Töviscsokor írta: Hiriajuu

[Kritikák - 3]

+++ betűméret ---
<< >>


Hajnal


*****


Hajnal (főnév)
1. Kora reggel, a napfelkelte körüli időszak, az éjszaka végét jelentő napszak, amikor a felkelő nap fénye már oszlatja a sötétséget.

Derek szerette a roxforti életet, de Görögországot még jobban szerette. A kastély és a brit éghajlat néha túl hideg volt az ő ízlésének, a táj és az állandóan felhők borította égbolt idegen a maga varázslatosságában is.

Ekaliban volt a kúriájuk, Athén leggazdagabb részén, az ottani varázslónegyedben. Nem olyan hatalmas vagy régi épület volt, mint sok más aranyvérű görög családé, akkor építették, amikor az anyja és az apja összeköltöztek.
A szülei az apja munkája kapcsán ismerkedtek meg. Ariston Nikitíst fiatalon nevezték ki a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályának élére a Görög Mágiaügyi Minisztériumnál, és az egyik brit útja során találkozott az ottani Minisztériumban egy Carlisa Selwyn nevű fiatal titkárnővel, akiből rövid úton Carlisa Nikitís lett, és háztartásbeli feleség Athénban.

Merész lépés volt az anyjuk részéről, hogy mindent maga mögött hagyott, hogy új életet kezdjen egy távoli országban, és Ariston érzékelte ennek a súlyát, és értékelte a nő bátorságát. Erőt, energiát, pénzt nem kímélt, hogy megadja új asszonyának az álmai otthonát, és a Nikitís-kúriának azóta is sokan a csodájára jártak, a többi aranyvérű otthonhoz képest visszafogott mérete ellenére is.
Két szintje volt, nem több, a földszinten nappalival, konyhával, étkezővel, tágas szalonnal és az apjuk dolgozószobájával, az emeleten három hálóval, vendégszobákkal és fürdővel, a ház mögött árnyas verandával és hatalmas kerttel. Otthonos volt és barátságos, de ízléses és jómódról árulkodó, olyan, amire igazán büszke lehetett az ember mindenki előtt.

A kertben, az olajfák közt megbúvó medencében mindig lehűthette magát az ember a forrón tűző napsugarak elől menekülve, kiülhetett a teraszra álmodozni a tücsökciripeléstől zengő balzsamos éjszakában, a zsalugátereket sarkig tárva és az ablakon kinyújtózva köszönthette az új nap kezdetét a hajnal első sugarainál.
Derek ezt szerette Görögországban, ezt a derűs és kedélyes, örökké pozitív életszemléletet. Nem lusták voltak, de kényelmesek. Akkor keltek általában, amikor fölébredtek, csak vasárnapokon volt időhöz kötött a dolog, amikor a teraszon közösen elköltött reggeli helyett istentiszteletre ment az egész család. Liturgia után ültek össze villásreggelizni, aztán az anyjuk piacra ment a cselédlánnyal bevásárolni az előttük álló hétre, ők meg Judyval és a környékbeli gyerekekkel játszottak. Kviddicseztek vagy köpköveztek, ha csak fajtájukbeliekkel voltak, bújócskáztak vagy abarizáztak, ha mugli kölykök is csapódtak melléjük. Az estét a kertben töltötték, halat sütöttek vagy bárányt, a csillagokat nézegették az égen és beszélgettek. Fűszeres húsok és édes datolya illata úszott a levegőben, a talajból még áradt a hosszú nap nehéz, földszagú melege, langyos szellő simogatta a bőrüket, és békés boldogság honolt a szívükben.

Derek sose értette, hogy miért tartják őket a Roxfortban furának csak azért, mert máshogy boldogok, mint a szigetlakók. Náluk nem volt szokás házimanót tartani, és sok máguscsalád vallásos volt, és nem határolódtak el a muglik közösségétől és kultúrájától. A brit aranyvérűek nagyja lenézte őket ezért a vegyülésért, de megesett néha azért az is, hogy valaki kifejezte, hogy irigyli a görög szabadságot. Derek olyankor mindig rájött, hogy neki meg hiányzik.
Megvoltak a maguk bajai is, persze, a rossz oktatási rendszer, ami miatt nem is volt kérdés a szüleiknek, hogy a Roxfortba küldik őket tanulni, vagy a még rosszabb egészségügy, ami miatt még mindig gyakran ütötte fel náluk a fejét a sárkányhimlő, de hát hol nem voltak bajok? Csak éppen a brit bajok idegenek voltak Dereknek, a görögöket meg már ismerte, és megtanult velük élni. És ahogy az apjának, úgy neki is voltak tervei és ötletei arra, hogy egyszer majd kevesebb gond legyen az országukban, amivel a lakóinak meg kell tanulniuk együtt élni.
Judy közben elszántan tanulta az angolt, elszántan próbált angol fiúkkal randizni, és az iskola utáni életét Nagy-Britanniában tervezgette. Az anyjuk vére folyt benne inkább, hiába. Derekben nem, ő az apjukra ütött, és azzal együtt, hogy imádta a Roxfortot, azt is alig várta, hogy végezzen vele, és hazatérhessen Görögországba, a napfény és a szeretet földjére.

Hogy egyszer majd ő lehessen az, aki az athéni ház teraszán ülve várja egy csésze feketével a kezében, hogy a gyerekeit előcsalogassa az ágyukból a dombok fölött átbukó hajnali nap rózsaszínes fénye.



VÉGE





Hát szóval egy éves a Töviscsokor. Milyen furcsa, hogy teljesen hirtelen felindulásból kezdtem el tavaly nyáron, most meg már nem is tudom elképzelni nélküle ezt az univerzumot. Írjatok kritikát, drágáim, ide is meg a fősztorira is, és kérjetek karaktert még mindig nyugodtan! Camp NaNo van, tankolni akarok megint Tövisből, meg érdekel, hogy titeket ki érdekel. Meg a véleményetek is, ne hagyjatok lógva, szokás szerint el vagyok úszva az életemmel, és jól jönne némi biztatás. :)


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)