Yuri on the Ice of Memories írta: Lilyanjudyth

[Kritikák - 4]

+++ betűméret ---
<< >>


Yuri on the Ice of Memories




⋆~~﴿♦﴾~~⋆


Victor hallotta a suttogást, és teljesen elsápadt.

Próbált valamit mondani, de a szavak nem jöttek a szájára, és Yuuri vészesen közeledett. Amikor végre odaért, Victor rettegett, mi fog következni ezek után. Számolt azzal, hogy Yuuri lassan emlékezni fog a magánéletükre, de még nem volt felkészülve a válaszadásra.

– Victor…? – Yuuri megragadta a vállát. – Jól vagy?

– Azt hiszem, váratlanul ért, hogy emlékszel erre – suttogta Victor.

– Bocsánat, csak lesokkolt. – Yuuri kicsit elpirult, de aztán rémülten felnézett. – Egy valamit mondj meg!

– Mit…?

– Akkor csókoltál meg, amikor még nem voltál eljegyezve?

– Nem, nem voltam – mondta halkan.

Yuuri felvidult a választ hallván.

– Na, örülök! Akkor nincsen semmi gond. – Úgy látszik, cseppet sem volt ledöbbenve attól, hogy konkrétan a példaképe csókolta meg. – Együtt vacsorázunk, ugye? – Victor még mindig sokkoltan bámult, végül csak sikerült bólintania. – Oké, már úgyis hulla vagyok.

Sem aznap, sem később nem került többet szóba a dolog. Victor nem értette, mégis miért nem zaklatta fel kicsit sem Yuurit az a tény, hogy mi történt közöttünk. Ezek után nem is kérdezett rá többet, mert nem akarta, hogy elmúljon Yuuri jókedve. Ugyanis Yuuri nagyon örült neki, hogy nem kell a négy fal mögött lennie, és mindennap járhat edzeni. A fejéről lekerült a kötés, ami már eleve idegesítette a meleg miatt. Egyik nap besütött a pályára a nap, így amikor Victor Yuuri mögött állt, megpillantotta a sebet. Miután percekig hallgatott, Yuuri aggódva fordult meg.

– Victor, jól vagy…?

– Igen… csak…

– Hm? – forszírozta tovább Yuuri, miközben Victor óvatosan a seb mellé helyezte az ujjait.

– Annyira kicsike vágás – suttogta Victor. – Nehéz elképzelni, milyen súlyos volt.

Victor idegességében lehajolt, hogy megigazítsa a korcsolyának a fűzőjét. Megdermedt, amikor Yuuri megérintette a feje búbját.

– Ó, nem! Bocsánat… nem akartam… – szabadkozott Yuuri. Victor kiegyenesedett, addigra már Yuuri abbahagyta a bocsánatkérést, és furcsán nézte. – Azt hiszem, emlékszem… Bocsánat, hogy másodjára sem tudtam megállni! És minden rendben van, ne kelljen még egyszer elmondanom, oké?

Victor mosolyogva bólintott, hogy nincsen semmi gond. A rákövetkező napot úgy alakította, hogy több legyen az erőnlét, mint a korcsolyázás, és látszott, hogy erre nagyon szükség van. Amikor közös futást tartottak, Victor csak úgy elhúzott Yuuri előtt, aki az orra alatt csak annyit morgott:

– Néha utálom Tökéletes Nikiforovot.

A rákövetkező edzésen Victor megengedte az ugrásokat. Bár már bánta, ugyanis őt jobban megviselte az aggódás, mint a lelkes Yuurit, és Yurio még egy lapáttal rá is tett, amikor a négyszeres salchowot mutatta neki, hogyan kell ugrania.

– Na, azt nem. Túl nehéz! – tiltakozott rögtön Victor, és megindult feléjük, de már késő volt, ugyanis Yuuri már a levegőbe is emelkedett. – Yuuri, ne!

Az eredményre egyikük sem volt felkészülve. Yuuri tökéletesen landolt, és mosolyogva fordult feléjük. Victor biztos volt benne, hogy Yurio is annyira megijedt, mint ő.

– Azt a rohadt. Oké, hivatalosan is elképedtem – füttyentett Yurio. – Viszont tök jó, mert nem kell kínlódnom Katsudon tanításával!

Victor biztos volt benne, idegileg ki fog készülni, ha Yuuri tovább gyakorolja az ugrásokat.

⋆~~﴿♦﴾~~⋆


Yuuri nem volt vak.

Napról-napra látta, hogy Victor egyre kedvetlenebb, és tudta, hogy köze van hozzá az edzéseknek. Mióta folytatta az ugrások gyakorlását, Victor maradék jókedve is eltűnt, pedig imádta, amikor azzal ugraszthatta Yuurit, hogy reggelente futás közben lehagyja. Yuuri a szünet alatt kiszaladt a mosdóba, és amikor visszaért, el sem hitte, mit lát.

Victor és Yurio a pálya közepén álltak, Yurio ujja a másik mellkasára mutatott.

– Tudod, mi a bajod, Victor? Gyáva vagy! Rád sem ismerek! – Yurio minden szava rettentően utálatosan hangzott, Yuuri tippje szerint már tíz perce onthatta magából a kiabálást. – Neked is ugyanúgy gyakorolnod kell! Ilyen baromságok mögé bújsz, hogy neked most Yuurira kell figyelned? Veled mi lesz? A legendával, aki lassan már azt is elfelejti, hogyan kell tripla axelt ugrani? – Yurio aztán a jégre mutatott. – Tudom, hogy ott történt a baleset, és tudom, hogy megrázott, de ébredj fel! A vér…

Yurio, állj le! – kiáltott rá Yuuri ijedten, mert Victor most már jelentősen elsápadt. – Nézz már rá, jó?

Victor hirtelen elfordult a fiútól, és gyorsan távozott a jégről. Amikor elment mellette, Yuuri tudta, hogy a másik túlzásba esett a szemrehányásával, és Victornak már ez volt az utolsó csepp a pohárban. Senki nem tudja, hogyan telnek az éjszakáik, nem tudja, Victor mennyire ki van borulva.

– Szerintem csak megsértődött.

– Ne akassz már ki jobban! Te tényleg ennyire vak vagy? Nem látod, hogy tényleg nincs jól?! Nem erőltetheted, hogy gyakoroljon!

– Ne erőltessem?! – háborodott fel Yurio. – Nincs itt Yakov, ki más az, aki belátásra bírja?! Talán, te? Bocs, de Victornak a jégen a helye!

– Yurio! Tudom, hogy mennyire meg akarsz Victorral küzdeni, és emiatt minél előbb a jégen akarod látni, de azért ezt hagyd abba! – Yurióval percekig meredtek egymásra, aztán Yuuri mérgesen otthagyta. Mielőtt eltűnt volna a pályáról, még hátraszólt: – Remélem, nem tettél vele semmi beláthatatlant!

Viszont amikor rátalált Victorra az öltözőben, és ő a padon ült összeroskadva, rájött, hogy a baj most már megtörtént: Victor fehér arccal, és rémült tekintettel meredt a szemközti vitrinre. Yuuri leguggolt elé, és ezt Victor észre sem vette.

– Victor…? – Yuuri már a testtartásából meg tudta mondani, hogy nincs rendben.

– Yuuri. Jól vagyok! – mosolygott, de a mosoly Yuurinak már szörnyen ismerős volt.

– Lehet, Victor, hogy ez a sajtónál működik, de nálam nem. – Victor arca teljesen megváltozott, úgy nézett ki, mint aki épp egy temetésről érkezett. Yuuri kezével bátortalanul előrenyúlt, és félresöpörte a másik homlokából a haját. – Victor, őszintén. Jól vagy?

Victor zavartan félrenézett.

– Nem tudom – suttogta.

– Szerintem most menjünk haza, túl zaklatott vagy – döntött végül Yuuri. Victor cseppet sem nézett ki jól: reszketett, és teljesen leizzadt. Kezet nyújtott Victornak, és felhúzta a padról. – Majd csinálunk valamit, amitől kicsit jobban érzed magad.

Pár lépést sikerült csak megtenni, Victor még jobban remegett, aztán a lábai felmondták a szolgálatot. Yuuri eddig is támogatta, résen volt, így óvatosan lekuporodott vele a földre.

– Én… nem… Nem tudom, mi… van… velem…

Victor még jobban pánikba esett, Yuuri próbált hozzá beszélni, de nem úgy tűnt, mint aki hallja.

– Victor, lélegezz! Lélegezz! Szépen, lassan… – Yuuri két kezével közre fogta az arcát. – Hé, nézz rám! Belégzés… Kilégzés. Figyeld, hogy csinálom! – Victor próbált fókuszálni rá, és azt tenni, amit mond. Úgy tűnt, végre sikerül. – Gyerünk, még… Mindjárt jobb, ugye?

Victor bólintott, hajtincsei izzadtan tapadtak a homlokára, és még mindig nagyon rémültnek tűnt. Nem jobban, mint Yuuri. Neki már volt szerencséje pánikrohamokhoz, de ezt valahogy Victorról nem tudta elképzelni, kívülállóként sem volt kellemes látni ezt.

Victor válla fölött megpillantotta a szótlan Yuriót, akiről fogalma sem volt, mióta állhatott már ott, mert csak Victorra figyelt, hogy megnyugtassa.

– Felhívjak valakit? – kérdezte halkan.

– Hívj taxit.

Yuuri még mindig nem volt képes túltenni magát az értelmetlen veszekedésen, dühös volt Yurióra. Óvatosan felsegítette Victort a földről, de abban a pillanatban minden súly ránehezedett. Yuuri szíve kihagyott egy ütemet.

Victor! – Victor zavartan körbenézett, biztos, hogy elájult pár másodpercig.

– Biztos, hogy taxit hívjak, ne mentőt? – kérdezte Yurio erőtlenül.

– Taxit hívj. Csak nyugalomra és pihenésre van szüksége – motyogta halkan.

– Jól leszek – suttogta Victor halkan az ölelésében. – Nem kell nagy hűhót csapni.

– Azt akkor fogok, ha kikapom Yurio kezéből a telefont, és inkább tényleg mentőt hívok! – Yuuri igyekezett higgadtnak tűnni, és szerencsére a hátuk mögött Yurio nem figyelt arra, mit mond. – Legközelebb szólj, ha rosszul vagy, jó? Ha nem jövök utánad…

Befejezetlenül maradt a mondat, de Victor szomorú tekintetéből látta, hogy megértette. Miután Yurio letette a telefont, kimentek a Jégkastély elé, a taxi már meg is érkezett. Egyikük sem szólt a másikhoz, amíg be nem léptek Yu-tópia kapuján. Yurio csendben eltűnt mellőlük, Yuuri nem is foglalkozott vele. Most az számított, hogy Victor minél előbb ledőljön pihenni, mert még mindig úgy nézett ki, mint aki mindjárt összeesik.

– Ne, hagyd! – szólt rá Yuuri halkan. – Csak dőlj le. Majd később átöltözöl.

Victor tétován bólogatott, és az oldalára feküdt. Yuuri ráterítette a takarót, hogy Victor remegése alábbhagyjon. Már odakinn sem tombolt a hőség, elég hűvösek voltak a helyiségek. Ráadásul úgy tűnt, hidegfront érkezik, mert már eléggé esőre állt az idő.

– Itt maradsz…?

– Igen, itt fogok. – Yuuri leguggolt az ágy mellé, hogy egy szintben legyenek. – Csak előbb szerzek valami vacsorát, és főzök neked teát, rendben? Pihenj egy kicsit.

Victor lehunyta a szemét, és perceken belül elaludt a kimerültségtől. Yuuri még időzött mellette kicsit, aztán minden bátorságát összegyűjtötte, hogy óvatos csókot adjon Victor homlokára.
Mielőtt lelépett volna a konyhába, eszébe jutott Phichit, ezért gyorsan pötyögött neki a laptopjáról pár sort.

y–katsuki: Phichit, ne haragudj, ma nem tudunk beszélni
y–katsuki: Victor rosszul van, mellette kell lennem

⋆~~﴿♦﴾~~⋆


– Ha ideges vagy, sokat eszel.

Yuuri annak reményében menekült a konyhába, hogy ott már ilyenkor senki sem fogja zavarni. Este hat körül már inkább az ital ment, ételt kevésbé kértek, így a konyha nyugisabb volt. A pultnak támaszkodva eszegetett egy extra nagy tál katsudont, és arra várt, hogy a víz felforrjon a citromfű teához. Csak hát a béke igen hamar odalett, hogy magányosan megvacsorázzon.

– Hát most leszarom. – Yuurinak nem volt szokása csúnyán beszélni, és a dühének okozója pedig éppen mögötte állt. – Ez az egy tál nem fog megártani, nem csinálok belőle rendszert.

– Figyelj, bocs, tényleg. Nem gondolkodtam.

Kicsit durván csapta le a pálcikákat, mielőtt megfordult.

– Tudom, ilyen fiatalon nem szokás. Csak az számít, hogy mindenkit minél jobban ösztönözz, nem igaz? Tök mindegy, hogy nincsen jól, és összeomlik tőle!

– Nem tudtam, hogy ez így… hogy ilyen… és… – Yurio inkább elhallgatott.

– Pont te voltál az, aki először szólt, mert beszéltél erről Yakovval. – A teáskanna sípolni kezdett, Yuuri levette a tűzről, a vizet bögrébe öntötte, és beleszórta a citromfüvet. – Szóltam, hogy hagyd abba, de nem, te tovább forszíroztad a dolgot. – Yuuri mély levegőt vett, miután elfordult a pulttól, hogy szembenézzen Yurióval. – Victort mindig erősnek ismerted, de el kell fogadnod, hogy trauma érte, és lehet, ezt egyhamar nem fogja kiheverni.

– Jó, felfogtam – suttogta Yurio.

– Jól gondold meg, mit mondasz, vagy hogy viselkedsz! Ha szerencsénk van, pár nap múlva elmúlik. – Yuuri elővette a tálcát, és rápakolta a teásbögrét, cukrot, citromot. – Tudom, hogy nem lesz könnyű. Próbáld meg úgy, hogy előtte elszámolsz magadban tízig, és csak aztán szólalsz meg, oké? És még csak ne is emlékeztesd a balesetre, nem hiányzik még egy roham.

– Oké, majd igyekszem. – Yurio zsebében rezegni kezdett a telefont, elővette, és csúnyán nézett a kijelzőre. – Mit akar tőlem Phichit?

Yuuri kárörvendően elmosolyodott. Phichit most tulajdonképpen rá lett uszítva Yurióra.

– Mondtam, hogy elmaradt ma a dumamaraton, mert Victor nincs jól. Sem engem, sem őt nem éri el, szóval – Yuuri a hónalja alá kapta a katsudon tálat, kezében a tálcával az ajtó felé manőverezett – kénytelen leszel neki mesélni.

– Ch, remek. – Yurio nem morgolódott tovább, hanem inkább felvette a telefont.

Yuuri vigyorogva hagyta őt a konyhában, majd bemanőverezett a szobába, és lepakolta a cuccokat az ágyra. Makkachin rögtön szimatolni kezdett az ágy mellett. Már éppen fel akart ugrani, de Yuuri kitárta a karját.

– Jaj, maradjál már! Nem emlékszem, hogy bármikor ilyet ettél volna. – Makkachin bambult rá. – Na, ez hülyén hangzott, mindegy…

– Kapott vacsorát, nem?

Yuuri ijedten fordult Victor felé, nem vette észre, hogy ébren van.

– Victor! – A mosoly már a régi volt. – Most már jól vagy?

Victor fáradtnak tűnt, de úgy nézett ki, mint általában. Hátradőlt az ágyban, és elrendezte maga körül a takarót.

– Itt van a tea – adta át Victornak a bögrét. – Bocsi, még elég forró lehet.

– Igen, azt hiszem – szisszent fel Victor, ahogy véletlenül hozzáért a bögréhez. Inkább az éjjeliszekrényre száműzte kicsit. – Látom, sajátos vacsorát találtál magadnak. – Aggódva figyelte, hogy Yuuri két nagy falatot megrág. – Ideges vagy.

Yuuri fel akart kiáltani, hogy Ki nem tudja még, hogy ha ideges vagyok, sokat eszek?!, de inkább csak annyit mondott:

– Inkább edd meg. Túl sok kalória – motyogta, és Victor ölébe tette a tálat. – Nem kéne visszatérnem ahhoz az életmódhoz, amire most emlékszem. Különben is, azt hiszem, már régen jól laktam, csak le kellett vezetni a feszültséget.

– Ne haragudj, hogy megijesztettelek – mondta végül Victor, kedvtelenül eszegetve a katsudont. – Még sosem történt ilyen.

– Igen, tudom. – Yuuri szavaira Victor döbbenten felnézett. – Ne értsd félre, nem emlékszem. De akkor tudtam, hogy ez még nem eshetett meg veled, első alkalomnak tűnt. Szerintem pár napig kerüljük a jégpályát, jó? Ha átalszod az éjszakákat, akkor talán lehet róla szó. Eleve azért jöttünk haza nyáron, hogy pihenjünk, nem? – Victor tétován bólintott. – Akkor pihenünk. – Fejével a tea felé intett. – Ha ettél, azért azt idd meg. Citromfű tea, nyugtató hatású.

– Igen, tudom. – Victor félrerakta a maradék ételt, és a tea ízesítésével foglalkozott. – Elég sokat iszod, főleg a versenyek előtt.

– Nézzünk valami filmet? – kérdezett rá Yuuri. – Valamit, amire én nem emlékszem, de szerettem?

Victor felnyögött.

– Este zombis film? Na még csak az kéne. – Yuuri halkan kuncogott, Victor már ezek szerint nagyon ismerhette a filmnézési szokásait. Megkaparintotta a maradék katsudont, hiszen az a pár falat már nem oszt vagy szoroz. – Vígjátékhoz sincs kedvem… nem lehetne csak…?

– Hmmm…? – nézett fel Yuuri a tálból. Victor mintha elpirult volna. – Mi az?

– Nem lehetne – kezdett bele halkan ismét Victor –, hogy csak… feküdjünk, és átölelj?
Még szerencse, hogy már lenyelte a falatot, mert most biztos a torkán akadt volna. Hosszú másodpercekig meredt Victorra, mire ki bírt valamit nyögni.

– És az segít...? – kérdezte gyengén. Victor tétován bólintott. – Oké. Csak előbb ezt megeszem, meg rendbe teszem magam, jó? Te csak idd meg addig a teádat.

Yuuri igyekezett a szokásos esti rutinon túllenni, és nem megvárakoztatni Victort. Már sokszor eszébe jutott, vajon milyen érzés lehet, hogy a példaképét átöleli. Már előtte is megvigasztalta Victort egy rossz rémálom után, de ez újabb lépcsőfok lenne a férfihez való közeledésben. Gyorsan megszabadult a szennyestől, pár percig időzött a fürdőben, aztán vissza is tért a szobába.

Victor már majdnem elaludt, mire visszaért. A teát megitta, és most az oldalára fekve, homlokráncolva, lehunyt szemmel szorította a párnája sarkát. Yuuri halkan mellé ült, mire Victor halvány mosollyal felnézett rá, és némán odahúzódott hozzá. Yuurinak addig fel sem tűnt, hogy visszatartja a lélegzetét, míg nem Victor odabújt hozzá. Feje Yuuri álla alá került, karjával pedig átölelte a másik mellkasát. Yuuri tekintete az arany gyűrűre siklott, és csak később jött rá, hogy nem viszonozza az ölelést. Victor aztán perceken belül elaludt a hirtelen jött kimerültségtől.

Yuuri most látta közelről Victor kezén a gyűrűt. Victor már nagyon mélyet aludt, így Yuurinak most esélye volt óvatosan megfogni a férfi kezét, és szemügyre venni az arany karikát. Furcsa érzések áramlottak át az érintéstől, de Yuuri nem tudta azonosítani őket. Csak azt tudta, hogy megrémült tőle.

Lehunyta a szemét, hogy ő is pihenjen kicsit. A gyakorlás minden erejét kivette, mert még nem szokott hozzá az edzéshez. Persze túl szép is lett volna, hogy éjszaka bármit is tudjon aludni.
Számított Victor rémálmaira a ma történek után, de az egész éjszaka felülmúlta az eddigieket. Csodálkozott, hogy senki sem jelent meg a kiabálás miatt a küszöbön, amikor Victor lidérces álomból felriadva nem hitte el, hogy Yuuri nincs veszélyben.

Yuuri amúgy is fáradtnak érezte magát, de amikor órákig kellett bizonygatnia a pánikba esett Victornak, hogy nincsen semmi baj, az teljesen kikészítette hajnal négyre. Victor aztán nagy nehezen elaludt az ölelésében, Yuuri óvatosan kimászott mellőle, és felfrissítette magát a fürdőszobában. Amikor visszatért, gondolt egyet, és ledőlt a kutyus mellé a földre, tekintetével a plafont bámulta, ahol már beszűrődtek a hajnal fényei.

– Makkachin, remélem, egyszer rendbe jön az életünk – motyogta neki, aki orrával bökdösni kezdte a vállát. Yuuri átkarolta, és mélyet sóhajtott. – Tudom, tudom. Én is aggódok érte.
Yuuri végül hajnalban aludt talán másfél órát.

Ébredés után első dolga volt elcsórni Victor telefonját. A férfi végre mélyen, nyugodtan aludt. Csak a szanaszét álló haja, és a belegabalyodott takaró mutatta, hogy az éjszakája nyugtalan volt. Yuuri még percekig ücsörgött mellette, óvatosan megigazította a takaróját, és – szinte már reflexből – kisimította a tincseket a szeméből. Victor még csak meg sem mozdult, amire Yuuri elmosolyodott. De aztán eszébe jutott, mit is akart az előbb.

Halkan kimászott a takaró alól, megkerülte az ágyat, és pillanatok alatt megszerezte a telefont. Csendesen elhúzta az ajtót, majd elbújt a fürdőben, remélve, hogy senki sem jár arra ilyen korán, és nem fog hallgatózni. Ma nyoma sem volt a nyárnak, így mindenki nagy eséllyel alszik még a borús idő miatt.

Mázli, hogy a telefon bekapcsolva maradt, és még kóddal sem volt védve. Bár ez nem valami szerencsés, ha valaki ellopja a telefonját. Ó, a galéria… nem kéne megnézni. De nyilván azok a képek lesznek ott is, amiket az Instagramra is feltöltött. Yuuri megrázta a fejét, és a telefonkönyvben megkereste az orvosa telefonszámát.

Oh, Mr. Nikiforov, nem számítottam rá, hogy ilyen hamar hív.

– Üdvözlöm, Mr. Akimoto, Yuuri vagyok – üdvözölte Yuuri japánul. – Elnézést, hogy ilyenkor keresem.

Jó reggelt! Nem zavar, örülök, hogy olyankor keres, amikor tudunk is beszélni. Mi történt? – kérdezte aggódva Akimoto.

– Azért hívom, mert most már tényleg aggódom, azt hiszem, Victor tényleg nincsen jól. – Yuuri gondolkodott kicsit, hogyan fogalmazza meg a tegnapiakat. – Tegnap a jégpályán kiborult, és elájult pár pillanatig. Remegett, izzadt, szédült, szaporán vette a levegőt… pánikrohamot kapott, és nem mondom, hogy nem ijedtem meg.

Akut stressz reakció egyértelműen – sóhajtotta Akimoto. – Voltak ezeken kívül más tünetek? Arra gondolok, és bocsánat, hogy ezt mondom: agresszív vagy veszélyes volt önmagára vagy másokra? Vagy esetleg úgy tűnt, nincs jelen mentálisan?

Yuuri elsápadt, amikor belegondolt, hogy lehetne ez még rosszabb is.

– Nem, ilyesmi nem történt. Sőt, a tegnapi kivételével úgy tűnt, kezd minden rendbe jönni. Ugyanis kiderült, éjszakánként nem alszik rendesen, folyamatosan rémálmok kínozzák. Azt hiszem, mellettem valamennyire sikerült megnyugodnia, és az éjszakák is jobban teltek.

Ha így van, nem lesz baj. – Akimoto szavai tényleg biztatónak tűntek. – Amondó vagyok, ha maga mellett javulást mutatott az állapota, várjunk pár hetet. Azért ha a fent említett tünetek észleli, mindenképpen szóljon, rendben?

– Igen, természetesen. Nagyon köszönöm, hogy időt szakított rám!

Yuuri nagy sóhajjal engedte le Victor telefonját, és nekidőlt a hideg csempének. Hála az égnek, még nem súlyos. Az éjszaka történtek után nem tudta volna ezt mondani, ijesztőnek nézett ki a helyzet.

Visszatért a szobába, Victor még mindig ugyanúgy aludt, viszont Makkachin elfoglalta az ágy másik felét. Lopakodva visszarakta az éjjeliszekrényre a telefont, aztán csúnyán nézett a kutyusra, aki elfúrta az orrát, és úgy tett, mintha nem látta volna. Mindegy, akkor előbb készít teát, aztán kipaterolja a helyéről. Mert igen, az bizony mostanság az ő helye és pont.

Fél órával később Makkachin szembejött vele a folyosón, úgyhogy a probléma elhárítottnak lett nyilvánítva, és Yuuri boldogan bújt vissza Victor mellé az ágyba. Kinyitotta a maga mellett hagyott laptopot, hogy elfoglalja magát, amíg Victor nem ébred fel. Odakint halkan dörgött, és esni kezdett.

Nem sok idő telt el, de Yuuri minduntalan Victor telefonja felé nézett. Párszor el is érte, hogy meghaljon a játékban.

– Ó, legyen! – morogta, lecsukta a laptopot, aztán visszaszerezte a telefont.

Törökülésbe helyezkedett, háttal az alvó Victornak, és rögtön megnyitotta a galériát. Már majdnem böngészni kezdte a legnagyobb képeket tartalmazó mappát, amikor megakadt a szeme a DANCE-GPF mappán.

– Mi a…? – motyogta rémülten, mert nem emlékezett rá, hogy a banketten különösképpen bárki is táncolt volna. – Na ne, ezt nem hiszem el.

A mappa tele volt képekkel… amint Victorral együtt táncolnak. Micsoda?! Miért nem emlékszik erre...? A bankettről az egyetlen emléke a finom pezsgő volt. Oké, ez lehet, hogy mindent megmagyaráz…

– Mit csinálsz ilyen elmélyülten? – kérdezte a háta mögött valaki, és állát a vállára támasztotta, hátulról átölelve őt.

Yuuri ijedtében a telefont az ölébe ejtette.

– Túl hangos voltam…? – kérdezte vékony hangon, és szinte érezte, hogy lángol az arca.

– Hm, úgyis mondhatjuk. – Yuuri megpróbálta észrevétlenül a takaróba bugyolálni a telefont. – Yuuuri. Mit csinálsz a telefonommal?

– Őszintén, nem is tudom. Talán sokkot kapok?! – Yuuri felvette a telefont, és megmutatta a képet, amit épp nézett. – Ez micsoda, de tényleg?

– Jah, ez? Életem legszebb estéje képekben.

– De… én erre emlékeztem a baleset előtt? – Yuuri végigpörgette a képeket. – Úgy nézem, szuperül éreztem magam ahhoz képest, mennyire pocsékul voltam. – Victor nem mozdult, és egy szót sem szólt. – Victor?!

– Erre sosem emlékeztél – suttogta végül Victor. – És nem akarok megint veszekedni. Emiatt már egyszer összevesztünk.

– Szuper – morogta Yuuri. Bármennyire is dühös volt, nem tudott most Victorra haragudni, ahogy hátulról átölelte, és az állát még mindig a vállán pihentette. De nem bírta ki, hogy ne kérdezze meg: – És miért?

– Mert rettentően kínosnak találtad a dolgot. Ugyanis… a banketten ott voltak a bírák is, te pedig mindenki szeme láttára átöleltél, és meghívtál magatokhoz, illetve megkértél arra, hogy az edződ legyek, ha sikerül megnyerned a táncpárbajt. – Yuuri úgy érezte, hogy az arca a vörösből most már átváltott a falfehér árnyalatába. – Yuuri. Ez régen volt, ne emészd magad miatta. Szerintem mindenkinek ez volt a legjobb bankettje. Mindig szörnyen unalmasak az ilyenek.

Yuuri megint a képeket nézte, ahol régi önmaga alsónadrágban… kivel is? Chrisszel rúdtáncol.

– Rettentően szégyellem magam – motyogta. – Túl sokat ittam. Öhm… ezek szerint megnyertem a táncpárbajt?

Victor ezúttal halkan felnevetett.

– Mintha egy hangyányi esélyem is lett volna rá, hogy nyerjek. – Victor aztán elhúzódott, és megvárta, amíg Yuuri felé fordult. – Remélem, tudod, hogy nem egy táncpárbaj miatt lettem az edződ! Gyönyörűen korcsolyázol, a tested szinte zenél. Miután láttam, hogy előadod a programomat, az volt az utolsó lökés, hogy kezdjek végre valamit az életemmel.

Yuuri csendben hallgatta a másikat, és teljesen elszomorodott, mert mégis vannak olyan dolgok, amikre sosem fog emlékezni. Az elmúlt napokban pedig megtanulta, hogy mekkora értékük is vannak a közös emlékeknek.

– Egyébként hogy vagy?

– Ezt inkább nekem kéne kérdeznem – mosolyodott el Victor, ujjait Yuuri arcához érintette. – Semmi fejfájás? – Yuuri morcosan elkapta Victor kezét, és leszorította. – Jól vagyok!

– Persze. Oké. Talán most elhiszem. – Yuuri felmutatta a telefont. – Ugye nem gondolod, hogy azért csórtam el, hogy képeket nézegessek rajtuk?

Victor minden jókedve eltűnt.

– Beszéltél Akimotóval. Nem kellett volna.

– Nem kellett volna?! Tegnap összeestél! Egyáltalán emlékszel, hogy mi történt az éjszaka? – Victor megrázta a fejét. – Talán jobb is, mert elég, ha csak én emlékszek, milyen szörnyű volt!

– Sajnálom – mondta Victor alig hallhatóan, és lesütötte a tekintetét, így a haja eltakarta az arcát.

– Ne sajnáld – közölte már Yuuri nyugodtabban. – Nem tehetsz róla, hogy ennyire megrázott a baleset.

– Csak ki kell vernem a fejemből a dolgot, de nem lesz egyszerű. Nincsen semmi bajom.
Yuurit most már halálra idegesítette ez a tagadás. Félresöpörte Victor haját, és megvárta, amíg felnéz.

– De van, és neve is van: akut stressz reakció. Victor, be kell látnod, hogy trauma ért! Az első lépés a gyógyulás felé, ha végre elismered, hogy nem vagy jól! – Victor könnyes szemmel figyelt. – Remélhetőleg a stressz megszűnte után a tünetek gyorsan csökkennek, és ha szerencsénk van, néhány nap alatt meg is szűnnek. Múltkor itt voltam melletted, már javulást mutattál. Nem akarom, hogy továbbra is egyedül küzdj meg ezzel! Ne tagadj. Csak úgy leszel túl rajta, ha melletted leszek. És melletted is akarok lenni, érted?

Victor arcán legördült egy könnycsepp. Yuuri hirtelen magához húzta Victort, aki annyira meg is lepődött, hogy megdermedt az ölelésében, de végül ellazult, és halkan sírni kezdett. Yuuri nem mondott többet, inkább csendben, szorosan tartotta Victort, amíg el nem apadtak a könnyei. Talán fél óráig ültek csendben az ágyon, mire a férfi megmozdult, és motyogva elnézést kért.

– Semmi baj – mondta halkan Yuuri.

– Talán most már nézhetünk valami zombis filmet, nem igaz? – kérdezte Victor, és fejével az ablak felé intett. – Ahogy elnézem, ma egész nap szakadni fog.

– Na igen, ennyit a pihenésről. Nem sok közös programot lehet csinálni ilyen pocsék időben – morogta Yuuri, és átnyújtotta Victornak a laptopját. – Van ötleted, mit nézzünk?

– Hmmm. – Victor gépe percek alatt betöltött, és rögtön a Netflixre ment. – Kitalálunk valamit, ne aggódj. Aztán délben reggelizünk, oké? Kellenek ilyen napok, hogy egész végig ágyban maradjunk, ugye? – Yuuri bólogatott. – Majd holnap vagy azután kitalálunk valami más programot pihenésképpen.

Az egész délelőttöt Walking Dead nézésével töltötték. Victor annyira nem volt vidám tőle, mert olyan évadot kellett végignéznie, amire Yuuri nem emlékezett, és még csak nem is volt jó. De nem ez volt a lényeg, hanem hogy végre együtt töltötték az időt, amiről régen Yuuri álmodni sem mert.

Dél körül elmentek tisztálkodni, aztán az onsenben eltöltöttek egy órát, és csak aztán mentek az étkezőbe valami reggeli-ebédet szerezni. Yuurinak erőlködnie kellett, hogy ülve vagy hogy egyáltalán ébren maradjon, mikor leült az asztalhoz. A kemény edzések és az éjszakázás kellőképpen megtették a hatásukat, mert miután Victor elment, hogy hozzon számukra valami finom fogást, Yuuri azt már nem tudta megvárni. Arra ébredt, hogy valaki gyengéden rázza a vállát.

– Yuuri! – szólt rá Victor kedvesen. – Nem ez a legkényelmesebb hely az alvásra! Ébresztőőő.
Yuuri meg sem mozdult, és hagyta, hogy a fáradtság magával sodorja. Nem sikerült teljesen visszaaludnia, mert hallotta, hogy felette beszélgetnek.

– Totál KO. Napok óta szakadatlanul gyakoroltatok, nem is értem, hogy sikerült eddig a hülye edzésterved mellett ébren maradnia.

– Nem azért van. Nem tud tőlem éjszaka pihenni.

– Khm, történt valami éjszaka?

– Mi? Dehogy.

– És szeretnéd, hogy történjen?

Yurio!

– Bocs, csak szerettem volna tudni, hogy haladtok.

– Nem úgy, ahogy én szeretném – morogta Victor. Valaki a tányérokkal csörömpölt, többen beszélgettek felettük, Yuuri pedig a lármától függetlenül lassan kezdett visszaaludni, csak éppen Victor még mindig nem hagyta békén. – Gyere, Csipkerózsika!

Yuuri érezte, hogy Victor felhúzza az asztalról, aztán pillanatok alatt felveszi az ölébe. Ó, a fenébe. Erről is mennyit álmodozott régen, de most biztosan nem álmodik. Feje Victor vállán pihent, és erős karok vitték tovább a szobába. Mihelyst a feje a párnához ért, végre teljesen elaludt.

Bánatára egyedül ébredt. Még jobban elszomorodott, amikor az ablakon kinézve rájött, hogy már este van. Megint egy végtelenül unalmas, és kárba veszett nap. Sóhajtva nyitotta fel a laptopját, hogy beszéljen Phichittel, de pár perc után kiderült, lélekben nagyon máshol jár.
Phichit csettingetni kezdett maga előtt.

– Hé, Yuuri!

– Bocs, itt vagyok.

– Nem úgy tűnt. Árnyéka vagy önmagadnak. Valami baj van? – kérdezte aggódva Phichit. – Victor?

Yuuri mélyet sóhajtott.

– Jobban megviselte a baleset, mint azt bárki is gondolta volna. Nem tud aludni éjszakánként, és a korcsolyázás sem megy neki. Már beszéltem erről az orvosommal is, remélem, javulni fog. És valahogy az én éjszakáim sem telnek emiatt valami szuperül.

– Ó. – Phichit elszomorodott. – Remélem, minden rendbe jön.

– Én is remélem. Bocsánat, hogy nem akkor hívtalak, amikor megígértem.

– Áh, nem tudhattad, hogy más programom van. Semmi baj! El is köszönök, és írjál, mi történik! Nem szeretnék semmiről sem lemaradni, oké?

Yuuri rámosolygott, mielőtt bontotta a kapcsolatot. Megdörzsölte a halántékát, és azon gondolkodott, hogy mihez kezdjen, mikor Victor megjelent tálcával a kezében.

– Remélem, a vacsorát nem hagyod ki. Nem ettél ma még semmit sem.

– Hm, köszönöm. – Victor ledőlt Yuuri oldalára, és könyökölve figyelte, hogy Yuuri nekikezd a rizsnek. – Bocsánat, hogy a mai napot is tönkretettem. Amúgy hogy vagy?

– Jól leszek. Én inkább miattad aggódom. Én vagyok az, aki tönkreteszi a te éjszakáidat.
Yuuri megrázta a fejét.

– Nem tehetsz róla. Ez az egész miattam történt. – Victor most már elég csúnyán nézett. – Tudod, hogy értem. Hagyjuk.

Yuuri nem tudta kiverni a fejéből a párbeszédet, amit akkor hallott délben, hogy Victor is szeretné, hogy történjen valami köztük. Oké, Yuuri is ezt akarta. Akkor itt a lehetőség, hogy a korcsolyázás helyett más közös programokkal is foglalkozzanak. Victor csendesen nézte, hogy megeszi a vacsoráját, Yuuri pedig addigra elég bátorságot gyűjtött ahhoz, hogy megkérdezze:

– Nem sokára elvonul ez a szörnyű idő… nem mennénk ki a strandra?

– Azt hittem, már meg sem kérdezed! – felelte boldogan Victor.

⋆~~﴿♦﴾~~⋆


Ahogyan Yuuri most jelenleg visszagondolt, ez a pár nap volt eddigi életében a legemlékezetesebb. Kiskorában sokat álmodozott arról, hogy eltöltsön Victorral egy hetet, és amikor egyre idősebb lett, inkább másképp szerette volna elütni Victorral azt a pár napot. Még arról is álmodozott, ha egy jégre kerülnek, az utána lévő banketten együtt táncolhatnának. Az legalább valóra vált, még ha nem is tudta felidézni.

Minden nap minden percét együtt töltötték. Yuuri kedvenc időszaka az este volt, amikor a közös vacsora után még elmentek a partra sétálni, és Victor mindenféle érdekességeket mesélt Oroszországról. Yurio mindeközben kiharcolta, hogy Takeshiék felügyeletével használja a jeget, így nem lógott a nyakukon. Yuuri nem bánta, mert nem biztos, hogy mások jelenlétében átölelte volna Victort, vagy csak pusztán megszokásból megsimítsa az arcát.

Szerencsére sor került az ígért strandolásra is. Az időjárás eléggé kiszámíthatatlan lett, a frontok jöttek-mentek, úgyhogy gyorsan kihasználták a lehetőséget, és egy teljes napot kint töltöttek. Tikkasztó meleg ígérkezett, így rajtuk kívül rengetegen voltak még a strandon.

Yuuri próbálta kerülni a vizet, de Victor megígérte, hogy csak derékig mennek be, így nem kell aggódnia a gyógyulandó sérülése miatt. Persze mihelyst beértek, Victor első dolga volt képen locsolni a sós vízzel, Yuuri pedig bosszúból kétszer annyival vágott vissza. Délutánra fáradtan bevonultak a napernyő alá, Yuuri pedig elszundított.

Egyszer csak hirtelen felriadt, de aztán rájött, hogy semmi az ok ijedtségre, csupán a sirályok vonultak el felettük. Fáradtan kinyitotta a szemét, és meglepődve azonosította be egy végtelenül ismerős könyv borítóját, a még ismerősebb csupasz, vonzó mellkassal. Victor könyökölve támaszkodott, és elmélyülten olvasott.

– Metró 2033…? – Yuuri felkönyökölt, mert nem hitte el, amit lát. – Nem gondoltam, hogy ilyesmit olvasol, mikor tele van mutánsokkal meg mindenféle, khm, szörnyűségekkel.

Victor leengedte a könyvet, és halvány mosollyal nézett rá.

– Te ragaszkodtál hozzá, ez a te könyved. – Victor azért kelletlenül pillantott vissza a könyvre. – Bár azt hiszem, egy darabig nem utazom metróval – vallotta be végül, mire Yuuri hangosan felnevetett.

Nem kellett volna. Halkan felszisszent a fejébe nyilalló fájdalomtól, és visszadőlt a puha törölközőre.

– Minden rendben van? – kérdezte aggódva Victor.

– Jól vagyok. – Yuuri megdörzsölte a szemét. – Csak a fáradtság.

Victor nagyon bűnbánó arcot vágott.

– Neked a gyógyulásra kéne koncentrálnod, nem a rémálmaimra.

– Már szinte alig vannak, ez meg el fog múlni. Detroitban is sokat éjszakáztam, most sincs különbség. – Yuuri lassan felült. – Bár azt hiszem, kicsit fáj a fejem, de egyébként jól vagyok, tényleg.

– Oké. Utálnálak eltiltani a jégtől. – Victor törökülésbe helyezkedett mellette, és átnyújtotta az üveget. – Tessék. Nem nagyon láttalak ma inni, lehet, az a baj.

Yuuri bólintott, és igyekezett eltüntetni a fél literes palack nagyját. Miután visszaadta az üveget, ismét Victor aranygyűrűjére pillantott. Nem tudta megmagyarázni az érzést, ami ekkor eluralta, és ez már kezdett rettentő zavaró lenni. Az elmúlt napokban is megőrült ettől.

– Nem sokára úgyis menned kell a következő kontrollra és varratszedésre, meglátjuk, Akimoto mit mond.

Yuuri hirtelen máshová csöppent, amikor ismét meghallotta a sirályokat.

– Amióta idejöttél, ha korán reggel meghallod a sirályokat, mindig Szentpétervár jut eszedbe – szólalt meg hirtelen Yuuri. – Sosem gondoltad, hogy elhagyod a várost, így sosem figyeltél fel a sirályok énekére.

Victor lélegzete elakadt. Alig találta meg a hangját.

– Emlékszel!

– Arra is emlékszem, hogy megkérdezted, mit szeretnék, mi legyél nekem. Te a szeretőt mondtad, én azt, hogy csak Victor legyél.

– Így igaz – bólintott Victor egyetértően.

Yuuri inkább nem tette hozzá, hogy az a része ragadta meg legjobban az emlékezetét, hogy Victor azt mondta, majd így mutatja ki a szerelmét. Ezek szerint mégis megtette, és megcsalta a menyasszonyát? Yuurinak a gondolkodásba inkább még jobban belefájdult a feje. Inkább visszadőlt, és lehunyta a szemét.

– Lehet, ezért fáj a fejed megint – szólalt meg fölötte Victor. Gyengéden cirógatta Yuuri halántékát.

Yuuri belesimult az érintésbe. Istenem, annyira magáénak akarta tudni Victort… De ha így is volt, biztos, hogy elvette mástól, ami nem jó dolog. Még ha nem is tudatosan, de megtörtént.
Aznap este Victor eltűnt beszélni az edzőjével, így Yuuri magára maradt a gondolataival. Talán nem minden az, aminek látszik? Nyilvánvalóan nem most először habarodnak egymásba. Ez már régebben elkezdődött.

Yuuri sóhajtva fordult meg az ágyon, maga alá gyűrte a párnáját, és belefúrta az arcát.

Bármennyire is szép volt az elmúlt pár nap, nyilvánvaló, hogy ő tehet arról, hogy Victort elhagyta az a titokzatos menyasszony. Az az illető pedig biztosan gyűlöli érte. Most, hogy Victor rémálmai megszűntek, és lehetősége akadt éjszakánként rendesen aludni, olyan furcsa álmai voltak, hogy Yuuri tényleg úgy vélte, hiba volt ennyire közelednie Victorhoz.

⋆~~﴿♦﴾~~⋆


Victor aggódva méregette Yuurit.

Látta már fáradtnak, kimerültnek, de a mostani tekintetében olyasmi volt, ami idegen volt számára. Sőt, talán pont ez volt a jó kifejezés. Yuuri mostanság úgy nézett rá, mintha idegen lenne. És újabban úgy is viselkedett. Pedig az elmúlt időszakban annyira boldogok voltak, Victor nem is emlékezett rá, mikor mulattak ennyit. Mindig volt egy verseny, ami keresztbe tett a közös programokban, és folyton csak az edzésre kellett koncentrálni.

Miután visszatértek az edzéshez, Yuuri határozottan távolságtartó lett. Victor folyamatosan kereste a saját viselkedésében az okot, de nem jött rá.

– Aludtál egyáltalán valamit éjszaka? Nem emlékszem, hogy felébredtem volna.

Yuuri megdörzsölte a szemét, mielőtt válaszolt volna.

– Azt hiszem… csak olyan hülyeségeket álmodtam. Vagyis, lehet emlékek voltak.

Victor elgondolkodva dörzsölgette az állát, közben a gyűrűje megcsillant a fényben.

– Jól van, ma hagyjuk az ugrásokat – döntött végül, amitől Yuuri kiakadt.

– De alig van időm! Jó, oké, lehet, hogy valamikor tényleg tudtam ennyiféle négyszerest ugrani, de komolyan, nem kéne azon lennünk, hogy gyakoroljak?

– Hogy megint összeess a jégen? – kérdezett vissza Victor fáradtan.

Yuurinak rögtön déjŕ vu-ja támadt.

– Vitatkoztunk már erről máskor is? – Victor nem válaszolt, de nem is volt rá szükség, így is le tudta róla olvasni a választ az arcáról. – Oké, úgy sem tudom azt a rövidprogramot, amit elvileg tudok, de még mindig nem igazán… és akkor még ott a szabadprogram is. – Yuuri mindkét kezét az arcára szorította, és úgy motyogta: – Victor… három hónap múlva lesz a Korcsolya Amerika, mondd, hogy fogok így felkészülni?

– Az agyad nem emlékszik, de a tested igen. Nem lesz baj. – Victor a jobb kezét nyújtotta felé, Yuuri tekintete megint a gyűrűre esett, mielőtt bal kézzel elfogadta. – Jól vagy?

– Persze, nincsen semmi baj – felelte rögtön Yuuri, és intett Victornak, hogy álljon arrébb. – Akkor ugrások nélkül viszem végig a rövid programot.

Victor nem akart több feszültséget teremteni azzal, hogy közölje, ennél pocsékabb előadást még nem látott tőle. Látszott rajta, hogy konkrétan a magánéletük foglalkoztatja, így még egy fikarcnyi csábításos gesztust sem volt képes előadni.

– Oké, szerintem mára elég ennyi – döntött végül Victor. – Teljesen felesleges tovább gyakorolni, ha a gondolataid máshol járnak.

Yuuri még csak nem is reagált a mondanivalójára. Előbb teljesen kibukott azon, hogy készül fel a versenyre, most meg nem érdekli?

– Együtt vacsorázunk? – próbálkozott Victor, de tudta, hogy felesleges.

– Más dolgom van. Ne haragudj, de mennem kell – mondta Yuuri türelmetlenül, és mielőtt Victor megszólalt volna, szerelme már egyedül is hagyta a jégen.

Victor ezek után tudta, hogy nem fog hazamenni. Elege van. Annyit küzdött értük, és úgy néz ki, minden hiábavaló volt.

⋆~~﴿♦﴾~~⋆



Yuuri utálta, hogy ennyire ridegen viselkedett Victorral, de valahogy most már végére kellett járnia annak, ami egész végig foglalkoztatta.

Így hát első dolga volt biztosítani a környéket.

A szülei eléggé lefoglaltak voltak a vendégek miatt, ők semmiképpen sem kapnák rajta a dolgon. Mivel tényleg elég sokan fürödtek a nagy meleg miatt az onsenben, így a testvére is teljes erővel segédkezett a vendégseregnél. Yurio pedig állítólag pont a nyüzsgés miatt lépett le vásárolni, és további felsőket beszerezni, hátha megint újabb macskás kincsekre tesz szert.
Victor, nos… Valószínűleg még órákig fog magában korcsolyázni, és esélytelen, hogy visszaérjen. Yuurinak fájt, hogy olyan tartózkodóan viselkedett Victorral, de valahogyan le kellett ráznia, és utánanézni a dolgoknak.

Még egyszer óvatosan körbenézett, a biztonság kedvéért még az ajtót is elhúzta. Leguggolt a jobb oldali éjjeliszekrényhez, és fentről lefelé elkezdte átkutatni a fiókokat. A meglepőbb az egészben az volt, hogy néhány könyvet fedezett fel, mégpedig a Metro további két folytatását, amik elvileg az övék. Az ágyra könyökölt, és töprengve körbenézett. Vajon hova tehetne Victor egy számára kedves tárgyat? Elvégre a párját a kezén hordja…

Yuuri megkerülte az ágyat, aztán a másik éjjeliszekrénnyel próbálkozott. A legfelső fiókot kihúzta, és el sem hitte, hogy ilyen hamar megtalálja. Pici, sötétkék bársony tasak, teljesen egyértelmű volt, hogy mi lehet benne. Tétován nyúlt oda, hogy megnézze.

Kinyitotta, és a tenyerébe esett az aranyláncra felfűzött aranygyűrű. Yuuri csak nézte. Teljesen ugyanaz volt, amit Victor is visel. Yuuri mélyet sóhajtott, mert ez is csak azt bizonyítja, hogy az illetővel szakított, és az visszaadta a gyűrűt.

Remegő kézzel rakta vissza, ahol találta. Annyira szerette volna, hogy ez ne legyen igaz, ne ő legyen az az ok, amiért az az illető elhagyta Victort. Valami még történhetett. Hiszen miért hordja Victor a gyűrűt, ha hozzá ragaszkodik?

Yuuri feje már megint belefájdult a sok gondolkodásba. Úgy döntött, hagyja az egészet a fenébe, majd csak kiderül valami később. De azt tudta, hogy most egyedül akar lenni. Remélhetőleg, erre esély is lesz a vacsora után, mert akkorra a vendégek többsége már nem marad az onsenben.

Egyedül vacsorázott a laptopja előtt. Ma Phichit nem ért rá, de Yuuri nem is bánta. Nem igazán akart beszélni senkivel sem, úgyhogy a szokásos terápiát alkalmazta: órákig játszott. Miután odakinn elcsendesedett minden, kimerészkedett a hátsó medencébe, hogy órákig ázzon benne. Mivel a családjáé volt az onsen, senkit sem érdekelt, hogy éjfélig maradt kinn. Kezdett leragadni a szeme, akkor jött rá, hogy ideje már visszatérni a kényelmesebb alvóhelyhez.

Az utóbbi időben visszahúzódóbban viselkedett Victorral szemben, de ugyanúgy mellette aludt, nem akarta, hogy a másik rémálmai visszatérjenek. Sőt, valójában Victor mellett akart maradni, csak a lelkiismeretével nem tudott elszámolni.

Még így éjfél tájékán sem hűlt le rendesen a levegő, de szerencsére már a szobák kihűltek annyira, hogy aludni tudjon. Remélhetőleg már Victor is rég alszik, és nem tűnik fel neki a hiánya. Persze amint félrehúzta az ajtót, nem az fogadta, amire gondolt.

– Mi a fene…? – suttogta értetlenül az üres szobának.

Az ágy ugyanolyan érintetlenül nézett ki, mint ahogy Yuuri utoljára látta, amikor itt járt. Victornak semmi nyoma… hol a fenében lehet?

Yuuri szörnyű érzés uralkodott el. Victor eltűnésének a nyilvánvaló viselkedése lehetett az oka. Gyorsan törökülésbe helyezkedett az ágyon, és bekapcsolta a laptopot.

y-katsuki: Yurio, ébren vagy?

Yuuri türelmetlenül dobolt az ágyon, és abban reménykedett, hogy nem kell végigcsörtetnie az egész házon, hogy eljusson Yurióhoz. Szerencsére percek múlva válasz is érkezett.

yuri-plisetsky: mi van, katsudon??
y-katsuki: Bocs, hogy zavarlak, bár gondolom, nem aludtál… Van ötleted, hol van ilyenkor Victor? Késő délután óta nem láttam.
yuri-plisetsky: mindig a nagahama ramenben kajál, valószínűleg megint hajnalig vedel
y-katsuki: Megint?
yuri-plisetsky: jha, elég gyakran így nyomja. de bocs, éppen live-dumálok
y-katsuki: Ok, kösz, megyek, és összeszedem.

Hajnalig vedel… Remek. Yuuri nem emlékezett arra, Victor milyen lehet részegen, de az biztos, hogy ma éjszaka ezt megtudja. Gyorsan lecsukta a laptopot, aztán elindult a Ramenbe.

Egészen hamar odaért, és meglepetésére Makkachin szaladt oda hozzá. Ahol ő van, ott biztosan Victor is.

– Ó, te jó ég – motyogta Yuuri, amikor megpillantotta a kusza hajú Victort a Ramen előtti járdaszélen üldögélve. Gyorsan odament hozzá, és rémülten sérüléseket keresett rajta. – Victor, elestél? – kérdezett rá aggódva.

– Yuuuri! – Victor fókuszálatlanul bámult fel rá. – Mih… én? Nem. Vagy legalábbis azt hiszem. – Megpróbált felállni, de a Makkachin-féle támaszték nem maradt nyugton, így visszaesett. – Azt hiszem, kicsit sokat… ittam.

Yuuri nagyot nyelve figyelte a szerencsétlen férfit. Victor Nikiforov, akire mindig is felnézett, csodálta a jókedve és a kreativitása miatt, aki most egy eldugott kisvárosban, az éjszaka közepén részegen ücsörög a padkán egy japán tucatkorcsolyázó miatt. Yuuri úgy érezte, mindjárt rosszul lesz a gondolattól, hogy milyen következményei lettek a tetteinek. Azoknak is, amikre emlékezett, és valószínűleg azoknak is, amikre nem…

– Victor, gyere. Hazaviszlek. – Yuuri lehajolt, felhúzta őt, átkarolta a vállát. Victor egyáltalán nem tűnt súlyosnak. – Csak támaszkodj rám, segítek.

– Uh… oké.

Victor szerencsére részegen is jól tudott egyensúlyozni, ami azért érthető, ha valaki briliánsan ugrik a jégen. Meglepően szótlanul tették meg Yu-topába az utat, ezért Yuuri azt hitte, Victornak csak segíteni kell ágyba feküdnie, és aztán minden rendben lesz. Csakhogy Victor kezdett kicsit józanodni, ismét visszatért a jókedve, így amikor Yuuri mellé hajolt, hogy eligazítsa a párnáját, Victor keze a pólója alá csúszott, hogy levegye.

– Victor, nem hiszem, hogy ez jó ötlet…

– Shhh, maradj.

– Szerintem meg jobb, ha megyek.

Yuuri most először döntött úgy, hogy Victort magára hagyja pihenni, és a saját szobájában alszik. Makkachint már sikerült rábírnia, hogy kinn maradjon a behúzott ajtón kívül. Viszont a helyzet egy kutyussal ellentétben egy ragaszkodó férfival már nem volt könnyű.

– Neee, Yuuuuri. Gyere velem az ágyamba. – Victor kétségbeesetten kapaszkodott belé. – Kérlek.

Yuuri még mindig nem mozdult, mert eszébe jutott, hogy ez tökéletes alkalom a vallatásra, hiszen Victor ittasan elég beszédesnek tűnik, nem úgy, mint a józan, visszafogott énje.

– És mondd, mindig alszunk? – kérdezett rá.

Victor arcán kaján vigyor jelent meg.

– Yuuuuuuri. Szerinted? – Yuuri hagyta, hogy Victor leültesse maga elé, és kezével megfogja az állát, hüvelyujjával az ajkát cirógassa. – Mit csinálhat két férfi az ágyban? Neeem, Yuuri, nem csak alszunk. – Yuri érezte, hogy elpirul. – Szeretnék veled együtt lenni.

Victor levette Yuuri szemüvegét, és hátrasöpörte a haját. Yuuri lehunyta a szemét, arra gondolva, milyen nagy a csábítás.

Csábítás? Mégis miért tiltakozik? A vak is láthatja, hogy már együtt vannak. Akkor miért akar elmenekülni? A rejtélyes menyasszony nincs képben. Végre megkapná azt a Victort, akit eddig nem látott, mert a józan annyira elrejtette.

Fenébe a lelkiismerettel.

– Maradok – suttogta, és kinyitotta a szemét.

Victor mintha kicsit józanabbul nézett volna rá. Yuuri rájött, hogy azt az őszinte mosolyt látja, amikor Victor nagyon örül valaminek.

– Az én Yuurim – mondta halkan Victor, kezét Yuuri tarkójára csúsztatta, hogy közel húzza magához. – Egy örökkévalóságnak tűnik, mióta utoljára szeretkeztünk.

Yuuri meg akart szólalni, de már esélytelennek bizonyult, ugyanis Victor még közelebb vonta magához, és megcsókolta. Szinte felkiáltott, hogy Na végre!, mert mióta eszébe jutott az a bizonyos csókjelenet, Victornak esze ágában sem volt demonstrálni.

Victor csókja türelmetlen és követelőző volt, Yuuri csodálkozott, hogy hogyan volt eddig képes egyáltalán türtőztetni magát a közelében. Akarta Victort, és mindazt, amit eddig megtagadott tőle. Victor kétségbeesetten kapaszkodott belé, mintha Yuuri bármelyik percben elmenekülne.
Amikor elváltak egymástól, Yuuri homlokát Victorénak támasztotta.

– Sokszor szeretkeztünk…? – kérdezősködött tovább, mert még mindig szerette volna tudni, vajon Victor miatta hagyta-e ott a menyasszonyát.

– Nem elégszer – suttogta Victor, és úgy látszott, megelégelte a sok beszédet, ugyanis száját megint Yuuriéra tapasztotta.

Yuuri úgy döntött, most már tényleg elég az aggódásból. Nem gondolkozott tovább, hagyta, hogy egyszerűen az események magával sodorják. Victor közben kezeivel Yuuri pólója alá furakodott, ezúttal most már le is vette, miután Yuuri pár pillanatig elhúzódott. Mielőtt ismét csókban forrtak volna össze, Yuuri megragadta Victor felsőjét, lehámozta róla, és félredobta.

De nem olyan csók következett, amire Yuuri gondolt. Victor magához ölelte, és a füle tövétől egészen le a nyakáig apró csókokkal hintette be, amit Yuuri lehunyt szemmel élvezett. Próbált nem bosszús lenni, mitől tagadták meg eddig.

Most Yuuri húzta magához Victort egy újabb csókra. Victor nem tétlenkedett közben, kezeivel a farmer cipzárját kereste. Yuuri felnyögött, amikor megérezte a másik kezeit a nadrág alatt a fenekén. Rájött, ha ez továbbra is így megy, nagyon hamar el fog menni. Ezért kihasználta a pillanatot, és ledöntötte Victort az ágyra, aki először meglepődött, de aztán elmosolyodott.

– Ha nem bánod… – motyogta zavartan.

– Amit csak akarsz, Yuuri.

Yuuri rávetette magát Victor nadrágjára, hogy minél előbb megváljon tőle. Rájött, hogy megint túl sokat gondolkozik, hiszen az eddigiekhez képest semmi csodálkoznivaló sincs azon, hogy szájjal elégíti ki a példaképét, és az illető még élvezi is.

Persze Victor sem hagyta sokáig a dolgot, mert ő sem akart még célba érni, más tervei voltak, amiket úgy tűnt, Yuuri hamarosan megtud. Victor teljesen lerázta magáról a nadrágját, és félredobta, aztán mosolyogva térdelt oda Yuurihoz, hogy ő róla is leszedje. Oh, te jó ég, most már teljesen meztelenek voltak. Az onsenben csak el-elidőzött bálványának testén a tekintete, de akkor nem gondolt arra, milyen lesz, ha szexelni is fognak…

Mindketten meztelenül, térdelve ölelték egymást, miközben újabb csókot váltottak egymással. Yuuri érezte, hogy a lábai szinte elgyengülnek az érzéstől, ahogy a férfiasságuk egymásnak dörzsölődik. Victor elmozdult mellőle, csak hogy a mellette lévő kisszekrény legalsó fiókjából előhalásszon pár dolgot. Yuuri nagyot nyelve jött rá, ha nem áll meg a legfelső fiók kutatásával, talált volna még pár érdekes dolgot, amikkel közelebb jár az igazsághoz.

Victor ismét megcsókolta, de közben az a síkosítóval bevont ujjaival a fenekéhez nyúlt. Yuuri halkan felnyögött, és remélte, hogy az éjszaka történtekből nem fognak sokat hallani a ház lakói. Yuuri lábai megrogytak az ostrom alatt, csak Victor tartotta egyenesben, ahogy minduntalan próbált minél több ujjal bejutni oda, ahová hamarosan más fog.

– Ne… Ennyire… ez sok – mondta rekedten Yuuri, és újabb nyöszörgés hagyta el a száját.

– De én szeretnélek hallani téged – mosolygott Victor, és segített Yuurinak úgy helyezkedni, hogy háttal legyen előtte. Hátulról átkarolta a mellkasát, és Yuuri fejét a vállára támasztotta. – Előttem ne szégyenkezz. – Yuurit túlságosan is ostromolták azok az ujjak, úgyhogy teljesen megfeledkezett arról, hogy valójában csendben akar maradni. – Csak lazulj el – suttogta Victor a fülébe.

Yuuri lehunyt szemmel bólintott, és miután az ujjak visszavonultak, lélegzet visszafojtva várta, hogy Victor fél kézzel végezzen magával. A hosszú másodpercek örökkévalóságnak tűntek, de aztán amikor megtörtént, abban a pillanatban elakadt a lélegzete, és azt hitte, hirtelen megfullad. De amint Victor mozogni kezdett, arról is megfeledkezett, hogyan kell lélegezni, vagy egyáltalán létezni.

Victor mindkét kezével szorosan átkarolta, és eleinte lassú, de aztán egyre gyorsabb tempót diktált, Yuuri pedig nem szégyellte a nyögéseket, amik elhagyták a száját. Tudta, hogy ezek a hangok még jobban megbolondítják Victort, aki körmeivel belevájt Yuuri oldalába, mielőtt halk kiáltással elélvezett. Yuuri is közel járt, és ezt tudta Victor is, így egyik kezével Yuuri férfiasságához nyúlt. Yuuri Victor nyakához szorította az arcát, mert tudta, hogy sokkal hangosabban kiabálna, mint akarná; ezzel biztosan hagyott némi jeleket a másik nyakán.

Victor gyorsított a tempón, ezzel Yuurit is utolérte az orgazmusa, amivel minden erő elhagyta. Halványan érzékelte, hogy Victor óvatosan kihúzódik belőle, a mellkasára fekteti. Mielőtt elnyomta az álom, arra gondolt, hogy soha az életében nem szeretkezett ilyen jót.

Amikor legközelebb felébredt, már hajnalodott, és ezúttal Victor feküdt az ő karjaiban. Yuuri kicsit megmozdult, amivel nyugtázta, hogy bizonyos része még fájni fog. A parányi fájdalom nem nagy ár volt egy ilyen fergeteges szexért.

Keserűen jutottak eszébe detroiti évei, ahol két férfi szeretője is volt, de egyikük sem volt ennyire szenvedélyes, mint Victor. Még mindig nem tudott a gondolattól szabadulni, hogy a fiatal kora óta példaképének tartott férfival van most egy ágyban. Sőt, az a bizonyos férfi azt mondta, többször is szeretkeztek már. A francba, emlékezni akart azokra a szeretkezésekre.

Victor jobb keze a meztelen hasán pihent, a hajnal fénye megcsillant az aranygyűrűn.

– Victor. Victor! – Semmi reakció. Yuuri arra jutott, hogy tényleg elég mélyen alszik, így lassan kimászott alóla, de ő még mindig nem mozdult. – Totál ki vagy ütve, szuper.

Yuuri először visszavette az alsónadrágját, aztán megkerülte az ágyat – és megállva, hogy megnézze, mi van még abban a bizonyos legalsó fiókban – kivette a felsőből a tasakot. Még egyszer Victorra nézett, hogy tényleg alszik-e, aztán gyorsan kiszaladt a fürdőbe, és gondosan bezárta maga után az ajtót.

Letette a csomagot a csap szélére, aztán a fürdőszoba szekrényben kutatott a körömvágó olló után.

– Majd kimagyarázom valahogy – motyogta magának.

Mély levegőt vett, és bal kézzel, kissé ügyetlenül elkezdte levágni magáról a kötést. Mivel jobbkezes volt, több véres csíkot is ejtett a karján, mire le tudta magáról szedni a fáslit. Akadt pár zsebkendő, azokat rányomta az újonnan szerzett sebekre. A csuklója már teljesen meggyógyult, amin nem csodálkozott, hiszen említették, hogy ha akarja, már hordhat csuklószorítót.

Valójában el is töprengett rajta, miért nem sietteti senki sem a dolgot, de most, hogy az ablakon beszűrődő napfényben látta a csuklóját, rájött, miért. Kitartotta a kezét a fény felé, hogy jobban megnézze.

És ott volt.

Egy vékony, fehér csík.

A nyár folyamán lebarnult a keze, de az a sáv nem, ahol eddig gyűrűt hordhatott. Yuuri kiszedte a kis bársony tasakból a nyakláncot. Remegő kézzel kikapcsolta, és megszerezte róla a gyűrűt.
Yuuri fejében hirtelen Victort hangját hallotta.

Olyat mondok, amin nem kell rágódnod. Holnap korcsolyázz úgy, hogy őszintén elmondhassam: te voltál a legjobb.

Yuurinak hirtelen minden világossá vált. A gyűrűt omamorinak szánta, de végül ígéret született belőle. Egy ígéret, hogy ha elnyeri az aranyérmet, akkor össze fognak házasodni.

Yuuri lassan az ujjára húzta a gyűrűt, ezzel tökéletesen elfedve azt a fehér, vékony sávot, ami gyanúja szerint eleve annak a helye volt. Tökéletesen illeszkedett a kezére, és Yuuri, ahogy végigpörgette az elmúlt időszak eseményeit, rájött, hogy mennyire hülye volt.

– Az a menyasszony én vagyok.

⋆~~﴿♦﴾~~⋆


Negyedik fejezet – Visszakapott élet – A Grand Prix (kiborító) emlékei

– Yuuri, mi történt az éjszaka?

– Nem emlékszel…?

Oké, tényleg bocs ezért az egészért. Én csak... És persze az előbbiért se haragudj, én tényleg...

– Phichit, elég! Kezdesz besokallni.


– Yurio, figyelj rám. Már nincs semmi baj.

– Te könnyen vagy vele! Fogalmam sem volt, mihez kezdjek…

Őszintén szólva, nem tudom, hogy mi fog következni ezután.

– Ezzel nem igazán nyugtatott meg.


Következik: A szabad program

A Metró 2033 egy valóban létező könyv – lehet, többen már olvastátok is vagy találkoztatok vele –, amit valóban egy orosz író írt, még pedig Dimitry Glukhovsky. A történet egy nukleáris háború után játszódik húsz évvel, és a megmaradt túlélők a moszkvai metróhálózat különböző állomásain élnek. A túlélés persze nem könnyű a mutánsok és mindenféle szörnyek mellett. Ezért mondja azt Victor, hogy egy darabig biztos nem utazik metróval.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Metr%C3%B3_2033

Itt lenne az a rész, hogy várom a véleményeket - de izé, nem is vagyok benne biztos, hogy pár emberen kívül bárki is olvassa. XD
Azért karácsonykor találkozunk az új fejezetnél. :-)




<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)