Ma érkezett egy vélemény Anonymus-tól, de az én hibámból töröltetnem kellett.
A fair play úgy kívánja, hogy a kérdése ne maradjon megválaszolatlanul, így itt kívánom megválaszolni.
Anonymus üzenete:
Idézet: Nem kritikai szándékkal írok, ahogy már előttem leírták, valóban jó fogalmazás. Ez csak egy kis elméleti fejtegetés...  Kíváncsi vagyok a véleményedre. Azt írod: "Szeretnék hinni a sírig tartó szerelemben. Talán ez is csak egy olyan privilégium, ami az én generációmnak már nem adatott meg, csak a felmenőinknek..." Én ezzel nem értek egyet... Mit értesz felmenőkön? A szüleink idejében is létezett a válás, és ők sem szüzen mentek már férjhez... Vagy a korábbi krokra, amikor még valóban addig tartott a házasság "amíg a halál el nem választ" ? Én inkább erre tudnék gondolni, az alapján amit írtál. Sztem nekik csak rosszabb volt... A szerelem nem tart örökké... a szeretet megmaradhat, de a szerelem mindig elmúlik... Amint nem marad semmi titok, ha tökéletesen kiismerjük a másik világát, akkor elmúlik a szerelem... Szerintem a sírig tartó szerelem csak egy naív, nyálas, leginkább mesékbe illő kifejezés, de nem a realitás. És nem csak most, hanem már régebben sem volt az. Persze azt nem mondom, hogy nem létezhet kivétel, de én még nem találkoztam ilyennel. ha pedig már az Igazit keressük, akkor a mi korunknak sokkal több lehetősége van megtalálni azt. Itt vannak a kommunikációs csatornák, a távolság már nem akadály... Sokkal több embert ismerhetünk meg most, mint korábban, és ez az ismerettség nem csak felületes, megérzésekre, sejtésekre, vagy adott esetben előítéletekre alapuló lehet, hanem sokkal mélyebben kapcsolatot alakíthatunk ki a másikkal. Tulajdonképpen előre kipróbálhatjuk, hogy tudunk-e vele élni. vagy sem. Én úgy gondolom, ez mindenképpen jó, nem kell annyira sajnálnunk, hogy ebben a korban élünk. De lehet én gondolom rosszul. Tényleg kíváncsi vagyok a te véleményedre ezzel kapcsolatban. A 'másik oldalra'.
Válaszom:
Ez a bekezdés éppen egy olyan, mint amiről Silent Soulnak is írtam. Megosztja az olvasókat. És nyugodj meg, nem szívom mellre a véleményed.
Ami pedig az idézetet illeti... a családomban majd 100%-ban olyan házasságok köttettek, amikben a felek ténylegesen az utolsó pillanatig szerelmesek voltak egymásba.
Ez alatt nem a nagy lángolásokat értem, amik egy-egy kapcsolat elején égnek az ember szívében, sokkal inkább a mélyebb, kevésbé intenzív, de maradandóbb fajtát.
Látva a szüleim, nagyszüleim, dédszüleim (mára már sajnos csak egy dédmamám maradt közülük) boldogsáságát, én is vágyom erre az érzésre. Talán önzés tőlem, de én is meg szeretném tapasztalni egy ilyen mély kapcsolat lényegét.
Manapság sok elhamarkodott döntést hozunk, és ezeknek néha velejárója egy válás is, de az én családomban -hangsúlyozom- szerencsére vagy épp a szerencsének köszönhetően, erre nem sok példa volt.
A kommunikációs dologkban részben egyetértek, részben nem. Szerintem közel sem egyenértékű egy elektronikus úton történő beszélgetés egy tényleges párbeszéddel, és én nem is vagyok híve a kapcsolatok ilyenformán történő tesztelésének (működik-nem működik?).
Remélem megfelelően megválaszoltam a kérésed/kérdésed.
Végezetül még csak annyit, hogy mindenkinek más tapasztalatai vannak ezügyben, így úgy gondolom egy harmadik embert megkérdezve egy újabb álláspontot ismerhetnénk meg. És ez így van jól.
Üdvözlettel: belizal
_________________
<i>"Ez vagyok én, két ellentétes pólus, két világ, két érzés. Szerelem és megbánás."</i> - Na, most ego voltam, mert magamtól idéztem. XD
|
Belépés
Regisztráció
GyIK
Keresés
