Merengő Fórum

Fanfic fanatikusok gyülekezőhelye
Pontos idő: 2024 április 18 (csütörtök), 10:29

Időzóna: UTC + 1 óra [ nyi ]




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 186 hozzászólás ]  Oldal Előző  1, 2, 3, 4
Szerző Üzenet
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 július 18 (hétfő), 0:05 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 07 (hétfő), 0:11
Hozzászólások: 222
Levél a Tartozni valakihez olvasóinak

Kedves Merengők!

Megérkezett az új fejezet, ami tudom, hogy nem biztos, hogy az lett, és olyan lett, amilyenre számítottatok, azonban ennek is megvan az oka.
Az elmúlt két hónapban olyan dolog történt velem, amit talán mostanra sikerült valamennyire feldolgoznom, bár még mindig javuló fázisban vagyok.
El sem tudjátok képzelni, hányszor ültem gép elé, hogy én akkor most írni fogok, hiszen ez régen pikk-pakk ment, szinte gondolkoznom sem kellett. De most, önhibámon kívül annyira leblokkoltam, mint még soha.
Tudom, hogy nem ezt vártátok tőlem, mert úgy érzem, eléggé megbízható író voltam, szinte mindig a pontosan ígért időpontra publikáltam a fejezeteket, és ezt nem is terveztem másképp. Az azonban, ami történt velem, egyszerűen nem engedte, hogy folytassam. Pedig akartam, elmondhatatlanul.
Néhány napja sikerült újra írnom, és bár nem sikerült olyan színvonalúra a fejezet, mint amit azt hiszem megszoktatok tőlem, úgy érzem ezen képtelen lennék most javítani, publikálnom kell, mert ha nem történik valami, ha nem csinálok valamit, akkor a végén vakvágányra futott volna az egész történet.
Biztos sokan elpártoltatok tőlem, amit maximálisan meg is értek, majdnem három éve olvasok a Merengőn, és én sem szeretem a megbízhatatlan írókat. Az eredeti terv szerint haladok tovább, néhány fejezet van még hátra, remélem azért, hogy maradtatok, és velem együtt folytatjátok Hermione és Perselus kalandját.
Nagyon szépen köszönöm a rengeteg érdeklődést, a távollét okáról tényleg nem szeretnék beszélni, egyszerűen csak el szeretném felejteni a történteket, és újra a régi lenni. Remélem, megértitek, és megbocsájtjátok ezt a hatalmas kihagyást. Higgyétek el, ha nem lett volna nyomós okom rá, nem történt volna meg.
Jó olvasást kívánok, és néhány biztató vélemény most nagyon jót tenne a lelkemnek. :) Sok puszi nektek!

_________________
"All our dreams can come true, if we have the courage to pursue them."


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 július 18 (hétfő), 0:04 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 07 (hétfő), 0:11
Hozzászólások: 222
Lana Devon írta:
Szia!

Gondoltam megkérdezem, hogy halad a Tartozni valakihez folytatása?
Természetesen nem sürgetni akarlak, csak kíváncsiskodom, mert nagyon várom az új fejezetet! :D 8->

Minden jót és jó írást! :-*



Szia Lana!

Húh, ezer év után ismét itt... A folytatást most töltöttem fel, az okokról meg fentebb... Köszönöm szépen az érdeklődésedet, annyira aranyos vagy! :)
Neked is jó írást, hamarosan elkezdem bepótolni a történeteid kihagyott fejezeteit. Sok puszi :) :*

_________________
"All our dreams can come true, if we have the courage to pursue them."


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 május 29 (vasárnap), 16:27 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 04 (péntek), 19:59
Hozzászólások: 237
Tartózkodási hely: Valahol a Malfoyok közelében...
Szia!

Gondoltam megkérdezem, hogy halad a Tartozni valakihez folytatása?
Természetesen nem sürgetni akarlak, csak kíváncsiskodom, mert nagyon várom az új fejezetet! :D 8->

Minden jót és jó írást! :-*


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 május 20 (péntek), 19:59 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 07 (hétfő), 0:11
Hozzászólások: 222
Kedves Olvasóim!

Először is köszönöm a véleményeket, és a rengeteg megtekintést. :)
Sajnos a Tartozni valakihez következő fejezete nem fog ezen a héten érkezni, kb. 1 hetet csúszni fog. Nem rajtam múlik, most bejött egy olyan dolog, ami miatt nem tudnék teljes szívvel írni, a következő fejezet pedig fontos, ki akarom hozni belőle a maximumot.
A kritikák megválaszolását is kénytelen vagyok elnapolni, pedig nagyon-nagyon sokat jelent nekem az, hogy hétről-hétre olvashatom a véleményeiteket/tanácsaitokat. :) Viszont képtelen lennék most teljes odafigyeléssel válaszolni, az olvasókkal való kapcsolattartást pedig nagyon fontosnak tartom, ezért kivételesen várnotok kell a válaszokkal. Ez persze nem a véleményekhez való viszonyomat jelenti, most sajnos tényleg nem úgy jöttek össze a dolgok.
Köszönök minden biztatást, és igyekszem nem csalódást okozni a következővel!
Sok puszi :)

_________________
"All our dreams can come true, if we have the courage to pursue them."


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 május 15 (vasárnap), 19:11 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 07 (hétfő), 0:11
Hozzászólások: 222
Halihó! A Tartozni valakihez 23. fejezete felkerült. :) Jó olvasást! :*

_________________
"All our dreams can come true, if we have the courage to pursue them."


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 május 08 (vasárnap), 21:22 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 07 (hétfő), 0:11
Hozzászólások: 222
Lana Devon írta:
Ne aggódj, mi várunk, ameddig csak kell, szóval írj nyugodtan! :D
Bármikor is kerül fel én tuti olvasni fogom! ;) Puszi!


Szia! Jaj, de aranyos vagy, köszönöm a támogatást, nagyon jól esik. :) :) Már kész is van, a Tartozni valakihez 22. fejezete olvasható. :)
Puszi!

_________________
"All our dreams can come true, if we have the courage to pursue them."


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 május 08 (vasárnap), 10:20 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 04 (péntek), 19:59
Hozzászólások: 237
Tartózkodási hely: Valahol a Malfoyok közelében...
Ne aggódj, mi várunk, ameddig csak kell, szóval írj nyugodtan! :D
Bármikor is kerül fel én tuti olvasni fogom! ;) Puszi!


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 május 07 (szombat), 22:21 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 07 (hétfő), 0:11
Hozzászólások: 222
Sziasztok! Sokan érdeklődtetek a következő fejezet iránt a kommenteknél, sajnos a való élet közbeszólt, ezért csak holnap tudom publikálni. Ha lenne időm, befejezném, és feltölteném akár azonnal, de most úgy állok, hogy a kritikák megválaszolására sincs semmi időm, ezért írok itt. Remélem, nem haragszotok, és megéri majd várni rá! Puszi :)

_________________
"All our dreams can come true, if we have the courage to pursue them."


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 május 01 (vasárnap), 15:23 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 07 (hétfő), 0:11
Hozzászólások: 222
Tartozni valakihez 21. fejezet fent. :)

_________________
"All our dreams can come true, if we have the courage to pursue them."


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 május 01 (vasárnap), 0:36 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 07 (hétfő), 0:11
Hozzászólások: 222
Lana Devon írta:
Szia!

Már megint telhetetlen és türelmetlen vagyok, de gondoltam megkérdezem, hogy hétvégére várható Tartozni valakihez 21. fejezet? *kiskutya szemekkel néz rád* :D
Szerintem mindannyian nagyon várjuk! :-D



Szia! :)
Igen, tényleg hétvégére várható, fel is töltöttem most (vasárnap hajnalban:D).
Köszönöm, nagyon örülök, hogy várod, remélem, tetszeni is fog. :D Puszi!

_________________
"All our dreams can come true, if we have the courage to pursue them."


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 29 (péntek), 17:47 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 04 (péntek), 19:59
Hozzászólások: 237
Tartózkodási hely: Valahol a Malfoyok közelében...
Szia!

Már megint telhetetlen és türelmetlen vagyok, de gondoltam megkérdezem, hogy hétvégére várható Tartozni valakihez 21. fejezet? *kiskutya szemekkel néz rád* :D
Szerintem mindannyian nagyon várjuk! :-D


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 26 (kedd), 22:53 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 07 (hétfő), 0:11
Hozzászólások: 222
Egy eléggé szokatlan, James/Perselus párosítással jelentkezem, a címe Megfordított. Remélem, tetszeni fog. :)

_________________
"All our dreams can come true, if we have the courage to pursue them."


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 23 (szombat), 11:03 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 07 (hétfő), 0:11
Hozzászólások: 222
Tartozni valakihez 20. fejezet felkerült.:)

_________________
"All our dreams can come true, if we have the courage to pursue them."


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 22 (péntek), 10:25 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 07 (hétfő), 0:11
Hozzászólások: 222
Luna_L írta:
Gratulálok ahhoz, hogy a Sirius-Hermione történeted kiemelt lett :)

Ügyes vagy és csak így tovább!



Nagyon szépen köszönöm! :) El sem hiszem, teljesen meglepődtem... :D Puszi :)

Lana Devon írta:
Most látom csak, hogy bekerültél a kiemeltek közé. Gratulálok, megérdemelted! :D


Hát, nem is gondoltam volna. :D Köszönöm szépen a gratulációt. :) Puszillak

_________________
"All our dreams can come true, if we have the courage to pursue them."


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 21 (csütörtök), 10:47 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 04 (péntek), 19:59
Hozzászólások: 237
Tartózkodási hely: Valahol a Malfoyok közelében...
Most látom csak, hogy bekerültél a kiemeltek közé. Gratulálok, megérdemelted! :D


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 21 (csütörtök), 10:18 
Offline
Könyvmoly
Avatar

Csatlakozott: 2010 augusztus 20 (péntek), 7:00
Hozzászólások: 884
Gratulálok ahhoz, hogy a Sirius-Hermione történeted kiemelt lett :)

Ügyes vagy és csak így tovább!


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 20 (szerda), 17:30 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 04 (péntek), 19:59
Hozzászólások: 237
Tartózkodási hely: Valahol a Malfoyok közelében...
Jó, hogy újra itt vagy! >:D<
Nem akarok telhetetlennek tűnni, de tudod már, kb. mikor jön a Tartozni valakihez folytatása?
*nagyon várja a következő fejezetet* ;;)


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 20 (szerda), 17:18 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 07 (hétfő), 0:11
Hozzászólások: 222
Tartozni valakihez 19. fejezet felkerült.:)

_________________
"All our dreams can come true, if we have the courage to pursue them."


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 13 (szerda), 23:25 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 07 (hétfő), 0:11
Hozzászólások: 222
Tartozni valakihez 18. fejezet fenn. :]

Misunderstanding 2. és egyben befejező rész fenn. :]

_________________
"All our dreams can come true, if we have the courage to pursue them."


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 13 (szerda), 23:23 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 07 (hétfő), 0:11
Hozzászólások: 222
Karin írta:
Szió! Azt ígérted, hogy ma jön új fejezet a Misunderstanding-hoz, ezért csak kíváncsiskodnék, hogy tartod a szavad, vagy csúszni fog? Már olyan sokat vártam rá :(


Szió Karin! :)

Köszi az érdeklődést, sajnos csak most kerültem gépközelbe, de az új fejezetet fel is tettem, már csak az elbírálásra vár! Ne haragudj, nem akartalak megvárakoztatni. :( Puszi :)

_________________
"All our dreams can come true, if we have the courage to pursue them."


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 13 (szerda), 18:41 
Offline
Zöldfülű
Avatar

Csatlakozott: 2006 február 04 (szombat), 11:17
Hozzászólások: 34
Szió! Azt ígérted, hogy ma jön új fejezet a Misunderstanding-hoz, ezért csak kíváncsiskodnék, hogy tartod a szavad, vagy csúszni fog? Már olyan sokat vártam rá :(


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 11 (hétfő), 19:16 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 07 (hétfő), 0:11
Hozzászólások: 222
Ennek nagyon örülök, köszönöm! :) Már fel is tettem, csak az engedélyre vár. ;)

_________________
"All our dreams can come true, if we have the courage to pursue them."


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 09 (szombat), 15:31 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 04 (péntek), 19:59
Hozzászólások: 237
Tartózkodási hely: Valahol a Malfoyok közelében...
mrsppiton írta:

A Tartozni valakihez következő fejezete sajnos késni fog, mostanában szinte semmi időm nem volt, szóval szombat estére, vagy vasárnap reggelre igyekszem elkészülni vele.


Hűű, én már nagyon várom a folytatást! Persze nem akarlak siettetni, írd csak nyugodtan ;)


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 08 (péntek), 22:44 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 07 (hétfő), 0:11
Hozzászólások: 222
Sziasztok!

A Tartozni valakihez következő fejezete sajnos késni fog, mostanában szinte semmi időm nem volt, szóval szombat estére, vagy vasárnap reggelre igyekszem elkészülni vele. Addig is, jó hétvégét mindenkinek. :)

_________________
"All our dreams can come true, if we have the courage to pursue them."


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 08 (péntek), 22:40 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 07 (hétfő), 0:11
Hozzászólások: 222
Karin írta:
No, meg is találtam az említett ficet: http://www.fanfic.hu/merengo/viewstory.php?sid=49503
Ez nagyon jó, mindenképp el kell olvasnod :D ;) Még a múlt évi karácsonyi kívánság üstön kérte vki :) Úgy örülök, hogy rátaláltam :D

És, így lefekvés előtt találtam még egyet :D Csak nehogy megund lassan őket :g (ez is múlt évi üstös kívánságos fic) http://kivansagust.blog.hu/2009/02/05/rosa_ajandeka
Ezt én se olvastam, mert nem tűnik túl ismerősnek, csak most találtam rá :)
Na, sztem ezekkel ki is fújt a magyar Sirius/Hermione párosítású történetek tára :( Úgyhogy most még jobban örülök és várom a tiedet =P~


Itt válaszolok mind a két bejegyzésedre. ;)
A másik történet nekem is eléggé furcsa volt, az a kukkolásos szál nem túlzottan tetszett. :D De hát, ízlések és pofonok. :) A hosszú történetből még csak az első fejezet végéig jutottam, nagyon kevés sajnos az időm mostanában, de rajta vagyok az ügyön. Ja, és a történet fel is került! :) Húúú, a Hermione legjobb barátja nagyon-nagyon aranyos történet, nem is értem, hogy nem találtam még rá. Köszi, hogy elküldted. ;D Ezt a másodikat holnap mindenképp elkezdem majd, ha végre sikerül tíz órát aludnom, mert most leragadnak a szemeim. :D

_________________
"All our dreams can come true, if we have the courage to pursue them."


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 07 (csütörtök), 22:54 
Offline
Zöldfülű
Avatar

Csatlakozott: 2006 február 04 (szombat), 11:17
Hozzászólások: 34
No, meg is találtam az említett ficet: http://www.fanfic.hu/merengo/viewstory.php?sid=49503
Ez nagyon jó, mindenképp el kell olvasnod :D ;) Még a múlt évi karácsonyi kívánság üstön kérte vki :) Úgy örülök, hogy rátaláltam :D

És, így lefekvés előtt találtam még egyet :D Csak nehogy megund lassan őket :g (ez is múlt évi üstös kívánságos fic) http://kivansagust.blog.hu/2009/02/05/rosa_ajandeka
Ezt én se olvastam, mert nem tűnik túl ismerősnek, csak most találtam rá :)
Na, sztem ezekkel ki is fújt a magyar Sirius/Hermione párosítású történetek tára :( Úgyhogy most még jobban örülök és várom a tiedet =P~


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 07 (csütörtök), 21:40 
Offline
Zöldfülű
Avatar

Csatlakozott: 2006 február 04 (szombat), 11:17
Hozzászólások: 34
Ja, most én is beleolvasgattam mind a háromba, és kiderült, hogy már mindegyiket olvastam régen :D Amúgy rosszul mondtam, mert a hosszú regény az saját alkotása. Nekem is a karneválos tetszik jobban, a másik számomra túl erotikus :D Szívesebben olvasom az aranyos, kedves bolondozásokat, mint a vad, szenvedélyes, részletekbe menő szeretkezést :)

A 3. történet az nem is kifejezetten Siriusos, ha jól emlékszem, elég sokat szerepel benne a testvére, Regulus, aztán Hermione kettőjükkel kavar vmit. Majd lehet, hogy még az este abba is belekezdek egy kicsit :)

És még emlékszem egy nagyon aranyos novellára, ahol Sirius kutyaként is jelen van, vagy vmi ilyesmi, na azt is meg akarom keresni :twisted:

Hát, ebből ma már nem lesz Misunderstanding :( Remélem azért reggelre fent lesz :)
Köszönöm szépen a rövid ismertetőt :)


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 07 (csütörtök), 21:18 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 07 (hétfő), 0:11
Hozzászólások: 222
mrsppiton írta:
Karin írta:
Sziamia!

Akkor most feltetted, vagy nem tetted? Mert nem látom a főoldalon az új frissek között, se a profilodnál :( Pedig már olyan lelkesen elolvastam volna :)

http://webcache.googleusercontent.com/s ... .google.hu
Ez a Claudee 3 Sirius/Hermione történetet is lefordított. Direkt csak a tárolt változatnak a linkjét tettem be, mert így legalább kijelölte sárgával azt, ahol erről a párosról van szó :) Én a Karneváli versengést olvastam el biztosan, a másik kettőbe még nem nagyon néztem bele. Az jó volt.



Óó, nagyon köszönöm, mindjárt elolvasgatom őket. ;) Feltöltöttem, de az adminok még nem engedték fel. :/ Remélem, még ma olvasható lesz, de ki tudja...



A két rövidebbet el is olvastam, mindkettő jó volt, de a karneválos jobban tetszett. ;) A hosszabba is belekezdtem, eddig jónak tűnik. :D

_________________
"All our dreams can come true, if we have the courage to pursue them."


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 07 (csütörtök), 21:01 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 07 (hétfő), 0:11
Hozzászólások: 222
Karin írta:
Sziamia!

Akkor most feltetted, vagy nem tetted? Mert nem látom a főoldalon az új frissek között, se a profilodnál :( Pedig már olyan lelkesen elolvastam volna :)

http://webcache.googleusercontent.com/s ... .google.hu
Ez a Claudee 3 Sirius/Hermione történetet is lefordított. Direkt csak a tárolt változatnak a linkjét tettem be, mert így legalább kijelölte sárgával azt, ahol erről a párosról van szó :) Én a Karneváli versengést olvastam el biztosan, a másik kettőbe még nem nagyon néztem bele. Az jó volt.



Óó, nagyon köszönöm, mindjárt elolvasgatom őket. ;) Feltöltöttem, de az adminok még nem engedték fel. :/ Remélem, még ma olvasható lesz, de ki tudja...

_________________
"All our dreams can come true, if we have the courage to pursue them."


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 07 (csütörtök), 20:56 
Offline
Zöldfülű
Avatar

Csatlakozott: 2006 február 04 (szombat), 11:17
Hozzászólások: 34
Sziamia!

Akkor most feltetted, vagy nem tetted? Mert nem látom a főoldalon az új frissek között, se a profilodnál :( Pedig már olyan lelkesen elolvastam volna :)

http://webcache.googleusercontent.com/s ... .google.hu
Ez a Claudee 3 Sirius/Hermione történetet is lefordított. Direkt csak a tárolt változatnak a linkjét tettem be, mert így legalább kijelölte sárgával azt, ahol erről a párosról van szó :) Én a Karneváli versengést olvastam el biztosan, a másik kettőbe még nem nagyon néztem bele. Az jó volt.


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 07 (csütörtök), 19:59 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 07 (hétfő), 0:11
Hozzászólások: 222
Sziasztok!

Feltettem egy Sirius/Hermione párosítású két fejezetes kis történetet, Misunderstanding címmel.





A tartalomról:

[A történet annyiban nem igazodik a könyvhöz, hogy Sirius és Dumbledore nem haltak meg, valamint Hermione és Ron csak barátok!]

A Voldemort legyőzése utáni hónapokban járunk, Sirius végre felvállalhatta magát, azonban ez egy büntetőeljárást von maga után, melynek tétje a férfi szabadsága. Hermione [a többi rendtaggal együtt] rendíthetetlenül küzd azért, hogy bebizonyítsa Sirius ártatlanságát, és közben a férfi iránt érzett vonzódását is titkolni próbálja, hiába.

A második fejezetnél lesz aktuális a tizennyolcas jelzés. Remélem, elnyeri a tetszéseteket! :)

_________________
"All our dreams can come true, if we have the courage to pursue them."


A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára mrsppiton 2011 április 09 (szombat), 10:53-kor.

Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 07 (csütörtök), 19:52 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 07 (hétfő), 0:11
Hozzászólások: 222
Szia Luna_L!
Köszönöm, hogy meglátogattál itt is. :)
Huhh, nagyon jól esik, hogy ezt írtad a Snagerről, de komolyan. Főleg azért, mert mostanában sajnos nincs volt annyi időm az írásra, amennyit szerettem volna rá szánni, és félek, hogy ez a minőségen is meglátszik. Ezen viszont igyekszem változtatni. :)
Puszi :)

Kedves Karin!

Az sem zavart volna, ha oda írod, de így könnyebb megbeszélni, az biztos. :D
Először is köszi, hogy egyetértesz velem. A komoly kapcsolatos Draco/Hermione dologban, hát... Ez a szál eléggé kiforratlan maradt, de nem is akartam túlbonyolítani. Tényleg nem lehet eldönteni, melyikük akar hosszú kapcsolatot, és melyikük nem. Én úgy képzeltem el, hogy Hermione benne lenne, de első a kötelesség (azért is teszi, amit tett), Draco pedig akar valamit, de még maga sem meri felvállalni, hogy mit. Hermione épp ezt érezte meg, és ezért is tette jól, hogy törölte a fiú emlékeit, inkább meg akar bizonyosodni, hogy vajon máskor is fel meri-e ezt vállalni előtte a fiú. Ilyen módon a folytatást eléggé nyitva hagytam, nem akartam, hogy szokásos happy end legyen, de azt sem, hogy szomorú. Így mindenki eldöntheti, hogy mi lett végül, egy könyvbe illő befejezés, ahol Draco inkább csendben maradt, vagy egy alternatív befejezés, ahol még akármi megtörténhet. Én még sajnos nem olvastam Sirius/Hermione történetet [biztos rossz helyen kerestem:D], ezért döntöttem úgy, hogy írok egyet. Most tettem fel, remélem, tetszeni fog, két fejezetesre terveztem. A tartalmát feljebb leírtam. ;) Puszi :)


Szia Lana! :)

Jajj, örülök, hogy itt is "találkoztunk. :D
Most, hogy elkezdtem fórumozni, én is foglak zaklatni téged. ;D
Én még nem olvastam Sirius/Hermionét se angolul, sem pedig magyarul [nem is találtam], de most rákeresek néhány angolra, biztos izgisek. Most tettem fel, remélem, tetszeni fog. Én pedig szavaztam a szavazásodon, remélem, azt, amire voksoltam, mindenképpen meg fogod írni. :D Pussz! :)

_________________
"All our dreams can come true, if we have the courage to pursue them."


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 07 (csütörtök), 9:35 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 04 (péntek), 19:59
Hozzászólások: 237
Tartózkodási hely: Valahol a Malfoyok közelében...
Szia!

Üdv a ficblogozók között :D
Akkor mostantól majd néha itt is zaklatlak téged a folytatásokkal kapcsolatban, vagy ha csak kérdésem lenne :)
Természetesen nagyon várom a folytatást Piton/Hermione téren és ezzel a Sirius/Hermionés történettel kíváncsivá tettél. Magyarul nem lehet sokat olvasni róluk, inkább angolul, pedig érdekes dolgokat ki lehet hozni ebből a párosból is. Kíváncsian várom! :-D


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 06 (szerda), 21:56 
Offline
Zöldfülű
Avatar

Csatlakozott: 2006 február 04 (szombat), 11:17
Hozzászólások: 34
Helóheló, elolvastam a válaszod a dramionédhoz, és pont gondolkodtam rajta, hogy nem-e írjak még egy kritikát, amiben megemlítettem volna az ötletet, hogy készíts ficblogot ^^ De nagyon örülök, hogy megelőztél ezzel, mert nem szeretek 1 fejezethez 1-nél több kritikát írni, mert szegény író mit gondol "óó, dejó, még egy kritika!... ja, csak megint ő... :("
Na, csak a válaszodhoz szeretnék hozzáfűzni vmit. Írtad, hogy "De szerintem mindenki örülne egy ilyen támadónak, még talán a külsejével kapcsolatban is megfordulnának dolgok a fejünkben... :D" Ez jogos :D
A csábítás dologban is teljesen igazad van :) Bár a vége fele mégis inkább úgy tűnt, mintha Draco szeretne hosszabb, komolyabb kapcsolatot ebből (és nem csak az egyszeri kaland miatt csábítgat), nem pedig Hermione (mivel galád módon stornózta Draco emlékeit, ergo számára első a barátok, és a kötelesség, és vhol ezek mögött kullog nála a hmm... egyelőre nevezzük csak vágynak :D)
És én is köszönöm a szép hosszú válaszodat :D

Erre a Sirius/Hermione történetre engem is kíváncsivá tettél, már alig várom hogy olvashassam :D Úgy emlékszem, már találkoztam egyszer ezzel a párosítással, de nem igazán jelenik meg előttem, hogy mi is volt benne, csak azt tudom, hogy az tetszett ^^ Majd egy kis ízelítőt kaphatunk belőle?? ;;) Elég lenne egy kis tartalom belőle :)


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 06 (szerda), 20:53 
Offline
Könyvmoly
Avatar

Csatlakozott: 2010 augusztus 20 (péntek), 7:00
Hozzászólások: 884
Szia :)

Hű, a Sirius-Hermionéra nagyon kíváncsi vagyok, olyat még nem sokat olvastam!

A Snangeredet változatlanul szeretem, és remélem, még jó hosszan írod ezután is.

Szép estét és álmokat :-D


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: mrsppiton mókatára
HozzászólásElküldve: 2011 április 06 (szerda), 20:26 
Offline
Írópalánta
Avatar

Csatlakozott: 2011 március 07 (hétfő), 0:11
Hozzászólások: 222
Sziasztok!

Úgy döntöttem, én is létrehozok egy ficblogot, így mindenki, akit érdekel, könnyen értesülhet az újdonságokról. :)
A Tartozni valakihez 17.fejezete már olvasható.
Emellett írtam egy Dramionét, Everyone has a little dirty laundry címmel.

Készülőben van egy rövid 1-2 fejezetes Sirius/Hermione történet is, amit a hétvégére tervezek befejezni. :)

_________________
"All our dreams can come true, if we have the courage to pursue them."


A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára mrsppiton 2011 április 14 (csütörtök), 16:07-kor.

Vissza a tetejére
 Profil  
 
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 186 hozzászólás ]  Oldal Előző  1, 2, 3, 4

Időzóna: UTC + 1 óra [ nyi ]


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 3 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Powered by phpBB © 2000, 2002, 2005, 2007 phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség