Fagyott napraforgó írta: Kyrande

[Kritikák - 1]

+++ betűméret ---


Jeges éjszaka


Ivannának beletelt egy percbe, míg rájött: megint egyedül van.
Egyedül van, tehát megengedheti magának, hogy sírjon. Zokogva tápászkodott fel, szorosan magához ölelte párnáját és igyekezte feleleveníteni az álmát. Hisz olyan szép volt... Megint mellette volt Ukrajna, Belorusszia, Litvánia, Lettország, Észtország és távolabb még Finnország és Magyarország is mosolygott rá, és minden tele volt napragforgókkal és nem fázott és...
Csak álmodta.
Dühödten beleütött a párnába, s felordított. Még mindig nem tudta elfogadni, hogy mindenki elhagyta a Szovjetuniót, elhagyta őt. Nem értette, miért tették. Hisz annyira jó barátok voltak, ő pedig gondoskodott róluk! Minden teljesen rendben ment, míg el nem kezdtek nyafogni, teljesen jogtalanul, aztán pedig bántották, elhagyták őt, egyik a másik után. Most pedig mindenki félt tőle és egyedül maradt, egyedül, mint gyerekkorában...
Az emlékek megrohanták Oroszországot, de ő nem akart emlékezni, ezért – kissé remegő kézzel – tapogatózni kezdett a sötét szobában, a vodkás üveget kereste. Már az 1400-as évek óta nagyon kedvelte az ő kis „vizecskéjét”, ám az utóbbi években szinte az egyetlen barátjává vált. Egy olyan baráttá, aki a többiekkel ellentétben nem félt tőle, s édes, mély álmokat adott neki. Most is meghúzta az üveget, hagyta, hogy az alkohol kellemesen elmossa a fejében a kellemetlen gondolatokat.
Ivanna legnagyobb meglepetésére ezúttal kedves barátja nem tudott segíteni neki, csak rontott a helyzeten. A nő feje hasogatott, az ital kábulatában szinte hallani vélte nővére siránkozásait, Toris ijedt kiáltásait, Tino fájdalmas nyögéseit, Erzsébet gyűlölködő suttogásait. Nem bírta elviselni, megragadta az üveget, majd teljes erejéből elhajította a szoba másik végébe. Ezután összegörnyedve, halkabban sírt tovább. Nem, úgy tűnik nem volt elég neki a magányos gyerekkor, amikor mindenki bántotta őt, a politikai problémái, az elszigeteltsége a világtól, azok az iszonyatosan hideg, gyűlöletes téli esték. Nem, neki még többet kell szenvednie.
Megpróbált beburkolózni a takarójába és figyelmen kívül hagyva a hideget visszaaludni, de sehogy sem sikerült. Végül feladta a próbálkozást. Felvette a kabátját, szorosan a nyaka köre csavarta a sálat, amit Ukrajnától kapott, előkeresett egy újabb üveg vodkát, majd elindult kifelé az ajtón. Már a kilincsen volt a keze, mikor úgy döntött, inkább magával viszi a fegyverét is, a falból kitépett csapot, amit ő „varázspálcának” nevezett. Sosem lehet tudni, mi vár egy országra egy hideg, téli éjjelen.
Ahogy sétált a hóval belepett vidéken, a jeges szél hatására lassacskán kitisztult a feje. Miközben maga után húzta a csapot, ami így felszántotta a friss havat, eltűnődött azon, vajon miért fél tőle mindenki. Ő nem akart semmi rosszat senkinek, csak barátokra és napragforgókra vágyott. Valahogy mégis mindig félresikerültek a barátságai, pedig ő mindent megtett azért, hogy szeressék. Mosolygott, szívesen segített másoknak, otthont és ételt ajánlott fel a körülötte lévő apró, gyenge országoknak, megosztotta ásványi kincseit. Persze, cserébe elvárta az engedelmességet és néhány kisebb-nagyobb szívességet, de ezt nem látta akkora gondnak.
– Talán túl magas vagyok... – motyogta maga elé.
Megborzongott a hidegtől. Noha kislány kora óta ismerte Tél tábornokot és számos csatát csak az ő segítségének köszönhetően nyert meg, nem kedvelte. Kezdte őt okolni amiatt is, amiért nincsenek barátai, talán a hideg miatt nem akarnak mellette lenni. Pedig, ha mindenki eggyé válna vele, akkor elmehetnének együtt egy meleg helyre, ahol minden tele van napragforgóval.
Az erdő közepén megtorpant. Nemrég állt el a hóesés, Ivanna azoknak a ritka alkalmaknak lehetett tanúja, mikor látszottak a csillagok a sötét égen. Most érezte igazán magányosnak magát. Szomorúan sóhajtott egyet, megdörzsölte a karjait, hogy legalább egy kicsit felmelegedjenek. Mindössze két vigaszt talált egyedüllétében. Az egyik egyértelműen Belorusszia hiánya volt. Régen nagyon kedvelte az ő jóképű kisöccsét, de újabban Nat erőszakosan ragaszkodott hozzá és valamiért el akarta venni feleségül. Ivannát már a gondolattól is kirázta a hideg. A másik, amit egy csöppet sem bánt az volt, hogy szabadon kimutathatta az érzelmeit. Az idők során megtanulta, hogy amikor mások között van, mosolyognia kell és nem szabad túlságosan feldühödnie vagy sírnia. Itt, egyedül a hideg erdőben azonban azt csinálhatott, amit akart. Senki nem látta a könnyeit, amik már ráfagytak kerek arcára. Önmaga lehetett.
Ivanna belekortyolt a vodkába, élvezte, hogy az ital átmelengeti a testét. Úgy döntött, jobb kedvre fog derülni. Szorosan összezárta lila szemeit és elképzelte az ismerőseit – Amerikát, Franciaországot, Németországot, Magyarországot, Angliát, Kínát, Lengyelországot és többieket –, ahogy térdre borulva könyörögnek neki az életükért. Ő pedig majd kedvesen megbocsájt, aztán megadja nekik azt a fölöttébb nagy kegyet, hogy a barátai lehetnek.
– Bárcsak... – suttogta a nő álmodozva.
Kellemes ábrándját egy aprócska nesz tette tönkre. Oroszország meglepetten kinyitotta a szemét, szokása szerint elmosolyodott, de közben megmarkolta a kezében tartott csapot. Feszülten nézett körül. Bár az éjszaka sok mindent eltakart, ki tudta venni, hogy valaki mozog a fák között. Ivanna megérezte, hogy ez nem egy eltévedt civil, ez egy másik ország. Már régóta gyalogolt, így nem igazán tudta, merre jár, de hirtelen Eduardra vagy Tinóra tudott gondolni. Az utóbbit nagyon nem akarta, akkor már inkább Belorusszia...
– Priviet! – Mindenesetre megszólította a rejtélyes idegent, de közben egyre erősebben szorította a „varázspálcát”.
A másik alak nem válaszolt, s ettől a nő kezdett ideges lenni. A titokzatos ország egyre közelebb és közelebb jött, Ivanna pedig ösztönösen hátrébb lépett egyet. Rossz előérzete támadt, gyermekkori emlékek jutottak az eszébe, de továbbra is kedvesen mosolygott az idegen felé. Ha rátámad, akkor megveri. Már különben is hiányzott neki valaki más szenvedő arckifejezése. Talán a végén még barátok lesznek újra... akárki is az.
Ám amikor az alak elég közel jött ahhoz, hogy Oroszország meglássa az arcát, a nő torkát aprócska sikoly hagyta el.
Svédország volt az.
Egy roppant dühös Svédország.
Ivanna akaratlanul is visszaemlékezett kislánykorára, mikor Svédország és Dánia együtt bántották őt, s még Tél tábornok sem tudta megvédeni tőlük, hisz azok a vikingek jól ismerték a hideget.
És most Berwald itt állt előtte, mint egy életre kelt rémálom. Oroszország úgy hallotta, hogy Svédország újabban lenyugodott és inkább bútorokat tervez, de ahogy abban a pillanatban szembe nézett vele, ugyanazt a félelmetes, harcias vikinget látta, akitől régen annyira rettegett. Berwald kék szemei megvillantak a hold sápadt fényében, kezében egy régi kardot tartott.
– Szia, Svédország! Mondd, mit keresel itt ilyen késői órán? – próbált Ivanna beszélgetést kezdeményezni barátságos hangnemben.
– Miattad vagyok itt. És Tino miatt.
A nő érezte, hogy libabőrös lesz a férfi jéghideg, kegyetlen hangjától. Kezei megremegtek.
– Tino nincs itt. Már rég nincs itt. Csak én maradtam itt – felelte mosollyal, de kezdte sejteni, mi lesz ebből. Verejtékezni kezdett.
– BÁNTOTTAD ŐT! – üvöltötte Berwald és a szél válaszolt az üvöltésére.
Svédország ordítva nekirontott Oroszországnak. A nő ezúttal szívből mosolyodott el, könnyedén hárította a „varázspálcával” a kard csapását. Most majd megmutatja Berwaldnak, hogy ő már nem ugyanaz a törékeny kislány, akit bárki bánthat. Ő már a legerősebb ország a világon, aki mindenkit legyőz. Kihasználta a férfi haragos csapásait, ügyesen kikerülte a kardját és hátulról teljes erőből fejbe vágta a csappal. Felnevetett miközben nézte, ahogy Svédország arccal előre belezuhan a hóba, leesik róla a szemüvege. Már nem tűnt olyan félelmetesnek, mint kiskorában. Ivanna, mint aki jól végezte a dolgát, megengedett magának egy korty vodkát. Az italnak most győzelemíze volt. Azonban Berwald meglepően gyorsan felpattant a hóból és új lendülettel nekiesett a nőnek. Oroszország kiejtette a kezéből az üvegét, s kicsit késve védekezett. A kard lehasított egy darabot a kabátjából. Svédország felbátorodott az apró sikeren, egyre hevesebben és hevesebben támadta Ivannát. A nő igyekezett visszatámadni, de csapásai fokozatosan kétségbeesett védekezéssé alakultak. Hirtelen éles fájdalmat érzett az oldalában. Felkiáltva igyekezett még egy utolsó ütést mérni a férfire, de elvesztette az egyensúlyát és a hóban kötött ki. Pont, mint kislánykorában. Összeszorította a szemeit, nem akart sírni, reménykedett, hogy Svédország megelégszik ennyivel, de Berwald megragadta a nő vállát, keményen felrántotta őt ülőhelyzetbe. Ivanna érezte a hideg acélt a nyakánál. Kinyitotta a szemeit. Svédország előtte térdelt, kardját a lány torkához tartotta, komoly, érzelemmentes arccal nézett rá.
– Most mit akarsz velem tenni? Tudod, hogy így nem vagy képes megölni – mondta Oroszország. Ajkait kegyetlen mosolyra húzta.
– Azt akarom, hogy szenvedj. Fájdalmat akarok okozni neked, ahogy te tetted Tinóval.
– Ez nem volt elég? – nevetett fel kényszeredetten Ivanna, felemelve a véres kezét a sebéről. Iszonyatosan fájt neki, de nem akarta kimutatni. – Amúgy meg nem kell féltékenynek lenned Finnország miatt. Most már szabad, ott van melletted. Nekem ő csak egy barát volt...
– Nem szeretett téged! – morogta Berwald, kicsit jobban odaszorítva a kardot a nő nyakához
– Engem senki se szeretett, soha.
A két ország farkasszemet nézett egymással. A fájdalom kezdett erősödni Ivanna oldalában, érezte, hogy a könnyek elöntik a szemét, de amennyire csak tudta, visszatartotta a sírást. Nem szabadott gyengének látszania. Már ez a sebhely is elég kínos volt.
– Mert te egy szörnyeteg vagy, Ryssland. Kegyetlen, hazug szörnyeteg. Ha még egyszer hozzá merészelsz érni Tinóhoz, elvágom a torkodat.
– Te csak ne fenyegess engem, Shvetsiya. Mindketten tudjuk, hogy már erősebb vagyok nálad. Legutóbb is alig segítettél az imádott kis Finnországodnak.
Ivannát egyáltalán nem zavarta a pofon, amit kapott, Svédország arcának a látványa elfeledtette vele az aprócska fájdalmat.
– Figyelmeztettelek, Ivanna. Most elmegyek. Ne feledd el ezt az éjszakát!
– Nem fogom, Berwald – felelte a nő mosolyogva. Már kezdte elképzelni magában, hogy fog bosszút állni ezért a férfin.
Oroszország mániákusan nevetni kezdett. Az északi szél újra felerősödött, a Holdat megint eltakarták a felhők, az idő újabb hóviharral fenyegetett. Svédország arcán az ijedtség árnyéka szaladt át, gyorsan felpattant a nő mellől, sietni kezdett az erdőben. Ahogy Berwald távolodott Ivanna nevetése egyre hisztérikusabb és hisztérikusabb lett, míg végül sírásba fordult át.
– Ne, a francba, a francba, a francba, nem szabad sírnom, nem szabad, nem szabad! – zokogott egyre erőteljesebben Oroszország, de nem bírta visszatartani a könnyeit.
A nő megpróbált feltápászkodni a hóból, a csapot mankónak használva igyekezett vissza a házába, ám a fájdalom egyre erősödött az oldalában. Reménykedett benne, hogy ez az egész csak egy újabb rémálom, amit a túl sok vodka okozott, de a sérülés és a jeges hideg tudatosította benne, hogy ez bizony a valóság. Pár lépés után nem bírta tovább, lábai megcsuklottak. Összeszorított szemmel felkészült az esésre.
Valaki hátulról átkarolva elkapta.
Oroszország először Tél tábornokra gondolt, ám a titokzatos megmentő érintése nem fagyasztotta meg a csontjait, ahogy Télé szokta. A lány óvatosan, kis hitetlenkedéssel kinyitotta a szemeit.
– Évszázadok óta nem láttalak sírni, Ivanna – dörmögte a fülébe Svédország.
– Berwald... kérdezhetek valamit? – suttogta a nő fojtott hangon.
– Hm?
– Tino félt tőled, mégis szeretett. Mégis hogy csinálod, hogy tőled félnek, mégis... közben szeretnek?
Svédország nem válaszolt. Ivanna kezdte elveszíteni az eszméletét, de még érezte Berwald meleg leheletét a nyakánál. A szokatlan páros lassan haladt előre, közben újra szállingózni kezdett a hó. A nő egyre jobban botladozott, ezért Svédország egyre erősebben szorította a vállait, szinte már ő tartotta talpon. Oroszországnak ekkor tűnt fel, hogy a férfi az egyetlen ismerőse, aki nem alacsonyabb nála. Zavarta, hogy Berwald nem válaszolt a kérdésére, de úgy érezte, megfagyott a nyelve, már nem tudott beszélni. Lassan egyre kevésbé hallotta a szelet és a hó ropogását, a világ kezdett elsötétedni körülötte.

***

Másnap reggel Ivanna az ágyában ébredt, egy szál ingben, ám gondosan betakargatva. Homályos emlékek kavarogtak a fejében az éjszakáról, a vodkáról, a téli erdőről, a verekedésről, Svédországról...
– Biztos csak egy álom volt... – dünnyögte a nő félhangosan.
A biztonság kedvéért megtapogatta az oldalát, ahol a sebnek kellett volna lennie. Meglepetten felkiáltott. Biztos volt benne, hogy az érzékei megtréfálták. Felrántotta az ingét és megpillantotta a gondos kötést, valaki ellátta a sebét. Ivanna zaklatottan igyekezett emlékezni valamire azután, hogy Svédországgal sétáltak a hóban. Egyáltalán, hogy találta meg a férfi a házát?! Az egyetlen, amit sikerült felidéznie, az Berwald gondterhelt arca volt, ahogy fölé hajolt.
Oroszország értetlenül felállt az ágyából, nem tudta hová tenni Svédország hirtelen viselkedésváltozását. A férfinek minden oka megvolt, hogy gyűlölje őt, mégis segített neki, mindenféle logikus magyarázat nélkül. Ivannának eszébe jutott, hogy Berwald tegnap nem válaszolt a kérdésére.
Megrázta a fejét, igyekezett összeszedni magát. Úgy döntött, elfelejti az előző éjszakát. Talán mindenkinek jobb lesz így.
A nő kiballagott a konyhába készíteni magának egy csésze teát, közben a reggelijén gondolkodott. Lassan kezdett tényleg megfeledkezni a kis incidenséről Svédországgal, visszatért belé a szokásos önbizalma. Miközben forrt a víz, leült az asztala mellé és ekkor tűnt fel neki, hogy valami megváltozott tegnap éjszaka óta.
A konyhaasztalon egy szál napraforgó feküdt, mellette egy papírlappal. Ivanna meglepetten felemelte a papírfecnit, amire valaki oroszul, de meglehetősen furcsa cirill-betűkkel egyetlenegy szót írt.
„Így.”
Oroszország sokáig nézte kikerekedett szemekkel az üzenetet. Először nem jött rá, mire utal, aztán eszébe jutott a tegnapi kérdése Berwaldhoz. Felvette a napraforgót, hagyta, hogy a virág szépsége újból elbűvölje. A szirmok sárga színe Svédország szőke hajára emlékeztette.
– Így... – suttogta.



Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)