Töviscsokor írta: Hiriajuu

[Kritikák - 1]

+++ betűméret ---
<< >>


Szürke


*****


Szürke (melléknév)
1. Keverékszínű, ami a feketéből és a fehérből áll; ilyen színnel jellemezhető, ilyen árnyalatú.

Iannek szürke szeme volt, mint az apjának.
És fekete haja is volt, mint az apjának, fehér bőre és csontos arca, mélyen zengő, megnyugtató hangja, mint az apjának. Az anyjából szinte semmi nem volt benne, ha a tükörbe nézett, Lewis Mortensen tinédzser énje nézett vissza rá.

Az apjától örökölte a gyógyítás iránti affinitását és elkötelezettségét is, és egyértelműnek gondolta mindenki, hogy az ő nyomdokaiba fog lépni és ugyanazt a hivatást választja. Nem bánta, szeretett gyógyítani és tudta, hogy ért is hozzá, nem lett volna fair megfosztania a világot egy kompetens szakembertől. Sűrűbb időszakokban, az első őszi megfázás-hullám és a tömeges tavaszi végkimerülés okozta lerobbanások idején besegített Madam Pomfreynak a gyengélkedőn, és ha privátban ment oda hozzá iskolatárs tanácsért, bájitalért vagy varázsigéért, általában arra se mondott nemet.
Segített, mert ezt várták tőle, és tanult, mert a gyógyítóira bekerülni nem volt egyszerű még úgy se, hogy az apja lévén lehettek volna kihasználható kapcsolatai. Amúgy sem tervezett élni velük, önerőből akart sikereket elérni.

És el akarta őket érni, félreértés ne essék, őszintén és komolyan és saját elhatározásból döntött úgy, hogy a gyógyítói pályára lép majd.
De azért ha megkérdezte volna tőle akárki, hogy mikor érzi magát a legjobban, a legteljesebbnek, előbb jutott volna eszébe az örök és elhagyhatatlan reggeli egy óra jógája, mint a gyengélkedőn sürgölködés bájitalos fiolákkal és köteg gézekkel.
Jó érzés volt segíteni persze, de a gyengélkedőn mindig tömeg volt és zaj és betegségszagú levegő, legalábbis amikor ő ott járt, mert nyugalmas időkben nem igazán volt szükség rá. A hatodikon viszont, a használaton kívüli, tágas és napfényben úszó tanteremben, ahova jógázni járt, általában békés csönd honolt és nyugalom.

Még úgy is, hogy most már elég ritkák voltak az olyan reggelek, amikor egymagában volt.
Második óta járt föl jógázni a hatodikra, harmadikban kapott egy szóbeli, de hivatalos engedélyt is Flitwicktől a terem használatára, és negyedikben történt meg először, hogy társasága akadt. Danvers sózta rá Daniel Smitht, hogy segítsen neki kezdeni valamit a balesete óta egyre mélyülő depressziójával, és Ian sok gondolkodás után tett egy próbát, meg utánanézett olyan pózoknak, amik nem igényeltek két kezet, és elhívta magával Dant is. Dan pedig valami remek időzítésű pillanatnyi elmezavarnak hála igent mondott, és nem bánta meg.
Így kezdődött, aztán jöttek a többiek is sorban.

Cody Blackburnnel a közös karrierterveik hozták össze eredetileg, és sose voltak barátok igazán, de nem hajtotta el, amikor először beállított reggel, hogy Avery felverte valami dührohammal és nem tudott visszaaludni, és akkor már gondolta, kipróbálja ő is magának ezt az egészet.
És ahol Cody ott volt, onnan nem sokáig maradhatott el Happy Saint sem, örök hiperaktívként és a fiú állhatatos követőjeként, és jött vele Issie Bell is, aki cirka két hét alatt lepipálta Iant hajlékonyságban, pedig Ian a gyerekkora óta és napi rendszerességgel jógázott.
Franny Gamp a legcsöndesebb volt az összes becsatlakozó közül, az órákért cserébe néha jelelni tanította Iant, ami a gyógyítói szakmához nem volt elengedhetetlen tudás, de előnynek ígérkezett.
Néhanapján Dorcas Meadowes is felbukkant a barátnőivel. Még Stormwind professzort is elcibálta magával egyszer, de csak egyszer, mert Iannek egy óra vergődés után borzasztó fájó szívvel tudatnia kellett a tanárnőt és Dorcast is arról, hogy vannak reménytelen esetek. Stormwind se annyira bánta, ezt már csak abból is sejthette Ian, hogy azóta megnőtt az érdeklődés a reggeli programja iránt, és a professzor bevallotta neki, hogy a túl feszültnek tűnő diákjainak nem egyszer ajánlja ezt a lehetőséget a megnyugvásra.

Ian meg ezt nem bánta, mert szívesen segített bárkinek bármiben. Főleg, ha jógáról volt szó, mert a gyógyítás egy magától értetődő és jövőkép volt, de a jóga a szívügye.
Akárcsak az anyjának.
A kvibli anyjának, aki muglik közt nevelkedett és élt felnőttként is, és egy buta, de szerencsés véletlennek meg egy varázsbalesetnek köszönhetően találkozott az akkor a gyakornoki idejét töltő apjával a Mungóban. És hátrahagyta érte a mugli élete nagy részét, de a legkedvesebb sportját nem tudta, és nem tudta nem átadni a fiának sem örökségül.

Iannek szürke szemei voltak, meg fekete haja és csontos arca és fehér bőre és mély hangja, mint az apjának, és gyógyító akart lenni, mint ő, de épp ugyanilyen büszkén vállalta azt is, hogy a kedvenc hobbiját a kvibli anyjától örökölte.
És ez fontosabb volt, mint a szürke szemek.


VÉGE





És megint egy fősztori-centrikusabb szösz. :) Aki még nem látta volna: Hiri menet közben admin lett, a jövőről a ficblogban nyilatkozott, tessék arra elfáradni. És tessék kritikát írni, hát elnyelt mindenki a nyár, vagy mi van, skacok? :D Hiányolom a visszajelzéseiteket, a gondolataitokat, akármit. Ki merre nyaral/dolgozik/tanul éppen? Merre jártok, mit csináltok, satöbbi? Írjatok! Ja, van fész is, gyertek oda is. :)


<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)