haverságban vannak, nem hagyhatom, hogy a szilveszter nemes szellemében akár feleannyira is bolonddá tegye magát, mint te egy átlagos napodon.
– Á, tehát te is azért jöttél – vágta rá Harry zavartalanul, amit Draco csak egy lemondó szemforgatással nyugtázott.
– Várj, eltűntek! Mit művel az a nőszemély a fiammal?! – tapadt a rozoga ház csak a szentlélek által összetartott ablakához Harry, meglátva, hogy Albus hirtelen eltűnt az ablakból, McLaggen lányának kezét fogva.
– Ugyan, csak táncolni rángatta el, ha már a gyerek ugyanolyan szerencsétlen falábú, mint az apja, hogy a lánynak kell felkérnie őt. Hmm, bár úgy tűnik, most már nem nagyon kéreti magát...

– Fájna, ha egyszer csendben maradnál végre? – dörrent rá a néhai griffendéles.
– Roppant mód. Micsoda?! – üvöltött fel hirtelen a szőke is, ahogy a fiához odalépett az egyik kis szöszke lány az évfolyamból, annak a szánalmas Longbottomnak a kölyke, valami Patricia, Scorpius mintha már említette volna.
– Csak csókolózik – sóhajtotta Harry megnyugtatóan. – Talán te még nem csináltál ilyet, Malfoy?
– De ez egy hugrabugos, és ha ez még nem lenne elég, Longbottom gyereke! Hogy tehette ezt?!
– Úgy megnézném az arcodat, ha a fiad bejelentené majd egyszer, hogy elveszi őt. – Draco pillantásával könnyűszerrel embert lehetett volna ölni, de Harry vidáman figyelte tovább az előttük zajló jelenetet.
Egészen addig, amíg gyerekeik a két lánnyal együtt hirtelen ki nem léptek az utcára, bizonyára úgy döntve, hogy ők márpedig most csatangolni fognak egyet a mesekönyvekbe illően szép téli világban.
A két férfi most értett egyet először az itt-tartózkodásuk alatt:
– Kövessük őket! – pattant fel Harry az ablakpárkányról, ahol eddig egészen kényelmes helyet talált magának, bár olykor a plafonról némi vakolat potyogott egyébként sem túl rendezett hajába.
– Végre egy értelmes gondolat tőled, Potter, azt hittem, ezt nem fogom megérni – követte a volt mardekáros kivételesen ellenkezés nélkül.
Néma csendben, mint két kommandós igyekeztek a fiatalok után. Harry ösztönösen az aurorként sokszor használt lopakodási módszerét alkalmazta, minden árnyékos sarokban meglapult, magával rángatva a kevésbé gyakorlott Dracót is, olykor lesújtó pillantásokat vetve rá.
– Mi az? – méltatlankodott Malfoy, mikor Harry, ahogy pár lépést tettek az utcán, visszarántotta őt magával egy sötét sikátorba, ahogy Scorpius hátrafelé fordult, mintha megérezte volna, hogy követik őket. Úgy tűnt azonban, hogy ez rossz döntés volt tőle, mivel a következő másodpercben egy hatalmas adag hó zúdult fentről a nyakukba, ahogy a ház tetejéről, amelynek nekidőltek, egy kisebb lavina indult el, ám ezt ők túl későn vették észre.
– A rohadt életbe, Potter, ez is a te hibád – köpködte a havat cseppet megfeledkezve modoráról a szőke férfi.
– Csitt! – szorította szintén hótól ázó tenyerét Harry a szájára, így minden korábbi kísérlete arra, hogy újra rendesen tudjon lélegezni, meghiúsult. A „Hős” keze a kinti fagypont alatti hőmérséklet ellenére is forrónak tűnt, mire Dracóból, megfeledkezve pillanatnyi sértettségéről, előtört orvosi mivolta.
– Potter, mondd, hogy nem vagy lázas!
– Hát… Az úgy volt… De már vettem be Kalapkúrát, becs’szó! – nyökögte az válaszul, mint egy rajtakapott kisfiú.
– Te hülyébb vagy, mint gondoltam! – nézett rá elkerekedett szemmel Draco.
– Kösz.
– Bármikor. De most komolyan, mégis hogy jutott ilyen őrültség az eszedbe? A Kalapkúra hatásához elengedhetetlen a pihenés!
– Jól van, na, doktor bácsi...
– Eszement, hősködő barom.
– Dicsérgess még egy kicsit! – szuszogott Harry idegesen.
– Ameddig csak szeretnéd. Na, nyomás tovább, mindjárt visszamennek a házba, aztán szerzek neked valami gyorsabban ható gyógyszert, de ahhoz haza kell majd hoppanálnom.
– Nem is vagy már olyan idióta, mint a Roxfortban! – meredt rá Harry meghökkenten.
– Te viszont nem sokat változtál – replikázott Draco azonnal.

– Ó! – torpant meg a fekete üstökű férfi, amint meglátta a közeli parkban meghitten csókolózó fiatalokat.
– Khmm…
– Nos, azt hiszem, most egy kicsit magukra hagyhatjuk őket – nyelt egyet, mire Draco megragadta a nyakánál, csak hogy éreztesse egy kicsit a kedvességét vele, majd a Malfoy kúriához hoppanált vele.
– Csak a hátsó lépcsőn menjünk, mert Astoria és a barátnői itt szilvesztereznek. – Azzal a könyvtár mögött berendezett házi patikájába vezette Harryt, aki ámulva figyelte a hatalmas kastély pompáját. Annak ellenére, hogy a Malfoyok a háború után igencsak elszegényedtek, Dracónak hamar sikerült magát újra a társadalmi ranglétra élére küzdenie, ami meg is látszott a lakhelyükön.
– Ezt csak injekcióval tudom beadni – közölte vele a férfi, egy fecskendővel közelítve felé, mire Harry alig bírta megállni, hogy hátra ne hőköljön. – Nem fog fájni – húzta fel a szemöldökét megvetően az exmardekáros.
– Hajrá! – biccentett végül rá, odanyújtva a jobb karját. A következő pillanatban apró tűszúrást érzett, majd Draco egy vattát szorított a kezére, és elpakolva a sebtében előkapott gyógyszereket, robogni is kezdett le a lépcsőn. Ami persze nem sikerült szerencsésen, így a következő pillanatban le is bucskázott volna a magasból, ha Harry időközben nem éri utol, és kapja el a hajánál fogva. Ezt ugyan a szőke nem fogadta túl jól, ám némi duzzogás után visszatértek a hoppanálási pontra, és hamarosan újra a parkban álltak, egy vastag törzsű fa mögött bujkálva, úgy száz méter távolságra a gyerekektől.

Ekkor méltatlankodva csípőre tett kézzel egy idős hölgy tipegett oda hozzájuk, több réteg otthonkájára hatalmas szőrmekabátot öltve, majd pergő nyelvvel pörölni is kezdett velük.
– Tudtam én, hogy nem csak képzelődtem, amikor a kukkolókat akartam jelenteni a seriffnek, de persze az a mafla Joe már megint nem hitt nekem, hogy egye a fene az alkoholtól hízó máját!
– Elnézést, asszonyom, de semmi ilyesmiről nincs szó – bizonygatta Harry, megpróbálva kimenteni magukat.
– Persze, persze, láttam ám én, hogy a szomszéd Mary kertjébe is maguk szórták azokat a rossz magokat, hogy teljesen felverte a dudva a nyáron szegény párának a veteményesét! Meg Mrs. Cabbotnál is jártak a múltkor valakik, ellopták az őszirózsáit, mondtam én, hogy ez összehangolt támadás a falucskánk ellen! – fenyegette meg őket a néni a mutatóujjával zsémbesen.
– Ugyan, asszonyom, hiszen csak…
– Pontosan mit is művelnek itt? Azokat a szegény fiatalokat akarják molesztálni, ugye?! Ebben a mai világban már semmi erkölcsösség nem maradt! – Azzal Harry némán kivetett mugliriasztó bűbájára „eszébe jutott”, hogy a sütőben maradt a kalács, és magában továbbra is dühösen motyogva az emberiség lezülléséről hazafelé indult.
– Na végre – morgott Draco, mint egy felbőszített kutya, ám mire visszafordultak a padok felé, azok üresen álltak, mintha nem is ült volna rajtuk senki néhány perccel korábban.
– Hová tűntek? – esett kétségbe a volt griffendéles.
– Szerintem menjünk vissza a házhoz – javasolta Malfoy, majd válaszra sem várva arrafelé vette az irányt.
– Ahogy gondolod – motyogta válaszul a másik, megszaporázva lépteit.

Persze ekkor kezdődött a hatalmas örömködés, ugyanis éjfél felé járt az idő. Egyre többen csődültek ki a házakból, hogy az innen-onnan egyre gyakrabban felröppenő tűzijátékokat figyeljék.
Harry meghökkenve látta, hogy hirtelen egy W-alakú, minden eddiginél fényesebb petárda festi narancsszínűre az égboltot, így nem sokáig tartott, amíg rádöbbent arra, hogy George-ot alapos fejmosásban kell részesítenie azért, hogy már megint adta a fia alá a lovat.
– Á, Potter, látom, a fiad is éppúgy jeleskedik a rendbontás terén, mint te annak idején – erősítette meg feltételezését Malfoy is.
– Te csak hallgass, biztos vagyok benne, hogy a te kölyköd is ugyanúgy nyakig benne volt…
– Nos, ezt sajnálatos módon én is igen valószínűnek látom.
– Tessék…
– Mindazonáltal biztos vagyok benne, hogy a fiam kielégítő magyarázattal tud majd válaszolni, ha kérdőre vonom, míg a tied intelligenciájához mérten maximum hebegni-habogni fog, mint egy alulfejlett óvodás.
– Szállj le végre Jamesről! – vicsorgott rá Harry, mire Draco visszavonulót fújt, meglátva a férfi szemében megcsillanni a mindennél erősebb védelmező ösztöneit.
– Ó, úgy tűnik, következik az este legfölöslegesebben túlidealizált pontja – jelentette be Draco az éjfél elérkeztét.
Egy kapualjba bújva figyelték a roxforti diákokat, akik egyetlen, nagy csapatként összekapaszkodva számolták az újévig hátralevő másodperceket.
– Tíz, kilenc, nyolc, hét, hat, öt, négy, három, kettő, egy! – ordították teli torokból, majd a párok hosszú csókcsatákba fogtak, mindenfelől pezsgősüvegek koccanása hallatszott, és vidám köszöntések, kissé spiccesen elröhögött fogadkozások hangja tette élettől vibrálóvá a környéket.
– Boldog új évet, Malfoy! – biccentett Harry a mellette kuporgó felé, egy kínvigyort is megengedve magának.
– Neked is, Potter! – nyújtotta felé a kezét Draco savanyú arckifejezéssel.
A következő pillanatban James épp arrafele indult Sophie-val, a McLaggen lánnyal karöltve, amerre ők rejtőztek, így a két férfi pánikba esve igyekezett minél inkább a falba olvadni, azonban túl későn vették észre, így az összetapadt páros, akik szintén az ő kapualjukba igyekeztek volna beolvadni, beléjük ütközött.
– Apu? Mi a fenét keresel te itt? – Meredt az ifjabbik Potter dermedten ácsorgó szülőjére.
– Jamie… Huh, az úgy volt…
– Apa, megígérted, hogy hagysz végre egyedül szórakozni, olyan nehéz lett volna ezt teljesíteni? – Draco keresztbefont karral élvezte a műsort, egészen addig, amíg a fia is meg nem jelent a látóterükben.
– James, valami baj van? Apa? Hogy kerülsz te ide?
– Fiam… Csak…
– Szent Merlin, húzzatok már innen! – kiáltottak fel egyszerre, mire a két mintaapa behúzott nyakkal iszkolt el, kétségbeesetten igyekezve megtartani egyre távolibbnak tűnő méltóságukat.
– Ginny meg fog ölni – sóhajtotta Harry, miközben Malfoynak búcsút intve hazahoppanált. – Aztán James is. Lassú kínok között fogom végezni – nyöszörgött idegesen.
– Harry Potter, mégis mit kerestél a házon kívül? – fogadta otthon igencsak paprikás hangulatban a felesége.
– Boldog új évet, kincsem!





Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)