A
parti:
A két szakállas figura szemben egymással néztek a másik szemébe. Mindketten csintalanul csillogó tekintettek vették szemügyre az előttük álló jelmezét, miközben tükör- mozdulattal az arc szőrzetükön játszott a kezük (a sajátjukon).
- Hmm.
- Hmmmm.
- Hát?
- Hát.
- Igazán…
- Maga is..
- Tetszik ez a szemüveg. Olyan jó sarló alakú, az enyémre emlékeztet.
-Ó, nekem a botja tűnik remek munkának, szakasztott olyan, mint amivel otthon világítok olvasás közben.
- Tudja nemrég csináltattam, csak erre az alkalomra. Sajnos le kellett mondanom az érdekében egy szellemüzőről az iskolában aki az első emeleten dolgozott volna, de teljesen megérte. A citrom-porról mégsem mondhat le a mágus!
- Egyetértek, tudja ezt a szemüveget egy igen kedves ismerősöm hagyta rám amikor eltűnt. Szokása volt csak úgy köddé válni.
-Ó, igazán remek láthatatlanná tévő köpenye lehetett, megjegyzem, a maga hupilila talárja csodálatosan fest, magam nagyon kedvelem ezt a színt.
- Én általában szürkében járok, bár mostanában olyan fehéret szoktam felvenni, ami magán is van. Megy a lovamhoz. (És Szarumántól is elirigyeltem.)
Hümmögtek még párat, majd megjelent egy egy vörös hajú ifjú és odafordul Gandalfhoz.
- Igazgató úr! micsoda meglepetés, nem is számítottam önre ezen a partin, Ismerkedjen meg a menyasszonyommal, Bellával.
A hupililát viselő mágus csodálkozva visszanézett rá és már megszólalt volna, amikor az ál-Gandalf átvette tőle a szót.
- Édes fiam, hát átálltál a sötét oldalra? Cedrik, apád nem lenne büszke rád, ha tudná, hogy beálltál a diszkógömegyletbe!
-Na de uram, engem már Edvárdnak hívnak.
-Éduárd? Mint a fakó lovas az apokalipszisből?
-Nem, Ed-Várd.
-Na de mire?
Bella csak bambán nézett és rágcsálta a száját, miközben arra gondolt, hogy hogyan tudná magára vonni a figyelmet. De ekkor megpillantotta Emmet-et.
- Hé Em!
Ám az vissza Bella számára rendkívül bosszantó módon oda se bagózott rá, csak folyamatosan az ágyékkötőjét igazgatta. Bella tehát megunva a várakozást elrángatta onnan szívének csücskét. Aki a beszélgetéstől a fejét fogva állt tovább vele, azt mormolva, hogy:
- Még a szarvas fiú is megértette, amikor fürdeni küldtem… Vén szenilis bolond.
A két mágus már úja elkezdett volna egy eszmecserét a varázsló- divatról, amikor odalépett hozzájuk egy igazán fura fazon.
-Nevem Mordecai, de hívhatnak akár Edvárdnak is.
-Még egy jött. És ennek még kalapja is van, ami egészen őrültté teszi, igazán nem tudom, hogy honnan szedik a jelmezeket ezek a fiatalok.
-A családom híres eredetű….
-És még mondja tovább, nem kér egy csésze teát, vagy egy kis citromport? - kérdezte Dumbledore.
-Nem, de éppen kalózi felmenőimről…
-Értem uram, de ragaszkodom hozzá, hogy elfogadja. Biztosan használ, a Bájitaltan mesteremen szoktam kísérletezgetni a különböző édességek hatását figyelve, garantáltan ez volt a leghatásosabb. Pesrelus még el is mosolyodott tőle, bár visszagondolva lehet hogy csak húzta a száját, de….
-Azt hiszem én most elhagyom a társaságot, önök még a rum-égető nőknél is ijesztőbbek. Már így is Holtidőben vagyok, szóval Leleményesnek kell lennem, hogy visszaérjek a gyáramba mielőtt megtalálják a hatodik arany szelvényt.
Rohant el sietve a rasztahajú és ollókezű ember, hogy megmenekülhessen az őrület elől.
- Mondja csak Albus, maga szeret sakkozni?
- Ó de még mennyire! De csak igazán nagy sakktáblán!
- Nem baj, ott van Babar, megkérdezem hogy melyik szigeten találták meg az a hatalmasat amit egyszer amikor felolvasott nekem este említett.
Azzal ő is otthagyta a citromportól maszatos ujjú fehér ruhát viselő varázslót, felpattant a fehér lovára és azt mondta.
- Na most már megyek és segítek azoknak a szerencsétleneknek legyőzni Szaru-Mán seregét. Ideje hősként megjelennem.
Dumbledore megvonta a vállát, odafordult Darth Vader-hez és kihúzta a lézer kardját az övéből majd elővette az Eggyűrűt és szétvágta vele.
- Nesze neked Voldemort, nesze neked!
Valahol Mordor katlanjaiban egy lányos sikítás jelezte hogy a horcrux elpusztulása nem maradt észrevétlen. Valamint egy hatalmas könnycsepp jelent meg a Szem sarkában.
- Nem elég hogy már megint nem hívtak meg! - Mérgelődött Demóna, - de még ez a hülye Nasgul is a szememnek repült!