Töviscsokor írta: Hiriajuu

[Kritikák - 1]

+++ betűméret ---
<< >>


Beleszólás


*****


Beleszólás (főnév)
3. Szóban beavatkozás más személy vagy közösség dolgába. Ügyében cselekvő, intézkedő, irányító szándékkal vélemény megformálása.

Jin Jeong igazán nehezen nyelte le, hogy vannak dolgok az életben, és pláne az ő életében, amikbe nincs beleszólása.

Nem arról volt szó, hogy a világ ura akart lenni vagy valami - bár az se lehetett utolsó dolog, de bőven túl fárasztónak hangzott, és Jin jobban kedvelte az egyszerűbb élvezeteket az életben. Nem, egyszerűen csak rohadtul idegesítette, hogy léteztek olyan emberek, akik ellenszegülhettek vagy ellentmondhattak neki, és nem tehetett semmit.
Az meg főleg idegesítette, hogy ezek az emberek - két ember, egész pontosan - amúgy minden másban ha nem is ellentétei voltak egymásnak, de teljesen mást jelentettek Jin számára, és teljesen más okokból nem volt beleszólása a döntéseikbe.

Nott volt az egyik. Voldemort belső körének a tagja a jóval idősebb bátyjával együtt, a Sötét Nagyúr toborzótisztje a Roxfortban, az iskolai sereg vezetője. Nott nem kérdezett, nem javasolt, de még csak nem is dirigált - egyszerűen közölt dolgokat, és föl sem merült benne, hogy a... mijei? követői, társai, katonái? ne követnék őket. De igaza volt - a belső körbe nem kerülhetett be akárki, a tény, hogy neki sikerült, világosan jelezte mindenkinek, hogy nem érdemes vele baszakodni. Nott több sötét varázslatot ismert, mint a roxfortos toborzottjai együttvéve, Nagy-Britannia egyik legtisztább vérvonalából származott, és vastagon kihasználta, hogy nemesi származású, hogy ijesztően magas, és nevetségesen könnyen tud hatni az emberekre. Nem véletlen volt ő Voldemort jobb keze a Roxfortban.
Jin viszont Nott jobb keze volt a Roxfortban. Igaz, hogy rühellte Nottot, és valószínűleg Nott se nagyon kedvelte őt, de nem voltak hülyék, és tudták, hogy jobb a békesség. Na meg, hogy nem nagyon van más lehetőség.

Rosier egy kibaszott szobanövény volt, akiről azt se nagyon tudták a legtöbben eldönteni, hogy nincsenek is érzelmei és önálló gondolatai egyáltalán, vagy vannak, csak nem tudja kifejezni őket. Legtöbbször csak állt méla kussban Nott mögött vagy mellett, és tette, amire a vezér utasította. Mindamellett brutálisan erős varázsló volt, és egész jól nézett ki, szóval legalább volt valami haszna annak, hogy velük lebzselt. Jinnek emiatt is, meg a szótlansága miatt is birizgálta egy kicsit a fantáziáját a pasas, úgyhogy szigorúan kísérleti jelleggel megdugta, csak hogy tudja, az ágyban is olyan unalmas és csöndes-e, mint amúgy. Nagyon nem volt az, de olyan nagy szám se, hogy ismétlést akarjon, na meg Nott is nagyon csúnyán nézett rá miatta.
Avery meg sose volt teljesen normális, de mostanában egyre rosszabbodott a helyzet. A töpszli srác vérszomjas volt, kegyetlen, mániákus és teljességgel felelőtlen. Jin speciel halálfalótársának se nagyon szívesen látta volna sokszor, nemhogy valakinek, aki Nott első embereként fölötte áll rangban. Ámbár nem is tudta volna komolyan venni Averyt, mint górét. Ahhoz túl sokszor kellett sóhajtva és szemforgatva nyomokat, bizonyítékokat vagy akár még kényesebb dolgokat eltüntetnie a fiú után, aki addig jó volt, amíg kínozni kellett és vért ontani, de a móka végeztével megállt a tudománya. Olyankor általában csak tanácstalanul nézett körbe, amíg Jin meg nem elégelte a balfaszságát, és neki nem állt tenni a dolgát.
Rowle legalább csak olyan ostoba volt, mint a föld. Jin néha már úgy érezte, hogy hálás ezért az egyszerű emberi gyarlóságáért, mert Rosier halálra idegesítette a már-már misztikus némaságával, Averyt meg az idők kilencven százalékában kicsinálta volna a picsába, ha Nott nem néz rá figyelmeztetően. Olyankor jó volt, hogy ott volt Rowle, a tökéletes katona: túl buta ahhoz, hogy megkérdőjelezze a vezér utasításait, de pont nem elég buta ahhoz, hogy ne értse meg. Ilyenekre lett volna még szükségük, nem olyan agybeteg faszokra, mint Avery, akivel több meló volt, mint amennyit nyertek azzal, hogy az ügyükért harcolt.
De persze Rowle se lett volna jó másodtisztnek, mint ahogy Avery vagy Rosier se, a többiek meg, mint Runcorn, Mulciber vagy Piton, újak voltak, fiatalok vagy nem annyira elkötelezettek. Így aztán Jint érte a kétes megtiszteltetés, hogy közvetlen Nott keze alá dolgozzon. Ugyan a viszonyuk korántsem volt felhőtlennek mondható, mert Jin utálta, ha hallgatnia kellett másokra és rájuk hagyni, amit döntenek, Nottal azért nem mert volna packázni. Látta már, hogy hogy jár az, aki packázik vele, mert ő volt az, aki utána eltakarította a vérfoltokat meg minden mást - nem akart volna a minden valószínűség szerint lassú kínhalált halt sárvérű auror sorsára jutni. Annyit nem ért az egész, meg aztán, Nott utasításai többnyire egész ésszerűek és követhetőek voltak, és Jin ezért hajlandó volt csak kicsit és nagyon csöndben szenvedni amiatt, hogy egy fellengzős faszkalap ellentmondást nem tűrően dirigál neki.

Nottot tehát kibírta, és rajtuk kettejükön kívül valószínűleg senki nem sejtette még azt sem, hogy nem igazán barátok. Aki Voldemorthoz akart tartozni a Roxfortban, annak először Notthoz kellett tartoznia, mert a Nagyúr így akarta. És Jin általában megtette, amit a Nagyúr akart, mert egyelőre hozzá akart tartozni.

A másik olyan ember, akinek a tetteibe és döntéseibe nem volt beleszólása, pedig talán szerette volna, hogy legyen, az Joel Monday volt.




VÉGE





És íme itt a párja a az előző szösznek. A leírásban említett remek időzítést illetően: akit meg ennél is jobban érdekel Jin Jeong, azt tudom biztatni, hogy látogasson el Sachihoz, itt találtok egy frissen feltöltött hosszasabb karakteranalízist erről az agybeteg ázsiairól. Írjatok neki kritikát, meg amúgy nekem is, és és gyertek a ficblogba, mert sok a jó hírem. :)


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)