Yuri on the Ice of Memories írta: Lilyanjudyth

[Kritikák - 8]

+++ betűméret ---
>>


Yuri on the Ice of Memories




Elöljáróban: Nem tudom, hogy mennyire fog tetszeni nektek, mert minden valószínűséggel látszani fog rajta, hogy több mint tíz éve csak Harry Potter fandomban írok, és még nem tudok nagyon elszakadni attól a stílustól. Remélem, ezzel nem fogom sem a régi, sem az új olvasókat elriasztani. Ettől független mindenki számítson mindenféle klisére, szereplők megszenvedtetésére, és persze happy endre. :–)

Tartalom: Yuuri és Victor Hasetsuban töltik a nyarat, amit az őszi Grand Prix beárnyékol, emiatt Yuuri nem képes pihenni. Csak az jár az fejében, hogyan győzhetné le JJ-t, aminek nem várt következményei lesznek, és próbára teszik a kapcsolatát Victorral.

Köszönet: Elyesnak és Pernek.



⋆~~﴿♦﴾~~⋆




Yuuri lassan ébredezni kezdett.

Szerette azokat a reggeleket, ahogyan egymást ölelve a takaró alatt alszanak, és Victor sem kel fel hamarabb. Kár, hogy ehhez sok ital szükséges. Hasetsuban a nyár közepén sokkal kényelmesebb érzés volt felkelni, mint az oroszországi hidegben, ahol nem volt ritka a mínusz húsz fok sem, és Yakov reggel nyolcra trombitálta össze a csapatot.

Felkönyökölt az ágyban, és mosolyogva érintette meg ujjával Victor fejét. Szerelme még csak meg sem mozdult az érintésre. Yuuri úgy volt vele, mielőtt elmegy edzeni, még élvezi a nyugodt reggel perceit. Nem mintha nem lett volna kedvére, hogy Victor mindig elsőként kelve kedvesen ébresztgeti. Aztán csak eszébe jutott, hogy addig jó, amíg Victor fel nem ébred, így gyorsan megnézte a telefonját, időben van-e még.

Lágyan csókot adott Victor homlokára, aztán fel is pattant az ágyból. Pillanatok alatt átöltözött, magához vette a kulcsokat, és már indult is a Jégkastélyba. A reggeli futás jólesett a kellemes hűvösben, volt ideje azon gondolkodni, hogyan segítse magát győzelemre.

Yurio ebben a szezonban nem ígérkezett nagy ellenfélnek, hirtelen nyúlásnak indult, és így esélytelen volt számára az ugrások pontossága. Nem izgatta a dolog, mert tudta, hogy a vének már nem sokáig lesznek a pályán, és újra el fog érkezni az ő ideje. De a kanadai…

JJ, amint átveszi az aranyérmet…

JJ, amint azzal dicsekszik, hogy legközelebb sokkal jobban teljesít…

JJ, aki lelkesen magyarázza az interjú során, hogy annyi ugrást rak a programjába, amennyit csak emberileg lehetséges…

Yuuri a Jégkastélyba érve már rendesen felidegesítette magát, ahogy eszébe jutott minden jelenet. A Négy Kontinens, ahol a Grand Prix után megint ezüstérmet nyert, a Világbajnokság, ahol Victor és JJ után bronzérmet sikerült megnyernie… Yuuri már azt sem tudta, hogyan néz ki az arany, ha csak nem Victor polcát nézte otthon, Szentpéterváron.

Bedobálta a szekrényébe a holmijait, felvette a korcsolyát, és percekkel később már a jégen siklott lehunyt szemmel. Így legalább sikerült megnyugodnia, hogy a gyakorlandó ugrásokra koncentráljon.

Ősszel lesz az első Grand Prix verseny, a Korcsolya Kanada, ahol mindjárt JJ mellé osztották be. Aztán ott van a második küzdelem, NHK Trófeán is JJ mellé került. A sors különös fintora volt, hogy Victor a Rostelecom Kupa mellett a Trophée de France-ra került beosztásra Chris mellé, így ő vele nem küzdhetett meg. Őszintén, ez Yuurit már nem érdekelte.

Újabban nem az számított, hogy Victor mellett álljon egy pályán, hanem, hogy JJ-t legyőzze végre, és ne néhány tizeden múljon a vereség.

Yuuri kombinált ugrás mellett döntött, flipet ugrott, és utána triplát... Alig sikerült elkerülnie az esést. Gyors lépéssorozat következett, aztán percekig a térdére támaszkodva lihegett. Talán nem kellett volna olyan sokáig fennmaradnia? A reggelit sem kellett volna kihagyni, akkor nem lenne ennyire gyenge.

Nekirugaszkodott, és amint megvolt a lendület, két tripla lutz következett. Éppen bele akart kezdeni a következő ugrásba, amikor a döbbent kérdés megállásra késztette.

– Mit művelsz?

A kérdés halkan hangzott el, de Yuuri ereiben megfagyott a vér, amint meghallotta. Lassan szembefordult dühös szerelmével, aki a jégpálya bejáratánál toporgott csapzott hajjal. Számolt vele, hogy egyszer le fog bukni, úgyhogy nyugalomra intette magát. Semmi pánik. Bátran odasiklott hozzá, de Victor tekintetétől elsápadt.

– Úgy voltam vele, hogy sokáig alszol, és inkább hagylak… – kezdte tétován.

– Nem gyakorolhatsz felügyelet nélkül nehéz ugrásokat! – csattant fel Victor dühösen, Yuuri pedig összerezzent. Nem erre számított. Talán valaki feldühítette, mielőtt utána jött? – Sőt, ha jól emlékszem, mondtam is, hogy ma pihenünk!

– Már ne haragudj, de eléggé részeg voltál! – nevetett fel Yuuri. – Nem hittem, hogy komolyan gondolod.

– Persze, totál részeg! Nem látom, hogy mennyire fáradt vagy! – Victor már kiabált, Yuuri arcáról leolvadt a mosoly. – Azt hitted, nem tűnik fel?! Az előbb kérdeztem meg Yuukót! És képzeld, tudod, mit mesélt?!

– Hogy négy napja egyedül gyakorlok…? – kérdezte Yuuri erőtlenül.

– Hogy négy napja hajnaltól gyakorolsz, és szabad bejárásod van a pályára, holott nincs kulcsod! – Yuuri nagyot nyelt, amikor rájött, hogy nagyobb a baj, mint eleinte gondolta. – Azt mesélte, hogy te megkaptad tőlem a kulcsot, és engedélyt adtam neked az edzésre! – Victor úgy zihált, mintha most korcsolyázta volna el a szabad programját. – Nagyon unom, hogy nem fogadod el az utasításaimat!

Ettől már Yuuri is kezdett begurulni.

– Én meg tudod, mit unok?! – kérdezett rá mérgesen. Kard ki kard. Ez a veszekedés már jó ideje érett. – Sem te, sem Yurio nem bírjátok komolyan venni JJ-t! Szerintem gőzötök sincs róla, mit érezhetek! – kiabálta, és dühösen rúgott egyet a jégbe. – Kettő… már két versenyen megvert, és csak tizedek múltak rajta! Én nem vagyok szuper orosz korcsolyázó! Ami nektek a kisujjatokból megy, nekem nagyon sok gyakorlás árán van meg!

– De milyen áron?! – kiabálta vissza Victor. – Nézz már magadra! Kimerült vagy, most is imbolyogsz a lábadon!

Yuuri ezt azért túlzásnak gondolta, hiszen eddig sem volt gond.

– Ez nem nagy ár ahhoz, hogy jobban menjen a program!

– Yuuri, elég volt. – Victor sokkal halkabban folytatta. – Add vissza a kulcsomat, és tűnés a pályáról.

– Nem.

Victor viszont mélyet sóhajtott, kezével a hajába túrt.

– Ha nem teszed azt, amit mondok, és veszélyezteted az egészséged, akkor erről az ISU-nak is tudnia kell.

– Akkor lehet azt is el kéne nekik mondanod, hogy többé már nem vagy az edzőm! – kiabált rá Yuuri elkeseredetten, mert nem számított rá, hogy így zsarolhatja. Victor hitetlenkedve nézett rá, de Yuuri már nem bírta visszafogni magát. – Te vagy Szent Victor Kibaszott Nikoforov, aki nem képes felfogni, hogy nem mindenki született korcsolyázásra! Sőt, szerintem valamilyen tévhitben élsz, hogy tényleg megnyerem az aranyat, és végre összeházasodunk! Egyáltalán miért erőltetjük ezt?!

– Miről beszélsz…? – nyögte ki rémülten Victor.

– Tudod jól, hogy miről! – tombolt tovább Yuuri. – Elegem van belőled, és ebből az egészből! Nem kell edző, nem kell karrier… Minek, ha úgy sem sikerül?!

– Yuuri, ez nincs… – próbált Victor közbevágni, de Yuuri túlkiabálta.

– Te sem kellesz, nincs szükségem vőlegényre! Menj vissza Oroszországba, ahonnét jöttél!

Hosszú percekig meredtek egymásra, Yuuri úgy lihegett, mintha az imént komplett programot korcsolyázott volna le. Victor könnyes szemmel meredt rá, de jelenleg Yuuri tényleg azt akarta, hogy tűnjön el. Az arckifejezését látva Victor rekedten megszólalt.

– Elmegyek az öltözőbe a cuccaidért. Öt percet kapsz, hogy legyere a pályáról.

Victor otthagyta, de Yuuri nem jött le a jégről, hanem vadul körözött.

Bármennyire is dühös volt, a szíve majd’ megszakadt. Esze ágában sem volt szakítani, de a másik a fenyegetéssel annyira feldühítette, hogy nem tudott reálisan gondolkodni. Te jó ég, mi lesz, ha Victor tényleg visszamegy Oroszországba?

Yuuri abban biztos volt, hogy bármilyen beszélgetésre is kerül sor, jó darabig nem mehet jégre. Itt az alkalom, hogy még utoljára elpróbáljon pár ugrást. Tripla axel… egész jól sikerült.

Nagyon nem gondolta végig, mit mond Victornak. Ha visszatér, akkor meg kell beszélniük ezt… nem hagyhatja, hogy elmenjen! Yuuri most már érezte, hogy állóképesség ide vagy oda, tényleg fáradt. Még az utolsó ugrást, négyszeres flipet megugorja, aztán befejezte.

A levegőbe lendült, és meg volt a négy forgás is, de… nagyon szerencsétlenül érkezett.

A kicsúszott lába miatt elvesztette az egyensúlyát, és eséskor teljes súlyával ráesett a csuklójára. Felkiáltott, viszont a sérült kezével nem sikerült megtámasztania magát, így a feje nekivágódott a jégnek. Elakadt a lélegzete, és másodpercekig csak fehérséget látott. Valami forró csorgott le a tarkóján, miközben a nevét kiáltották. Oldalán fekve a fájdalomtól könnyes szemmel próbálta kivenni, ki az, aki odaszalad hozzá.

– Yuuri… Yuuri, itt vagyok! – mondogatta valaki, ahogy odaért. Próbált megmozdulni, de nem engedték. – Ne! Ne mozogj… nem szabad! – A feje mögé puha anyag került. – Istenem… Halló, angolul, kérem! Sürgősen kérek egy mentőt a Jégkastélyhoz, baleset történt! Igen, egy korcsolyázó súlyos fejsérülést szenvedett, cím szükséges? Rendben… Igen, a telefonszámom…

Yuuri kérdezni akarta, ki az, aki vele van, és próbálja a fájdalmát enyhíteni, de már nem volt rá lehetősége.


⋆~~﴿♦﴾~~⋆



A csapból kiömlő vizet a lefolyó eleinte vörösen nyelte el, aztán egyre világosabbá vált, végül átlátszó maradt. Victor még percekig bámulta, mielőtt elzárta volna.

– Nem hiszem, hogy alkalmas vagy edzőnek, Victor.

– Minako-sensei…

– Sosem elleneztem a kapcsolatotokat, de szerintem az, hogy a vőlegénye vagy, nagyban hátráltatja a képzését!

– Nem tudott róla!

– Ne mentegesd nekem, Mari-chan! Aki együtt él a jegyesével, tudja, hogy viselkedik! Nem hiszem el, hogy nem voltál képes edzőként bánni vele, Victor.

– Tudod, hogy Yuuri makacs…

– Hagyjuk ezt. Vén vagy korcsolyázni, de túl fiatal, hogy edző legyél.


Victor vörös szemekkel belenézett a tükörbe, és megpróbálta összeszedni magát.

Számított rá, hogy őt hibáztatják, de pont Minako ugrik neki? Arra nem. Yuuri szüleit teljesen megértené, de ők csak álltak mellette, biztosítva, hogy nincsen egyedül, és ugyanúgy osztoznak a fájdalmában. Aztán Hiroko beküldte a mosdóba, mert amíg nem érkeztek meg, Victor kétségbeesetten állt a baleseti folyosóján véresen és elveszetten.

Sóhajtott, aztán úgy vélte, itt az ideje, hogy kijöjjön a mosdóból. Az orvos épp távozott Yuuri szüleitől, nyilván most számolhatott be a fiuk állapotáról. Rettegve ment oda Marihoz, aki amint észrevette őt, odasietett hozzá, távol Yuuri szüleitől, és persze Minakótól.

– Mit mondott? – kérdezte rettegve Victor.

– Nincs akkora baj, mint ahogy kinézett – nyugtatta meg rögtön, de Victor nem könnyebbült meg. – A csuklója enyhén kificamodott, nem volt törés, így csupán bekötötték. Viszont a fejsérülés már más dolog… Elég súlyos agyrázkódást kapott, és az a baj, hogy még mindig nem ébredt fel, így nem tudjuk, milyen állapotban is van pontosan. A CT megvolt, nem mutatott ki semmi rendelleneset. Felvitték a harminchatos kórterembe, felmehetsz hozzá. – Mari odanyújtotta a kezét, és átadta Yuuri gyűrűjét. – Az orvos levette, mielőtt bekötötte a kezét.

Victor lenézett a tenyerében lévő kis fémkarikára, és úgy érezte, mindjárt megszakad a szíve. Baleset ide vagy oda, Yuuri kiadta az útját, és a kapcsolatuknak elvileg vége.

– Victor? – kérdezte halkan Mari, aki már lehet, sokadjára ismételte a nevét. Victor könnyes szemmel nézett fel rá. – Nem a te hibád.

– Én csak játszom az edzőt – tette hozzá Victor rekedten.

– Ne gyere nekem ezzel a szöveggel! – figyelmeztette Mari. – Ismerem a testvéremet. Hidd el, hogy bármelyik edzőt könnyen át tudta volna verni. Nem tehetsz róla, hogy makacs! Kérlek, ne hibáztasd magad!

Victor nekitámaszkodott a falnak, és félrenézett.

– Pedig Minako is elég egyértelművé tette a dolgot.

– Hagyjuk Minakót – dühöngött tovább Mari. – Ő mindenképpen hibáztatni akar valakit. – Victor végül visszanézett rá. – Minden rendben lesz, ne aggódj. Úgy nézem, anyáékkal visszatérünk Yu-tópába, gondolom, este ismét itt leszünk. Ha bármi van, értesítesz, ugye?

– Természetesen.

Victor megvárta, amíg a Katsuki család távozik, aztán elindult, hogy megkeresse a kórtermet, ahol Yuuri fekszik. Yuuri telefonja ismét rezgett a zsebében, így keresett a folyosón egy félreeső helyet, hogy beszélni tudjon Phichittel. Mihelyst felvette, Phichit rögtön hadarni kezdett, amiből Victor nem értett semmit sem, és mire a fiú elhallgatott végre, szóhoz tudott jutni.

– Victor vagyok.

– Victor…? Csomószor hívtam már Yuurit... – magyarázta Phichit – tudod, hogy nem telik el egy nap sem, hogy ne beszélnénk… Nem ér rá, hogy te vetted fel?

– Phichit – kezdte Victor halkan –, baleset történt. – Hallotta, hogy Phichit rémülten megnyikkan, de miután nem szólt közbe, Victor folytatta. – A négyszeres flip gyakorlása közben rosszul érkezett. Ráesett a csuklójára, amit kificamított, és csúnyán bevágta a fejét.

Mennyire súlyos? – suttogta rémülten Phichit. – Victor, ne titkolózz előttem, kérlek!

– A CT szerint nincsen baj, viszont nem ébredt fel. Még nem tudunk semmit.

Istenem! – Phichit visszanyelte a könnyeit, és próbált érthetően érdeklődni azután, mi történt. – Victor… mi… Yuuri már tud négyszeres flipet ugrani! Hogy történhetett ez?!

Victor idegesen a hajába túrt. Nem volt felkészülve a dühös hozzátartozókra, és most a dühös barátokra sem.

– Yuuri a tudtomon kívül többször kimerülten ment edzeni – felelte végül. – Veszekedtünk… De annyira makacs, csak pár percig hagytam magára, nem kellett volna… – suttogta végül.

Nem a te hibád! – Vajon hányan fogják még ezt mondani, holott nincs igazuk? – Yuuri rettentő önfejű tud lenni, csodálkozom, hogy még emiatt nem ment rá a kapcsolatotok, mert nem képes nyugton maradni. – Victor pillanatokig összeszorította a szemét, hogy uralkodjon az érzései felett. – Yuuri edzőjének lenni nehéz feladat. Ezek után nem is csodálkozom, ha emiatt bajba került… – Phichit nagyot nyelt. – Detroitban is sokszor kaptam rajta, hogy elment titokban edzeni felügyelet nélkül, de akkor megúszta bokaficammal vagy rándulással. Kérlek… Szólj, ha felébredt, rendben?

– Hogyne – mondta Victor, és miután letette, kikapcsolta Yuuri telefonját.

Adott magának néhány percet, hogy megnyugodjon, és óvatosan benyitott a kórterembe. A bent lévő orvos és nővér igen csúnyán néztek rá, ám ő nem hátrált meg. A nővér mondott valamit, de ő nem értette.

– Angolul, legyen szíves.

– Elnézést, de csak családtagok lehetnek itt – szólt immáron angolul, de sokkal indulatosabban a nővér.

– A vőlegénye vagyok – mutatta fel Victor a jobb kezét, mire az orvos tekintete rögtön megenyhült. Victor rögtön kérdezősködni akart, de amint az ágy felé pillantott, és meglátta az ismerős barna szemeket, elakadt. – Felébredt? – kérdezte döbbenten, és amikor oda akart szaladni Yuurihoz hozzá, az orvos elé állt.

– Azt tanácsolom, hogy most ne menjen oda. – Victor rémülten nézett vissza az orvosra. – Elnézést, Dr. Akimoto vagyok, az itteni osztályvezető, és Mr. Katsuki orvosa is.

– Victor Nikiforov.

– Oh… – döbbent meg Akimoto, amikor kezet rázott vele. – Most már tudom, honnét olyan ismerős. – Aztán komollyá vált a hangja. – Ugye a CT nem mutatott ki semmi rendelleneset, de azt kell mondjam, az agyrázkódás, amit kapott, elég súlyos. Kapott fájdalomcsillapítót, duzzadás csökkentőt és vízhajtót. Most itt tartjuk megfigyelés alatt, többször felébresztjük, hogy megbizonyosodjunk, nincsen baj, de holnap hazaengedjük, ha a tünetek nem súlyosbodnak. Olyanokra gondolok, hogy mondjuk még zavartabbá válik, vagy a fájdalomcsillapítók ellenére is fokozódik a fejfájása, illetve ébreszthetetlen lesz. – Elhallgatott, Victor pedig látta a tekintetéből, hogy nem jó hírt fog közölni. – Imént tért magához, de sem időben sem, sem helyben nem orientált, nem tudott azon egyszerű kérdésre sem válaszolni, milyen nap van.

Victor teljesen elsápadt. Yuuri rémülten húzta magát össze a takaró alatt, miközben azt mondogatta, hogy ez csak álom, ez csak álom. A nővér próbálta megnyugtatni, de kevés sikerrel.

– Tartós marad ez az állapot? – kérdezte gyengén.

– Nem tudjuk, mennyire maradandó. Lehet, csak átmeneti amnézia, és ha legközelebb felébred, mindenkit megismer… Viszont készüljön fel a másik eshetőségre is, hogy akár éveket is veszthet. Ezt nem tudom megmondani. Napok… hetek, hónapok? Az agy elég bonyolult még az orvostudomány szempontjából is.

Victor alig bírt megszólalni, a fájdalom mintegy satuként szorította a mellkasát.

Hetek… hónapok, éveket is veszíthet… Victornak minden akaraterejére szüksége volt, hogy ne omoljon össze itt és most.


⋆~~﴿♦﴾~~⋆



– Yuuri – suttogta halkan egy túlontúl ismerős hang. Rögtön felismerte, hisz sokat hallotta már a közvetítéseken, és néha élőben is, bár nem őt szólította meg, hanem azt a másikat, az orosz Yurit. Nem merte kinyitni a szemét, mert ez nem lehetett a valóság, hiszen nemrég is vele álmodott. – Yuuri, gyerünk, nyisd ki a szemed! Itt vagyok.

Ez az álom túlságosan is valóságosnak tűnt ahhoz, hogy ne vegyen róla tudomást. Sőt, két kéz szorította az övét, ami eléggé reálissá tette a dolgot. Lassan kinyitotta a szemét, és megpillantotta azt az arcot, amivel teljesen kiplakátolta otthon a szobáját.

– Hé, szia!

– Szia – mondta halkan, és le kellett hunynia a szemét, mert az a kicsiny lámpa is bántotta a szemét, amit égve hagytak az ágya mellett. Ez nem a saját ágya volt, hanem egy kórteremé. Ismét felnézett, de a látomás még mindig nem tűnt el. – Victor... Mit keresel itt?

– Itt akartam lenni, amíg fel nem ébredsz.

Yuuri nyelt egyet, és próbált erőt gyűjteni a beszédre.

– Nem… úgy értem, hogy miért van itt Victor Nikiforov az ágyam mellett, amikor nem is ismerjük egymást?

Ha a jelenség káprázat lett volna, akkor most nézett ki úgy, mintha kezdene eltűnni. Ugyanis a Victor Nikiforov látomás olyan sápadt lett, mint a mögötte lévő fehér fal. Óvatosan elengedte a kezét, és mielőtt megszólalt volna, lehunyta a szemét, kezével eltakarva az arcát.

– Yuuri, több mint egy éve az edződ vagyok – mondta, miután ismét ránézett. – Mi az utolsó emléked? – kérdezte alig hallhatóan, Yuuri pedig komolyan megijedt a hangsúlytól is, és az érzéstől, hogy mennyit veszíthetett el. Az orvos említette, hogy az emlékei hézagosak lesznek.

– Nem tudom – felelte végül. – Emlékszem, hogy öt év után hazajöttem Hasetsuba, miután úgy… elbuktam Sochiban. Elég sokat gyakoroltam a…

– A szabadprogramomat – fejezte be szomorú mosollyal Victor. – Emiatt jöttem el Hasetsuba, hogy az edződ legyek.

Yuuri döbbenten bámult azokba a kék szemekbe. Biztosan igazat mondhatott, hiszen akkor miért ült itt az ágya mellett, hogy felébredjen? Valószínűleg azért, mert…

– Edzés közben elestem a jégen? – kérdezett rá nagyot nyelve, és ép kezével megérintette a kötést a fején. Victor bólintott. – Nagyot eshettem, ha magára a balesetre sem emlékszem. Bár ez elég jellemző rám, azt hiszem…

– Nem, nem az.

Yuuri erre értetlenül pislogott.

– Az ugrásaim már nem siralmasak…?

– Nem – mondta ismét Victor, közben lenézett Yuuri kezére. Az volt az érzése, hogy ismét meg akarja fogni, de aztán a férfi meggondolta magát. Inkább felnézett, és rámosolygott. – Az utasításom ellenére kimerülten edzettél, és túlerőltetted magad.

– Miért tettem volna ilyet? – kérdezte ijedten Yuuri, és most először látott némi dühöt a másik arcán.

– Mert a Négy Kontinensen és a Világbajnokságon is csak tizedekkel győzött le JJ. Úgy gondoltad, szakadatlanul kell gyakorolnod, hogy a most ősszel lévő első Grand Prix sorozaton sokkal több legyen a különbség, és megnyerd az aranyat. – Yuuri, ahogy figyelte őt, most látta csak igazán, mennyire kimerültnek tűnik a másik. – A fáradtság miatt a négyszeres flipből rosszul érkeztél, és bevágtad a fejed, miután rázuhantál a csuklódra.

Flip… Négyszeres flip?! Sosem jutott eszébe megugrani… Yuuri tekintete a bekötött jobb kezére tévedt.

– A négyszeres flipnél azelőtt sosem estem el? – kérdezte rekedten.

– Nem. Mióta tavaly decemberben megnyerted a Grand Prixen az ezüstöt, azóta sosem estél el a négyszeres flipben.

Yuuri lehunyta a szemét, és nagyot nyelt, hogy visszatartsa a könnyeit. Úgy érezte, mint akit megcsonkítottak a nagyon fontos sikereitől… az emlékeitől. Victor mozdult mellette, és amikor ismét felnézett, egy poharat tartott oda szívószállal. Ivott néhány kortyot, így sikerült kicsit összeszednie magát.

– Hogy érzed magad? Szóljak a nővérnek, hogy adjon fájdalomcsillapítót? – kérdezte Victor aggódó tekintettel. Nyilván észrevette az arckifejezéséből, hogy valami baj van.

– Egy kicsit fáj a fejem – vallotta be halkan –, és nagyon fáradt vagyok.

– Az orvosok azt mondták, az a legjobb, ha sokat alszol. – Érezte, hogy meleg kéz fogja közre az övét. – Pihenj csak, én itt leszek.

Yuuri már majdnem elaludt, de még erőt vett magán, és remegő hangon azt mondta:

– Sajnálom… ezt az egészet… Sajnálom, hogy mindent elrontottam.

Victor nem szólt semmit, de Yuuri érezte, hogy a kéz, amely eddig tartotta az övét, válaszul megszorítja azt.


⋆~~﴿♦﴾~~⋆




Victor karba tett kézzel a nyitott ablaknak támaszkodva nézte az utcán lévő fákon a madarakat. Ilyenkor nyáron kora reggel különösen sokan csicseregtek a fákon, mielőtt eljön a délelőtti, perzselő meleg. Az utcán nevetgélő fiatalokat látott, akik éppen a strandra igyekeztek… A strandra, ahol most Yuurival együtt lehetnének, ha nem jön ez a szerencsétlen, hülye baleset.

Könnyei hangtalanul csorogtak le az arcán, eláztatva a sebtében felkapott felsőjének ujját. Nem vágyott arra, hogy ismét kilátástalannak lássa a helyzetet, amikor nem tudta, mihez kezdjen öt világbajnoki cím után. De nem is… Ez a helyzet rosszabb, annyira, hogy a fájdalomtól legszívesebben ordított volna. Világbajnoki cím… négyszeres flip védjegyével… Ami jelenleg a legtöbb fájdalmat okozza.

Hallotta, hogy valaki halkan belopakodott a kórterembe, de nem foglalkozott vele. A nővérek úgysem zavarták, miután beszélt az orvossal. Bejöttek, ellenőrizték a beteg állapotát, aztán csendesen távoztak is. Az illető viszont nem ment el, így Victor odapillantott. Yurio volt az, aki valószínűleg ma reggel érkezhetett meg, miután két hétig odavolt Otabekkel, hogy felfedezzék Tokiót.

Percekig figyelte a nyugodtan alvó Yuurit, aztán letette a leopárdmintás táskáját, és odament Victorhoz.

– Victor! – érintette meg a vállát, de ő továbbra is az utcát figyelte. – Victor, mi a fene történt? Phichit tegnap estétől egyfolytában pötyög és hívogat, hogy mégis mi van Katsudonnal! Miután rohadt röviden benyögted neki, hogy balesete volt, és kitetted Twitterre a rövid közleményt, azóta be sem kapcsoltad a rohadt telefonodat! Nem tudta, hogy nem vagyok Hatsetsuban, azt gondolta, majd belőlem kiszedi az infókat!

Victor megtörölte az arcát.

– Sajnálom – mondta rekedten.

– Ha Phichit nem hív fel, nem is tudok róla, és Otabekkel boldogan sétálgatnánk Tokio utcáin! A tweeted őszintén szólva kurvára nem nyugtatott meg senkit sem! Chris is tökre ki van akadva, és Yakov is az őrületbe kerget, mert ő sem ér el! – Yuriónak sikerült valamennyire lenyugodnia. – Előbb értem haza Katsudonékhoz lepakolni. A szülei azt mondták, minden rendben, és legkésőbb holnap már hazamehet. Akkor mit bőgsz itt, és nem vagy képes megnyugtatni a barátaidat, hogy Katsudon jól van?!

Victor elfordult az ablaktól, és ismét letörölte a könnyeit.

– Phichit ha nagyon akarta volna, elérte volna Yuuri szüleit.

– Nyilván el is érte volna, tökfej – morogta Yurio. – De totál beijedtek, hogy téged nem érnek el, és biztos nem ok nélkül. Szóval, mi a fene van?!

– Yuuri tényleg nincs jól.

Yurio arca pillanatok alatt felvette a kórterem falának színét.

– Ó, a rohadt életbe, nyögd már ki! – szólt rá kétségbeesetten a fiú. – Ha soha többé nem korcsolyázhat, nem tudom, hogy élem túl! Basszus, nyögd már ki, mi van! – rázta meg rémülten Yurio.

– Nem, nem erről van szó. – Victor mély lélegzetet vett. – Yurio, nem is tudom, hogy közöljem… amnéziája van. Úgy néz ki, semmilyen emléke sincs kábé az elmúlt másfél évről. Nem tudjuk, pontosan milyen mértékű az emlékezetvesztése, mert csak kis ideig volt ébren. De azt tudom, hogy fogalma sem volt arról, hogy edzője vagyok. Csak arra emlékszik, mekkorát bukott a Grand Prixen.

– És arra, hogy hogyan találkoztunk a mosdóban – suttogta rémülten Yurio. – A rohadt életbe… a rohadt, kibaszott életbe… Ezt nem hiszem el! – Odanézett az alvó Yuurihoz, és alaposan megnézte őt. – Eltörte a kezét is?! Egyáltalán mi a fene történt?– követelte dühösen. – Sosem esett ekkorát!

– Nem, nem tört el, csak csuklóficam. – Victor kimerülten dörzsölte a homlokát, most érezte csak igazán, mennyire kimerült. – Yuuri úgy gondolta, hogy az esélyei JJ-vel szemben még mindig elég kicsik, ezért úgy gyakorolt, hogy nem tudtam róla.

– De basszus mindig mondtam neki, hogy őszig normális tempóban gyakorol, bőven elég! – dühöngött tovább Yurio.

– Tegnap reggel rajtakaptam, emiatt nagyon csúnyán összevesztünk – emlékezett vissza Victor. Mert ő tudott, és a harcuk még most is fájt, még ha Yuuri már nem emlékezett rá. – Pár percre hagytam magára, hogy elmenjek az öltözőbe a cuccaiért, és hazaparancsoljam, mert nagyon kimerült volt már. De ő akkor is tovább folytatta a gyakorlást, és mivel már nagyon fáradt volt, nem tudta jól megugrani a négyszeres flipet. Teljes súlyával ráesett a csuklójára, így nem tudta megtámasztani magát, és nagyon beütötte a fejét. – Yurio visszatartott lélegzettel hallgatta. – Épp láttam az esést, amikor visszatértem – suttogta magyarázatképp. – Sok vér volt… Azt hittem… – nyelt egy nagyot, mielőtt folytatta. – Nagyon nagy szerencse, hogy ott voltam, és rögtön segítséget tudtam hívni.

– Victor, minden rendben lesz – mondta halkan Yurio, miközben megszorította a karját. – Itt vagyunk neki, és segítünk emlékezni. – Victor erre kihúzta a karját a szorításból. – Mi az, mi van?

– Az orvosok bizakodnak, de fogalmuk sincs, mikor gyógyulhat meg teljesen. Az agy elég bonyolult és kiszámíthatatlan dolog. – Victor mélyet sóhajtott. – Azt mondták, hogy minden nagyobb sokktól kíméljük őt, mindennek úgy kell lennie, mint amikor öt év után hazaköltözött.

– Hát én biztos nem megyek sehová!

– Nem, persze, hogy nem. – Victor ezúttal halványan elmosolyodott. – Viszont meg kell beszélnem a szüleivel, hogy elárulhatjuk-e, mi van köztünk. Ráadásul azért is haza kéne mennem, hogy Yuuri minden cuccát átvigyem a szobájába, mintha mindig is ott lakott volna… Még szerencse, hogy levették a gyűrűjét, mielőtt bekötötték a kezét – nevetett fel kényszeredetten Victor, de újból meg kellett törölnie az arcát.

– Victor, nyugi… totálisan ki fogsz készülni.

– Rohadtul ki vagyok már így is! – csattant fel Victor dühösen. Rémülten figyelte szerelmét, de annyira mélyen aludt, hogy nem ébredt fel a kifakadásra.

– Látom – mondta halkan Yurio. – Szörnyen nézel ki. Figyelj… Haza kellene menned, most úgyis alszik. Fürödj meg, egyél valamit, sőt… Aludtál bármit is tegnap óta? – Victor megrázta a fejét. – Majd mi Marival intézzük a szobát, rendben? Nem hiányzik még, hogy jobban… kikészülj. – A telefonja hármat rezgett. – Ajj. Phichit kiakasztasz. De szuper, hogy már Otabek nyaggat. Beszélek velük, de Katsudon szüleivel azt hiszem, neked kell.

– Igen, tudom.

– Akkor gyere – intett Yurio. – Nem fogsz itt állni, és bőgni. Szedd össze magad!

– Hány éves is vagy…? – kérdezett rá Victor.

– Elég vén basszus, hogy felfogjam, mit művelsz – felelte halkan Yurio. – Böá, nem hiszem, hogy meg akarom tudni, mi az a szerelem. Na gyere, húzzunk!

Victor odament Yuurihoz, és végigsimította az arcát, fájdalmasan arra gondolva, hogy erre már valószínűleg sohasem lesz lehetősége.


⋆~~﴿♦﴾~~⋆



Victor túl volt a bizonyos beszélgetésen, és arra érkezett vissza a szobájába, hogy Mari testvére utolsó ruháit viszi át a régi szobába. Bátorítóan rámosolygott, mielőtt kiment.

Yuuri szülei arra jutottak, hogy a fiuknak mindig is túlságosan is elérhetetlen volt Victor, így nem zúdítják a nyakába a kialakult kapcsolatukat, sem az eljegyzést, Yuurinak magának kell emlékeznie mindezekre. Ettől független persze támogatták, hogy Victor közeledjen hozzá, és megtegyen mindent, hogy eszébe jusson a szerelmük, illetve minden közös pillanatuk.

És Victor mélyen hallgatott.

Senkinek sem szólt a veszekedésükről. Senkinek sem mondta egy szóval sem, hogy Yuuri gyakorlatilag kidobta őt. Sem a jegyese, sem a vőlegénye többé.

Most Victor ott ült a közös ágyuk szélén, és nem tudta eldönteni, hogy mitől borult ki jobban. Melyik a rosszabb? Ha a vőlegényed kiadja az utad, vagy ha nem emlékszik rád? A baleset már más kérdés volt… Megborzongott, amikor ismét eszébe jutott.

Odakinn Yurio járkált fel-alá az ajtó előtt, miközben telefonált. Victor őszintén remélte, hogy Yuriónak kedvezményes tarifája van, mert Yakovtól kezdve Milán keresztül Phichitig mindenkit fel kellett hívni, és nem volt egyszerű lerázni őket.

– Nem, nem tudom pontosan, mire emlékszik, és mire nem… – mondogatta türelmetlenül Yurio. – A faszom tudja, Phichit! A következő pár napban többnyire aludni fog. Igen, igen… a körülményekhez képest jól van, de lehetett volna rosszabb is. Hogy ő? Ő már kevésbé. – Egy darabig csend. – Mit gondolsz, mégis milyen állapotban van ezek után?! – kiabált a telefonba. – Mindegy. A lényeg, hogy engem keress. Majd írok, mi van, oké? – mondta aztán halkabban.

Végre ismét nyugalom lett. Victor kezével végigsimította Yuuri helyét, és elszorult torokkal jött rá, hogy ennyi idő után ismét egyedül fog aludni.

Yuriónak ismét búgott a telefonja, morogva vette fel.

– Bocs, más is hívott. Nem, nem tört el semmije sem, csak csuklóficam… de a fejsérülés, az már más tészta. … – Yurio halkabban folytatta, amiből Victor tudta, hogy súlyos bejelentés következik. – Az a helyzet, Chris… hogy nem emlékszik semmire az elmúlt másfél évből. – Hosszú ideig hallgatott. – Igen… ahogy mondod. Mióta hazaértem, próbálom összekaparni. Nem, még annyira nem borult ki… igeeen, elzáratom a piát. Chris! – kiabált rá türelmetlenül. – Ennyire nem vagyok hülye! Igen, figyelek rá, ne aggódj… Igeeen, majd ráveszem valahogy, hogy bekapcsolja a rohadt mobilját, és akkor tudsz vele beszélni.

Yurio ismét lerakta a telefont, miközben azt morogta, hogy remélem, senki sem hív már, és zsebre rakta. Nekitámaszkodott az ajtófélfának, és szótlanul figyelte Marit, ahogy tálcával a kezében elhalad előtte. Hozott némi ennivalót, és a rajta lévő tányéron gyógyszer is volt.

– Ez micsoda? – kérdezte Victor a homlokát dörzsölve, amikor észrevette.

– Altató, anya küldte. Azt mondta, hogy ismeri Yuurit, jó ideig aludni fog. És szeretné, ha te is pihennél addig.

Victor további kérdés nélkül lehajtotta a gyógyszert a pohár vízzel, majd kettőt harapott a szendvicsből, és bebújt az óriási ágyba. Hátat fordított nekik, ezzel jelezve, hogy egyedül akar maradni.

– Sejtettem, hogy nem akar enni – mondta halkan Mari. – Azért ezt itt hagyom, hátha.

– Kibaszottul nem lesz ez jó – morogta Yurio, mielőtt becsukta az ajtót. – Fel kell hívnom nagyapát, és el kell kérnem a receptet. Sosem konyháztam, de most muszáj lesz… gondolod, hogy anyud segít?

Victor már nem hallotta a választ, de jelenleg nem is érdekelte.

A katsudon pirogtól Yuuri nem fog csak úgy emlékezni... Victor arcán ismét könnycseppek folytak végig, amikor eszébe jutott a veszekedésük, hogy Yuuri valójában felbontotta az eljegyzésüket, és kiadta az útját.

Victor mielőtt elaludt, arra gondolt, talán az lenne a legjobb, ha Yuuri sosem nyerné vissza ezeket az emlékeket.


⋆~~﴿♦﴾~~⋆




Yuuri nagyon meglepődött, amikor ismét felébredt, mert nem emlékezett rá, hogy valaha ennyien sürgölődtek volna az ágya körül. Mondjuk az emlékezéssel most egyébként is gondok voltak. A szülei, Minako, Mari, és még a Jégkastélyból is mindenki itt volt, halom virággal árasztották el őt, így sikerült a kinti jó időt becsalogatni a kopár kórterembe. A hangulat egészen addig tökéletes volt, amíg Yuuri fel nem tette azt a kérdést, amit már az elején is akart, amikor felébredt.

– Hol van Victor?

A kórterem pillanatok alatt elcsendesedett. A szülei igencsak szomorúan néztek rá, Minako inkább dühösen, de a többiek egyszerűen csak úgy tettek, mintha nem is hallották volna a kérdést, és konkrétan elmenekültek. Takeshit még sosem látta ilyennek: rettentően kínosan érezte magát a kérdés miatt.

– Vicchan alszik, azért nem tudott jönni – felelte az anyja. – Ne aggódj miatta!

– Én inkább azon aggódom, hogy megutáljátok, amiért engem baleset ért, mikor ő felelős értem! – magyarázta Yuuri rémülten. Már csak az hiányozna, ha Victor lemond emiatt, mint edző, és visszatér Oroszországba… Sóvárgott érte, hogy megismerje azt a valakit, aki az elmúlt egy évben az élete része volt, és mindig is vágyott arra, hogy az legyen. – Ne hibáztassátok érte, amikor teljesen az én hibám volt a baleset!

– Nem hibáztatjuk őt, Yuuri – mondta Minako. Nem hangzott túl őszintének. – Viszont most már későre jár, megyünk?

– Persze-persze. Yuuri, pihenj sokat, holnap pedig várunk haza!

– Én még maradok – jelentette be Mari. – Nektek jó éjszakát!

Mikor végül magukra maradtak, Yuuri kérdőn nézett testvérére.

– Igen, Minako nagyon dühös – sóhajtotta. – Egyedül ő volt az, aki teljesen kiakadt, hogy át tudtad verni az edződet. Nem tartja őt felelősségteljesnek. Sőt, tulajdonképpen rád is haragszik, mert nagy butaságot csináltál.

– Igen – suttogta Yuuri. – De nem tudom, mi üthetett belém.

– Utálsz veszíteni – mondta Mari szomorkás mosollyal. – De abban igaza van, hogy az edződ utasításait komolyan kell venned.

– Ugye… ugye nem ment vissza Oroszországba? – kérdezte rémülten Yuuri. – Nem igazán tűnt igaznak, hogy ilyenkor már alszik!

– De, tényleg alszik. Altatót kapott, ami kiütötte egy időre. De legalább végre pihen.

Yuuri szíve összeszorult, nyelnie kellett, hogy levegőt kapjon a hirtelen rátörő rettegéstől, ami úgy a semmiből jött. Nyilván Victor nem csak nagyszerű edző lehetett, hanem remek barát, ha ekkora aggodalom töltötte el hirtelen.

– Itt volt mellettem végig az előző éjszaka? – Mari bólintott. – Nem hiszem, hogy bármennyit is aludt volna… holnap láthatom őt? Tudom, hogy nem nagyon mozdulhatok ki, de szeretném tudni, hol lakik. – Mari szótlanul meredt rá. – Mi az, mi van?

– Nem kell kimozdulnod otthonról… – kezdte Mari óvatosan –, mert nálunk lakik. Abban a régi teremben melletted, amit semmire sem használtunk.

– Ó, értem…

– Remélem, ezzel nem okoztam nagy sokkot – aggódott a testvére.

– Nem, dehogy… nincsen baj, teljesen logikus, nem is tudom, hogy nem jutott eddig eszembe – nyugtatta meg Marit.

Mélyet sóhajtott, és érezte, hogy már ennyi beszélgetéstől is kimerült. Óvatosan lejjebb csúszott az ágyon, hogy kényelmesebb legyen, de még nem akart aludni. Információéhes volt.

– Szerintem itt az ideje, hogy én is hazamenjek – döntött Mari, és amikor fel akart kelni az ágy széléről, Yuuri megragadta a karját.

– Maradj még kicsit!

– Yuuri, az orvos azt mondta, hogy hagyjunk pihenni, és ha lehet, aludj sokat, hogy minél hamarabb meggyógyulj. Így is időnként fel fognak ébreszteni. Látom, mennyire fáradt vagy!

Yuuri valóban laposakat pislogott, de még kitartott.

– Még tíz percet… kérlek! Szeretném, ha még mesélnél valamit. Valamit, ami nem okoz nagy sokkot. – Szomorúan lenézett a sérült kezére. – Az orvosom azt is mondta, hogy nagyon óvatosak lesztek, és igyekeztek semmivel sem lesokkolni. Úgyhogy, nem is tudom… te még ugye nálunk laksz?

Mari elmosolyodott.

– Persze. Viszont valamit azért mesélhetek szerintem. – Lelkesen megfogta testvére ép, bal kezét, és megszorította. Yuurinak az volt az érzése, hogy mindjárt megtudja, ki Mari új pasija. – Úgyis találkozni fogsz vele holnap, ha kiengednek.

Yuurinak erre hirtelen kiment az álmosság a szeméből.

– Kivel?

– A neve Yuri Plisetsky. – Yuuri hirtelen megdermedt. Micsoda? Mit keres náluk a Junior Világbajnok? – Hé, ne vágj ilyen képet! Na, jó… azért remélem, nem akadsz ki tőle… Te, miután a Grand Prixen ezüstöt nyertél, Oroszországba költöztél, és ott edzettél, ugyanis Victor bejelentette a visszatérését, de közben a te edződ is maradt. Yuri pedig a legjobb barátod lett ez idő alatt.

Yuuri hirtelen nem tudta, hogy mit mondjon. Őszintén szólva egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy az orosz Yurival barátok lettek, hanem inkább…

– Ne haragudj, de jól értettem, hogy „Victor bejelentette a visszatérését”? – kérdezte rettegve. – Mari… Victor megsérült, és azért nem versenyzett egy évig?

Mari rögtön nemet intett.

– Nem, dehogy. Egyszer elmesélted nekem a dolgot. – Mari mélyet sóhajtott, és kicsit elszomorodott. – Victor mindig újra és újra meglepte az embereket, de egy idő után már úgy érezte, nem megy tovább. Eléggé maga alatt volt, és nagyon depressziós. Aztán te előadtad a szabad programját, és ez volt neki az utolsó lökés, hogy visszavonuljon kicsit, és új erőre találjon veled.

– Oh, értem – suttogta Yuuri. – Köszönöm, hogy elmesélted. – A fiú ismét érezte, hogy nagyon álmos. – És ez az orosz Yuri… rendes?

Mari szomorú tekintete eltűnt, és felnevetett.

– Van egy stílusa, és néha rettentő idegesítő, de jó fej. Na, de most már ideje, hogy hazamenjek, nyolcig van látogatási idő. Te pedig pihenj! Holnap érted jön Minako, én a szobádat rendezem át kicsit.

– Miért kell átrendezni…? – motyogta álmosan Yuuri lehunyt szemmel.

– Hogy kényelmesebb legyen neked! Micsoda kérdés… Na, jó éjt, Yuuri!

Yuuri nem is hallotta testvére távozását. Azzal a gondolattal aludt el, hogy mennyire hihetetlen, hogy Victor náluk lakik, és mindennap találkozhat vele.


⋆~~﴿♦﴾~~⋆



– Victooor! Victoooooor!

Az üvöltözés csak addig maradt abba, amíg Yurio nem vett újabb, mély lélegzetet, hogy erősebben folytassa. Victor hason feküdt, magához ölelte a párnáját, és bámulta az éjjeliszekrényt, tudomást sem véve arról, hogy valaki milyen rettentően hangos.

– Tudod mit?! Bemegyek! – Yurio durván elhúzta az ajtót. – Ma délután engedik ki Katsudont a kórházból. Egyébként dél van – jelentette be Yurio, és odacsörtetett, hogy megnézze a telefonját. – Látom, azóta sem kapcsoltad be… Mintha visszarepültem volna az időben, és megint Oroszországban lennénk. Csak most nem léptem bele a többnapos rothasztott pizzádba, és nem bűzlik a szennyesed szanaszét. – Victornak nem volt ereje megmozdulni. – Komolyan ugyanazt csinálod?

– Yurio, nem kell a melodráma, csak… hagyj – mondta halkan Victor.

– Kurvára nem – közölte Yurio, és lerántotta Victorról a vékony takarót. – Ó, apám… tegnap óta át sem öltöztél? Pár órád maradt, hogy embert faragj magadból, mielőtt a vőlegényed hazaér, és így meglát! – Victor torka elszorult a gondolatra, de továbbra sem volt hajlandó felkelni. Yurio leguggolt elé, kezét a karjára tette, hogy gyengéden felrázza. – Hallod, Victor? Aki az életedben legfontosabb ember lett… a vőlegényed, nehogy már azt mondd, hogy kurvára nem érdekel?!

Victor durván lerázta a segítő kezet, amivel fellökte Yuriót.

Nem a vőlegényem! – kiáltott rá Victor könnyes szemmel. – Úgyhogy kurvára nem érdekel!

Yurio a döbbenettől meg sem mozdult.

– Ha?! Mi a faszról beszélsz? – kérdezte értetlenül. – Te is bevágtad a fejed?!

Victor dühösen felült, és úgy bámult le az értetlen fiúra.

– Mielőtt a baleset történt, veszekedtünk, és Yuuri felbontotta az eljegyzést! Úgyhogy tulajdonképpen nem tudom, mit keresek itt, mert amikor majd emlékezni fog, eszébe jut, hogy nincs szüksége rám!

Percekig csendben meredtek egymásra.

– Ezt nem hiszem el – nyögte ki végül Yurio. – Hát, most már értem, miért vagy így kiakadva… – motyogta, de aztán olyan hangosan rákiabált, hogy Victor összerezzent. – Basszus, ő is szeret téged, te is szereted őt, mi a faszomért van túlbonyolítva az egész?!

– Ez nem ilyen egyszerű – túrt idegesen a hajába Victor.

– De igen! Meg kéne beszélnetek a problémáitokat, mint két normális felnőtt! – vitatkozott tovább Yurio, és felkelt a földről, majd leporolta magát. – Figyelj, Victor! Tudom, hogy gondjaitok vannak, kinek ne lenne, ha a jegyese az edzője is? Katsudon rohadtul makacs, és kész. Emiatt sok baromságot mond, amiket nem kell komolyan venni, és tudom, sőt, mindenki tudja, hogy odáig van érted! Nyilvánvalóan nem gondolta komolyan a szakítást, csak azért mondta, mert ennyire felagyaltad!

Victor tudta, hogy a fiúnak igaza van, de az elutasítás akkor is rettentően fájt.

– Tudom, hogy kurva szar lesz a következő pár nap, hét… – Yurio inkább nem folytatta tovább a felsorolást –, de te arról vagy híres, hogy küzdesz. Igen, egyszer Katsudon lehet, hogy emlékezni fog, milyen baromságot tett, de addig sem kéne feladnod! Ha elkezd emlékezni, először úgyis a kapcsolatotokra fog. Ha meg egyszer a balesetre is, akkor majd azt megoldjátok, és jobb belátásra bírjuk majd. Úgyhogy kapard össze magad.

Victor lassan felkelt az ágyról, és némán elismerte a tizenhat éves fiú bölcsességét. Kellett valaki, aki belerúg, hogy ne adja fel.

– Elmegyek futni, aztán pedig fürdök egyet – döntött végül, majd a szekrényben kotorászott néhány tiszta ruháért.

– Hála az égnek! – nyögött fel Yurio. – Nem megy nekem ezt a szentbeszédesdi… Várjunk már, most mész el edzeni, mikor Katsudon hazajön? Nem akarsz találkozni vele?

Victor sóhajtva fordult el a szekrénytől.

– Át kell gondolnom pár dolgot, és ez csak futás közben megy. Aztán pedig beszélek Mr. Akimotóval, mikor léphet Yuuri jégre, és hogyan kezeljem edzőként is ezt az… egészet.

– Oké… De én itt leszek, az biztos.


⋆~~﴿♦﴾~~⋆




– Istenem, de jó végre itthon lenni! – sóhajtotta Yuuri, mihelyst beléptek Yu-tópia ajtaján.

Minako és Takeshi taxival kísérték haza a kórházból, míg testvére és az apja kicsit átrendezték a szobáját, hogy kényelmesebb legyen neki a következő napokban, ugyanis jó ideig szigorúan az ágyában kell maradnia, és csak akkor kellhet fel, ha nagyon muszáj. Minako vitte a cuccait, Takeshi pedig segített a járásban, mert még túl gyenge volt ahhoz, hogy egyedül sétáljon.

Az anyja a vendégek fogadása mellett többféle ételt főzött a kínálaton kívül, mert nem tudta, vajon Yuuri melyikből szeretne enni. Azt Yuuri nem közölte velük, hogy nem nagyon van étvágya, még ha egy nagy tál katsudont is kéne megennie. Ráadásul azt meg végképp nem akart enni, mert jelenleg irigylésre méltóan vékony volt. Nem hiányzik, hogy egy baleset miatt megint kétszer olyan súlyos legyen. Edzés nélkül egy héten ágyban feküdve, nem éppen a tökéletes életmód a katsudon evés mellett.

– Ó, Yuuuri! Már nagyon vártunk, hogy hazagyere! – kiáltotta az anyja, amikor kijött hátulról. – Készítettem neked erőlevest, és persze katsudont is! Amint kényelembe helyezted magad, viszek be neked!

Yuuri viszont nem az anyját nézte, hanem azt a valakit, aki vele együtt jött ki a konyháról, és feltűnően szőke haja volt. Takeshi egy pillanatra megijedt, hogy oldalra dől, de Yuuri csak látni akarta, ki bújt el az anyja mögött. Végül az illető előmerészkedett, és Yuuri megpillantotta a szőke, összefogott hajú fiatal korcsolyázót.

– Oh, Yuri Plisetsky – suttogta.

– Helló – köszönt neki halkan az orosz fiú.

Yuuri rámosolygott.

– Ne aggódj, Mari-chan már említette, hogy te is itt laksz velünk, nem fogok sokkot kapni, hogy itt van velünk a Junior Világbajnok.

– Grand Prix… – motyogta Yurio fejcsóválva. – Remélem, azért hamarosan eszedbe jut minden. Ha lepakoltál, viszek neked ennivalót.

– Köszönöm.

Minako előre vitte a holmijait, Takeshi pedig a szobája felé támogatta, mivel Yuuri már szinte összeesett a fáradtságtól, másra sem vágyott, hogy ledőlhessen a saját ágyára, és aludhasson végre, pedig csak pár órája volt ébren. A folyosón viszont megtorpant, amikor az oldalsó, régen üres teremhez értek.

De a terem ugye már állt többé üresen, ez már Victor szobája.

Az ablakokat kinyitották, hogy minél több friss levegő juthasson be. Odabent széles ágyat látott, két oldalt lámpákat… végignézett a szekrényen, és alaposan szemügyre vette a tárgyakat, amik Victorhoz tartoztak. A helyzet még mindig lehetetlennek tűnt; hogy az orosz legenda náluk lakjon… sőt, a szomszéd szobában.

– Victor nincs itthon? – kérdezte csalódottan, és mielőtt Takeshi válaszolt volna, Yuri utolérte őket.

– Elment edzeni, szerintem nem sokára visszaér.

Yuuri csodálkozva nézte a tálcán lévő ételt, de nem volt ideje kérdezni róla, mert Takeshi tovább támogatta a szobájába… legalábbis, ami egykor a szobája volt.

– Megfordítottátok az ágyamat…?

– Persze, neked is kényelmesebb lesz így – magyarázta Mari integetve. – Idehoztam neked egy éjjeliszekrényt is, hogy mindent el tudj érni, ami kell.

– Nekem tetszik – mosolygott Takeshi. – Segítsek, vagy le tudsz dőlni?

– Nem vagyok nyomorék – morogta Yuuri, de azért sikerült megszédülnie, mielőtt tényleg leült volna, hogy levegye a cipőit. Kissé ügyetlenül dőlt le az ágyon, a lábait már nagyon nehéz volt felemelnie.

Az orosz Yuri letette a kis tálcát az éjjeliszekrényre, és aggódva nézett a felnőttekre.

– Biztos jól van?

– Jól vagyok – motyogta Yuuri, de amint a párnához ért a feje, érezte, hogy a szeme majd’ leragad az álmosságtól.

Valaki takarót terített rá.

– Így ni – mondta a testvére. – Szerintem hagyjuk pihenni.

– De nem is evett! – tiltakozott Yuri.

– Azt mondták, hogy ez ilyenkor természetes, ha ennyit alszik – magyarázta Takeshi. – Ha felébred, majd megkóstolja, amit sütöttél.

A hangok elhalkultak, ahogy elhúzták az ajtaját, ő pedig túl álmos volt ahhoz, hogy azon töprengjen, miért kell az orosz Yurinak bármit is sütni.

Egyszer csak felriadt, de nem tudta, mit álmodott, ami miatt ennyire megijedt. Bár ebben az esetben jobb is, hogy nem jutott eszébe, hiszen ki tudja, mennyire akadna ki tőle. Reflexszerűen a telefonjához nyúlt, de hiába nyomta meg rajta a gombot, az nem mutatta meg az időt kikapcsolt állapotában. Odakint már sötétség honolt, valószínűleg már bőven vacsoraidő volt. Erről rögtön eszébe jutott a tálcán pihenő sok pirog. Vajon miért akarta Yuri, hogy megkóstolja? Valójában éhes is volt, úgyhogy tett egy próbát.

Oh, ennek katsudon íze van. Yuuri mosolyogva evett meg két darabot, arra gondolva, milyen kedves gesztus valakitől, hogy emlékezzen rá. Nyilván megvolt a maga története a különleges pirognak, de bármennyire erőlködött, semmiféle emléket sem tudott kicsikarni magából.

A két darabbal jóllakott, elégedetten dőlt hátra, miközben megigazította a párnákat a háta mögött. Hiába voltak nagyon puhák, a feje hátsó része akkor is fájt. Megpróbálta bekapcsolni a telefonját, de a szokásos pin-kód, a 1225 nem működött. Arra eszmélt fel, hogy valaki halkan elhúzta az ajtót.

– Konabanwa, Yuuri.

– Vi… Victor – suttogta Yuuri döbbenten.

Victor zsebre dugott kézzel mosolyogva dőlt neki az ajtófélfának, és szokatlan látványt nyújtott az olimpiai piros-fehér felsője nélkül, egy zöld onseni köntösben. Nyilvánvalóan fürdött egyet, mielőtt benézett hozzá.

– Hogy érzed magad? – érdeklődött Victor.

– Jól vagyok… – motyogta Yuuri, de még mindig nem volt elég bátorsága valaki olyannal beszélgetni, aki eddig nem hogy elérhetetlen volt, de még megközelíthetetlen sem. – A fejem még mindig fáj.

– Igen, még fog is. – Victoron ismét azt a szomorú tekintetet látta, amit a kórházban ébredésekor. – Az orvos szerint még ezen a héten mindenképpen ágyban kell maradnod, és kerülnöd kell minden nagyobb érzelmi sokkot.

Yuuri sóhajtva tette vissza a mobilját.

– A telefon biztosan nem fog lesokkolni… de a laptopomon nincsen jelszó. Így be tudok majd lépni, és nem fog megölni az unalom. – Victor most inkább tűnt sápadtnak. – Ne aggódj! Nem fogok kutatni a neten… és elkerülöm a Youtube-ot is.

– Ajánlom is. Nem szeretnénk, ha megint kórházba kerülnél. Az agyadnak magától kell emlékeznie.

Victor lassan odament hozzá, és amíg Yuuri nem hajtotta fel a takaróját, addig nem ült le. Yuuri szíve sebesebben kezdett dobogni a gondolatra, hogy a bálványa az ő ágyának szélén ül… és ez még mindig nagyon hihetetlen.

– Azért az apróbb dolgok nem okoznak sokkot… az orosz Yuritól sem akadtam ki – nevetett fel kínosan. – Sochiban találkoztam vele, hát őszintén… Most is tök ugyanolyan, csak valami furcsa volt, ahogy nézett… Ó. – Yuuri hirtelen rájött, mit mondott Mari. – Mi elvileg barátok vagyunk.

Victor ismét elmosolyodott, miközben bólintott.

– Inkább olyan neked, mint egy idegesítő kisöcs. Bár tulajdonképpen ezt ő annyira nem realizálta, de hidd el, ő is nagyon aggódik érted.

– Igen, tudom – suttogta Yuuri, és sikeresen visszanyelte a könnyeit, mielőtt felnézett. Látta, hogy Victor a mosoly ellenére is csak halvány önmaga. Szemei karikásak voltak, és nem úgy nézett ki, mint aki a bizonyos altató ellenére sokat aludt volna. – Annyira, de annyira sajnálom ezt az egészet… te ugye ott voltál, amikor a baleset történt? El sem tudom képzelni, mit élhettél át.

Victor pillanatig lehunyta a szemét, és csak aztán nézett fel ismét.

– Yuuri. Inkább ne beszéljünk erről. Viszont… hoztam neked valamit.

Yuuri lélegzete elakadt, amikor meglátta, hogy Victor mit húzott elő a zsebéből. Kerek, ezüst tárgy, amiről sosem feltételezte volna, hogy egyszer megkapja.

– Ez… ez tényleg az enyém? – kérdezte alig hallhatóan, és nem merte elvenni. – Mondtad a kórházban, hogy a Grand Prixen ezüstöt nyertem, de nekem ez még mindig annyira hihetetlen… Elhiszem, ha látom az előadást.

– Na, azt még nem nézheted meg – figyelmeztette Victor. – Elég egyelőre feldolgoznod azt, hogy tényleg megtörtént ilyen. Ha most megnéznéd, biztosan sokkot okozna.

– Tudom, nem azért mondtam… csak ez még mindig hihetetlen. – Yuri még mindig nem vette el az érmet, inkább felnézett Victorra. – Amiről meséltél… a négyszeres flippel nyertem ezt?

– Igen, ennek is köszönheted – felelte Victor –, és persze a rengeteg gyakorlásnak, illetve több önbizalomnak, amire szert tettél. Na persze a tánclépéseid pedig még mindig verhetetlenek.

Yuuri kicsit elpirult a dicséreteket hallván, végül odanyúlt, és elvette Victor kezéből az érmet. Gyönyörű szép ezüst… forgatta az ujjai között, aztán megnézte a szalagot is, amin Barcelona szerepelt. Hirtelen levegő után kapott, mint akit megijesztettek, de a dolog nem tartott csak pár pillanatig.

– Jól vagy? – kérdezett rá Victor aggodalmasan.

Yuuri elszakította a pillantását a város nevéről.

– Igen… csak olyan érzésem támadt, hogy Barcelonával rengeteget vesztettem. – Victor lenézett a kezére, és ezt Yuuri is észrevette. – Gratulálok.

Victor értetlenül nézett fel rá.

– Mihez?

– A házassághoz – felelte Yuuri mosolyogva, és Victor kezén lévő arany gyűrűre mutatott. – Biztos régebben is gratuláltam, gomenasai. Csak abban vagyok biztos, hogy a világbajnokságon még nem volt rajtad gyűrű, úgyhogy azt hiszem, ez is kimaradt. Remélem, boldog vagy.

– Igen, az voltam – felelte alig hallhatóan Victor.

Yuuri nem akart faggatózni, vajon ezt miért így mondja, de nyilván Victornak is van magánélete. Rámosolygott, mielőtt Victor magára hagyta.


⋆~~﴿♦﴾~~⋆




Második fejezet – Közel a bálványhoz – Rémálmok fogságában

– Chris… Yuuri felbontotta az eljegyzést, mielőtt a baleset történt.

– Tessék?!

Phichit, nem okozna nagy sokkot, ha megnézném az Instagram képeinket?

– Napok óta hallgatom, hogy kiabáltok egymással. Egy szót sem értek… Valami baj van?

– Nem, nem rólad volt szó.

Érzed? Tényleg itt vagyok, nincsen semmi bajom.

– Nem akarok egyedül maradni…

– Akkor itt maradok melletted, jó?




Következik:

A csók


Jövő héten veletek ugyanekkor, ugyanitt. :-)
Egyébként itt és itt lehet macerálni/kérdezni/nyaggatni. :-)



>>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)