Töviscsokor írta: Hiriajuu

[Kritikák - 3]

+++ betűméret ---
<< >>


Pontos


*****


Pontos (melléknév)
1. Minden részletében helyes, gondosan kidolgozott (eredmény, feladat, munka).
5. Felelősségteljes (személy), aki minden munkáját megbízhatóan végzi; aki kötelességét időre teljesíti; aki a megszabott időre munkahelyén vagy más meghatározott helyen késés nélkül megjelenik.


Navannak sok erénye volt, ami miatt Ares szerette a szövetségesének és a barátjának tudni, de a pontosság nem tartozott ezen erények közé. A vámpírfiú mindenhonnan késett: órákról, szakkörökről, megbeszélt találkozókról és randevúkról is. Az utóbbit persze Ares csak hallomásból tudta, meg azért, mert úgy általánosságban ő volt Navan határidőnaplója és vekkerórája.

Persze Navannak megvolt a kész és előszeretettel hangoztatott magyarázata a jelenségre, és Ares a maga részéről még el is tudta fogadni, hogy három és fél évszázadnyi élet után az idő máshogy telik, mint ahogy ők halandóként megélik, de azért kicsit nagyképű dolognak tartotta a vámpírságra fogni a lehetetlen időérzékét. De akármennyit is magyarázta Navan, ezt úgysem érthette meg senki igazán, csak a fajtájabeliek. Ares percekre pontosan beosztott életet élt, előre megírt könyv volt az egész jövője, de az ő jövője, mint az embereké általában, véges volt.
Navané nem. És igaza volt abban, hogy amiből végtelen mennyiség áll rendelkezésedre, azt fölösleges mérni. Olyan régóta élte már a fajtársai által megszokott életvitelt, hogy még évek múltán nem tudott áttérni az emberekére a Roxfort diákjaként. Sokszor ment fáradtan órákra, mert megszokta, hogy akkor alszik, amikor álmos, és nem akkor, amikor este van, aztán reggel két ásítás között döbbent rá, hogy várják a kötelezettségei. Találkozót megbeszélni vele csak körülbelül volt érdemes, mert hajlamos volt elfeledkezni róluk, és ha észbe is kapott, hogy késésben van, akkor sem sietett volna a világ minden kincséért se. Naptárt, órát nem ismert alapvetően. Csak azt tartotta elvesztegetett időnek, amit arra pazarolt néhanapján, hogy meggyőzze Arest, hogy az idő csak akkor létezik, ha foglalkoznak vele, ha aggodalmaskodnak amiatt, hogy fogytán van.

Sok dologban egyetértettek Aresszel. Ebben pont nem.
Ares szerette volna azzal hitegetni magát, hogy egymás ellentétei voltak az időről alkotott elképzelésükkel, de inkább kiegészítették egymást vele. Navan nem foglalkozott az idővel, mint koncepcióval, de azt bezzeg pofátlanul kihasználta, hogy Ares nagyon is. Nagyjából ennek volt köszönhető, hogy nem fulladt káoszba az élete: Ares emlékeztette rá, ha jelenése volt valahol, jó előre és többször, figyelmeztette, ha egymásra szervezte a programjait, és néha, ha nagylelkű kedvében volt, még azt is hagyta neki, hogy pazarolja az idejét olyan dolgokkal, amiket ő időpazarlásnak ítélt volna. Navan nem ítélte annak őket, mert nem érdekelte az idő, és így pazarolni se tudta. Pazarolta helyette Aresét is.
Ares szerette volna azzal is hitegetni magát, hogy ezt bánja, de igazából egyre kevésbé bánta.

Navan hasznos szövetséges volt. Minden házba bejáratos kém, anélkül derített ki titkokat és szerzett értesüléseket, hogy ez bárkinek feltűnt volna, a lojalitása kikezdhetetlen volt, az emberismerete nélkülözhetetlen.
De nem csak kémként volt Ares hasznára, hanem barátként is. Ares tudta magáról, hogy túl merev, pedáns és rideg sokszor, de ennyi felelősséget, mint ami az ő vállán volt, csak egyenesre húzott háttal és határozottan lehetett elcipelni. Navan tisztelte benne ezt a tartását, de néha azért bevetette nála a lehengerlő meggyőző-erejét, és rávette Arest, hogy tegye félre a feladatait, rejtse az elméje mélyére a titkait és tolja a sarokba a felelősségtudatát. Rávette, hogy egy kis időre ne azon kattogjon az agya, hogy mi lesz holnap, a jövő héten, a jövő évben, hogy mit kell csinálnia és mikorra.
Rávette, hogy lecsatolja a nagyapjától örökölt karóráját, a bőrszíjon a festett P. F. monogrammal, a hátlapon a Halál Ereklyéinek a bekarcolt szimbólumával. A súlyával, az örök ketyegésével állandó mementója volt ez a karóra annak, hogy mit kell tennie, hogy miért van beosztva az egész előtte álló élete. Nem csak azért emlékeztette az időre, mert ez volt a funkciója, hanem az érzelmi értéke miatt is. Nem szerette levenni.

De nem is lehetett mindig örök pedantériában élő felnőttnek lenni, tizenöt évesen meg főleg nem. Ezt Navannál jobban senki sem érhette, mert ő már azokra a röpke alkalmakra is bele tudott volna őrülni az állandó időszámolásba, amikor kénytelen volt ilyen-olyan okból kifolyólag pontosnak lenni. Egyszerre tisztelte Arest és nézte hülyének amiatt, hogy képes volt az uralma alatt tartani az idejét, és néha, amikor inkább a hülyének nézés volt terítéken, mint a tisztelet, Ares engedett a nyüstölésének, és levette azt a nyavalyás karórát.
Félrerakta az asztal szélére, vajsört bontott vagy könyvet nyitott, esetleg elnézte, ahogy Navan és Remington színjátszóra készülés címén ökörködnek, és nem gondolt a jövő évre, a jövő hétre vagy a holnapra, csak kiélvezett minden elsuhanó pillanatot úgy, mintha az lett volna az első vagy épp az utolsó.
Ha az ember nem mérte pontosan az időt, tényleg az volt.



VÉGE





Na, hosszú idő után megint egy főszereplős Tövis. :) És egy téma, amiről már akartam beszélni, és fogok is még a fősztoriban. És nem győzöm hangsúlyozni, hogy írjatok visszajelzést, ha olvastok. :)


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)