Yuri on the Ice of Memories írta: Lilyanjudyth

[Kritikák - 5]

+++ betűméret ---
<< >>


Yuri on the Ice of Memories




⋆~~﴿♦﴾~~⋆


Victor lassan ébredezett, kezével óvatosan feltérképezte Yuuriét, de amint hozzáért az ujjaihoz, megdermedt a hűvös fém miatt. Kinyitotta a szemét, és pislognia kellett párat, hogy elhiggye, tényleg aranygyűrűt lát a kezén. A saját kezét mellé fektette, és tényleg kettő volt.

Victor ködösen emlékezett az éjszakára. Meleg kúszott fel az arcába, ahogy eszébe jutott, mennyire letámadta Yuurit, aki most mélyen aludt a karjai között, és nem úgy nézett ki, mint aki megbánta volna az éjszakát. Nyilván utána elaludtak… de hogyan került vissza Yuuri kezére a gyűrű?

Victor tekintete tovább siklott Yuurin, akinek a karján fáslit látott, ami véres csíkokban már majdnem teljesen átázott. Lázasan gondolkodott azon, mi történhetett, amíg ki volt ütve. Ebben a percben Yuuri ébredezni kezdett, ujjai megmozdultak Victor mellkasán. Végül tekintete találkozott a barna szempárral.

– Ohayo, Yuuri – suttogta Victor gyengéden.

– Neked is jó reggelt – nyöszörögte Yuuri, aztán visszadőlt a mellkasára.

– Jól vagy? – kérdezett rá Victor. – Azt hiszem, bocsánatot kéne kérnem az egész… éjszakáért.
Yuuri mosolyogva ismét felemelte a fejét.

– Nincs semmi megbocsátani való. Bár egy kicsit… – Hirtelen elakadt, és kínosan megdörzsölte az orrát. – Fogalmazzunk úgy, hogy remélem, nem terveztél mára semmit sem. – Victor nemet intett. – Szuper.

– Yuuri, mi történt az éjszaka?

– Nem emlékszel? – kérdezte rémülten Yuuri, de Victor mosolyát látva morogva hozzátette: – Ez nem vicces.

– Ne haragudj – mondta bűnbánóan Victor, és későn vette észre, hogy reflexből megcsókolta Yuuri homlokát. – Tudom, hogy nem volt humoros. De nem azért kérdeztem. Hanem ezért. – Victor a véres kötésre mutatott. – Hogy sérültél meg?

Yuuri – már amennyire lehetséges – még jobban befúrta magát Victor válla alá, mint aki el akar bújni előle.

– Yuuuuriii. Nem fogok haragudni.

Yuuri némán elhúzódott tőle, és felült.

– Miattam ittad le magad. Nem vettem észre, mit művelek, csak az számított, hogy ne legyél a közelben.

Victor értetlenül ült fentebb az ágyban.

– Miről beszélsz?

– Végeztem egy kis magánnyomozást a gyűrűkkel kapcsolatban – vallotta be végül Yuuri, és lesütötte a szemét. – Sajnálom… Ki akartam deríteni, hogy ki a menyasszonyod, mert… Rettentően féltékeny voltam – suttogta a végén.

– Ó, Yuuri – sóhajtotta Victor, ujjával megemelte Yuuri állát, odahajolt egy csókra, aztán csendesen hozzátette: – Nekem kéne bocsánatot kérnem, hogy eltitkoltam. De tudod, hogy magadnak kellett rájönnöd. Nem mondhattuk el.

Yuuri bólintott, persze, hogy érti.

– Ha rögtön rám zúdítottátok volna az egészet… – Yuuri szinte suttogott. – Nem hiszem, hogy el tudtam volna fogadni. Megrémültem volna, és inkább elmenekültem volna, minthogy találkozzak veled. Annyira szürreális volt… De most, hogy megismertelek, már kézenfekvő, hogy itt fekszünk egymás mellett, és… – Yuuri úgy tűnt, mást akart mondani, ezért inkább hallgatott kicsit, mielőtt folytatta. – Sajnálom, hogy nem döbbentem rá előbb, hogy mit művelek. Nem akartalak megbántani. Tök logikus volt nekem, hogy a Nagy Victor Nikiforov olyan sikeres, hogy van neki egy sikeres menyasszonya.

– Hm, de van – mosolygott Victor, ujjaival szerelme arcát cirógatta.

Yuuri morcosan nézett.

– Tudod, hogy értem. Nem hittem, hogy az én lehetek.

– Mert mindig is példaképednek tekintettél. Tudom. – Yuuri meg akart szólalni, de Victor a mutatóujját a szájára helyezte. – Shhh. Hagyjuk.

Yuuri gyengéden elvette Victor kezét.

– Azt még el szeretném mondani, hogy emlékszem arra, amit mondtál, mikor az ujjamra húztad a gyűrűt. – Victor kicsit felderült a gondolatra, ez már tényleg azt jelenti, hogy a másik kezd emlékezni a kapcsolatukra. – De másra nem.

– Semmi baj, majd eszedbe jut minden. – Újabb csók. Végre azt teheti Yuurival, mint régen, és nem kell titkolózni. – Ne idegeskedj emiatt, rendben? – Bólintás. – Azt hiszem, ki kell mennem a mosdóba... Kissé másnapos vagyok. És a karodra is hozok új kötést.

– Igen, csak gyorsan bekötöttem, azt hittem, elég lesz – motyogta Yuuri. Victor zavart pillantását látva, hozzátette: – Le akartam szedni a kötést, hogy tudjam, az én ujjamra illik–e a gyűrű – suttogta. Victor már épp nyitotta a száját, de Yuuri rögtön leintette. – Nem ez a legjobb módja… de tudnom kellett, én vagyok–e.

– Remélem, most már nem fogsz ezen többet gondolkodni – mondta Victor kissé türelmetlenül. – Nincs rajtad kívül más! Oké?

Yuuri még akkor is bőszen bólogatott, amikor elindult a mosdóba. Miután Victor kicsit rendbe szedte magát, körbenézett, és megkereste az elsősegély dobozt, amiből Yuuri valamikor éjszaka rögtönzött egy fáslit. A tükörképe szinte vádlón nézett vissza rá.

Ah, Victor. Hogy tudsz ezek után tükörbe nézni? Yuuri sosem fog emlékezni a balesetre, a szakítás nem történt meg – ez így rendben van, igaz?

A másik Victor szinte kiabált a szíve mélyén: Nincs rendben! Visszatérnek az emlékei, te pedig tagadtad, és hazudtál! Hogy tudsz akkor ezek után tükörbe nézni?

Victor megrázta a fejét, és elhallgattatta a kis hangot. Minden rendbe fog jönni, nem lesz gond.
Felkapta a dobozt, aztán visszatért Yuurihoz, de előtte gondosan bezárta az ajtót, jelezvén, hogy még magánéletre vágynak, ne zavarják őket. Yuuri szomorúan kuporgott az ágy közepén, tekintete a távolba meredt.

– Jól vagy? – kérdezte halkan Victor, amikor letelepedett mellé.

Yuuri bólintott.

– Csak tudod… szeretném visszakapni az összes emlékemet végre. – Kicsit bátortanul nyújtotta oda a karját, hogy Victor óvatosan leszedje a kötést. – És el sem képzelhetem, milyen rossz lehet neked.

– Megvagyok. – Victor rá is mosolygott, de Yuuri elég csúnyán nézett vissza, úgyhogy korrigálta, amit az előbb mondott. – Oké, most már jól leszek. – Yuuri most már megenyhült, és figyelte, ahogy Victor átkötözi a karját. – A csuklód fáj?

– Egyáltalán nem.

– Azért csuklószorítót hordanod kéne. – Victor aztán mindent elpakolt az elsősegély dobozba, és az éjjeliszekrényre tette azt. Yuuri várakozóan, sőt, kicsit elpirulva figyelte őt. – Mi az? – kérdezett rá Victor.

– Szeretném, ha még több közös emlékünk lenne.

– Hm?

– Be szeretném pótolni, amiről lemaradtam – suttogta Yuuri. – Ha nem bánod.

Victor felnevetett, amikor rájött, miről van szó.

– Lehet, holnap sem tudunk korcsolyázni.

– Annyira nem fájok! – ellenkezett Yuuri.

– Velem mi lesz…? – kérdezte ártatlanul Victor. – Az nem számít?

Yuuri előrébb mászott az ágyon, és vigyorogva tette a kezét Victor combjára.

– Majd vigyázok rád.

– Mára más terveim voltak – kezdte Victor, de Yuuri az ujját a szájára tette. Gyorsan tanul.

– Hidd el, nekem is! – suttogta mosolyogva, és magához húzta Victort.

Victornak még új volt ez a Yuuri. Már a csókból is ki tudta olvasni Yuuri szándékát, de a testbeszéd, és minden más teljesen különbözött az eddigitől: mint amikor az ember második randin az ágyba bújik a kiszemelttel.

Yuuri mohón leszedte az alsóját, így Victor sem tétlenkedett, megszabadította őket a maradék ruháiktól, és félredobta.

– Biztos, hogy… lehet? – kérdezte Yuuri akadozva.

– Mindent lehet, amit csak akarsz – mondta csendesen Victor.

Yuuri megcsókolta, ez már hosszabb, kevésbé követelőzőnek ígérkezett. Victor felsóhajtott, amikor férfiasságuk ölelés közben összeért. Yuuri aztán lassan ledöntötte az ágyra, és minden bevezető nélkül az ölére feküdt. Victor szinte észbe sem kapott, és hirtelen forróság ölelte körbe. Lehunyt szemmel élvezte a törődést, és hirtelen felnyögött, mert nedves ujj csúszott belé.

Nem is kellene sok…

Yuuri viszont hirtelen abbahagyta, Victor csalódottan nyitotta ki a szemét.

– Szeretném, hogy még ne érjen véget – suttogta –, más terveim vannak. – Yuuri fentebb kúszott hozzá egy újabb csókra, de ez sokkal rövidebb volt. Kezével úgy navigálta Victort, hogy hasra forduljon, és a háta mögé kerüljön.

– Yuuri…

– Shh – suttogott a fülébe halkan. – Tudod, hogy nem siethetek.

– Már nagyon sok idő telt el, mióta te… – válaszolt Victor rekedten – így velem voltál.

– Akkor másra is emlékszem tudat alatt – motyogta Yuuri. – Mert már nagyon szerettem volna…

– Normális esetben csak kérned kellett volna.

– Tudom – mondta alig hallhatóan Yuuri. – Most már tudom.

Victor a szoba csendjében nagyon hangosnak hallotta a fiók és a tubus hangját. Mire végre Yuuri ismét vele törődött, halkan belenyögött a párnába, és csak az érzés számított, hogy az ujjak mozognak benne. Kegyetlennek tűntek a percek, amíg Yuuri foglalkozott vele, és végtelennek tűnő óráknak, míg nem úgy ítélte meg a helyzetet, hogy itt az idő.

Yuuri ismét a háta mögé került, és elemelte maguk mellől a másik párnát.

– Mindjárt… csak nem akarlak megsebezni.

Victor kicsit oldalra fordult, hogy megcsókolja, így Yuuri alá tudta tenni a párnát. Visszahasalt, kiszáradt torokkal várta, hogy Yuuri elhelyezkedjen mögötte. Lehunyt szemmel is el tudta képzelni a látványt, ahogy Yuuri bekeni saját férfiasságát, a biztonság kedvéért még őt is bevonja, és kicsit széttolja a lábait, hogy elférjen Victor mögött.

Nem érdekelte, mennyire kiszolgáltatott jelenleg a másiknak. Csak azt tudta, ez mennyire hiányzott eddig, és e nélkül nem fog tudni élni. Nem mondhatja el, mi történt, mert… Nem fog tudni Yuuri nélkül élni.

Victor a párnába fojtotta a hangos nyögést, mert pillanatokra megfeledkezett arról, hogy mi következik, és hirtelen érte a behatolás. Saját élvezete mellett is hallotta Yuuriét, mikor felsóhajtott, hogy bejutott. Yuuri aztán végre lassan mozogni kezdett.

Már szinte el is felejtette az érzést. Hetek óta csak a fájdalom és az aggódás uralta, hogy Yuuri többé nem lehet vele. Mindkét kezével erősen markolta a feje alatt lévő párnát, miközben Yuuri egyre jobban gyorsított a tempón, ezzel kisöpörve minden aggodalmat, amit még szinte szex közben sem tud elfelejteni. Victor tudta, hogy egyre hangosabb, így inkább arcát a párnába szorította.

– Yuuri, én… – nyöszörögte, de már esélye sem volt befejezni Yuuri ostroma alatt, halk kiáltással élvezett el.

Minden utórezgést megtapasztalt, ahogy Yuuri egyre gyorsabban és hangosabban sóhajtozva hajszolta magát saját élvezete felé. Neki sem kellett több stimuláció, perceken belül elélvezett, és Victor hátának simulva próbálta szabályozni a lélegzetvételeit. Victor nem törődve feneke sajgásával, elhúzódott Yuuritól, rendbe tette magukat, és végül egymással szemben, az oldalukon fekve helyezkedtek el.

Victor kezével félresöpörte Yuuri izzadt homlokáról a tincseket.

– Szerintem ma reggelre megvolt az edzés, igaz? – Yuuri már megint elpirult kicsit, mire Victor mosolyogva csókolt a tenyerébe. – A Yuuri időszámítás szerint még korán van. Pihensz kicsit?

– Igen... azt hiszem – felelte Yuuri halkan.

⋆~~﴿♦﴾~~⋆


– Mi a fene történt már veletek? – kérdezte Yurio unottan pár nappal később az étkezőben. – Gusztustalanul boldognak tűntök. Ráadásul az edzést is napok óta hagytátok a picsába. – Victor még szélesebb mosolyát látva Yurio félretolta a tányérját. – Oké, azt hiszem, elment az étvágyam.

– Na, az nem az én gondom – nevetett Victor, és telepakolta a tálcáját mindenféle finomsággal.
Yurio könyökölve figyelte.

– Ezek szerint minden rendben köztetek? – kérdezte hirtelen.

– Ahogy lennie kell – mosolygott Victor. – Megyek, mert megígértem, hogy mielőbb visszaérek, és megnézhetjük a filmet.

– Victor… – szólt utána Yurio, de ő nem törődött vele.

Nem és nem. Nem hajlandó beszélni arról a bizonyos témáról. Ha kell, napokig kerüli majd Yuriót. Elég a lelkiismerete, ami folyton azt mondogatja, ideje a vallomásnak, és elmondani, mégis mi történt a baleset napján.

Amikor beért a tálcával a szobába, majdnem elejtette az ételeket, amikor meghallotta, hogy Yuuri mit mond.

– Tudom, hogy Victorral együtt vagyok.

Victor még messziről is látta, hogy a monitoron Phichit teljesen elsápadt.

– Neked is szia, Yuuri – mondta nagyot nyelve. – Valahogy már számítottam rá, hogy minden rendbe jön, eszedbe jutnak az emlékek, és akkor majd kérdőre vonod, hogy lehettem ilyen…

– Phichit!

– De hidd el, megvolt rá az okom, és sajnálom, hogy ennyire titkolóztam… Oké, tényleg bocs ezért az egészért. Én csak... És persze az előbbiért se haragudj, én tényleg...

Phichit, elég! Kezdesz besokallni! – szólt rá hangosabban Yuuri. – Vegyél mély levegőt, és nyugodj meg! Nincsen semmi baj. Mármint… nem tértek vissza az emlékeim, ahogy gondolod – mondta csendesen. – Csak rájöttem.

– Ezek szerint jól megvagytok? – Phichit hangja már sokkal nyugodtabban hangzott. – Minden oké köztetek?

– Több mint jobb – mondta Yuuri vidáman.

– Ezt hogy értsem? – faggatózott tovább Phichit vigyorogva.

– Victor fantasztikus, és szerintem ennél nem kívánhatnék jobbat.

– Jó, ettől nem lettem okosabb… szóval?

– Valójában jó párszor együtt voltunk, és elég legyen annyi, hogy nem nagyon jöttünk ki a szobából mostanában – hadarta el Yuuri, aztán megállt. – Mi az?

– Nem szoktam még hozzá, hogy így… túl sok információ! – Aztán Phichit szinte betegesen hozzátette: – Victor épp mögötted áll.

– Helló – köszönt oda Victor, próbálva elrejteni a mosolyát. – Bocsánat a zavarásért, azt hittem, ma már nem beszéltek.

– Hát igen, khm… gyanúsan eltűntetek az elmúlt pár napban. – Most már valószínűleg Yuuri is elvörösödhetett. – Vigyázz magadra, Yuuri, rendben? Majd beszélünk!

Phichit el is tűnt a képernyőről, Yuuri lassan felé fordult, és lesütött szemmel vette el a tálcáról az egyik tányért. Victor közben törökülésben leült elé az ágyra.

– Nem akartam kibeszélni a magánéletünket, remélem, tudod.

– Ah, hát igen. Ha emlékeznél rá, akkor tudnád, hogy engem ez nem zavar. Chrisszel is szoktunk beszélgetni. – Yuuri most már elborzadva nézett fel. – Hé, természetesen normális keretek között teszem.

– Ja, jó, akkor megnyugodtam! – nevetett Yuuri.

Napokon keresztül – leszámítva persze a lelkiismeret-furdalást – minden szuper volt. Victor sosem érezte magát ennyire boldognak, és vidáman figyelte, hogy Yuuri az emlékei nélkül is mennyire lelkesen tud készülni arra, hogy visszatérjenek Oroszországba.

Hasetsura kegyetlen melegfront érkezett, és ezt megsínylette a jégpálya is. Takeshiék végül feladták, és bezárták egy időre, hogy helyre tudják hozni az olvadás által okozott beázásokat. Yuuri ez idő alatt inkább otthonmaradt besegíteni az onsenbe, mert a hőség miatt hirtelen háromszor annyi vendég lepte el a helyet. Victor pedig úgy volt vele, hogy minden segítséget megad – beleértve az anyagiakat is –, így esténként ottmaradt Takeshivel a pályán a károk felszámolásában.

Végül sikerült hamarabb végezni a takarítással – vagy inkább feladni –, és Victor órákkal hamarabb érkezett haza a megígértnél. Tudta, hogy Yuuri a konyhában lesz, vagy hátul a medencéknél segédkezik, így nyugodtan igénybe vette a fürdőt, aztán önző módon azt tervezte, hogy elterül az ágyán, és remélhetőleg Yuuri kedves ébresztésére kel.

A terv viszont abban a pillanatban megborult, amikor Makkachin kirontott, és az előszobában elkapta a Victor kezében lévő nyirkos törölközőt, és húzni kezdte befelé. Victor nem értette, mit akarhat a kutyus, csak amikor beért a szobába, ugyanis Yuuri a földön kuporgott, felhúzott lábait átkarolta, és halkan sírt.

– Makka, menj ki, most ne!

Gondosan becsukta az ajtót, aztán rettegve térdelt le Yuuri mellé, és igyekezett minél halkabban megszólítani őt, hogy ne ijessze meg.

– Yuuri. Mi a baj?

– Victor? – nézett fel értetlenül Yuuri. A szemei nagyon vörösek voltak, mint aki már órák óta sírhatott itt magányosan. Victor gondolatban átkozta magát, hogy ő mondta, maradjanak még tovább. – Nem úgy volt, hogy te még maradsz a jégpályán? – kérdezte rekedten.

Victor sóhajtva húzta magához Yuurit, hogy átölelje. Percekig némán ültek ott, egymást átkarolva, és úgy tűnt, Yuuri meg is nyugodott valamennyire.

– Feladtuk, nagyon meleg van – felelt végül Victor. – A konkrét beázásoktól megmentettük a kritikus részeket, a többit majd folytatjuk holnap. – Victor nem tudta, hogyan tegye fel a kérdést, mi a baj, mert megrémült még a gondolattól is, hogy Yuuri bármire emlékezzen. – Elmondod, mi a baj?

Yuuri bólintott az ölelésében, aztán végül elengedte.

– Új álmaim vannak, amikről nem szóltam – Victor nagyot nyelt –, nem, nem olyanok, hogy fel kell ébresszelek… csak furcsák. Amikor felébredtek, csak azt tudom, hogy nagyon fáj. Először azt hittem, hogy a fejsérülés az, de nem, ez más. – Szinte alig hallhatóan folytatta. – Azt hiszem, nagyon megbánhattam, amit tettem veled, csak már nem volt lehetőségem elmondani.

– Ezen ne tépelődj, Yuuri – mondta csendesen Victor. – Ha netán mégis emlékszel majd a balesetre, akkor…

– Nem, nem akarok emlékezni a balesetre! – mondta kétségbeesetten Yuuri. – Így is tudom, mekkora hülye voltam! Nem akarom átélni megint az egészet, a fájdalmat! Annyira rossz, és én… nem tudom, hogy fogom elviselni, ha mindez eszembe jut…

– Hé, minden rendben lesz – vigasztalta Victor. – Tudom, hogy a szorongás ellen nem sok mindent tehetsz, de kérlek, verd ki a fejedből! Az álmok zavaróak, de azok is el fognak múlni. – Victor tudta, hogy a hangja megnyugtató, és hat Yuurira, de a lelke mélyén ő még jobban ideges lett ettől az egésztől. – Figyelemelterelés kéne, ha már ilyen hamar visszaértem.
Yuuri végre elmosolyodott.

– Igen, elég meleg van itt. – Victor csak nézett rá. – Oké, ez béna pasizási duma volt.

– Oh – mosolygott is Victor. – Szerintem jobban elfáradtam, mint gondoltam, hogy hirtelen nem értettem, miről beszélsz. – Yuuri úgy malőrözött, hogy le tudja szedni Victorról a pólót. – Esetleg segítsek?

– Nem bánnám… – motyogta Yuuri, és a lassú vetkőztetésből hirtelen gyors kapkodás alakult.

– Ez a hőség… Feleslegesek a ruhák.

– Egyetértek.

Mindketten a földön térdeltek, és mohó csókban forrtak össze, miközben Yuurinak sikerült Victorról az utolsó ruhadarabot – az alsónadrágot – is leszedni. Yuurin még rajta volt, így Victor felültette az ágyra, aztán gyorsan le is húzta róla a felesleges ruhát. Yuuri sürgetően kotorászott a fiókban, de elejtette a síkosítót, amikor Victor előtte térdelve nem tétlenkedett.

– Ne, mert túl hamar… – nyögött fel Yuuri, ahogyan hátradőlt az ágyon.

Victor már eleve abba akarta hagyni a dolgot, már másra akart koncentrálni, ehhez pedig meg is szerezte az elejtett síkosítót. Apró csókokkal hintette be Yuuri belső combját, miközben síkos ujjaival már azon munkálkodott, hogy mielőbb érezze őt.

– Csak még egy kis türelem – mondta neki rekedten, és érezte, hogy Yuuri teljesen ellazult, és már készen áll arra, hogy az ujjakat valami nagyobb váltsa fel. – Mindjárt én leszek az.

Pár percnyi előkészület után az ágy előtt térdelve közelebb húzta magához Yuurit, ezzel kihasználta az ágy magasságát, ami tökéletes pozíciót adott nekik. Yuuri elégedetten sóhajtott, kezeivel összegyűrte maga mellett az ágytakarót, ezt látva Victor pedig lassan mozogni kezdett.

Kezeit Yuuri csípőjére tette, és minden mozdulatnál még közelebb vonta magához, amivel még több nyögést csalt ki Yuuriból. Victor fokozatosan gyorsított a tempón, érezte, hogy egyre jobban sodródik a kielégültség felé, így kezét áthelyezte Yuuri férfiasságára, ugyanolyan tempóban izgatva őt. Yuurinak nem is kellett több stimuláció, pár percen belül hangos nyögéssel elélvezett, aminek látványára Victornak sem kellett több, és követte Yuurit.

Percekig mindketten izzadtan, és kimerülten pihegtek, mire Victor meg tudott mozdulni Yuuri combjáról, hogy felmásszon az ágyra. Mielőtt rendbe tette volna magukat a nyirkos törölközővel, áttörölte az arcát, ahogyan Yuuri is. Végül a derekukra terítette a vékony nyári takarót, és Yuuri mellkasára hajtotta a fejét.

– A térded rendben van? – kérdezte Yuuri egy idő után. – Mindig annyit ugrasz, én meg most… ne haragudj.

– Jól vagyok, és egyébként is megérte. Mert ugye ezzel sikerült kivernem a fejedből a dolgot? – érdeklődött Victor, ujjával a másik hasát cirógatva. – Tudom, hogy csak figyelemelterelés kellett.

– Igen, működött – mondta Yuuri halkan. – Remélem, nem esek legközelebb ennyire kétségbe a hülye álmoktól, de tudod, az idegeim nem a legjobbak.

– Örülök, hogy hamarabb hazaértem – vigyorgott Victor. – Ha gondolod, zárás után még elmehetnénk az onsenbe.

– Igen, remek ötlet – cirógatta Yuuri a haját. – Többször is eszünkbe juthatna.

Csendesen feküdtek egymás karjaiban, és Victor most is elhallgattatta a lelkiismeretét. Tudta, hogy Yuuri milyen fájdalomra emlékszik, de nem volt hajlandó tudomást venni róla, hogy miért van.

⋆~~﴿♦﴾~~⋆


Pár napra rá Yurio egyszer csak berontott a szobába, amikor egyedül volt.

– Beszélnünk kell.

Yurio körbenézett, aztán elhúzta az ajtót, és várakozó tekintettel nézett rá. Victor nem vett róla tudomást, lelkesen rendezgette a ruháit, miközben azon álmodozott, milyen jó lesz ismét hazatérni Oroszországba. Yuuri – bár még nem emlékezett Szentpétervárra – boldogan tervezgette, mire van még szüksége, miket kell megvenni a közelgő visszatérésre, így Minakóval elmentek vásárolni.

– Nem hiszem, hogy kellene – mondta végül Victor, és tovább hajtogatta az ingjét.

Yurio hirtelen kitépte a kezéből, és az ágyra dobta.

– Victor! Most halál komolyan. Szerinted minden oké, és el van intézve?

Victor mélyet sóhajtott.

– Igen, szerintem minden oké.

– Oké, most komolyan! Nézz a szemembe, és úgy mondd! – Yurio dühösen dobbantott, Victor végül felnézett. – Ah, tudtam, hogy te sem hiszed el – mondta végül. – Nem akarnál tenni valamit, mielőtt rájön, és nagy balhé lesz? – Victor az eldobott ing után nyúlt, és nem szólt semmit. – Ne agyalj már fel!

– Ennél jobban? – kérdezett rá szárazon Victor, aztán megint sóhajtott. – Nem akarom elrontani.

– De el fog…

– Végre olyan a kapcsolatunk, mint régen! – vágott közbe Victor. – Ha elmondom a veszekedésünket, azzal mindent elrontok!

– Mert azzal nem, ha nem mondod el, és eszébe jut?! – kiabálta túl Yurio.

– Az orvos azt mondta, nem fog emlékezni a baleset körülményeire – tiltakozott eltökélten Victor, szánt szándékkal nem említve, hogy Yuuri már az érzésekre emlékszik, csak nem tudja beazonosítani azokat.

– A körülményeire. Hát ez csodás. Ugye tudod, hogy erre semmi garancia nincs?

Victor csendesen felállt az ágyról, és elpakolta az összehajtogatott ruhákat. Napok óta rágódik azon, hogy mennyire legyen őszinte Yuurival, és már akkor eldöntötte, nem fogja bevallani. Túl jól megy minden ahhoz, hogy megint minden elromoljon. Végzett a pakolással, és odafordult a dühös fiúhoz.

– Értékelem, amit tenni akarsz – mondta csendesen –, de ez az én magánügyem, úgyhogy ne szólj bele!

Yurio tekintete elsötétült, már épp mondani akart volna valamit, mire hirtelen Yuuri kihúzta az ajtót.

– Megjöttem! – mondta lelkesen, és amikor meglátta, hogy milyen komoran merednek egymásra, inkább elhallgatott.

– Ma kurvára hagyjatok békén, nem vagyok rátok kíváncsi! – csattant fel hirtelen Yurio, dühében belerúgott Victor melletti szekrénybe, aztán kiviharzott a szobából.

Victor kiengedte a levegőt, amit eddig észre sem vett, hogy benn tartott. Egy röpke percig azt hitte, Yurio mindent el fog árulni, de a fiú azért nem volt ilyen kegyetlen. Yuuri közben lepakolta a szatyrokat, és aggódva lépett oda hozzá.

– Victor, jól vagy? – kérdezte, két keze közé fogva Victor állát. – Veszekedtetek, igaz? Inkább ne mondj semmit, lehet, csak felhúznám rajta magam – morogta Yuuri, és lágyan megcsókolta Victort. Yuuri érintése az arcán, a csók… elfeledtette a problémákat. Amikor elváltak, Yuuri elmosolyodott. – Na, így már mindjárt más! Máris jobb kedved lett.

Victor is elmosolyodott, aztán csókot lehelt Yuuri homlokára.

– Tőled mindig jobb kedvem lesz – suttogta, aztán kíváncsian nézett a szatyrokra. – Mi ez a sok minden, amit vettél?

Innentől kezdve nem lehetett Yuurit leállítani, annyira lelkes volt. Victor többször is elcsodálkozott azon, hogy várhatja ilyen lelkesen valaki azt az országot, amire még emlékezni sem tud. Yuuri aztán minden olyasmit bepréselt a bőröndbe, amire úgy gondolta, nem fog hozzányúlni induláskor, és végül sikerült eldöntenie, mik azok a dolgok, amik dobozba kerülnek.

Victor gondolatai minduntalan a másik Yuri mondanivalóján jártak. Gyorsan kimentette magát Yuurinál, és a konyha felé ment, hogy megkeresse Minako italát.

⋆~~﴿♦﴾~~⋆


– Anya, válaszolnál valamire? – kérdezte végül Yuuri, amikor a tányért eltörölte, és felé fordult.

– Persze! Mondd csak!

– Minden rendben köztünk Victorral? Én ugyan nem emlékszem rá, de te biztosan tudtál róla, ha veszekedtünk volna, vagy ilyesmi. Szóval?

Az édesanyja lelkesen kavargatta az ételt a tűz fölött.

– Közted és Vicchan között minden rendben van. – Visszarakta a fedőt a rotyogó ételre, aztán felé fordult. – Boldogok vagytok, tervezitek az esküvőt, minden rendben van tudtommal.

– Anya, most komolyan. – Yuuri oldalra mutatott a hüvelykujjával. Victor épp kivégezte a második üveget, és Yuuri elborzadva jött rá, hogy más itallal is vegyítette azt. – Nézz már rá! Így néz ki az, aki boldog velem?

Hiroko látványosan sóhajtott.

– Yuuri, kincsem. Nagyon sok megpróbáltatáson ment keresztül, és nem kapott még vissza téged. A helyzet teljesen érthető.

– De már rájöttem, hogy mit jelent nekem. Oké, értem. Az nem ugyanaz. – Yuuri ismét Victor felé pillantott. Minako közeledett felé, elszörnyedve nézve a férfi körül a sok üveget. – Ne haragudj, hogy ennyit segítettem, de azt hiszem, megpróbálom Victort rábeszélni a pihenésre.

Yuuri nem is várta meg, amíg az anyja válaszol, odasietett Victorhoz, mert őszintén szólva nem akart veszekedést. De Minako csak a fejét ingatta a helyzetre, és mihelyst megpillantotta Yuurit, ott is hagyta őket. Egy gonddal kevesebb. Apropó, gond…

– Victor, mennyit ittál? – kérdezte Yuuri rettegve, és kivette a másik kezéből az üveget.

Victor morcosan nézte, de túl ügyetlen volt visszaszerezni az alkoholt.

– Nem tudom… nem eleget, mert… – Elhallgatott, és fájdalmas arcot vágott, mint aki nagyot esett a jégen. De aztán megint visszatért az a bárgyú vigyor, mintha mi sem történt volna.

– Gyere, inkább menjünk, jó? – ajánlotta fel Yuuri. Távolabb tolta az üveget, hogy Victor még véletlenül sem érhesse el azt. Valójában Victort már nem érdekelték az üvegek. – Uh, Victor, próbálj már meg megállni a lábadon, amíg eljutunk a szobába, jó?

– Kicsit… szédülök – motyogta Victor. – Yuuuriii, nem lehetne, hogy utána…?

– Nem.

Victor megint olyan kis durcás fejet vágott, mint egy kisgyerek, akinek elvették a karácsonyi játékát, de Yuurit nem érdekelte. Aludja ki magát, és legyen végre újra normális. Persze a navigálás nem volt egyszerű, mert Victor keze mindenhol ott volt Yuurin, ahol csak lehetett.

Végül csak sikerült bekönyörögnie az ágyba, és leráznia, hogy ő nem csatlakozik, mert más dolga van. Valójában Victor két percen belül elaludt, mihelyst a feje a párnához ért. Yuuri az ágy szélénél ácsorogva próbálta kitalálni, mihez kezdjen, amikor valaki durván kopogtatott.
Yuuri elhúzta az ajtót, és a dühös Yurióval találta szembe magát.

– Megőrjít.

A feltartott telefon kijelzőjén Phichit egy nem túl előnyős – jégen elrontott ugrásos – képe volt.

– Add ide! – Yuuri kikapta a másik kezéből a telefont, aztán felvette. – Phichit? Ja, hát igen, bocsi, elfelejtettem. Nem kell rögtön pánikolni, nincsen baj, csak Victor kissé felöntött a garatra. Valahogy sejtettem, hogy tudod, miről beszélek. Oké, szia. – Yuuri visszaadta a telefont. – Tessék, probléma elintézve. Mi van? – förmedt rá dühösen, mire Yurio összerezzent.

– Semmi.

– Valamit nem mondasz el – mondta Yuuri vádlón, de Yurio csak nemtörődöm stílusban megrántotta a vállát. – Valamit, amin Victorral is összevesztetek múltkor. Nem is egyszer.

– Nem tartozik rám – közölte Yurio, de amikor távozni akart, Yuuri elé tartotta a karját, hogy ne tudjon menni.

– Oké, gyerünk ki vele, mi a franc van! – erősködött Yuuri. – Tudom, hogy van valami, mert napok óta kerülitek egymást. Sőt, valójában engem is kerülsz.

– Mondom, hogy nem tartozik rám. Pont ez a baj. – Yurio mélyet sóhajtott. – Meg akartam mondani, hogy mit tegyen, ennyi.

– Gondolom, nem fogod…

– Nem. – Yurio megragadta Yuuri kezét, és elhúzta. Mielőtt távozott volna, még utána szólt: – Bármit teszek is, akkor sem hallgat a jó szóra.

Yuuri még percekig bámulta az üres folyosót, és nem tudta, mennyire aggódjon Yurio mondanivalóján. Mi a fenéről lehet szó? Egyedül Victor bizonyos visszavonulására passzol a sok veszekedés. Victornak tényleg ideje lenne visszavonulnia, ha nem akar összeszedni egy tartós térdsérülést. Valószínű Yurióra tényleg nem hallgat, majd akkor ő beszél vele, ha lehetősége lesz.

Yuuri csendesen elhúzta az ajtót, aztán visszatért az étkezőhöz, hogy Minako–senseit megkeresse. Mentora kedvtelenül simogatta ujjával a pohara szélét, miközben fáradt tekintettel figyelte a tévéműsort.

– Minako-sensei, kifizetem a bort.

– Mi? – Minako mélyet sóhajtott, mikor rájött, miről van szó. – Yuuri, nem érdekel, ne foglalkozz vele!

Yuuri leült az asztal túloldalához, és nem tudta, hogyan kezdje a beszélgetést.

– Nem tudom, hogy vissza fogom-e szerezni az emlékeimet, vagy sem… De nem szeretnék úgy elutazni Oroszországba, hogy Victort hibáztatod a balesetért, holott velem van a baj. Haragudj rám, oké?

– Rád is haragszom – közölte Minako –, ha tudni szeretnéd.

– Sajnálom – suttogta Yuuri –, hogy csalódást okoztam neked.

Minako sóhajtva tolta félre a poharat, és komolyan nézett rá.

– Tudom, hogy sajnálod. De szeretném, ha megígérnéd, hogy sem itthon nem csinálsz többet ilyet, sem pedig Oroszországban. Utálok arra gondolni, hogy én sarkalltalak a műkorcsolyázásra, és mi történhet veled, mert nem vagy felelősségteljes. Az pedig külön zavar, hogy Victor az edződ, veled szemben pedig elvakultabb, mint bárki mással, így nem veszi észre, ha bajban vagy. Ha megint elutaztok…

– Nem lesz baj – mondta Yuuri halkan. – Komolyan mondom, ez a baleset eléggé rám ijesztett ahhoz, hogy ne kövessek el újabb hibát.

– Komolyan? Mert ha visszatérnek az emlékeid, megint az a kanadai pojáca jár majd a fejedben.

– Szerintem ezek után kétszer is meggondolom, ér-e annyit. – Yuuri felkelt az asztaltól. – Tudom, hogy idő kell, hogy megbékélj, de ne haragudj Victorra, kérlek. Így sincs jól, láthatod.

– Eggen, feltűnt… Mintha összevesztetek volna.

Yuuri hirtelen megmagyarázhatatlan fájdalmat érzett a mellkasában.

– Jól vagy?

– Igen, csak… furcsa érzésem támadt. – Yuuri leintette. – Nem, nem kell orvos, jól vagyok. Sőt, szerintem elég volt a mai napból, megyek, lepihenek.

Minako még mindig aggódva nézett utána, mikor szó szerint kimenekült, de a rossz érzés még akkor sem akart elmúlni, miután visszatért Victorhoz a szobába. Makkachint nagy nehezen rábeszélte, hogy maradjon kinn, elhúzta az ajtót, és óvatosan bebújt Victor mellé. Már majdnem elaludt, de Victor pont akkor fordult a másik oldalára, és vidáman üdvözölte Yuurit.

– Yuuri, mégis csak itt vagy?

– Persze, miért ne lennék? – kérdezett vissza Yuuri értetlenül.

Victor kétségbeesve bújt a mellkasához.

– Azt hittem, nem jössz vissza. Azt hittem, többet nem lehetünk együtt és… – Victor mintha szipogott volna. Yuuri teljesen tanácstalanul ölelte magához a férfit. – Nem akarom, hogy haragudj rám.

Yuurin szörnyű érzés robogott végig.

– Nem hibáztatlak a baleset miatt, rendben? – Victor felnézett, már látszott rajta, hogy józanodott kicsit. Yuuri gyengéden simogatta a kézfejével az arcát. – Kérlek, aludj.

Ya lyublyu tebya – suttogta Victor.

Yuuri hagyta, hogy Victor elaludjon az ölében, aztán fél kézzel megszerezte Victor telefonját, és a fordítóval beírta a kifejezést. Amint megpillantotta a jelentést, tudta, hogy jól gondolta.
Lassan elaludt, csak hogy órákkal később megint felriadjon. Victor álmában már a másik oldalára fordult, így nem ébredt fel.

Yuuri kortyokban nyelte a levegőt, és ijedten nézett körbe a sötét szobában. Kezével az arcához nyúlt, akkor vette észre, hogy álmában sírt. Ez sokkal intenzívebb és rosszabb volt, mint az eddigiek. Mi a fene történt pontosan, amire emlékeznie kéne? Megint a perzselő fájdalom, amit nem tud, mi okoz.

Victornak nincs igaza, nem fogja tudni elfelejteni ezeket, mert csak egyre rosszabbak lesznek.

⋆~~﴿♦﴾~~⋆


Victor másnap az öltözőszekrénynek támasztotta a homlokát, és azon imádkozott, hogy hasson már az aszpirin. Megivott fél üveg vizet, és sikerült pár falatot is ennie, de a másnaposság még most is nagyon kínozta.

Nagyon szerette volna Yuurit elkísérni varratszedésre, de szerelme azt akarta, hogy pihenjen, egyen valamit, és valahogy kiheverje a tegnap estét. Victor rájött, talán jobb is így, mert nem kell Akimotóval beszélgetnie, és a férfi nem okozna még nagyobb bűntudatot, mint ami már így is van. A másik indok pedig a pálya utolsó rendbetételei voltak, hogy a minap kinyissanak. Persze Yuuri érkezéskor így sem felejtette el megemlíteni, hogy az orvosa érdeklődött utána, és szeretné látni a héten, ha el tudna jönni.

Akimoto bizakodó volt Yuuri állapotát illetően, szerinte jelentős javulásra tett szert. Ezért azt javasolta, hogy meg lehet komolyabb dolgokat is mutatni, mint például videókat az előző programjaikból, így Yuurinak esélye lesz az összes emlékét visszanyernie. Victor megmutatta a videót Yuurinak, aki boldogan – és persze ismét totálisan elvörösödve – figyelte az egykori másik énjét, amint az Erost elkorcsolyázza a Grand Prix Finálén. Amint a videó véget ért, Yuuri azt bizonygatta, hogy ha most a jégre megy, emlékezni fog a programra. Victor visszamosolygott, aztán elnézést kért, hogy nem sokára visszajön, de most muszáj valamit tennie a tartós fejfájás ellen.

És most itt állt az öltözőszekrénynek támaszkodva, és nem volt bátorsága visszatérni Yuurihoz, akit ennél boldogabbnak nem nagyon látott mostanában. Nem úgy, mint Victor, akit lassan, de biztosan meg fog ölni a lelkiismeret-furdalás a bizonyos szakítás miatt.

A fejfájás lassan kezdett visszahúzódni, Victor nem tudta eldönteni, hogy a gyógyszer hat ennyire, vagy ilyen sokáig maradt távol, de ideje volt visszatérnie a két Yurihoz.
Hirtelen akkora kiáltás hallatszott, hogy Victor ijedtében összerezzent.

Victooor! Segíts!

Victor még másodpercekig habozott, aztán már rohant is a pálya felé. Már minden lehetséges rossz forgatókönyvet végigvett, mire a pálya szélére ért. Yuuri a jégen ült, két tenyere a hideg jégen feküdt, mellette Yurio pánikba esve fogta a vállát. Victor kissé ügyetlenül odament hozzájuk, és igyekezett valamennyire megnyugodni, mert vért sehol sem látott. Sőt, úgy nézett ki, Yurio az, aki rosszul van.

– Mi történt? – kérdezte Victor rémülten.

– Nem tudom, hogy hányadikként lépek a pályára – válaszolta Yuuri értetlenül. – Valójában a rövid programnál úgy emlékszem, talán negyedik lettem…?

– Mi?

Victor nem volt benne biztos, hogy jól hallotta.

– Azt is szeretném tudni, hova lett mindenki? Nem úgy volt, hogy a bemelegítésen többen vagyunk? – próbált faggatózni Yuuri.

Victor arcából minden szín kifutott.

– Túl hamar értünk ide, ennyi az egész. – Igyekezett nyugalmat erőltetni az arcára, hogy Yuuri bármilyen állapotban is van, ne essen pánikba, mint ahogy a versenyek előtt szokott. – Remegsz… Gyere ide, az ölelés mindig segít. – Meg sem várta a választ, magához ölelte Yuurit, miközben azon imádkozott, hogy bármi is történt, ne legyen végleges. – Minden rendben lesz.

Yurio sápadtan figyelte őket.

– Erről beszéltem – mondta alig hallhatóan Yurio fájdalmas tekintettel. – Nem voltál itt, én…

– Oké, nem lesz semmi baj – vágta rá rögtön Victor. – Hívj taxit, hazavisszük. A taxiból felhívom Akimotót, hogy jöjjön minél előbb.

– Victor… már az éremünnepségnek is vége lett? – Yurio ezt meghallotta, hirtelen elfordult tőlük, és tárcsázni kezdett. Victor felsegítette Yuurit a jégről. – Mondtam már, hogy mennyire örülök, hogy második lettem? Bár lehet, jobb lett volna az arany, és akkor… tudod.

– Tudom, persze – bólogatott Victor, miközben belül próbált nem szétesni, mert Yuuri állapota nem sok jóval kecsegtetett, időben hol itt, hol ott érezte magát. – Most visszamegyünk a szállodába, rendben?

Yuuri vidáman bólogatott, és amikor lejöttek a jégről, egyre elesettebbé vált, arca nyirkos volt, és Victor támogatta el a taxiig. Akimoto figyelmeztette, hogy emlékek visszatérése járhat elég nagy érzelmi sokkal, amit eléggé megviselhet a szervezet.

Mire beértek Yu-topia kapuján, Yuuri pár percig elájult, mielőtt Victor az ágyba segítette volna. Yuuri aztán megpróbált felülni, és mindenfélét motyogott arról, mennyire szédül.

– Yuuri, nyugodj meg, nincsen semmi baj – mondogatta kitartóan Victor. – Csak dőlj le, rendben? Segítek.

Yuuri végül hagyta.

– Annyira fáradt vagyok… – mondta kimerülten Yuuri. – Biztos, hogy nem kell a bankettre mennünk? – Yurio jelentősen elsápadt, de már eddig is úgy nézett ki, hogy Yuuri után ő fog kiborulni. Victor intett neki, hogy hagyja magukra. – Oké, nem is igazán akartam menni… hiszen legutóbb is jól elrontottam mindent…

Victor leült mellé, és gyengéden simogatta a haját.

– Nem rontottál el semmit sem – mondta csendesen. – Pihenj kicsit, amíg nem jön az orvos, rendben?

Victor fél órával később idegességében már fel-alá járkált a folyosó elejétől és vissza. Minden percben a szobája felé pillantott, de nem történt semmi sem.

Miután Akimoto megérkezett, még a szoba közeléből is kidobott mindenkit, hogy nyugodtan tudjon foglalkozni a betegével. Victor Yuuri mellett akart maradni, de Akimoto közölte, hogy most nyugalomra van szüksége, és pont Victor az, aki miatt Yuurit nem fogja tudni rendesen megvizsgálni.

Fél órával később mindannyian némán ültek az előtérben. Victor értesítette Yuuri szüleit, bár azt nem tudta pontosan elmagyarázni, mi történt, csak azt, hogy orvost kellett hívni, mert Yuuri teljesen összeomlott. Hiroko és Toshiya nyugodtan ültek, ahhoz képest, hogy Victor már totális pánikban volt. Minako természetesen gyűlölködő pillantásokkal illette, miközben kezével idegesen dobolt az asztalon.

Victor aztán a sarokban kuporgó Yurióra nézett, és rájött, hogy lehet, van valaki, aki jobban kiborult, mint ő maga. Yuriót mióta ismerte, talán kétszer látta ilyennek. Csendesen odament, és letérdelt mellé.

– Yurio? – A fiú semmi jelét nem mutatta annak, hogy hallotta a nevét. – Yuri.

Na, ez már hatott.

– Mit akarsz? – kérdezte erőtlenül, Victor látta, hogy remeg a keze.

– Yuri, figyelj rám. Már nincs semmi baj.

– Te könnyen vagy vele! Fogalmam sem volt, mihez kezdjek… – Yurio észrevette, hogy túlságosan hangos, ezért halkabban folytatta: – Még szerencse, hogy nem voltál messze, mert különben ott esek szét darabokra! Úgyhogy hagyjál most inkább, jó?!

Victor viszont nem tette, amit a fiú mondott. Tudta, hogy Yurio zaklatott, és most mindenkit eltaszítana magától, úgyhogy nem szólt semmit, de átölelte a fiú vállát. Yurio összerezzent, de nem ellenkezett.

Victor látta, hogy szülők megkönnyebbülten sóhajtanak fel, amikor Akimoto elmondta nekik, mi a helyzet. Amíg nem mondják el neki is konkrétan, mi történt Yuurival, Victor cseppet sem fog megnyugodni. Akimoto még rájuk mosolygott, aztán odament Victorhoz, akihez közben Yurio is csatlakozott.

– Ne aggódjon, Mr. Nikiforov – kezdte rögtön Akimoto –, már minden rendben. A visszatérő emlékektől kisebb sokkot kapott, de már túl van rajta. Kapott egy enyhe nyugtatót, hogy pihenni tudjon, és a szervezete fel tudja dolgozni, ami történt. Csak pihenésre van szüksége. – Aztán kicsit habozott, mielőtt folytatta. – Őszintén szólva, nem tudom, hogy mi fog következni ezután.

– Ezzel nem igazán nyugtatott meg.

– Valószínűséggel minden emléke visszatért, de ha bármi szokatlant tapasztal a viselkedésében, vagy elhúzódó fejfájást, mindenképpen értesítsen. – Victor elsápadt, amikor eszébe jutott a baleset. – Jól van? – kérdezett rá Akimoto, mikor már percekig az arcát figyelte.

Victor bólintott, és alig bírt megszólalni.

– Emlékezni fog a balesetre?

– Az esetek többségében a páciensek nem szoktak. De a memória igencsak kiszámíthatatlan. – Akimoto pillanatokig elhallgatott, mielőtt folytatta. – Gondolom, szeretné, ha ön sem emlékezne, igaz? – Victor aprót biccentett. – Bízzunk benne, hogy ő nem fog. Értesítsenek, ha bármi történne.

Victor biccentett, és az orvos távozott Yuuri szüleivel együtt. Minako vádló tekintettel meredt rá, de aztán csatlakozott a szülőkhöz, így kettesben maradtak Yurióval. Victor már tudta, mi fog következni, amikor a fiú oroszul megszólalt.

– Nem aggódsz, hogy ezek után mi a franc lesz?

– Nem igazán – felelte Victor komolyan. – Bármi történjék, meg fogjuk oldani. Ha nem fog emlékezni, akkor én nem fogom…

– Már megint a régi nóta! – csattant fel dühösen Yurio, ökölbe szorított kézzel, szinte vicsorogva vetette oda: – Nem gondolod, hogy ezzel fogsz elbaszni mindent?! – Victor meg sem rezdült a kiabálásra. – Az eszem megáll tőled! Nem vagy normális. És ha pont emiatt veszíted el őt?!

– Ha emlékezni fog, akkor úgyis ki akart dobni, úgyhogy… – vont vállat Victor, és próbálta úgy mondani, mint aki azt közli, odakint süt a nap. – Nem érdekel, és kész. Már túl vagyok rajta, hogy annyit idegeskedjem emiatt. Úgyhogy kérlek, kímélj meg...

– Te tényleg ennyire gyáva vagy?! – kiabálta Yurio. – Sosem bírtál senkivel sem semmit megbeszélni! Yakov erre a legjobb példa! Inkább kitörted a bokád, nehogy már elé merj kerülni! – Yurio megemelte mindkét kezét. – Oké, feladom!

– Mi a fene van veletek, srácok? – kérdezte Mari angolul, akit észre sem vettek, mikor érkezett.

– Valami baj van?

– Nem – felelte Victor.

Igen! – csattant fel Yurio, de mikor Victor odalépett hozzá, és durván megragadta az állát, elhallgatott.

– Ez nem a te dolgod! – mondta halkan Victor visszaváltva oroszul. – Ne kelljen még egyszer elmondanom.

Yurio durván elütötte a kezét.

– Tudod, mit? Leszarom! – sziszegte vissza szintén oroszul. – Baszd el az életed úgy, ahogy neked tetszik.

Azzal dühösen kirobogott, magukra hagyva őket.

– Ne kérdezzek rá, hogy…

– Ne. – Victor kimerülten dörzsölte a homlokát.

– Oké, rendben, nem akartam tolakodni – mondta Mari békítően. – Most jöttem Yuuritól, csak szólni akartam, hogy alszik, ha gondolod, bemehetsz hozzá. Hozhatok esetleg nektek valami harapnivalót?

– Nem kell, köszönöm, ne fáradj. Megvárom, amíg felébred, hogy mit szeretne.

– Akkor megyek is, ma is rengeteg vendég van… szólj, ha valamire szükséged van, rendben?

– Persze.

Victor még percekig magára maradt a gondolataival, és miután elég bátorságot gyűjtött, itt volt az ideje, hogy bemenjen Yuurihoz.

– Yuuri! – szólt meglepetten, miután halkan behúzta maga után az ajtót, és Yuuri fáradtan, de mosolyogva figyelte őt. – Azt mondták, hogy alszol.

– Tudom. Csak úgy tetettem, mint aki alszik. – Victor erre nagyot nézett. – Téged vártalak, a többiekkel… nem akartam foglalkozni.

Victor óvatosan leült az ágy szélére.

– És? Hogy vagy?

– Kábultan, de jól. – Yuuri kezébe vette Victorét. – Sajnálom, hogy annyira rád ijesztettem. Nem sokra emlékszem abból, ami a pályán történt. Akimoto azt mondta, hogy eléggé drasztikusan szereztem vissza az emlékeimet.

Victor szíve kihagyott egy dobbanást, és remélte, hogy a nem látszik, mennyire remeg a keze.

– Mindenre emlékszel? – kérdezte suttogva.

– Igen, mindenre. – Yuuri felemelte Victor kezét, és megcsókolta, ahogy régen Victor mindig is tette. – A balesetre nem. Viszont azt tudom, mekkora hülye voltam, mikor a hátad mögött gyakoroltam.

Victor szívéről nagy kő esett le, aztán ő is viszonozta a csókot.

– Biztos mindenre emlékszel? Mi is a pin-kódod?

Yuuri morcosan nézett rá.

– Biztos, hogy nem a 1225.

– Hogy hívják a második kutyámat?

– A midet? – ijedt meg Yuuri, de Victor mosolyát látva eltűnt a rémület az arcáról. – Ez még mindig nem vicces.

Yuuri ásított, így Victor felállt az ágyról, és ezúttal szerelme homlokát csókolta meg.

– Aludj, Solnyshko.

– Marad itt – suttogta Yuuri lehunyt szemmel.

– Persze, csak kiszaladok Hiroko híres kakaójáért. Te nem szeretnél semmit sem? – Yuuri megrázta a fejét, így Victor az ajtó felé indult.

– Victor! – állította meg Yuuri hangja.

– Igen…?

– Van bármi, amiről nem tudok a balesettel kapcsolatban?

– Nincsen, minden rendben.

Yuuri ismét fáradtan hunyta le a szemét, Victor pedig gyorsan behúzta az ajtót, és nagyot nyelve nekivetette a hátát.

– Nem lesz semmi baj – suttogta alig hallhatóan.

Az a bizonyos tükörkép most kérdezett volna vissza: – Biztos vagy benne?

⋆~~﴿♦﴾~~⋆


Ötödik (befejező) fejezet – Pokoli vacsora – Vihar(ok) Yu-topián

– Ekkora hőségben nincs is jobb, mint egy hideg gyümölcsleves. Tessék, szedjetek! Kincsem, nagyon örülök, hogy végre mindannyian jól vagytok!

– Igen, én is. Már semmi sem akadályozhat meg benne, hogy visszatérjünk Szentpétervárra.

A meggondolatlanságodtól szenvedek már mióta! Lehet, az lesz a legjobb, ha visszamegyek Oroszországba. De nélküled!

– Szuper, akár már most kezdhetsz pakolni!


– Hol van Yuuri?

– Nem tudom, már órák óta elment itthonról. És tuti nem gyakorol.

Mondtam már, hogy nélkületek baromi unalmas lenne a nyaram?!

Következik:
A vacsora


Boldog karácsonyt mindenkinek! :-
Remélem, örültetek az új fejezetnek, én pedig örülök, ha valaki le is pötyögi, mit gondol. ;-)
Jövő héten újra ugyanitt, ugyanekkor, de már az utolsó fejezettel - szilveszterkor. ^^




<< >>

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)