Van egy perced? írta: Esmi

[Kritikák - 0]

+++ betűméret ---
<< >>


Attila nem tudott elaludni. Már napok óta álmatlanság gyötörte, forgolódott, hánykolódott az ágyban, és ha el is bóbiskolt egy időre, rémálmokat látott. Ezen az éjszakán már meg sem kísérelt lefeküdni, az álmosság legkisebb szikráját sem érezte magában – ugyanakkor fájt a feje, nyűgös volt és rendkívül magányos. Egyedül élt munkahelyének szállóján, vidékről költözött fel Budapestre. Kollégáin kívül kevés embert ismert itt. De most velük sem menne sokra, hiszen ilyenkor már mindenki az igazak álmát alussza.
Megpróbálta lekötni magát. Bekapcsolta számítógépét, és fellépett kedvenc közösségi lapjaira. Az egyik oldalon beleütközött egy névbe, aki online volt. Váratlan öröm áradt szét benne, látván, hogy nincs egyedül. Rákattintott a névre, és gépelni kezdett:
– Mi újság, te kis éjjeli bagoly?
Leütötte az enter gombot, hátradőlt, és várt. Hamar jött a válasz:
– Semmi különös, írogatok. Veled?
Attila úgy kapott a billentyűzet után, mint fuldokló a szalmaszálért. Megírta, hogy nem tud aludni. Hogy mennyire frusztrált. Hogy milyen lehangoló itt ülni egyedül, és virrasztani. Csak úgy dőlt belőle a szó. Gyorsan elküldte a levelet, mielőtt meggondolná magát.
– Találkozzunk! – jött a tömör felelet.
– Most?
– Miért ne? Úgyis itt lakunk egymástól két utcányira. Sétáljunk egyet!
Attila elmosolyodott. Micsoda ötlet, hajnalban sétálni! De jobb, mint itt ücsörögni. Leegyeztették a részleteket, és elindult.

*

Dóri mosolyogva várta őt a megbeszélt helyen.
– Szia! – ölelte meg üdvözlésképp. Adtak egymásnak két puszit, majd a lány elindult egy irányba, Attila pedig követte.
Egy kis parkban kötöttek ki. Langyos nyári éjszaka volt, tiszta, csillagoktól ragyogó égbolttal.
– Szeretem ezt a parkot – szólalt meg Dóri, miközben helyet foglalt az egyik padon. Attila leült mellé. Megbűvölten tekintett fel az égre, nem tudott betelni a csillagok látványával.
– Mesélj, mi a baj – fordult felé Dóri.
– Én... nem is tudom.
– Valami csak nyomja a szívedet, ha nem tudsz aludni.
– Azt hiszem, úgy alapból besokalltam mindentől. Egyre kevésbé élvezem a munkámat, pedig nagyon elhivatottan csináltam anno. Hívott apám is, persze megint letolt valami miatt. Mindig ez van...
És csak mondta, mondta, a lány pedig figyelmesen hallgatta, itt-ott hozzászólt, kifejtette véleményét, önfeledt beszélgetésbe mélyedtek. Ahogy Attila szavakba öntötte elfojtott gondolatait, egyre könnyebbnek érezte a lelkét. Szép lassan elengedte magát, és csak fürdőzött a meleg éjszakában, a simogató szellőben, a csillagok ölelésében és barátjának megnyugtató társaságában. Volt valami leírhatatlanul szép ebben a néhány órában.
Hajnalig kint ücsörögtek. Végül Attila nyújtózkodott egyet, és ásított. Testéből eltűnt a feszültség, amiről eddig tudomást sem vett.
– Úgy látom, álmosodsz – mosolygott Dóri.
– Igen. Azt hiszem, hazamegyek, és megpróbálkozom az alvással. Köszönök mindent, te kis éjjeli bagoly.
Elalvás előtt Attila még maga elé képzelte a csillagos eget, és végre nyugodt álomba merült...



<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)