Idézet:
Hazeltől hamarosan egy rövid levelet kaptam, hogy elintézte nekem a pénzem külföldre mozgatását. Elöntött a hála, még a reggelizőasztalnál firkantottam neki egy választ, miszerint köszönöm-köszönöm-köszönöm, találkozunk jövő héten, és teljesen lekötelezett. Újabb levél jött: ugyan, semmiség, minden simán ment, ez a legkevesebb, reméli, jól vagyok, ő el van halmozva munkával, ami nem baj, mert be van ígérve neki a fizetésemelés, és minden hátsó szándék nélkül, igazán örülne, ha a jövő hétvégén elmennék hozzá Londonba, megnézném, hol lakik, és együtt vacsoráznánk. Pizzát, mert a főzést igyekszik hanyagolni.
Így esett, hogy a földalatti főhadiszállásról nem haza mentem lecsutakolni magamról a bájitalok gőzét, kipárolgásait, meg a hozzávalók szagát és maradékait a bőrömről, a hajamról, meg a körmeim alól – rendkívül erősen átveszi az ember a szagukat, mert a mágia segíti őket, hogy beivódjanak, és főzés közben észre sem lehet venni –, hanem Hazel apró, londoni albérletébe. Olyan modern, minimalista berendezése volt, mint Blaise-ék lakásának, minden króm, fehér, fekete, meg vörös, szögletek és egyenesek.
– Nem az én stílusom – szögezte le Hazel, miután kinyitotta az ajtót, és egy pöccintéssel felgyújtotta az üvegbúrába zárt fényeket. – De kényelmes, és könnyű benne rendet tartani, mert mindent el lehet pakolni a tolóajtók mögé. Tedd le a pakkod, és zuhanyozz, addig főzök egy teát.
– Feketét?
– Meg kell kóstolnod a mangós zöldtea keverékem! Imádni fogod.
Ráhagytam. Ha mangós, már nem lehet nagyon rossz.
Míg a forró vizet folyattam magamra (Hazelnek csak zuhanykabinja volt), azon tűnődtem, hogy igazán otthon érzem magam. Odakint borzongató tavaszi vihar tombolt, Hazel a konyhában teát csinált, tudta, hogy arra vágyom, és az egész… egyszerűen olyan természetes volt. Fiú és lány hazaérnek, esznek, beszélgetnek, ez a világ rendje, akkor is, ha az egészben semmi romantikus nincsen. Sőt, éppen ez adta a varázsát.
Hazel utánam szintén elrohant fürödni, csak teát töltött, és meghagyta, hogy fizessem ki a mugli pizzafutárt a pénzzel, amit a pultra tett. Amikor a fickó az ajtóban látta, hogy percekig válogatom az érméket, megkérdezte, hogy amerikai vagyok-e, hogy még nem láttam a királynőt a font hátulján. Tökéletes franciasággal kezdtem káromkodni előtte, mert ilyen durván még egy mugli sem sértett meg. Hazel nedves hajjal rontott ki a fürdőből, hogy elsimítsa a dolgot, aztán percekig nevetett rajtam.
Nos, ez
nem történt meg. A mangós tea meg még felbukkan majd máshol, pusztán azért, mert volt egy teakeverékem, mangó, ananász, zöld- és fehértea, meg sárgarózsa bimbók voltak benne, és
isteni volt...
Talán még van egy csészére való belőle...