Tinédzser l'amour írta: Kivansag Ust

[Kritikák - 6]

+++ betűméret ---


Választott kívánság:
Harry Potter
A Tekergők ezúttal túl messzire mentek, de van mentségük. Sirius forrófejű, James lehangolt volt, Peter pedig könnyen befolyásolható. Remus? Remus nem tudott róla, csak mikor már késő volt. Most mégis neki kell megbirkóznia a következménnyel, aki úgy tizenhat éves, meglehetősen csinos, itt áll vele szemben Hisztis Myrtle mosdójában, folyamatosan flörtöl vele és ragaszkodik hozzá, hogy Minervának szólítsa. (NE legyen McGalagony/valamelyik Tekergő szerelmi szál, egy könnyed, vicces novellára gondoltam inkább.)



Tinédzser l’amour
- Ribiszke kívánsága alapján -



Remus Lupinnak meggyőződése volt, hogy neki vannak a legelvetemültebb barátai. Semmi kétsége nem volt efelől. Úgy gondolta, hogy az eltelt hat év alatt már látott mindent, és semmin sem tud meglepődni. Éppen ezért csak egy sóhajtással reagált a hálószobájukba érkező patrónusra. Megfogta pálcáját, s komótosan elindult az első emeleti lánymosdó felé, mit sem sejtve az ott uralkodó állapotokról. Már a bejárat előtt állt, amikor veszekedés hangjai ütötték meg a füleit. Ekkora lenne a baj?
- Mondtam már, hogy sajnálom! – állt karba tett kézzel Sirius.
- Azzal most semmire sem megyünk! – támadt neki James.
- Mi folyik itt? – találta meg a hangját Holdsáp. – Tőletek zeng az egész folyosó. Valaki árulja el, hogy mi történt – nézett körbe Remus, s csak ekkor szúrt szemet neki valami, vagyis valaki.

A következőképpen nézett ki a felállás: James a bejáratnak háttal, a mosdókagylónak dőlve karba tett kézzel álló Siriusszal ordibál. Féregfark a helyiség legtávolabbi sarkában guggol, kezeit a füleire tapasztva. Myrtle már-már nyálát csorgatva nézi felváltva a veszekedő fiúkat, s egy ismeretlen lány nézegeti magát a tükörben.
Holdsáp akárhogyan is kutatott az elméjében, sehonnan sem volt ismerős neki a lány. Hosszú, barna haja volt és zöld szemei. Arcát egyszerű szemüveg keretezte, és smaragdzöld színű talárja valahogy nagynak tűnt vékony testéhez. Ettől függetlenül csinos, szemrevaló lány volt, és Lupin azon kapta magát, hogy nyakkendőjét szorosabbra húzza nyakán.
- Megtennéd, hogy bemutatkozol drága barátunknak? – Elmélkedéséből Tapmancs hangja rázta föl. A lány hátradobta hosszú haját és feléjük fordult.
- Minerva – mosolygott Lupinra -, Minerva McGalagony.

A sápadt arcú fiú csak állt, szemeit összehúzta és várt. Arra gondolt, hogy ez egy vicc, valami nagyon gyenge poén, s közben szemét a többiek között járatta. Azonban senki sem nevetett. A fiú próbálta összerakni magában a képet: a szemüveg a lányon, az ismerős zöld talár, a hangszín és a földön található üres fiola.
- Merlinre, teljesen elment a maradék eszetek is? – tört ki Remus. – Hogy juthatott ilyen az eszetekbe?
- Jól áll az idegesség – kacsintott rá a lány, s mindenki egyszerre nézett rá.
- Na, látod! Nem kell megköszönni – legyintett Sirius nagylelkűen, mire Holdsáp homlokon csapta magát.
- Tapmancs, csak meséld el, hogy hogyan jutottatok el idáig – rimánkodott neki a fiú.
- Jól van, jól van – egyezett bele, s ellökte magát a mosdókagylótól -, de előre szólok, hogy én csak jót akartam! – mentegetőzött, majd belekezdett a végeláthatatlan történetbe.

*

Szokásos hangzavar töltötte be a Nagytermet a vacsora során, azonban a Griffendél asztalánál a fiúk szokatlan csendben ültek.
- Komolyan mondom, James, hagyd azt a csajt, nem éri meg! – hadonászott Sirius a villájával a vele szemben ülő kócos fiúnak. – Ha engem kérdezel, nagyon jó poén volt!
- Aha, az – James szomorúan turkálta ételét, miközben egy vörös hajú lányt nézett pár székkel odébb.
- Szerintem kicsit ízléstelen volt – szólt közbe Remus, fel sem nézve tányérjából.
- Veled is csak többen vagyunk – legyintett lemondóan Tapmancs. – Féregfark? Te mit gondolsz?
- Pipogyusz megérdemelte – darálta le két falat között.
- Na, látod! Az pedig, hogy ezek után Lily nemet mondott neked, arra enged következtetni, hogy nincs humorérzéke. Innentől kezdve pedig nincs miről beszélni. Évek óta rajta jár az eszed. Keress mást – fejezte be kiselőadását, majd rákacsintott egy hollóhátas lányra.
- Szerintem sétálok egyet, majd fent találkozunk – állt fel Ágas és Sirius követte tekintetével, míg elég messzire nem ért.
- Tennünk kell valamit! – csapott le öklével az asztalra, ezzel kiöntve Peter töklevét. – Meg kell neki mutatnunk, hogy nem Evans az egyetlen nő a világon. Valami komolyabbat kéne keresnünk.
- Szerintem ez nem jó ötlet. Ne avatkozzunk bele más életébe – mondta Remus.
- Jaj, Holdsáp! Te sosem vagy benne a buliba – mondta csalódottan Tapmancs.
- Én benne vagyok, de nem ebben. Különben is, hogy gondoltad? Elkábítasz egy lányt? Szerelmi bájital? – tette le evőeszközeit a fiú.
- Nem is rossz! – cinkos mosoly jelent meg helyes arcán.
- A lényeg, hogy szerintem nagyon nem kéne. Megyek, a könyvtárba még beugrok, fent találkozunk – távozott az asztaltól.
- Mondd, hogy legalább te benne vagy! – várakozóan nézett az asztal másik oldalán ülő Peterre.
- P’erse, hogne – válaszolta a fiú.
- Előbb nyeld le, Féregfark. Merlin! – temette kezeibe arcát.

*

- Ennyi? Ez semmire sem volt magyarázat, mind ott voltunk – tárta szét karjait Remus.
- Már bevezetni sem lehet egy történetet? – Remus megadóan felemelte a karjait és megforgatta szemeit. – Köszönöm! Szóval, ezek után eltelt pár nap…

*

- Bingó! Megvan a tökéletes alany és a tökéletes szer – csípte el Sirius Petert a folyosón.
- Mi van meg? – nézett rá félénken a fiú.
- Hát, nem az eszed – forgatta meg szemeit –, hanem a kis tervünk, hogy Jamest kirángassuk a melankóliából.
- Ja, hogy az! – kapcsolt Féregfark.
- Igen, szóval van ez a tanársegéd Franciaországból, Clara Roux. Pár hónapot még nálunk van, és egy éjszakára be kéne fűzni Jamesnek – vezette be ötletét.
- De hiszen ő van vagy harminc éves – nézett rá értetlenül Pettigrew.
- Tudom, és itt jön a legjobb rész! Olvastam egy főzetről, valami Puer Ama nem tudom mi a neve és egy rövidebb időre bárkit visszafiatalít. Gondolj bele, ha ez a nő középkorúan ilyen jól néz ki, akkor milyen lehetett tizenhat-tizenhét évesen? Még lehet én is bevállalom! – gondolkodott hangosan.
- Honnan szerzünk ilyen főzetet? – szakította félbe álmodozását Peter.
- Van egy bájitalfőző ismerősöm, bármit meg tud főzni vagy szerezni. Holnap találkozom vele, és vasárnap akcióba lendülünk. Biztos vagyok benne, hogy egy pár óra alatt kivarázsolja James a talárjából, ha meglátja! Utána pedig vége ennek a nem létező plátói szerelemnek – fejezte be diadalmasan Tapmancs.

Vasárnap délelőtt a kastély borzasztóan kihalt volt. Mindenki a hálókörletében pihent, vagy a jó időnek köszönhetően kint sétált. Az örök bajkeverők azonban már a tervüket tökéletesítették. Sirius névtelen üzenetet küldött Jamesnek, melyben arra kéri, hogy legyen az első emeleti női mosdóban egy óra múlva. Szerencsére Lupin nem fogott gyanút, olvasni készült éppen, Tapmancsék pedig sétálás címszóval leléptek. Egyszóval minden feltétel tökéletes volt, az alibik megállták a helyüket. A két fiúnak egy órája volt arra, hogy előkerítsék a tanársegédet, valamilyen formában érintkezzen az itallal, s eljutassák Jameshez a mosdóba. Úgy tűnt, hogy a szerencse melléjük szegődött, mert tíz perc barangolás után ismerős hang ütötte meg a fülüket.
- Ez ő lesz – ragadta meg Sirius társa karját, s szorosan a falhoz lapultak. Beszélgetés foszlányai ütötték meg a fülüket, melyben két női hang keveredett, de kinézni egyikőjük sem mert.
- A holnapi viszontlátásra Minerva – csengett a bájos női hang, majd hangosodtak a lépések zajai.
- Háromig számolok, aztán kiugrunk, és ráöntjük – suttogta Sirius. – Egy, kettő, három! –léptek ki, s amilyen gyorsan csak tudta, locsolta ki az üveg tartalmát a felbőszült oroszlán. – Merlin! Hiszen ez nem is Clara volt! – néztek össze kétségbeesetten, majd legjobb megoldás gyanánt a mosdóba szállították a csalódott Jameshez.

*
A mosdóban levő csöndet csak az egyik csapból csöpögő víz hangja törte meg. Sirius továbbra is karba tett kézzel állt, Féregfark már közelebb kúszott, Lupin a szokásosnál is sápadtabb volt, Minerva pedig nem túl feltűnően a haját dobálgatta, s közben sűrűn pislogott a mellette álló Jamesre.
- Valami belement a szemedbe? – kérdezte tőle Ágas.
- Nem, sajnos – feleltette búsan a lány -, pedig segíthettél volna – kacsintott rá.
- Oké, csakhogy összegezzük a dolgokat – csapta össze tenyereit Remus -, egy számunkra ismeretlen bájitalt alkalmaztatok McGalagony professzoron, aki ennek következtében tinédzserkori énje lett. – Megerősítést várva ránézett Siriusra, aki egy biccentéssel jelzett. – Emlékszik valamire?
- Hé, aranyom – szólt oda Tapmancs a továbbra is a hajával foglalkozó lánynak -, mi az utolsó emléked?
- Sirius! – förmedt rá Holdsáp. – Hiszen ő a házvezetőnk! Nem tegezheted, pláne így.
Sirius csak legyintett egyet.
- Házvezető? Én? – nevetett föl Minerva. – Hallod ezt? – bökte meg a mellette álló Jamest.
- Ezek szerint az elmúlt kábé hatvan évére nem is emlékszik – vonta le a következtetést Holdsáp. – Ötletek?
- Nekem lenne egy – szólalt meg Ágas. – Mondjuk, legközelebb ne akarjatok a nem létező szerelmi életembe beleszólni!
- Egyéb ötlet? – nézett körbe Sirius ártatlanul.
- Szerintem szóljunk Dumbledore-nak – jött egy kis hang a távolból, s mind Peter felé fordultak.
- Ki van zárva! – tágultak nagyra Tapmancs szemei. – Ezt nekünk kell megoldani, és különben is, Dumbledore a héten nem tartózkodik a Roxfortban.
- Akkor mégis mi legyen? – kérdezte James.
- Én tudom, hogy ki segíthetne, de nem fog nektek tetszeni – mondta Remus, majd közelebb intette a többieket.

- Na, nem! Ilyet nem játszunk! Inkább egy dementorcsók – kelt ki Sirius.
- Akármilyen rossz is a helyzet, ilyen mélyre biztos, hogy nem süllyedek – kontrázott rá James.
- Én sem – motyogta halkan Peter.
- Nem tudom feltűnt-e nektek, hogy mennyire súlyos a helyzet – nézett körbe Holdsáp -, de holnap hétfő, és biztosan szemet fog szúrni a fél iskolának, hogy McGalagony rejtélyes módon köddé vált, sőt, lehet még ma keresni fogja valaki.
- Ah… - sóhajtott lemondóan Sirius. – Irány Pipogyusz! – indult meg a kijárat felé, de gyorsan megfordult. – James, szerintem te addig itt maradhatnál a vendégünkkel, míg idehozzuk kedvenc mardekárosunkat – mosolygott barátjára.
- Szerintem Peter neked kéne maradni! Te olyan jó ööö vendéglátó vagy – vágta ki magát a kócos és már indult is volna.
- Szerintem meg nem kéne csalódást okoznunk mélyen tisztelt házvezetőnknek – felelte Sirius, s egy váratlan lefegyverzőbűbájjal harcképtelenné tette a barátját. – Pipogyusz amúgy sem díjazná a jelenléted, majd sietünk vissza! – Sirius egy kaján vigyorral az arcán intett egyet a többieknek, s egy bűbájjal bezárta az ajtót.
- Hol kezdjük a keresést? – kérdezte tőlük Remus.
- A kígyófészekben – felelte Tapmancs és közösen elindultak a pincék felé.

Bár az évek alatt sok mindent sikerült elsajátítaniuk, a mardekár hálókörlétebé egyszer sem tudtak bejutni. Na, nem mintha annyira vágytak volna rá, viszont most nagy szükség lett volna arra a tudásra. Továbbá az a kérdés is ott bujkált Remus fejében, hogy mi van, ha valahogy be is jutnak, de mégsem találják ott azt a bizonyos személyt. Akkor aztán vakarhatják a fejüket!

Mikor már utolsó sarkon fordultak be, egyre több emberrel futottak össze, akik csak összehúzott szemöldökkel mentek el mellettük.
- Miért bámulnak minket? – kérdezte halkan Peter.
- Mert megtisztelve érzik magukat, hogy lenéztünk hozzájuk – felelte Sirius, mire Remus megforgatta szemeit.
A fiúk végül elérték a bejáratot, azonban lövésük sem volt arról, hogy hogyan tovább. Sirius hanyagul nekidőlt a falnak, Peter pedig leste Lupin minden mozdulatát, aki állát fogva töprengett.
- Szerintem egy kiábrándító bűbájjal bejuthatunk, csak meg kell várni, hogy valaki kijöjjön – fordult a többiekhez.
- Csináljuk – lökte el magát a faltól Tapmancs.

Eközben a mosdóban:
A kínosnál is kínosabb csönd támadt az első emeleti női mosdóban. Myrtle és Minerva két oldalról közrefogták Jamest, aki már nagyon kellemetlenül érezte magát. Az egyik szagolgatta, a másik a haját borzolta, még a belőle kiáramló használt levegőt is újraszívták.
- Elég! – tört ki James. – Én ezt már nem bírom! Az még hangyán, hogy Myrtle ilyen, no, de tanárnő! Sosem gondoltam volna…
- Lehetek a tanár nénid, ha szeretnéd – kacsintott rá a lány, mire Ágas sírásban tört ki.


A mesterhármasnak a bűbáj sikeres alkalmazása után piszok nagy mázlijuk volt. Éppen, hogy végeztek már jött is ki valaki, így a fiúk gyorsan beslisszolhattak. Szokatlan látvány tárult a szemük elé, de el kellett ismerniük, hogy ez is csodálatos, igaz, a maga módján. Minden zöldben és ezüstben pompázott, ki hitte volna, de valahogy ridegnek hatott az egész. Gyors bámészkodás után jött a terepszemle. Kedvenc bájitalkeverőjüket nem lelték lent, így kénytelenek voltak megkeresni a lépcsőt a hálószobákhoz.
- És most egyesével benyitunk mindenhova? – suttogta Sirius a csapatvezetőnek.
- Tudsz jobbat? – fordult hátra az említett.
- Úgy látszik Féregfark, hogy ez lesz a szerencsenapod! Még a végén meztelen nőt látsz – bökte oldalba Petert.

Öt téves benyitásba telt, mire rájöttek, hogy minden ajtó mellett szerepel az ott élők évfolyamszáma. Egy szemforgatással megspékelve benyitottak óvatosan a hatodik évfolyamosokhoz, s a már használt technikával először csak Holdsáp dugta be a fejét a szobába.
- Na? Látod? – türelmetlenkedett Sirius.
- A pálcáját látom, de őt nem – jelentett.
- Biztos nem hajat mosni ment – jegyezte meg Tapmancs, mire mind mosolyogva összenéztek.
- Szerintem várjuk meg bent – fordult vissza Féregfarkékhoz, s egymás után bementek a szobába.
A szoba alapvetően ugyanúgy nézett ki, mint az övéké csak más színek domináltak. Miközben szétnéztek a komódon található holmik között, fel sem tűnt nekik, hogy az ajtó nyílik. Ezzel persze semmi probléma nem lett volna, ha közben a bűbájt nem veszik le magukról, hiszen akkor beszélni sem tudnának. Azonban, annyira váratlanul érte őket a vendégük, hogy Peter még a kezéből is kiejtette a fiókban talált alsónadrágok egyikét. A fiúk csak meredtek egymásra, nem igazán tudták mit is kéne mondani.
- Ez nem az, aminek látszik – kezdeményezett tárgyilagos hangon Sirius. – Pettigrew-ra sose jönne rá a nadrágod.
Ha eddig nem, akkor most már késsel lehetett vágni a levegőt. Egyszerűen annyira bizarr volt az egész, hogy Lupin kínjában hangosan felhorkantott, ahogyan próbálta leplezni kitörő nevetését.
- Bocsánat, de ez az egész szituáció abszurd – szabadkozott Remus, miközben a kezével hadonászott. – Huh, szóval, segítened kell. – Ez volt az a pillanat, amikor a sápadt, fekete hajú fiú szájtátva csak kihúzta a mellette levő széket, s ledobta magát rá anélkül, hogy pislogott volna akár egyszer is.
- Azért el ne bízd magad! – szólt neki Sirius, s mutatóujjával nyomatékosította mondandóját.
- A helyzet a következő: ismeretlen bájitalt használtunk, melynek igen komoly következményei lettek, és sürgősen kell az ellenszer – vázolta fel röviden Remus, mire Perselus összehúzta szemeit.
- Miből gondoljátok, hogy segíteni fogok, főleg nektek? – szólalt meg először a fiú.
A három griffendéles összenézett, egyetértően bólintottak, s cselekedtek. Sóbálvány-átkot szórtak rá, megkötözték, majd a kiábrándító bűbáj segítségével, ahogy jöttek, úgy távoztak.

A mosdóba visszatérve James szívéről hatalmas kő esett le. Haja az eddiginél is kócosabb volt, szemüvege ferdén állt, Minerva pedig valahonnan szerzett egy rúzst, s azzal kenegette ajkát hangos cuppantásokkal megspékelve.
- Édes Merlin! Egy örökkévalóságnak tűnt! – hálálkodott két kézzel James. – Látom a csomag ideért, de nem úgy néz ki, hogy önszántából.
- Ezek után a világért sem akarna távozni – biztosította Tapmancs a barátját, majd feloldották a sóbálvány-átkot.
- Már miért ne akarnék távozni? – kérdezte meglepetten Perselus.
- Mert szemtanúja vagy az igazgatóhelyettest ért varázslatnak, és ha később kiderül, hogy segítség nélkül itt hagytad, még a végén te jössz ki bűnösnek. Négyen egy ellen, jól gondold meg, Pipogyusz – járta körbe a fiút karba tett kézzel Sirius. – Arról nem is beszélve, hogy tudom, miket olvasgatsz szabadidődben – suttogta a fülébe majd kacsintott.
A fiút látszólag nagyon kétségbe ejtette évfolyamtársa utolsó mondata, ezért kihúzta magát, és látszólagos magabiztossággal megszólalt:
- Nem értem, hogy miről beszéltek, hiszen McGalagony professzor szemmel láthatóan nincs itt.
- Ó, dehogynem! – nyögte James. – Ott, a tükörnél!
A fekete hajú fiú az említett irányba fordult, s először nem akarta elhinni, amit lát. Szemmel láthatóan zavarba is jött, melynek következtében rendezte öltözetét a kényelmetlen szállítás után. A lánynak is feltűnt a fiú a tükörben, ezért megfordult.
- Még egy fiú! Hát ez mesés! Nem annyira, mint James, de megjárja – felelte kissé flegmán, miközben közelebb jött, hogy felmérje a friss húst.
- Puer Amatorium – suttogta halkan Perselus.
- Egészségedre! – veregette hátba James.
- A bájital! Ez a neve. Rendkívül veszélyes, bőrrel érintkezve is kifejti hatását – magyarázta a társaságnak. – Mégis, hogyan jutottál hozzá? – szegezte fogvatartójának a kérdést.
- Vannak kapcsolataim – felelte lazán -, de ellenszert nem tudtam szerezni.
- Nem csoda, elég bonyolult főzet – felelte.
- Akkor tudsz segíteni? – kezdett türelmetlenkedni Ágas. – Sietős lenne.
- Hm… van egy könyvem, abban úgy emlékszem, hogy benne van, de nem biztos, hogy elsőre sikerülni fog. Arról nem beszélve, hogy az alapanyagok sem hétköznapiak.
- Azzal te ne törődj, csak mondd, hogy mi kell és megszerezzük. Indulás a könyvedért, majd Roxmortsba – vette kézbe az irányítást Black. – Holdsáp és én felügyeljük Pipogyuszt, hogy minden rendben menjen, ti addig itt maradtok.
- Nem! Én itt nem maradok! – ellenkezett James, s Lupinnal cseréltek.
- Ó, a csapat esze – hízelgett Minerva, majd egyre közelebb sétált a fiúhoz, míg a többiek nevetve magukra hagyták őket.

- Kész van? – kérdezte James fel-alá járkálva.
- Továbbra sincs, Potter. Türelem – felelte higgadtan Piton, s a földön ülve még egyet kavart az üst tartalmán.
- Mi lesz, ha mindenre emlékezni fog? – jutott eszébe Peternek a kérdés, s mind a bájitalmesterre néztek.
- Erről tudunk valamit? – kérdezte Lupin.
- Nos, mivel a bájital amúgy sem tart örökké, legfeljebb egy hétig, így feltételezhető, hogy visszakapja az emlékeit, részlegesen legalábbis biztos. Idővel pedig lehet, hogy minden beugrik majd neki.
- Őrület! Ki talál ki ilyen bájitalt? Egy hétig megfiatalít, de nem emlékszel az életed további részére, utána pedig arra, hogy visszafiatalodtál! – elmélkedett hangosan Remus.
- A varázslók már csak ilyenek – csukta be könyvét a fiú. – Szerintem elkészült – állt fel, s egy pohárba kimérte a bájitalt –, a színe alapján megfelelő, reménykedjünk.
Megfagyott a levegő, s érezhetően mindenki megfeszült. Ha ez nem válik be, kitudja mennyi idő, mire sikerül elkészíteni a tökéletes ellenszert. Perselus a lányhoz sétált a pohárral, aki egy mosdókagylón ült.
- Várj! – szólt neki James. – Mennyi idő mire hat? Mit mondunk neki, ha észhez tér?
- Nem hittük volna, hogy tanárnő is megnyalná a sót! – bökte oldalba Tapmancs, mire Remus megforgatta szemeit. – Na, de ne húzzuk az időt. Igyad aranyom, és James majd meghálálja! – szólt oda a lánynak.
A lány fellelkesülve kivette Perselus kezéből a poharat, s nagyot kortyolt a türkizkék színű folyadékból. A másodpercek óráknak teltek, a lány ízlelgette a bájitalt, majd mielőtt újra ihatott volna, a pohár kiesett a kezéből és összeesett.
- Merlin! Ugye nem halt meg? – rohant oda James.
- Lélegzik – nézte meg a pulzusát Piton, s közben elkezdtek távolodni a lány rázkódó testétől.
Félelmetes látvány volt, ahogyan a test pár perc alatt évtizedeket öregedett, de megkönnyebbülten sóhajtottak fel, amikor a már jól ismert idős hölgy feküdt a lábuknál. Halk köhögés hallatszott, majd Remus és Perselus felsegítették a zavart állapotban levő professzort. A tanárnő felnézett, leporolta magát és körbenézett a mosdóban.
- Maguk mégis mit művelnek itt a lány mosdóban, és engem hogyan hoztak ide? – kérdezte dühösen McGalagony.
- Tanárnő rosszul lett, és pont arra jártunk. Segíteni akartunk csak egy erősítő főzettel – reagálta le elsőként Lupin.
- Miért nem vittek a gyengélkedőre? – tette karba a kezeit.
- Túl messze van, s úgy gondoltuk, hogy a mi tudásunk is elegendő – vette át a szót Piton.
- Nos, ez esetben minden rendben, azt hiszem – felelte bizonytalanul a tanárnő. – Ha megbocsátanak, én most folytatom délutáni tevékenységeimet, köszönöm a segítséget – azzal távozott a helyiségből.
- Huh, Merlin trottyos gatyájára! – törölte le a homlokát Ágas. – Ez nagyon necces volt, el sem hiszem, hogy vége!
- Én se, de köszönettel tartozunk neked – fordult Remus Perselus felé. – Tényleg értesz a bájitalokhoz.
- Nem nagy ügy, csak legközelebb hagyjatok ki belőle – vonta meg a vállát, miközben összeszedte a cuccait.
- Azért ne feledd, hogy mit mondtam – figyelmeztette Sirius. – Erről senkinek sem beszélhetsz, soha!
- Nem mintha felvágnék vele bárkinek is – forgatta meg a szemeit és elindult a kijárat felé.
- Hé, Piton! – szólt utána James. – Köszi, tényleg. Ezentúl kevesebbet szekállak.
- Azért a világot nem váltotta meg! – horkantott fel Tapmancs.
- Azt nem mondom, hogy máskor is – biccentett a fiú, majd távozott.
- Micsoda nap! – dőlt hátra kényelmesen a padlón a kócos fiú. – Esküszöm, nem is kell nekem nő! – Erre mind jóleső nevetésben törtek ki.
A folyosóról azonban egyre hangosabb cipőkopogások hallatszódtak. Egyszerre néztek össze, talán csak Pipogyusz hagyott itt valamit. A látogató azonban váratlan volt.
-Maguk mit keresnek még mindig itt? – lépett be McGalagony professzor. – Mindegy is, legalább nem kell bejárnom az egész kastélyt maguk miatt. Úgy döntöttem, hogy egy kis jutalomban részesülnek a szolgálataikért. Potter, kérem, hogy vacsora után keressen meg és vegye át a jutalmukat – mosolygott a fiúra majd távozott.
- Jaj, ne! – temette arcát a térdei közé, míg barátai nevetve támogatták.
- Ez jó buli volt! – suttogta izgatottan a professzor asszony, majd visszatért a szobájába.


VÉGE





Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)