Második Esély írta: Ritsu Tonks

[Kritikák - 2]

+++ betűméret ---


A történet elérhető a blogomon is. :)

Második Esély


Ha tudom, hogy így végződik, sohasem teszem ki a lábam a lakásból.

2017. 01. 13., szerda, 19:39

Nem volt meglepő, hogy az idei év tele is mínusz húsz környékén volt. Minden fagyott, reggelente pedig jégvirágok díszítették az ablakokat. Este, ahogyan az utcai lámpák felkapcsoltak, kiemelték a rájuk fagyott jégcsapokat, s a szakadó havat. Szentpéterváron ez volt az átlagos. Viktort ugyan ez nem zavarta, de Yuuri nem szívesen hagyta el a lakást, még akkor sem, ha edzeni kellett menniük.
A ma este azonban különleges volt. Új étterem nyílt valahol a belvárosban, s Viktor felvetette, nem-e nézik meg. Mikor Yuuri beleegyezett, az orosz foglalt helyet, s most mind a ketten kiöltözve álltak a fürdőben.
– Tiszta kóc vagyok… – sóhajtott Yuuri, miután ezredjére sem sikerült belőnie a haját.
– Ne törődj vele! – tette Viktor az arcára a kezét, majd homlokon csókolta őt. – Így vagy jó, ahogy vagy.
Yuuri melegen elmosolyodott, majd lábujjhegyre állva egy apró csókot nyomott a másik ajkaira. Viktor viszonozta a gesztust, majd lassan elvált tőle, hogy még egy utolsó pillantást vessen a tükörbe.
– Mikorra is van foglalásunk? – kérdezte Yuuri, ahogy bement a szobába, hogy megnézze, mindent elrakott-e a táskájába.
– Háromnegyed kilencre. Szóval még van időnk bőven.
Miután Yuuri megbizonyosodott afelől, hogy minden megvan, s hogy teljesen elkészült, elterült a hatalmas franciaágyon, magához véve a telefonját. Elmosolyodott, ahogyan meglátta Phichit üzenetét, ugyanis még délelőtt megírta neki, hogy Viktorral étterembe mennek.
Sok sikert a randihoz! És ne felejts el képet tolni az instagramra!!!
Egy fenét fog. Vele ellentétben Yuuri nem lógott mindig a neten, és ha csinált is képeket, nem landoltak az interneten. Legalábbis nem mindegyik.
Tíz perc múlva Viktor megjelent fölötte, haja, ami eddig a szemébe lógott, most hátra volt fésülve. Látta Yuurin, hogy teljesen megigézi a látvány.
– Tetszem? – kérdezte nevetve.
– Benne van a válasz a kérdésben – nyalta meg az ajkát a japán, s minden erejével azon volt, hogy összeszedje magát. – Csodásan nézel ki.
– Ugyaaan! – fordult el Viktor egy kicsit szégyellősen. – Ez semmiség!

***


Viktornak ugyan meg sem kottyant, de mellette Yuuri majd’ megfagyott a kocsiban. A hőmérő szerint tíz fok volt bent. Az orosz, egyik szemét az úton tartva, levette a kabátját, s odaadta Yuurinak, aki hálásan vette el azt tőle, s terítette magára. A leheletük látszott, ahogyan kifújták a levegőt, sűrűn gomolygott körülöttük. Az ablakok jégvirágosak voltak, s Yuuri, hogy elterelje a figyelmét a hidegről, mintákat keresgélt bennük.
– Tiszta jég az út, Viktor.
– Tudom – felelte a szőke. – Ne aggódj, cseréltem gumit az autón.
Szeme sarkából azonban látni vélte a Yuuri arcán átfutó félelmet. Meg akarta fogni a kezét, de tudta, hogy mindkét kezére szükség van most a kormányzásnál. Nagyon óvatosan vezetett, még lassított is, hogy a másik ne féljen annyira, azonban a veszélyérzet, amely Yuuri aurájából áradt, még mindig érződött.
– Ne aggódj, minden rendben lesz!
– Tudom, Viktor – mosolyodott el Yuuri. – Bízom benned.
Ahogy ezt kimondta, egy szemben lévő kamion lámpái elvakította mindkettejüket, s mikor a fény eltűnt, már csak a tartálykocsi hatalmas oldalát látták, mielőtt nekicsapódott volna a kocsinak.

***


– Egy mentőt kérnék a…
Viktor lassan kinyitotta a szemét, de szinte semmit nem fogott fel abból, ami körülötte zajlott.
– …
Mozdulni akart, de nem bírt. Csak a fejét tudta forgatni épphogy. Lenézve vért látott a kezén, az ujjaiban apró üvegszilánk darabkákat.
– Jézusom! – sikoltotta valaki odakint, de a hang csak tompán szűrődött át Viktor ködös elméjén.
Mi a fene?
Szemhéja lassan lecsukódott, s a fekete mélység újra magába rántotta őt.

***

Sziréna hangja, a kocsi bukkant egyet, mikor Viktor újra kinyitotta a szemét, de ismét alig tudta felfogni, mi történik körülötte. Egy férfi nézett vissza rá.
– Morfiumot! Magánál van, és másodperceken belül ordítani fog a fájdalomtól.
Ordítani?
Fájdalom?

Oldalra pillantott, s látta, ahogy a férfi bevezet egy csövet az infúziós tasakba, majd azt a karjába. Már tompán bár, de érezni kezdte a fájdalmat végig az egész testén, a gyógyszer hatására azonban újra elnehezedett a szemhéja.

***


2017. 01. 16., szombat

– Pulzus rendben, vérnyomás normális, légzés stabil, életfunkciók rendben – mondogatta valaki.
Viktor kinyitotta a szemét. Kórházban volt. Aztán fuldokolni kezdett, mire a férfi, aki fölötte állt, csak elmosolyodott, majd levette az arcáról az oxigénmaszkot.
– Kész szerencse, hogy magához tért, Nikiforov!
– Hogy… mi? – kérdezte Viktor, miközben megpróbált felülni, de gyakorlatilag visszaszédült az ágyba.
– Autóbalesetet szenvedtek – közölte az orvos.
Viktor értetlenül pislogott, majd rémleni kezdett neki az este. Étterembe indultak Yuurival, de az autópályán egy kamion kisiklott, és beléjük ütközött. Onnantól teljesen sötét minden. Szorosan lehunyta a szemét, majd felemelte a takarót. Lábain kék-zöld foltok voltak, itt-ott pedig varratok, ahogy a kézfején is.
– Nem tudja elképzelni, milyen látványt nyújtott, mikor kiértünk – mondta az orvos. – A teste teli volt szilánkokkal, és még a homlokából is szivárgott a vér.
Viktor lassan kifújta a levegőt.
– Jézusom…
Nem akarta elképzelni, de a kép mégis betolakodott az elméjébe.
Azután hirtelen felült, majd ledobta magáról a takarót, s felállt, de néhány lépés után a padlóra zuhant.
– Hol van Yuuri? – kiabálta.
– Kérem! – rohant oda az orvos, mellette pedig egy nővér is, aki most érkezett, hogy visszasegítsék az ágyra. – Nem szabad még mozognia.
Viktor próbálta magát kirántani a szorításból, de sikertelen volt.
– Hol van Yuuri? – kérdezte megint, levegő után kapkodva. Nem tudott nem a legrosszabbra gondolni, s ez be is igazolódott, mikor az orvos a vállára tette a kezét.
– Az intenzív osztályon.
Viktor a tenyerébe temette az arcát.
– Kérem… mondja, hogy nem…
– Sajnos nem mondhatom, hogy minden rendben – felelte a doktor halkan. – Katsuki Yuuri… nos, ő… szinte biztos, hogy nem éli túl.
Viktor szeme elkerekedett, ahogy felnézett a dokira, majd hangos, hisztérikus sírás tört ki belőle, könnyei patakokban folytak az arcán, alig kapott levegőt.
Nem, ezt nem hitte el. Nem lehetett igaz. Yuuri nem… Yuuri biztosan nem…
Megvan!
Még mindig kómában fekszem, és csak az agyam játszik velem.

Ezt a tényt azonban megcáfolta rögtön, mikor belemarkolt a hajába. Fájt, ahogyan ezt tette, s így már biztos volt, hogy tudatánál van.
– Látni akarom… – suttogta.
– Kérem, nem lehet.
– De! – Viktor megint felpattant az ágyról, s megint térdre esett. Az infúziós tű kicsúszott a vénájából, s az apró lyukból szivárogni kezdett a vér, csíkot hagyva a padlón.
Újabb és újabb kísérleteket tett annak reményében, hogy meg tud állni a két lábán, de hasztalannak tűnt. Ahogy a földön térdelt, az ajtó felé kezdett mászni, de az orvos mellélépett.
– Kérem, keljen fel, nem szabadna mozognia!
– Nem érdekel!
Könnyei a hideg padlóra hullottak, s már majdnem megérintette a küszöböt, mikor még két nővér jelent meg, talpra állították, s kapálózása ellenére az ágyba vonszolták.
– Adjanak neki nyugtatót! – mondta az orvos, az egyik nővér pedig az infúziós állványhoz rohant, hogy megtegye, amit kellett.
Viktor még néhány percig próbált kiszabadulni az orvosok szorításából, majd minden ereje elhagyta. Csak feküdt az ágyon, hallgatva saját idegesítően nyugodt szuszogását. Gondolkodni sem tudott, csupán a fehér falat bámulta.
A nyugtató hatása csak estére ment ki szervezetéből. Egy nővér jött vacsorával, s lerakta elé. Viktor eltolta.
– Muszáj ennie valamit.
– Nem tudok.
– Kérem!
– Látnom kell őt.
– Kérem…
– Muszáj! – emelte meg Viktor a hangját, nem nézve a nőre.
– Beszélek a doktor úrral, s ha minden jól megy, holnap…
– MOST!
A nővér egy pillanatra megijedt Viktor hangjától, s tett egy lépést hátra. Aztán csak bólintott, s kiment a szobából, majd tíz perc múlva egy tolószékkel jelent meg.
– Még nem szabad mozognia, ezért ebben viszem fel az intenzív osztályra. De készüljön fel, hogy nem fog tetszeni, amit látni fog.
Viktor nem felelt, csak átmászott a székbe, a nővér pedig végigtolta a csöndes folyosón, majd be egy liftbe, amivel a negyedik emeletre mentek. Ott csupán két nővér ült a recepción, s az, aki őt tolta a székben, most odalépett hozzájuk, majd vissza Viktorhoz, s tovább vitte a folyosón.
Néhány ajtót elhagyva az egyiken befordultak, és Viktor úgy érezte, egyre jobban nehezedik a mellkasa. Nyelt egyet. A nővér tovább tolta, majd az egyik ágy végében megállt. Azon egy papír lógott Yuuri nevével.
Viktor kiszállt a székből, a nővér pedig mellépattant, hogy segítsen neki talpon maradni.
Ahogyan a sápadt, hegekkel teli arcot nézte, rajta az oxigénmaszkkal, újra kitört belőle a sírás. Közelebb lépett, majd megszorította Yuuri hideg kezét, és megcsókolta, miközben könnyei a fehér ujjakra hullottak.
– Yuuri…
Azt várta, hogy a fiú majd kinyitja a szemét, rá mosolyog, s megérinti az arcát. De ez nem történt meg. Ő továbbra is mozdulatlanul feküdt, mellette az EKG monitor jelzései lassan mozogtak, a gép monoton pittyegett, a lélegeztető gép halkan pumpálta az oxigént.
– Yuuri, kérlek…
Beep.
– … ne hagyj itt!
Beep… beep…
– Nem akarok nélküled élni! – zokogta Viktor, ahogy fejét a másik mellkasára hajtotta. Az nem mozgott.
Mellkasa még jobban elszorult, mikor újra ránézett, s kénytelen volt elfogadni, hogy a fiút gyakorlatilag a lélegeztető gép tartja életben.
Beep... beep… beep… beep…
– Kérlek, Yuuri! Nagyon sajnálom! Nem kellett volna aznap autóval elindulnunk.
Beep… beep… beep, beep, beep, beep.
Viktor felnézett, a nővér pedig arrébb húzta, miközben nézte, ahogyan másik három jelenik meg. Valamit mondtak, de nem jutott el Viktor tudatáig. Az egyetlen, amit hallott, az a gép folytonos pittyegése. Tátott szájjal, patakzó könnyekkel nézte, ahogy a nővérek csinálnak valamit. Aztán újabb hangot hallott: hosszú volt, mintha soha nem akarna véget érni.
A nővérek ekkor hátrébb léptek, az egyik kirohant, a másik elővett valamit, Viktor nem látta rendesen. Ez a hang megsüketítette, könnyeitől homályos lett minden.
Puff!
Viktor tett egy tétova lépést oldalra. Elkerekedett a szeme.

Újraélesztik?

Remegő ajkakkal bámulta a műveletet, miközben a nővér, aki felhozta az intenzív osztályra, megpróbálta arrébb húzni.
Puff!
Még mindig hosszan sípolt a gép.
Puff…
Puff..
Puff…

A nővér leengedte a defibrillátort, majd mindannyian hátrébb léptek, az egyikük elkezdte lekapcsolni a gépeket!
Ne!, akarta ordítani Viktor, de nem jött ki hang a torkán. Ne! Ne! Hiszen az tarja őt életben!
De hát már azok sem…
Viktor az EKG monitorra pillantott, majd pislogott egyet, kettőt, hármat, hátha csak hallucinált a sok gyógyszertől, de nem. Az EKG jel már eltűnt, a gépek lekapcsolva. A lélegeztető sem puffogott monotonul.
– Katsuki Yuuri halálának beállta: 2017. 01. 16, szombat, 20:19. Halálának indoka még vizsgálat alatt.
Ezek voltak azok, amiket Viktor már hallott, amiket felfogott, amik hirtelen eljutottak a tudatáig. Aztán a következő, ami kiszakadt a torkából egy ordítás volt, majd zokogva térdre zuhant.

***


Nem emlékezett, hogyan került vissza a kórházi szobájába. Csak azt tudta, hogy napokig feküdt még bent. Két napig folyamatosan csak zokogott, a harmadik napra már nem maradtak könnyei. Fáradt volt. Szemei megduzzadtak. Csak bámulta a plafont, s hallgatta a faliórát.
Tikk… takk…
Megint megjelent Yuuri mosolygó arca lelki szemei előtt. Karját kinyújtva próbálta őt elérni, de már így, napokkal később végleg tudatosult benne, hogy ő nincs többé.
– Yuuri…
Egy héttel később engedték csak ki a kórházból, aminek a parkolójában Yakov várta, mellette Yurival.
– Ne haragudj, Vitya, hogy nem tudtunk bejönni – lépett mellé a férfi, s a vállára tette a kezét.
Viktor csak a fejét rázta.
Yuri kilépett a kocsiból, kezét a zsebébe vágva, az ő arca is szomorú volt.
– Sajnálom, Viktor… – motyogta. A másik még soha nem hallott ennyi szomorúságot és részvétet a hangjában.
Yakov segített beülni Viktornak a kocsiba, majd elindultak. Egyenesen a férfi lakására mentek. Jobb is volt így. Odaérve mind a ketten segítettek Viktornak kiszállni a kocsiból. Szólni akart, hogy menne egyedül is, de nem volt ereje mondani akármit is.
A lakásba lépve főtt étel illata csapta meg Viktor orrát, s felnézve Liliát látta meg kötényben.
– Megjöttetek?
Ez a nő… mosolyog?
– Igen – mondta Yakov, miközben letette a kabátját.
– Csináltam egy kis ebédet – szólalt meg a nő, miközben visszament a konyhába. – Gondolom, nem volt a legjobb a kórházi kaja.
Viktor kényszeresen elmosolyodott, és csak a fejét rázta.
– Na, gyere, egyél valamit! – intett Yakov, s mindannyian leültek az asztal köré.
Lilia mindenki elé tányért rakott, majd szedett ételt. Viktor nyelt egyet, aztán összehúzta magát. Nem akart enni. Nem is tudott volna.
– Viktor… – motyogta Yuri.
– Legalább egy falatot egyél – kérlelte Yakov, de hasztalan volt. Viktor csak bámult a tányérjára.
Tudta, hogy mindenki őt nézi, de ezt figyelmen kívül hagyta. Nem akart így létezni tovább. Nem akart továbblépni ezen, nem akart új életet kezdeni. Nem akart már ő semmit sem.
– Naaa, Viktor, egyél már!
– Egy pillanat – mosolygott, miközben Yuuri a konyha felé húzta őt.
– Tíz perce is ezt mondtad. Ki fog hűlni az ebéd.
Viktor felnevetett.
– Jól van, megyek már!

Felnézett. Egy pillanatig szinte biztos volt abban, hogy Yuuri ott áll mellette, hogy vigyorog rá, és tényleg arra kéri, hogy egyen. De Yuuri nem volt ott. Csak ő nem volt ott. Csak ő, aki igazán számít.
Viktor ajkai megremegtek, majd zokogni kezdett az emlékre, arcát a tenyerébe temetve. Lilia melléhúzódott, s magához szorította, lassan simogatva a hátát, próbálva megnyugtatni, noha ő maga is tudta, hogy ilyenkor ezzel semmire sem megy.
– Yuuri… Yuuri… YUURI! – ordította, miközben hangosan zokogott. Mellette Yakov és Yuri is elsírták magukat.

***


2017. 02. 03., szerda

Viktor csupán néhány napot maradt Yakovnál, aztán ragaszkodott hozzá, hogy hazahozzák.
Mikor megérkeztek, Viktor sokáig állt tétován az ajtó előtt, majd elfordította a kulcsot, s benyitott. Az üresség, amely fogadta, a megállt levegő és az emlékek rohama gyomron vágták őt, ahogy belépett a lakásba.
– Á, Viktor, hazajöttél? – hallotta Yuuri hangját, azonban ő nem volt ott. Csupán az a meleg hang az emlékében.
Összeszorult a szíve, ahogy a fogasra akasztotta a kabátját, ahol még ott lógott Yuuri fekete, a versenyen hordott pulóvere, rajta fehér felirattal, hogy JAPAN. Viktor megérintette, majd levette, s az arcához emelte. Az illat még benne volt, amelyet ő most mélyen beszívott. Nem akarta elfelejteni. Sem most, sem máskor. Soha.
Ezután körbehordta a tekintetét a lakáson, majd bement a szobájukba. Még ott volt a magazin, amelyet azon a bizonyos napon Yuuri olvasgatott, noha nem sokat értett belőle még.
– Furcsa, hogy az itteni magazinokban nincsenek mangák – jegyezte meg nevetve.
– Ebben maximum szupermodelleket találsz – felelte Viktor vigyorogva.

Felvette a magazint, egy ideig nézegette, majd a falhoz vágta. Látni sem akarta.
Az ágyra nézett. Yuuri már soha többet nem lesz ott mellette, hogy esténként átölelje, hogy csak úgy viccből rá dőljön, és úgy tegyen, mint aki alszik. Nem lesz ott, hogy harsányan nevessen, miközben Viktor megcsiklandozza, s nem lesz ott, hogy érezze a közelségét.
Visszanyelve a könnyeit Viktor szeme a polcon lévő fényképekre siklott. Még emlékezett arra a napra, mikor kinyomtatták őket. Yuuri mindegyiket boldogan mosolygott Viktor mellett.
Nem bírta tovább, zokogva rohant ki a szobából. A nappali közepén megállt, s szorosan becsukta a szemét. Túl sok volt itt az emlék.
Az erkélyajtóhoz sétált, hogy kinyissa. A hideg februári levegő hirtelen csapta meg, de nem érdekelte, pulóverben lépett ki, hogy aztán csak bámulja a narancssárga eget. A jég, amely eddig fedte az utakat, olvadozni kezdett.
Nem akarok nélküled élni, Yuuri…
– NEM AKAROK TOVÁBB ÍGY ÉLNI! – ordította a levegőbe, hangja messzi visszhangzott, az utcán többen felnéztek az erkély irányába.
Viktor fáradtan sétált vissza a lakásba. Kimerült volt. A kanapéra ledőlve várta Makkachint, de nem jött ő sem. Eszébe jutott, hogy Yakov magához vitte a kutyát, miután megtudta, hogy Viktor és Yuuri kórházba kerültek, s addig magánál akarta tartani, amíg Viktor teljesen helyre nem jön.
Észre sem vette, ahogyan lassan elaludt a kanapén.

***


– Bassza meg, Viktor, ébredj már fel!
Viktor ásított egyet, majd még mindig csukott szemmel felült. Yuri hangja a szívbajt hozta rá.
– Mi van már?
– Tíz perc múlva indulunk, fel kéne öltöznöd!
– Hova indulunk? – Viktor most már kinyitotta a szemét, totál értetlenül pislogva a szőke fiúra, aki mérgesen állt fölötte.
– A pályára, te idióta! – kiabálta Yuri magából teljesen kikelve. – Mi van, törölték az emlékeidet álmodban, vagy mi?
Viktor a halántékára szorította a tenyerét. Durván fájt a feje.
– Yuri… Meg se haragudj, de nem vagyok abban az állapotban, hogy most bárhová is menjek. Főleg nem pályára. De ezt te is tudod.
Ahogy felnézett, Yuri értetlen arcát látta.
– Tegnap még semmi bajod nem volt.
– Mekkora egy szívtelen állat vagy! – vágott hozzá Viktor egy párnát, de ő könnyedén kitért előle.
– Egy csajod megint dobott? – sóhajtott Yuri, majd leült az ágy szélére. – Na, ki vele! Mondd el, ha akarod.
Viktor szemöldöke a homloka tetejéig csúszott, szeme tágra nyílt, ahogy Yurit nézte. Mi a fene van ma vele? Hát nem emlékszik?
Viktor a könnyeivel küszködve túrt a hajába. A hosszú hajába. Megdöbbenve pislogott, Yuri előtte ülve összeráncolta a szemöldökét. Ő ezután megérezte, hogy haja bizony össze van kötve. Pedig mikor hosszú haja volt, sosem aludt így. Mindig kiengedte.
A hajgumihoz nyúlt, majd lassan kihúzta a hajából, és megtapogatta hosszú tincseit. Aztán megijedt, és felordított.
– Viktor, mi bajod? – tapasztotta a szájára a tenyerét Yuri. – Mi a frászt ordibálsz?
Viktor zihálva meredt a fiúra, majd megragadta a vállát.
– Yuri, hányadika van?
A fiú teljesen ledöbbent a kérdés hallatán, s egy pillanatig köpni-nyelni nem tudott.
– Mi a…?
– Mondd már!
– Tizenkilencedike.
– Milyen hónap? Milyen év?
– Elment az eszed, Viktor? – kiabálta most már Yuri is. Nem értette, mi baja férfinak.
– Csak mondd!
– December, 2015.
Viktor egy kicsit hátrébb húzódott, összeráncolta szemöldökét, s értetlenül nézett Yurira. Meg akarta kérdezni, hogy csak szívatja-e, de aztán újra megérintette hosszú haját, s rá kellett jönnie, hogy szó sincs erről. De hát mégis mi történt?
Emlékezett, hogy nemrég autóbalesetet szenvedtek, s Yuuri a szeme láttára halt meg a kórházban. Emlékezett, de… csak nagyon halványan.
Tovább nem tudott ezen gondolkodni, mert Yuri ekkor megragadta a karját, s nem törődve azzal, hogy Viktoron csak egy hosszabb póló szolgált pizsamaként, a szekrényéhez rángatta.
– Öltözz!
A szekrénybe nézve meglátta azt a ruhát, amelyben a Stay Close To Me-t adta elő. Vagyis… amiben elő kellett, hogy adja. Kivette, s tanulmányozni kezdte.
– Igen, azt akarod felvenni! – közölte Yuri.
– Azt nem tudod, miért?
– Ez most megint egyike a hülye kérdéseidnek? – vonta fel az egyik szemöldökét Yuri.
– Igen. Te csak válaszolgass lelkesen – mosolygott rá Viktor, de még ő is érezte, mennyire hamis.
Yuri hangosan felsóhajtott.
– Valami japán srác részegen rád mászott. Azt hajtogatta, hogy táncpárbajoznod kell vele. Nem tudom, ki volt az, sőt ő se, hogy te ki vagy. A lényeg, hogy te szerelembe estél első látásra. Valószínűleg nem is érdekled amúgy.
– Yuuri…
– Mi van?
– Nem te! – csillant fel Viktor szeme. – A srác. Katsuki Yuuri!
– Basszus, azt nem is figyeltem! – Hirtelen Yuri arca is izgatott lett. – Az a japán senior döntős srác, aki néhány ponttal maradt csak alattad az előző versenyen.
– Aha… MI?! – hőkölt hátra Viktor. – H-Hogy Yuuri… mi?
– Viktor, bedrogoztak tegnap este vagy mi? – fakadt ki Yuri. – Egész reggel hülye kérdéseket teszel fel, és úgy nézel ki, mint aki azt se tudja, merre van. Szedd már össze magad!
Azzal Yuri kiviharzott a szobából, magára hagyva Viktort a helyiségben. A szőke csak nézett utána, kezében a ruhával, majd berakta a táskájába, aztán felöltözött, és lement az aulába. A versenyzők többsége ott volt: Chris, Otabek, Yuri, JJ és persze Yuuri is. Épp az edzőjével beszélgetett, aki határozottan nem Celestino volt. Viktor oldalra döntötte a fejét. Mi történhetett?
Talán csak álmomban élem újra az egészet egy kicsit másképp.
Ha így is volt, hát nem bánta. Legalább élve látja újra Yuurit.
Mosolyogva lépett oda a fiúhoz.
– Yuuri!
A fiú felvont szemöldökkel nézett fel rá.
– Ömm… Viktor?
Viktor nem tudta, mit mondjon. Csak nézett rá, s nem bírta visszafogni a vigyorát. Azonban a mosolya lehervadt, mikor Yuuri továbbra is értetlenül pislogott rá.
– Ó, hát persze, részeg voltál, nem is emlékszel! – nevetett Viktor zavartan. – Az úgy volt…
– Ne aggódj, emlékszem – pirult el Yuuri. Annyira jó érzés volt ezt újra látnia! – Ne haragudj, ha sokat iszok, rámászok az emberekre. Kérdezd csak meg Christ.
Yuuri a fejével az említett felé bökött, aki most rájuk nézett, s intett.
– Ó… – Viktor csalódott lett, de aztán bevillant neki az összes kép, amit a bankettről látott. Hisz Yuuri rúdtáncolt Chrisszel. – Tényleg, rúdtáncoltatok is.
– Bocsi, mi? – ráncolta a homlokát Yuuri. – Ezt honnan szeded?
A fiú arcát fürkészve Viktor minden reménye elszállt. Ez a világ tényleg nem az, amiben ő eddig élt. Nyelt egyet.
– Ne haragudj… – suttogta. – Azt hiszem, összekeverlek valakivel.
Arrébb sétált, nehogy valaki meglássa a könnyeket a szemében. Mi lehet ez? Mitől lehet ez? Miért lehet ez? Annyi kérdés volt a fejében, amelyre nem volt válasz, hogy majd’ megőrült. Beletúrt a hajába, ahogy ide-oda járkált, mikor egy erős kéz rámarkolt a karjára.
– Vitya, indulunk! Ne az utolsó nagy verseny előtt ess szét nekem!
Yakov gyakorlatilag a kijárat felé rángatta, ahol kocsiba ültek, s a többiekkel együtt a helyszín felé mentek, Viktor mellett Yuri terpeszkedett a telefonját nyomkodva.
– „Katsuki Yuuri esélyes az idei Grand Prix első helyezésére…” – olvasta fel hangosan a hír szövegét, majd Viktor felé fordult. – Viktor, ne hagyd, hogy lenyomjon.
– Jó… – motyogta, de igazából nem tudta, mi vár majd rá. Az a Yuuri, akit ő ismert, nem jutott el idáig. Nem tudta, hogy ő mire képes.
Mi a fene lehet ez? Egy másik élet? Esetleg egy alternatív világ?
Ahogy megérkeztek, kiszállva Viktor felpillantott Sochi ismerős pályájának épületére. Emlékezett, ezen egyszer már túlesett. Hátára véve a táskáját követte Yakovot és Yurit befelé, majd az öltözőben lepakolva gyorsan átvette a ruháját.
Stay close to me and never leave…
Először bekönnyezett, majd visszanyelte őket, aztán felnézett. Újra meghódítja Yuuri szívét, ha már ő meghódította ebben a világban is az övét.
Haját kék szalaggal magasra kötötte, elöl egy-egy tincs az arcába lógott két oldalt. Készen állt a Stay Close To Me-vel újra aranyat tartani a kezében.
Szélről nézte a többieket. Először JJ volt a pályán, őt követte Chris, aztán Cao Bin és Michele. Ezt követően jött Yuuri. Ruhája nem az volt, amely Viktor emlékeiben élt. Egyberészes volt, teteje szürke, s ahogyan haladt lefelé, úgy sötétedett a szín. Néhány kék csík húzódott rajta végig, a vállán fehér kövek voltak. Haja nem volt hátra fésülve, csak hagyta, hogy az arcába lógjon. Viktor tátott szájjal nézte, ahogy Yuuri a jégre lép, majd beáll a kezdő pozícióba.
Yuri megpöckölte a homlokát.
– Mi a fene van veled ma, Viktor?
– Miért?
A fiú felsóhajtott, majd leült, lábát az előtte lévő székre feltéve.
– Soha nem bámultad még ezt az ipsét így. Tegnap egész nap azt hajtogattad, hogy mindenképp levered egy ötszörössel.
Viktor felvonta a szemöldökét, közben Yuuri előadása megkezdődött a pályán, így úgy folytatták a beszélgetést, hogy a férfi nem nézett Yurira.
– Hogy mi a fenét mondtam?
– Amnéziád van?
– Reggel már mondtam, hogy te csak válaszolgass lelkesen a kérdéseimre! Szóval, mi van?
Yuri a hajába túrt, újabb sóhaján hallatszott, hogy Viktor kérdezősködése kezd az idegeire menni. Viktor tudta, hogy a négyszeres flip a védjegye, és az alapján, amit Yuri elmondott, ez ebben a világban sem lehet másképp.
– Egyszer már nekiment a négyszeresnek, de elrontotta, ennek ellenére, mivel a forgásszám megvolt, megkapta a pontjait rá – magyarázta a fiú. Közben Yuuri a pályán végrehajtott két háromszoros lutzot. – Mit ne mondjak, teljesen ki volt akadva mindenki, beleértve téged is.
– Szóval, ha ő négyszeres flipet ugrik, akkor nekem ötszöröst kell?
Ahogy ezt kimondta, Yuuri ugrott, s tökéletesen landolt egy négyszeres flip után. Viktor szeme elkerekedett, s mellette Yuri is teljesen meg volt lepődve.
– Nos, csak említeni kellett…
– De soha az életben nem ugrottam még ötszöröst! A négyszeres teljesített ki! – mondta Viktor teljes pánikban.
– Hát akkor – csapta össze a tenyerét Yuri –, itt az ideje, hogy elkezd ezt is!
Viktor nagyot nyelt. Yuuri előadása közben véget ért. Fenomenális volt, a közönség állva tapsolt, neki pedig büszke mosoly jelent meg az arcán. Ez a Yuuri tényleg nem az, akit ismert.
Felállt, s a pálya széléhez ment, aztán nemsokára fel is konferálták, mint ötszörös aranyérmest. Nagy szerencse volt, hogy még emlékezett a lépésekre. Tehát a négyszeres helyére csak egy ötszöröst kell beillesztenie. Nem nagy dolog, ő mindig is jó volt a spontán dolgokban. De vajon most is az lesz?
A zene elkezdődött, ő pedig elkezdett táncolni a jégen. Igen, a másik életében is Yuuri hatására született a Stay Close To Me, és legalább ez ugyanaz maradt. De hogy mégse legyen minden a régi, úgy gondolta, változtat az ugrásokon. Mindenhová négyszereseket rak, kivéve az utolsóhoz. Oda megy az ötszörös. Az első ugrás sikeres volt, ahogy a második és a harmadik is, de a negyediket már elrontotta, és majdnem neki is ütközött a falnak. Érezte, hogy ennyi már neki is sok.
Hogy az életbe’ fogom megcsinálni az ötszöröst?
Most következett a forgás, s érezte, hogy az utolsó ugrás közel volt.
Gyerünk…!
Aztán eljött az idő, s ő ugrott. Majdnem sikerült, de a forgásszám megvolt. Megcsinálta, még ha nem is volt tökéletes a landolás! A lényeg, hogy ha eddig nem végzett más alatt, ezután sem szabad.
A végső pozíciót felvéve végignézett az üdvrivalgó közönségen. Alig kapott levegőt, a lelkét is kihajtotta magából. És volt egy olyan érzése, hogy Yakov meg fogja ezért ölni. De nem így lett.
Amikor a kiss and cry felé ment, a férfi és Yuri ott álltak, mind a ketten büszkén vigyorogtak.
– Vitya! – kiabálta Yakov, miközben szorosan megölelte. Ilyet előtte nem csinált soha, így Viktor teljesen meglepődött. – Nem tudom, honnét jutott eszedbe ezt csinálni, és még mindig bolondnak tartalak, amiért szó nélkül megváltoztattad az ugrásokat, de a győzelem a tiéd!
Yakovnak igaza volt. Viktor újra rekordot döntött, ezúttal 444.12 ponttal. A közönség hangosan fütyült, kiabált és tapsolt. Ahogy a szőke oldalra nézett, nem messze meglátta Yuurit, ahogy csak állt, arcát a tenyerébe temetve, edzője úgy vigasztalta, hogy átkarolta a vállát.
A férfi egyébként félhosszú, fekete hajjal rendelkezett, amit egy napszemüveggel tolt hátra. Viktor a homlokát ráncolva gondolkodott azon, hogy vajon minek kell az decemberben.
De ami mégis a legjobban megragadta a figyelmét az volt, hogy a férfi durván jóképű volt. Viktor tudta magáról, hogy jól néz ki, de az a pasas talán még nála is jobban. Erre aztán elfogta a féltékenység, és nem azzal volt problémája, hogy van valaki, aki talán jobb nála. Hanem azzal, hogy neki nagyobbak az esélyei Yuurinál.
De hát nem az arcomért szeretett… azt hiszem.
Földre szegezett tekintettel meredt el gondolataiban. Soha nem kérdezte meg, mit szeret benne a másik. Egyszerűen csak boldog volt, hogy érzelmei viszonzásra találtak. De most, hogy egy alternatív világban volt, ez a kérdés is megfogalmazódott benne, s rájött, hogy fogalma sincs, mi a válasz rá.
Az arcáért szerette, vagy a testéért? A tehetsége miatt esett bele vagy szimplán azért, mert az volt, aki?
Aztán elhessegette a gondolatot. Hiszen Yuuri szerette. És ezt nagyon jól tudta, ahogy azt is, hogy csupán csak a kétségbeesés és a feje tetejére állt élete miatt gondol ilyenekre.
A verseny véget ért, s a három bajnokot dobogóra hívták: Viktort, mint elsőt, Yuurit, mint másodikat és Christ, mint harmadikat. Viktor, ahogy eddig is, vigyorogva mutatta fel aranyérmét, s mellette Yuuri és Chris is büszke mosolyt villantottak.
Aztán az öltözőbe érve Viktor meghallotta Yuuri hangját, s szíve nagyot dobbant.
– Megint csak második lettem… – sóhajtotta.
– Ugyan, legközelebb jobb lesz – mondta az edzője teljesen színtelen hangon.
– Tavaly is ezt mondtad. Meg előtte is.
A férfi felnyögött, majd járkálni kezdett.
– Yuuri, legyen már egy kicsit több önbizalmad! – csattant fel az edzője. – Fenébe is, kezdek kilenni tőled!
– Akkor húzz el! – kiabálta vissza Yuuri, hangosan véve a levegőt. Viktor még így is, hogy nem látta, érezte, hogy ezzel a mondattal betelt nála a pohár.
– Jó – mondta a férfi, immár nyugodtabban. – Viszlát, Yuuri!
Azzal felkapta a táskáját, és otthagyta a fiút, kiviharozva az öltözőből. Ő nem ment utána, legalábbis Viktor nem hallotta más lépéseit. Yuuri felsóhajtott, majd ledobta magát az öltöző padjára, magában bosszankodva. Viktor most már kilépett a szekrény rejteke mögül, és a fiú háta mögé sétált.
– Minden rendben? – kérdezte.
Yuuri lassan fordult hátra, arcán értetlenség jelent meg, majd összevonta a szemöldökét.
– Hallottad, nem?
Viktor elmosolyodott, ahogy kivette a hajgumit a hajából, majd végigtúrta azt az ujjaival.
– Honnan tudtad?
– Hallottam, hogy bejött valaki.
– Szóval faképnél hagyott az edződ, mi?
– Szerintem nem a te dolgod.
A férfit szíven ütötte Yuuri viselkedése. Úgy tűnik, ebben a világban nem volt a rajongója, sem a csodálója. Ez nagyon fájt Viktornak, de nem akarta már rögtön az elején feladni. Hisz tudta, hogy oka van annak, hogy itt kötött ki.
– Tudod… – fonta össze karjait a szőke, majd a padot megkerülve Yuuri elé sétált. – Már egy ideje gondolkodtam azon, hogy visszavonulok.
– És ez engem miért érdekel? – kérdezte a fiú bosszúsan. Ez újabb ütés volt Viktornak.
– És ha visszavonulok, azt jelenti, szabad vagyok, vagyis…
– …vagyis még mindig nem…
– …vagyis én, Viktor Nikiforov, ötszörös aranyérmes világbajnok, lehetnék az edződ.
Yuuri lassan összeráncolta szemöldökét, s olyan sokáig maradt csöndben, hogy Viktor már abban reménykedett, hogy könnyekben kitörve veti magát a nyakába és kezd hálálkodni, de sajnos nem így lett.
– Te tényleg ennyire el vagy telve magadtól?
– Mi? – pislogott Viktor, még a szája is nyitva maradt. – Én nem…
– Lehet, hogy az edzőm faképnél hagyott, de csak mert te ekkora bajnok vagy, nem kell a sajnálatod, oké?!
Viktornak elkerekedett a szeme, Yuuri minden szava egy-egy kés volt, amely a szívébe fúródott. Tehát az ezt követő banketten biztos nem fogja megkérni, hogy legyen az edzője. Ökölbe szorította a kezét, aztán levette a pulóverét, és elkezdett átöltözni.
– Azért… gondold meg. Van benned potenciál, és az esélyt is látom arra, hogy aranyérmes legyél. Csupán kell valaki, aki kezelésbe vesz. Ne érts félre, nem vagyok egoista, de tisztában vagyok azzal, mire vagyok képes.
Viktor halkan beszélt, s miután ezt elmondta, Yuuri nem mondott semmit, nem csinált semmit, csak továbbra is ült a padon, fejét lehajtva. Ezután Viktor elővett egy darab cetlit, ráírta a számát és az e-mail címét, majd odanyújtotta Yuurinak.
– Ha meggondoltad magad, keress fel!
– Viktor…
Miután átöltözött, kiment az öltözőből, magára hagyva Yuurit, reménykedve, hogy felkeresi. De aznap este nem jött hívás, sem üzenet.
Viktor kétségbe volt esve.

***


Már egy hét is eltelt, de Yuuri csak nem kereste fel Viktort, s a férfi kezdte feladni a reményt, mikor egyik este jött egy e-mail a fiú címével a levélben. Viktor elmosolyodott. Legalább az nem változott. Másnap összepakolta a cuccát, s Yakovtól és Yuritól elköszönve Hasetsuba utazott. Majdnem két nap volt az út, de megérte. Yuuri az állomáson várta őt.
– Üdv Hasetsuban, Viktor – mondta, majd meghajolt.
– Örülök, hogy végül felkerestél – mosolygott Viktor, szíve hevesen vert. – Mi vett rá?
Yuuri felegyenesedett, tekintetében elszántság tükröződött.
– Az, amit mondtál. Ha valóban látod benne a lehetőséget az aranyra, akkor megteszek mindent, hogy meg is kapjam!
Viktor nevetett, s Yuuri is elmosolyodott. Aztán megfordult, és elindult, a szőke pedig követte. Gyalogoltak, amíg az onsenhez nem értek. Nosztalgikus volt újra itt lenni, s egyben szívszorító is, hisz rengeteg dolog nem volt ugyanaz.
– Á, Yuuri, visszajöttetek? – kérdezte a nővére az ajtóban.
– Igen – bólintott a fiú. – Ő itt Viktor Nikiforov.
– Tudom – mosolygott a nő, majd kezet nyújtott. – Katsuki Mari. Yuuri nővére.
– Nagyon örülök – mondta Viktor, miközben kezet fogtak. – Viktor Nikiforov vagyok.
– Tudjuk – nevetett. – Minden Grand Prix-t nézünk.
Viktor vele nevetett. Furcsa volt újra elsőként találkozni velük, de valahogy jó érzés volt. Yuuri ezután bemutatta őt a szüleinek, elmondta nekik, hogy mostantól Viktor lesz az edzője, és velük fog lakni. A szülei örömmel fogadták, és Viktor megkönnyebbült. A sok változás után kicsit félt, hogy majd ez is más lesz.
Yuuri ezt követően megmutatta neki a szobáját, aztán a sajátját is. Viktornak eszébe jutott, mikor az első éjszaka megkérte őt, hogy aludjanak együtt, és a fiú még csak be se engedte a szobájába, most azonban hidegvérrel hagyta, hogy besétáljon mögötte.
– Nem nagy dolog, de azért kényelmes – mondta, majd elterült az ágyon. – Mennyit kérsz az edzésekért?
– Semmit – felelte Viktor, ahogy leült az ágy szélére. Yuuri rögtön felült, így egymással szemben voltak.
– Hülyének nézel?
– Nem – mondta nemes egyszerűséggel az orosz. – Tényleg nem kérek semmit.
Yuuri először eltátotta a száját, majd visszadőlt az ágyba, és felnyögött.
– A nagy Viktor Nikiforov felajánlja, hogy az edzőm lesz, majd ide is repül Japánba, és nem kér érte semmit. – Újra felült, és összehúzta a szemét. – Ez nekem egy kicsit gyanús.
Viktor először csak pislogott, majd kirobbant belőle a nevetés. Az ő Yuurija nem gyanakodna ennyit, szimplán boldog lenne.
– Nincs semmi hátsó szándékom – közölte néhány másodperc és egy komoly köhintés után. – Nézd, neked edző kell, nekem pedig valami új, így mindketten jól járunk.
A fiú az állára tette a mutató- és hüvelykujját, s elgondolkodott, majd hevesen bólogatni kezdett.
– Igen, igen, igazad van!
Viktor csak nézte a fiút egy darabig, sajnos azonban észrevette, hogy hamar zavaróvá vált ez számára, így felállt, és az ajtó felé indult.
– Megyek, kipakolok, holnap pedig kezdjük az edzést.
Aznap este, mikor vacsorázni ment, az egyik asztal előtt ülve meglátta Yuurit, így lassan odalépett hozzá, majd leült vele szembe. A fiú nem úgy tűnt, mint aki észrevette, így Viktor kihasználta az alkalmat, és csöndben figyelte egy darabig. Aztán Yuuri felnézett, és hirtelen megijedt. Nyilván nem számított a szőkére.
– Basszus, legközelebb szólj, ha leülsz – mondta.
– Bocsi – nevetett Viktor, majd a könyökére támaszkodott. – Hogyhogy egyedül?
Yuuri keserűen elmosolyodott, majd könnyes szemeivel felnézett Viktorra.
– Mondd, veszítettél már el valakit csak azért, mert nem bírtad fékezni magad, és mindenféle hülyeség kicsúszott a szádon?
Viktor csak nézte a fiú arcát. Nem tudta, mit feleljen. Elveszett valakit. Őt. De ő mégis ott ült vele szemben. Csak nem az volt, akit ő ismert. Viktor le akarta törölni a könnyeket az arcáról, magához húzni, és addig ölelni, amíg meg nem nyugszik. Az ő szemébe is könnyek szöktek. Nem tehette meg.
– Nem. Én máshogy vesztettem el valakit – felelte halkan, majd mielőtt a fiú kérdezhetett volna, ő tette meg: – Az edződre gondolsz?
– Ennyire átlátszó lennék? – nevetett fel keserűen Yuuri. Aztán beharapta az alsó ajkát. – Igen.
– Mondd, Yuuri – hajolt közelebb az orosz kíváncsian. Félt a választól, de tudnia kellett –, milyen kapcsolat volt közted és az előző edződ között?
Először úgy tűnt, nem fog válaszolni, de végül szólásra nyitotta a száját, s rekedten ennyit felelt:
– Plátói szerelem.
Viktor úgy érezte, mintha valaki meg akarná fojtani. Egy pillanat erejéig még levegőt is elfelejtett venni, a szívét pedig mintha két kézzel markolták volna. Nem tudott nyelni, nem tudott megszólalni, sem pislogni vagy mozdulni.
Plátói szerelem.
Ez a két szó visszhangzott a fejében, ahogy bámult Yuurira. Nem is igazán őt nézte, tekintete teljesen elködösült.
– Viktor? – rángatta meg Yuuri a vállát, és ő visszatért a valóságba.
– Ne haragudj, csak nagyon fáradt vagyok – erőltetett nevetést Viktor, megvakarva a tarkóját. – Azt hiszem, megyek és lefekszem aludni. Holnap találkozunk.
Azzal felállt, s mielőtt Yuuri bármit reagálhatott volna, elsétált mellette, majd mikor látótávolságon kívülre ért, rohanni kezdett a szobája felé. Ott aztán, az ajtót bezárva, s nekidőlve, zihálni kezdett, könnyei lassan végigfolytak az arcán.
Yuuri…
– Yuuri… – suttogta maga elé.
Ajkai remegtek, aztán térdre zuhant, s hajába markolva zokogott csöndesen a padlón. És még csak Makkachin sem volt mellette.

***


Másnap Viktor már korcsolyában állva a jégen várta Yuurit, aki nem sokkal utána tűnt fel, gyanúsan oldalra döntve a fejét.
– A világért sem szeretnék kötekedőnek látszani vagy hangzani, de – lépett a pályára, s közelebb csúszott Viktorhoz, karjait összefonva – honnan tudtad, hová kell jönni?
Viktor lassan megfordult, és gyorsan végigpörgette a lehetséges válaszlehetőségeket. Még mindig Yuuri szavainak hatása alatt volt, így megfeledkezett arról, hogy még nem is lenne szabad tudnia, hol van az Ice Castle.
– Már jártam Hasetsuban egyszer – hazudta, és a gyomra összeszorult, amiért nem az igazat mondta, de nem volt mit tenni.
– Ó! – Ez a válasz látszólag kielégítő volt Yuuri számára, mert csak elvigyorodott. – Értem. És… mivel kezdünk?
– Először is, összeraktad már a következő rövid programodat?
– Nem – rázta a fejét Yuuri. – De hamar meg lesz. Meg már gondolkodtam rajta, mi legyen.
Viktor bólintott, majd lement a jégről.
– Akkor hát mutasd, mire gondoltál.
Ezt mondta, de valahogy mégis át akarta hozni ebbe a világba is az erószt Yuurinak. Mindegy, hogy sok dolog mennyire volt más, az, hogy Yuuri az erósz és az erósz Yuuri, nem változott. Még mindig teli volt erotikával és szexepillel annak ellenére, hogy önmagának ez nem tűnt fel. De Viktor látta benne. Látta, ahogy Sochiban a jégen mozgott, el tudta képzelni, mikor Yuri mesélt neki, hogy a japán részegen párbajra hívta.
Yuuri bemutatta azt, amit a rövid programjának tervezett, de Viktor csak a fejét rázta rá.
– Mi a baj ezzel? – kérdezte a fiú meglepődve.
– Valahogy… – Viktor tettetett gondolkodással visszament a pályára. – Valahogy nem illik hozzád.
– K-Komolyan? – pislogott Yuuri.
– Ha mondom!
– Akkor mi illene hozzám?
Viktor újra gondolkodást színlelt, majd bekapcsolta a magnót, amit magával hozott.
– Először is, mutatom a zenét.
Felcsendült az Erósz dal, Viktor pedig próbálta leolvasni Yuuri arcáról, vajon milyen érzéseket kelthet benne a zene, de a fiú arca végig semleges volt. Aztán a dal végén megszólalt:
– Mi a zene témája?
Viktor elvigyorodott.
– Az erotikus szerelem – mondta nemes egyszerűséggel, s már várta, hogy Yuuri kiakadjon, de helyette a szeme csillant fel.
– Akkor még szép, hogy kell a zene! Még jó, hogy időben megmutattad ezt. Képes lettem volna azt táncolni, amit összeraktam.
Viktor értetlenül állt ott egy pillanatig. Az önbizalomhiány ugyan néha-néha stimmelt, de… Yuurinak marhára nem kellett volna elsőre belemennie az erószba. Legalább egy kicsit meg kellett volna lepődnie.
– Rendben – mondta aztán a szőke egy mosollyal.
– Ha már ilyen jó zenét hoztál, talán mutathatnál hozzá valami koreográfiát is – mondta Yuuri az ajkát kissé kihívóan beharapva, óvatosan közelebb somfordálva Viktorhoz. – Tuti, hogy jobbat mutatsz, mint én!
Viktor elnevette magát, majd a pálya közepére csúszott.
– Okés, okés.
Yuuri lement a pályáról, majd bekapcsolta Viktornak a dalt, őt pedig ismét nosztalgikus érzés fogta el, ahogyan elkezdte előadni a táncot. Mikor végzett, Yuuri tátott szájjal tapsolta meg.
– Hogy a fenébe nem léptél még fel ezzel? – kérdezte, miközben a pályára viharzott. – Előre megnyertél volna háromévnyi Grand Prix-t.
Viktor elmosolyodott, majd közelebb csúszott Yuurihoz.
– Úgy gondoltam, hozzám nem illik – felelte, majd átadta Yuurinak a terepet, hogy kipróbálhassa magát.
Ahogy azt Viktor várta, a fiú tökéletesen megcsinálta, és teljesen eggyé vált a dallal. Mosolyogva figyelte őt, s nem tudta, hogy ez jó-e vagy sem. Kétes érzései voltak mindennel kapcsolatban. Boldog volt, hogy Yuurit újra maga mellett tudhatta, de… de ez mégsem az a Yuuri volt, akit ő ismert, a dolgok teljesen máshogy alakulnak. Szomorkásan nézte tovább, ahogy a fiú újra és újra tökéletesíti az erószt, miközben arra gondolt, mennyire hiányzik neki Yuuri annak ellenére, hogy ott volt előtte. Az a Yuuri, aki éhezett a büszkeségére, aki érte táncolt és nem a győzelemért… aki neki akart győzni és nem magának, aki… aki szerette.
– Viktor…?
Viktor nem felelt, csak nézett előre, s már megint azon kapta magát, hogy könnyezik.
– Viktor! – ment oda hozzá Yuuri, kezét a vállára téve, de a szőke tett egy lépést hátra, aminek köszönhetően megbotlott.
Nem, ezt nem akarta. Belefáradt ebbe az egészbe. Azt hitte, új esélye van arra, hogy újra együtt legyen Yuurival, de ez a fiú itt nem az, akit ő szeret. Nem az, akit ő akar. Nem az, akivel le tudná élni az életét. Ez a Yuuri nem Yuuri!
A fiú most lejött a pályáról, s korcsolyában rohant oda a földön zokogó férfihoz.
– Viktor, mi van veled?
Ha itt sem lehet Yuurival, hát mi értelme ennek az egésznek?
A falnak dőlt, s megpróbálta letörölni a könnyeit. Annyira szánalmasnak érezte magát. Az egész helyzet annyira reménytelen volt, és nem akarta tovább ezt csinálni. Nem érdekelte, hogy még csak egy napja van Japánban, neki ez elég volt ahhoz, hogy végleg tudatosuljon benne: soha nem kapja vissza Yuurit.
Csak meredt a semmibe és nem reagált arra, hogy Yuuri a nevét ordítja, vagy a vállát rángatja. Aztán elsötétült minden.

***


Még mindig a földön ült, mikor magához tért, épp egy hosszú, fekete hajú doktornő világított a szemébe, majd Yuurihoz fordult, és mondott valamit japánul. Viktor rájuk nézett, és látta, hogy a fiú és a nő mögött még állnak néhányan. Yuuri nyilván elrohant segítségért.
– Viktor! – térdelt le mellé a fiú aggódó arccal. Viktor elmosolyodott.
– Yuuri…
– A fenébe is, megijesztettél! – zihálta a fiú, majd elvigyorodott. – De legalább magadnál vagy.
Viktor bólintott, majd lassan felállt, s a falnak támaszkodott, még instabilnak érezte magát. Így, hogy orvos is volt mellettük, biztos volt benne, hogy elájult. Azonban furcsa módon álmodott, és úgy érezte, rájött a megoldásra. Tudta, mit kell tennie, hogy minden újra a régi legyen közte és Yuuri között.
– Viktor, mi történt veled? – kérdezte Yuuri, ahogyan ott állt mellette, készen arra, hogy megfogja, ha elesne.
– Nem tudom – felelte. Valóban fogalma sem volt, miért ájult el. Talán túl hihetetlen volt ez az egész, talán csak túl sok volt a stressz, amely rá nehezedett.
– Gyere, menjünk vissza a szobádba!
Yuuri belékarolt, és úgy vezette ki a jégpályáról. Miközben elhaladtak a többiek előtt, Viktor felismerte Nishigoriékat és Minakót is.
A szobába érve Yuuri ragaszkodott hozzá, hogy mára Viktor az ágyban maradjon, és nem is volt hajlandó otthagyni őt egyedül. Ez jól esett Viktornak. Ami a legjobban meglepte Viktort, hogy Yuuri este megágyazott magának a földön, nem messze mellette.
– Ha bármire szükséged van, azonnal szólj!
Viktor az ágyban ült, és nevetett, mennyire parancsoló is volt Yuuri hangja, de mégis megérintette az aggodalma. Nevetésére a válasz csak egy párna volt az arcába, de ezen csak jobban kacagott.
– Nem veszel komolyan, mi? – nevetett vele a fiú is.
– De – köhintett Viktor. – Komolyan veszlek.
– Úgy legyen! – Azzal Yuuri durcásan bevágta magát az ágyba, s japánul morogta, hogy jó éjt. Ezt Viktor már az első Hasetsuban töltött hónapban megtanulta akkoriban tőle.
Úgy gondolta, egy kis meglepetés neki is belefér a napjába.
Jó éjt! – mondta ő is, mire Yuuri meglepetten ült fel az ágyon.
– Hol tanultál meg japánul? – kérdezte.
Tőled. Itt. Tíz hónapja.
– Egy japán ismerősöm tanította még az NHK-n – mondta Viktor.
– Ó… értem – mosolygott Yuuri, majd visszafeküdt. – Nos, jó éjt!

***


A dolgok innentől nagyjából hasonlóan történtek. Yuuri megtanulta mindkét programját, míg Oroszországban Yuri is tanulgatta a sajátját, annyi különbséggel, hogy nem az Agapéra táncolt. De Yakov ugyanúgy felkérte Liliát, hogy tanítsa balettra a fiút.
Nemsokára el is érkezett az első döntő. Yuurinak nem kellett japánban mérkőznie, hisz tovább mehetett a versenyen, mert nem esett ki. Ez sok időt és energiát megspórolt. Az emberek megint csak meg voltak lepődve, hogy Viktor edző lett, s még nagyobb port kavart, hogy Yuurié, mert a fiú sikeresebb, mint a másik életükben.
Lehet, hogy sok minden hasonló volt, de rengeteg dolog változott, hovatovább meg sem történt. Viktor nem ölelgethette Yuurit csak úgy, ahogyan Yuuri se tette ugyanezt. Mivel az önbizalma valamivel magasabb volt, nem volt szüksége lépte-nyomon az elismerésre, így nem is kérdezte ki Viktor véleményét arról, hogyan teljesített. Ami a legmeglepőbb volt azonban, hogy Yuuri és Phichit nem voltak legjobb barátok. A fiú nem járt Detroitba tanulni.
A csók sem történt meg közöttük, hiszen Yuuri minden alkalommal tökéletes négyszeres flipeket ugrott. Viktor teljesen levert volt, de igyekezett ezt nem mutatni a fiú felé. Minden előadása után büszkén mosolygott, és a kiss and cry-nál várta őt, azonban sosem zárta a karjaiba, ahogyan azt előtte csinálta, és Yuuri sem rohant felé lelkesen. És ez annyira fájt Viktornak.
De ami még jobban szíven ütötte, az az, hogy Yuuri nem kérte meg Barcelonában, hogy vigye el városnézésre. Nem sétáltak együtt, nem nézték meg a karácsonyi vásárt, és… és nem cseréltek gyűrűt, így Decemberben Viktor az ágyán feküdt, karját a plafon felé nyújtva, nézve az ujját, amelyen nem volt ott az aranygyűrű.
Felült, és az tenyerébe temette az arcát. A kapcsolatuk semmit sem haladt előre, és nem tudta, hogy mi miatt lehet ez. Többször megfordult a fejében, hogy tennie kellene valamit, de mit lehetne csinálni? Hiszen Yuurinak nincs szüksége az öleléseire, a szeretetére…
Honnan is tudom, ha meg sem próbálom?
Ez a gondolat volt, ami megváltoztatta a nézetét mindennel kapcsolatban. És ezzel együtt komplett hülyének is érezte magát. Hiszen honnan is tudhatná, hogy Yuuri nem vágyakozik iránta, ha ő sem mutatja semmi jelét ugyanennek?
A mellette lévő ágyra pillantott, ahol Yuuri békésen aludt. Viktor elmosolyodott a látványra, majd ahogyan már csinálta, felvette a kabátját, és lement a tengerpartra, ahol aztán csak a vizet bámulta.
– Na, milyen edzőnek lenni? – jött egy hang mögüle, s már várta, hogy az illető cipőjének talpa majd a hátába fúródik, de ez sem történt meg.
Megfordult, s Yurira nézett, aki zsebre dugott képpel sétált felé.
– Jó egy kicsit mást is csinálni a korcsolyázáson kívül – felelte Viktor. Igazából így, hogy nem volt minden a régi, nem tudta maga sem, hogyan érez az egész iránt. Hogy jó-e vagy sem Yuuri edzőjének lenni.
Yuri elmosolyodott, és ő is a vizet bámulta.
– Kíváncsi vagyok, ki nyeri a Finalt. Yuurinak és nekem van a legtöbb esélyünk eddig. Mondanám, hogy nem hagyom magam lenyomni, de… lehet, hogy végül hátra maradok.
Viktor nem mondott semmit. Még mikor ez az egész elkezdődött, meglepődött volna, de már nem. Nem lepődik meg sem Yuurin, sem Yurin, sem semmit.
– Nos, meglátjuk, mi lesz.
Mikor visszament a lakosztályra, Yuuri már ébren volt. Az ablaknál állt, és mikor meglátta Viktort, elmosolyodott.
– Merre jártál? – kérdezte.
– Lementem a partra – mondta Viktor, letéve a kabátját. – Már csak két versenyed van.
– Igen – bólintott a fiú. Aztán hosszú csönd múlva csillogó szemekkel nézett fel Viktorra. – Köszönök mindent.
– Ugyan!
– Tényleg – váltott komoly hangra, majd leült az ágyra. – Egy egész évet kihagytál, és önként felajánlottad, hogy az edzőm leszel. És nézd, nagyobb az esélyem az aranyra, mint valaha!
Yuuri hálásan mosolygott, és Viktor is így tett, majd bátorságot vett magán, és szorosan magához ölelte Yuurit.
– Biztos vagyok abban, hogy megnyered a versenyt!
Szemei elkerekedtek, mikor a fiú viszonozta az ölelést, mi több, magához szorította az oroszt, arcát a vállába fúrva. Nem mondott semmit, de jó is volt úgy.

***


Yuuri megnyerte a döntőt. A dobogó tetején állt könnyes szemekkel, arannyal a kezében. Ahogy Viktor nézte, eszébe jutott, mit mondott neki a másik világban: „addig nem csókolom meg, amíg nem arany.”
Nos, ez arany volt, és meg akarta csókolni Yuurival együtt. És így is tett. Mikor a fiú lejött a pályáról, a két keze közé fogta az arcát, és megcsókolta. Nem érdekelte, mit reagál, de ennek meg kellett történnie. Ez alapján tudta, melyik lépést kell megtennie.
– Viktor… – motyogta Yuuri, miután elváltak. Aztán megnyalta az ajkát, és most ő csókolta meg Viktort.
Az orosz boldog volt. Már csak az utolsó lépés hiányzott, és nagyon remélte, hogy minden úgy lesz majd, ahogy Hasetsuban az ájulása után látta. Megragadta hát Yuuri kezét, s miután átöltözött és összeszedte a cuccát, a reptér felé húzta, s elvitte magával Szentpétervárra. A fiú nem tiltakozott, csupán értetlen arccal nézett Viktorra.
Mikor megérkeztek, Viktor azonnal megnézte azt az újságot, amelyben az új étterem megnyitását látta, és szerencsére az már nyitva volt, pont egy napja avatták fel.
– Yuuri, megkérhetlek valamire?
– Igen, de aztán válaszolj pár kérdésre! – felelte a fiú még mindig zavartan.
– Rendben, bármire, csak… csak gyere el velem egy étterembe!
Yuuri felvonta a szemöldökét.
– Félsz?
Viktor nyelt egyet. Nem lenne szabad idegesnek vagy ijedtnek mutatnia magát. Yuuri ezután elmosolyodott, majd megölelte Viktort.
– Féltél, hogy nem megyek veled randira, ugye?
Hogy… mi?
– E-Egy kicsit – mondta megdöbbenve Viktor.
– Ne aggódj, mehetünk akármikor – nevetett Yuuri, Viktor pedig megkönnyebbült.
Yuuri később, még aznap kifaggatta Viktort arról, miért is vitte magával Szentpétervárra. Viktor minden kérdésére kitalált valami mondvacsinált választ, és úgy tűnt, Yuuri nem kételkedik benne. Rosszul érezte magát, amiért hazudott neki, de nem volt más választása.
Aztán eljött az a bizonyos nap. Ugyanúgy, mint akkor, most is január tizenharmadikára tudtak nekik helyet kínálni az étteremben.
Mindketten kiöltöztek, Viktor hátrafésülte hosszú haját, ahogy azon a bizonyos napon is. Aztán elindultak. Viktor igyekezett visszafogni a remegést, mert tudta, hogy ha nem jön be, amit meg akar próbálni, akkor lehet, hogy nem lesz újabb esélye helyrehozni.
Beszálltak a kocsiba, s Viktor elindult. Az út most is csúszós volt, minden tiszta jég és hó. Ahogyan a baleset helyszíne felé mentek, Viktor egyre idegesebb lett. Már csak néhány perc, és…
És megérkeztek. Viktor lefékezett, Yuuri mellette összevont szemöldökkel kémlelte az utat az ablakon keresztül.
– Viktor…
– Ez nem lehet… – motyogta. – Ez…
– Viktor, mi ez az egész? Mi nem lehet? Miért álltál meg félúton?
Mielőtt azonban válaszolhatott volna, megjelent a távolban a kamion, és Viktor hirtelen magához tért. Riadtan nézett szét, mellette ott ült Yuuri, ölében a kabátjával.
Ez…
– Viktor…
A férfi zihált, érezte, hogy egy hideg verítékcsepp végiggördül az arcán.
– Szállj ki!
– De…
– GYERÜNK!
Viktor ordított, Yuuri pedig megijedt, de mielőtt mondhatott volna valamit, a férfi már ki is pattant a kocsiból, és azt megkerülve kinyitotta az ajtót, majd kirántotta belőle Yuurit. Mihelyst a gyalogosjárdára estek a lendülettől, a kamion megjelent, s a szemük láttára siklott ki, aztán ütközött a kocsinak.
Yuuri tágra nyílt szemekkel nézet ezt végig, Viktor pedig szorosan fogta őt. Aztán lassan elengedte és a hajához emelte a kezét. Rövid volt, ahogy megtapogatta. Ezt követően a fiúra nézett, aki remegő ajkakkal bámulta a két roncsot az autópályán, közben újabb kocsik jelentek meg, valaki kiabálva hívta a tűzoltókat.
Fél óra múlva már a mentőautóban ültek, Yuuri enyhén sokkos állapotban volt, de a doktor szerint hamar rendbe jön majd. Viktor zokogva borult elé, és ölelte át a derekát, arcát az ölébe fúrva.
– Viktor…
– Igen?
– Honnan… Honnan tudtad, hogy…?
– Hogy balesetünk lesz?
– Igen.
Megtörtént, de az élettől kaptam egy második esélyt egy párhuzamos világban.
Ha ő hallaná ezt, biztosan nevetne. Így csak felnézett Yuurira, aki még mindig riadtan pislogott, aztán visszahajtotta a fejét a fiú ölébe.
– Annyira örülök, hogy életben vagy… Yuuri!

***


Egy hónappal később

– Yuuri, ha nem megy, ne erőltesd! – kiáltotta Viktor a pálya széléről. A fiú épp a négyszeres flippel küzdött.
Viktornak jó érzés volt újra látni, ahogyan Yuuri próbálkozik vele. Hiányzott neki.
– Akkor is megcsinálom!
A férfi felnevetett, mellette Yuri hangosan sóhajtott. Viktor ugyanígy tett, de ő nem türelmetlen volt, hanem boldog.
Amióta a baleset történt, s megmentette Yuuri életét, nem beszéltek róla. A japán próbálta néhányszor megkérdezni, ugyan honnan tudta, hogy mi fog történni, de Viktor mindig kitért a kérdés elől, és Yuuri egy idő után már nem próbálkozott.
Büszke és boldog könnyekkel a szemében nézte a fiút, ahogy újra és újra végigcsinálja a rutinját.
Soha nem mondta el neki, hogyan kapott egy második esélyt.


Fun fact: ezt a sztorit még valamikor a télen írtam, de valamiért elfelejtettem feltenni ide. De most pótoltam. :D



Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)