Holdfényszelence írta: Lilyanjudyth

[Kritikák - 6]

+++ betűméret ---
<<


Holdfényszelence

2. fejezet

Titkok




Perselus kora reggel elment a Szent Mungóba, így Harry tulajdonképpen egy teljes napot tudott úgy eltölteni Siriusszal, hogy nem nyírták ki egymást az újdonsült apjával. A bónusz még Ron volt, így legalább közösen tudtak varázslósakkozni is, kicsit izgalmasabbá téve a napot.

Sirius készített vacsorát, miközben Harry az örökség kibontásával foglalkozott, Ron pedig elszaladt zuhanyozni, mert úgy volt, itt marad egy éjszakát velük. Harry már napok óta feszegette, tologatta a dobozkát, de semmi sem használt. Unottan csapta oda a szelencét az asztalhoz, mire az alsó része hirtelen kinyílt, és egy levelet pattintott ki.

Harry gondolatban átkozta magát, mikor rájött, hogy ha két bizonyos ponton nyomja meg a dobozka oldalát, az elengedi az alját. Mohón megragadta a kopott pergament, és olvasni kezdte.

Sirius!

Ha valami történne velünk, akkor Harryt a te gondjaidra bízzuk. Biztos vagyok benne, hogy amit módunkban áll megtenni a fiunkért, meg fogjuk tenni. Inkább mi halunk, semmint Harry.
A babaágy rögtön figyelmeztet, ha baj van, és akkor el tudsz jönni Harryért, és el tudtok zsupszkulcsozni vele a megbeszélt búvóhelyre!
Ha mi már nem leszünk, biztos vagyok benne, hogy Harry és te most ott ültök biztos menedékben.
Remélem, mindent megtanítottál neki, amit tudnia kell, és boldogok vagytok!

Lily


Harry percekig meredt a pergamenre, mire sikerült feldolgoznia, mit is tartalmazott a levél. Neki boldogan kéne élnie Siriusszal… Aki helyette elment bosszút állni.

Érezte, hogy kezdi elönteni a harag, azért, hogy nem kapta meg azt az életet, ami járt volna neki. Mindig is vágyott a keresztapjával közös életre, de ezek után…

Nem tud tovább itt maradni, ki kell szabadulnia innét.

– Harry, hova mész? – állította meg Sirius hangja.

– El innét. Minél távolabb tőled – fordult meg dühösen Harry. – Egyszerűen… áh, nem érdekel! Nem akarok róla beszélni.

– Miről van szó? – kérdezte értetlenül Sirius, amikor lerakta az edényt az asztal közepére.

Harry nem foglalkozott keresztapjával, elrobogott mellette, és az ajtó felé indult, csak a lépcső tövében állt meg. Magára vette a kabátját, de Sirius hirtelen megragadta hátulról a vállát, és maga felé fordította.

– Harry, beszélj velem! Mi a baj?

– A baj te vagy! – förmedt rá Harry. – Olvasd el, amit anya írt, és zárkózz fel! Nem vagyok hajlandó veled beszélni. – Lerázta magáról a férfi kezét. – Hagyj békén!

– Nem mehetsz ki ilyen későn!

– Nem érdekel.

Harry elindult az ajtó felé, tudta, hogy Sirius nem hagyja békén, de annyira dühös volt. Ahogy a férfi ismét megérintette, Harry érezte a nyers erőt, ami kitör belőle, és elsodorja őt is, és mindent, ami az étkezőben volt. Könnyes szemmel kiszaladt az ajtón, és csak rohant, el a romos házig. Látni akarta a bölcsőt, a helyet, ami megváltoztathatta volna az életét.

A könnyei még mindig potyogtak, amikor beért a felismerhetetlenné dőlt ház romos szobájába. Kezével végigsimította a törött babaágyat, és azzal próbálta vigasztalni magát, hogy ha Sirius önző módon nem is, de más akad, aki törődik vele, és az apja lehet.

Pár percet adott még magának, hogy megnyugodjon, és visszainduljon a házukhoz. Viszont lehet nagyobb odafigyeléssel kellett volna bemennie egy roskadozó házba, mert mihelyst tett pár lépést a sötétben, eltűnt a talaj a lába alól.




oO{~H~}Oo



Természetesen Perselus nem tudott teljes mértékben a bájitalkészítésre figyelni, minduntalan az elmúlt napok jártak a fejében. Mióta Harryvel hazatértek, szinte teljesen megváltozott a fiú viselkedése, és Perselus nem tudta eldönteni, vajon Harry megbánta-e, hogy vele tölti az ünnepeket vagy sem.

Lehet, nem kellett volna párszor említenie azt, hogy Harry próbálja meg máshogy szólítani őt, mert ez szemmel láthatóan összezavarta a fiút. Visszahúzódóvá vált, és amikor Perselus több pulóvert akart venni, Harry visszakozott. És nem ez volt az egyetlen egy eset.

Miután kimérte az utolsó fiolát, sóhajtva támaszkodott neki az asztalnak.

Lassan indulnia kéne haza, ahol nyilvánvalóan Black és Harry remekül eltöltötték az időt, míg ő csak egy jó indokot kerített arra, hogy ne legyen ott ma velük. Nem akarta magát folyamatosan a fiúra erőltetni, és szerette volna azt is, ha Harry egy felhőtlen délutánt tölthet együtt a keresztapjával, míg ő nincs ott. Ha ott lenne, abból csak veszekedés alakult volna.

Végül elpakolta az eszközöket, és mikor magára akarta teríteni vastag szövetkabátját, hirtelen rossz érzés kerítette hatalmába, mintha valami baj történt volna. Az érzés aztán el is tűnt, és mielőtt jobban elgondolkodott volna ezen, megérkezett Lupin.

– Nagyon késő van már, gondoltam, itt az ideje, hogy hazamenjünk – üdvözölte Remus mosolyogva. – Sejtettem, hogy amíg lehet, itt fogsz dolgozni.

– Blacknek annyi teret hagyok, amennyit csak lehet – mordult fel Perselus, és miután megbizonyosodott róla, hogy mindent rendben hagyott a laboratóriumban, eloltotta a fényeket.

– Igen, sejtettem. De már kezdesz túlzásokba esni. – Perselus előre engedte a férfit, majd kellő bűbájokkal ellátta az ajtót, és elindultak a kijárat felé.

– Komolyan jól jönne, ha megint összekapnánk Blackkel valamin? – érdeklődött Perselus.

– Nem, persze, hogy nem – felelt Lupin békítően. – Gyere, menjünk haza, már biztos várnak ránk.

Perselus vágyott rá, hogy minél előbb hazaérjen, megbizonyosodjon róla, újdonsült fia már békésen alszik, miután megvacsorázott azzal a kutyával. Csináljon magának egy remek teát, aztán kedvenc könyvével eltöltse az estéje maradék részét.

Ahogy beléptek Godric’s Hollowi otthonuk ajtaján, az elképzelés rögtön szertefoszlott, és minden pillanatok alatt rémálommá vált.

– Mi a…

A szobán mintha orkán söpört volna végig, és lépcső aljában Black feküdt vérző fejjel, mellette Weasley ücsörgött, kezében egy véres törölközővel, amivel próbálta elállítani a vérzést. Perselus és Remus egy emberként rohantak oda hozzájuk.

– Mi a fene történt, Weasley? – kérdezte sürgetően Perselus, pálcáját előhúzta és bűbájt szórt az eszméletlen férfira.

Remus átvette a remegő kezű fiútól a törölközőt és megnézte a sebet.

– Csúnyán bevágta a fejét, de nem súlyos.

– Kisebb agyrázkódást kapott, de semmi komoly – állapította meg Perselus. – Egy-két bájital, és rendben lesz. – Remus biccentett, Perselus aztán ismét a fiú felé fordult, aki kissé sápadtan meredt a még mindig véres padlóra. – Beszéljen, Weasley! Mi történt?

– Én… én nem tudom! – fakadt ki hirtelen a fiú. – Harry és S… Mr. Black készültek vacsorázni, én pedig elmentem zuhanyozni. Amikor már majdnem végeztem, akkor hallottam valami robajt, és végül csattanást, ami a bejárati ajtó lehetett.

– A bejárati ajtó… – ismételte halkan Perselus, és érezte, hogy az aggodalom satuként szorítja a tüdejét. Rettegve tette fel a kérdést. – Hol van Harry?

Weasley csak szótlanul meredt rá, szemmel láthatóan nagyon félt, hogy ha bármilyen választ is ad, annak nem lesz jó vége.

– Nem tudom, tanár úr – mondta végül halkan. – Semmit sem hallottam a zubogó víztől, mi történhetett.

– Siriust még nem lenne tanácsos felébreszteni – tette hozzá Lupin, mikor újabb bűbájt szórt rá. – Felviszem a szobájába, pihenésre van szüksége. Körülnézek odafent is, hátha rájövünk, mi történhetett.

Perselus biccentett, és kívülről bármennyire is próbált nyugodt maradni, belül már teljes mértékben pánikba esett. Felkelt a földről, és kezet nyújtott a fiúnak, hogy felhúzza. Weasley pálcájával pár tisztító bűbájt szórt szét, hogy eltüntesse a vér nyomát, addig Perselus gondosan körülnézett.

Amikor az asztalra esett a pillantása, felfedezte azt a kis dobozt, aminek kinyitásán Harry már nagyon sok ideje foglalkozott. De a szelence most nyitva volt. Tétován fogta meg a mellette lévő régi pergament. Elszorult torokkal olvasta végig Lily levelét, és hirtelen mindent megértett. Ködös tekintettel pillantott fel az érkező Lupinra, aki a pillantásából megértette, hogy valami rossz történt.

– Mi a baj, Perselus? – lépett oda hozzá, mire átnyújtotta a levelet. Lupin is gyorsan végigfutott rajta, látta, hogy kissé elsápadt, miután felfogta, mit is olvasott. – Szerinted hova mehetett?

– Egyértelmű – felelte Perselus, a konyhaszekrényhez lépett, és a biztonság kedvéért kivett pár fájdalomcsillapító bájitalt. Mielőtt kiment az ajtón, annyit mondott: – Sietek vissza, addig gondoskodjatok arról a korcsról.

Lupin még akart valamit mondani, de Perselus durván bevágta az ajtót.




oO{~H~}Oo



Harry kezdett magához térni, köhögve próbált meg felülni, de a mellkasára helyezkedő súly miatt esélytelen volt. Megpróbálta lelökni magáról, de összeszorította a szemét a fájdalomtól. A gerenda úgy esett rá a testére, hogy elért a lábáig, és úgy tűnik, ott nagyobb kárt okozott, mint a mellkasán. Miután alábbhagyott a fájdalom, megpróbált körbenézni, de sehol sem látta a pálcáját.

Invito varázspálca! – mondta ki hangosan a varázsigét, de semmi sem történt. Pedig már jó párszor kipróbálta a bűbájt, de most valószínűleg a pálca beszorult valahová a romok alá. – Perselus ki fog nyírni – suttogta Harry fásultan.

Piton mindig tartott attól, hogy valami meggondolatlan dolgot tesz, és tessék, íme: elrohant otthonról, cseppet sem gondolva a következményekre. Vajon meddig kell itt tétlenül várnia, amíg nem jön valaki utána? Egyáltalán tudják, hova rohant? Perselus biztosan ki fogja találni. Szörnyen hideg van, vajon meddig tart ki így?

Elbóbiskolhatott, mert arra riadt, hogy valaki a házban jár. Ahogyan fülelt, meghallotta, hogy őt hívják.

– Harry, itt vagy?! Harry!

Harry megköszörülte a torkát.

– Itt vagyok! – kiabálta, és remélte is, hogy a másik meghallja. – Perselus!

A bájitalmester kitűnő hallással rendelkezett, pillanatok alatt megtalálta őt. Harry felpillantott, és Perselus nézett vissza rá az ép padló széléről.

– Merlin szerelmére – suttogta rémülten, tekintetével a leutat keresve hozzá. – Mindjárt megyek.

– Az jó lenne – köhögte Harry –, mielőtt megfagyok.

Piton tőle távoli résznél varázslat segítségével landolt a földön, nehogy a lepotyogó törmelékek ráessenek. Halálsápadtan guggolt le mellé, és próbálta felmérni a helyzetet, hogyan szedhetné le róla a gerendát.

– Hol fáj a legjobban?

– A bokám… arra eshetett először – felelte Harry halkan. – Nagyon haragszol…?

– Igen, de jelenleg jobban aggódom – mondta dühösen, de aztán igyekezett lenyugtatni magát. – Le fogom lebegtetni, és ledobom oda, rendben?

– Oké, csak igyekezz – suttogta.

Piton követhetetlenül gyors volt, Harry viszont a gerenda landolását sem látta a fájdalomtól. Kétségbeesetten fogta a bokáját, könnyek potyogtak le az arcán a kíntól. Ahogy megérezte az üvegcsét a szájánál, azonnal nyelte a bájitalt, kísértetiesen emlékeztetve Voldemort támadásaira. Hosszú percek után végül kinyitotta a szemét.

– Hat a fájdalomcsillapító? – kérdezett rá Perselus, és Harry bólintott. – A bokádon kívül megsérültél máshol is?

– Nem… csak szereztem pár zúzódást, de semmi komoly. – Perselus felemelte a földről, Harry pedig átkarolta a nyakát. – Tettél valamit Siriusszal? – Piton felhorkant a név hallatán. – Perselus?

– Ó, ne aggódj érte. – Piton valami eldugott folyós felé indult. – Nem tettem vele semmit sem, pedig megérdemelte volna. Ő is megsérült a mágiádnak köszönhetően. Ne aggódj, jól van.

– Most nem aggódok, dühös vagyok rá. Tudsz valami hátsó kijáratot?

– Igen, úgyis mondhatjuk. Hamarosan otthon leszünk.




oO{~H~}Oo



Perselus mihelyst befordult a bejárati ajtón Harryvel, rájött, hogy túlságosan is hiú remény lett volna, ha az a korcs még mindig nincs eszméleténél.

– Ah, örömmel látom, hogy túlélte a balesetet. – Perselus hangja merő gúny volt. Az asztal körül ülők egy emberként pattant fel székükről. – Jól van, hamar megtaláltam.

– Tényleg jól vagyok – mondta fáradtan Harry, és amikor Sirius odaszaladt hozzá, nem akarta látni azt a rettegő tekintetet. Idő kell még feldolgozni a történteket, még ha azok nagyon régen is estek meg. – Ne, Sirius… Most nem akarom hallani.

A keresztapja becsukta a száját, de Harry tudta, hogy nem fog sokáig így maradni. Mindannyian csendesen követték őket Harry szobájába, miután Piton lerakta őt az ágyára. A bájitalmester előhúzta a pálcáját, és miután pár varázsige beborította Harry bokáját, Perselus megkönnyebbülten sóhajtott fel.

– Nincs törés. – Harry azért felszisszent, amikor apja óvatosan megemelte. – De elég csúnya rándulás. Mindjárt hozok rá valamit.

Remus csendesen kivezette Ront a szobából, és Sirusszal kettesben maradtak. Nyilvánvalóan Remus úgy gondolta, ha Harryvel megbeszélik a dolgokat, minden jobb lesz. Igen ám, de Harry nem akart Siriusszal beszélni. Látni sem akarta.

– Sajnálom – mondta halkan Sirius, amikor megállt az ágya mellett.

– Nem akarom hallani a magyarázkodásaidat. – Harry hangja hűvös volt, mint a jégcsap.

A hangnem persze felhúzta Siriust is.

– Kezded már átvenni a stílusát is. Neki meg tudtad bocsájtani a többéves szenvedést, amit elkövetetted ellened? Nekem meg…

– Az más! – vágott közbe Harry ingerülten. Pitonnal könnyebben meg tudták érteni egymást, ami Siriusszal soha sem fog megvalósulni. Ő és Perselus teljesen más téma, mint az, amikor hazudozik valaki. – Tudom, karácsony, meg minden… de kell pár nap, hogy túltegyem magam ezen. Nem szeretem a hazugságokat. Úgyhogy légy szíves, pihenni szeretnék.

– Nem szereted a hazugságokat, mi? – dühöngött tovább Sirius. – Akkor lehet, tudnod kellene róla, hogy apád összebújt a másik kedvenc tanároddal.

Harry, aki épp tátani akarta a száját, hogy mondjon valami mást, teljesen ledermedt. Hogy lehet valaki ennyire szemét? Mindjárt itt a karácsony, és mindenki haragudjon mindenkire?

– Black! – sziszegte Piton, aki épp megérkezett. – Az egyetlen dolog az az, amiért életben maradtál eddig, hogy a keresztapja vagy!

Sirius leggyilkosabb pillantásával illette a bájitalmestert, aztán kikerülve őt alaposan becsapta maga után az ajtót. Harry és Piton hosszú másodpercekig bámultak egymásra, mielőtt Harry megszólalt.

– Perselus?

A bájitalmester zavartan félrenézett.

– Ezek szerint rám nem vagy dühös? – kérdezte erőtlenül.

– Papírmunka? Ugyan már… – kuncogott Harry, amitől Perselus végre kezdett felengedni. – Ugye tudod, hogy ennyire én sem vagyok vak?

– Hát, azt hittem… – morogta Piton, de végül kínosan megdörzsölte az orrát, és leült az ágy szélére. – Nem haragszol?

– Nem.

Harry hirtelen átölelte Perselust. A bájitalmester eleinte megdermedt, aztán viszonozta az ölelést. Harry remélte, hogy ezzel sikerült valamennyire lenyugtatnia. Mindketten aggódtak azért, hogy a hibájuk miatt elromlik az újonnan kialakult kapcsolatuk. De a baleset, és apja kapcsolata Remusszal, sőt, még Sirius sem teheti tönkre a dolgokat. Harry pár percig még hagyta, hogy apja átölelje.

– Ugye azt a trutyit nem meginnom kell? – kérdezte Harry elborzadva, amikor Piton letekerte a tégely tetejét.

A bájitalmester halkan felnevetett.

– Lehet, meg kéne gondolnom a bájitaltan jegyeidet – morogta végül. – Nem, Harry. Bekenem vele a bokádat, és reggelre helyrehozza a sérült szöveteket.

– Hja, jó – nyugodott meg Harry.

Apja óvatosan ellátta a bokáját, néha meg-megmozdította közben, amitől Harry úgy érezte, szédeleg. Percek múlva aztán rájött, hogy kezd rosszul lenni, és hányingere van, amit biztos, hogy nem az a trutyi okozott. Még szerencse, hogy nem sikerült vacsoráznia, mert akkor már biztos, hogy az ágynemű bánta volna.

Piton közben végzett, visszatekerte a tégelyt, és óvatosan betakarta a lábát. Amikor találkozott a tekintetük, Piton rögtön észrevette, hogy valami baj van.

– Harry?

– Szédülök – nyögte ki halkan.

Harry két kezével támasztotta a fejét, és lehunyta a szemét, mert a szoba forgása még émelyítőbb volt számára.

– Beverted a fejed? – kérdezte Piton közvetlen mellette, és kezével óvatosan megtapogatta a tarkóját.

– Lehet…

– Lehet – ismételte Piton zordan. – Elveszítetted az eszméletedet? – faggatta tovább Piton, de most már egyre haragosabbnak hangzott. – Ugye tudod, hogy mennyire dühbe hoz, ha titkolózol?

– Ez nem Voldemort… – sóhajtotta Harry. – Nem kell ebből nagy ügyet csinálni.

– Végül is az egészséged, nem nagy ügy – jegyezte meg Piton gúnyosan. Harry lassan felnézett, Piton rettentő mérgesen bámult rá. – Valószínűleg jól bevághattad a fejed, ha nem rémlik, hogy Voldemort is az egészségedet kockáztatta?! Utálom, ha titkolózol!

– Te beszélsz?! – csattant fel Harry dühösen.

Nem akarta hangosan kimondani, de mégis megtörtént. Pillanatok alatt visszarepültek azokba az évekbe, amikor Pitonnal még kiabálóversenyeket tartottak a bájitalórákon. Most már apa és a fia, és elég csak pár rossz mondat, és hirtelen minden tönkremegy.

A Bájitalok Mestere mély levegőt vett, nyilvánvalóan ő is rájött, hogy hová kezdenek fajulni a dolgok.

– Van még valami más is, amiről tudnom kellene? – kérdezett rá utoljára, Harry óvatosan nemet intett. – Biztos? Rendben. – Előhúzta a pálcáját, leírt vele pár kört a feje körül. – Agyrázkódásod van. Hozok bájitalt, aztán alszol.

Meg sem várta a választ, és Harry magára maradt. Felhúzta a lábait, és lehuny szemmel lehajtotta a fejét. A fenébe… hányszor figyelmeztette erre Hermione. Csak egy elejtett durva szólás, és vége az egésznek. Bár Hermione azt is említette, ha Piton igazán megszerette, nem fog emiatt megválni tőle.

Piton hamar visszaért, de közben vitatkozott valakivel.

– Miért viszed neki is ugyanazt? Megsérült máshol is?

– Eddig nem úgy nézett ki, mintha érdekelne, mert csak abban vagy jó, hogy tönkretedd az első karácsonyunkat! – vicsorogta vissza Piton.

– Szerintem pedig jogom van tudni…

– Black, tűnj el innét!

Piton mélyet sóhajtott, miután rácsukta az ajtót. Leült Harry mellé az ágyra, aki úgy érezte, ideje a vallomásnak.

– Nem akartam veszekedni – mondta halkan, és óvatosan apjára nézett. – Egyszerűen nem vettem észre, hogy bevágtam a fejem. Régen annyit fájt, ezért fel sem tűnt.

Piton pillanatra lesütötte a szemét, látszott, hogy szégyelli magát.

– Azt hiszem, kicsit túlreagáltam. – Felnézett, és átadta a serleget. – Ez magára a sérülésre van, a tüneteket nem enyhíti. Nem adnék mást, úgyhogy remélem, el tudsz így aludni.

– Kicsit forog a szoba, de elég fáradt vagyok, ne aggódj. – Harry undorral itta meg a serleg tartalmát. Visszaadta, és lassan visszadőlt a párnára.

Piton még mindig tartotta a serleget, ezért Harry kissé morogva szólalt meg.

– Mi az?

– Utálom ezt mondani, de előbb-utóbb muszáj lesz vele beszélned.

– Nem vagyok rá kíváncsi – mondta dühösen Harry, és hátat fordított az apjának. Nem emlékezett rá, mikor került be a szelence az éjjeliszekrényére, de most nem tudott ránézni.

– Harry, hamarosan karácsony, és az hosszú évekkel ezelőtt történt.

– Jó. Majd biztos elfelejtem, hogy össze akart minket ugrasztani! – szólt vissza Harry. – Nem akarok erről beszélni – tette hozzá.

– Rendben. Próbálj meg aludni.

Harry nem hallotta, hogy távozna, de a fáradtság szerencsére győzött, és hamar elszenderedett.





oO{~H~}Oo


Perselus!

– Mi… Mi történt? – nézett fel rémülten Perselus rögtön Harryre pillantva. Lupin mellette guggolt, meleg kezét a térdén pihentette.

– Rosszat álmodtál.

Perselus Lupinra pillantott, aztán vissza Harryre.

– Azt hittem… – suttogta rémülten.

– Valószínűleg arról álmodtál – tette hozzá Lupin csendesen. – De nincsen semmi baj. Azóta is alszik.


Piton kimerülten dörzsölte meg az arcát. Nem is emlékezett rá, mikor aludt el Harry mellett, vagy mikor lett ennyire fáradt.

– Mennyi az idő?

– Elég késő, majdnem éjfél – felelte Lupin. – Hosszú ideig várakoztam, és nem tértél vissza a hálószobádba.

– Az a korcs itt maradt végül, ugye? – kérdezte undorral Perselus. Lupin biccentett. – Csodálom, hogy nem hajítottad ki a kedves barátodat az utcára.

– Miért, kellett volna? – kérdezte Lupin értetlenül.

– Lupin. Black bosszúból elárulta, mi van köztünk.

– Ó. Már mindent értek. – A férfi felállt mellette, és felhúzta Perselust is. – Nagyon került engem, most már értem az okát.

– Lupin, téged valóban nem zavar, hogy én lettem Harry apja? – bökte ki hirtelen Perselus, mire a másik meglepődve nézett rá.

– Miért zavarna, Perselus? Tudom, hogy melletted biztonságban van. Majd megismeritek egymást, és rájössz, hogy Harry milyen is valójában. Megérdemlitek az esélyt.

– Szentimentális bolond vagy, Lupin. – Perselus töprengve húzta össze a szemöldökét. – Apropó. Néha bosszant, hogy Black újabban tőled jobban tart, mint tőlem.

Lupin halkan felnevetett, és megpróbált csókot lopni, de Perselus nem hagyta.

– Fáradtnak nézel ki, gyere aludni. – Perselus a fejét rázta, hogy nem lehet. – Itt akarsz maradni Harry mellett? Miért? – Meg akart szólalni, de Lupin nem hagyta. – Nem voltak súlyosak a sérülései, reggelig valószínűleg aludni fog.

– De ilyenkor mindig mellette vagyok – mondta halkan Perselus ismét Harryre nézve. Az aggódás érzése még mindig újdonságnak, és rossz érzésnek számított.

Lupin gyengéden visszafordította magához.

– Szerintem téged ezerszer jobban megviseltek azok az éjszakák, mint Harryt. De hidd el, jól van, és nincsen semmi baj. Gyere, menjünk pihenni.

Perselus egy sóhajjal bólintott, aztán távoztak aludni, csak hogy pár órával később mindketten a riasztó bűbájra ébredjenek.




oO{~H~}Oo




Harry egy Tempus varázslat után látta, hogy valójában nem sokat aludt, és még csak hajnal három óra van. Fáradtan forgolódott az ágyon, aztán tekintete a kinti világosságra szegeződött. Elhúzta a függönyt, és szinte vakítóan sütött be a Hold fénye.

Percekig bámult ki az ablakon, aztán eszébe jutott a szelence, mert nem hitte el, hogy csupán egy szörnyű üzenet lehet benne. Az ilyen szelencék biztosan rejtenek mást is, az anyja nagyszerű boszorkány volt, és ez hagyatékként így kevés.

Persze vagy negyed óra kínlódás után semmi sem történt, így Harry már kezdte feladni. Inkább kinyitotta az ablakot, hogy kinézzen a térre, kezében a dobozkával; kit érdekelt, hogy hideg van. A szelence hirtelen megmozdult, Harry pedig ijedten dobta le a földre.

– Mi… – suttogta meglepetten, amikor a kettényílt dobozkából kiesett egy arasznyi, vékony falap. Megfordította, és Lily mosolygós arcképe tekintett vissza rá. – Anya…?

A kép – bár fogalma sem volt, hogyan lehetséges – visszamosolygott rá. Harry keze remegett, de vigyázott rá, nehogy megint elejtse a képet. Viszont majdnem sikerült még egyszer, mert hirtelen kivágódott az ajtó, és két ideges felnőtt toppant be.

– Harry, jól vagy? – kérdezte Lupin aggódva, bár Piton sem nézett ki jobban mellette.

– Persze, nincsen semmi baj… Csak nem tudtam aludni. – Piton odasietett mellé, és Harry óvatosan átadta a képet. – Ez a szelencében volt – mondta fojtott hangon.

– A kép el van bűvölve, nem ekkora az eredeti mérete – nézegette Piton, és látszott rajta, hogy nagyon megdöbbent a régi ismerőst viszontlátva. – Biztos, hogy van rá megoldás, hogy visszaállítsam. De nem most.

– Persze, értem – motyogta Harry. – Sajnálom, hogy felébresztettelek titeket. – Harry mondjuk gondolhatta volna, hogy riasztóbűbájjal van ellátva a szobája. – Csak nem hagyott nyugodni a dolog.

Lupin közben felvette a földről a kettéesett szelencét, és hosszasan tanulmányozta.

– Te már láttál ilyet?

– Hallottam róluk. – Lupin forgatta a kezében a dobozkát. – Holdfényszelencének is hívják az ilyeneket. Bár nem gondoltam, hogy ez az.

– Harry, aludnod kell. – Piton mély levegőt vett, amiből Harry tudta, hogy türtőzteti magát, ne legyen dühös. – A bokád reggelre nem fog meggyógyulni.

Harry bólintott, nem akart az éjszaka közepén még egy veszekedést, így visszabújt az ágyba, miközben Piton segített neki betakarózni, és boldogan aludt el arra gondolva, hogy mindjárt itt a karácsony.

Karácsony estére sikerült mindent elintézni, hogy mindannyian együtt tudjanak vacsorázni. Amíg a rotyogó ételekre vártak – amiket persze Dobby készítette a konyhában lelkesen –, csendesen üldögéltek a fa mellett a foteleken, kanapékon. Harry, miután küldött pár baglyot barátainak, lelkesen visszasietett a nappaliban felállított karácsonyfához a többiekhez.

Ugyan nem sok ajándékot tudott beszerezni, de látnia kellett, hogy Remus tudja-e, miért kapta azt, amit. És jól gondolta, Piton és Remus egy emberként ácsorogtak a fa alá tett utazóládát látva. Viszont Piton mihelyst meglátta, hogy mosolyog, Harry tudta, hogy átlát rajta.

– Harry… még mindig nem értem – mondta zavartan Lupin a ládára pillantva. – Ó, akkor csak én vagyok egyedül, akinek nem esett le? – Piton erre felhúzta a szemöldökét, és enyhén Harry felé biccentett. Remus hirtelen teljesen ellazult, és szinte alig hallhatóan motyogta. – Beleegyezel, hogy apáddal legyek.

Harry is mosolygott, aztán odalépett, és átölelte Lupint. Mikor szétváltak, Piton kissé bosszúsan beszélni kezdett.

– Sajnos valaki nagyon áthúzta a számításaimat a bájitallexikonok vásárlásával, de ami késik, nem múlik. – Piton átkarolta Harryt, és a szoba túlsó oldalához vezette, aztán a falra mutatott. – De szerintem most ez az az ajándék, aminek örülni fogsz.

Harry teljesen elámult. Tudta, hogy Piton is nagyszerű varázsló, de azt nem sejtette, hogy ilyen hamar megoldja a bonyolult bűbájjal ellátott mágikus kép visszaállítását. Az anyja a képen gyönyörűszépen festett: vörös haj, palackzöld talár… és mosolyogva nézett rá. Perselus közben csendesen visszatért a sokkolt Lupinhoz.

– Szia, anya – suttogta.

– Szia, kincsem. Sok időnk van még beszélgetni… de szeretném, ha előbb másvalakivel tennéd ezt – intett a fejével Harry mögött iszogató keresztapjára.

Harry mélyet sóhajtott, és gyűjtött némi bátorságot a beszélgetéshez. Sirius majdnem kiborította az italát, amikor megszólalt mögötte.

– Azért ez nem olyan, hogy hónapokig haragudjak rád. – Sirius arcán megkönnyebbülés futott át. – Megbarátkoztam azzal, hogy nem állsz rá készen, hogy ténylegesen az apám legyél… Sőt, valójában sosem viselkedtél úgy.

– Akkor megígérem, hogy család leszünk, csak másképp – mondta suttogva Sirius. – Áldásomat adom Remusékra, mert tudom, hogy ők tényleg családként, gyerekükként akarnak az életedben jelen lenni. – Harry bólintott, és indult volna vissza Perselushoz, de Sirius még megállította. – Eleve magamat okoltam. Én ragaszkodtam Féregfarkhoz, hogy titokgazda legyen, aztán még a tervet sem követtem.

– Tudom. Én csak azért haragszom, mert bosszú fontosabb volt, mint én – tette hozzá Harry alig hallhatóan. – De mondtam, hogy ez nem olyan, hogy hónapokig haragudjak rád. Elnézést, meg kéne néznem, Dobby hogy áll a vacsorával.

– Apa, megterítesz nekünk? Dobby elvileg mindjárt készen lesz a vacsorával, és kell az a sok hely… – Harry hirtelen elakadt, mikor minden tekintet rászegeződött. Piton nézett ki legijesztőbbnek – a vacsorához. Remus… mi történt? – kérdezte ijedten Harry, miután senki sem szólalt meg.

Lupin zavarodottan nézett a megkövült bájitalmesterre, aztán vissza Harryre.

– Azt hiszem, lesokkoltad.

Piton végre meg tudott mozdulni, és gyengéden átölelte Harryt. Hosszú percekig szinte szorította magához, ami elég időt adott Harrynek, hogy rájöjjön, mi is történt.

– Nem muszáj így hívnod – mondta rekedten. – Elvégre ez még nagyon új neked is, és nekem is.

– De én vágytam arra, hogy végre így hívjak valakit – motyogta Harry apja talárjába.

– Igen, én meg sosem mertem hinni, hogy valaki egyszer ezt mondja nekem.

– Akkor boldog karácsonyt! – vigyorgott Harry, mikor hátralépett.

– Igen, az van – mondta halkan Piton kiismerhetetlen tekintettel.



oO{~Vége~}Oo


Köszönöm, hogy ennyit vártatok a befejezésre, sajnálom. Túlságosan is klisés, illetve egyszerűre sikerült. Remélem, azért okozott némi örömet. :-)





<<

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)