Csak egy csók volt írta: Avina

[Kritikák - 22]

+++ betűméret ---


Az utolsó roxmortsi hétvégénk lett volna még a téli szünet előtt. Odakint puhán hullott a hó, mint az utóbbi két hétben egyfolytában, mi meg bent poshadtunk mindannyian. Tegnap este ugyanis az a féleszű Hagrid „gyanús” nyomokat talált a kastély körül a hóban, és Dumbledore lefújta a kis kirándulásunkat, de még az iskolából sem szabadott kilépnünk.

Későn keltem, így mostanra elég kevesen voltak a nagyteremben, már éppen felálltam az asztaltól, hogy csatlakozzam a távozó mardekárosokhoz, amikor nagy röhögések közepette berobbant a terembe a fél Griffendél ház.
Erre visszaültem. Mi a fenétől van ezeknek ilyen jókedve?
Mint hangoskodásukból kiderült, a klubhelyiségükben felrobbant továbbfejlesztett trágyagránátok, na meg persze a Weasley ikrek a ludasak a dologban.
Fél füllel hallottam, ahogy az egyik lány egy hugrabugosnak magyarázza éppen, hogy valami idióta mugli játékot játszottak előzőleg, és most a vesztesek zálogkiváltásánál tartanak. Először kitalálnak egy büntetést, majd valaki húz egy tárgyat a letakart kosárból. Akié a tárgy, azé a büntetés.
Hm... ez érdekesen hangzik, remélem jól megszívatják majd egymást. Közelebb húzódtam hozzájuk. A mulatság nem is váratott sokat magára.
Elsőre Granger agyonolvasott könyve került elő a kosárból, cserébe a kis sárvérűnek minden jelenlévő előtt pukedliznie kellett. Ez egyre jobb!
Mikor elém ért, összefontam magam előtt a karjaimat, felvetettem a fejem és a lehető leglenézőbb pillantásommal illettem a pimasz kis senkiházit, és hangosan, hogy mindenki hallja, odaszóltam neki:
– Látom Granger, végre megpróbálsz egy kis jómodort is elsajátítani. Tudom, nem te tehetsz róla, hogy a mugli szüleid nem sokat adnak az illemre.
Azt az elvörösödött képét, hát azt látni kellett volna! Egy pillanatig csak bámult rám tűzpirosan, szégyenében kis híján még a lábai is összeakadtak, majd már fordult is a következő emberhez. Háztársaim tapssal és harsogó nevetéssel jutalmazták a produkciót.
Mire a terem végére ért, már kissé összeszedte magát. Kíváncsi voltam, ő vajon milyen büntetést eszelt ki. Nem mintha túl sok humort néztem volna ki belőle.
Ekkor rám pillantott, határozottan a tekintetemet kereste, és tisztán csengő hangon kimondta:
– Egy csók Malfoyjal!
A kis pofátlan, hát nem sikerült meglepnie? És hozzá milyen elégedett képet vág!
– Ki lesz a szerencsés nyertes? - vigyorogtam vissza rá, nehogy azt higgye, hogy fölém tud kerekedni egy ilyen piti kis trükkel. Azt várhatja, hogy egy Malfoy meghátráljon!
Aztán benyúlt a takaró alá, és előhúzott egy fél pár csiricsáré zoknit. Elhúztam a számat.
Merlinre, melyik lánynak lehet vajon ilyen bődületesen rossz ízlése?
Csak egy fél perc múlva esett le, hogy hirtelen túl nagy lett a csend a griffendélesek között. És mindenki egy emberként néz egy fekete hajú, szemüveges fiúra. Egyedül csak ő nézett egyenesen rám, vörösebb arccal, mint az előbb Granger.
Potter.
Ez nem lehet igaz! Honnét a fenéből gyűjthetett be ilyen ocsmány zoknit?
Na álljon meg a menet! Akkor most én ővele csókolózzam?
Na ne, ezt most rögtön el lehet felejteni!
Habár...
Ahogy elnézem, úgysem meri idetolni a képét!
Hm...
Végül is, miért ne tehetnék úgy, mintha benne lennék? Hiszen úgy álldigál ott, mint szűz lány az esküvője napján! Fogadjunk, hogy csókolózni sem tud normálisan!

És ekkor pimaszul belevigyorogtam azokba az áthatóan zöld szemekbe.
Pimaszul és kihívóan.
Nem mered megtenni, ugye, Potter?
Valld be, hogy nincs vér a pucádban! Csak a szád nagy, de ha már tenni is kell valamit, akkor füled-farkad behúzva iszkolsz el! Ha az életed múlna rajta, akkor sem mernéd bevállalni. Hová lenne akkor a hős megmentő image-e? Talán még a rajongótáborod is elfordulna tőled, már persze csak a nőnemű része. Fúj, ilyen undorító dolgot az ő kis Potterükről elképzelni sem lehet, még hogy a Kis Túlélő...
Nagyjából eddig jutottam a gondolatmenetemben, mikor feltűnt, hogy Potter arca lassacskán visszanyeri eredeti színét az iménti bíborvörösből, és elgondolkodó képpel elindul felém. A vigyor lassan lehervadt az arcomról, ahogy vártam, mi a fenére készül. A szemében valami gyanús fény csillogott, tett még egy lépést és lehorgasztotta a fejét.
Merlinre, egy másodpercig azt hittem, hogy mégiscsak rászánta magát!
A nagyteremben olyan csend honolt, akár egy kriptában, mindenki lélegzet-visszafojtva figyelt.
Potter pedig, mint aki végre döntésre jutott, lassan, centiről centire felemelte a fejét.
Hamisan, kissé féloldalasan rám pillantott, a tekintetében mostanra már dévaj fények cikáztak.
Jaj, ne, ez az őrült komolyan gondolja!
Meglepetésemben tettem egy gyors lépést hátrafelé, de nem volt hova menekülnöm, a terem kőfala utamat állta. Éreztem, ahogy most az én arcom vált színt, de Potterével ellentétben az enyémből szép lassan kiszaladt az összes vér. Sápadtan vártam a további fejleményeket. Az a hülye meg csak jött felém, még két lépés és már ott állt közvetlenül előttem.
Ezt nem teheti meg – dühöngtem magamban – nem égethet le ennyi ember előtt!
– Te akartad, Draco! - suttogta halkan és most már olyan közelről, hogy a bőrömön éreztem a leheletét. Félrefordítottam a fejem, de tudtam, hogy ez alól most nem bújhatok ki.
Bassza meg, ezt nem így terveztem! Akar a franc csókolózni ezzel a nagyképű alakkal! A gond csak az, hogy mostanra már bele vagyok kényszerítve a helyzetbe! Egyszerűen nem futamodhatok meg, odalenne a tekintélyem!
Ekkor két ujjal finoman megfogta az állam, és maga felé fordította, így most közvetlen közelről nézhettem a szemébe. A szemüveg már nem volt rajta, észrevétlenül szabadult meg tőle. A francba, csak hidegvér és legyünk túl rajta!
Mi a csudáért néz így rám ez a marha!
Csak néz és nem csinál semmit!
A haja szokás szerint szanaszét állt, éppen csak eltakarva azt a bizonyos sebhelyet a homlokán. Enyhén gunyorosan figyelt csak, és nem mozdult, mintha időt akarna hagyni a szemrevételezéshez.
Vagy, hogy lenyugodjak?
Egy nagy frászt, én magam vagyok a megtestesült nyugalom!
Azért a szemem tovább szöszmötölt rajta.
Dús szemöldök, átlagos orr, kerekded áll, kisfiús kinézet, enyhén cakkos, hmm... érzéki száj.
És a zöld szeme.
A szeme, most valahogy olyan más, mint szokott lenni. Nincs benne az a haragos, vad zöld. Nem láttam még ilyen világosnak. Fű színe van és picike barna foltok pöttyözik.
Megráztam a fejem, hogy egy kicsit tisztuljon.
Hé, még jó, hogy nem áradozok itt róla! Persze, hogy nem láttam még ilyennek a szemét, hiszen sosem kerültünk fél méternél közelebb egymáshoz, nemhogy húsz centire!
Ekkor felém hajolt és már nem volt időm pánikba esni.
Lehunytam a szemem a közelítő vég elől.
Hányinger!
Egy Potter és egy Malfoy meghitt csókja.
A franc essen bele Grangerbe!
Na mutasd, mit tudsz!
Az ajka puhán ért az enyémhez, játékosan, szelíden. Tartotta a távolságot, csak a szánk találkozott. A kezével kitámasztotta magát a falon, mint aki egy ujjal sem akar hozzám érni.
Aztán az ajka elhagyta az enyémet. Kinyitottam a szemem.
– Ennyi? Ez neked csók volt? - gúnyolódtam a visszatért önbizalmammal. - Ennél még egy lány is jobban csinálja!
Ezt nem kellett volna mondanom. Lobbot vetett a tekintete, és szorosan elém lépett.
Hogy miért jár a szám akkor is, ha nem kellene! De már nem volt mit tenni.
A szánk újból összesimult.
Valami friss nyári illatot éreztem rajta, talán a hajából, vagy a talárjából áradt, de nem tudtam beazonosítani.
Ugyanolyan szelíden kezdte, mint az előbb, de közben egyik kezét a tarkóm alá csúsztatta, a másikat pedig a derekamra helyezte. Megborzongtam, ez már tényleg kezdett egy igazi csókhoz hasonlítani!
Módszeresen haladt végig hol a felső, hol az alsó ajkamon, apró kis érintésekkel ízlelgetett. Majd valahogy megérezte talán, hogy csökkent az ellenállásom, mert óvatosan a nyelvével próbálkozott. Jobbra-balra simogatva akart az a nyelv beljebb hatolni. Egy kissé széjjelebb nyitottam a számat, de nem viszonoztam a csókot.
Közben már a két keze sem tétlenkedett. Az egyikkel magához húzott, szorosan, hogy egy pillanatra elállt még a lélegzetem is, a másikkal pedig a tarkóm tájékát cirógatta.
Érezhetően kezdett belehevülni a dologba és mire észbe kaptam volna, nyelve már a szám belsejében fickándozott.
Vajsör íze volt ennek a csóknak és valami finom, édes érzés kezdett szétterjedni bennem tőle. Édes és bizsergető. Olyannyira, hogy a használható gondolatok már addigra rég kirepültek a fejemből. Magával sodort a lendülete.
Hagytam, hadd kalandozzon a nyelve, majd mikor egy kissé visszahúzódott, finoman megharaptam a felső ajkát. Éreztem, ahogy meglepődött a viszonzáson, mert egy pillanatra megmerevedett a teste. A karomat közben a hátára csúsztattam és lassan simogatni kezdtem.
Átvettem az irányítást. Ha már ilyen szorosan vagyunk, kissé megmozgattam a csípőmet és elégedetten tapasztaltam, a mélyről jövő nyögést, ami felszakadt belőle. Jólesik, ugye?
Most az én nyelvem indult felfedező útra, végigbarangolva a fogak sorát, a szája barlangját.
Tökéletesen elfeledkezve arról, hogy csak egy csókról volt szó, áttértem a nyaka ívének selymes bőrére, mire ő megremegett és visszahúzta a fejemet, hogy újból egymásra találjon a szánk. Legszívesebben máshol is megkóstoltam volna a bőrét, ez a kis kitérő olyan jólesett.
Combjával befurakodott a két lábam közé, most rajtam volt a sor egy elhaló nyögéssel.
A nadrágom is mintha egyre szűkebb lett volna. Talán most kellene befejeznünk, futott át az agyamon.
Nagyon reméltem, hogy a szem- és fültanúink talárjaink takarásában nem túl részletesen érzékelik a történéseket.
Próbáltam levegőhöz jutni közben és akkor bevillant, hogy honnét ismerős az illata. Hársfavirág. Az égig érő, virágzó hársfák bódító, nyáresti illata. Nyárvarázs a tél közepén.

Sosem hittem, hogy egy csók ilyen is lehet.
Egy kicsit játszottunk még egymással, most már ügyelve rá, hogy jobban ne bonyolódjunk bele a dolgokba, végül elengedett. Először a szánk, majd a testünk is különvált. Lehunyt szemekkel álltam még egy pillanatig, majd felnéztem. Egy lépést hátrált tőlem, és úgy tűnt élvezettel végigmért, azokkal a tényleg áthatóan zöld szemeivel.
Már a nyelvem hegyén volt egy önkéntelen köszönöm, de szerencsére Potter megelőzött:
– Máskor is, Draco! - Azzal már ment is, csak egy elégedett villanást kaptam el a szeme sarkából.

Kapóra jött, hogy a falnak támaszkodhatok, így senki nem vehette észre, hogy remeg a térdem és legszívesebben szép lassan lerogytam volna, olyan meglepő volt az élmény.
A francba, a lányok miért nem tudnak így csókolni?
Semleges arckifejezést erőltettem magamra, bár most igazán nehezemre esett, az utálkozót pedig meg sem kíséreltem Ezek után úgysem ment volna.

A nagyterem megelevenedett. Vagy lehet, hogy eddig is volt ez a hangzavar, az éljenzés, a füttyögetés, csak én nem hallottam idáig? Nem, nem hiszem, inkább mindenki meredt csendben bámulhatott minket.
Hisz ilyen csodát ritkán látni. Egy Potter és egy Malfoy!?

Ellöktem magamat a faltól és a lehető legfesztelenebbül a kijárat felé vettem az irányt, úgy intézve, hogy minél közelebb haladhassak el a griffendélesek mellett. Már ők is indultak. Az asztaltársaság felállt, a többség csak úgy csüngött Potter szavain.
Épp a vörös hajú haverja próbált valami értelmest kinyögni, nevetségesen felívelő hangján:
– De, de... mi volt ez Harry?
– Csak egy csók volt – felelte a kérdezett vállrándítva, de közben a szemembe mélyesztette a tekintetét és az valami egészen mást mondott. Granger, a kis tudálékos már kinyitotta a száját, biztos, hogy az észrevételeit közölje, aztán hol Potterre, hol rám pillantott, becsukta a száját, elvörösödött és elrohant.
Kaján vigyorral figyeltem menekülését. Hát igen, Granger, te már tudod, hogy ezt jól elintézted!
Egy Potter és egy Malfoy.
Nem is olyan rossz ötlet! Mit is mondott a végén? Máskor is.
Igen, talán lehet szó később ismétlésről.

De ha nem bánnád Harry, mondjuk kisebb nézőközönséggel, mint a fél iskola.



Kritika küldése
Név:
Kritika:
Mennyi háromszor
három kisbetűvel
(robotszűrés)