Nem minden bosszú keserű írta: Bucky Barnes

[Kritikák - 4]

+++ betűméret ---


Választott kívánság: Teen Wolf – Peter/Stiles
A harmadik évad elején járjunk, de Alfa-falka és hibbant druida nélkül, légyszi. Vajon mi az istennyilát művel Peter a szabadidejében? Kisgyerekeket terrorizál vagy vak néniket lök kocsik elé...? Úgy látszik, csak Stilesnak van annyi esze, hogy ez is érdekelje, ezért hát szuper-nindzsa módba kapcsol (legalábbis ő azt hiszi) és kideríti. Peter, a stylist&/divattervező (ahhahahaha!!!!!!) pedig megtorolja — teljes átalakítást végez Stileson.



Nem minden bosszú keserű
- laraF kívánsága alapján -




„Tényleg jól állna.” Ez szerepelt a kísérőkártyán, ami az ezüstszínű alkalmi ruhával érkezett. Allison a látványára megdermedt, néhány pillanatig mintha levegőt venni is elfelejtett volna, aztán nekiállt megvizsgálni a szövetet. Előbb puszta kézzel és szemmel, aztán valami varázsvessző-szerűséggel, fémdetektorral... És végül, miután a fél házi arzenál néma maradt, mindenki legnagyobb megdöbbenésére felhívta Dereket.

És mindennek végeredményeképpen úgy döntött, az ajándékba kapott darabot veszi fel az iskolai évnyitó bálra; ezzel persze teljességgel kiakasztva Stilest. Mert egy dolog, ha egy átlagos tinédzser kap valami ajándékot egy ismeretlen jótevőtől, bár már az is elég gyanús, de egy vadász, aki történetesen egy vérfarkasfalka tagja is?

Az minimum nagyon bűzlik. (Nem szó szerint, legalábbis Isaac szerint, aki semmi rendelleneset nem tudott kiszagolni rajta.)

Azonban hiába figyelmezteti őket, hiába tombol a felelőtlenségük miatt, már megint ignorálják a figyelmeztetését. Mit tehet ilyenkor az egyszeri ember? Természetesen keres valami egyéb elfoglaltságot, amivel levezetheti túlságosan felpörgő energiáját.

Stiles úgy dönt, a vakáció utolsó hetét Peter rejtélyének megfejtésére szánja.

Mármint, komolyan. Amióta az az elmebeteg, pszichopata sorozatgyilkos visszatért a halálból, a többiek nem igazán firtatták, mit csinál. „Jobb, ha nem tudjuk, Stiles”, ez volt Scott némileg borús álláspontja. Legalábbis azután, hogy Derek a maga morcos határozottságával kijelentette, „ha békén hagyjátok Petert, akkor ő sem fogja zavarni köreiteket”, ami persze már önmagában is abszurd elvárás.

Egy Beacon Hills méretű kisvárosban mégis hogyan kerülje el egymást ad1, két vérfarkas, ad2, két vérfarkasfalka egyetlen alfával, ad3, két vérfarkasfalka ÉS egy magányos farkas, aki mellesleg talán most is nagyhatalmi terveket és alfai ambíciókat szövöget a Bat-barlangjában.

~*o-||-o*~


De komolyan. Hol lakik Peter? Ezt legalább könnyű kiderítenie a rendőrségi adatbázisból. Meglepetésére ugyanis szerepel benne a Hale-családtag, és nem a csatornarendszerben vetette be magát valami titkos főgonosz-állomásra, sem pedig az erdőben kempingezett világuralmi álmokat dédelgetve, hanem egy igen jó hírű belvárosi környéken akadt saját lakása.

Stiles azért a biztonság kedvéért addig őgyeleg arra, míg be nem tud surranni a kapun valamelyik lakó után, és megvizsgálja a pincét, de sem letális fegyvereket, sem titkos bunkerbe vezető bejáratot nem talál a föld alatt sem. Nem nyugszik meg számottevően, mert ezt követően nyughatatlan fantáziája végtelen mennyiségű képpel bombázza azt illetően, hogy vajon milyen lehet a férfi otthona. (Már ha az otthonaként tekint rá. Vagy ő is olyan, mint Derek? Szívesebben fészkelné be magát a többé-kevésbé-lerombolt-és-egy-kicsit-örökké-füstszagú egykori Hale-ingatlanba? Bár Derek is csak átmenetileg lakott ott, saját bevallása szerint.) A képzeletében hol középkori várbörtönökre hajazó, sötét, falon kínzóeszközöket felvonultató enteriőrt képzel el, hol teljesen jellegtelen, szállodai szobának is beillő, sterilen semleges környezetet. Nem tudja eldönteni, melyik az ideglelősebb opció.

~*o-||-o*~


Aztán persze ott van az az égető kérdés is, hogy mi a fenét művel a város sorozatgyilkos szociopatája szabadidejében? Mert nagyon úgy tűnik, hogy abból sok lehet neki. Derekből kiindulva nincsenek anyagi gondjai, és Derekkel ellentétben nem zaklatja Scottékat.

Ez utóbbit Stiles egyáltalán nem bánja. És nem csak azért, mert Peter rendelkezik megkérdőjelezhető jellemelemekkel, hanem mert mégiscsak a világ legvonzóbb szociopatájáról van szó. Mármint, látta valaki azokat a kéken felvillanó farkasszemeket abban a tökéletesen metszett vonású arcban? Csak így... váó. Persze ez nem törli el azt a tényt, hogy a világító szempár tulajdonosa mészárlásba fogott abban a pillanatban, hogy visszanyerte mozgékonyságát, de ha Stiles hozzáveszi, hogy ezzel tulajdonképpen a legkegyetlenebb halállal meggyilkolt család- és falkatagjaiért állt bosszút, akkor… hát, ezt nevezhetjük hűségnek is. Persze, attól még szörnyű és elítélendő, de valahol megérthető…na tessék! Ezért kell különösen odafigyelni Peterre! Még a végén mindenkit meggyőz róla, hogy tulajdonképpen ő az ártatlan áldozat.

Báránybőrbe bújt farkas, ahogy a mondás tartja. De Stilest nem fogja átverni, Stiles résen lesz!

Kár, hogy az apjától nem kérhet segítséget, de eléggé furán venné ki magát, ha odaállna elé, hogy „Bocsánat, tudod, van ez a halálból visszatért vérfarkas a városban, aki helyett Kate Argentre kentük a tavalyi gyilkosságsorozatot, szerintem nem ártana odafigyelni rá, hátha megint a civil lakosság megtizedelését tervezi, mit szólnál hozzá, ha bepoloskáznám a lakását? Na?” Nem, sajnos ez ki van zárva, és annyi lehallgatót nem tudna ellopni, hogy érdemes legyen megkockáztatnia... nem tudná kimagyarázni magát, még ő sem, pedig van egy beszélőkéje, azt a városban mindenki elismerheti.

~*o-||-o*~


Stiles baseball-sapkát ölt és kölcsönveszi az apja egyik pólóját (lóg rajta, mint a fene, de remélhetőleg elfedi Stiles saját szagát), meg hóna alá csapja a régi gördeszkáját, és a belváros felé hajtja magát. Peter lakásától majdnem egy egész saroknyira veti le magát egy padra, a hátizsákjából távcsövet vesz elő, és alaposan felméri a terepet. Az utcák viszonylag kihaltak, a felnőttek nyilván dolgoznak, és errefelé kevés gyerek él, ez nem egy nagycsaládos övezet. Vajon ez szempont volt Peternek lakásvásárlásnál? Tuti. Néha még Scott is panaszkodik a kisebb kölykök hangereje és -frekvenciája miatt.

A nap úgy tűz, mintha az élete múlna rajta, és Stiles kezd csendesen hőgutát kapni, úgyhogy inkább átpozícionálja magát, ácsorog, illetőleg árnyékról árnyékra vándorol, miközben borzasztóan sajnálja saját magát.

Peter egész nap ki sem dugja az orrát a lakásából. Viszont szerencsére nincsenek elhúzva a függönyei – ha vannak egyáltalán, végtére aligha figyelt oda efféle részletkérdésekre, nem? –, úgyhogy Stiles időnként látja elmenni az ablak előtt. Többnyire telefonon beszél, és a jelek szerint valami nagytakarítást tarthat, mert elég sokszor vannak a kezében különféle ruhák. (Egyszer egy könnyed, lenge női darab is. Stiles gyomra görcsbe ugrik az izgalomtól, de semmiféle hölgynek nyomát sem látja.)

Mire végre besötétedik, úgy érzi, az agya cseppfolyóssá vált az unalomtól, és úgy leizzadt, hogy a puszta szagával kikergethetne bármilyen farkast a városból, de éjfélig ott marad, hátha történik valami érdekes. Nem történik. Peter 11-kor leoltja a lámpákat és nem mutatkozik többet. Megdöbbentő.

A fiú végül hazavánszorog, végighallgatja az apja fejmosását a kimaradásról, lezuhanyozik, ír egy sms-t Scottnak, aztán ő is ágyba bújik, miközben azt tervezgeti, holnap mit kellene másképpen csinálnia.

~*o-||-o*~


Stiles harmadik napja követi Petert, és halvány gőze sincs, mi folyik itt. A farkas rengeteget telefonál. Sokszor videoüzenetekkel. Ilyenkor összevont szemű összpontosítással, kritikus tekintettel méregeti a telefonja kijelzőjét – az őt követő fiú izgatottan remeg tőle, de egyszer sem merészkedik olyan közel, hogy kivegye a rájuk felelt szavakat. Sokszor határozottan oszt utasításokat a vonal túlfelén állónak – Stiles felismeri az arckifejezését, a gesztusait ilyenkor, és megint csak görcsbe ugrik a gyomra, meg egy kicsit alacsonyabb területei is, amiről igyekszik nem tudomást venni.

De még mindig nem és nem érti, hogy mi folyik itt. Miféle nagyszabású tervet készít elő ez a pszichopata, amihez ennyi egyeztetés szükséges? Amikor elkezdte a nyomozását, azt hitte, majd fényt derít arra, hogy Peter terrorizálja a környezetét, sütit lop a cukrászdából, vagy valami ilyesmi. Oké, elismeri, naiv gondolat volt, hogy ilyen egyszerűen megússzák a férfi ténykedését, de akkor is. Vajon mennyi lehet a fickó telefonszámlája? Sajnos az apja nélkül nem tudja kideríteni, kik hívják ennyiszer, de ha találna valami közvetlen veszélyre utaló nyomot, akkor megkérhetné, hogy mint seriff, nézzen rá a telefontársaságoknál…

Stiles döntésre jut.

~*o-||-o*~


A negyedik napon betör Peter lakásába.

Nincs nehéz dolga, ami azt illeti, sokkal rosszabbra számított. Egyetlen kulcs, meg egy hevederzár. Ennyivel már tízévesen is megbirkózott. Arra boruljon a feledés jótékony leple, hogy mikor és miért tett szert magas szintű betörői ismeretekre. Az őrsön még mindig emlegetik néhányan, ha a seriffet akarják idegesíteni… Szóval Stiles beengedi magát a lakásba egy plasztikkártya és pár hajtű segítségével. Aztán leesik az álla.

Akármit képzelt, biztosan nem szerepelt közöttük, hogy a Lakást (a nagybetű szükségszerűnek tűnik ezután) akár ebben a pillanatban is le lehetne fotózni bármelyik lakberendezési magazin számára, mint A Letisztult És Férfias Elegancia mintapéldáját. A színezet leginkább monokróm. Az ablak két oldalán összekötött függönyök törtfehér tüllkeretet adnak a nyílásszáróknak, a krémszínű kanapét néhány sötétzöld díszpárna foltja dobja fel (elhelyezkedésük mértani pontossággal követi az aranymetszés szabályait), a bolyhos, puha szőnyeg a hószín parkettán majdnem-fekete. A dohányzóasztal üveg, és egyetlen ujjnyom sem látható rajta, nemhogy hanyagul ráhelyezett poharak aljának karikái. Az asztalon fémtálban szintén a zöld különböző árnyalataiban pompázó gömbök, melyek rendeltetését – azon túl, hogy SZÍN, HURRÁ – Stiles el sem tudja képzelni. A házimozirendszer profi (és persze fekete), míg körben a szabad falfelületeket elfoglaló könyvespolcok fehérek. És még azon is észbontó rendszerezettség uralkodik! Stiles ritkán lát egy kupacban ennyi könyvet, de vannak ott bekeretezett képek, apró mütyürök, sőt még egy opálosan fénylő mélytengeri kagylógyűjtemény is. A rafináltan elhelyezett spotlámpák mindent szépen megvilágítanak, amikor Stiles felkattintja a villanyt.

Ahogy felocsúdik a nappali tökéletességből, és elpillant jobbra, kiderül, hogy az egybenyitott, csak egy étkezőasztalként és tálalóként is szolgáló pulttal leválasztott terű konyha – ahol a cseresznyefa polcok ellensúlyozzák a rengeteg fém berendezés hidegét – szintén katonás rendben van tartva, balra a hálószobát azonban fallal leválasztották a közös terekről.

Stiles kíváncsisága ezek után fokozhatatlan.

~*o-||-o*~


Meglepetésére a többihez képest aránylag apró helyiségbe jut; a franciaágy szabatosan bevetve, a takaró élére hajtogatva, a függönyök itt sincsenek behúzva, de éjjeliszekrény helyett egy rendes íróasztal kapott helyet az ágy mellett, rajta összecsukott laptop.

A fiókok sajnálatosan kulcsra vannak zárva, ami frusztrált nyögést vált ki Stilesból, és akármerre néz a minimalista helyiségben, el sem tudja képzelni, hová lehetne rejteni a kulcsát. Mármint azért egy pihe-puha franciaággyal felszerelt hálót nem lehet spártainak nevezni, de a nappalival ellentétben semmi nyoma nincs annak, hogy itt egyáltalán lakik valaki. A szoba bal oldala például teljesen kopár, az amúgy ízléses tapétát leszámítva az égvilágon semmi nincs ott. Szóval a fiú néhány hiábavalóan feszegető mozdulat és eredménytelen hajtűvel feltörési kísérlet után inkább a laptopot nyitja fel.

Ami természetesen jelszóvédett. Naná. Abban is biztos lehet, hogy ha elvéti a helyes jelszó beírását, akkor fényképet készít. Stilesnak első dolga letakarni a baseball-sapkájával a webkamerát, aztán kiropogtatja a nyakát, és ujjait a billentyűzet fölött lebegtetve töprengeni kezd. Mi lehet Peter felhasználóneve és jelszava?

Az biztos, hogy nem dupla-Allison, mint Scotté. Stiles azt is feltételezi, hogy nem egy random betű- és számkombináció lesz, mint az övé. De akkor...? Ineedpower? FormerAlpha? Murderbaby666? Handsomewerewolf? Killyouwithmyeyes?

Túl sok lehetőség. Legalább valami támpont kellene. Stiles találomra pötyög: megpróbálkozik a ’felhasználónév – jelszó’ kombinációval, ami természetesen hibatalálatot jelez. Meg sem fordult a fejében, hogy működne, Peter egy végtelenül intelligens alak, nem követne el ilyen hibát, de valahol el kellett kezdenie. Akkor mi legyen? Beírja a férfi nevét, jelszónak pedig a születési dátumát. Újabb kudarc. Derek születésnapja? Végtére ennek a fickónak a családja volt a mindene, biztos törődik az utolsó élő rokonával. A laptopot szinte röhögni érzi, amikor elküldi a búsba a próbálkozásaival. Talán a Hale-tűz dátuma, öri-hari jellegű emlékeztetőként?

– Ezt még sokáig tervezed csinálni? – szólal meg egy unott hang a háta mögött.

Stiles meglepetésében felsikít, ugrik egyet ültében, aminek eredményeként lezuhan a székről a padlószőnyegre. Nem olyan puha, mint amilyennek kinézett. A szoba ajtajában – természetesen – Peter áll, senki más: fél vállal az ajtófélfának dőlve, maga előtt összefűzött karokkal. Stiles szíve a torkában dobog, ezúttal a hirtelen adrenalinlökettől, nem azért, mert Peter olyan jól néz ki.

De amúgy olyan jól is néz ki. Az elmúlt napokban már megszokottá vált V-nyakú, fehér pólóinak egyike van rajta, azon felül pedig egy halványszürke zakó. (Minek kell ennek egyáltalán zakó augusztusi harmincöt fokban, Stiles el sem tudja képzelni, de tény, hogy nyálcsorgatóan áll neki.) A nadrágja meg valami lenge szövet, ami egyáltalán nem simul rá az alakjára, valahogy mégis nagyon sokat sejtető a lazán mezítlábas fazonon.

– Én… csak… gondoltam… – hebeg, hirtelenjében fogalma sincs, mit mondjon, mivel rukkoljon elő, pedig ez se gyakori nála. Igyekszik nem a másik kinézetének számlájára írni, hanem arra a tényre, hogy egy sorozatgyilkos kapta rajta, amint betört a lakásába. Alapvetően logikus érvelés, mégis sántítani érzi egy kicsit.

Peter megunja, és ellöki magát az eddigi helyétől, amire Stiles inkább becsukja a száját. Kissé kancsalítva bámul a fölé tornyosuló alakra. Mennyi lehet a fickó, egynyolcvan?

– Bármilyen érdekfeszítő is ez a makogás, kissé frusztrál is – jegyzi meg Peter szinte kedélyesen. – Először is: ha be akarsz jönni, illik csöngetni. És megvárni a házigazdát. Remélem, a jövőben ehhez tartod majd magad, Stiles. – Úgy ejti ki a nevét, hogy a fiú hátán vigyázzba áll minden szőrszál, és nyelnie kell egy nagyot.

– Nem fog előford…

– Másodszor. – Peter fájdalmasan lehunyja a szemét. – Vedd le azt a förtelmes rongyot a gépemről!

Stiles rajtakapottan felkapja a baseball-sapkát, gyűrögeti egy kicsit a kezében, aztán jobb híján a fejére teszi, érthetetlen módon egy frusztrált szusszantást váltva ki a másikból.

– Rendben, térjünk rá a jövőt illető kérdésekre. Mi jár egy ilyen neveletlen fiúnak szerinted? – biccenti kissé félre a fejét a farkas, és megragadja Stiles – pontosabban az apja – pólóját a mellkasánál. Talpra húzza a fiút és a szoba közepére löki, ott pedig körbejárja, csak amúgy ragadozómód. Stiles térde remeg, de a hangját sikerül nagyjából megzaboláznia.

– Hát, nem is tudom, a kutatások szerint a büntetéseken alapuló neveléselméletek eléggé megbuknak mindenféle teszteken, mostanság a pozitív pedagógia hódít. Saját tapasztalatból is megerősíthetem amúgy, apám meg a tanáraim is csúfos kudarcot vallottak már velem, mint azt ma is megtapasztalhattuk. Szóval mit szólnál valami olyasmihez, hogy halálosan megfenyegetsz, mi történik, ha ez még egyszer előfordul, ha pedig nem csinálok ilyen hülyeséget megint, annak jutalmául boldog, békés életet élhetek a barátaimmal? – cseveg, majdnem hihetően gondtalanul, de vállai feszült íve úgyis elárulja. Nem is hiszi, hogy egy vérfarkas érzékeit be tudná csapni. A gond az, hogy a remegése nem csak a félelemből fakad… és ezt a tényt viszont nagyon szívesen elrejtené Peter elől, aki még mindig úgy méregeti, mint a Farkas a mesebeli Piroskát. (Stiles csak most ébred rá, hogy sajnos tényleg bordó póló van rajta, így a hasonlat még akkurátusabb.)

– Nekem van egy jobb ötletem – közli a férfi, a hangja alapján épp csak a száját nem nyalogatja az elkövetkező finom lakoma ígéretére. Stiles úgy sejti, most kellene féltenie az életét, de nem érzi azt a rettegést, amit például a kanima váltott ki belőle pár hónapja. Peter másképpen veszélyes, ezt mélyen a zsigereiben érzi és tudja, csak nem tudná megnevezni, pontosan hogyan. – Vetkőzz!

– MIII?!

Peter nyugodtan viszonozza a hitetlenkedő pillantást. – Vetkőzz! – ismétli meg.

– Neked elment az eszed – nyekegi Stiles, torka csontszáraz, izmai kocsonyásak.

– Kettőnk közül nem én nézek ki úgy, mint egy félresiklott életű, alkoholista hajléktalan – forgatja a szemét a farkas, és ez végre ismerős, ez a nagyon is Hale-es gesztus, Stiles rögtön egy kicsit magabiztosabbnak érzi magát. – Ugyan már, Stiles, hacsak nincs OneDirection tetoválás a mellkasodon – amely esetben az emberiség érdekében meg kell öljelek –, akkor nem tudsz olyasmit mutatni, amit ne láttam volna már. Vedd le ezt a nevetséges göncöt, nem mintha amúgy ne mértem volna fel korábban az alakod, de a kezdéshez induljunk tiszta lappal.

– Miféle kezdéshez, mégis mit terve…

Nincs ideje befejezni. Peter karmai előugranak, beletépnek a póló anyagába, és az máris három darabban hever a földön, felfedve Stiles felsőtestét. A férfi lejjebb engedi a kezét. – Folytassam, vagy szót fogadsz?

Stiles pár másodpercnyi mérlegelés után jobbnak látja kigombolni és letolni bermuda fazonú nadrágját. Az, hogy Peter nem karmolta meg fentebbi régiókban, nem jelenti, hogy minden körülmények között megtartaná ezt a jó szokását; úgyhogy a fiú máris egy szál alsógatyában áll a másik előtt. Szinte megbabonázva figyeli, ahogy Peter ádámcsutkája ugrik egyet, miközben a férfi őt szemléli, aztán eltűnik a látóteréből, megint körbejárva a fiút.

– Egyértelmű, hogy a sportos, de azért elegáns utcai viseletre kell rágyúrnunk nálad – mormolja a farkas. Stiles értetlenül pislog. – Persze legalább arra a nevetséges évnyitó bálra kell valami öltöny is – a szmoking röhejesen állna rajtad, nem tudod még viselni –, ezen kívül pedig…

Stiles ujjai hegyével megérinti a tenyerét, ahogy kezét felemelve időt kér. – Állj! Álljunk meg egy szóra. Mármint. Peter, mi van? Miről beszélsz? – mered a másikra.

– Az átalakításodról – legyinti el a kérdést a férfi türelmetlenül. Közelebb lép, és Stiles haja felé nyúl, a fiú pedig mellkasára tett kézzel próbálja eltolni magától. Persze nem sikerül, de legalább a közeledést megállította, és Stiles mindig értékelte az apróbb eredményeket is.

– Milyen átalakítás?... – Nem tudja és nem is akarja elrejteni a hangjából a páni rémületet. Ha Peter fogat és farkasszemeket villogtatva törne az életére, azt valószínűleg könnyedén kezelné, és betudná annak, hogy a Hale-eket valahogy genetikailag irritálja a jelenléte. De ez a mostani helyzet még az ő ízléséhez és életéhez mérten is túlságosan abszurd.

Peter sóhajtva az üres falhoz megy, és megnyom rajta egy kapcsolót. (Még csak nem is rejtett darab, bár Stiles eddig azt feltételezte, a villanyhoz tartozik.) A fal jobb fele pedig besüllyed, és oldalra csúszva felfedi a mögötte meghúzódó, a hálószobánál legalább kétszer nagyobb helyiséget. Ami tele van ruhákkal: nyitott polcokon, állványokon, székeken, mindenütt különböző stílusú, anyagú, szabású öltözékek pihennek.

– Derek nem említette a polgári foglalkozásomat? – A férfi láthatóan élvezi a hatást, amit kiváltott, a szótlan döbbenetet. – Személyes stílus- és divattanácsadó vagyok. – Stiles képtelen becsukni a száját. – Na, most húzzál el zuhanyozni – fürdő a konyha mellett, a lépcsőházzal szomszédos, mielőtt megkérdezed –, a gönceidet meg lehetőleg dobd a kukába. Addig én előkerítek neked ezt-azt. – A fiú talán tiltakozni akarna, de acélkék farkasszemek villannak rá keményen, és az utolsó szavaknál Peter hangja morgásba hajlik. – Ez nem kérés volt, Stiles. Indulj!

Úgyhogy Stiles indul.

Azután két órán keresztül hagyja, hogy Peter öltöztetőset játsszon vele; erőtlennek érzi magát bármiféle tiltakozáshoz, de a dereka köré csavart törülköző csomójába úgy kapaszkodik, mintha az élete múlna rajta. Érzése szerint pontosan ez a helyzet, és a világért sem szeretne teljesen meztelenül mutatkozni Peter előtt, bármennyire mulattatja is ez a tény a farkast. Amikor nagy nehézségek árán legyűri a zavarát, és sikerül menekülőre fognia, a farkas még utánaszól.

– Holnap tízre legyél itt, még nem végeztünk!

Azt lesheted, gondolja Stiles, illetve csak szeretné, mivel szándéka ellenére ki is csúszik száján ez a két szócska. Ember nem hallaná meg, de hát nem emberről van szó. Peter pillanatokon belül mellette terem, és a fülébe suttogja válaszát.

– Csak magadnak köszönheted mindezt. Vagy itt leszel, percre pontosan, vagy én látogatok el hozzátok, Stiles.

~*o-||-o*~


Ha pontosan nem is sikerül, de tíz perces késéssel Stiles – szó szerint – bezuhan Peter lakásába. A dicstelen landolás csak azért nem az orrára taknyolva végződik, mert a férfi még idejében grabancon ragadja és megfékezi zuhanását, néhány pillanatig még lógva hagyja, mielőtt talpra állítaná fejcsóválva.

– Fel nem foghatom, hogy maradtál eddig életben.

– Ha tudnád, hogy ezt hányszor hallottam már – sóhajt Stiles fáradtan, minthogy éjszaka nem sokat sikerült aludnia. Kivételesen nem hibáztathatja érte Scottot, vagy bármelyik falkatagot, annál inkább Peterrel kapcsolatos bizarr felfedezését, amit egyelőre nem osztott meg senkivel. Úgyse hinnének neki, ebben egészen biztos. – De többnyire elég volt kinyitnom a számat.

– Az ember azt hinné, hogy nagyobbat már nem csalódhatok ebben a városban, és lám, újra meg újra sikerül kellemetlenül meglepnie.

– Mert nem öltek meg időben?

– Mert ilyen sokáig tartott, hogy találkozz valakivel, aki nem ijed meg a felvágott nyelvedtől.

Beszélgetés közben Peter a fürdőszobába tereli a fiút, ahol egy komplett fodrászarzenál van előkészítve. Stiles hátrahőköl, egyenesen neki a férfinek. – Na nem, nem és nem! Nem vághatod le a hajam! Elment az eszed?!

– Akkor menne el, ha meg akarnálak nyírni. Fogalmam sincs, mi vett rá annak idején, de díjnyertesen idióta ötlet volt részedről a nullásgép – forgatja a szemét a másik, és Stiles némileg megsemmisülve emlékszik vissza, hogy első találkozásaik idején bizony valóban úgy festett. Mentségére legyen mondva, abban az időszakban az apja előszeretettel fenyegette meg, hogy átíratja egy katonai előkészítőbe, ha nem hagy fel a munkája utáni kutakodással, de akkor is: ebben igazat kell adnia Peternek. Egészen addig, amíg a másik nem fejezi be a gondolatot. – Attól még meg kell igazítani.

Szerencsére vagy szerencsétlenségre, Peternek remek reflexei vannak, így meg tudja ragadni Stiles csuklóját, mielőtt az behúzna neki egyet – ami csupán a fiú ujjait törné el – és derékon kapja, mielőtt kilőhetne az ajtó felé. A vérfarkasnak nem kerül különösebb erőkifejtésbe megfékezni egy embert, úgyhogy még egy drámai sóhajt is megereszt közben. – Most komolyan? – Félig vezeti, félig cipeli Stilest, és lenyomja a tükörrel szemben egy székre. – Ne kelljen megharapnom, hogy nyugton maradj. Nem vagyok alfa, hogy átváltozz tőle, de attól még baromira fájna – figyelmezteti a fiút széles mosollyal.

– Scott és Derek közös erővel csinálnának ki, ha bántanál – vágja ki Stiles, bár sosem volt stílusa, hogy mások háta mögé bújjon, de pillanatnyilag ez a legjobb lövése, és ezt ő is tudja. Nos, ha már lövés, az apját és az ő lőfegyvereit is belekeverhetné, de ezt érthető módon nem áll szándékában meglépni.

– Falkaegyesítéshez nem is rossz ötlet. A közös ellenség összehoz mindenkit egy boldog, véres családdá. – A fiú megítélése szerint Peter sokkal unottabbnak hangzik, mint az illene a téma mellett. – Most maradj nyugton, különben tényleg több tincset vesztesz el, mint amennyit szeretnél!

Stiles mindig is utálta a fodrászokat, éppen ezért: csapongó figyelmének és hiperaktív természetének különösen nehezére esett akár öt percig is üresjáratba tennie magát. Most idegesen rángatja a lábát, a tekintete mindent számba vesz a helyiségben, amit csak észrevehet, történeteket költ magában a tárgyak eredetét illetően, és persze újra meg újra Peterhez kalandozik, aki elmélyült figyelmet szentel Stiles hajának, így nem veheti észre, milyen gyakran állapodik meg rajta a másik tekintete.

– Hol tanultad ezt? – kérdez rá végül, úgy három perc után, amikor nem bírja tovább a csendet. Legalább valami zene szólna!

– Hm? Mit? Neveletlen fiúk megregulázását? Látnod kellett volna, milyen volt Derek… – felel a másik szórakozottan. Stiles akaratlanul is elmosolyodik a mentális képre.

– A fodrászatot, te idióta. Meg ezt az egész… stílusizét.

– Nem Beacon Hillsben.

Stiles a szemét forgatja. – Ha nem mondod, hülyén halok meg.

– Így is hülyén halsz majd meg.

– Vegyem fenyegetésnek?

– Inkább tényközlés, de ha nagyon akarod…

– Nem tervezek elhalálozni a közeljövőben.

– Azt jellemzően senki sem tervezi előre – von vállat Peter, és Stiles figyelmét nem kerüli el, hogy néhány hosszú másodpercig megáll a kezében az olló, ő maga pedig fókuszálatlanul mered a padlóra, mielőtt összeszedné magát. A fiú nem tudná megmondani, kire gondolhatott vajon: magára, a családjára? És megkésett gondolatként még az is felmerül benne: talán az áldozataira? De ez utóbbit hamar elhessegeti. Peter nem az a típus, aki megbánná a tetteit – még a megkérdőjelezhetőeket sem. Inkább arra tippelne, hogy ha a férfi változik is idővel, attól még büszkén felvállalja a múltját. Persze azt nem tudná megmondani, hogy ezt miből gondolja… de attól még, hogy a megfigyelései nem mindig tudatosak, Stiles bízik bennük.

– És mióta tart? – veszi fel a beszélgetés fonalát ismét, talán ezúttal mindkettejük figyelmének eltereléséül, nem csak saját unalma végett.

– Te tényleg nem végezted el a házi feladatod – kunkorodik szánakozó mosolyra Peter szája. – Egyszer se jutott eszedbe, hogy beüsd a nevem a Google keresőbe, mi?

– Gyanítottam, hogy úgyse sok mindent dobna ki vérfarkas sorozatgyilkos témában – vág vissza Stiles.

– Megérdemelték – komorodik el Peter egy pillanat alatt, és mered keményen Stiles szemébe a tükrön keresztül, aztán visszatér a tincsekhez. A fiúnak még mindig ötlete sincs, mi történik a fején, mert a haja a sok-sok nyiszatolás ellenére nem tűnik rövidebbnek. – Mindenesetre ha megtetted volna, akkor most kérdés nélkül tudtad volna, hogy már fiatalon sikerült nevet szereznem magamnak a szakmában.

Bár Peter nem mondja ki, Stiles érti a lényeget: a tűz előtt történt mindez, és a jelek szerint Peter, bosszúját befejezve, vissza szándékozik térni a korábbi életéhez. Legalább annyira, amennyire lehet az elveszett családjával és a személyes tragédiájával, na meg persze az egész természetfeletti katyvasszal, ami viszont mindig is az élete része volt.

– Tudod, talán kár volt belevágnom a hajadba. Nagyjából másfél hónapnyira voltál attól, hogy egy csini kis kontyot lehessen varázsolni bele – tereli vissza a témát Peter, mániákus-sorozatgyilkos vigyorral az arcán, ami talán a szavak miatt került oda, talán az elborzadt arckifejezéstől, amit Stiles vág erre.

– Engem Lydia kinyírna. Még valószínűbb, hogy én nyírnám ki magam előtte. Egy konty, Peter, komolyan?!

– Nyugi, csak vicceltem. – Peter végigfuttatja az ujjait Stiles fejbőrén, és a fiú önkéntelenül is felnyög a kellemes érzéstől, aztán elpirul az ösztönös reakció miatt. Noha minden lehetősége meglenne, hogy csípős kommentárt fűzzön az esethez, Peter nem ragadja meg őket és csendben marad, ami miatt Stiles egyszerre érez hálát és gyanakvást. – Ha valaha Leia kakaós csigáit szeretnéd a fejeden, rólam elfelejtkezhetsz örökre, mert letagadom, hogy valaha beszéltem volna veled – jegyzi meg inkább kedélyesen a férfi.

Ami persze azonnal felkelti Stiles érdeklődését, úgyhogy pillanatokon belül túlfűtött vitába kezdenek, vajon az előzménytrilógia tényleg az eredeti meggyalázása-e, avagy egy problémái ellenére is szerethető alkotás, illetve az új részek vajon méltóak lesznek-e az örökséghez, vagy azokat is máglyán kell majd elégetni. Egyikük sem gondolta volna korábban, hogy ennyire élvezni fogják a délelőttöt, de az idő elszalad, és hamarosan Peter leteszi az összes fodrászeszközt. Nem tud ellenállni a kísértésnek, és végigfuttatja ujjait a másik haján, még utoljára, aztán hátralép, engedi Stilesnak, hogy felálljon.

– Kész – jelenti ki elégedetten, és átnyújt egy kézitükröt is, hogy áldozata minden szemszögből megszemlélhesse magát. És élvezi a döbbenetet, ami elömlik az arcán.

Stilesnak fogalma sincs, Peter mit művelt vele, de valamit biztos, és ennek feltehetően köze van a bő egy órás műveletsorhoz, amiben nem csak olló, hanem különféle fésűk és spricnik garmadája, némi víz, hab és több percnyi fülét leégető szárítás is szerepet kapott, nem beszélve arról, hogy a fiú mennyit bámulta a másik kezeit közben. A haja egy centivel sem tűnik rövidebbnek, ellenben sokkal dúsabb, a színe egészségesebb, és már ránézésre is sokkal puhább minden gondosan elrendezett szála. Összességében Stiles úgy érzi magát, mintha egy filmsztár lenne.

– Hú! Ez… öhm. Elérted, hogy ne nézzek ki úgy, mint aki heti rendszerességgel tölti az éjszakáit az erdőben vérfarkasokkal, szóval király. Kösz – nyögi ki végül elvörösödve, ahogy végre fel mer nézni az arcába.

– Tudom, lenyűgöző vagyok – somolyog a férfi, amivel eléri, hogy Stiles legszívesebben visszaszívná a dicséretet, de hát nincs mit tenni. Mindenesetre a fodrászati csoda után menekülési kísérletek nélkül követi Petert a gardróbszobába, ahol már ki van készítve neki egy ruhaszett.

A férfi kritikusan végigméri Stilest, a kinyúlt „Happy TreeFriends” pólójától az agyonmosott farmerén át a letaposott sarkú dorkóba és méhecskés zokniba bújtatott lábáig, mintha most venné csak észre, hogy néz ki a fiú nyaktól lefelé, és grimaszolva sóhajt egyet. – Folyamatban lévő alkotás, legjobb esetben – mormolja saját magának. Stiles arca szinte kivirul.

– Ez egy rejtett dicséret volt? Mert egészen biztosan kihallottam belőle némi rejtett dicséretet is.

Peter a fejét csóválja. – Inkább az ellenkezője. Azt reméltem, képes leszel normálisan kinézni, ha már nem az apád gönceit kapod magadra valami számomra érthetetlen okból, de nem. Nem lett jobb. – Jelenti ki nem kevés malíciával. – Ha jól emlékszem, az utolsó találkozásainknál jóval több réteg volt rajtad, ami egy kicsit elfedte a tényt, hogy ilyen nyeszlett vagy.

– Már bocs, de nyár van, ha több réteg lenne rajtam, akkor megsülnék! – tiltakozik Stiles, ami persze egy szuggesztív szemöldökfelvonást eredményez Peternél, amitől persze a fiú szinte megvadul, mint általában, ha ez a bűnösen jóképű hapsi úgy bámul rá, mintha… de még idejében elcsípi és az agya hátsó szegletébe taszigálja a gondolatot, nehogy esetleg ez is kiszaladjon a száján, mint előző esti elszólása. Különben is, Peter nyílt ellenszenvvel szemléli az öltözékét, mintha személyes sértés lenne, ahogyan Stiles kinéz aznap. – Ó, hagyd már abba! Ezek kifejezetten jó ruhák.

– Te ezt nevezed jónak? – Peter szinte megborzong, és Stiles nem tudja megállapítani, mennyi ebből a színjáték és mennyi a valódi érzelem. – Különbözik a véleményünk a szó jelentését illetően.

– ’Különbözik a véleményünk’… – szusszan Stiles hitetlenkedve, aztán a levegőbe dobja a kezeit. – Akkor ne csak a szád járasd, gyerünk, hozd rendbe, ami szerinted rossz! – A haja után kifejezetten kíváncsi, hogy a ruhatárából mit tudna kihozni a másik, de persze ez a látszólagos megadás nem jelenti azt, hogy nem áll szándékában kiállni magáért. És szegény, szeretett ruháiért. – Jár nyolcvanas évekbeli zene és nyálas montázs is hozzá? Kapok csodálatos sminket és szerelembe esek a végére? Az egész abszurd természetfelettivel tűzdelt életem egyenesbe jön, mert megtaláljuk a tökéletes üvegcipellőt a lábacskáimra?

– Nos, az kiderül a végén – dünnyögi Peter félvigyorral, és egyszerűen a kezébe nyomja a ruhákat. – Ezt most vedd fel, mert máskülönben nem mutatkozom veled, és elmegyünk bevásárolni.

– Hállelúja! Akkor most te leszel a Michael Caine a Sandra Bullockomhoz? Kapok valami jó kis becenevet is hozzá? – Stiles, most hogy belefogott, nehezen állítja meg a felbugyogó szarkazmust. Főleg, hogy tulajdonképpen lenyűgözi, Peter milyen könnyedén veszi ezt az oldalát is, és sértődés vagy lemaradás helyett elegánsan úszik az árral.

– Fogalmam sincs – elhallgatsz annyi időre, hogy kitaláljak neked egyet? – mered rá Peter szinte unottan.

~*o-||-o*~


Fél órába kerül, de előbb az utcára, majd a butikokba keverednek, Peter habozás nélkül navigálja a fiút Beacon Hills egyetlen, ámde hatalmas bevásárlóközpontjában. Egy dizájner boltba rángatja Stilest, ahová ő magától soha nem lépett volna be – kisebb részt azért, mert sosem gondolt magára olyan srácként, aki ilyen helyen vásárol, és nagyobb részt azért, mert az árak már az üzlet megnyitásakor is borsosak voltak. Azóta pedig még inkább azzá váltak. Stiles még ezzel a tudással felvértezve is döbbenten mered az egyik árcédulára.

– Háromszáz dollár egyetlen pulóverért?! – hüledezik, valószínűleg túl hangosan, mert az eladó lesújtó pillantással illeti a párosukat.

– Van otthon egy ilyenem, csak pinkben – közli Peter.

Stiles csak tátogni tud néhány pillanatig, addig, míg észre sem veszi a pszichopata vigyort a másik arcán, és be nem azonosítja saját fegyverét: a szarkasztikus humort. Amit Peter ezúttal sikerrel alkalmazott ellene. Stiles úgy érzi, el van átkozva.

Peter belöki az egyik próbafülkébe, és onnantól kezdve nincs megállás: egyik cucc a másik után kerül be a szűk helyiségbe, Stiles pedig egyre kevésbé képes gúnyos kommentárok mögé rejteni lenyűgözöttségét. Nos, kivéve akkor, amikor Peter rádob egy sálat a fülke falára, és valahogy sikerül pont telibe csapnia a végével a fiú arcát. Akkor nem igazán fogja vissza magát, és megcsillogtatja impresszív szókincsét káromkodások terén is.

De amikor kilép a fülkéből egy olyan szoros nadrágban, amiben alig bír lépni, egy nevetséges félcipőben, amiről pontosan tudja, hogy az ő tempójával fél év alatt darabokra hullana, meg egy pólóban, ami nagyon nem hajléktalan kinézetet kölcsönöz neki, Peter szemében kifejezetten tetszés villan meg, amitől Stiles nevetségesen elégedettnek érzi magát. Gyorsan vissza is menekül a függöny mögé, mielőtt a merevedése elárulhatná ezt a tényt a másiknak is.

– Tudom, hogy csak azért mániáid a szoros gatyák, mert olyan jól néz ki bennük a fenekem – dörmögi a biztonságos menedékből.

– Nyilvánvaló. – Stilesnak látnia sem kell, hogy tudja, megint a híres Hale-szemforgatás zajlik a túloldalon, és valamiért ettől mániákusan vigyorognia kell.

~*o-||-o*~


– Szűzanyám, ez baromira kényelmes. Hogy a fenébe lehet ilyen kényelmes?! – néz le Stiles a bakancsra, amit felpróbált, és amiben már percek óta járkál.

– Megmondtam – Peter gusztustalanul elégedettnek tűnik magával. – Valódi bőr kívül, valódi gyapjú belül. Príma alapanyagokból lehet csak érdemi eredményt elérni.

Menet közben kiderült, hogy bár a vérfarkasnak valami perverz becsípődése, hogy csupa olyan ruhába bújtassa Stilest, amit magától soha, de soha nem vett volna fel, az eredmény valahogy mindig magáért beszél.

Ahogyan ők is. A sok megjegyzés, nyafogás, és olykor kifejezetten agresszív győzködés között azon kapják magukat, hogy sokkal többet tudnak meg egymásról, mint azt bármelyikük tervezte előzetesen.

– Nem tudom, Peter. Ez annyira… nem én vagyok – magyarázza a fiú az egyik darabra mutogatva, miközben előre rettenetesen érzi magát. Az ing túl drága, túl elegáns, túl… túlzás. Neki legalábbis. – Én inkább a vicces pólós kölyök vagyok, nem a… – elharapja a mondatot, mielőtt olyasmit mondana, amit később megbánna. Mint például: nem olyan, mint te, a Vonzó Hím Mintapéldánya, a Szexi és Szarkasztikus Tökéletesség, aki szakadt farmerben és hiperdrága háromrészes öltönyben is úgy néz ki, mintha beleszületett volna. – Nem az elegáns típus – fejezi be végül, hosszas hezitálás után.

Peter csendben marad néhány pillanatig, aztán félrebiccenti a fejét. – Nem, te az a fajta srác vagy, aki egész életében megjátssza magát, így védekezik a világ ellen. Igazam van?

Stiles jobb híján biccent, mert nem tudná tagadni. Peter elvigyorodik.

– Akkor játszd meg magad – javasolja könnyedén, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, mintha ő is ezt művelné minden nap. – Hitesd el, amit ezek a ruhák amúgy is sugallnak rólad: hogy tudod, hogy mesésen nézel ki bennük, de az is halálosan biztos, hogy még jobban nézel ki nélkülük. – Stiles hirtelen nagyon nehezen nyel, és Peter tekintete szinte önkéntelenül ugrik az ádámcsutkájára, majd az ajkaira, ami nem kerüli el a fiú figyelmét, csak éppen nem tudja értelmezni a jelet. – A ruhák nem az ellenségeid, kölyök, hanem az első védvonalad a világgal szemben – jelenti ki a férfi halkan, és mindketten tudatára ébrednek, hogy fájdalmasan közel állnak egymáshoz, a másik személyes terét szinte teljesen elfoglalva.

– Haver, ez elég ironikusnak tűnik a jelenlegi helyzetben, amikor azzal büntetsz, hogy öltöztetőset játszol rajtam – feleli Stiles és nagyon, nagyon koncentrál, hogy ne nyomja a csípőjét Peterhez és ne akarja ledönteni a másikat a lábáról, hogy rámászhasson. A férfi pedig úgy mosolyog rá, mintha pontosan tisztában lenne a nehézségeivel.

Lehet, hogy így is van. Végtére a farkasok szaglása kiváló. Ó, a fenébe, a farkasok vajon csak egymás feromonjait szagolják ki, vagy az emberekét is? Stiles azon kapja magát, hogy az egész arca paprikavörös.

– Csak tájékoztatlak, hogy hálásnak kellene lenned – lép arrább Peter, a vigyora, ha lehet, még szélesebb, mint eddig. – Más emberek rengeteget fizetnek mindazért, amit neked megteszek ingyen és bérmentve, kölyök. – Közben már a ruhakupacban turkál, és végül a fiúhoz vág egy nyakkendőt. – Tessék, ezt vedd fel hozzá. Felteszem, tudod, hogy kell – teszi hozzá leereszkedően.

– Ha-ha – vágja rá Stiles, és nem tud elmésebb visszavágást kitalálni, amíg az köti le minden erejét, hogy a térde megtartsa és lehetőleg ne is remegjen eközben. És nem köti a nyakába a nyakkendőt, csak azért sem.

~*o-||-o*~


A vásárlás másnap is folytatódik. Stiles el sem tudja képzelni, mi ebben a buli Peternek, aki mindent fizet.

– Nincs szükségem pénzre, Stiles. Gusztustalanul befolyásos család, hatalmas örökség, és egy egész vagyont jelentő pénz a biztosításból – még a nemlétező unokáim is lógázhatnák a lábukat, ha akarnák – legyinti el a kérdést a farkas. – Plusz, ezzel kivettem a kezedből az aduászt, amire hivatkozva megtorpedózhatnád az összeállításaimat, szóval kénytelen vagy elfogadni és hordani a ruhákat.

– Értem én, seggfejnek tűnnék, ha nem tenném, de ki mondta neked, hogy engem zavar, ha annak tűnök?

– Mondjuk, hogy megérzés – vigyorog rá Peter, miközben újabb adag drága textilt vág a másikhoz, aki már így is szinte úszhatna a felhalmozott ruhákban. Stiles kíváncsi lenne rá, hogy a farkas mégis miért élvezi ennyire, hogy őt öltözteti, túl a szakmai kihíváson. Szívesen mondaná, hogy nevetségessé akarja őt tenni, de ez hazugság lenne: Peter profi, és nem elég, hogy az általa válogatott ruhák valahogy kivétel nélkül passzolnak méretben, még jól is néz ki bennük. Talán ettől érzi magát Stiles időnként annyira kényelmetlenül. A tükörből, ha belenéz, most egy jólfésült és jólöltözött srác bámul vissza, és ez amennyire király, annyira ijesztő is.

– Na, ne légy már ennyire merev! – forgatja a szemét Peter, és két kabáton meg egy nadrágon átgázolva Stiles háta mögé lép. Ez a közelség éppen ellentétes hatást vált ki, mint amit a felszólítás szerint a férfi elvárt volna. – El kell ismerned, hogy zseni vagyok – mosolyog rá a tükörből, miközben fél kézzel masszírozni kezdi az egyik vállát.

Stiles visszafojtja a lélegzetét, és lesüti a tekintetét, és igyekszik úgy tenni, mintha ott sem lenne. Azt hinné az ember, hogy Peter kezei között csak kényelmetlenül érezheti magát valaki, esetleg, hogy a marka összeroppantja a kulcscsontját. Pedig ellenkezőleg: a mozdulatok gyengédek, és félő, hogy Stiles elolvad. Nem mer felnézni, túlságosan tart tőle, hogy nyilvánvaló válnának az érzései – és így elmulasztja a törődő pillantást, amit a másik vet rá, mielőtt a vállára csapna valamivel erősebben, de még mindig nem durván. – Haladjunk! Ha itt végeztünk, ebédelhetünk abban a grillbárban, ahol annyira kedveled a steak-et – javasolja, csak egy kicsit reszelősebb hangon, mint addig.

– Mintha te folyton salátát ennél – horkan fel Stiles, elértve a változást.

– Ez így van. Néha megengedek magamnak egy kis sajtot is – ironizál vele Peter.

– Büszke lehetsz magadra – ért egyet a fiú, immár a nevetésével küszködve. – És mi a kedvenc ételed?

Peter elgondolkodik néhány pillanatra, az arcáról mintha letörölnék a mosolyt, helyette fájdalmas hiány költözik a tekintetébe. – Régen Talia sokat készített süteményeket – ismeri be halkan. – Senki sem tud olyan csokoládés pitét, mint ő. – Stiles tudja, milyen hiányolni valakit, és azt is, hogy nem a pite a valódi veszteség, de egyszerűbb így bevallani az érzést. Valahogy… közvetlenül beszélni róla túlságosan fájdalmas, és ami még fontosabb: túlságosan intim. A fiú nem tudja, miért pont vele tud Peter őszinte lenni, de nem kérdőjelezi meg.

– Az én anyukám borzalmas szakács volt. Szóval a házi süteményekről semmit sem tudok – ismeri el semleges hangon, hogy elterelje a témát. – De Melissa egész ügyes, ha épp van rá ideje, ami persze többnyire nincs. – Hiszen egyedül kellett felnevelnie Scottot, vagyis többször vállalt extra műszakot a kórházban, mint szinte bárki. Nem csoda, hogy a legjobb és legtapasztaltabb nővér az egész intézményben. – Majd ha legközelebb előfordul, hogy süt valamit, kaphatsz belőle egy adagot – nyújt nyelvet Peterre.

A férfi úgy tesz, mintha kupán vágná őt, aztán néhány határozott mozdulattal ráad egy pulóvert, és szembefordítja a tükörrel, talán pár szívdobbanással tovább tartva rajta a kezét, mint kellene. Stiles percekkel később is érzi a szorítást, mintha még mindig rajta pihennének Peter ujjai, és nem a fogás ereje miatt.

~*o-||-o*~


Idegőrlően lassan esik le a tantusz Stilesnak, és utóbb kedve lenne lefejelni az asztalt, amikor a közös ebéd alatt hirtelen bevillan a felismerés.

– Te küldted a ruhát Allisonnak! – esik ki a szájából néhány szelet félig megrágott sült krumpli, ahogy Peterre mered döbbenten.

A férfi vigyorog. – Mint írtam, jól állt neki, és titeket ismerve magatoktól mindannyian elfelejtenétek rendesen felöltözni – forgatja a szemét, mintha ez teljesen elégséges magyarázat lenne. – Én pedig kegyelmet gyakorolok, és nem ragadom meg a kínálkozó alkalmat, hogy felvilágosítsalak az asztali etikett mibenlétéről. Talán különórákat kellene venned Melissától – teszi hozzá, és Stiles megsemmisül az emlékeztetőtől, hogy Peter, akiért olyan intenzíven epekedik, hogy az már szinte fájdalmas, tulajdonképpen a pótanyjával randizott nem is olyan régen.

Nos, ezt nevezik problémás korkülönbségnek. Vagy generációs szakadéknak.

Mindenesetre ez az összefüggés döbbenti rá végre, Peter miért teszi azt, amit: falkatagnak tekinti őket. Mindannyiukat. Nem csak Dereket, és nem csak Derek bétáit, hanem Scottot – végtére ő harapta meg – és így Scott kompániáját is.

Aznap éjjel Stiles álmatlanul forgolódik órákon át, hogy összekösse a pontokat, értelmet találjon a katyvaszban, és persze hogy lenyugtassa saját magát. Akármennyire odavan is érte, Peter nem akar tőle semmit, semmi személyeset, csak egy falkatag lesz a szemében. És ez még a legjobb eset, hiszen hé, tekinthetné ellenségének is, márpedig azt már megtapasztalták, és nem éppen móka és kacagás. Az ablakon besütő holdfényben az íróasztala mellé állított majdnem fél tucat, különböző ruhaüzletek logóival ellátott zacskókra szegezi a tekintetét, amikből még nem volt ereje kipakolni, és ismerkedik a mellkastáji, szorongó fájdalommal, amit kivált belőle ez a felismerés.

Talán Peter is gondolkozhatott az éjjel, mert reggelre egy üzenet várja Stilest a mobilján – inkább nem mereng el rajta, a vérfarkas mikor és hogyan szerezte meg a számát, mert ő egészen biztosan nem adta meg neki –, amiben közli, hogy a többi kliensével is foglalkoznia kell néha, így aznapra felmenti a fiút találkozójuk alól.

~*o-||-o*~


A bál napján szintén nem találkoznak, de Stiles képüzenetet kap. Amiben Peter részletesen és fotókkal illusztrálva előírja neki, mit és hogyan vegyen fel. Stiles még akkor is puffog, amikor Scottéknál készülődik.

– Korallszínű nyakkendő. Érted te ezt, haver? Miért nem lehet pirosnak nevezni? Mert az túlságosan normális?! – Scott persze nem figyel, csak hümmög, ami tovább borzolja Stiles kedélyét. A világért sem ismerné el, hogy Peter hiánya hozta ki ennyire a sodrából, egyszerűen ráfogja a bulira. Végtére telihold közeledik, ő meg egy csapat vérállattal megy a legnagyobbrészt utált iskolatársai közé. Nem mintha máskor nem ezt tenné, de máskor nem inni, táncolni, hangos zenét hallgatni, villódzó fényeket bámulni mennek, amik még egy átlagos halandó számára is extra ingerekkel teli környezetet jelent, nemhogy a felfokozott érzékű természetfelettieknek. Stiles, átlagos emberként, aggódik a barátaiért, és meglepve veszi észre, hogy ebbe a körbe időközben Isaac is belopta magát valamennyire, Boyddal és Ericával együtt. Talán a rendszeres találkozás teszi. Talán csak nem akarja, hogy bajt keverjenek. Igen, egészen biztosan az utóbbi lesz a magyarázat.

És végül Melissának kell megkötnie Stiles nyakkendőjét, mert mint kiderült, ő maga képtelen rá.

De azért a büszke pillantásért és anyai simításért, amit kap, amikor a nő végignéz rajta a készülődés végeztével, Stiles a fél karját is boldogan elcserélné, úgyhogy minden morgás és feszültség ellenére múlhatatlan hálával gondol Peterre abban a pillanatban. És akkor is, amikor tükörbe néz.

A nyakkendő színe tényleg kiemeli a szemét és némi színt visz az amúgy sápadt bőrére – ahogyan azt a férfi megígérte két nappal korábban –, az ing csodálatos, az alakjára igazított öltöny pedig tényleg olyan, mintha ráöntötték volna. Mindezt tökéletes félcipő egészíti ki, meg a nevetségesnek gondolt, de összességében mégis stílusosnak bizonyuló díszzsebkendő. Ha ehhez hozzáveszi a friss hajvágást, amit Peter eszközölt rajta, és ami még mindig érezteti jótékony hatását az egész kinézetét illetően, akkor Stilesnak meg kell állapítania, hogy jól néz ki, pedig ő nem szokta dicsérgetni saját magát.

Amikor az iskola előtt összejön a csapat, kiderül, hogy ilyen-olyan úton és módon mindegyikük szerelése magán viseli Peter keze nyomát. Ericának kiegészítőket választott, Lydia és Allison ajándék ruhákat kapott, a többi fiú pedig tippeket a rejtélyes jótevőtől. Stiles és Allison, feltehetően az egyedüliek, akik tudják az illető kilétét (vagy legalábbis tudják egymásról, hogy a másik is tudja), összevigyorognak, mielőtt belépnének a terembe.

Az iskolai bál sosem volt eseménydús, de az idei különösen unalmasnak bizonyul, legalábbis Stiles véleménye szerint. A többiek láthatóan remekül érzik magukat, ő azonban az egyik asztalnál kuksol, és még Danny hirtelen érdeklődése sem tudja jobb kedvre deríteni. Morózussága ama bizonyos éjszakai morfondírozás óta tart, és bármennyire szeretne nem tudomást venni róla, lassan kénytelen lesz legalább magának elismerni: nem egyszerűen vágyakozik Peter után, hanem konkrétan beleesett, mint bányaló a szakadékba. Márpedig ez elég komoly problémát jelent, tekintve, hogy reménytelen és totálisan egyoldalú az egész viszonyulás. Úgyhogy morcosan pöckölgeti maga előtt a kiürült poharát, azzal szórakoztatva magát, hogy elkapja a műanyagot, mielőtt az leszánkázna az asztalról.

– Az én időmben tényleg sokkal jobb volt a hangulat, vagy csak az idő szépíti? – teszi a vállára a kezét valaki, mire Stiles szívverése azonnal megduplázza a tempóját, és megpördül. Peter mögötte áll, egy törtfehér kasmír pulóverben, mert persze, hogy ez a mocsok mindenkit öltönybe öltöztet, aztán ő maga nem veszi fel, fut át Stiles fején a gondolat, de képtelen erre koncentrálni, mert a férfinak természetesen nyálcsorgatóan jól áll ez is, és valahogy a fiú minden értelmes gondolata szabadságigényt ad le ezekben a pillanatokban.

– Talán csak nincs hangulatom – jegyzi meg végül egy torokköszörülés után, mivel a másik láthatóan várta a válaszát. – Hogy a fenébe jutottál be? – jut eszébe végül, végtére egyetlen külsős felnőttet sem szoktak beengedni, sem szülőket, sem érdeklődőket, még öregdiákokat sem, csak egy-két tanár cirkál a termekben.

Peter vigyora lehengerlő. – A tetőn nem kérnek személyit – rántja meg a vállát. Stiles ismét megnézi.

– És te persze még akkor is tökéletesen nézel ki, ha előtte James Bondot megszégyenítően kommandóztad be magad valahová – állapítja meg, szinte lemondóan, és csak utólag esik le neki, mit is mondott, és legszívesebben felpofozná magát. Valahogy eszét veszi a másik, nyilvánvaló.

– Hiába, tökéletesnek születni kell – bólogat a férfi álszerényen, s ahogy végignéz Stileson, valami furcsa melegség ömlik el a vonásain. Talán a villódzó fények teszik, győzködi magát a fiú. – De azért te is egészen közel állsz hozzá – jegyzi meg, és egészen… őszintének tűnik. – És még nem etted vagy ittad le magad! Lenyűgöző – tér aztán vissza a szokásos stílusukhoz. Mielőtt Stiles bármit válaszolhatna, Peter arrább lép. – Megyek, megnézem magamnak a többieket is – jelenti ki, és már ott sincs. A fiú legyőzött nyögéssel könyököl vissza az asztalra, és a kezébe temeti az arcát. Miért kell ilyen lehetetlenül nagy hatást gyakorolnia rá a másiknak?!

Nem marad sokáig egyedül, Scott huppan le mellé. – Haver, nem mondtad, hogy Peter ennyire odavan érted! – veregeti vállon a legjobb barátját. Stiles úgy kapja fel a fejét, mintha áramot vezetne belé az érintés.

– Mivan? – hördül, mintha a levegőt kiszorították volna a tüdejéből.

– Tele van vele a levegő! Először nem is értettem, honnan jön ilyen intenzíven – magyarázza a vérfarkas, és tekintetével a tömeget pásztázza közben. Ő hamarabb kiszúrja Petert, mint Stiles. – Ott is van. Folyton idenézeget. Ember, tényleg imádhat téged, és lassan már nem csak titokban – kommentálja vigyorogva.

– Neked elmentek otthonról – állapítja meg Stiles szárazon, és ő is elcsípi Peter pillantását, hogy aztán el is forduljon gyorsan, pirulva. – Tudod, mit csinál egy titkos imádó? Leveleket meg csokit küld, vagy valami ilyesmi. Nem sérteget, nem vág hozzád dolgokat, és biztosan nem mered rád úgy, mint aki azt méricskéli, belefér-e a feldarabolt hullád a hűtőjébe!

- Nem vagyok éppen szakértő a dologban, de nekem úgy tűnik, hogy ha valaki napokat tölt azzal, hogy jól nézz ki, felvásárol neked egy fél boltot, aztán felajzottan beállít egy buliba, ahol ott sem lehetne, az nem éppen gyilkosságot tervez veled, Stiles.

A fiú frusztrált nyögést hallat. Végtére, ha innen nézi… – Szóval azt mondod, hogy…?

– Hogy Peter minimum kíván, de a feromonok alapján valószínűbb, hogy megveszett érted – veregeti vállon Scott, aztán elröhögi magát. – Nekem meg ki kéne akadnom, de az az igazság, hogy Derekkel beszéltünk erről a napokban, szóval nem akadok ki. A magam részéről megszavazok nektek egy esélyt, úgyhogy ne csesszétek el, oké?

Stiles nem is tudja, min kellene jobban megdöbbennie, azon, hogy a barátja támogatja, azon, hogy ők téma lehettek a két vérfarkas között, vagy inkább rágódjon még a Peterrel kapcsolatos közlésén egy kicsit. Az agya persze eldönti helyette, hiszen az elmúlt napokban is főleg az egykori-sorozatgyilkos-momentán-stylist vérfarkas körül forgott, és most képes leszállni erről a spirálról.

És belelovallja magát. Amiben semmi meglepő nincsen, végtére Stiles mindig ezt csinálja, de az még így is meglepi, hogy amikor Peter felbukkan előtte, Stiles felpattan, és megragadja a pulóverét. A hatást némileg csökkenti, hogy felfelé kell bámulnia Peterre, és mivel a zenekar éppen rákezd, nagyjából ordítja a szavakat, hogy egyáltalán hallják egymást.

– Pontosan mit akarsz tőlem, Peter?

A másik megütközve bámul rá néhány pillanatig, hiszen a kérdés derült égből villámcsapásként jön, Stiles eddig semmit sem követelt tőle, pláne nem válaszokat, és most óvatos távolságtartással fejti le magáról a fiú ujjait, egyiket a másik után, Stiles pedig túl zsibbadt és túlságosan erőtlen ahhoz, hogy megakadályozza. Végtére ez a gesztus az, amivel véget vet a túlságosan bizalmaskodó kontaktusnak, amivel el fogja távolítani magát a másik személyes teréből, kellően beszédes, és nem tehet róla, a szemén és az arcán valószínűleg látszik a megsemmisülés, amit érez.

Annál inkább meglepődik, amikor Peter nem ellöki a művelet végeztével, hanem a saját hátára igazítja a kezét. – Kezdetnek azt, hogy ne legyél ilyen idióta, de nem kaphatunk meg mindent – hajol közelebb, hogy hallhatóak legyenek a szavai kiabálás nélkül is, aztán még közelebb, és Stiles tudja, mi következik. Ő is előrehajol.

A csók mindkét részről bátortalan és tapogatózó, de Peter hamar magára talál és magához ragadja az irányítást is, keze végigsiklik Stiles karján, nyakán, fel az arcáig; közben a nyelve a másik ajkai közé csúszik és felfedezőútra indul, a tekintetüket lehunyják valamikor menet közben, a külvilág megszűnik létezni néhány élethosszúnak érzett, mégis mérhetetlenül rövid pillanatig.

Aztán Stiles hátrébb húzódik, és a korábbi bizalom helyett gyanakvás költözik a tekintetébe. – Várj csak! Ez ugye nem valami rafinált terv része, hogy még több nevetséges göncöt próbáljak fel, csak mert te kéred? – mered a másikra, de már beszéd közben is felfelé kunkorodik a szája sarka, képtelen ezt komolyan előadni. Peter bezzeg simán megteszi.

– Természetesen az. Semmi más – erősíti meg fapofával, keze még mindig Stiles arcán, mutatóujja éppen a járomcsonton, miközben hüvelykujjával a másik ajkán simít végig. Viszont elcsípi az elárult villanást a fiú tekintetében, úgyhogy megint közelebb hajol. – Fogalmam sincs, mit eszem egy hozzád hasonló idiótán, Stiles – közli, és lehunyt szemmel újra a másik ízlelgetésébe kezd.

Pár percig semmi más nem érdekli őket. Mikor Stiles legközelebb felnéz, azon kapja magát, hogy néhányan köréjük gyűltek: Scott nekik háttal a tömeget pásztázza, Allison és Isaac a szomszéd asztalnál beszélgetnek, Boyd és Erica úgy tornyosulnak föléjük, mintha minimum két híresség testőre volnának, Lydia pedig az egyik új osztálytársukkal cseveg pár lépéssel arrébb. Stiles értetlenül pislog. – Mit csinálnak? – érdeklődi meg suttogva.

Peter a szemét forgatja. – Őriznek minket. Ez olyan falkadolog – magyarázza hasonlóan halkan.

– Azért jobban örülnénk, ha ezzel inkább elmennétek valami… privátabb helyre – fordul feléjük Scott, aki persze hallotta így is. – Minden támogatásom a boldogságodé, haver, de ez így eléggé gáz – szögezi le.

Stiles szusszant, de nem igazán tud ezzel vitába szállni. Ő is volt nem egyszer zavarban Scott és Allison egymást kerülgető pávatánca alatt, szóval éppenséggel tapasztalta már, hogy nem éppen a legkényelmesebb szerep a gyertyatartóé; feltehetően nincs ez másként akkor sem, ha csapatban csinálja az ember.

Peter megragadja Stiles kezét, készen rá, hogy kivezesse a buliról. – Egy feltétellel – vágja a sarkát a padlóba az érintett, és megvárja, hogy Peter visszaforduljon hozzá. – Viselhetem a saját, régi pólóimat. Otthon. Vagy akárhol. – A farkas arckifejezése fájdalmas. – Ugyan már! Nem fogom puccba vágni magam hétvégén, még a te kedvedért sem! – jelenti ki határozottan, és Peter sóhajtva, megadóan bólint.

– Nem bánom. Ha kimész, nem nézhetsz ki úgy, mint egy bohóc, de otthon azt viselsz, amit akarsz.

Stiles boldog grimasszal követi.

~*o-||-o*~


– Tudod, végig igazam volt – dünnyögi a fiú, miközben borzongva hagyja, hogy Peter ajka felfedező módjára kalandozzon a hátán.

– Amennyiben? – A férfi egy pillanatra sem hagyja abba, amit csinál, csak a hangján érződik a kíváncsiság.

– A ruhák tényleg az ellenségeim. Neked például mindig meztelennek kellene lenned – fordul a hátára, hogy ő is viszonozhassa a csókokat. Peter kivételesen nem vág vissza semmivel, mert a gyengéd érintések elterelik a figyelmét, és ahogy vigyorogva lepillant Stilesra, a fiú azon tűnődik, hogy ezeket a kékségesen kék szemeket még egy stylist sem tudná semmilyen nevetséges jelzővel illetni, olyan lélegzetelállítóan gyönyörűek. Aztán meg azt: egek, új vallásom van, és Peter Hale-nek hívják.

Peter a nyakába mosolyog, szája fénylő, hűvös nyomot hagy a fiú borzongó bőrén, a fogai végigkaristolják az álla vonalát. Stiles sosem gondolta volna, hogy ott valaha erogén zónát fog felfedezni magán, de a másik hozzáértő kezei alatt valahogy minden annak tűnik.

– Ezt csináld még egyszer – mormolja elfúlóan.

Peter a bőrére nevet, tovább izgatva a fiút. – Ideje megmutatnom, mit akartam veled művelni egész nyáron – suttogja a fülébe.

– Egészen úgy hangzik, mint egy jó kis terv – leheli Stiles, ahogy Peter gyengéden a ráharap, fogai közé kapja az ádámcsutkáját, és véraláfutást szív a nyakára. – Remélem, semmi mást nem terveztél a következő egy hétre. – Peter keze a fiú ágyékára téved, készen rá, hogy kihámozza a nadrágjából végre. Stiles felnyög. – Vagy hónapra – javítja ki magát elfúló hangon.

– Pillanatnyilag munkanélküli vagyok, szóval nem, nem terveztem semmi mást.

Nem mintha ezt bármelyikük bánná.

~*o-||-o*~


Melissa elhessegeti a fiú kezét. – Utoljára mondom, Stiles, ne nyisd ki, amíg nem jár le az időzítő. Nem tesz jót a tésztának – ismétli el sóhajtva.

Stiles kénytelen-kelletlen visszaül a kényelmetlen konyhaszékre, amin eddig is gubbasztott, és türelmetlenül dobol az asztalon, miközben várakozik. – Gyakrabban kellene sütnöd. Egészen ügyes vagy a konyhában – jegyzi meg a nő, hogy felvidítsa, miközben letörölgeti az asztalt, ahonnan az előbb közösen eltüntették a maradék hozzávalókat. – De miért volt olyan fontos ez a csokoládés pite?

A fiú nem magyarázkodik, csak mosolyog. Melissa elég sok mindent lenyelt a természetfeletti világgal kapcsolatban, de arra aligha lenne felkészülve, hogy az expasijáról kiderüljön, a fia legjobb barátjával randizik. De valakitől muszáj volt segítséget kérnie, mivel még életében nem sütött pitét, márpedig azt akarta, hogy ez a mostani tökéletes legyen. Ha nem is olyan nagyszerű, mint Talia Hale-é, de közel olyan jó.

Végtére még egy vérfarkasnak is csak egyszer van első évfordulója a párjával.

Stilesnak szándékában állt emlékezetessé tenni minden szempontból.






Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)