Írói Ötletbörze - tipp- és trükktár tollforgatóknak

KayaQ

Szia!

Nem tudom, mennyi létjogosultságom van, de a kérdésedre felkaptam a fejem.

Én is sokmindent olvastam már prológusról, hogy jó vagy nem, mennyit és milyet... Ha engem kérdezel, azt mondom, egy jól megírt prológus nagyot lökhet azon, hogy egy könyvesboltban mit veszel meg vagy mit sem, ha nem akarod helyben elolvasni az egészet. A legtöbb sztori ugye ott kezdődik, hogy a főszereplőnk csinál valami teljesen hétköznapit.

Levettem az első könyvet a polcról, ami szembe jött, egy kevésbé ismert könyv, Michael Mansfield – Falánkság.

Ha a szerző nem írt volna prológust, akkor a sztori ott kezdődne, hogy van ez a város, Sanctonville, és milyen jó itt a vadászszezon, ezt megállapítja a seriff is, aki ezek után kávézgat, meg sétál a városban. Nem épp izgalmas - a prológusban azonban rögtön belecsap egy érdekfeszítő lecsóba, méghozzá abba, hogy három tizenéves kisfiú talál egy domb belsejében lévő indiánsírt, benne néhány döglött pókkal, gyíkkal, meg poros adagedényekkel, melyből egyet el is lopnak - aztán az egyik évszázadok óta halott pók megmoccan. Nyilván egyéni preferencia dönti el, hogy ezek után ki olvasná tovább, de a prológus miatt az az adagedény meg a pók végig ott motoszkált a fejemben, miközben olvastam. Hiába festette le békésnek a várost, akkor is volt valami sötét a háttérben. Tulajdonképpen maga az adagedény csak később jött be a sztoriba ismét, talán a háromnegyedénél.

Hogy valami kevésbé természetfeletti is legyen, másik könyv, Patrick Robinson – Fantomkommandó.

A prológus itt igazából egy egész kis fejezet, melyben Arnold Morgan admirális, elnöki tanácsadó kelletlenül az orosz felső vezetés tiszteletére szervezett fogadáson vesz részt a nejével, ahol igen hamar holtan esik össze az orosz miniszter. Mivel ez konkrétan nem a sztorihoz tartozott (a történet maga arról szól, hogyan nyomoznak a kétes halál ügyében, illetve milyen összeesküvések derülnek még ki), a prológus lökést ad a gépezetnek. Kábé, mint mikor a nyomozós-helyszínelős sorozatok elején mutatják a gyilkosságot. Más karakter szemszöge, akár olyanok is, amiket a főszereplő nem láthatott.

Tudom, hogy utóbbi nem került bele abba, amire rákérdeztél, de... Ebből van a legtöbb. A "csattanóból kivágok egy kis szeletet" dologgal igazi könyveknél nem sokkal találkoztam, inkább ficeknél, meg sorozatoknál (legutóbb épp a Dr. Csontban láttam, a Sírásó résznél, mikor úgy kezdődik, hogy Hodgins és Brennan az autóban vannak elásva), de mindenképpen jó részt kell választani, illetve akkor, ha szükséges.

Mindent összevetve, a prológus valami más, mint ahol az első fejezet kezdődik, valami plusz, ami meghatározza a sztori későbbi olvasatát. Utána valahogy azon kattog az ember, hogy na, mikor derül ki ez és ez? Lehet, hogy egy romantikus könyvnél nincs rá szükség, de egy kriminél, kalandregénynél tőlem mindenképp megkapja a homlokára a "KELL" stemplit.

Hirondelle

Sziasztok!

De jó, hogy ráleltem erre a topicra. Azt szeretném kérdezni tőletek, hogy mi a véleményetek a prológusokról. Azokon belül is arról a fajtáról, amikor elpöttyint valami információt, ami majd a történet vége felé kap értelmet, vagy mondjuk egy az egyben egy-két oldal kivágva a sűrűjéből. Ez olvasói szemmel segít fenntartani az érdeklődést, vagy inkább csak idegesítő, hogy az 50. fejezetből sem derült még ki, mire utalt az ott az elején? Mostanában azt olvastam valahol, hogy az ilyen prológusokat inkább nem kéne erőltetni, meg hogy egyenesen prológus sem kell. Kinek mi a véleménye erről?

Előre is köszi!

Katja

Kyraper írta:

Katja írta:

Igen, egyet értek veled, és köszönöm a hozzászólást.

Annak külön örülök, ha már egy ember van, aki nyitott a TBBT ficekre, bár azt nem tudom, hogy a 'Shamy moments' -el mekkora sikert érek el nálad/nálatok.

Valahogy rákattantam erre a párosra.

Nálam sikered lesz, imádom a Shamyt.

Szerintem halál cukik együtt, és totál elolvadtam attól a bizonyos vonaton elcsattant csóktól. Annyira kijárt már az Amynek.

Bár alapjáraton slasher vagyok, a kedvenc párosom a Shamy a TBBT-ben, de nem vetem meg a Howard/Raj pillanatokat sem, szóval nem bánom, ha majd ebből is akad a sztoriban. :3 Sok-sok időt és ihletet kívánok Neked, mert ár nagyon olvasnám ám. ^^

Oh! De drága vagy! Ez segített, hogy újult erővel vessem bele magam az írásba. :-*

Thanks!

(Hajh! Csak ne a HP/Merlin crossoveremtől venné el az időt ez a fránya Shmay...

) De még egyszer köszönöm a segítséget és a biztatást.

Kyraper

Katja írta:

Igen, egyet értek veled, és köszönöm a hozzászólást.

Annak külön örülök, ha már egy ember van, aki nyitott a TBBT ficekre, bár azt nem tudom, hogy a 'Shamy moments' -el mekkora sikert érek el nálad/nálatok.

Valahogy rákattantam erre a párosra.

Nálam sikered lesz, imádom a Shamyt.

Szerintem halál cukik együtt, és totál elolvadtam attól a bizonyos vonaton elcsattant csóktól. Annyira kijárt már az Amynek.

Bár alapjáraton slasher vagyok, a kedvenc párosom a Shamy a TBBT-ben, de nem vetem meg a Howard/Raj pillanatokat sem, szóval nem bánom, ha majd ebből is akad a sztoriban. :3 Sok-sok időt és ihletet kívánok Neked, mert ár nagyon olvasnám ám. ^^

Katja

Kyraper írta:

Katja írta:

Heló! Egy kérdéssel fordulnék hozzátok, a tanácsotokra lenne szükségem. Arról lenne szó, hogy az utóbbi időben PD témájú (azon belül The Big Bang Theory) ficeket írogatok, és egy névvel lenne problémám. A főszereplő Sheldon Cooper nagyanyját csak úgy ismerhetjük meg, mint - és itt a probléma - Meemaw, amit magyarul a "frappánsan hangzó" Mimó-nak ejtenek. Egy fanfiction írásánál melyiket vegyem figyelembe, tekintve, hogy ez csak egy becenév? Pont, ahogyan Sheldont a nagyija "Moonpie"-nak, magyarul Puszedlinek hívja. Szerintetek melyiket lenne érdemes használni? Az angol Meemaw-t vagy a magyar Mimó-t. Tudom, hogy kiejtésben nincs igazán különbség, de utóbbi esetben nekem bántja a szemem a megnevezés. Vélemény?

Először is: TBBT fiiic! 8->

El sem hiszem, hogy valaki ebben a fandomban alkot, kíváncsian várom a történeted. ^^ Hát igen, magyarítva sok minden sutábban hangzik, ez tény.

Ebben az esetben viszont én mégis a magyar verzió felé hajlok, valahogy a magyar nyelven írt ficben, ezen a fandomon belül jobban esne a szememnek a Mimó, és a Moonpie is sokkal cukibb a Puszedlinél, de valahogy bántó lenne a szememnek a magyar szövegkörnyezetben, ha az angol verziót használnád Sheldon beceneveként, még akkor is, ha ő egy imádnivaló, édes kis Monnpie. :))

)

Igen, egyet értek veled, és köszönöm a hozzászólást.

Annak külön örülök, ha már egy ember van, aki nyitott a TBBT ficekre, bár azt nem tudom, hogy a 'Shamy moments' -el mekkora sikert érek el nálad/nálatok.

Valahogy rákattantam erre a párosra.

Kyraper

Katja írta:

Heló! Egy kérdéssel fordulnék hozzátok, a tanácsotokra lenne szükségem. Arról lenne szó, hogy az utóbbi időben PD témájú (azon belül The Big Bang Theory) ficeket írogatok, és egy névvel lenne problémám. A főszereplő Sheldon Cooper nagyanyját csak úgy ismerhetjük meg, mint - és itt a probléma - Meemaw, amit magyarul a "frappánsan hangzó" Mimó-nak ejtenek. Egy fanfiction írásánál melyiket vegyem figyelembe, tekintve, hogy ez csak egy becenév? Pont, ahogyan Sheldont a nagyija "Moonpie"-nak, magyarul Puszedlinek hívja. Szerintetek melyiket lenne érdemes használni? Az angol Meemaw-t vagy a magyar Mimó-t. Tudom, hogy kiejtésben nincs igazán különbség, de utóbbi esetben nekem bántja a szemem a megnevezés. Vélemény?

Először is: TBBT fiiic!

El sem hiszem, hogy valaki ebben a fandomban alkot, kíváncsian várom a történeted. ^^ Hát igen, magyarítva sok minden sutábban hangzik, ez tény.

Ebben az esetben viszont én mégis a magyar verzió felé hajlok, valahogy a magyar nyelven írt ficben, ezen a fandomon belül jobban esne a szememnek a Mimó, és a Moonpie is sokkal cukibb a Puszedlinél, de valahogy bántó lenne a szememnek a magyar szövegkörnyezetben, ha az angol verziót használnád Sheldon beceneveként, még akkor is, ha ő egy imádnivaló, édes kis Monnpie. :))

)

Katja

Heló! Egy kérdéssel fordulnék hozzátok, a tanácsotokra lenne szükségem. Arról lenne szó, hogy az utóbbi időben PD témájú (azon belül The Big Bang Theory) ficeket írogatok, és egy névvel lenne problémám. A főszereplő Sheldon Cooper nagyanyját csak úgy ismerhetjük meg, mint - és itt a probléma - Meemaw, amit magyarul a "frappánsan hangzó" Mimó-nak ejtenek. Egy fanfiction írásánál melyiket vegyem figyelembe, tekintve, hogy ez csak egy becenév? Pont, ahogyan Sheldont a nagyija "Moonpie"-nak, magyarul Puszedlinek hívja. Szerintetek melyiket lenne érdemes használni? Az angol Meemaw-t vagy a magyar Mimó-t. Tudom, hogy kiejtésben nincs igazán különbség, de utóbbi esetben nekem bántja a szemem a megnevezés. Vélemény?

Gigi685

Idézet:

Ezzel szemben itt vagyok én, látok egy helyes pasit, újságolom a barátnőknek, első kérdés: milyen színű volt a haja? Válasz: őőőőő. És a szeme? Válasz: őőőő... Ruhája? Őőőőő... Akkor mit néztél rajta? Az arcát.

Az én barátnőm reakciója: Miért nem mutattad meg? Van róla fényképed? Hol van? Á, tuti ronda, mind tudjuk, milyen az ízlésed.

Amúgy a zenehallgatós kérdést illetően: Érdekes, én mindig hallgatok zenét írás közben. Külön lejátszási listák vannak a számítógépen az egyes hangulatokhoz, bár mivel folyamatosan töltöm le az újabb és újabb számokat, és elfelejtem hozzáadogatni, most már leginkább azt csinálom, hogy mind a 900 zeneszámot, amit eddig összegyűjtöttem magamnak berakom véletlenszerű lejátszásra.

clarey

Lilyana írta:

Rey, nekem az lenne a fura, ha magyar környezetben csinálnák ezt, az angolban ez teljesen normálisan veszi ki magát számomra.

Pont erre gondolok, hogy magyar fordításban a szemem kiszúrja (csak nem sikerült megfogalmazni), mert mások a szokásaink. Eredetiben nem izgat, oda való. De ez meg már megint más kérdés, hogy mit engedhet meg magának a fordító... szóval hagyjuk is.

Gigi685 írta:

Én ezt úgy értelmeztem, hogy azért szólítja a teljes nevén, mert így híresült el. Meg Harrynek olyan jó neve van, mindenki szereti ízlelgetni.

Persze, mert megszoktad, hogy olyan jól kimondható a neve. De angoloknál nem több az övé sem a lent említett "fazekasjánosnál".
Nekem a szituáció fura, hogy már találkoztak, a fia legjobb barátja, és akkor "Szia, Harryke!" helyett rávágja ezt.
Bár lehet, bennem van az MP által említett "teljes néven szólítás" - "más kontextus". :-P

Midnights Prophet írta:

Hát velem előfordult, hogy szülők a teljes nevemen szólítottak, bár a kontextus miatt teljesen jogos és érthető volt.

Az már régen rossz... becézetlen keresztnév: baljóslatú, teljes név: halálos ítélet.

Gigi685 írta:

Ti szoktatok zenét hallgatni írás közben?

Én szoktam, amennyiben egy-egy szám teljesen le tudja írni a hangulatát a dolgoknak, akkor nagy segítség. De csak úgy bekapcsolni valamit nem, mert akkor önálló életre kel a történet a zene miatt, és fél oldal alatt csinálok egy fluffból kettős gyilkosságot, ha valami olyasmibb szám indul el. Szóval ezzel csak nagyon óvatosan kísérletezek, de így vagyok olvasás terén is a zenével. Néha nagyon durván fel tudja erősíteni az adott iromány hangulatát. Szeretem a zenés ficeket, jól lehet vele okoskodni, ha jól van használva.

Midnights Prophet

Lilyana írta:

Gigi685 írta:

Engem leírva ezek a "fekete szemű fiú" és társai idegesítenek, meg a "rakoncátlan tincsek", vagy "fürtök". Meg úgy minden második a haj jellemzésére szolgáló kifejezés...

Bezzeg mondogatva, ha egy helyes srácot látott az ember, és újságolja a legjobb barátnőjének... 8->

Ezzel szemben itt vagyok én, látok egy helyes pasit, újságolom a barátnőknek, első kérdés: milyen színű volt a haja? Válasz: őőőőő. És a szeme? Válasz: őőőő... Ruhája? Őőőőő... Akkor mit néztél rajta? Az arcát.

Lilyana írta:

MP, a presszionál szóval vagyok hasonlóan. Meg a félszázzal. Mért nem lehet ötvenet írni? Miért kell hatásvadászkodniuk az újságíróknak? ~x(

Mert az a dolguk xD
Meg azért a szövegkörnyezet sem mindegy: Mindössze ötvenen jelentek meg tegnap x. y. lakossági fórumon.
Több mint félszáz ember gyűlt össze az aprócska teremben, ahol x. y. lakossági fórumot tartott. (Vagy, ami még ennél is jobb: "Félszázan voltak a zsúfolásig megtelt teremben..." És annyi helyen látni ilyeneket.)

Lilyana

Gigi685 írta:

Engem leírva ezek a "fekete szemű fiú" és társai idegesítenek, meg a "rakoncátlan tincsek", vagy "fürtök". Meg úgy minden második a haj jellemzésére szolgáló kifejezés...

Bezzeg mondogatva, ha egy helyes srácot látott az ember, és újságolja a legjobb barátnőjének... 8->

Gigi685

Idézet:

Át akartam írni Athanor idézetét Jancsival és társaival, de Hermionét és Ront nem tudom magyarítani.

Roland és Henrietta (?). Megoldjuk

Idézet:

Van is egy olyan rész, ahol úgy köszön Arthur Harrynek, hogy "Harry Potter!", aki a fia barátja, számomra ez elképzelhetetlen magyarban, a mi szokásaink szerint.

Én ezt úgy értelmeztem, hogy azért szólítja a teljes nevén, mert így híresült el. Meg Harrynek olyan jó neve van, mindenki szereti ízlelgetni.

Amúgy tényleg érdekes, hogy szinte fel sem tűnik a szokásbeli eltérés egy szöveget olvasva, legfeljebb akkor, ha külön megjegyezzük magunknak. Valahogy amit könyvben olvasunk/filmen látunk, azt elhisszük, hogy úgy van és kész.
(Ezt most megasszontam

)

Idézet:

Én például falnak megyek a "kiverte/kicsapta a biztosítékot" kifejezéstől, amit eleinte még csak itt-ott, elvétve hallottam, aztán mostanra már megérkezett a tévébe is (nem egyszer hallottam kertévés híradóban felkonfnál). Tehát semmi sem óv meg minket attól, hogy beépüljön a köznyelvbe, én meg legfeljebb csak füstölöghetek magamban. És egyébként semmi okom a kifejezést ennyire utálni, meg sem tudom mondani, miért idegesít.

Ez is vicces, mert kifejezetten imádom ezt a kifejezést. Van egy ismerősöm, aki a nyelv esküdt ellensége, tőle szinte minden héten hallom, hogy ezt, meg azt a kifejezést mennyire utálja.

Engem leírva ezek a "fekete szemű fiú" és társai idegesítenek, meg a "rakoncátlan tincsek", vagy "fürtök". Meg úgy minden második a haj jellemzésére szolgáló kifejezés...

Lilyana

Gigi, h elegánsabb megoldás-e, az is a vitatéma. XDD Nem kell szépítgetni a dolgokat.
Zenét csak akkor hallgatok, ha hosszabb valamit írok, és muszáj megtartanom a hangulatot. Vagy ha épp verset írok. De ha mondjuk beadandót vagy cikket írok, akkor sosem.

Rey, nekem az lenne a fura, ha magyar környezetben csinálnák ezt, az angolban ez teljesen normálisan veszi ki magát számomra.

MP, a presszionál szóval vagyok hasonlóan. Meg a félszázzal. Mért nem lehet ötvenet írni? Miért kell hatásvadászkodniuk az újságíróknak? ~x(

Midnights Prophet

Gigi685 írta:

Ti szoktatok zenét hallgatni írás közben?

Én nagyon ritkán, csak ha nem tudok abba a hangulatba kerülni, ami az adott jelenethez kell, akkor segíthet, de van olyan is, hogy csak simán felidegesít.

clarey írta:

De alapból furább ez angolban, nekem a (pl) Mr. Weasley megszólítás teljesen életképtelen. Van is egy olyan rész, ahol úgy köszön Arthur Harrynek, hogy "Harry Potter!", aki a fia barátja, számomra ez elképzelhetetlen magyarban, a mi szokásaink szerint. Én sem köszönök úgy a barátaim szüleinek, hogy "Jó napot, Kovács úr!", és ők sem köszöntenek viszont a teljes nevemen. Nem biztos, hogy sikerült értelmesen megfogalmazni a problémám...

(na meg imádom az aláírásképed, MP!)

Teljesen érthető, ez az uramozás nagyon gáz, de ugye ez a magázás hiánya miatt van: nem tudják máshogy kifejezni az udvariaskodást, csak a Mr, Mrs stb előtagokkal.

Hát velem előfordult, hogy szülők a teljes nevemen szólítottak, bár a kontextus miatt teljesen jogos és érthető volt.

Köhi ^^

clarey

Midnights Prophet írta:

szerk. A Fazekas János szerintem ugyanúgy kizökkentene

Át akartam írni Athanor idézetét Jancsival és társaival, de Hermionét és Ront nem tudom magyarítani.

De alapból furább ez angolban, nekem a (pl) Mr. Weasley megszólítás teljesen életképtelen. Van is egy olyan rész, ahol úgy köszön Arthur Harrynek, hogy "Harry Potter!", aki a fia barátja, számomra ez elképzelhetetlen magyarban, a mi szokásaink szerint. Én sem köszönök úgy a barátaim szüleinek, hogy "Jó napot, Kovács úr!", és ők sem köszöntenek viszont a teljes nevemen. Nem biztos, hogy sikerült értelmesen megfogalmazni a problémám...

(na meg imádom az aláírásképed, MP!)

Lilyana írta:

Ezzel így nem értek egyet.

Szerintem is van egy határ, de hogy a szerző hogyan oldja meg a névcserét, hogy névmásokat használ, jelzőket vagy simán csak lefiúzza, arra már nem lehet olyat mondani, hogy mi illik. Csak illik odafigyelni. Hogy hogyan oldja meg, az már a szerző írói tudásától és döntéseitől kéne függnie. De mint mondtam, szerintem ez nem igazán hiba.

De egy HP, LotR vagy olyan fandomú ficben, ahol más lehetőségek is vannak a szereplők megnevezésére, mint a fiú/lány, hajszín/szemszín és név, engem ezért tud zavarni, ha halmozzák.
Mert HP-n belül lehet variálni boszorkánnyal, varázslóval, mágussal, LotR-ben ott a tünde, törp, akármi. Ez orginalban más, persze, de akkor meg ki lehet okoskodni a szereplőknek valami olyan megnevezést, amivel lehet variálni.

Gigi685

Andro írta:

Gigi685 írta:

Rekush írta:

Titeket mennyire támogat a család? Nálunk senkit sem érdekel, amit írok, amolyan "Csináld csak, addig sem zavarsz" állapot van.

Hú, hát nálunk is.

Igazából ez abban gyökerezik, hogy kiskoromban, amikor írni kezdtem, és voltam öt éves, akkor valahányszor megmutattam anyukámnak, mindig kritizálta, hogy ez se jó, az se jó, én meg megsértődtem, ezért inkább megtartottam magamnak.

Ez mondjuk szerintem nem volt szép anyukádtól. Az én anyukám - függetlenül attól, milyen lett egy rajzom, írásom, stb. - mindig megdicsért, de ha valami nem tetszett neki, akkor azt is megmondta. Persze nem úgy, hogy lehordta a sárga földig a művemet, hanem hogy ne sértődjek meg, de legközelebb jobban csináljam. Ennek ellenére mindig pozitív megerősítéseket kaptam tőle, és egy gyerek számára ez nagyon fontos.

Nem vitatom. Viszont nekem van egy kisebb testvérem, tehát nem lehetett agyondicsérni.
Ami érdekes, hogy egészen tavalyig, vagyis a gimnáziumba kerülésemig, nem is nagyon kaptam pozitív hozzászólást az írásaimhoz (a felsős magyartanárom egyenesen rühellte őket, és ezt nem is rejtette véka alá), ennek ellenére valahogyan soha nem merült fel bennem, hogy abbahagyjam. Elhivatottság, vagy tudom is én.

Szinte mindent abbahagytam az első kudarcélmény után, kivéve az írást.

A nevekkel kapcsolatosan: Lionela véleményét osztom, mármint az illetően, hogy nincs helyes verzió. Én valahogy mindig erőltetettnek érzem a "griffendéles", "furcsa fiú" megjelöléseket, annak ellenére, hogy kétségkívül elegánsabb megoldás, mint a nevek ismételgetése. Ez olyan, mint a "volt"-problémakör, vagyis hogy csak akkor nem fogom túlhasználni, ha lespórolom minden elképzelhető módon. Esetleg párbeszédnél úgy lehet kitérni a "nevezés" elől, hogy "mondta Harry helyett" olyasmit írok, hogy "hangzott a válasz", vagy kihagyom az alanyt, ha többé-kevésbé egyértelmű, hogy ki mondta.

Idézet:

Viszont még egy érdekesség: angolban nem zavar. Csak és kizárólag magyarul... Hmm... NA ezt magyarázza meg valaki

Igen, amikor angolul olvasok fanfictiont, általában engem se szokott zavarni, nekem valami olyasmi az elméletem erre, hogy az anyanyelvét illetően inkább érzékeny az ember, mint amikor egy idegennyelvű írást fordítania kell magában.

Ja, és egy plusz kérdés, ami csak felmerült bennem:
Ti szoktatok zenét hallgatni írás közben?

Lilyana

Athanor írta:

Azzal nem értek egyet, de ezt már privátban mondtam Lilyanának, hogy az irodalmi mű az élőszövegre hajazzon. Nyilván a párbeszédeknél igen, de amúgy könyvtári tudománya van ennek, hogy mi a különbség az írott és a beszélt nyelv között

Lilyana írta:

...ezt legkönnyebben az irodalmi sztenderden át és az élőbeszédhez való közelítéssel érhetjük el

Nem kell mindenáron törekedni az élőbeszédre. Én sem ezt mondtam, de úgy tűnik, félreérthető volt. A párbeszédeknél viszont igenis érezzem, hogy életképesek a dialógok. Még ha nem is hagyja félbe a mondat közepét, és nem ööö-zik meg ragzik helytelen magyar, ahogy azért szokás.

Lió: Túl sok ficet olvasol. XD

Idézet:

Azaz írni kell nevet is, de bizony néha a név helyet inkább egy megkülönböztető jelzőt illik használni. Ha a hajszín különbözteti meg a szereplőnket, akkor azt.

Ezzel így nem értek egyet.

Szerintem is van egy határ, de hogy a szerző hogyan oldja meg a névcserét, hogy névmásokat használ, jelzőket vagy simán csak lefiúzza, arra már nem lehet olyat mondani, hogy mi illik. Csak illik odafigyelni. Hogy hogyan oldja meg, az már a szerző írói tudásától és döntéseitől kéne függnie. De mint mondtam, szerintem ez nem igazán hiba.

A nevek és a jelzők engem nem tudnak felhúzni, ha egyszer igazán jót olvasok.

Legalábbis még soha nem tűnt fel.

Midnights Prophet

Lionela írta:

Én vagyok az egyetlen akit ezerszer jobban zavar, hogy fél oldalon belül 20-szor van leírva a név, mint hogy szőke meg fekete hajúznak, szemüvegeseznek, stb?

Biztosan nem te vagy az egyetlen, de nekem a nevek például fel sem tűnnek. A fiú, lány stb. kifejezések sem zavarnak, kivéve ha már töménytelen mennyiségben vannak jelen, de a zöldszeműzés meg szőkézés meg magas fiúzás már szemet szúr és mérhetetlenül idegesít. De szerintem ahogy te is írod, ez ízlés dolga: kinek mi idegesítő.
Én például falnak megyek a "kiverte/kicsapta a biztosítékot" kifejezéstől, amit eleinte még csak itt-ott, elvétve hallottam, aztán mostanra már megérkezett a tévébe is (nem egyszer hallottam kertévés híradóban felkonfnál). Tehát semmi sem óv meg minket attól, hogy beépüljön a köznyelvbe, én meg legfeljebb csak füstölöghetek magamban. És egyébként semmi okom a kifejezést ennyire utálni, meg sem tudom mondani, miért idegesít.

szerk. A Fazekas János szerintem ugyanúgy kizökkentene

clarey

Lionela írta:

Viszont még egy érdekesség: angolban nem zavar. Csak és kizárólag magyarul... Hmm... NA ezt magyarázza meg valaki

Lehet, azért zavar, mert a magyar szöveg kellős közepén szembetalálod magad egy idegen névvel. Fazekas Jánosként előfordulhat, hogy gördülékenyebben menne a HP olvasása. ^^
(Engem spec. angolban is zavar, pont ma olvastam egy stereket, és 3 soron belül volt 4 Stiles és 4 Derek megnevezés...)

Athanor

Lionela írta:

Viszont még egy érdekesség: angolban nem zavar. Csak és kizárólag magyarul... Hmm... NA ezt magyarázza meg valaki

Ez azért lehet talán, mert az angolban tényleg vannak ilyen semleges szavak, ún. láthatatlan szavaknak tartják őket, a szereplők nevei nem számítanak szóismétlésnek, és ezért így is kezelik. De pl. King ezért mondja, hogy használd a said igét inkább, mint egyéb mást, mert azt is ilyen neutrális szónak tartják. De ez a magyarban már tényleg nem működik.
Hát, sajnálom, igazán.

Én nem most gondolkoztam, de nem szeretnék visszaváltani a szőkére meg a fekete hajúra. Megpróbálok váltogatni mással, de ha ez más megjelent könyveknél nem gond, bízom benne, hogy engem sem fognak ezért félbehagyni

Igazából, csak azt mondtam, amit tanultam írósuliban, meg ilyen-olyan emberektől, ez az én véleményem, ez tükröződik ebben, de ízlések és pofonok

Fufu

Engem is jobban zavar, amikor mondjuk folyton Harryt írnak, a szemüveges, ilyen hajú, olyan hajó, kék szemű megnevezéssel nincs semmi bajom.
Az információ visszatartással meg úgy vagyok, hogy engem is idegesít, de ha én egyszer valakit szőkének képzelek, 30 oldal múlva meg kiderül, hogy fekete, az nekem megmarad világos hajú.
Amúgy meg teljesen ember- és műfüggő, mert van aki azt szereti, hogy többször le van írva egy név, valaki meg azt, ahol inkább névmások meg melléknevek. Ráadásul nekem már volt olyan, hogy valahol zavart a szóismétlés, másnál meg fel se tűnt.

Lionela

Athanor írta:

Lio, és akkor a például Eragonnál (tudom, hogy szereted, azért kérdezem) meg a HP-fordításnál is idegesíti a sok név?

Igen. XDD

Mondjuk úgy, hogy sok köze van hozzá, hogy sok merissel ellentétben, én csak egyetlen egyszer olvastam a HP-t.

Az Eragorn meg azzal menekült meg, hogy még pont a tűréshatáromon van, ugyanis ott legalább néha törekednek arra hogy ne csak Eragorn legyen, hanem mondjuk előkerül az Árnyékölő és társai megszólítás is, illetve ha úgy hozza a helyzet a sima "fiú" is.
Plusz általában sok szereplőt mozgat egyszerre így legalább nem mindig két nevet ismételget folyton.

Viszont még egy érdekesség: angolban nem zavar. Csak és kizárólag magyarul... Hmm... NA ezt magyarázza meg valaki

Athanor

Lio, és akkor a például Eragonnál (tudom, hogy szereted, azért kérdezem) meg a HP-fordításnál is idegesíti a sok név?

Lionela

Én vagyok az egyetlen akit ezerszer jobban zavar, hogy fél oldalon belül 20-szor van leírva a név, mint hogy szőke meg fekete hajúznak, szemüvegeseznek, stb?

Sokkal jobban kizökkent, hogy Harry, Harry, Harry, Harry, Harry, mintha ebből legalább kettőt kicserél fiúra, vagy griffendélesre (tudom mások meg erre ugranak rögtön :wink:

).

Ha egy szereplő van színen, semmi probléma nincs, hisz személyes névmásokkal, mondatösszevonásokkal, egyéb praktikákkal simán ki lehet kerülni a név leírását. Ám onnantól kezdve, hogy minimum 2 személyt mozgatsz... Ilyenkor jön a millió mondta Harry, mondta Ron, és társai. Ettől én meg olvasás közben falnak tudok menni. Volt már hogy azért hagytam abba egy egyébként zseniális történetet, mert minden mondatában volt legalább egy név. Ez engem meg egy idő után annyira irritált, hogy inkább otthagytam.

A kulcsszó egyébként ennél a helyzetnél szerintem a megfelelő arányok. Azaz írni kell nevet is, de bizony néha a név helyet inkább egy megkülönböztető jelzőt illik használni. Ha a hajszín különbözteti meg a szereplőnket, akkor azt.

De ez csak az én véleményem. Viszont remekül példázza, hogy nincs helyes verzió. Ki ettől mászik a falra, ki attól. Olyan hogy mindenki egységesen szeresse az adott történetet, olyan szerintem nincs :lol:

Andro

Gigi685 írta:

Rekush írta:

Titeket mennyire támogat a család? Nálunk senkit sem érdekel, amit írok, amolyan "Csináld csak, addig sem zavarsz" állapot van.

Hú, hát nálunk is.

Igazából ez abban gyökerezik, hogy kiskoromban, amikor írni kezdtem, és voltam öt éves, akkor valahányszor megmutattam anyukámnak, mindig kritizálta, hogy ez se jó, az se jó, én meg megsértődtem, ezért inkább megtartottam magamnak.

Ez mondjuk szerintem nem volt szép anyukádtól. Az én anyukám - függetlenül attól, milyen lett egy rajzom, írásom, stb. - mindig megdicsért, de ha valami nem tetszett neki, akkor azt is megmondta. Persze nem úgy, hogy lehordta a sárga földig a művemet, hanem hogy ne sértődjek meg, de legközelebb jobban csináljam. Ennek ellenére mindig pozitív megerősítéseket kaptam tőle, és egy gyerek számára ez nagyon fontos.

Athanor

Gigi685 írta:

Itt jut eszembe, mennyire szokott az is bosszantani, amikor a tizensokadik fejezetben említik meg először, hogy egy karakter mondjuk fekete hajú, amikor én végig szőkének képzeltem el. Ha úgy vesszük, ez nem hiba, viszont mégis nagyon ki tud zökkenteni, mert addigra már elképzeltem valahogy a történetet, és a szöveg alapján játszódik éppen le a fejemben, és akkor a szöveg azt mondja, hogy hoppá, Lujzi nem szőke, hanem fekete hajú, és borul az egész. Bár lehet, hogy ez csak az én gyenge idegzetemet viseli meg.

Ezt úgy hívják, hogy késleltetett információadagolás, és elvileg nagy hiba, mert kizökkenti az olvasót a történetből, pont azzal, hogy már máshogy képzelte el, és későn közölsz egy lényeges infót.
Egyszer szerkesztettem egy sc-fit, ahol egy siklóval (a járművel, ami lebeg, nem a csúszómászó

), betörtek egy kertkaput, és volt egy nagyon érdekes és izgalmas jelenet, és a jelenet végén írta az író, hogy a sikló piros, én pedig szürkének képzeltem el. Ha ennek jelentősége van, a sikló első feltűnésénél írja le, vagy hallgassa el, azt szokták tanácsolni, különben kizökkent

Azzal nem értek egyet, de ezt már privátban mondtam Lilyanának, hogy az irodalmi mű az élőszövegre hajazzon. Nyilván a párbeszédeknél igen, de amúgy könyvtári tudománya van ennek, hogy mi a különbség az írott és a beszélt nyelv között

Gigi685

Rekush írta:

Titeket mennyire támogat a család? Nálunk senkit sem érdekel, amit írok, amolyan "Csináld csak, addig sem zavarsz" állapot van.

Hú, hát nálunk is.

Igazából ez abban gyökerezik, hogy kiskoromban, amikor írni kezdtem, és voltam öt éves, akkor valahányszor megmutattam anyukámnak, mindig kritizálta, hogy ez se jó, az se jó, én meg megsértődtem, ezért inkább megtartottam magamnak.

Szerintem nem feltétlenül szükséges a család támogatása egy ilyen hobbihoz; a családomat egyáltalán nem izgatja, a barátok meg vagy poénkodnak rajta, ha szóba kerül, vagy segítek nekik az írásos feladatokban. Részemről inkább jobban esik az, ha idegenek elolvassák, és nekik tetszik, őket érdekli, ha valaki olyan olvassa, aki ismer, az tudni fogja, mit honnan vettem (vagy úgy fogja sejteni, hogy tudja), kit kiről mintáztam, és elvész a "varázs". Nekik külön szoktam írni paródiákat az ismeretségi körünkről.

Luthien Lovemagic

Tigi írta:

Fufu írta:

Most nekem is eszembe jutott egy kérdés: Ti mit szoktatok csinálni, ha esetleg elakadtok az írással és mondjuk nem halasztgathatjátok sokáig (mondjuk kihívásra íródik, megígértétek a rajongóknak, vagy határidőre készül)? Ti miből szoktatok ilyenkor ihletet meríteni?

A HATÁRIDŐBŐL. Ihlettől függetlenül megírom a vázlatot, aztán ha tetszik, ha nem, legépelem, az ihlet meg elmehet a sunyiba. >:)

Ez nálam is így van, a határidő szárnyakat ad

Tigi

Fufu írta:

Most nekem is eszembe jutott egy kérdés: Ti mit szoktatok csinálni, ha esetleg elakadtok az írással és mondjuk nem halasztgathatjátok sokáig (mondjuk kihívásra íródik, megígértétek a rajongóknak, vagy határidőre készül)? Ti miből szoktatok ilyenkor ihletet meríteni?

A HATÁRIDŐBŐL. Ihlettől függetlenül megírom a vázlatot, aztán ha tetszik, ha nem, legépelem, az ihlet meg elmehet a sunyiba. >:)

Andro

Fufu írta:

Most nekem is eszembe jutott egy kérdés: Ti mit szoktatok csinálni, ha esetleg elakadtok az írással és mondjuk nem halasztgathatjátok sokáig (mondjuk kihívásra íródik, megígértétek a rajongóknak, vagy határidőre készül)? Ti miből szoktatok ilyenkor ihletet meríteni?

Én általában várok, míg megjön az ihlet. Nem szoktam kapkodni, vagy erőltetni. De ihletet sokszor merítek filmekből, sorozatokból, más írásokból.

Fufu

Most nekem is eszembe jutott egy kérdés: Ti mit szoktatok csinálni, ha esetleg elakadtok az írással és mondjuk nem halasztgathatjátok sokáig (mondjuk kihívásra íródik, megígértétek a rajongóknak, vagy határidőre készül)? Ti miből szoktatok ilyenkor ihletet meríteni?

Nemámka

Asha írta:

Vezetett valamire az a rengeteg írással és alkotással töltött óra? Érzitek, hogy nevelődtetek, fejlődtetek általa? Van valami tudás vagy haszon (fizikai, szellemi, lelki), amihez ez vezetett hozzá?

Ó, de még hogy!

Például a stratégiát, logikát is fejlesztette nálam, vagy az inkább-gondolkodj-jobban-előre hiányosságaimban segített, amikor felvázoltam vagy kigondoltam egy történet struktúráját

rengetegszer pakolgattam már információkat vagy bekezdéseket mint valami memória- vagy helycserés játékban XD

A másik meg hogy... hát, majdnem pityeregtem itt ezeken a hozzászólásokon, és szerintem amíg élek, nem fogom tudni kifejezni Nektek, mennyit köszönhetek az írásnak, és azzal borzasztó szorosan összekapcsolódva a Merengőnek :'D
Úgyhogy *a saját példámmal kiesve a padból*, Rekush, ezek tényleg nagyon jó tanácsok. Találd meg a(z érdemes) közönséged, és nagyon-nagyon sokat fog segíteni ^^ A közöny tényleg lehúzza az embert, de hidd el, mindig vannak, akiket érdekel, amit meg akarsz mutatni!

Ha szereted csinálni akkor kizárt, hogy abbahagyd, tényleg bárki bármit mond

Fufu

Rekush, kitartás, biztos nagyon sokan szeretik a műveidet és ne menjen el a kedved az írástól, azért,m ert anyukádat nem érdeklik a műveid >:D<

Ezt most még írhatnám 10 soron kersztül is, de nem akarom ismételni a többieket, mindenesetre én (és ahogy elnézem sokan mások is) melletted állok

Idézet:

Nemrég egy beszélgetés során felmerült, hogy mit tanultam meg a világról, az életről az írás során. Én komplett kis listát szedtem össze - ti hogy vagytok vele? Vezetett valamire az a rengeteg írással és alkotással töltött óra? Érzitek, hogy nevelődtetek, fejlődtetek általa? Van valami tudás vagy haszon (fizikai, szellemi, lelki), amihez ez vezetett hozzá?

Én pl. rengeteget tanultam az írásból. Volt egy elég nehéz időszakom, amit úgy vészeltem át, hogy papírra vetettem a gondokat. Ez nagyban segített abban, hogy elmondjam a problémákat olyan embereknek, akik mellettem álltak és segítettek

Ugyanakkor én nagyon sokszor írok és jól érzem magam közben, és én ekkor tanultam meg, hogy nem kell mindenki véleményére odafigyelni, elég ha a barátaid támogatnak és segítenek

Rii chan

Asha írta:

Rekush írta:

Tigi, pl. annak, ha legalább átfutnák egy írásomat. Anya "nincs időm a hülyeségeidre" válasza nem esik jól, tesóim meg hülyék.

Rekush, tudom hogy ez borzasztó nehéz dolog, de ne törjön le!

Csak egyet érteni tudok. A lényeg, hogy te élvezd, amit csinálsz és sikerélményed legyen általa.

Én annak idején megpróbáltam megfelelni a családomnak és abbahagyni az írást, de nem értem vele semmit.
Persze nem egyszerű elfogadtatni a környezettel, hogy számunkra (és ezzel úgy érzem, nem vagyok egyedül, hiszen mások is itt vannak és rendületlenül írnak

) az írás legalább olyan felüdítő, mint a barátokkal elmenni egy kellemes délutáni sétálásra vagy beülni egy kávézóba. Nem mindig megy, de azokkal, akik nem értik ezt meg legfeljebb nem erről beszélgetek.
Tizenkét éve írok és még mindig, minden családi ebédnél meghallgatom, hogy mennyire nem helyes ezzel vesztegetnem az időmet. Nem tehetek mást, minthogy mosolygok és engedem elsikkadni a témát. Hidd el a családom elutasításánál sokkal jobban fájt, amikor megpróbáltam nem írni.

Sokan mondják, hogy sokat szajkózva közhellyé válnak a dolgok, de Ashának szerintem is teljesen igaza van: Ezek a te szárnyaid. Ha hagyod, hogy a környezeted véleménye letörje őket rengeteg mindentől fosztod meg magadat és azokat is, akik a történeteidet szívesen elolvasnák.

Különben is, valahonnan erednie kell a mondásnak, hogy mindannyian a saját életünk könyvét írjuk, nem igaz?

Ha valaki megpróbálja a saját szkepticizmusával ellopni a tolladat mosolyogj rá, fogj egy ceruzát és folytasd. Mindig lesznek, akik csodabogárnak fognak tartani érte, de biztosan megtalálod azokat is, akik legalább annyi örömüket lelik majd az olvasásban, mint amennyi örömöt te találsz az írásban.

Asha írta:

Vezetett valamire az a rengeteg írással és alkotással töltött óra? Érzitek, hogy nevelődtetek, fejlődtetek általa? Van valami tudás vagy haszon (fizikai, szellemi, lelki), amihez ez vezetett hozzá?

Számomra mindig is ez volt a mentsvár. Elég sok mindent nem mondhattam ki soha gyerekként és az írás segített, hogy megszabaduljak tőle úgy, mintha nem is velem lenne kapcsolatban. A mai napig több tucatnyi füzetem pihen a fiók mélyén tele olyan töredékekkel, novellákkal, amiket tizenegy-tizennégy éves korom között írtam és jól esik visszaolvasni őket. Butácska dolgok sután megfogalmazva, de látom, hogy honnan indultam és hová jutottam, ami már önmagában is csodálatos érzés.

Arról nem is beszélve, hogy egy idő után bennem is megvolt a vágy, hogy pontos legyen, amit írok, így utána jártam nagyon sok mindennek és azt a tudást, amit egy-egy írásomhoz gyűjtöttem napok, hetek alatt már senki nem veheti el.

Jó érzés, amikor a környezetem rácsodálkozik arra, hogy egy-egy nem kifejezetten hétköznapi témáról mennyit tudok. Hát még amikor elárulom, hogy egy novellához vagy egy regényhez néztem utána...! Na akkor szoktak csak igazán nagyot nézni.

Tigi

Rekush, sajnálom

Meg se érdemlik, hogy olvassák, ha ennyire nem törődnek vele.

Asha írta:

Borzasztó kevés olyan alkotó van, aki mellett teljes vállszélességgel kiáll a családja (nem csak eltűr). Csakhogy az írás végső soron a te lelki igényed kell legyen, a közeget pedig, ami támogat és motivál, neked kell megtalálnod.

Jó érzés, ha érdeklődnek, csak az meg valami egész más, mikor az ember anyja álnéven kritikákat írogat, mert tudja, hogy nem szívesen mutatnák meg neki az adott művet... Én sajnos úgy érzem, hogy ebben a közegben a családomnak csak nagyon kevés hely jut.

Asha írta:

Vezetett valamire az a rengeteg írással és alkotással töltött óra? Érzitek, hogy nevelődtetek, fejlődtetek általa? Van valami tudás vagy haszon (fizikai, szellemi, lelki), amihez ez vezetett hozzá?

Én rengeteget

Szeretem a megalapozott történeteket, úgyhogy a legkisebb, másodlagos információ után is képes vagyok órákat kutakodni, így csomó olyasmit elolvasok, ami valószínűleg soha nem kerülne a kezembe -- például a műkorcsolyáról, az amerikai katonatisztek körülményeiről és a drogokról a valamire való, közérthető cikkek jelentős részét szerintem már magamhoz emeltem.

Lelki hasznot mindenképp hajtott, én személyesen nagyon nehezen ismerkedem, sosem tudom, mit mondhatnék, így viszont sok ismerőst és néhány barátot is szereztem, a közösségnek hála nem szoktam magányosnak érezni magam. A másik lelki hasznot a játékok határidői adják, olyankor mindig összekapom magam, csak az a baj, hogy magamat nem tudom megbünetetni külső erőként, ha amúgy lustálkodom

Luthien Lovemagic

Asha írta:

... És... ez érdekelne is!

Nemrég egy beszélgetés során felmerült, hogy mit tanultam meg a világról, az életről az írás során. Én komplett kis listát szedtem össze - ti hogy vagytok vele? Vezetett valamire az a rengeteg írással és alkotással töltött óra? Érzitek, hogy nevelődtetek, fejlődtetek általa? Van valami tudás vagy haszon (fizikai, szellemi, lelki), amihez ez vezetett hozzá?

Volt ilyen. Gondolok itt pl. az egy-egy íráshoz történő háttéranyaggyűjtésre. Abból sokat tanultam. Vagy például ott volt, amikor egy-egy történetet többen írtunk, az alkalmazkodásra tanított, és még sorolhatnám, mert sok ilyen dolog van, de most ennyire van időm.

Asha

Rekush írta:

Tigi, pl. annak, ha legalább átfutnák egy írásomat. Anya "nincs időm a hülyeségeidre" válasza nem esik jól, tesóim meg hülyék.

Rekush, tudom hogy ez borzasztó nehéz dolog, de ne törjön le!

Az írás eleve egy szubjektív dolog. Az, hogy az ember családja mit támogat, lutri. Hogy mennyire ismernek téged; mennyire fogékonyak arra, amire te; mennyire rugalmasak a te személyes igényeid szerint; mennyire elfogadóak a generációddal; mennyire egyezik az ízlésetek, az érdeklődésetek, az értékítéletetek...
A "nincs idő a hülyeségeidre" szöveget szerintem rengetegen megkapjuk, kimondva vagy akár csak éreztetve. Borzasztó kevés olyan alkotó van, aki mellett teljes vállszélességgel kiáll a családja (nem csak eltűr). Csakhogy az írás végső soron a te lelki igényed kell legyen, a közeget pedig, ami támogat és motivál, neked kell megtalálnod. Mikor tizenhat voltam, se a tanáraim, se a családom nem látott különösebb fantáziát bennem (ez elég enyhe megfogalmazása annak, amit a magyartanárom vágott a fejemhez xDDD), ugyanakkor itt mégis megtaláltam a közönségemet és a barátaimat.

Szóval igenis, fel a fejjel! >:D<

Valamiért te írsz; itt és most, ebben az élethelyzetben szükséged van rá. Tehát bárki (bárki!!!) bármit mond: a legkevésbé sem hülyeség.
Írj magadnak, és annak, aki tényleg elolvassa! A szereplők kedvéért, a történetért, ami szeretné, hogy megírd.

Nem szabad hagyni, hogy a közönnyel letörjék a szárnyaidat. Az írás csodálatos dolog, és annyi sok minden van, amire megtanítja az embert.

... És... ez érdekelne is!

Nemrég egy beszélgetés során felmerült, hogy mit tanultam meg a világról, az életről az írás során. Én komplett kis listát szedtem össze - ti hogy vagytok vele? Vezetett valamire az a rengeteg írással és alkotással töltött óra? Érzitek, hogy nevelődtetek, fejlődtetek általa? Van valami tudás vagy haszon (fizikai, szellemi, lelki), amihez ez vezetett hozzá?

Rekush

Tigi, pl. annak, ha legalább átfutnák egy írásomat. Anya "nincs időm a hülyeségeidre" válasza nem esik jól, tesóim meg hülyék.

Oswald Paul

Én írok a legjobban a családban, legfeljebb "Félig sem veszem komolyan amit mondanak róla." jellegű a helyzet.

Fufu

Engem anyukám támogat, olvassa a sztorijaimat (régebben még ő bétázott nekem), apukám meg tudja, hogy létezik olyan, hogy Merengő, de azt is csak azért, mert túl sokat beszélek róla

Andro

Rekush írta:

Titeket mennyire támogat a család? Nálunk senkit sem érdekel, amit írok, amolyan "Csináld csak, addig sem zavarsz" állapot van.

A családomat nem zavarja. Apám és az öcsém nem is tudnak róla, csak anyum és húgom. De ők támogatnak, azt mondják, hogy hajrá. Abban is támogatnak, hogy egy nap kiadjak majd valamit, amint lesz egy saját regényem, vagy novelláskötetem. Szóval, nem vagyok elnyomva, de nemigen mutattam még meg nekik, miket szoktam írogatni.

Nemámka

Rekush írta:

addig sem zavarsz

úh, ez elég lehangolóan hangzott...
az én családom a mai napig nem tud róla

pedig hat éve fedeztem fel a Merengőt, és mondhatni magát az írást már abba is hagytam félig-meddig...
sosem voltam biztos benne hogy milyen lenne a hozzáállásuk a slashhez vagy csak egyáltalán ahhoz hogy minden más dolgom mellett még akár csak egy kicsi időt és energiát (inkább tanulj! ugye) is fektetnék abba, hogy ennyit foglalkozzak egy kitalált világgal (tehát máris sokkal tovább mentem, mint az első határ, ami annyiból áll, hogy elolvastam magát az alapművet

) úgyhogy ez az én kis titkom maradt, meg a rengeteg barátomé akiket itt ismertem meg ^^
nem tudom, mennyivel idősebbek a szüleid vagy tesóid, miegymás, de az enyémek annyira nem ebben nőttek fel és annyira távol állnak a fandomoktól és mindettől hogy értelmét se láttam elárulni nekik

az én tanácsom az íráshoz az, hogy ha tényleg nagy vágyad hogy valaki skubizza amit csinálsz, akkor keress olyan embereket, akiket tényleg érdekel ^^ szerintem ez itt nem nehéz

Tigi

Hát... Engem valószínűleg támogatnának, ha hagynám, de nem nagyon szeretem megmutatni nekik az írásaimat, szóval ténylegesen nem derült ki.

Miért, Rekush, téged milyen támogatás lendítene előre?

Rekush

Titeket mennyire támogat a család? Nálunk senkit sem érdekel, amit írok, amolyan "Csináld csak, addig sem zavarsz" állapot van.

Krisy

Cilindrián írta:

Ti írtatok már olyan saját történetet, amiben önmagatokat mutatjátok be a másik szemszögéből nézve? Egyáltalán van ilyen a merin, vagy én vagyok az egyetlen?

igeeeeen! illetve öö, folyamatban van. egypercest írok, szóval semmi nagyobb lélegzetű.. de már hetek óta dolgozom rajta, állati nehéz. mert hát remek, h van egy elképzelésem magamról, látom magam valahogy, de kívülről (főleg, h egy idegen szemszögéből írom) nyilván totál más képet mutatok. viszont nagyon szórakoztató agyalni rajta meg kitalálni valaki más véleményét rólam

Tigi

Cilindrián írta:

Ti írtatok már olyan saját történetet, amiben önmagatokat mutatjátok be a másik szemszögéből nézve? Egyáltalán van ilyen a merin, vagy én vagyok az egyetlen?

Nem, szerintem ez nagyon bizarr ötlet. Általában nem szeretek magamról írni, még közvetetten se igazán, ez túl nagy lépés lenne. Amúgy korábban eszembe se jutott, se Merengőn, se máshol nem olvastam ilyen írást.

Andro

Szerintem te vagy az egyetlen, Cil. XD

Cilindrián

Tigi írta:

És ti mondjuk családban és ismerősöknek mennyire mutatjátok meg, amit írtatok? Nekem mindig az a benyomásom, hogy elfogultak, változó, hogy ki melyik irányba.

Én a páromnak, Toniknak szoktam megmutatni néha a viselt dolgaimat

Bár elsősorban azokat, amik nem kerültek fel, talán nem is fognak, mivel kételkedem magamban + csupán ötletelgetések. (Hiába mondja Tonik, hogy jó.) Egy ilyen eseménysort meg is örökítettem az egyik történetemben.

Ti írtatok már olyan saját történetet, amiben önmagatokat mutatjátok be a másik szemszögéből nézve? Egyáltalán van ilyen a merin, vagy én vagyok az egyetlen?

Andro

Tigi írta:

És ti mondjuk családban és ismerősöknek mennyire mutatjátok meg, amit írtatok? Nekem mindig az a benyomásom, hogy elfogultak, változó, hogy ki melyik irányba.

Én néha, ha olyan, amiről tudom, hogy beveszi a gyomruk.

Tigi

És ti mondjuk családban és ismerősöknek mennyire mutatjátok meg, amit írtatok? Nekem mindig az a benyomásom, hogy elfogultak, változó, hogy ki melyik irányba.

Merengő Fórum

Írói Ötletbörze - tipp- és trükktár tollforgatóknak

Ki van itt