Van egy perced? írta: Esmi

[Kritikák - 1]

+++ betűméret ---
<< >>


Ákossal sosem történt még ilyen. Egy hallgatag, harminckét éves férfi volt, zárkózott, visszahúzódó természettel. Élete unalmas egyhangúságban telt egészen addig a délutánig.

Ködös őszi nap volt, hazafelé tartott a munkahelyéről, amikor meglátta őt. Egy huszonéves nő ült a padon, szőke haját feltűzve viselte, és a hűvös időhöz képest szellős öltözetet hordott: vékony, lila dzsekit, rövid fekete szoknyát, fekete nejlonharisnyát és bokacsizmát.
Sírt. Lehajtott fejjel, halkan szipogott, könnyei a térdére csöppentek. Ákos megtorpant, amikor észrevette őt. Nem értette, miért, hiszen ő sosem foglalkozott idegen emberekkel, még csak oda sem figyelt rájuk, lekötötte a saját élete, és az a kevés ismerős, akiket közel engedett magához. Egy belső késztetés hatására mégis elindult felé. Ahogy odalépett hozzá, a lány megrezzent, és felnézett rá. Zöld szeme szinte világított, arca sápadt volt.
Ákos egy pillanatig nem tudta, mit tegyen. Kérdezzen rá, miért sír? Ez nem jó ötlet, hiszen ismeretlen alakként semmi köze hozzá, és nem akar vájkálni az életében. Mondjon valami semmitmondó tanácsot, üresen kongó vigasztaló szavakat? Ez nem az ő stílusa. Végül egyszerűen csak a zsebébe nyúlt, előkeresett egy papír zsebkendőt, és felé nyújtotta. A nő egy másodpercig habozott, majd elvette tőle. Ahogy a kezük összeért, mintha villámok cikáztak volna végig Ákos belsejében. A szőkeség tágra nyílt szemmel bámult rá, mint aki ugyanezt érzi.
A férfi hátrált egy lépést. Olyan volt, mintha valami mágnes vonzaná őt ehhez a lányhoz, és ez megrémisztette. Ezért csak biccentett egy aprót, majd sarkon fordult, és folytatta útját hazafelé. Ám ekkor kopogó léptek hangjára lett figyelmes, ami mögötte szólt. Visszafordult. A lány követte őt, és most ott állt vele szemben. Még mindig könnyes volt a szeme, de pillantását valami más színezte sötétebbre, eltűnt a megtört kétségbeesés belőle.
Odalépett hozzá, és még mielőtt a férfi bármit is mondhatott volna, felágaskodott, átfogta a nyakát, és megcsókolta őt. Ákos döbbenten felnyögött, testében mintha tűzijáték robbant volna. Önkéntelenül emelte fel a kezét, hogy eltolja a lányt – ám ehelyett magához szorította, és viszonozta a csókot.

Innentől kezdve megszűnt a külvilág, megszűntek a gondolatok, a formaságok. Sokáig csókolták egymást összekapaszkodva, majd Ákos kézen fogta a lányt, és elindult vele hazafelé. Egy szót sem szóltak, némán lépkedtek az úton, és úgy szorították egymás kezét, mintha ezer éve együtt lennének.
Alighogy megérkeztek Ákoshoz, és becsukódott mögöttük az ajtó, egymásnak estek. Lesimogatták a másikról a ruhát, meztelen testük összeforrt. Úgy falták és érintették egymást, mintha nem először tennék. Ákos a lány hajába túrt, és kivette a csatot belőle, így a szőke tincsek lágy hullámokban omlottak alá. Bezuhantak a férfi ágyába, és szeretkeztek, forrón, szenvedélyesen, kétségbeesetten ölelve a másikat, mintha attól félnének, csak álmodnak...
Kusza sóhajok és nyögések töltötték meg a szobát. Ők ketten egy kis időre szerelmesek lettek, engedtek vágyaiknak és annak a megnevezhetetlen vonzalomnak, ami minden átmenet nélkül berobbant közéjük. Hajszolták az élvezetet, egyre gyorsabb tempót diktáltak, mígnem együttlétük mindent elsöprő gyönyörben teljesedett ki.

Később kimerülten pihegtek egymás karjaiban. Egy szót sem szóltak. Ákos fejében kábán keringtek a gondolatok: legalább a nevét meg kellene kérdezni... de képtelen volt megtörni ezt a nyugodt, meghitt csendet. Olyan jó volt egyszerűen csak feküdni, hallgatni a lélegzetét, érezni bársonyos bőrét...
Elaludt. Amikor felriadt, a lány már nem volt mellette. Ákos gyorsan kiugrott az ágyból, benézett a konyhába és a fürdőszobába is, hátha ott van, de nem. A lakás üres volt, a lány ruhái is eltűntek a padlóról, ahová előzőleg ledobálták őket.
A férfi csüggedten visszafordult az ágyhoz, és ekkor vette észre, hogy az éjjeliszekrényen egy cetli hever. Felemelte a papírt, amin egyetlen szó állt:
„Köszönöm.”
Ákos ezután még hetekig visszajárt abba a parkba, ahol összefutottak, hátha újra látja a lányt. De soha többé nem találkoztak. A szőkeség egyszerűen eltűnt a ködben. Ákos nem felejtette el őt, az együttlétüket, a szenvedélyes pillanatokat. Örökké emlékezett az őszi ködből kibontakozott alakra, a köddel együtt eltűnő tüneményre – a köd asszonyára.



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)