Köszönöm szépen az errejáró lelkeknek. 
Nektek is...
Boldog Karácsonyt! Még ha egy kicsit megkésve is. Remélem, mindenkinek kellemesen telnek az ünnepek. 
Tudom, hogy ez az év katasztrofális volt részemről frissítések terén, nagyon bízom benne, hogy ez változni fog jövőre. Soha nem tudok eléggé hálás lenni a sok véleményért és a türelmetekért, amikor a történeteimből a folytatásokat várjátok.
De idén azért nem maradtok történet nélkül, elvégre a Kívánság Üstre íródott egy kisregény. Csak ugye nem árulhatom el melyik az, mert köt a Megszeghetetlen eskü.
Több mint öt év, hatszázkilencvenhat oldal, hatszázkilencven kritika… párhuzamos, kifordított világ – egy regény, amit a kezdetekkor legszívesebben fel sem tettem volna, de számotokra nagy kedvenccé vált. Aki kitalálta, melyik történet is ez, kicsit tekerjen lentebb, és kiemelve olvassa el a belőle az ajándéknak szánt majdnem háromoldalnyi előzetest. A teljes fejezetet pedig újévi ajándéknak fogom szánni.
Salvador Benevolus
32. fejezet
Griandia - részlet
Harry kettőt kopogtatott az ajtón, aztán amikor az feltárult, épphogy csak bele nem ütközött a kifelé igyekvő Pitonba.
– Mi történt? – kérdezte aggódva az apja.
– Nem tudok aludni – vallotta be halkan Harry, elhallgatva tettét –, rossz ott egyedül, abban a hatalmas szobában. Nem maradhatnék itt melletted? Már eleinte is gondoltam rá, de azt hittem, hogy… meg tudok küzdeni a dologgal.
A mondat végét már csak suttogta, de Piton így is megértette. Abban azonban egyáltalán nem volt biztos, hogy a férfi meg is engedi neki az itt alvást. Elvégre Harry bármennyire is nem akarta tudomásul venni, a láthatatlan szakadék még mindig ott tátongott kettejük között.
– Már réges-régen szólnod kellett volna felelte Piton csendesen. Becsukta az ajtót, aztán átkarolta őt, és az ágyához vezette. A pálcáját előhúzva az ágy felé suhintott, mire a rengeteg irat két toronyba rendezve magát az egyik térfélre sorakozott.
Harry teljesen idiótának érezte magát, ahogy ott álldogált magához ölelve a takaróját.
– Ne haragudj, hogy megzavartalak – motyogta bűnbánóan.
– Csak azért haragszom, hogy megint nem szóltál nekem – morogta Piton, miközben a saját takaróját összébb rendezte. Ezt követően Harry ledőlt az ágyra, és magára húzta a sajátját, majd összekucorodott alatta. Direkt úgy feküdt, hogy ne legyen háttal az apjának, aki közben leült mellé törökülésben, és a kezébe vette az egyik pergament. – Biztos, hogy jól vagy? – kérdezte rápillantva.
– Igen, csak megint elszabadult a varázserőm – ismerte el halkan.
– Azért is indultam el, mert a bűbájok jeleztek, hogy nincs minden rendben odaát. Ezúttal mi történt? – faggatózott Piton.
– Jégbarlangot csináltam a szobából – sóhajtott Harry. – De rendbe hoztam, mielőtt átjöttem! Tényleg.
A bájitalmester mély levegőt vett, miközben a fejét rázta.
– Nem lesz ez így jó. Tudod, hogy a varázserőm megakadályozza, hogy a tied bajt okozzon. – Pár pillanatig csendben maradt, de aztán megszólalt. – Blackkel álmodtál, igaz? Álmodban védekeztél, de közben a valóságban is megtörtént.
Harry nyelt egyet, és úgy döntött, itt az ideje a vallomásnak.
– Igen, vele álmodtam, de nem a támadásról – pontosított. Piton erre nagyot nézett, és leengedte a pergament, amit percekkel ezelőtt is tanulmányozni akart. – Most jöttem rá, hogy múltkor is másról álmodtam, amikor elszabadult a varázserőm – próbálta magyarázni. – Most, amikor felriadtam, végre emlékeztem is rá, mi volt az a rossz, amit újra átéltem álmomban.
– Újra? – kérdezte értetlenül Piton, ujjai megfeszültek a pergamenen, és észre sem vette, hogy kezdi összegyűrni azt. – Mi rossz van még, ami Black tedd veled, és nem tudok róla?! – emelte fel a hangját.
Harry felült, aztán az ágy fejlécének dőlt, lábait felhúzta a takaró alatt, és átkarolta.
– Félreértesz…
– Nem hinném! – csattant fel indulatosan Piton, esélyt sem adva a magyarázkodásra. Elhajította a már összegyűrt iratot, és teljesen felé fordult. – Tudom, milyen elvakult vagy Blackkel szemben, így nem csodálkozok rajta, ha eltitkolod előlem azt, hogy bántott!
– Mi… ? – nézett nagyot Harry. – Teljesen félreértesz! Talán ha végighallgatnál…
– Blackkel szemben nem ismerek türelmet! – szakította félbe Piton a mondanivalóját. – Ki vele, mikor bántott annyira…
– A haláláról álmodok! – kiáltott rá Harry dühösen, mire Piton elsápadva elhallgatott. – És tudod, mi a legrosszabb benne?! Hogy én tehetek róla! – A mondanivalója végére a torka annyira összeszorult, hogy küzdenie kellett a fájdalom ellen, amit mindig is érzett keresztapja hiányától.
Hosszú másodpercig némán ültek egymásra nézve, mire végül Piton meg tudott szólalni.
– Ne haragudj, Harry – mondta csendesen. – Soha nem említetted, hogyan történt a tragédia, és most már értem, miért. – Néhány pillanatig elhallgatott, mint aki azt latolgatja, mit mondjon. – Oly sok dologért hibáztatod magadat, biztos vagyok benne, hogy most is túlzol.
Harry megrázta a fejét. Miért nem érti meg?
– Tényleg az én hibám! – próbálta meggyőzni az apját. – Voldemort csapdát állított nekem, én pedig belesétáltam… egy látomáson keresztül odahívott a minisztériumba a jóslat miatt, Sirius pedig utánam jött, és Bellatrix a szemem láttára ölte meg! Nem mondhatod, hogy nem az én hibám! – tört ki elkeseredetten. Harry úgy döntött, talán mégiscsak jobb volna ledőlni, így ügyetlenül, remegő kezekkel rendezte el a takaróját. – Tudnom kellett volna, hogy csapda ez az egész…
Ijedtében összerezzent, mikor apja megragadta a kezét és megszorította.
– Harry. – A hang elég komolyan csengett ahhoz, hogy felnézzen. – Ne kínozd magad! – Harry bólintott, de tudta, egyhamar nem lesz rá képes, hogy mindezt elfelejtse. A fekete szemek együttérzően tekintettek le rá, amitől Harrynek olyan érzése támadt, mintha apja tapasztalatból beszélne.
– Mondani könnyebb, mint megtenni – panaszkodott Harry gyászos hangon, miközben elengedte apja kezét. – Bár, nem is tudom… jó volt úgy ébredni, hogy nem emlékeztem rá, mit álmodtam, de ez így… rossz, érted?
Piton bólintott, aztán segített fiának betakarózni, miután Harry fáradtan dőlt az oldalára.
– A lelked mélyén ismét veszteségként éled meg, hogy Black eltaszított és megtámadott – vélekedett Piton –, ezért van visszatérő álmod a másik dimenzióban bekövetkezett haláláról. – Gondolkodom majd azon, hogy oldhatnánk ezt meg bájitalok nélkül.
Harry fáradtan lehunyta a szemét, és szívébe melegség költözött a gondoskodó mozdulatra és szavakra. Piton végigsimított az arcán, ahogy megigazgatta a takarót.
– Nekem elég, ha itt vagy a közelemben – suttogta Harry, küzdve az álmosság ellen –, akkor nyugodtan tudok aludni… – motyogta.
– Ez azért nem elég – dörmögte Piton. – Aludj, Harry. Itt leszek.
|
. Remélem igazam lesz, de majd kiderül a folytatásban! 
*
Öm egy kérdés,a Tizedik Kódex mikor várható? Mert azt is nagyon szeretném már olvasni,de persze nem leszek telhetetlen,örülök annak,hogy most így megtáltosodtál 
Le is mentettem rögtön kedvencnek, mihelyt belekezdtem, ami alapvető ugyebár. 
Szóval, nem csak Harry kapott rá a bájitalokra, hanem én is a Salvadorra, úgyhogy kérem a következő adagot, mielőtt elvonási tüneteim lesznek! 
Merlin hozott újra köztünk! 
