Yuri on the Ice of Memories írta: Lilyanjudyth

[Kritikák - 2]

+++ betűméret ---
<<


Yuri on the Ice of Memories




⋆~~﴿♦﴾~~⋆


Yuurinak talán ez volt a legboldogabb nyara. Leszámítva a mostani balesetet, és persze azt, hogy Phichit szerint mekkora ötlet volt évekkel ezelőtt a többnapos túra, amit persze sorozatos szerencsétlenségek követték.

Túra ugyan nem volt, de külön szervezést igényelt, hogy a következő nyárig, amíg nem térnek vissza Hasetsuba, mi mindent kell elrendezni és megvenni, amit Mari-chan nem tud utána küldeni, viszont minél hamarabb szüksége lenne rá.

Miután végre sikerült mindent elintézni, estére mindannyian leülhettek az asztalhoz. Ez alkalomból mindenkit meghívtak, hogy együtt vacsorázhassanak. Ugyan még nem volt kitűzve az az utazás időpontja, de Yuuri anyja úgy látta, ez az a lehetőség, amikor mindenki itt tud lenni, mielőtt Yuuri ismét visszatér Oroszországba.

Yuuri boldog volt, mégis egész nap kellemetlenül érezte magát, akárhányszor csak szóba került, hogy visszatérnek Oroszországba. Nem egyszer fogta el az a furcsa érzés, hogy valamit elfelejtett. Valami nagyon fontosat. A nap folyamán Victor többször szólt rá, mikor elbambult, és Yuuri minden alkalomkor azt mondta, nincsen gond. Sejthette, hogy előbb–utóbb ki fog derülni, mi az az ok, amiért folyamatosan szorong, de arra nem gondolt, hogy a vacsora pillanatok alatt rémálommá válik számára.

– Ekkora hőségben nincs is jobb, mint egy hideg gyümölcsleves. Tessék, szedjetek! Kincsem, nagyon örülök, hogy végre mindannyian jól vagytok!

– Igen én is. Már semmi sem akadályozhat meg benne, hogy visszatérjünk Szentpétervárra – válaszolta Victor mosolyogva, és még többet szedett a tányérjába.

Yuuri úgy érezte, hogy minden elhalkul körülötte, nem hallotta Yurio gúnyolódásait, Nishigori visszavágásait, és Victor nevetését sem. A helyszín másodpercekre megváltozott, és az elméje bizonyos veszekedés helyszínére repítette, szívébe mintha kést döftek volna, amikor eszébe jutott, mi az, ami egész végig motoszkált a fejében.

– Nem mentél vissza Oroszországba – suttogta hirtelen vádlón Yuuri. – Nem mentél vissza!

Az asztalnál elég nagy volt a lárma ahhoz, hogy a többiek ne hallják meg, mit mondott, de Yurio kezében rögtön megállt a pálcika. Yuurin újabb dühhullám csapott át, egyértelmű, hogy a fiú tudott róla. Mellette Victor teljesen elsápadt.

– Mi…? – kérdezte Victor, de Yuuri nem akart Minako előtt jelenetet rendezni, ezért gyorsan felpattant.

– Bocsássatok meg, ki kell mennem – mondta hirtelen elszorult torokkal, és kisietett az étkezőből.

Victor a szobájuk folyosóján érte utol, kezét a vállára tette, hogy maga felé fordítsa. Yuuri mérgesen pördült felé.

– Az álmok, az a furcsa fájdalom… most már tudom, mind miért volt! – sziszegte dühösen Yuuri Victor képébe. Nem foglalkozott vele, hogy Mari és Yurio utánuk jöttek, bár a folyosó végén megtorpantak. – Sosem akartad elmondani, mi? Önző dolog volt, hogy eltitkoltad!

Victor haragosan meredt rá.

– Mégis mit tettél volna a helyemben, ha szeretsz valakit?

– Victor, hazudtál nekem, és sosem akartad elmondani! – tört ki elkeseredetten Yuuri. Látta a másikon azt a tipikus arckifejezést, amit rögtön felismert. – Istenem, nem hiszem el, hogy tényleg igazam van!

– Nyilvánvalóan vártam a megfelelő alkalomra, hogy elmondjam!

Yuuri ökölbe szorította a kezét.

– Amikor már Szentpéterváron vagyunk, és úgysem tudok visszafordulni?! Nem hiszem el, hogy ennyire önző vagy… Ennyire önző lehet Victor Nikoforov, és mindent megkaphat!

– Nem tudom, miért gondolod azt, hogy bármi köze van ehhez a hírnevemnek! – vágott vissza dühösen Victor. – Valójában az a probléma, hogy veled nem lehet rendesen együtt dolgozni, és nem vagy képes azt tenni, amit az edződ mond. Ha úgy tettél volna, nem tartanánk itt. – Percekig meredtek egymásra, mire Victor a hajába túrt. – Bármennyire is dühös vagyok, attól még sze…

Csak az volt a gond, hogy Yuurit nem érdekelte, hogy engedetlen volt, csak az árulás számított, nem volt képes látni a dühtől, ami elborította a hazugság kiderülése miatt.

– Egyszerűbb volt végigszexelned velem a napokat, mint szólni, hogy mi van, nem igaz? – kérdezett vissza fagyosan.

– Tessék?! – Victor teljesen elsápadt, és a következő pillanatban úgy tűnt, dühében mindjárt felpofozza Yuurit, pedig sosem bántotta őt. – A meggondolatlanságodtól szenvedek már mióta! – kiabált rá, mire Yuuri összerezzent. – Lehet, az lesz a legjobb, ha visszamegyek Oroszországba. De nélküled! – világosította fel Victor dühösen gesztikulálva.

– Szuper, akár már most kezdhetsz pakolni! – vetette oda Yuuri mérgesen, aztán hátraarcot csinált, és elindult a kijárat felé.

– Miért is ne?! Eleve ki akartál dobni! – kiabálta utána Victor, ám Yuuri már nem nézett vissza, nem törődött az aggódó nővérével, vagy a dühöngő Yurióval. Semmit sem hallott, hiába szóltak utána.

Kirohant az ajtón, és meg sem állt a következő sarokig. Csak el innét, minél messzebb – mondogatta magának, mert annyira dühösnek és csalódottnak érezte magát, hogy tuti – nem rá jellemző módon – szétvert volna valamit. Mikor okozott a csalódottság, a hazugság ekkora fájdalmat? Talán azért, mert Victor tényleg az előbb azt mondta, vissza fog menni. Hát menjen, Szent Kibaszott Gyáva Nikiforov. Vajon majd Yakovnak is hazudni fog?

Nem foglalkozott azzal, hogy vihar közeledik, csak szaladt a kedvenc helye felé, aminek a megtalálására tudta, hogy Victor biztosan nem fog emlékezni.

⋆~~﴿♦﴾~~⋆


Yurio vagy bő két óra múlva akkora lendülettel robbant be a szobába, hogy Victor azt hitte, az ajtó elhúzása helyett beszakította azt. Pedig csak az ég volt az, ami hangosan megdörrent. Mari valószínűleg eddig feltartotta, hogy ne zavarja őket, hogy megbeszéljék a dolgokat, de hát Yuuri nélkül ezt nehéz így.

– Ugye nem gondolod komolyan, hogy összerámolsz és elhúzol?! – kiabálta kétségbeesetten Yurio. Reményvesztettnek tűnt, mint akinek a szülei összevesztek.

Fejét jobbra–balra forgatva nézett szét, hol lát bőröndöket, de még akkor sem nyugodott le, mikor kinyitott két szekrényt, hogy megnézze, Victor ruhái tényleg ott vannak, ahol eddig.

Victor az ágy szélén ült, könyökével a térdére támaszkodott, és tovább bámulta a falat, miközben hallgatta kinn az eső kopogását. Valójában az elmúlt két órában itt ücsörgött azon gondolkodva, mi lesz a kapcsolatukkal.

– Nem pakolok.

Yurio olyan hirtelen akadt el, hogy még azt is elfelejtette, mennyire dühös.

– Azt… azt hittem, hogy már elvitetted a bőröndjeidet. – Tétován megállt Victor előtt, aki lassan felnézett rá. – Ezek szerint megdumáltátok, amit meg kellett? Vagy mi a fene történt? Mari azt mondta, hogy maradjak a seggemen, amíg megbeszélitek a problémátokat.

– Yuuri nem volt itt – sóhajtotta Victor. – Még akkor elment.

– Jah, igen. Mari szerint ha Yuuri zaklatott, akkor elhúz korcsolyázni a pályára. Szerintem inkább éjfélig korcsolyázik az ikrekkel, akik úgysem tudnak aludni ebben a viharban, minthogy hazajöjjön beszélni veled, olyan pipa. Én mondtam, hogy ezt nem így kellett volna. – Victor tekintete dühösen megvillant, ezért Yurio feltartotta a kezét. – Oké, nem mondtam, hogy megmondtam. Na de ha ő nem jön haza, te nem mész oda… Hogy fogjátok megbeszélni?

– Megvárom, amíg lehiggad, aztán megpróbálom. – Victor fáradtan beletúrt a hajába, és lehunyta a szemét. – Yuuri nagyon dühös tud lenni, de remélem, ki tudom békíteni.

– Hát igen, a fejébe kéne verni, hogy miatta történt az egész.

– Valójában, ha túl lesz a dühén, akkor ő is tisztán fogja látni az egészet. – Victor hirtelen felállt. – Rendben van, megkeresem. Aztán maximum megint kidob, így már jobb?

– Tökéletes.

Már elég későre járt, Yuuri szülei már visszavonultak a vacsora után, de Mari még a pultnál pakolta el a maradék holmikat. Yurio rögtön megkérdezte, merre találják Yuurit, de ő azt mondták, a vacsora óta nem látta, szerinte a pályán gyakorol. Victor, mikor kinézett, elgondolkodott rajta, ilyen időben hogy tud eljutni egymaga, lesz–e bármilyen taxis, aki ezt bevállalja. Ebben a pillanatban Minako rontott be az ajtón.

– Hol van Yuuri? – szegezte a kérdést Victor Minakónak.

– Nem tudom, már órák óta elment itthonról. És tuti nem gyakorol. – Mindenki elsápadva nézett rá, de ő csak értetlenül hozzátette: – Most jöttem kocsival a pályáról, zárva van.

– Tessék? – kérdezett vissza hirtelen Mari, megragadva Minako vállát. – Yuuri nem volt ott?

– A fenébe! – szisszent fel hirtelen Victor, és megragadta a telefonját, hogy felhívja Takeshit. A körmét rágva fel–alá járkált, miközben nagyon remélte, hogy náluk lesz. – Ne haragudj, hogy zavarlak – hadarta rögtön a telefonba angolul –, de szeretném tudni, hogy nálatok van–e Yuuri.

Yuuri? Nem, nincsen, ma nem is találkoztunk. Kérdezd meg Minakót, biztosan nála van a balett stúdióban.

– Köszönöm – suttogta Victor, és kinyomta a telefont. Mindannyian várakozóan néztek rá, de Victor csak ennyit mondott: – Nincs náluk, nem is látták ma.

A hirtelen beállt csendben csak Yuri hangos toporgása hallatszott a kopogó eső mellett.

– Oké, mivel senki sem szólal meg, akkor megkérdezem én: ha itt nincs, nála sincs, és Takeshiéknél sincs, akkor hol a fenében lehet? – kérdezett rá kétségbeesve. – Jah, tudom. Esetleg leissza magát, mert ilyen hülye voltál?

– Voltaképpen itt nem Victor volt hülye – felelte Minako, Victor meglepetten pislogott rá. – Yuuri rettentően dühös, nyilván olyan helyen van, ahol némi vigaszra lelhet. Én úgyis kocsival vagyok most, megnézem a Nagahama Ramenben, hátha ott van. Majd ideszólok, ha megvan.

Minako gyorsan elrohant, így ismét hárman maradtak.

– Mondjátok, hogy nem… – kezdte Victor, és az ablak felé nézett. – Odakinn tombol a vihar.

– Ne aggódj, Victor, meglesz – mondta Mari halkan. – Újra végigjárom egész Yu-topiát, amíg Minako nem hív, oké? Te addig próbáld meg elérni Yuurit, hátha felveszi.

– Ó, anyám, nem is próbáltad még hívni? – bámult rá Yurio. – Hagyd inkább, majd én. A tiedet biztos nem venné fel.

Victor elfordult tőle, és rettegve nézte az esőáztatta ablakokat. Az aggodalom már satuként szorította össze a mellkasát, mikor arra gondolt, hogy Yuurival megint történni fog valami, mert nem vigyáz magára. Ismerős dallam ütötte meg a fülét, csak pár másodperc telt el, mikor rájött, hogy a szabadprogramjának zenéje az. Gyorsan végigszaladt a folyosón, és berontott a nyitott ajtójú fürdőszobába. Yuuri telefonja a wc melletti komódon zenélt, Victor sóhajtva kinyomta a telefonját.

– A fenébe, pedig azt hittem… – motyogta Yurio, mikor utolérte.

Időközben Mari is odaszaladt hozzájuk, de az arca egyáltalán nem volt vidám.

– Minako ideszólt, nincs ott. Még megnézett két további szomszédos helyet, ott sincs.

– Nem tudok Katsudon agyával gondolkozni. Ha ennyire dühös vagyok és szomorú, nem leiszom magam? – kérdezte értetlenül. – Mégis hova tűnt?

Victor nagyot nyelt, mikor rájött.

– Azt hiszem, tudom. – Reménykedve Marira nézett. – Nem egyszer voltunk a tengerparton, és néztük a sirályokat… Neked említette Yuuri, hol van az a hely?

Mari bólintott, és intett, hogy kövessék az előtérbe a kabátokhoz.

– Igen, pontosan tudom, hol van. – Mari magára vette az esőkabátját, és Victornak átadott még egyet a fogasról.

– Én nem kapok?

Victor lefogta Yurio kezét, hogy ne vegye le az esőkabátot.

– Nem, nem jössz velünk. Odakinn tombol a vihar, nem akarlak téged is veszélybe sodorni! – mondta dühösen Victor. – Légy szíves tedd azt, amit a felnőttek mondanak, és maradj veszteg, oké?!

Yurio komolyan megijedt Victor dühétől, és hátrébblépett, pedig nem volt oka a félelemre. Mari komolyan nézett rá.

– Maradj itt, ígérd meg! Ha bármi történik, úgyis szólunk, oké? Én jobban tájékozódom a viharban, már születésem óta itt lakok, sötétben is tudom, merre kell menni. – Közben Yuuri apja odasietett hozzájuk, és átadott két nagyobb elemlámpát. Nem értette, mit beszélnek, de Mari azért elmondta. – Apám azt mondta, hogy ne aggódj, minden rendben lesz, meg fogjuk találni. Yuuri volt, mikor rosszabb viharban is kinn volt.

Victor nem szólt semmit, hanem elszorult torokkal magára húzta az esőkabát csuklyáját, és kilépett az ajtón.

Hasetsu mindig a békés arcát mutatta még hőség alatt is, de ez a vihar, amit már inkább tájfunnak lehetett nevezni, rettenetes volt. Már azon csodálkozott, hogy sikerült az utca végéhez eljutniuk, akkora szél kerekedett. Minako állítólag úgy köszönt el a telefonban, hogy lehet, a kocsmában éjszakázik, mert ilyen időben már vezetni sem képes, de mindenképpen szóljanak, ha megtalálták Yuurit.

Amint kiértek az épületek közül, a szél szinte háromszoros erővel próbálta őket fellökni, Victor a végén már Mariba kapaszkodott, mert egyedül nem tudott menni. Közben minden percben egyre nagyobb pánikban volt, amikor Yuurira gondolt. Mekkora annak az esélye, hogy tényleg kinn van, és mennyi, hogy feleslegesen jöttek ki ebben az időben?

– Semmit sem látok, hiába van lámpánk! – kiabálta Victor a süvítés közepette.

– Még jó hosszú szakaszon kell végigmennünk – mutatta Mari a zseblámpájával, és amikor arrébb ment a fény, Victor megragadta a karját.

– Láttam valamit! Ott! – Mari is odavilágított a lámpával, így meglátták a homokban fekvő alakot, az ismerős sötétkék melegítőben. – Istenem… ez ő!

Victor torka összeszorult, és alig kapott levegőt, miközben próbált úrrá lenni a pánikon, ami satuként szorította össze a tüdejét.

– Elindulhatott hazafelé! – mondta hangosan Mari, mikor próbáltak igyekezni az utálatos időben.

Victor kétségbeesett rogyott le a fekvő alak mellé a homokba, és óvatosan oldalra fordította. Yuuri szája halványkéknek látszott a lámpa fényében, a haja csatakosan tapadt a sápadt, hideg arcára. Victor óvatosan paskolni kezdte.

– Yuuri! Hallasz engem? – Marihoz fordult, aki közben letérdelt Yuuri másik oldalához. – Hideg… nagyon hideg. Remélem, még nem… – Victor nagy levegőt vett, hogy összeszedje magát. Minél előbb el kell menniük innen, és jó lenne, ha szerelme a saját lábán menne, már ha ez lehetséges. – Yuuri, szerelmem, figyelj rám! Yuuri, ébredj!

Yuuri köhögve fordult a hang irányába, Victor pedig gyorsan levette a szemüvegét, és elrakta.

– Victor? Te nem Oroszországban vagy? Ott lehetünk, mert rettenetesen hideg van…

Victor próbált nyugalmat erőltetni a hangjára.

– Nem, Hasetsuban vagyunk, és muszáj hazamennünk. Fel tudsz állni? Gyere, segítek.

Victor erősen megragadta, és felhúzta, Yuuri pedig, úgy tűnt, megállt a lábán. Mari rögtön előszedte a hátizsákjából a másik esőkabátot, és Yuurira húzta. Azon már nem segített, hogy eddig elázott, de legalább remélhetőleg nem lesz beteg, mire Yu–topiába érnek.

Bár nem valami biztosan, de sikerült elindulniuk. Mari a másik oldalról támogatta az öccsét, Victor közben világított maguk elé. Amikor elértek az első házakig, Yuuri vacogása még erősebb lett, aztán a lábai megadták magukat.

– Yuuri, szerelmem, tarts ki! Még kicsit menni kéne.

– Nem bírok… fáradt… nagyon fáradt vagyok – motyogta Yuuri Victor fülébe.

– Mari vidd ezt, én pedig Yuurit – döntött Victor, aztán karjai közé vette vacogó szerelmét.

Többször megbotlott, amikor a szél Yuuri súlyával együtt majdnem lelökte a lábáról, de Mari rögtön segített, nehogy elessenek. A végén már elrakta a saját lámpáját is, mert már csukott szemmel is tudta, hogy merre kell menniük, és egy örökkévalóság után beértek Yu–topia udvarára, miközben Yuuri kétségbeesetten kapaszkodott belé, mintha egyáltalán nem haragudna rá többet.

⋆~~﴿♦﴾~~⋆


Yuuri már szinte teljesen magához tért, amikor beértek Yu–topiára. Valójában nem így képzelte el a dolgot, hogy elszalad otthonról lehiggadni kicsit. Hirtelen valamiért azt gondolta, hogy a téli Oroszországban van, és Victor a hóból szedte össze, mikor elaludt ott, de aztán a kegyetlen valóság a veszekedésükkel hirtelen ráébresztette, hol is van pontosan.

Yurio a folyosóra szaladt, de teljesen elsápadt, ahogy meglátta őt Victor karjaiban.

– Mi a fene történt már megint Katsudonnal?! – kérdezte ijedten.

– Semmi – válaszolt Yuuri fáradtan hunyorogva –, csak nem emlékeztem rá, milyen szép is a tengerpart ilyenkor…

Yurio furán nézett rá, de inkább Victorra figyelt, aki a lányhoz szólt.

– Mari, ha átöltöztél, hozol forró levest? – kérdezte, mire a lány bólintott, aztán elsietett.

Victor bevitte a szobájukba Yuurit, és óvatosan leültette az ágy szélére. Yuuri megtámasztotta magát, de alig bírt ülve maradni, úgy reszketett, ráadásul olyan kimerültnek érezte magát, mintha most csinált volna végig egy durva edzéstervet háromszor.

Victor letérdelt Yuuri elé, és az ajtóban toporgó Yurióra nézett.

– Hozd át Yuuri szobájából a másik párnát és takarót. Ha találsz melegítőt, akkor azt is, kérlek, az tuti nincs itt. – Aztán szerelméhez fordult. – Yuuri, le kell venned az összes ruhát, így nem maradhatsz.

Yuuri bólintott, bár lélekben ugye teljesen máshol járt: reménykedett benne, hogy utána Victor tényleg nem fog elmenni, ahogy mondta. Semmi sem derült ki a beszélgetésből, lehet, csak meg akar róla bizonyosodni, hogy jól van, aztán már megy is a vonathoz, hogy aztán Fukuokában leszállva onnan továbbmehessen a már lefoglalt repülővel Oroszországba…

Hagyta, hogy Victor óvatosan levetkőztesse, úgy sem lett volna hozzá ereje egyedül, és amúgy is túlságosan is rázta a hideg. Yurio visszatért a kért cuccokkal, Victor pedig segített Yuurinak felvennie azokat.

– Melegítőfelsőt nem találtál? – kérdezte Victor értetlenül, aztán a szekrényéhez fordult, hogy keressen valami ráillőt.

– Gondolom, mind a mosásban van – morogta Yurio, és miután Yuuri bebújt a takaró alá, ráterítette azt is, amit hozott. – Katsudon, úgy látom, túléli. Na, lépek. Majd holnap benézek, tényleg él–e még. Most már rohadtul késő van. Mondtam már, hogy nélkületek baromi unalmas lenne a nyaram?

Victor kinézett a szekrényajtó mögül, rámosolygott a fiúra, aki erre megrázta a fejét, és otthagyta őket.

– Azt szeretném! – suttogta hirtelen Yuuri. Victor keze megállt pakolás közben az ismerős fehér-piros nemzeti válogatott melegítőnél. Mosolyogva vitte oda, hogy Yuuri belebújjon. – Köszönöm – motyogta, és összerezzent, ahogyan Victor hirtelen magához szorította.

– Ne ijessz meg így! – motyogta a hajába. – Nem tudnám még egyszer elviselni, hogy bajod esik.
Yuuri még mindig nem merte megkérdezni, van-e foglalt járata hazafelé. Inkább lehunyta a szemét, és élvezte a törődést, miközben úgy kapaszkodott Victorba, mintha az élete múlna rajta.

– Nem utazok el – mondta halkan Victor, mert felismerte a ragaszkodását. – Sajnálom ezt az egészet, ne haragudj rám.

Yuuri lassan elhúzódott, és Victorra nézett.

– Én azt hittem, hogy... Én nem mondtam komolyan azokat a dolgokat. Akkor sem mondtam komolyan a pályán, egyszerűen annyira elvakult voltam… Te ne haragudj. – Victor magához húzta Yuuri kézfejét, és lágyan megcsókolta. – Majdnem tönkretettem a kapcsolatunkat, ráadásul kétszer!

– Hát igen… nem tudom, mit tettem volna, ha tényleg visszamész Oroszországba mind a kétszer, mikor mondom. – Victor eligazította az extra párnákat a háta mögött, Yuuri szíve még mindig majdnem kiugrott az aggodalom miatt. – Ugye… nem mész vissza?

Victor elmosolyodott.

– De, vissza fogok. Később, veled. – Lágyan homlokon csókolta, és Yuuri orráig felhúzta a takarót, ami persze nem volt kényelmes, úgyhogy Yuuri lerázta kicsit magáról. – Majd később megbeszéljük, hogyan töltsük a nyár maradék részét. Most arra koncentrálj, hogy melegedj meg nekem, oké? A hipotermia nem egy mókás dolog, és azt hiszem, elég közel voltál már hozzá.

– Jól vagyok – mondta vacogva Yuuri.

Jól leszel – javította ki rögtön Victor, mikor Mari megjelent egy tálka levessel.

– Na mizujs, kisöcsi? – kérdezte vigyorogva, és leült mellé az ágyra, miután Victor átadta a helyét. – Te aztán tudod, hogyan dobd fel a közös vacsorákat, ugye? – Yuuri rémülten jött rá, hogy valószínűleg mindenki halálra aggódta magát miatta. – Ne pánikolj, bekopogtam anyuékhoz, és szóltam, hogy minden oké. A többieket is értesítettem a hülyeségedről.

– Igazán kösz – morogta Yuuri kimerülten, és kibújt annyira a takaróból, hogy el tudja venni a tálkát. – Most ha nem haragszol, tudok egyedül is enni!

Mari mindkét kezét feltartotta.

– Oké-oké! Megyek, jó éjszakát nektek.

Miután a testvére távozott, Yuuri – bár még mindig ügyetlenül, de – meg tudta enni a levest, kicsikét át is melegítette. Victor közben elhelyezkedett mellette az ágyon, és csendesen várta, hogy Yuuri végezzen.

– Amúgy miért van ez nálad? – kérdezte hirtelen Yuuri az olimpiai melegítőre mutatva.

– Ez a szerencsefelsőm – mosolygott Victor.

– Nem beszélünk többet arról, ami történt…? – faggatta Yuuri tovább, mert Victor teljesen úgy viselkedett, mintha eddig nem történt volna semmi sem. Sőt, mintha otthon lennének Oroszországban, és a szokásos edzői életüket élnék.

Viszont mikor Victor ránézett, a kék tekintetben ott volt a düh, amit akkor látott, mikor szerelme némán, magában tombolt.

– De fogunk. És nem is tudod, hogy még mennyit – mondta komolyan. – Valamit ki kell találunk, hogy megtaláljuk az egyensúlyt, mert ez így nem mehet tovább. A vőlegényed vagyok, de az edződ is. Utóbbit nem tartod tiszteletben, nem fogadod meg a tanácsaimat, sőt, kétlem, hogy mostanában komolyan vettél volna.

– Micsoda…? Én nem… – Yuuri inkább elhallgatott, nem akart még egy veszekedést, pedig már tudta, hogy szerelmének igaza van. – Sajnálom.

– Nos, igen. Ezért kell beszélnünk majd. Biztos vagyok benne, hogy Yakovtól mindketten kapunk majd, és ő durvább eszközökhöz vagy választásokhoz állít minket. – Yuuri rémült tekintetét látva azért hozzátette: – Ne aggódj! Nem fogja felbontani a veled vagy a velem kötött szerződést zsarolásként, de biztos vagyok benne, hogy van rá módszere, hogyan regulázza meg azokat a tanítványait, akik nem engedelmeskednek neki, és hülyeséget csinálnak.

– Mintha tapasztalatból beszélnél… – szólalt meg óvatosan Yuuri, mire meglepetésére Victor halványan elmosolyodott.

– Igen, olyasmi. – Aztán ismét elkomorodott. – A lényeg, hogy majd beszélünk erről hosszasan, de nem most. Át kell gondolnom az edzésterveket, és én magam is szeretnék beszélni Yakovval, mi legyen… hogy ne menjen rá a kapcsolatunk emiatt – tette hozzá halkan. Yuuri megint elszomorodott, és lehunyta a szemét. Ezt a részt nem akarta hallani, és nem is akart rá emlékezni, mi történt az elmúlt időszakban. – Pihenj, lyubov moya.

Victor odahajolt hozzá, és lágyan megcsókolta. Yuuri kinyitotta a szemét.

– Itt maradsz? – kérdezte halkan.

– Igen, itt. – Victor kezét az arcára helyezte. – Ha kell, a saját testemmel melegítelek át.

– Jól hangzik – mosolyodott el Yuuri, és arcát a párnájába fúrta.

Victor nagy nehezen bebújt a súlyos takarók alá, aztán átölelte Yuurit, akinek a remegése teljesen alábbhagyott, és végül elaludt.

⋆~~﴿♦﴾~~⋆


Yuuri órákkal később arra ébredt, hogy nem kap levegőt.

Sejtette, hogy nem ússza meg a késő esti esős időt, amikor elbóklászott, várható volt némi megfázás. Nyúzottan ült fel Victor mellett, aki valahogy álmában összetévesztette őt a hasonló méretűvé gyűrt takaróval, és azt ölelgette.

Yuuri sóhajtott. Belátta, hogy hülyeség volt annyira gyakorolnia JJ miatt, de hogy teljesen kiüsse magát egy betegség miatt…? Talán reggel sikerül annyira összeszednie magát, hogy nem tűnik fel Victornak, hogy mit tesz… és akkor pár napon belül ismét gyakorolhat.

Ezen a ponton Yuuri az arcát a kezeibe temette, mikor rájött, hogy pontosan ugyanazt teszi, mint múltkor.

Lassan kimászott Victor mellől, és a fürdőbe ment. A lámpa fényétől hunyorogva próbálta kivenni a tükörképét, ami nem festett túl jól. Oké, ez csak egy megfázás lesz, pár nap… ki lehet bírni. Miért akar annyira hazudni Victornak, hogy jól van? Mikor lett a karrier fontosabb?

Megmosta az arcát, és inkább arra gondolt, hogy most már minden rendben lesz. Victor nem megy vissza Oroszországba nélküle, és együtt maradtak még a meggondolatlan veszekedésük után is. A fürdőszoba szekrényből kivett egy gyógyszeres üvegcsét, amit Mari szokott a megfázásaira szedni; ha szerencséje van, reggelre csak orrfolyás és némi torokfájás fog jelentkezni.

– Lopod a gyógyszerem, kisöcsi?

Yuuri elejtette a gyógyszert, ami csörrenéssel landolt a mosdókagylóban.

– A frászt hoztad rám – mondta rekedten. – Ne settenkedj a hátam mögé! És igen, lopom, nem akarok beteg lenni.

– Minden rendben van köztetek? – Yuuri bekapta a gyógyszert, és a vízzel együtt lenyelte. – Nem fog elutazni, mert elintézted?

Yuuri mogorván fordult el a csaptól.

– Igen, tudom, hogy hülye voltam, nem kell emiatt macerálni! De igen, azt hiszem, rendben van – mondta utána halkan. – Ne haragudj, azt hiszem, nem érzem magam túl jól.

– Azt látom. Szóljak Victornak? – kérdezte halkan Mari.

– Nem, nem kell. Ha visszakísérsz, azt megköszönöm – felelte fáradtan.

Mari csendesen elkísérte az ajtóig, Yuuri pedig kótyagosan bemászott Victor mellé.

Amekkora szerencséje volt mostanság Yuurinak, tudta, hogy ezt sem ússza meg. Köhögéssel ébredt a szembántó világosságra, ami még több fejfájást okozott. Nyögve fordult el, és rántott egyet a függönyön, ami még Victor kedvéért lett felszerelve.

– Ohayo, Solnyshko!

Victor, kezében a reggelijükkel, vidáman lépett be a szobába, de amint meglátta Yuurit az ágyon kuporogva, amint bánatosan felnéz, már nem mosolygott. Törökülésben leült vele szemben, és maga mellé rakta a tálcát.

– Azt hiszem, nem vagyok éhes – mondta Yuuri, szörnyű, rekedt hangon.

Csodálkozott, hogy egyáltalán valahogy sikerült beszélnie. Victor homlokon csókolta üdvözlésképp.

– Mintha lázad lenne. – Victor a tálca felé fordult, és a bögrét átadta Yuurinak. – Sejtettem, hogy a tea most jobb választás lenne, bár nem gondoltam, hogy ilyen hamar lebetegedsz. Nyilvánvalóan eddig is eléggé le volt gyengülve az immunrendszered. Azt hiszem, ma nem megyünk edzeni, pedig azt terveztem.

Yuuri elszorult torokkal fordult el, mert nem mert Victor szemébe nézni. De Victor rögtön tudta, hogy valami nem stimmel, mert kezével óvatosan visszafordította az arcát felé.

– Mi a baj, Yuuri? – kérdezte halkan.

– Tudod, mit akartam? – kérdezte Yuuri suttogva. – Hogy majd tettetem, milyen remekül vagyok, és így megyek edzeni. Nem akartam… sajnálom. Maradok, ahol vagyok.

– Örülök, hogy tanultál valamit a balesetből – mondta Victor csendesen. – Mert inkább nem mesélném el neked, hogy az ismerősöm, aki betegen korcsolyázott, hogy járt, van így is elég rémálmod szerintem. Idd meg a teát, hozok gyógyszert, és pihensz. Filmezhetünk, és horrort is nézhetünk, ha szeretnéd.

– Az jó lenne – mosolyodott el Yuuri.

Egyébként eléggé egyértelmű volt, hogy Victor azért választotta a horror sorozatot, mert tudta, hogy Yuuri kábé az első fél órában el fog rajta aludni, és így megmenekül a dolog elől. Yuurit nem zavarta, mikor pár órára rá felébredt. Az viszont annál jobban, hogy bármennyire is bújt Victorhoz, az nem volt hajlandó foglalkozni vele. Yuuri először azt hitte, hogy a veszekedésük miatt teszi így, mikor úgy beszólt neki, de aztán szerelme eléggé világossá tette, hogy nem hajlandó legyengült állapotában még jobban kifárasztani őt. Yuuri viszont bosszúból erőt vett magán, és egy elég gusztustalan sorozatot választott esti mesének.

A végén már megsajnálta szegény Victort, és remélte, hogy nem fog rosszat álmodni. Úgyis kezdte magát jobban érezni, úgyhogy sajátos terve volt éjszakára, ha nem tudna aludni. Victor még este belediktálta a gyógyszert, és egy hatalmas bögre teát, ezért már Yuuri biztos volt benne, hogy nem fog tudni aludni, de jól is lesz.

Yuuri pár órával később már minden résztvevő korcsolyázó videóját megnézte a telefonján, szándékosan lecsökkentve a fényerőt, hogy Victort hagyja aludni, aki most valamiért mégis csak felébredt, és a háta mögé bújt.

– Hogy érzed magad? – suttogta Victor, Yuuri pedig félrerakta a telefont.

– Nem jól… Muszáj rajtam segítened – mondta Yuuri ártatlanul, vádlijával a másikét simogatva. Victor szemei szinte csillogtak az ablakon beszűrődő holdfényben. – Aludni sem tudok.

– Pedig azt kéne tenned. – Victor ujjaival cirógatni kezdte Yuuri arcát. – Nem vagy lázas.

– Igen, épp ezért szóltam, hogy segítened kell – magyarázta tovább Yuuri. – Mondtad, hogy addig nincs szex, amíg nem vagyok jól. Szóvaaal.

– Hm, még meggondolom. Pihenésre van szükséged…

– De nem tudok aludni – nyafogta Yuuri, és ahogy Victor szokta, megfogta a másik kezét, aztán megcsókolta. – Nem foglak téged aludni hagyni.

Victor hirtelen magához húzta Yuurit, és lágyan megcsókolta.

– Viszont akkor figyelnem kell rád, hogy ne erőltesd túl magad.

Yuuri bíztatóan bólintott, és most ő kezdeményezte a csókot, de tudta, hogy ezúttal Victor fogja vezetni az éjszakában, mintha táncolnának. Nem zavarta, hiszen legközelebb úgyis ő lesz, aki majd a tettek mezejére lép, és most úgysem érzi teljesen jól magát, még ha nem is lázas. Igaz, gyengeség, de már jól van annyira, hogy ne bámuljon tovább tétlenül az éjszakában, mikor mást is lehet csinálni.

Victor csak addig szakadt el a csókolózástól, amíg a fiókban megtalálta azt, ami kellett, aztán ismét visszatért, de ezúttal a nyakától lefelé borította be csókokkal a másik testét. Yuuri máskor örült, hogy leszedhették egymásról a ruhákat, de most jól jött, hogy mindketten csak alsónadrágban voltak, mert ennyire türelmetlennek már régen érezte magát. Victor persze tudta, mi a helyzet, ezért gyorsan megszabadította az alsónadrágjától. Mikor Yuuri is ezt akarta tenni, elütötte a kezét, és mosolyogva nemet intett neki. Yuuri először nem értette, miért, de Victor lassan oldalra fordította, és ismét mögé bújt, nyakát újabb csókokkal beborítva.

Miután Victor lerántotta magáról az alsónadrágját, és kemény férfiassága hátulról Yuuri fenekéhez nyomódott, felsóhajtott. Rettenetesen szüksége volt Victorra. Szüksége volt arra, hogy minden sejtje tudja, nem hagyta el, és tényleg itt van vele.

– Érezni akarom, hogy itt vagy – mondta ki hangosan is azt, amit gondolt.

– Akkor éreztetem veled, hogy itt vagyok – suttogta Victor a fülébe. Yuuri megremegett, amikor a síkosítós kéz hirtelen az égető szüksége köré szorult, de nem maradt ott sokáig. – Sőt, emlékezetessé akarom tenni ezt az éjszakát.

Yuuri erre nem mondott semmit, csak egyszerűen válaszolt: erősen megcsókolta Victort, és már fordult is volna vissza hozzá, de Victor rögtön lefogta a karját, hogy maradjon úgy, ahogy eddig, az oldalán fekve.

– Nem, Mr. Katsuki, ma pihennie kell, ez volt az utasítás – magyarázta Victor, aztán végigcsókolta Yuuri gerincét, és géllel bevont ujjai Yuuri fenekének vájatát simogatták. – Hosszú még az éjszaka.

Yuuri tényleg minden értelemben érezni akarta Victort, de arra nem volt felkészülve, hogy csinálja majd. Victor ugyanis a lehető legóvatosabban, minél lassabban törődött vele: mindenhol simogatta, ahol elérte a háta mögött, és ugyanez igaz volt a csókokra is. Yuuri már szinte könyörgött azért, hogy végre élvezhesse azt a nagy férfiasságot, ami minduntalan a fenekénél érzett, és amihez persze ő nem nyúlhatott, mert Victor mindkét karját lefogta a feje fölött.

Sok idő telhetett el, de most már halkan nyöszörgött, és elsuttogott egy-egy kérleket, akkor már úgy tűnt, végre megkegyelmeznek neki, Victor ugyanis a felső lábát előrébb tolta, hogy jobban hozzáférjen. Persze Yuuri túlságosan is optimista volt, mert azt hitte, a dolgok fel fognak gyorsulni, de tévednie kellett. Ugyanis Victor nedves ujjai lassan, egyesével köröztek a feneke bejáratánál, mint aki ennyivel meg van elégedve. Viszont Yuuri nem volt benne biztos, hogy kitart odáig, mire Victor végre a lényegre tér. Victor, mint aki gondolatolvasó volt, minden rezdülésből tudta, mikor kell visszavonulni, nehogy Yuurit idő előtt utolérje a kielégülés.

Yuuri nem is igazán tudta, mennyi ideje csinálhatta ezt, de biztos volt benne, hogy már jóval az ébredése után vannak, és úgy tippelte, hogy Victor is bármennyire fogja vissza magát, nem fogja sokáig bírni. Szerencsére igaza lett, ugyanis Victor elengedte a karjait, aztán hátulról magához szorította, de Yuuri nem volt arra felkészülve, hogy teljesen befogadja Victort. Csak akkor döbbent rá, hogy nem vesz levegőt, mikor Victor a fülébe suttogta, hogy lélegezzen.
Óvatosan mögé helyezkedett, mindkét karjával átölelve lassan végre mozogni kezdett.

Yuuri nem emlékezett rá, hogy bármikor is ennyire lassan, és meghitten szeretkeztek volna, olyan volt, mintha Victor teljesen új oldaláról mutatkozott volna be. Ha eddig bármi kétsége is volt, hogy Victor el akarja hagyni, minden bizonytalanság szertefoszlott: ahogyan erősen magához szorította a karjaival, amilyen lágyan suttogott a fülébe, ahogyan törődött vele… minden porcikájából sütött, hogy odáig van érte.

Victor suttogásait – amiket nem is értett legtöbbször – felváltották a sóhajok, ahogyan közeledett a beteljesülés felé, és most már a tempó is gyorsabbá váltott, Yuuri is érezte, hogy közel jár. Halkan nyögdécselni kezdett, és a szája szélére harapva próbálta a hangokat fékezni, mert nem akarta kínos helyzetbe hozni magát. De Victor egyik kezével a száját simogatta.

– Ne! Hallani akarlak – mondta rekedten Yuuri füle mellett. – Mindig el akarod hallgatni előlem, ne tedd, jó?

Yuuri nem tudott ellenkezni, mert amikor Victor ismét begyorsított, és őt is hallotta, már nem bírta visszafojtani teljesen az élvezetének hangjait, mert a hosszas kényeztetés megtette a hatását, és szinte csillagokat látott a közeledő orgazmustól. Victor ölelése szorosabbá vált, hangosan sóhajtozott, miközben az élvezete felé hajtotta őket. Egyik keze közben megint elvándorolt: Yuuri hímvesszője köré szorította, száját pedig Yuuri nyakára tapasztotta, és mindkét helyen ugyanolyan ütemet diktált, mint a háta mögött.

Yuuri hálás volt, hogy a szobájuk a többi lakrésztől elég távol volt, mert minden egyes lökés hangos nyöszörgést váltott ki belőle, aztán már csak másodpercekig bírta ezt az ostromot, halkan felkiáltott, amikor az orgazmus utolérte. Testének minden egyes porcikáján végigrobogott, Victor erős szorítása tartotta csak egyhelyben, mert az izmai eddig még nem tapasztaltak ekkora örömteli megpróbáltatást. Victor lélegzete hirtelen elakadt, körmeivel Yuuri mellkasába vájt, és rekedt kiáltással élvezett el.

Mindketten szaporán lélegeztek egymás mellett, és hosszú percek után sikerült csak Victornak megszólalnia.

– Jól vagy…?

– Sosem leszek jobban – felelte Yuuri, és fejét kicsit hátrébb fordította, hogy megcsókolja Victort. – Ilyet gyakrabban is csinálhatnál.

– Nagy önuralom kell. – Yuuri lehet, csak képzelte, hogy Victor elpirul, hiszen ebben a félhomályban aligha látta rendesen. – Nem gondoltam még rá, meddig lehet ilyet húzni… és milyen hosszú is lehet egy éjszaka.

Victor óvatosan elmozdult mögötte, az ágy végében hagyott törölközővel megtisztította és betakarta magukat.

– Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek?

Yuuri már majdnem elaludt, mikor Victor ismét mögé bújva ezt mondta, de még volt annyira ereje, hogy azt mondja:

– Már tudom.


⋆~~﴿♦﴾~~⋆



Yuuri arra ébredt, hogy Victor oroszul beszélget valakivel telefonon. Megdörzsölte a szemét, és kinézett, odakinn már elég magasan sütött a nap. Ezek szerint már elmúlt dél?

Lassan felült, és örült, hogy végre kap levegőt, a fejfájás pedig már a múlté a torokfájással együtt. Talán bizonyos testrészek fájtak inkább, minthogy a megfázás jelei mutatkoztak volna. Yuuri mosolyogva gondolt vissza az éjszakára. Lehet, gyakrabban kéne betegnek lennie? Legközelebb, ha Victor lesz beteg, majd ő is kitalál valami hasonlót számára.

Nem is vette észre, mennyire vigyoroghat, amíg Victor nem vetett rá egy csúnya pillantást. Határozottan nem volt jó kedvében, fel–alá járkált a szoba túlsó felében, mérgesen gesztikulált közben, és egyre hangosabban és hangosabban veszekedett valakivel. Yuuri ezért örült is, hogy már nem fáj a feje. A teásbögréje felé nyúlt, szerencsére még az alján talált maradékot.

Victor végül halálsápadt arccal letette a telefont.

– Mi az, mi történt? – kérdezte Yuuri aggódva.

– Idejön – mondta Victor szinte elborzadva.

– Kicsoda…?

Yakov! – tört ki elkeseredetten Victor. – Mindig fenyegetőzött azzal, hogy utánam jön, amikor először érkeztem Japánba, de nem gondoltam, hogy be is tartja!

– Eljött a világvége. – Yuuri hirtelen nevetésben tört ki, de mikor Victor dühösen nézett rá, mély levegőt vett, megpróbált komolyan beszélni. – Khm, szóval, eljött a világvége. – Megint rájött a röhögőgörcs, és rászorította a kezét a szájára. – Bocsánat, nem bírom átérezni, hogy eljött a vég…

– Lehet, hogy ez neked vicces… – Yuuri két kézzel próbálta visszaszorítani a nevetést, de nem túl sikeresen. Victor mérges tekintettel várta meg az aktuális roham végét. – De fogalmad sem lesz, mi történik, ha idejön…

– Világvége! – Yuuri még kuncogott kicsit, aztán csak a fejét rázta, miközben dühös szerelmét nézte. – Victor – szólt rá halkan Yuuri. – Lehet, hogy még nem mondta neked senki sem, de amennyire te aggódsz értem, ő annyira aggódik érted. Ez a baleset nem csak rólam szólt, hanem rólad is. Én is idejönnék a helyében.

– De már jól vagyok!

– Tudom.

Victor kissé nyafogva bújt oda Yuurihoz, arcát szerelme nyakához nyomta, és úgy motyogta Yuuri fülébe:

– Yakov nem csak miattam jön, ugye sejted?

– Igen… Lehet, inkább vissza kéne vonulnom, még mielőtt több gondot okozok – merengett el Yuuri tényleg a lehetőségen.

– Na, ezt meg sem hallottam. – Victor morcosan nyomot hagyott a nyakán. Yuuri próbálta eltolni, de Victor nevetve ragadta el, hogy bocsánatkérően megcsókolja. – Sajnálom, a visszavonulásod gondolata mindig érdekes reakciókat vált ki belőlem…

– Most legalább nem sírsz – motyogta Yuuri, mert most már emlékezett arra a bizonyos Grand Prix döntő előtti beszélgetésre. – Nem szeretnélek szomorúnak látni. De nem is szeretném jobban elrontani a dolgokat.

– Megoldjuk, ne aggódj. Yakov azért jön ide, mert aggódik, és meg fogunk mindent beszélni. – Victor kezével fogta Yuuri arcát, és ujjával simogatta a száját. Yuuri még mindig elolvadt ettől a gesztustól. – Fejfájás? Torokfájás? Egyéb fájdalom…?

Yuuri azért remélte, hogy nem pirult el.

– Nem, nincs, jól vagyok, tényleg.

– Jól van. – Victor felkelt az ágyról, az arcát dörzsölgetve próbálta kitalálni, mit vegyen fel. – Arra gondoltam, hogy akkor Yurióval tölthetnéd a délutánt, mert szerintem rettenetesen elhanyagoltnak érzi magát.

Yuuri kicsikét elsápadt, mikor belegondolt ebbe. Valóban, mióta a baleset történt, Yurio félbeszakította az utazását, és őszintén szólva, nem nagyon foglalkozott vele azóta sem, mióta visszatértek az emlékei.

– Igen… azt hiszem, igazad van. – Yuuri lassan kimászott az ágyból, és ő is valami ruha után nézett. – Majd kitalálok valamit, ha nincs ötlete, hova akar menni. Bár ugye az az új piac, meg az a sok leopárdmintás holmi. – Yuuri kicsit kárörvendően nézett Victorra. – Szólunk neki, hogy Yakov útban van ide?

Victor magára húzta a pólót, és gonosz mosollyal fordult felé.

– Nem is tudom… Szerintem Yakov le fogja lőni a dolgot, mert Yuriót fogja a reptérre küldeni, nem minket. Ahogy gondolod, Solnyshko.

– Nem leszek olyan kegyetlen – mondta Yuuri végül. – Azt hiszem, elég volt neki a sokkból mostanában. Úgysem hiszem, hogy túl boldog lesz Yakovtól. Örült, hogy nyáron kicsit távol maradhat tőle.

Yuuri amint végzett a felöltözéssel, rögtön a telefonjáért nyúlt.

y-katsuki: Bocs, nem tudom, ráérsz-e… De elugrunk most délután vásárolni az új piacra?
yuri-plisetsky: adj tíz percet, és kész leszek

– Azt hiszem, nem kell különösebben rábeszélni semmire sem, mindjárt itt van.

Öt perc elteltével megjelent egy eléggé hanyagul felöltözött Yurio.

– Bocsánat, elaludtam… azt hiszem. Tudjátok, Otabek… – Yurio megrázta a fejét, hogy mindegy, aztán gonosz mosoly terült szét az arcán. – Látom, Victor gondoskodott róla, hogy jól legyél. – Yuuri vörösödve takarta el a nyakát. – Apropó, jól vagy?

– Igen, jól van, úgyhogy hivatalosan tűnjetek el vásárolni, oké?

– A te pénzedet nem költhetjük? – érdeklődött Yurio, mire a képébe kapta az óriási párnát. – Bocs, de mint híresség, háromszor annyi pénzed van, mint nekünk, és Katsudonról is gondoskodhatnál…

– Ne aggódj, ha decemberben megnyerem az aranyat – jelentette ki Yuuri, mire mindketten meglepődve néztek rá. – Nem adom fel, ha Yakov megérkezik, az lesz az első, hogy megbeszélem vele, mit kell tennem a győzelem érdekében, anélkül, hogy kinyírjam magam. Vagy a kapcsolatunk – morogta a végén.

– Yakov idejön…? – nyögte Yurio elsápadva. Yuuri kínosan bólintott, mikor rájött, hogy elszólta magát. – Úristen. Vásárolnom kell. Most. Gyere, húzzunk.


⋆~~﴿♦﴾~~⋆



– Katsudon? Nem nyertem semmit.

– Áh, afféle utolsó vacsora. – Yuuri értetlen arckifejezését látva hozzátette: – Yakov holnap késő délután érkezik. Jó, nyilván nem lesz olyan szörnyű, hogy itt lesz, mert szerintem előbb meg akarja ismerni a környéket, és kipróbálni a fürdőt, eközben minket pihenésre kényszeríteni, de utána… Úgyhogy szeretném élvezni veled a vacsorát kettesben, ha már az előzőt múltkor elrontottuk.

A délutáni shoppingolós Yurio után Yuuri tökéletesen látta, hogy Victor is kezd a maga módján pánikolni, hogy mi lesz, amivel most már rá is ráragasztotta az aggodalmat. Mindannyian tudták, hogy semmi baj nem lesz, ha Yakov ideér, de ő olyan volt, mint valami szigorú apuka, aki ide érkezvén mindenkit jól gatyába ráz. És valójában tényleg ez volt várható.

– Igen, most már értem – mosolyodott el végül Yuuri.

Csendesen ettek, Yuuri azért igyekezett ellazulni, de a szíve mélyén aggódott, hogy mi fog történni, ha Yakov megérkezik. Miután megették a finom vacsorát, Victor elégedetten tolta el a tálcát az ágy végébe, és azon nyafogott, hogy szeretne katsudon ízű csókot. Yuuri nem tagadta meg tőle, de inkább lerakta a tálcát a földre, nehogy baja essen, hogy aztán bosszúból leszedje Victor ruháit.

Victornak persze tetszett az ötlet, ezért ő is segített Yuurinak megválni a holmijaitól, miközben több katsudonos csókot akart. A csók még egy dolog volt, de bármi is volt Victor terve, Yuuri nem gondolta, hogy kibírja addig az ilyen ostrom alatt. De szerencsére Victor már minden rezdülésből tudta, mi a helyzet, így magukra húzta a vékony takarót, és szorosan átölelte, direkt úgy igazítva a pózt, hogy a férfiasságuk összeérjen.

Yuuri felnyögött, és hátravetette a fejét, Victor a homlokát Yuuri vállára támasztotta, miközben halk nyögések hagyták el a száját, amiből már Yuuri is tudta, hogy jegyese közel jár. Még közelebb vonta magához Victort, hogy még több súrlódás érje mindkettejüket, és nem is kellett túl sok stimuláció, hogy Victor pillanatok alatt elélvezzen.

– Te még ilyen hamar nem… – csodálkozott Yuuri, amikor felnézett az elpiruló Victorra.

– Egyedül vártam rád az onsenben… azt hiszem, túl sokat ábrándoztam – vallotta be halkan, és elmosolyodott, mikor Yuurin újabb remegés szaladt végig. – De miattad sem kell aggódnom, azt hiszem.

– Mert mindig eszembe jut az az éjszaka… – suttogta Yuuri, de elfelejtette, mit akart mondani, mert Victor hirtelen megragadta a férfiasságát, mire hangosan felnyögött.

Victor a közéjük került nedvességet használta síkosítóként, amikor egyre gyorsabb tempóban hajszolta Yuurit az élvezete felé. Yuuri hátravetette a fejét, és nyöszörögve várta, hogy célba érjen. Victor másik kezével hátulról megszorította a fenekét, Yuurinak sem kellett több, abban a pillanatban elélvezett, és pihegve nézett fel Victorra, aki közben a mellkasát használta párnaként.

– Minden rendben lesz. – Victor mosolyogva cirógatta a mellkasát.

– Igen, tudom – mondta Yuuri halkan, és kicsit megmozdult Victor alatt. – Lehet, hogy fel kéne kelnünk rendbe szedni magunkat.

Victor viszont lecsúszott róla, és segített Yuurinak elfordulni, aztán a háta mögé bújt.

– Ki mondta, hogy felkelünk? – kérdezte ártatlanul. – Nem csak a vacsorát szeretném élvezni veled, amíg lehet.

Yuuri mosolyogva hunyta le a szemét, és vidáman gondolt arra, vajon hogy fogják holnap megmagyarázni, hogy egyikük sem aludt éjszaka?

⋆~~﴿♦﴾~~⋆


yuri-plisetsky
Japán, Nagoya


y-katsuki, phichit+chu, christophe-gc, mickey-chrispino, mila-b-eva, otabek-altin, yuri-plisetsky és további 65 643 személy
yuri-plisetsky
Nesze, lúzer.
Kellemes ünnepeket, te mocskos állat.
https://www.youtube.com/watch?v=Y6ucdq–jg0A
És boldog új évet.

#GPF #yuurikatsuki #victornikiforov #GPFwinner #figureskating #worldfigure #skating #figuresskater #iceskating #iceskater #teamjapan

Az összes (8 769) hozzászólás
phichit+chu mindent tudni akarok! mikor lesz az esküvő, hol, merre… más tanúra nincs is szükségetek!!!!!
v-nikiforov Az esküvőnél még nem tartunk, csak az ünneplésnél… ♥
christophe-gc Végre! Azt hittem, már sosem sikerül, az esküvőt pedig nagyon várom! (Remélem, tudjátok, hogy én akarok lenni a másik tanú!)
y-katsuki Victor, muszáj mindig kiteregetni a magánéletünket? Amúgy szeretném én eldönteni, ki lesz a tanú, és ki nem… -.-
otabek-altin Imádom, ahogyan másokat felköszöntesz ünnep alkalmából ^^”

⋆~~﴿♦VÉGE♦﴾~~⋆


A fanart http://mega-truong.tumblr.com – Sofie munkája.
Köszönöm, hogy velem tartottatok, és nagyon szépen köszönöm a véleményeket is. :-)
Boldog új évet mindenkinek. ^^

Nem sokára ismét találkozunk, a soron következő történetnél, ami három fejezetes lesz. :-)
Yuri on the Ice of Bad Luck
Tartalom:
Yuuri karácsonyra Victorhoz költözik, az ünnepek is csodásan telnek. De mihelyst el kezdtek készülni a soron következő versenyekre, túl sok szerencsétlenség veszi kezdetét, amivel még Victort is bajba sodorja. Yuuri ezek után azon gondolkodik, lehet, jobb lenne, ha nem élne együtt tovább Victorral, és hazatérne Japánba.



<<

Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)