Merengő Fórum

Fanfic fanatikusok gyülekezőhelye
Pontos idő: 2024 március 29 (péntek), 11:02

Időzóna: UTC + 1 óra [ nyi ]




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 267 hozzászólás ]  Oldal Előző  1, 2, 3, 4, 5, 6  Következő
Szerző Üzenet
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 július 01 (kedd), 21:45 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!

Örömmel jelentem, hogy a Melletted leszek nyolcadik fejezete tegnap bagolyszárnyra kapott és elindult bétázásra. :D
Addig is, amíg visszaérkezik feltöltöttem egy újabb félperces szösszenetet, ami még régebben született a nyári minim memés móka júniusi fordulójára. A fandom teen wolf, a páros pedig Sterek, amivel magamat is megleptem. A kívánságban megadott idézetre azonban muszáj volt valamit írnom, úgyhogy belelestem az első évadba. (Igaz, elég hiányosan láttam a részeket, Scott és Allison szenvedése egyszerűen nem tud lekötni… -.-”) Azért remélem, Derek legalább nyomokban felismerhető. :D
Figyelem! A történet elég sötét hangulatú és bizonyos értelmezésben karakterhalált tartalmaz, szóval csak óvatosan. :)
Egyébként jó szórakozást hozzá! :x


A szerelem íze
„A farkas mindig tudni akarta, hogy milyen lehet Stiles íze. Derek önuralma azonban minden teliholdkor erősebb volt, mint az ő éhsége. Eddig.”


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 június 26 (csütörtök), 23:04 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!

Először is elnézést, amiért ismét eltűntem, ígérem, a napokban válaszolok minden véleményre (ezúton is nagyon köszönöm mindenkinek, hogy írt. ^.^) és a Melletted leszek következő fejezetét is igyekszem elküldeni bétázásra. Már kész, csak át kellene még futnom, de az élet úgy alakult, hogy napok óta nincs kedvem letenni a fenekemet és akár csak bekapcsolni a gépet... :(

Viszont! Nagisa volt olyan tündér és lebétázta egy régebben elkészült Star Trek novellámat, ami az első hosszabb művem ebben a fandomban. :D Magamhoz képest meglepően fluffos humorpróbálkozás, és egyúttal Nagi (nagyon) megkésett születésnapi ajándéka is. Isten éltessen, drága! <:-P Akit érdekel, az a profilomon Titok címen megtalálja. :)

A Száz-szó-szép játék előző kulcsszavára („péntek 13”) született két szösszenet szintén régebbi alkotásnak számít, az egyik az Egy kandúr megpróbáltatásai címet viseli és a blogomon olvasható, míg a másik a játék oldalán van fenn, és a Fekete péntek elnevezésre „hallgat”. :)
A jelenlegi kulcsra pedig egy teen wolf alkotás született, amivel még magamat is megleptem, tekintve, hogy nem vagyok túl nagy rajongója a sorozatnak. (Bár, ha Párom így halad, még azzá válhatok...) Victoria Argent halálát azonban pont láttam és muszáj volt róla írnom. :oops: Az eredmény a „Viktória” címet kapta.

Remélem, mindenkit kárpótol (és leköt) ez a néhány nyúlfarknyi firka, amíg összeszedem magamat annyira, hogy valami ennél tartalmasabbat is felmutassak. :-B Jó olvasást, jó szórakozást! Véleményt pedig (természetesen) a blogon is lehet írni, ha valakinek van kedve nyomot hagyni maga után. ;)


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 június 12 (csütörtök), 16:07 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Felkerült a Melletted leszek következő, hetedik fejezete. :) Ismét visszakalandoztam a Kihíváson írt verzióhoz, a fejezet azonban azoknak is tartogat újdonságot, akik már olvasták a történetet, hiszen (ahogy ígértem) kissé előre lendítettem a nyomozást, „megszólal” végre az elkövető, sőt még ajándékot is küldött Dracónak. ;) :D
Jó olvasást, remélem, élvezni fogjátok az újabb érzelmi-hullámvasutazást. ;;) :x


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 június 11 (szerda), 13:20 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
Úgy tűnik a gonosz techno-lidércek és az élet kiszámíthatatlansága miatt a végén mégsem tudtuk tartani a kitűzött célt és minden nap egy történetet feltölteni. :( Azért reméljük, ennek ellenére is élveztétek a játékot, mely bizony a végére ért tegnap, bár Nagisa utolsó története még feltöltésre vár. (És remélhetőleg ma fel is kerül.) Addig is íme linkekbe szedve a huszonkilencedik történetek valamint az én tollamból született harmincadik. ;;)

29.nap: Nagisa – Sunshine

„Sosem késő új dolgokat kipróbálni.”

29.nap: DaeMoon – Randevú á la Malfoy

„Harry nem is kívánhatott volna ennél szebb meglepetést a születésnapjára.”

30.nap: DaeMoon – Valami édes

„Lucius Pitonnal együtt fordított hátat Voldemortnak, akit a csecsemő Harry végleg legyőzött. A férfi végre úgy élheti életét kisfiával és a férfivel, akit társául választott, ahogy akarja. Sirius Blackkel az oldalán még az unalomtól se kell félnie, hiszen férje mindig is tudta, hogyan bosszantsa fel őt jelentéktelen apróságokkal. [AU]”

Ennyi volt a móka tehát, ha Naigsa feltöltötte az utolsó történetet még mindenképp hírül adom, nehogy valaki lemaradjon róla. :) Köszönjük mindenkinek, aki végigkövette ezt a kis játékot, jó érzés volt látni, miként pörög a kattintás számláló, s olvasni a visszajelzéseket. Reméljük élveztétek az olvasást és sikerült néhány kellemes percet csempésznünk a napotokba ezekkel a kis mesékkel. :x
Hamarosan ismét jelentkezünk addig is mindenkinek jó olvasgatást, sok fagyit és szép nyarat! ;) :x


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 június 09 (hétfő), 13:30 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
Elnézést, tegnap már olyan fáradt voltam, hogy a blog bejegyzés megírására nem jutott energiám. A történetek viszont felkerültek, így most már huszonnyolc-huszonnyolc mese olvasható mindkét gyűjteményben. Bizony, rohamosan közeledik a játék vége, de előtte még engedjétek meg, hogy büszkén felkonferáljam a „rágógumi” kulcsszó szösszeneteit. Nagisától ezúttal egy vidám kis mesét kaptatok a Potter és Weasley családról, tőlem pedig egy újabb Lucius/Sirius pillanatképet.

Nagisa – Csíj(ján)

„Egy átlagos hétvégi ebéd, egy átlagos probléma... egy... (vagy két?) nem átlagos családdal.”

DaeMoon – Kompromisszum

„Valamit valamiért. Két „rossz” közül mindenki a kisebbet választja. Még Lucius Malfoy is.”


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 június 08 (vasárnap), 13:52 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
Ahogy ígértem, megérkeztek a Száz-szó-szép játékra írt Harry Potter szösszenetek Száz Szóból Szőtt Szösszenetek címen, szám szerint négy darab. Hogy miről is szólnak? Máris elárulom! :D

    1. Sötétségbe feledkezve
    Tom Denem vár. Bár már ő sem tudja, hogy mire, de ha kell akár korokon át, magányosan, a létezés illúziójába kapaszkodva.

    2. Zárt ajtók mögött
    Harrynek soha nem volt mókával és kacagással teli gyerekkora. Megszokta. Mert megszökni nem tudott.

    3. Nyűgös reggelek
    Vannak reggelek, amikor az ember már az ébredés pillanatában tudja, hogy nagyon hosszú nap előtt áll. (Charlie/Draco, slash)

    4. Szakíts, ha tudsz
    Néhány kellemetlenséget okozó biztonsági bűbáj, két rejtőzködő szerető a hálószobában, egy végtelenül türelmes ex a nappaliban és kész is az évszázad legkínosabb szituációja. Legalábbis Harry Potter számára. (Draco/Harry, slash)


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 június 07 (szombat), 22:58 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
Úgy fest, a gonosz techno-lidércek is megneszelték, hogy közeledik a játék vége és előbújtak rejtekükről, hogy keresztbe tegyenek az elhatározásunknak, hogy minden nap képesek leszünk egy-egy történetet feltölteni. Sajnáljuk, egyelőre még hadilábon állunk velük és akadozik a feltöltések üteme, de azért remélhetőleg nem tudnak túlságosan nagy akadályt gördíteni az utunkba így az utolsó négy történet előtt.
Mindenesetre azt már elérték (sajnos) hogy a mai történetek is késve érkezzenek, illetve Nagi részéről valószínűleg holnapra csúszva. :( Azért azt elárulom, hiszen nem nagy titok, hogy huszonhetedik kulcsunk a „majd holnap” kifejezés volt. (Ami találó is, hiszen Nagisa története valószínűleg majd holnap kerül már csak feltöltésre) Az én mesém már csupán admini jóváhagyásra vár, addig is, amíg felkerül, íme a szokásos kis előzetesek. ;;)

Nagisa – Carpe diem

„Van, aki a saját kárán tanul. És van, aki a barátai elvesztéséből...”

DaeMoon – Tervek nyárra

„Rossz hírek elmondására a legjobb időpont mindig a ’holnap’.”

~ * ~ * ~ * ~ * ~ * ~

Illetve azon aprócska hírem van még, hogy miután hosszasan meghánytam-vetettem magamban a dolgot, felraktam a Száz-szó-szép játékra írt százszavas történeteim közül azokat az oldalra, melyek Harry Potter fandomban születettek. A többi továbbra is csak a blogomon olvasható, ennek egyszerű oka (nem, nem a blog reklámozása, bár az sem utolsó szempont. O:-) ) hogy így könnyebb volt kategóriát választani a gyűjteménynek. Ugyanakkor arra jutottam, hogy itt folyamatosan fogom majd jelenteni, ha újabb száz szavas érkezne NEM Harry Potter témában, így senki nem marad le semmiről, akit esetleg érdekel a téma. :) Addig is, amíg felkerül a kis kollekció, egy kis lista az eddigi, nem HP kategóriás félpercesekről.

BBC Sherlock - Ostoba kisöcsém (Mycroft)
Criminal Minds - Hátrahagyott menedék (Gideon/Reid)
Frozen/Rise of the Guardians - Jó reggelt, Hópehely (Jack/Elsa,
NC-17!)
Rise of the Guardians - Az érme két oldala (Pitch/Jack)
Riyria Krónikák - Csókod kötelez (Royce/Gwen)
Star Trek - Elfogadható alternatívák (Spock/Jim)

Original - Búcsú
Original - Nem láttad a Mamámat?

Harry Potter szösszenetek hamarosan érkeznek, addig is jó szemezgetést!
És ne feledjétek, kritikát/hozzászólást nyugodtan lehet írni itt is. ;)


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 június 06 (péntek), 22:48 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
Huszonhatodik nap, huszonhatodik szösszenet-pár. Meghoztuk nektek a „télvíz” kulcsszóra írt meséket, reméljük, hogy szeretni fogjáték mindkettőt. Nagisa visszatért a mellőzött karakterek repertoárjához, ezúttal egy Mardekár Malazár és Hugrabug Helga történet született a pennája nyomán. :) Tőlem egy sokkal fluffosabb (úgy tűnik, kezdek megbarátkozni a műfajjal) írást kaptok, a Malfoy család életének egy piciny jelenetét, reményeim szerint még elviselhetően OOC Luciusszal és a négyéves Dracóval.
Bár mindkét történet még nincs fenn, azért íme az ajánlók, hátha felkeltik a figyelmet. :D Jó szórakozást mindenkinek! :x

Nagisa – Vigyázok rád…

„Balesetek vannak. És vannak olyanok is, akik ígéretet tettek. Olyanok, akik betartják őket. Akkor is, ha rajtuk kívül már senki sem emlékszik rájuk…”

DaeMoon – Az én apukám

„Minden kisgyereknek az édesapja a hőse. A négyéves Draco Malfoy sincs ezzel másképp.”


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 június 05 (csütörtök), 20:23 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
Felkerült a huszonötödik szösszenet-páros is, ami egyben azt is jelenti, hogy lassan bizony végéhez közeledik a mi kis játékunk Nagisával. Mai történetünket a „gyémánt” kulcsszó köré szőttük, Nagisa az Életeken át egyik sajátszereplőjével, Scorpius Malfoy gyerekkori barátjával írt nektek, míg tőlem egy meglepően fluff-hangulat felé hajló, aprócska drarry pillanatképet kaptok, amiben Lily Luna Potter is felbukkan. :)

Nagisa – Fél életem

„Az arany megolvad, hogy folyhasson az erekben, de mi van, ha a szív hamis ütemet dobol közben? S meddig még?”

DaeMoon – Holtomiglan, holtodiglan

„ A valódi szerelmet nem fakítják meg az évek.”

~ * ~ * ~ * ~ * ~ * ~

A Melletted leszek olvasóinak is szolgálhatok jó hírekkel, tegnap ugyanis suli-undorom végre átlökött a határon és előhozta a kreatív énemet (végre). A hetedik fejezet nyers változata nem rég bagolyszárnyra kapott, Clarey felé tart és valószínűleg idővel fel is jut az oldalra. Addig is annyit elárulok, hogy ez lett az eddigi leghosszabb fejezet, remélem, élvezni fogjátok, mikor felkerül. ;;)


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 június 04 (szerda), 22:55 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
Ma is igazán érdekes kulcsunk volt, méghozzá Nagisa jóvoltából. A „pöttyös bugyogó” történetét meséljük ma el nektek, két komolytalan (remélhetőleg) szórakoztató kis szösszenetben. Nagisa főszereplői ezúttal a Weasley ikrek, míg nálam Lucius és Sirius mindennapjainak egy újabb, könnyed pillanata villan fel.
Bár technikai nehézségek miatt még nincs fenn mindkét történet, íme előzetesen a mai ajánlók, hátha felkeltik az érdeklődéseteket. ;) :D

Nagisa – Csíny letudva

„…akcióban :p Avagy apró gikszerek az utolsó durranások előtt…”

DaeMoon – Dress code

„Sirius, egy pöttyös bugyogó, és némi félreértés. Mert vannak szituációk, amiket egyszerűen nem lehetséges kidumálni.”


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 június 04 (szerda), 12:55 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
Tegnap sajnos nagyon utolsó utáni pillanatra csúszott a feltöltés némi technikai gubanc miatt, elnézést érte, a blogos bejelentés is már mára maradt. De azért remélem, szeretettel fogjátok fogadni a tegnapi, huszonharmadik történeteket, melyek a „tűzijáték” kulcsszóra születtek. Két gyerekkori aranyos kis semmiség született ezúttal, Nagisa gyűjteményében ismét Lily és Teddy kalandjairól olvashattok, míg az én szösszenetemben Sirius ismerkedik meg a négyéves Draco Malfoyjal.

Nagisa – Hullócsillagok

„Egy nyári este Potteréknél. Lily hirtelen ötleteihez hirtelen cinkostársak kellenek. Mert a rosszalkodást nem lehet elég korán kezdeni.”

DaeMoon – Igazi varázsló vagy?

„Sirius végre megismerkedik unokatestvére négyéves kisfiával.”


(Ui.: A mai történetek szintén technikai okokból estére várhatóak. Igyekszünk ezúttal nem éjfél felé feltölteni őket... ^.^”)


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 június 02 (hétfő), 21:08 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
A „penitencia” kulcsszó volt ma a soros, bevallom, nekem is feladta Nagisa a leckét vele, jókorát néztem, mikor meglátta. Épp ezért azoknak, akik hozzám hasonlóan még nem találkoztak vele, íme a magyar megfelelő is: bűnbánat. Erre a „szépséges” szóra íródtak tehát a mai történetek, Nagisa tollából egy ifjabb Barthy Kupor főszereplésével prezentált szösszenet, míg tőlem egy kőkemény középkori, félig-meddig non-magic AU (még sose írtam ilyet, ideje volt kipróbálni.) Lucius Malfoy kivégzéséről. :D Szép vidámtémák egy ilyen esős hétfőre, nem igaz? ^.^”

Nagisa – Konc

„Vannak bűnök, melyek nem bocsáttatnak meg.”

DaeMoon – Mert odaát vársz

„Azt mondják, a halál előtt még a legkegyetlenebb gyilkosok is megbánják a tetteiket és feloldozásért könyörögnek. Csakhogy Lucius Malfoynak nem volt mit megbánnia.”

~ * ~ * ~ * ~ * ~ * ~

Rossz hírem is van viszont, mivel nem lett meg az ökonometria vizsgám, ezért a Melletted leszek következő fejezete kicsit még várat magára. Legalábbis addig mindenképpen, amíg csütörtökön újra neki nem futok a dolognak. :( Utána viszont így vagy úgy, de véget ér az idei „vizsgaidőszak” elnevezésű nyár eleji rémálom és belátható időn belül jön a hetedik fejezet. ^.^


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 június 01 (vasárnap), 20:16 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
A „napnyugta” gyönyörű természeti jelenség, ám egyúttal valaminek elkerülhetetlenül a végét is jelenti. Úgyhogy ma ismét két sötétebb hangvételű szösszenet következik, az egyik Sirius Black főszereplésével, míg a másik (természetesen Nagisa tollából) Fenrir Greyback gyerekkorába kalauzol el minket. A naphoz, amikor valami véget ért. És valami elkezdődött. Ez utóbbi történetet nagyon ajánlom mindenkinek, megrázó, döbbenetes, drámai, sötét… Egyszóval valódi mestermű, a maga nemében utánozhatatlan írás. * - * De komolyan. Tényleg rettenetesen megéri elolvasni, főleg, ha valaki szereti a komor, drámai írásokat. :x

Nagisa – Stigma

„Nem akartam rossz lenni. Te kényszerítettél, hogy szörnyeteggé váljak…”

DaeMoon – Valami véget ér

„Valami véget ér. Mindig, újra és újra. De egyszer… Egyszer még el fog jönni a hajnal is.”

_________________
Sanctuary of Dae - angol nyelvű írásaim lelőhelye
Szentély a Sírok közt - livejournal oldal mindenféle írásokkal
Tintacseppek - Réka, avagy az "Original Dae" lelőhelye


Kép


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 31 (szombat), 15:26 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
Újabb szép kerek számhoz értünk, egyszer s mind pedig a játék kétharmadához a huszadik történetekkel. Mai kulcsunk a „gyermekláncfű” volt, ami előhozta belőlünk a pihe-puha gyerekmesék hangulatát, úgyhogy két bájos-bolyhos egypercessel szeretnénk ma kedveskedni nektek. Nagisa egy Teddy/Lily történetet hozott ezúttal, én pedig egy csöppnyi Scorpius pillanatképet, reméljük, szeretni fogjátok mindkettőt.

Nagisa – Ugye mindig itt leszel?

„Minden gyermek játszik... de nem minden játék gyermeteg.”

DaeMoon – Gyerekjáték

„Scorpius játszik.”


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 30 (péntek), 14:47 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
Már olvashatóak a tizenkilencedik nap történetei, melyek az „átváltozás” kulcsszóra születtek. :) Nagisa szösszenetében ezúttal Draco ragadta magához a főszerepet, míg tőlem egy újabb Lucius/Sirius pillanatképet kaptatok mára is. (Bizony, még mindig nem tántorodtam el attól, hogy megpróbáljam megszerettetni őket veletek, olvasókkal. 8-> )

Nagisa – Kísért a múlt

„Freud vajon mit mondana…?”

DaeMoon – Tiéd vagyok

„Minden kutya vágyik egy gazdára, akit megajándékozhat a hűségével.”


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 29 (csütörtök), 23:04 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
Tizennyolcadik nap, tizennyolcadik történetpár. :) Elnézést a kései feltöltésért, kicsit közbeszóltak a vizsgák a gördülékeny alkotásnak és prezentálásnak. De megjöttünk, tarsolyunkban két újabb pergamen fecnivel, melyeken ezúttal egy könnyed drarry és egy bájos szülinapi történet rejlik, méghozzá a Weasley házaspár főszereplésével. Előbbit tőlem, utóbbit pedig Nagisától kapjátok, de azt hiszem, jobb is lesz, ha lelövöm magam mára, mert sajna agyamra mentek a tételek. X) Beszéljenek helyettem az ajánlók, ezúttal ismét link nélkül. 8)

Nagisa – Nincs ki a négy kereke(d)…

„A szerelemnek számtalan formája van.”

DaeMoon – Rajongás

„Ami az egyiknek kincs, a másiknak lehet csak értéktelen kacat.”


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 29 (csütörtök), 21:42 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
stoobie írta:
Halkan, lábujjhegyen jegyzem meg, hogy elkezdtem olvasni ezeket a drabble-öket (-eket, -akármiket). Még nem jutottam messzire, de mint tudjuk, ami késik, nem múlik... ;)
Ó, ilyen hírre jó hazajönni egy nehéz vizsga után. >:D< Mindjárt meg is lesem, amit írtál és válaszolok, amíg a mai szösz feltöltésre kész állapotba kerül. :D


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 29 (csütörtök), 6:47 
Offline
Sztorihajhász
Avatar

Csatlakozott: 2008 szeptember 11 (csütörtök), 8:53
Hozzászólások: 1508
Szia!

Halkan, lábujjhegyen jegyzem meg, hogy elkezdtem olvasni ezeket a drabble-öket (-eket, -akármiket). Még nem jutottam messzire, de mint tudjuk, ami késik, nem múlik... ;)


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 28 (szerda), 21:02 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
A tizenhetedik nap történetében a szereplőink „hiú ábrándok” után futottak. Nálam ismét Lucius és Sirius kapott szerepet egy borongós hangulatú szösszenetben, míg Nagisa visszatért a mellőzött karakterekhez és ezúttal Petunia Dursleyt választotta főszereplőjéül.
Figyelem, ez utóbbihoz zsebkendőt javasolt előkészíteni. Csodaszép és nagyon fájó darab. :((

Nagisa – Szakíts, ha bírsz, ha mersz, ha... tudsz

„Mindenkinek vannak titkai. Mindenki hallgat. Mindenki hazudik. Néha éveken át. Van, aki önmagának is.”

DaeMoon – „Szeretlek”

„ Vannak dolgok, amik után csak sóvároghat az ember.”

_________________
Sanctuary of Dae - angol nyelvű írásaim lelőhelye
Szentély a Sírok közt - livejournal oldal mindenféle írásokkal
Tintacseppek - Réka, avagy az "Original Dae" lelőhelye


Kép


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 27 (kedd), 16:34 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
A mai történetekben sütünk-főzünk nektek, hiszen a „szegfűszeg” a soros kulcs, ami szinte kiabál, hogy ma bizony valami finomságnak kell születnie. Nagisa ismét az Életeken át című regényéhez írt egy apró kiegészítő novellát Lily és Amarin főszereplésével, míg nálam a két legifjabb Malfoy szabadult el a konyhában, hogy meglepjék Scorpius anyukáját. (Az illető kiléte egyelőre maradjon meglepetés, de annyit azért elárulok; Soha eszembe se jutott volna épp Őt összehozni Dracóval, ha nem akartam volna Naginak kedveskedni, s mivel nagyon utálom a hölgyeményt… Előre is elnézést, ha meglehetősen OOC lett. ^.^”)

Nagisa – Süssünk, süssünk valamit

„A barátok sosem hagynak cserben. „Minden értelmezés kérdése.” – tehetné hozzá Murphy.”

DaeMoon – Malfoy-módra

„Ha két Malfoy a konyhában szabadul el a bájitallabor helyett, abból jó nem sülhet ki…”


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 26 (hétfő), 21:44 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
Ma egy kicsit összetettebb kulcsszóval kellett dolgozunk, ami nem más volt, mint a „Soha ne engedj el!” kifejezés. Nagisa egész novellát írt nektek/nekünk, aminek ismét a Scorpius/Lily rajongók örülhetnek leginkább. (De egyébként mindenkinek ajánlom, ismét szuper-aranyos alkotás lett. <3) Tőlem ezúttal egy szomorkás drarryt kaptok, amiben Draco búcsúzik mentorától, régi támaszától, hogy az újba kapaszkodva továbbléphessen az élet ösvényén.

Nagisa – Mondd, játszanál velem, ha kérném?

„A legnagyobb szabadság, ha valaki mással szárnyalhatsz.”

DaeMoon – Ég veled!

„Draco búcsúzik, hiszen ideje továbbindulnia.”


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 25 (vasárnap), 21:29 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
A vakmelegre való tekintettel ma mi is bemelegítettünk, a „sivatag” kulcsszóra született két írással egy kicsit elkalandoztunk a világ másikfelére. Nagisa ismét azoknak kedveskedik, akik szeretik a legifjabb Malfoyt és a Potter hercegnőt, míg tőlem rendhagyó módon egy Ron/Draco szösszenet érkezett, amolyan kísérletezés a humorosabb írásokkal. Reméljük, élvezni fogjátok mindkét szösszenetet, elöljáróba fogadjátok az újabb kedvcsinálókat. Hátha megjön a kedvetek z olvasáshoz (és a véleményezéshez... ;))

Nagisa – Van, ami nem változik

„Scorpius a sivatagi éjszakában gyönyörködik... és valami egészen másban.”

DaeMoon – Családlátogatás

„Draco egyáltalán nem erre gondolt, mikor közölte vőlegényével, hogy még az esküvő előtt találkozni akar az egész családjával.”

~ * ~ * ~ * ~ * ~ * ~

Ami a Melletted leszek következő fejezetét illeti… Sajnos a vizsgáim miatt nem haladtam vele úgy, ahogy szerettem volna, úgyhogy egy picit még várnotok kell rá, de igyekszem felpörgetni magamat. Sajnos tételmagolás közben nem igazán tudok ráhangolódni sem a karakterekre, sem a világra, de remélhetőleg hamarosan csitul a vizsgadrukk és lesz időm rá, hogy húsz perceknél huzamosabb ideig az írásnak tudjam szentelni a figyelmemet. :)

_________________
Sanctuary of Dae - angol nyelvű írásaim lelőhelye
Szentély a Sírok közt - livejournal oldal mindenféle írásokkal
Tintacseppek - Réka, avagy az "Original Dae" lelőhelye


Kép


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 24 (szombat), 22:45 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
Ma egy kicsit utaztunk, hiszen kulcsszavunk is az „utazás” volt. Nálam Draco indul útnak, hogy a múltját maga mögött hagyja egy új szerelem oldalán, míg Nagisa arról mesél nektek, hová utazik nyaralni Scorpius és Lily.

Nagisa – A világ vége messze van?

„Lily és Scorpius nyaralni indulnak. Igen, együtt.”

DaeMoon – Szabadító

„Draco végre készen áll, hogy elinduljon, maga mögött hagyja a gyermekkor sötét bűnöktől terhes börtönné silányult menedékét.”


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 23 (péntek), 19:48 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
Ma is visszatértünk és ezúttal a „tétlenség” kulcsszóra született apróságokat hoztuk magunkkal. :) Ezúttal két Lucius/Sirius pillanatképpel leptünk meg titeket. (Bizony, megfertőztem Nagisát is!!! *büszkén feszít*) Íme a megszokott olvasásra hangoló sorok. :D

Nagisa – Egyetlen

„Megszeretni valamit… hosszú idő. Elveszíteni azt… elég egy pillanat.”

DaeMoon – Percenként távolabb

„Elengedni vagy csak hagyni, hogy az élet sodorja messzire… Vajon ugyan az a kettő?”


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 22 (csütörtök), 16:23 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
A mai kulcsszóval ismét visszatértünk a sötétebb témákhoz, megtudhatjátok a soronkövetkező egypercesekből, hogy milyen „rémálom” kínozza Draco Malfoyt és Lily Luna Pottert. Előbbi történetet ezúttal én, az utóbbit pedig Nagisa prezentálásában kapjátok. Hogy miről is szól a két szösszenet, azt pedig máris elárulom, egyelőre linkek nélküli ajánlóval. Tessék lesni, mikor kerülnek fel a történetek is. ;)

Nagisa – Leszel a plüssmackóm?

„Minden gyereknek vannak rémálmai. Ahogy megvannak a maguk hősei is.”

DaeMoon – Nincs visszaút

„Vannak hibák, amik lemoshatatlanok. Amiket vér és kín pecsétel meg.”

~ * ~ * ~ * ~ * ~ * ~

Egyéb híreket is hoztam mára. A Melletted leszek következő fejezete szép lassan halad a maga útján, a következő fejezetben Ron teljes erőbedobással tovább nyomoz, Harry és Draco az új „kapcsolatuk” határait próbálják megtalálni és végre az elkövető is „megmutatja” magát egy pillanatra. ;) Igyekszem a hét végére eljuttatni Clareyhez a kész fejezetet, remélem, érdekesnek fogjátok találni mikor felkerül. :)

Ezen kívül egy újabb Star Trek novellám is született a napokban. „Természetesen” ismét egy Spock/Jim történetről van szó, amolyan hirtelen felindulásból írt „semmi komoly” novella, némi humorral kevert fluff próbálkozás. (A műfajjal még mindig hadilábon állok, de ez a páros valahogy adja a könnyedebb hangulatú írásokat.) Amint Nagisa lebétázta, ennek a felkerülése is várható. :)

Végül, de nem utolsó sorban, egy kicsit azokat az egyperceseket „reklámoznám”, amik az utóbbi napokban szép sorra születnek a Száz-szó-szép játékra. Valahogy mostanában leginkább ezekre a kis félperces írásokra van időm a vizsgatételek között tartott szünetekben, bár sose hittem volna, hogy így magába szippant ez a műfaj. (Kigondolta volna, hogy képes vagyok ilyen röviden írni? ^.^”) Egyelőre még nem döntöttem el, hogy ezeket a szösszeneteket Merengőre felrakjam-e de ha valakit érdekelnek, akkor itt megtalálja őket. :) Véleményt természetesen ezek alatt is lehet hagyni. ;)


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 21 (szerda), 18:20 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
Elérkeztünk az első „kerek” számhoz, azaz a tizedik naphoz! :D Ennek örömére ma mindketten próbáltuk kicsit játékosabbra venni a dolgot és valami vidámat hozni nektek a „trambulin” kulcsszóra. Nagisa egy Scorpius/Lily történettel kedveskedett nektek ma is, én pedig az ő kérésére egy Sirius/Draco pillanatképet hoztam a háború utáni időből, remélem, szeretni fogjátok. ;)

Íme a szokásos ajánlók, hátha meghozza a kedveteket az olvasáshoz.

Nagisa – „Ötperc”

„Scorpiusnak nehéz napja volt. A múlt idő pedig gyakran indokolatlannak tűnik, ha kontextusba hozzuk Lily Potterrel.”

DaeMoon – Milyen gyerekes…!

„Draco kíváncsi, de büszke. Sirius pedig pontosan megérti, milyen nehéz számára feladni a rideg malfoyság biztonságos álcáját.”

_________________
Sanctuary of Dae - angol nyelvű írásaim lelőhelye
Szentély a Sírok közt - livejournal oldal mindenféle írásokkal
Tintacseppek - Réka, avagy az "Original Dae" lelőhelye


Kép


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 20 (kedd), 22:47 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
Ma is kissé megkésve, de azért visszatértünk, zsebünkben két újabb nyúlfarknyi, egérrágta pergamen fecnivel, amire a történeteinek körmöltük. Hamarosan megtudhatjátok, hogyan boldogultunk az „üres fenyegetés” kulcsszóval. Nagisa megírta élete első drarryjét (Dae csillogó kiscica szemekkel eldől a kanapén, hogy újra elolvassa) tőlem pedig ismét egy Lucius/Sirius szösszenetet kaptok. :D
Íme a szokásos ajánlók, reméljük, meghozza a kedveteket az olvasáshoz. ;)

Nagisa – Játék volt csak, játék...

„...az utolsó csepp.”

DaeMoon – Féltékenység

„Egy ostoba pletyka és egy indulatos Black… Nem túl szerencsés párosítás, kész szerencse, hogy Lucius általában jól kezeli szeretője kirohanásait.”


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 19 (hétfő), 19:32 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Úgy tűnik, extra-gyorsak ma az adminok (Köszi, Eddy, drága! :x) úgyhogy nem számítottam rá, de expressz sebességgel felhoppanált az oldalra a nem rég elkészült, nyúlfarknyi kis Star Trek novellám is. Nagy varázslatot ne várjon senki, még mindig ismerkedek a fandommal és a fluff műfajjal is (cukormérgezésre felkészülni, Dae elszabadult!!!) de azért remélem, lesz, aki élvezni fogja. A szereplőfelhozatal természetesen ismét Spock/Jim és ezúttal is a Száz-szó-szép játék ihlette a történetet.
Akinek sikerült felkeltenem a kíváncsiságát, az Reggeli ágyba, két személyre címen máris olvashatja az újabb szösszenetet. Véleményekkel ne kíméljetek! ;) :D


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 19 (hétfő), 18:49 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
Vajon mit kezd magával két unatkozó írópalánta, ha Nagisa bedobja a közösbe a „medvehagyma” kulcsszót? A mai, nyolcadik történetből megtudhatjátok. ;) Hosszas tollrágcsálás és fejtörés végeredményeként tőlem ismét egy drarryt kaptatok, Kedves Olvasók, míg Nagisa a következő generációs Potter-fiúkról szóló kis mesével lepett meg minket.

Ahogy megszokhattátok, íme az ajánlók:

Nagisa – Kösz, öcskös!

„A hírnévnek ára van. De ki fizeti meg?”

DaeMoon – Bájital lecke

„Bájitaltan óra, kényes főzet, ügyetlen Harry. És egy morcos Draco Malfoy, aki talán végre rájön arra, hogy ideje lenne átértékelnie a dolgokat Potterrel.”

_________________
Sanctuary of Dae - angol nyelvű írásaim lelőhelye
Szentély a Sírok közt - livejournal oldal mindenféle írásokkal
Tintacseppek - Réka, avagy az "Original Dae" lelőhelye


Kép


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 18 (vasárnap), 20:11 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton

Sziasztok!
Úgy tűnik, az eső ránk is hatással van, átragadt a depressziós hangulat, így a mai, hetedik kulcs kevéssé az idillikus oldalát súgta a fülünkbe ihlet gyanánt. A „ház fehér kerítéssel” egyikünknél sem lett vidám történet, úgy is mondhatnánk, hogy két igencsak komor szösszenetet hoztunk nektek a tegnapi fluff-roham után. Nagisa Hermione főszereplésével alkotott mára, én pedig ezúttal egyik régi kedvenc párosom (Harry/Draco) közbenjárásával írtam. A két történet egyelőre admini elbírálásra vár, de addig is, amíg olvashatóvá válnak, íme a szokásos ajánlók, egyelőre link nélkül. Hátha megjön valakinek a kedve az olvasáshoz. ;)

Nagisa – Exmemoriam

„Aki maga mögött hagyja a múltat… félember csupán.”

DaeMoon – Veled álmodtam

„Van, hogy megtervezzük az életünket azzal, akit szeretünk. És van, hogy a Sors egy tollvonással átírja a terveket.”

_________________
Sanctuary of Dae - angol nyelvű írásaim lelőhelye
Szentély a Sírok közt - livejournal oldal mindenféle írásokkal
Tintacseppek - Réka, avagy az "Original Dae" lelőhelye


Kép


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 17 (szombat), 13:54 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton

Sziasztok!
Hatodik kör! :D Ezúttal a „vattacukor” kulcsra alkottunk, remélhetőleg ti is édesnek fogjátok tartani a végeredményt. (Bizony, még én is megerőltettem magam és megpróbáltam valami kevésbé komor, fluffnak titulálhatót írni. ^.^) Nagisától ezúttal egy, az Életeken át című történetéhez készült Teddy-Lily egypercest olvashattok, míg én ismét egy villanásnyi Lucius/Sirius szösszenetet hoztam arról, hogy mi mindent meg nem tesz még egy aranyvérű mardekáros is a kedveséért. ;)

Íme a szokásos ajánlók:

Nagisa – „Neked”

„Mire nem jó egy igazi bátyus…!”

DaeMoon – Édes tizenhat

„ Sirius csak egyetlen dolgot kér kedvesétől a születésnapjára; Egy egyszerű, kötelezettségektől mentes randit a Green Parkban. Könnyen teljesíthető kívánság, nem kíván nagy áldozatokat vagy erőbefektetést… Nem igaz? Nem, ha az embert történetesen Lucius Malfoynak hívják.”


~ * ~ * ~ * ~ * ~ * ~


SlytHay írta:
Valamikor. Azt hiszem, ezzel egész pontosan megadtam az időintervallumot. xD
Ezt az intervallumot én is nagyon szeretem, főleg, amikor frissítésre kell ígéretet tenni, vagy kitűzni a tanulás elkezdésének időpontját. :D
Egyébként tényleg nem kell rohannod, egyik feltöltött történet sem fut el. ;) Az idő meg igazán nem sürget, mostanában úgyis annyi mindenbe belekaptam, hogy muszáj leszek lelassítanom valamikor a közeljövőben, ha minőségileg is tartani akarom a magammal szemben elvárt szintet. X)
(Egyébként láttam a kritikádat, csak még nem volt alkalmam válaszolni rá. ^.^)

_________________
Sanctuary of Dae - angol nyelvű írásaim lelőhelye
Szentély a Sírok közt - livejournal oldal mindenféle írásokkal
Tintacseppek - Réka, avagy az "Original Dae" lelőhelye


Kép


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 16 (péntek), 17:17 
Offline
Könyvmoly
Avatar

Csatlakozott: 2010 augusztus 05 (csütörtök), 22:10
Hozzászólások: 1243
Tartózkodási hely: Quantico, Roxfort pincéje, Yggdrasil ágaira függesztett hintán lábat lóbálva
Hali!

Komor hangulat? Jöhet! >:D< Viszont most már bajban leszek. A rakás másik fic mellett még olvasnom kell ugye a Melletted leszek friss, ropogós fejezetét is, amit már rettenetesen vártam, és emellett a Nagisával való kis párbajotok végeredményeire is kíváncsi vagyok, de hogy mikor jutok el odáig, az rejtély. Valamikor. Azt hiszem, ezzel egész pontosan megadtam az időintervallumot. xD A Melletted leszek-re pedig majd megy a kritika is estefelé, mert megvárom, amíg a drága macskám kialussza magát a kényelmes székemben, és visszavehetem tőle :-w , mert nem vagyok hajlandó egy kis sámliféleségen ülve elolvasni. :))

_________________
KépKép

"I'd consider myself a realist, alright? But in philosophical terms I'm what's called a pessimist."
There's no such thing as proper immortality. The universe will always take care of its nutcases.


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 16 (péntek), 14:09 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
Ötödik nap, ötödik egyperces-páros. Amilyen későn hoztuk a tegnapi szösszeneteket, olyan hamar igyekeztünk a maiakat, amik hála a gyorsa admini közbenjárásnak máris olvashatóak. :) Ezúttal arra derül fény, mi jutott eszünkbe a „kötelesség” kulcsszóról. Én ismét visszatértem Luciushoz, (Sajnálom, nem tudok elszakadni tőle. ^.^) aki esetleg olvasta a Holdforduló című kisregényt, annak ismerős lehet a mai történet váza. (Ez volt a reklám helye... X3) Nagisa drága sokkal kreatívabb volt, bár ezúttal a kevésbé mellőzött karakterekhez nyúlt, aminek a Piton/Lily rajongók örülhetnek.
Hogy miről is szól a mai két történet, íme, máris elárulom. :D

Nagisa – Engedj el, hogy visszatérhessek

„Én mindig tudtam, hol a helyem. Te nem tudtad, hogy a tiéd mellettem van.”

DaeMoon – „Akarom”

„Lucius házasodik. Hogy nem szereti a menyasszonyt? Aranyvérűeknél ez miért is jelentene problémát?”


~ * ~ * ~ * ~ * ~ * ~

A Melletted leszek olvasóinak szintén jó híreket hoztam, Clarey ugyanis rekordidő alatt lebétázta nekem a következő fejezetet (Örök hálám!!! :x) így ma reggel azt is fel tudtam tölteni. Gyors admini elbírálás után immár ez is olvasható, jó szórakozást hozzá! Figyelem! A komor hangulat immár véglegesen a magasba csapott, a mostani fejezettel elérkeztünk a történet 18 karikás részének kezdetéhez. Csak óvatosan!

_________________
Sanctuary of Dae - angol nyelvű írásaim lelőhelye
Szentély a Sírok közt - livejournal oldal mindenféle írásokkal
Tintacseppek - Réka, avagy az "Original Dae" lelőhelye


Kép


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 15 (csütörtök), 23:12 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
Negyedik nap, negyedik novella. Kicsit megkésve ugyan, de azért nem adjuk fel az elképzelést, hogy minden nap hozunk nektek egy egypercest és rendíthetetlenül boldogítunk mindenkit az alkotásainkkal. Ezúttal a „tetőgerenda” kulcsszóra született drabble-pár van soron. Én is kiszabadultam mára kedvenc slash párosom bűvöletéből, ezúttal egy apró családi történetet hoztam Draco és Scorpius főszereplésével, Nagisa pedig a „méltatlanul mellőzött karakterek” népszerűsítését folytatja úgyhogy ma Csámpást tette meg főszereplőnek. ;)
Íme a szokásos ízelítők:

Nagisa – Cirmos cica, hajj!

„Ha elszabadulnak az állati ösztönök...”

DaeMoon – Titkos kívánságok

„Vannak családi hagyományok, amiket egyszer tovább kell adni. Draco is tovább ad egy ilyen „hagyományt” a kisfiának.”


~ * ~ * ~ * ~ * ~ * ~

A Melletted leszek következő fejezetével kapcsolatban is újabb információ-morzsákkal tudok szolgálni, amik remélem, örömtelinek számítanak, a következő rész ugyanis ma útnak indult virtuális bagolypostával bétázásra, úgyhogy csak idő kérdése, hogy az is felkerüljön. :)

_________________
Sanctuary of Dae - angol nyelvű írásaim lelőhelye
Szentély a Sírok közt - livejournal oldal mindenféle írásokkal
Tintacseppek - Réka, avagy az "Original Dae" lelőhelye


Kép


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 14 (szerda), 20:05 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
Felvirradt a harmadik nap, úgyhogy meghoztuk nektek a harmadik szösszenet-párost. :) Ezúttal azt tudhatjátok meg, miként boldogultunk a „vád” kulcsszóval. Én unalmas módon még mindig ragaszkodom a Lucius/Sirius párosomhoz, míg Nagisa ismét Albus Dumbledore ifjúságának egy fájó pillanatát mutatja be nektek.
Íme a szokásos ízelítők, hogy kedvet kapjatok az olvasáshoz. ;)
(Véleményezésért nem harapunk, nyugodtan hagyjatok nyomot magatok után... ^.^)

Nagisa – Haszontalan

„Vannak bűnök, amiket nem mi követünk el... mégis vezekelnünk kell értük.”

DaeMoon – Az ítélet: Bűnös

„Te tudod, hogy hamisak a vádak, tudod, hogy nem tartozok közéjük. Közétek.”


~ * ~ * ~ * ~ * ~ * ~

Egyéb híreket is hoztam, saját írásokra vonatkozóan. :) Újdonsült Star Trek mániám és a tegnapi álmatlanságom együttes terméke olvasható az adminok szupergyors közbenjárásának köszönhetően Hibák, amiket benned látok címen. Egy újabb rövid kis pre-slash félperces Spock gondolatairól, ami nem sokkal Nero legyőzése után játszódik. ;;)

Tudom, mostanában kicsit elfordultam a jelenlegi „főprojektemtől” és mellékvágányok felé kalandozok, de azért azoknak is van egy apró hírem, akik a Melletted leszek következő fejezetét várják. Hamarosan (ha minden jól megy, akkor még ma későeste) elküldöm a következő fejezetet Clareynek bétázásra, hogy ne éljek vissza a türelmetekkel. Beszippantott a száz-szó-szép játék varázsa, úgyhogy szösszenet-írás vitte el a szabad félóráimat a napokban, de azért szeretnék szép lassan mindennel haladni és eljut egyről a kettőre. :D

_________________
Sanctuary of Dae - angol nyelvű írásaim lelőhelye
Szentély a Sírok közt - livejournal oldal mindenféle írásokkal
Tintacseppek - Réka, avagy az "Original Dae" lelőhelye


Kép


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 13 (kedd), 15:28 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Nagisa írta:
Komolyan mondom, a drabble-jeimet is szívesen átpasszolom, csak hogy inkább Tőled olvashassak ;;) :mrgreen:

Ó, nem, nem, ilyet nem játszunk. Akkor én mégis mit fogok olvasni az uncsi „tanulni kellene, de egyáltalán nincs kedvem” pillanataimban? :D :x

Egyébként örömmel jelentem, megérkezett a második nap két szösszenete is, ezúttal a „csillagvizsgáló” kulcsszóra. Részemről ismét egy Lucius/Sirius pillant született, míg Nagisa szokásához híven két mellőzött, nem mindennapi karakterrel lep meg mindenkit. Annyit elárulok, hogy Sirius ott is szerepet kap. ;) Az admini jóváhagyásnak hála máris olvashatjátok mindkét történetet, íme egy kis ízelítő, hogy kedvet kapjatok hozzá. :)

Nagisa – ...e világon

„Sirius a Blackek „szégyene”. Csak egy kiégetett lyuk maradt belőle a családfán. Vajon lehetett... történhetett volna másként? Aligha.”

DaeMoon – Házirenden innen, takarodón túl

„Két szerető lopott órái az éjszaka magányában.”

_________________
Sanctuary of Dae - angol nyelvű írásaim lelőhelye
Szentély a Sírok közt - livejournal oldal mindenféle írásokkal
Tintacseppek - Réka, avagy az "Original Dae" lelőhelye


Kép


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 12 (hétfő), 18:29 
Offline
Zöldfülű
Avatar

Csatlakozott: 2008 január 02 (szerda), 13:34
Hozzászólások: 12
Tartózkodási hely: Ahol éppen. Általában ködös fantáziám legmélyebb tavában lubickolok...
Estenem... mindig is tudtam, hogy ezt Rád kell hagynom. Komolyan mondom, a drabble-jeimet is szívesen átpasszolom, csak hogy inkább Tőled olvashassak ;;) :mrgreen:
Kár is elrontanom ezt a szép bejegyzést a kis macskakaparásommal, de itt üzenem minden Kedves Olvasónknak (és egyúttal köszönöm Neked, hogy helyet kaphatok itt :*), hogy fogadjatok minket szeretettel s ha nem, az se baj, csak írjatok bátran, osszátok meg velünk, ha úgy érzitek, megmozgatnak bennetek valamit is ezek az apró kis gyöngyszemek (legalábbis, ami DaeMoon írásait illeti, mert igazán megérdemli :])
Szóóóval... penna ki penna! :D

_________________
"Mindig azt mondják, hogy az ember csak tévelyeg. Pedig valahol van helyed, még ha keresve sem leled."


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 12 (hétfő), 17:48 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
„Koppanva hullik alá az utolsó arany szem, a takarosra gyűlt halom tetején egyensúlyoz még egy picit, mielőtt legördülne, néhány társát várakozóan sodorva magával. Megpihen a penna, utolsót sercen a láng s kialszik, nincs már dolga többé. Új idő jár, a pergamen lapokra rótt sorokat immár a szél viszi messzire, hogy mások is olvashassák ne csak az asztal két végében gubbasztó, tintafoltos arccal elégedetten vigyorgó Alkotó.”


Sziasztok!
Örömmel és némi kis szorongással jelentem; Ezennel kezdetét vette a Nagisa VS DaeMoon drabble-párbaj. Persze koránt sem véresen komoly az ügy, mi rém jókat mulattunk eddig és a következő napokban is biztos sokat fogjuk még fogni a fejünket a hátramaradt kulcsok láttán. Reméljük, hogy közben ti is élvezettel fogjátok olvasni a szép sorban felkerülő szösszeneteket, az első kettő máris olvasható hála az adminok gyors közbenjárásának. (Nagyon köszönjük! :x)

Nagisa – Csak még egy percet...

„Vajon mire gondolt Albus Dumbledore, a varázstársadalom egyik elismert (ám sokszor elveiben vitatott) hatalmassága az utolsó pillanataiban? Ha egy főnix nem kíván újraéledni többé... hamvait messzi fújja az északi szél.”

DaeMoon – A teafű soha nem hazudik

„A jóslástannak semmi értelme, a teafű nem képes felfedni az ember valódi gondolatait. Ez egy elfogadott tény, amivel Lucius is teljes mértékben egyetért.”


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 12 (hétfő), 17:24 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!
Felkerült egy rövid kis Star Trek fandomban íródott egypercesem, amit eredetileg a Száz-szó-szép játékra írtam, de végül nem tudtam lerövidíteni, hogy pontosan száz szóba beleférjek. Egy aprócska Spock/Jim pillanat, semmi komoly, de azért remélem, szeretni fogjátok. :)

Egy kis ízelítő:
„– Hé, Spock!
– Igen, Kapitány?
– Szerinted, amikor valahol kinyílik egy ajtó, akkor egy másik tényleg bezáródik? Úgy értem… Valahol máshol.”


Ha valakinek sikerült felkeltenem az érdeklődését, itt olvashatja a teljes történetet: Amikor kinyílik egy ajtó


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 08 (csütörtök), 17:34 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Eddy_ írta:
Örömmel hallom, hogy már jobban vagy, azért pihengess még, ne erőltesd meg magad, nehogy visszaess :x És látom, hogy az új fejezet is már elbírálás alatt áll, nem győzöm majd kivárni, hogy felengedjék az adminok <:-P

Majd igyekszem. :D És ige~n, admin kézre jutott a Melletted leszek soron következő, ötödik fejezete, most már csak idő kérdése, hogy felkerüljön. Remélem, élvezni fogjátok. :) Ígérem, a következő frissítéssel nem fogok ennyit késni, szerencsére úgy tűnik, a lazának ígérkező vizsgaidőszak is támogat majd ebben a törekvésben. :D

Van két kissé off hírem is, de mivel mindkettő kapcsolódik az íráshoz, gondoltam azért megosztom veletek. Tegnap én is csatlakoztam a Száz-szó-szép kezdeményezéshez, az első százszavas szösszenetem (Komolyan meglepődtem, milyen átkozottul nehéz pontosan száz szóban megírni egy történetet… O.o) itt olvasható, bár a fandom kétségtelenül nem a legismertebb, azért ha valakinek van kedve, lesse meg. És természetesen a többi szösszenetet is, nagyon megéri rászánni az időt, mert amiket eddig volt szerencsém elolvasni, azok szerintem fantasztikusak lettek! :D
A másik off-hír szintén ehhez kapcsolódik, ugyanis most először (részben a száz-szó-szép miatt, részben barátnői nyomásra) indítottam egy online naplót/ficc-gyűjteményt/nem is tudom, minek kellene neveznem mit a livejournal-en. Még csak ismerkedek a szerverrel, de néhány történetet már próbaképp feltöltöttem, akinek van kedve oda is bepillanthat. :)
Szentély a sírok közt



FRISSÍTÉS:
A Melletted leszek soron következő része olvasható állapotba került, köszönet az adminoknak a gyors munkáért! :x Itt immár hivatalosan is megtekinthető a következő fejezet.


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 08 (csütörtök), 12:40 
Offline
Billentyűzetgyilkos
Avatar

Csatlakozott: 2009 július 14 (kedd), 22:24
Hozzászólások: 6248
Örömmel hallom, hogy már jobban vagy, azért pihengess még, ne erőltesd meg magad, nehogy visszaess :x És látom, hogy az új fejezet is már elbírálás alatt áll, nem győzöm majd kivárni, hogy felengedjék az adminok <:-P


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 május 06 (kedd), 13:00 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
SlytHay írta:
Remélem azért, hogy nem volt komoly a baj, és már sikerült teljesen meggyógyulnod. :)

Eddy_ írta:
Ó, de már jobban vagy? :(


Igen, már jobban vagyok, csak a szokásos „minden egyszerre” féle tavaszi nyavalya-dömping lepett meg. Túl hamar kiabáltam el, hogy „Idén megúsztam a tavaszi ágynak dőlést!” X3 De már múlóban vannak az utózmányok is, szép lassan utol is érem magamat minden téren, úgyhogy örömmel jelenthetem, a Melletted leszek soron következő fejezete is eljutott Clareyhez bétázásra, akinek örök hálám itt is, amiért a szó nélküli eltűnésem ellenére még mindig hajlandó javítani a firkálmányaimat. Köszönöm! :x >:D<


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 április 24 (csütörtök), 9:09 
Offline
Billentyűzetgyilkos
Avatar

Csatlakozott: 2009 július 14 (kedd), 22:24
Hozzászólások: 6248
DaeMoon írta:
Bocsi, kioffoltam magam egészségileg pár hétre

Ó, de már jobban vagy? :(


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 április 23 (szerda), 18:44 
Offline
Sztorihajhász
Avatar

Csatlakozott: 2008 szeptember 11 (csütörtök), 8:53
Hozzászólások: 1508
DaeMoon írta:
(Én is mindjárt megválaszolom a tőled kapott véleményt, amit meg én köszönök nagyon-nagyon. :x >:D< )



Nincs mit. :D (és most befejezem az offolást és a piramisépítést. :D )


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 április 23 (szerda), 13:23 
Offline
Könyvmoly
Avatar

Csatlakozott: 2010 augusztus 05 (csütörtök), 22:10
Hozzászólások: 1243
Tartózkodási hely: Quantico, Roxfort pincéje, Yggdrasil ágaira függesztett hintán lábat lóbálva
De jó, már kezdtem hiányolni a folytatást. (értsd: *hisztérikusan kántálta* Hol van? Hol?! 8-} :(( )

Remélem azért, hogy nem volt komoly a baj, és már sikerült teljesen meggyógyulnod. :)

Talán mire sikerül bepótolnom a szerencsére csak egy ep. CM-lemaradásom, addigra jön is a Melletted leszek következő fejezete. $pray

_________________
KépKép

"I'd consider myself a realist, alright? But in philosophical terms I'm what's called a pessimist."
There's no such thing as proper immortality. The universe will always take care of its nutcases.


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 április 23 (szerda), 12:05 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Eddy_ írta:
A Melletted leszek új fejezete mikor jön? Kérem-kérem-kérem! :mrgreen:


Bocsi, kioffoltam magam egészségileg pár hétre, de már rajta vagyok a témán. :D Még pár rész CM és rárepülök a témára, hogy a következő fejezetet küldhessem bétázásra (miután sűrűn elnézést kértem Clareytől is a szónélküli felszívódásért… *elkullog bocsánatkérő levelet írni*

stoobie írta:
Szia!

Nem éppen idevág a téma, de gondoltam, szólok: megválaszoltam a kihívásos-lucos ficemre írt véleményed, amit itt is köszönök. :)


Nagyon szívesen. :D Megszerettem azt a ficcet mire a végére értem, alig vártam, hogy felkerüljön és időm is legyen újra elolvasni. :) (Én is mindjárt megválaszolom a tőled kapott véleményt, amit meg én köszönök nagyon-nagyon. :x >:D< )


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 április 22 (kedd), 10:15 
Offline
Billentyűzetgyilkos
Avatar

Csatlakozott: 2009 július 14 (kedd), 22:24
Hozzászólások: 6248
A Melletted leszek új fejezete mikor jön? Kérem-kérem-kérem! :mrgreen:


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 április 16 (szerda), 7:30 
Offline
Sztorihajhász
Avatar

Csatlakozott: 2008 szeptember 11 (csütörtök), 8:53
Hozzászólások: 1508
Szia!

Nem éppen idevág a téma, de gondoltam, szólok: megválaszoltam a kihívásos-lucos ficemre írt véleményed, amit itt is köszönök. :)


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 április 07 (hétfő), 15:27 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
„Sercegve fut a penna hegye, sötét tintával rótt vonalak kacskaringós sora terem nyomán a barnult papíron. Tintapöttyök hullnak lustán, foltot hagynak néhol, mikor kapkodó mozdulattal ismét a tintába mártja gazdája a tollat, hogy mielőbb folytathassa a munkát. A lassan csonkig égő gyertya viaszának fanyarul édes füst-illatától terhes a szoba csendje, pislákoló meleg fénye utolsókat lobban még, makacsul belekapaszkodik a kanóc maradványába, hogy időt adjon.
Közeleg már a perc, a homokszemek lustán gördülve csusszannak át a homokóra karcsú üvegderekának tölcsérén, a mélybe zuhannak, egyre gyűlő arany-halomként hirdetve, milyen gyorsan röppen el az a sok-sok, hosszúnak hitt nap.
Itt van már. Mindjárt itt.
De addig még kusza sorokat vet papírra a sebesen futó lúdtoll, a képzelet szárnyalva csalja elő a szavakat valahonnan mélyről, messziről, hogy takarosan egymás mellé helyezze őket...
...mire alábucskázik az utolsó homokszem is.”



Friss olvasnivalót ezúttal nem hoztam, (hacsak a fenti kis kedvcsináló nem számít annak...) ellenben utolsó időhúzásként prezentálom annak a harminc szónak/kifejezésnek a listáját, amire szép sorban megszületnek lassacskán a történetek. Ide kattintva máris olvashatjátok, hogy miféle őrültségekkel nehezítettük meg az írást egymás (és a magunk) számára. :D ;)

Hamarosan újra jelentkezünk, ezúttal már az első szösszenetekkel. (Cserkész becs'szó!) :-h
Nagisa és Dae


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Tollforgatás Alapfokon ~ DaeMoon apróságai
HozzászólásElküldve: 2014 április 05 (szombat), 11:25 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2013 október 19 (szombat), 23:44
Hozzászólások: 295
Tartózkodási hely: Felnőttkor felé félúton
Sziasztok!

Kis szerencsével volt időm írni és sok segítséggel hamar fel is kerülhetett a Melletted leszek következő fejezete. :) Ide kattintva szokás szerint megtaláljátok a soron következő részt, ahol már a beígért változások is megjelennek. :)

Tegnap azt is észrevettem, hogy Eddy és SlytHay kérdésére következetesen rosszul válaszoltam (látszik, hogy nem erősségem a matek... ^.^") úgyhogy most pontosítanék: A Mindenízű Drazsé alkalmával a történet kilenc fejezet + epilógus terjedelmű volt, nem pedig hat fejezet + epilógus, így a Merengős változat is tíz/tizenegy fejezet + epilógus körüli terjedelmű lesz. :)


Vissza a tetejére
 Profil  
 
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 267 hozzászólás ]  Oldal Előző  1, 2, 3, 4, 5, 6  Következő

Időzóna: UTC + 1 óra [ nyi ]


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Powered by phpBB © 2000, 2002, 2005, 2007 phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség