Lélektánc írta: Esmi

[Kritikák - 2]

+++ betűméret ---
<< >>


Aida és Rafael az aquincumi hévmegállótól nem messze, egy réten heverésztek. A lány már régóta szemezett ezzel a hellyel, végül rábeszélte barátját, hogy töltsön itt vele egy délutánt. Hoztak egy nagy pokrócot, egy kosárnyi enni-innivalót, és miután belakmároztak a finomságokból, jóllakottan eldőltek a fűben. Jó időt fogtak ki, kellemes júniusi délután volt. A felhők lustán úsztak az égen, mögülük néha előbukkant a Nap.
– Egy időben az volt a mániám, hogy felhőket fotóztam – jegyezte meg Aida, miközben feltette a napszemüvegét, hogy kedvére gyönyörködhessen az égbolt szépségeiben.
– Miért? Láttál bennük formákat, alakokat?
– Nem, csak tetszettek.
– Fura.
– Tudom. De most is nagyon szeretem a felhőket. Olyan szépek tudnak lenni!
– Ja. Főleg, ha tök feketék, és két perc múlva ömleni kezd belőlük az eső.
– Nekem az is tetszik – makacskodott Aida.
– Jó, jó! – Rafael egy percre elhallgatott. – Téged is azzal hülyítettek gyerekkorodban a szüleid, hogy „nézd, egy kutyaformájú felhő”, meg ilyesmik? Mert én sosem láttam semmilyen alakot, nekem egyszerűen csak felhők voltak és kész.
– Egyszer, amikor kisebb voltam, anyu látott egy mackóformájú felhőt. Meg is mutatta, és amúgy tényleg olyan volt.
Egyszerre pillantottak fel az égre, majd összenéztek, és nevetni kezdtek.
– Fogadjunk, hogy most csak azért is azt nézed, milyen formájúak a felhők! – kacagta Aida.
– Fogadok, hogy te is!
– Nyertél.
– De komolyan, te látsz valamit?
Aida figyelmesen nézte a felhőket. Aztán kinyújtotta a karját, és balra mutatott.
– Az ott mondjuk lehetne valamilyen négylábú állat.
– Csak mert látsz négy lábat? Ennyi erővel asztal is lehetne.
– Az asztalnak nincs feje!
– Annak a pacának sincs.
– De igen, nézd ott a végét!
– Az csak egy üveg bor az asztalon. Vagy az egész egy támlás szék.
– Szerintem inkább egy kutya.
– Ne, maradjunk az asztalnál! Borral, és sok kajával.
– Most ettük tele magunkat!
– Részletkérdés.
Tovább találgattak, melyik felhő milyen formájú, de Rafael rendszerint elbohóckodta, Aidának pedig a végén már szúrt az oldala a sok nevetéstől. A csúcspont az volt, amikor Rafael diadalmasan felkiáltott, hogy lát egy felhő formájú felhőt.
Egészen estig kint maradtak. Volt, hogy beszélgettek, de olyan is előfordult, hogy együtt hallgattak, csöndben pihenve. Végül összeszedték a holmijukat, és Rafael elkísérte Aidát a hévmegállóba. Amikor a lány ránézett a gyér világításban, azt látta, hogy a férfi arca kisimult, szeme pedig csillog. Igyekezett mélyen az emlékezetébe vésni a boldog Rafael képét, mert tudta, hogy nem lesz ez mindig így, és örökké őrizni akarta magában ezt a csodaszép délutánt – a felhőnézést és azt, hogy mindezt együtt élték meg.


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)