Töviscsokor írta: Hiriajuu

[Kritikák - 0]

+++ betűméret ---
<< >>


Lepke


*****


Lepke (főnév)
1. Díszes szárnyú rovar, amely virágok nedvével táplálkozik, és átalakulással fejlődik ki. Olyan karcsú rovar, amelynek két pár jellegzetes, hártyaszerű szárnya testéhez képest rendszerint igen nagy, és többnyire színes, rajzos.

A nyárvégi, még egyszer utoljára tomboló kánikulában bágyadt, fullasztó délutáni csönd ülte meg Carlisle városát.

A Monday-rezidencia lakói persze fittyet hánytak az időjárásra és a napszakra, mint általában oly sok más írott avagy íratlan szabályra, és sziesztázás helyett is élték az életüket.
A nyitott ablakokon át zeneszó szűrődött ki a hátsó kertbe, Joelék utcafronti szobájában szólt a rádió. Nem kicsit csavarhatták föl a hangerőt, mert Jared még a kert végében ücsörögve is ki tudta venni a Matróz ezerszer hallott refrénjét.
Anya a konyhában dúdolgatva főzött, meg szokás szerint a macskával beszélgetett, egy ideig legalábbis. Egy ponton sikkantott egyet, fojtott hangerőn pörölt egy kicsit, és Joel macskája felborzolt bundával iszkolt ki a teraszajtón, úgyhogy a gyerekeknek nem kellett mesterdetektívnek lenniük, hogy rájöjjenek, az állat szokás szerint láb alatt volt. Arisztid mindig láb alatt volt. Marley egyszer azt kalkulálta, hogy ez lehet a mágikus képessége. Jared szerint már az is annak számított, hogy a macska évek óta el bírta viselni a családjukat, és még nem lépett meg egy kevésbé kaotikus élet reményében. De hát Arisztid erős jellem, úgy látszik. Erősebb, mint az áruló bátyjuk volt, mindenesetre.
Joel és Marley, az erős jellemű és alig hülye nevű macska hivatalos szülei a teraszon napoztak. Egész pontosan a napon fekve bámulták a kék égen tovaúszó bárányfelhőket meg a mugli repülőgépek kondenzcsíkjait, és Marley közben notóriusan rinyált, hogy nem bír lebarnulni, hiába sütteti magát már mióta, és hogy Joel félcigányként könnyen röhög rajta, és hogy nem fair, hogy nincs is szüksége napozásra, anélkül is barna.
Az ikrek bevásárolni mentek apával az Abszol Útra. Még várt a családra egy nagyobb menet, holnap vagy holnapután, fölszerelkezni a tanévre, de a srácok kitalálták, hogy ők idén kviddicsezni akarnak, és apa megadta magát a nyaggatásnak, elvitte őket seprűt válogatni. Megtehették. Amióta Joel a szigetek elsőszámú hímkurvájává tornázta föl magát, és Jared se fogyasztja el a felét annak, amit el kellene adnia, egész jól álltak anyagilag. Elég jól ahhoz, hogy be tudjanak vállalni két új seprűt Jaxéknek.

Jared egy kancsó töklével, egy doboz cigivel és egy félkész bájitaltan esszével települt ki a kert végébe, tessék-lássék házit írogatni és Jaydent felügyelni.
Jay, mint általában, ha a testvérei itthon voltak, kicsattant a boldogságtól. Egy ideig anyát abajgatta a konyhában, aztán meg Joeléket, mikor anya elhajtotta, hogy szívjon egy kis friss levegőt ő is. Viszonylag hamar elunta persze Joeléket meg a felhőnézegetésüket, és Jaredre szabadította magát inkább, de Jared ezt egyáltalán nem bánta. Adott neki egy pohár töklevet, bűvölt egy önjáró papírrepülőt az egyik jegyzetéből, amire már amúgy sem volt szüksége, és elhallgatta a düdörgését.
Nem rendes beszéd volt ez, abban nem igazán jeleskedett a kölyök, de a legegyszerűbb dolognak is tudott örülni, és igazából még akkor is elnevetgélt magában, ha nem volt semmi oka rá. Tündér Jay, akit tizenöt évesen egy papírrepülővel le lehetett nyűgözni egy fél órára. Vagy éppen akármi mással, ha már itt tartunk...

- E-kke!
- Hogy mi? - pillantott Jared az öccsére, kizökkenve az elmélkedésből.
- E-kke! - lökte az ég felé a karjait Jay kacagva. Jobb volt nonverbális kommunikációban, mint verbálisban, de tudta már azt is, hogy a tesói elég gyakorlottak ahhoz, hogy hamar megértsék, mit akar. Jared is csak azért értetlenkedett elsőre, mert a közelgő iskolakezdés foglalta le a gondolatait, Jay tekintetét és mutogatását követve ő is észrevette, mi rabolta el Jay figyelmét az azóta a röptét vesztve a fűbe hullott papírrepülőről.
- Lepke - nevette el magát, a Jay körül táncikáló apró, fehér pilléket figyelve. - Káposztalepke, Jayjay. Nagyon meleg van, azért rajzottak elő megint.
Jay persze már nem figyelt rá, de hát minek is figyelt volna? A pillangók nyilván érdekesebbek voltak, mint Jared okoskodása. Úgyhogy befogta inkább Jared is, és csak elnézte a lepkék után kapkodó Jay ugrabugrálást, egy szomorkás mosoly árnyékával az arcán.
Hiányzott már neki a suli, a zeneklubbal meg a kviddicscsapattal ökörködés, a tanulószobás hajnalozások, a bulik a Hollóhát-toronyban és a barátai arca, és mindenek fölött hiányzott neki June, akit utoljára egy hónapja látott, mikor náluk vendégeskedett, de valahogy mégsem várta az évkezdést.

Nem várta a rohanást és a RAVASZ-év hajtását, az ezer meg egy régi és új terhet és felelősséget, ami nyilván a nyakába fog szakadni megint. Nem várta a beszólogatásokat: a szociopata vadbarmozást az ikrekre, a fogyatékosozást Jayre, a homár kurvázást Joelre és a kábszeres köcsögözést magára. Nem várta a rossz híreket hozó leveleket itthonról, a visszaeséssel kísértő álmatlan éjszakákat, Joel részegen hazaeséseit hosszúra nyúlt bulik után és az ikrek büntetőmunkáit. Nem várta az utolsó évet, amikor még együtt lesz a banda, és aminek a vége rémisztő kilátástalansággal és bizonytalansággal kecsegtetett, egyáltalán nem.
Itthon akart maradni, bagózva és töklevet vedelve elnézni, ahogy Jay pillangók után kajtat, elhallgatni, ahogy anya kissé hamisan, Marley nagyon hamisan és Joel egyáltalán nem hamisan kíséri a rádióból ömlő dalt, esetleg az este félhomályában elröpködni a kert magas sövényének rejtekében az ikrekkel és apával.

Itt akart maradni örökre, mert itt nem kellett úgy tenniük, mintha normális család lennének, itt tényleg az voltak.



VÉGE





Újabb szösz. Még mindig imádom Mondayéket. :) Írjatok kritikát, jön a fősztori legújabb fejezete is, és hétfő este nézzetek el a ficblog felé, sok jó hírem lesz. :)


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)