Remusnak van egy titka írta: cathy111

[Kritikák - 4]

+++ betűméret ---


Választott kívánság:
Harry Potter: Hogyan hódítsuk meg Sirius Blacket? Mit tesz meg a visszafogott, szerény és jó lelkű Remus, azért hogy Sirius észre vegye őt? Egy valamit biztosan: James Potter segítségét kéri az ügyben. Talán itt hibázott, a fiú ugyanis, jó indulattal bár, de képtelen és cseppet sem remusos ötletekkel áll elő. Az ifjú vérfarkas viszont nagyon szerelmes, ezért belemegy a hülyeségbe is. Hogy aztán megbánja-e? Természetesen.
(A történet játszódjon roxfortos korukban. Leginkább egy vidám, finom humorral fűszerezett írást szeretnék olvasni. Végül azért, csak happy end süljön ki a dologból. )



Remusnak van egy titka
- Melissa Cole ajándéka -



Remus Lupin szerelmes Sirius Blackbe. Egy kicsit talán mindig is az volt, de annyira csak, mint mindenki más is körülötte. A felismerés egy nyugtalan nyári hajnalon suhan át rajta, mikor kettesben hevernek a napmarta földön.
Szinte azon nyomban meg is feledkezik az egészről, és következőnek csak szeptemberben, jócskán elázva a mézsörtől gondol majd rá, mikor Sirius a meleg, lágy kocsmában túl közel és túl gyöngéden hajol hozzá.
Arra gondol, hogy mi lenne ha. És részeg félszegséggel elképzeli pirult kezeit, ahogy a fiú hajába túrnak, hogy egészen közel húzza őt magához.
Attól az estétől kezdve olykor azon kapja magát, hogy elbambulva figyeli Siriust, és arra gondol, mi lenne ha.

Néha, ha egyedül ücsörög a könyvtárban, vagy fekszik az ágyán, elképzeli őt, és szelíd pontossággal sorra veszi minden apró, szívremegtető vonását. Ahogy reggelinél ül: haja puha, kócolt, bolyhos és tompa fekete, szemei alatt karikák, orrán halvány szeplők, és egy fehér heg, szája furcsa-kurta mosolyba görbül.
Néha olyan pillanatokra gondol, amikor Sirius többnek tűnik, mint csupán egy barát. Mikor lustán billeg székén, mágiatörténet órán, a keskeny ablakokból beömlő fény mind rázúdul, és remegő koszorút húz a feje köré. Vagy amikor gyógynövénytanra rohannak, a harmatos fű vizezi talárjuk alját, és harapni lehet a friss levegőt, mindkettejük torka kapar egy kicsit, és Remus megcsúszik az ázott, fekete földön, Sirius meg nevet rá, és a hangja bezengi a hegyeket.
Ezek kedves emlékek. Sirius buta viccei. Fehér fogas nevetése. Ártatlanok és kedvesek, és Remus mosolyog, ha rájuk gondol.

Valamelyik kedd reggel, álmosan és nyúzottan ülnek reggelinél, amikor meggondolatlanul ezt mondja: – Rólad álmodtam.
Sirius felvonja szemöldökét. – Igen? Mit?
– Nem emlékszem. – De Remus érzi, ahogy elönti a pír. Köhög. Sirius röhög.
– Én azt álmodtam, hogy Peter egy óriási hörcsöggé változott – vágja rá. – És egyáltalán, mindenki hörcsöggé változott a Roxfortban, még a portréalakok is!

Álmok. Remus próbál nem gondolni rájuk.

Aznap látja Siriust és Marlene-t a könyvtárban.
Úgy tűnt, tanulni jöttek le, és Remus inkább nem int feléjük, és Sirius se veszi észre őt. Csak kihúz magának egy széket és aztán a karjára hajtja a fejét. Fáradtnak tűnik. Soha nem látszik igazán vidámnak, ha a lánnyal van. Inkább komolynak és felnőttnek.
Marlene feltűri talárja ujját, és felnyúl a legfelső polcra egy könyvért. Hosszú haját kontyba kötötte feje tetejére, és pálcájával rögzítette a frizurát – ezt Siriustól tanulta.
Remus elszakítja tőlük tekintetét. Dühös kicsit, de nem tudná megmondani, kire.

– Kerülsz – mondja neki Sirius két nappal később, este.
– Honnan veszed ezt? – veti oda válaszképp, anélkül, hogy feltekintene könyvéből.
– Tapmancs üldözési mániája kiújult, mióta összejött Marlsszal – szól bele James, és lehuppan eléjük, a szőnyegre. Újra együtt vannak tehát.
– Ez azért túlzás – mormolja Sirius.
James vállat von. – Én bírom Marlst, nem arról van szó. – Egy bontatlan üveg tintát helyez a padlóra, amit nyilvánvalóan Remus fiókjából nyúlt le. Az elvei ütköznek azzal, hogy tanszereket vásároljon magának.
– De Holdsáp kerül – erősködik Sirius.
– Miből veszed?
A fiú hátra dönti fejét a kanapén. Kényelmetlen már ez így, azt kívánja, James bár ne jött volna le, csak most maradt volna ki az egészből, hogy ő békében beszélhessen Remusszal, és akkor a dolgok is maradhattak volna komolyak, de így... James gunyoros pillantásai és hetyke jókedve nevetségessé teszi a feltételezést, hogy Remus kerülné őt. Pedig tudja, hogy így van. Ránéz, de ő a könyvébe temetkezik. Hát jól van. – Tök mindegy. – Azért hozzáteszi. – A könyvtárban sem ültél oda, mikor Marlsszal voltam.
– Hoppá – vigyorog James. – Akkor Holdsápnak nem veled van gondja, hanem vele.
– Nincs bajom Marlene-nel – dünnyögi Remus. Sirius sóhajt.
– Fáradt vagyok. – Azt akarja mondani, hogy „ne haragudj rám”, de csak ez jut eszébe. – Hol van Peter?
– Tudom én? – kérdi James. Nem tudja.

Remus egyébként tényleg kerüli Siriust. Csak egy kicsit. Hogy ezt a fiú észrevette, az valami ostoba örömmel és nagyrészt fanyar keserűséggel tölti el.
Idegennek érezi magát, mintha nem a saját bőrét viselné, hirtelen nem tudja, hogyan viselkedjen a másik jelenlétében. És az egész csak egyre rosszabb lesz.

Sirius és Marlene a klubhelyiségben csókolóznak. Remus akaratlanul is feléjük néz, nincs zavarban, mások is a páros felé pillantgatnak, szúrós szemmel, vagy elfojtott vigyorral. Marlene Sirius fülé mögé tűr egy tincset, ez a mozdulat a többi lánynak szól, íme, megszerezte mindenki vágyának tárgyát, övé a fődíj. Végigsimít a fiú arcán. Remus felsóhajt, még mielőtt észbe kaphatna. Gyorsan körülpillant, hallhatta-e valaki.
Sirius nem tűnik lelkesnek a csókoktól, se a lány érintéseitől. Finoman eltolja Marlene-t, és felnéz. Egyenesen Remusra, mintha megérezné a pillantását, egyenesen ráemeli sötét szemeit, nagyon komolyan és nagyon zavarbaejtően. Mintha tudná.
Remus arca égni kezd, de Sirius előbb elkapja tekintetét.

– Utálod Marlene-t – mondja Remusnak egyik reggelinél. Támadó és sértődött a hangja, maga sem érti miért. Remus végül is utálhatná a lányt, néha maga Sirius is utálja Marlst. Az ajkaira harap, és barátjára néz.
– Nem.
Sirius csalódottan lehorgasztja fejét. Már az idejét sem tudja, hogy normálisan beszélt Remusszal, nem arra gondol, hogy együtt tanulnak, vagy James hülyeségét hallgatják, vagy ő panaszkodik valamiről, a fiú pedig engedelmesen hümmög rá. Hirtelen fájóan és kétségbeesetten vágyik arra, hogy valóban és őszintén, mint, ahogy régen, egymás szavába vágva, hevesen vitatkozzanak, vagy hallgathassa őt magyarázni, kipirultan és lelkesen, vagy lássa a szemében az érdeklődést, azt a fura csillogást, amitől Sirius a legboldogabbnak érezte magát. Remus most felemeli fejét, leteszi kávéját, és közönyösen ránéz.
– Tényleg nincs bajom Marlene-nel.

Hallgatnak.
Egy pillanatig mindketten arra az utolsó nyári éjszakára gondolnak, mikor négyesben felutaztak a hegyekbe Peter apjának kopott, mugli tragacsán, Sirius vezetett és Peter felváltva sopánkodott azon, hogy az apja kitekeri majd a nyakát, és hogy a rendőrök el fogják kapni őket. James ezen annyira elkezdett nevetni, hogy a jókedve végül átragadt a többiekre is, és úgy érezték, rajtuk kívül nincs senki más, és nem is számít semmi sem. Délre elértek az út végéig és onnan gyalog mentek tovább, zajosan és lepirulva. Volt valami kis tisztás odafent a tó mellett. Lógatták a lábukat, és kavicsokat dobáltak a vízbe, és Remus úgy érezte soha nem csinálna semmi mást ezen kívül. Aztán besötétedett és visszaballagtak az autóhoz, hajnalig beszélgettek és a legőrültebb álmokba üldözték egymást. Megterveztek mindent, hogy aztán elfelejtsék terveiket. James dőlt ki leghamarabb, a furgon hátuljában hortyogott, Peter pedig a hátsó üléseken feküdt el. Sirius és Remus a motorháztetőn, arccal a völgynek ültek, és lázasan és ittasan beszéltek – miről, már nem tudják miről –, egymás szavába vágva, nevetve. Sirius felvett egy kavicsot a földről, megcsókolta, és azt mondta: – Remélem, a barátságunk túl fog élni mindent, mint a kövek. Sokszor mondom magamnak, minek adnak az emberek virágot a szeretteiknek? A virágok két nap múlva meghalnak, de a kövek erősek, azokra rábíznám az érzéseimet. Tessék, ez a barátságom jelképe – dugta Remus orra alá a követ. Ő meg elnevette magát. Az ég alja világosodni kezdett.

– Hogyan képzelnéd el a tökéletes boldogságot? – kérdezte Sirius.
– Így. – Hát pontosan így.
– Ez a világ engem arra biztat, hogy használjak ki minden lehetőséget, és élvezzek ki minden pillanatot – mondta Sirius.
– Tedd azt. – Tedd hát akkor azt!
– De miért van bennem ez a félelem? – Sirius barátjára nézett. – Érzed? – Pillantása vad volt és űzött, komor és puha. – Vagy te sohase félsz?
Remus gúnyosan felhorkant. – Hogyne.
– Az elmémmel felfogom, hogy nincs mit vesztenem, de én nem érzem. Ostoba vagyok?
– Nem vagy ostoba. – Talán más félelmekről beszéltek. Remus arra gondolt, ha Sirius most más lenne, szívesen megcsókolná őt örömében. Így hát azt mondta: – Csak ne akarj mindent egyszerre.
Sirius komolyan Remusra nézett, és azt felelte: – Majd megpróbálom.

Remus ekkortól kezdve titokban és gyáván, de egyre biztosabban szerelmes Siriusba. Azt hiszi, senki más sem sejti ezt.
Valaki mégis figyeli őt. Látja a lopott pillantásait, a félénk és óvatos, félrekapott tekinteteket. A kezét, mikor rezzenve húzza el, valahányszor véletlenül Sirius bőrét érinti. Remus könnyen árulja el magát. Sápadt arca hirtelen elvörösödik, a szeme csillogni kezd, és széttúrja haját. Újabban rágni kezdte szája szélét, és közönyösebb, mint általában, hogy így leplezze magát.

Sirius most a klubhelyiség kanapéján fekszik, szemei csukva. James a szeme sarkából látja, hogy Remus tétován rákapja néha pillantását, olyan rövid időkre, mintha csak véletlenül nézne fel, mintha csak elmerengne valamin. De James tudja.
Azon tépelődik, mikor kezdődhetett. Hogy a vonaton még minden ugyanolyan volt, mint tavaly, és a közös hálóba lépve hirtelen megtört az addig feszesen tartott rend? Nem. Több volt ez ennél és kevesebb.
Sirius szája széle most megrezzen. Talán érzi magán Holdsáp figyelmét. Mégsem. Horkantva megdörzsöli az orrát, és ásítva felül. Ettől Jamesnek is ásítania kell. A csönd elviselhetetlen. Minden mozdulatlan, és ez kibírhatatlan.

*


James úgy gondolja, mindent tud a szerelemről. Noha senki más nem vélekedik így rajta kívül.

November és vele a kviddicsszezon is elkezdődik lassan. A tanulnivaló egyre nő, és Sirius és Marlene szakítanak, majd újra összejönnek. Egy nap Sirius azt mondja Remusnak, üsse arcon, ha újabb esélyt ad ennek a kapcsolatnak. Remus nem tesz semmit.
Decemberben McGalagony összegyűjti azok nevét, akik a kastélyban maradnak. Sirius marad. Remus tehát nem.

Karácsonykor az ágya végében találja az ajándékait. A Tekergők apró kis meglepetésekkel ajándékozzák meg egymást, James minden évben csokit vesz Remusnak, Peter pedig minden erejét összegyűjtve ötlettelenebbnél-ötlettelenebb ajándékokkal lepi meg. Tavaly egy könyvjelzőt ajándékozott, most pedig egy pennát. De minden évben lelkesen figyeli, barátai használják-e ajándékait, és letörölhetetlen vigyora, ha igen. Mikor egyszer mind a hárman nyakkendőt kaptak, James még a kviddics meccsek alatt is seprűjére kötötte sajátját.
Sirius ajándéka kék selyempapírba van becsomagolva és apró. Egy kavics az, és ez elsőre nevetségesnek tűnik, Remus még el is röhögi magát, mert úgy tűnik, ez is a fiú egyik fanyar tréfája, Sirius ugyanis egyszerűen nem érti a karácsony lényegét, és ajándékozás terén is kifejezetten troll a kreativitása. De aztán ahogy markába fogja, megismeri a kavicsot. Elvörösödik és kipattan az ágyából. Meggondolatlan levelet fogalmaz.

Mert mi van, ha azért? Felmordul. Mert mi van, ha nem?
Úgy érzi, széttörik belülről, ha egy percnél is tovább kell őriznie titkát. Nem azért akarja elmondani valakinek, hogy segítséget kapjon, hanem azért, hogy valóssá tegye. Hogy ki merje mondani, hogy legalább ezt az egyet tudja, ha minden másban bizonytalan is.
Ezért ezt írja:
Kedves Ágas! És megtorpan pennája a papír felett. Köszönöm az ajándékodat. Most a nagynéném vidéki házában töltjük a karácsonyt, apám kifesti a házat, én pedig könyveket olvasok. Gyötör az unalom.
Egy örökkévalóságig habozik, de végül egy lendülettel leírja.
Azt hiszem, szerelmes vagyok Siriusba.

James másnap jelentkezik. Remus éppen kávét készít, mikor barátjának a feje megjelenik a kandalló csöndesen lobogó tűzében.
– Ágas!
– Nincs sok időm – vág bele azonnal a fiú. Idegesnek tűnik, és izgatottnak. – Sirius éppen fürdik, és senki sincs a klubhelyiségben jelenleg, szóval... francba. – És James feje egy pillanatra eltűnik a lángok közül, Remus kiabálást hall, fojtottan, mintha a víz alól jönne, aztán barátja feje visszatér. – Csak lejött egy másodikos. Egyesek nem tudják, mi az a diszkréció.
Remus kortyol egyet inkább kávéjából, mintsem bevallja, James pont ezen emberek egyike.
– A levelemről szólva – mondja aztán. James csettint nyelvével és megrázza a fejét.
Tudom.
– Ez egy elhibázott döntés volt...
– Nem, úgy értem, tudom. Tudom, tudtam, tudom.
– Tudod?
James bólint. – Van egy ilyen titkos képességem, hogy a szemeimmel... látok – hunyorít.
Remus ingerülten megrázza fejét. – Ez az jelenti, hogy Sirius is tudja?
A fiú hallgat. – Nem. Nem hiszem. De el kell mondanod neki.
Remus felhorkan. – Ez képtelenség. És cseppet sem remusos ötlet.
James a szemeit forgatja. – Nézd, én, mint az udvarlás széles körben elfogadott nagymestere...
– Kh…Evans...hm – köhögi Remus. James grimaszol, és nem is fejezi be mondatát.
– Miért, mi a te ötleted? – kérdi szúrós szemmel.
– Hallgatni róla halálomig.
– Akkor minek írtál nekem levelet? – csattan fel James. – Holdsáp, ez... ti vagytok a két legjobb barátom, és ha van rá egy apró esély is, hogy ti ketten...
– Pont ez az – vág szavába Remus. – Ha ezt elmondom Siriusnak, már soha semmi sem lesz olyan, mint annakelőtte!
– Holdsáp... már most sem olyan semmi, mint annakelőtte – mondja James komolyan. – De tudod mit? – A feje egy pillanatra ismét eltűnik, majd mikor visszatér, már sietősen suttog: – Van néhány praktika a tarsolyomban, amit bevethetsz, csak hogy elhints pár... jelet.
– Praktika? – kérdez vissza Remus szkeptikusan.
– Tudod, ilyen módszerek… a fenébe is, mennem kell. Majd beszélünk. – És James eltűnik a lángok közül.

Remus szótlanul ül egy darabig a székén, és visszajátssza fejében ennek a képtelen párbeszédnek a szavait.

*


– Szükséges ez?
– Igen.
– James…
– Igen! Most pedig ülj le csöndben, és figyelj! Íme!
James és Remus egy üres teremben vannak, hat óra múlt öt perccel, és James minden rajztudását felhasználva, hatalmas ábrával borította be az egyik táblát.
– Ez egy katyvasz.
– Shh. Persze, hogy nem értesz semmit, hiszen semmi tapasztalatod sincs a taktikázás terén.
Remus sóhajt egyet.
– Ha nem viselkedsz rendesen, nem segítek – fenyegeti meg James. Egy újságot húz elő talárja alól.
– Ez egy Szombati Boszorkány? – kérdezi Remus kételkedve. – Te a Szombati Boszorkányból tájékozódsz, ha randizásra kerül a sor? Nem csodálom, hogy…
– Holdsáp! Ne sérts meg. Ez természetesen nem az enyém. Peteré. Csak kölcsönvettem. Mivel Siriusnak nem vehetsz virágot, és nem villoghatsz előtte kviddicstudásoddal, vagy védheted meg, ha egy veszélyes és hatalmas kutya rátámad, ezért más eszközökhöz kellett nyúlnom. Egészen pontosan Elaine McJuice kiváló cikkéhez: Bűvöld el 10 lépésben!
– Nagyon kétségbeesettnek kéne lennem, hogy Elaine McJuice segítségét kérjem – jegyzi meg epésen Remus.
– És? Talán nem vagy az?
De, az, így hát összefont karral hátradől, amíg James varázspálcájával mutogatva feltárja tervét.

– Tehát, mivel Sirius már nagyon régóta ismer téged, meg kell törnünk a rólad kialakult képét. Egy új emberként kell, hogy rád nézzen, újra kell értelmeznie kapcsolatotokat. Így azt hiszem, mindketten egyetértünk abban, hogy először is meg kell rendeznünk a halálodat, majd a temetéseden feltűnsz, mint távoli unokatestvéred, aki…
– Nem.
James összeszorítja száját, és bólint. – Sejtettem, hogy itt ellenállásba fogok ütközni. Mit szólnál akkor egy új frizurához esetleg? Hogy Elaine-t idézzem: „Kezd önmagad megújításával. Új frizura, ruhák, kezdj el fogyni. Ne becsüld alá, milyen hatást válthat ki egy új külső!”
– Nem igazán akarok megváltozni. Ez az egész… – Remus megdörzsöli arcát. – Szerintem félreértjük egymást.
– Csak tégy egy próbát.
Remus pedig tesz.

Sirius feltűnően mosolygós másnap reggelinél.
– Ez a… szakáll nagyon passzol a személyiségedhez, Remus. Örülök, hogy lassan szinkronba hozod a belsőd és a külsőd. Egészen állatias.
– Szóval tetszik? – csap le James. Sirius elröhögi magát.
– Hogy a fenébe ne tetszene. Már csak azt nem értem, hogy sikerült egy éjszaka alatt növesztenie.
James benyögi a bűbájt. Az első órára már mind a négy Tekergő erős, férfias szakállal az arcán érkezik.
– Hát ez nem éppen úgy sült el, mint reméltük – látja be James este, miközben elgondolkodva simogatja szakállát.
– Lily azt mondta, mi vagyunk a négy törpe – jegyzi meg Remus csalódottan.
– Nem értem, mire gondol.
Sirius ekkor érkezik közéjük.
– Nézzétek a szakállam! – harsogja. – Imádom! Ez egy kivételesen jó ötlet volt, Holdsáp! Marlene utálja! Imádom! – ismétli meg csillogó szemmel.

Másnap a Nagyteremben egészen szürreális látványra lépnek be. Majdnem minden fiú, és még sok lány is masszív, jólfésült szakállat bűvölt magának az éjszaka. Sirius nem bírja abbahagyni a nevetést. Aznap a bájital balesetek megszaporodnak a főzetbe lógó szakállak, és véletlenül elhulló szálak miatt. A nap végére az igazagatóság betiltja a diákok szakállviselését.

– Hát ez egyáltalán nem úgy sült el, mint szerettük volna – vonja le a következtetést James. – Irány a második pont! A randi!

*


Elaine McJuice a randevúkat titkos szabályrendszerek és írtalan törvények által irányított, csapdáktól hemzsegő csatatérnek láttatja. Tanácsai és intései véget nem érő sorban követik egymást a magazin fényes ábráktól csillogó lapjain.
– Egy kettesben eltöltött vacsora, romantikus környezetben nagyon jó esélyeket nyújt. Legyél benne biztos, hogy nincs a környezetetekben semmi, ami elvonná a figyelmét rólad. Ügyelj a zenére, legyen lágy és érzéki. Játszadozz a hajaddal, vagy simíts végig különböző tárgyakon. Vegyél le bolyhokat a kabátjáról (még ha nincs is rajta egy sem). Nyalj végig az ajkadon, vagy harapd be olykor-olykor a szádat. – James elfúló nevetéssel abbahagyja a lista olvasását. – Ez kész, elképzelem Tapmancsot, ahogy érzéki zene mellett, illedelmesen vacsorázik, és közben te meg harapdálod a szájad és tárgyakat simogatsz! – Kitörli könnyeit szeméből. – Ez a nő zseniális! – Megköszörüli torkát. – De ja, hát kábé ez a helyzet.
– Nem fogom randira hívni Tapmancsot – szögezi le elszörnyedve Remus.
– Nem is kell, elég, ha elmentek egy szép helyre kettesben, és beszélgettek. És majd küldöd neki a jeleket, mint egy őrült, megdobálod a jeleiddel, ráöntöd a jeleidet!
– Rendben, nyugodj le. Ez egy jó ötlet. Beszélgetni kettesben Siriusszal.
– Bízd csak rám a dolgot. Majd én megszervezem. – James izgatottan dörzsöli tenyerét. Remus a szemét forgatja, de ráhagyja a dolgot – vesztére.

– Van valami, amit el akarok nektek mondani – jelenti be James este. Mind a négyen a klubhelyiségben ücsörögnek.
– Mi az?
– Nem most. Ez egy nagy dolog. A hétvégén, Roxmortsban, ott fogom elmondani.
– Oké, de én megígértem Marlene-nek, hogy találkozom vele is, ő is mondani akar valamit. – Sirius ásít és vicceskedve megjegyzi: – Ez a sok titok. Hé, Holdsáp, te nem akarsz mondani valamit?
Remus elmosolyodik, de ahogy barátjára néz, eltűnik mosolya. Sirius nem úgy néz vissza rá, mint aki viccel, komolyan figyeli a fiút, és elkésik fáradt vigyora. James nem is figyel Tapmancsra, csak sorolja tovább dolgait:
– Legyetek a megadott helyen, a megadott időben.
– De mi a megadott hely és idő? – értetlenkedik Peter.
– Azt majd megkapjátok, mikor eljön az idő – int egyet James.
– Muszáj neked mindig ennyire teátrálisnak lenned?
James kis gondolkodás után azt mondja: – Igen.
És csak azért is külön baglyokkal küldi el mindenkinek a megadott helyet és időt, titkosírással szedve.

*


– Őszintén nem tudom, mit keresek itt.
Sirius rosszkedvűen tologatja teáscsészéjét, és szinte dühösen néz fel Remusra, mikor az végre megérkezik. Madam Puddifoot kávézójában vannak, egy hátul eldugott részen, hogy „védve legyenek a hallgató fülektől”, mint James írta levelében.
– Ágas tisztára megkattant az utóbbi időben. Te is megkattantál– mutat vádlón a fiúra Sirius. – Csak Peter maradt normális! És egyébként, hol a fenében van Peter? Azt hittem, együtt jöttök?
– Nem tudom, nem, el kellett mennem tintáért. – Remus leül a Siriusszal szembeni székre. – Milyen volt Marlene-nel?
– Pocsék – von vállat Sirius. – Nem akarok beszélni róla, főleg nem itt – néz ki körül gyűlölködve. – Agyamra mennek ezek a smároló párok. Késtél – jegyzi meg nyűgösen.
Remus vállat von. Jamesék még többet fognak késni. Hirtelen ötlettől vezérelve végigsimít a teáskancsón. Sirius előhúz egy cigarettát.
– Itt nem gyújthatsz rá.
– Hát majd kidobnak – mormogja Sirius, de azért barátjára néz, mintha mérlegelné a helyzetét. Remus felvonja szemöldökét. Aztán beharapja száját.
– Kérsz egy szálat? – kérdi meghökkenve Sirius.
A fiú megrázza a fejét. A dolgok nem alakulnak fényesen. Mit is írt még Elaine?
Végigtúr ujjaival haján, és az asztalra könyököl, füle mögé tűr egy tincset.
– Idegesnek tűnsz.
– Fáradt vagyok – von vállat Remus. Lesimítja a terítőt, és végighúzza ujját a szalvéta mellett. Sirius elröhögi magát.
– Hagyd már abba a dolgok tapizását – szól rá barátjára. – Mi van veled, mint aki be van lőve – csóválja fejét, és a fiúra hunyorít. – És mi ez az illat, kiborítottad James kölnikészletét? És miért nézel ki ilyen rendesen? – Sirius elkomorul és végigméri Remust. – Te randira mész ezek után?
Remusnak eszébe jut Elaine utolsó jótanácsa, a harmadik lépés: „Ha más nem, tedd féltékennyé. Kérd meg, hogy hozzon össze az egyik barátjával.”
– Lehet – mondja.
– Lehet? És ki az a lány?
Remusnak nevek futnak át az agyán. Margie bűbájtanról, vagy a hugrabugos Louise, vagy Frega, vagy Molly, vagy mondhatna akár egy random nevet is, Sirius úgyse töri magát, hogy minden arcot megjegyezzen. Úgy tűnik, már el is vesztette érdeklődését, elnéz az utca irányába, és azt mondja:
– Ha lelépek, kimentesz Jamesnél?
– Miért lépnél le?
– Nincs kedvem ehhez. Ágashoz. A hülye ötletihez. Hozzád, meg a randidhoz – teszi hozzá fintorogva.
– Nem mész sehova – jelenti ki Remus határozottan. – Azt hiszed, nekem van kedvem itt ülni?
– Nem, te nyilvánvalóan mindig másokat választanál helyettem.
– Most miről beszélsz?
– Erről! – csattan fel Sirius, és körülöttük hirtelen mindenki elcsendesül. Dacosan néz körül. – Gyerünk – mondja aztán, és felkapja kabátját. Remus követi.
Az hideg utcán, egymás mellett sétálva mindketten elhalkulnak. Sirius a fagyott földet rugdalja maga előtt, kifelé mennek a faluból, az egyre kihaltabb és apróbb utcákon.

– James azt mondta… – Sirius megköszörüli a torkát, és zsebébe gyűri fagyott kezeit. Konokul csak az utat nézi maga előtt. – James azt mondta… mostanában… megváltoztak az… érzéseid. – Szív egyet orrán. – Felém.
Remus összeszorítja fogait, és érzi, hogy elönti arcát a pír. James képtelen titkokat tartani.
– Azt akarta, hogy ne bántsalak. Azért mondta el – mondja Sirius.
Remus remegve vesz egy nagy levegőt. – Nem kellett volna elmondania, mert az egész nem nagy dolog.
– Hogy ne volna nagy dolog – mondja Sirius gyöngéden. A hideg lecsendesítette, amint kiérnek a falu határára már sokkal békésebbnek és szelídebbnek tűnik. Remus az arcát figyeli.
– Néha nem vagyok biztos benne – mondja. – Talán csak összezavarodtam valahol.
– Nem kell szabadkoznod. Én is gondoltam már rá. Kettőnkre. – Sirius megdörzsöli arcát. – Persze. Minden alkalommal, ha egyedül maradok, te jutsz eszembe. Mióta James elmondta, nem tudom, hogy nézzek rád, és miben bízzak.
Sirius megáll és közelebb lép a fiúhoz. – Csak tedd azt, amit tenni akarsz.
– Te gondoltál kettőnkre?
Sirius nem felel. A fiú álla alá nyúl és megcsókolja őt. A csókjuk furcsa, érdes és meglepett. Remus közelebb húzza magához a másikat, megérinti az arcát és Sirius nem hajol el. Ez most valami más, eddig sosem érzett érzés. Nincsenek pillangók a hasban, és nem ver őrülten a szív, nincs semmi hevesség, csak valami nyugodt, és boldogságtól lángoló érzés, az a bizonyos, ami akkor kap el, ha hazaérkeztél.

vége





Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)