|
Betűmániákus |
|
Csatlakozott: 2006 május 10 (szerda), 19:36 Hozzászólások: 5752 Tartózkodási hely: Mindig máshol :-)
|
A Salvador Benevolus - maga 32 fejezetével, és hétszáz oldalával - ma lett tíz éves. Igen tudom, normális esetben ilyenkor már befejeznek ilyen történetet, de na. Na ez alkalomból ígértem nektek némi olvasnivalót a következő fejezetből kiemeltem két részletet, hibás-nyers-bétázatlan, lehet, nem is így marad helyenként. Akkor SPOILERVESZÉLY, saját felelősségre tessön szépen továbbolvasni/kiemelni:Egészen addig a késődélutánig mindent rendben volt, amíg Harry be nem ment a fürdőbe arcot mosni, hogy felfrissítse magát ahhoz a rengeteg házihoz, amikhez még hozzá sem fogott.
Tulajdonképpen fogalma sem volt, miért nyitotta ki azt a kis szekrényt, ahol az apja tartotta a bájitalkészletet, de most ott állt és bámult a megannyi fiolára, pontosabban azokra a főzetekre, amikre nem kéne. Aztán eszébe jutott Sirius, és minden, amit tett vele.
- Erős vagyok – suttogta rémülten, de nem mozdult, keze pedig még mindig a szekrényajtón pihent. Hiába mondta ki a szavakat, ujjai megindultak az első sorban lévő Nyugtató főzet felé és kidugaszolta. Annyira jól jönne most… Amint megcsapta a főzet szaga, megremegett a keze, aztán hirtelen mozdulattal beborította a főzet tartalmát, és eldobta a fiolát, ami csörrenéssel állt meg a lefolyónál. Becsapta a bájitalosszekrény ajtaját, és elhátrált a csaptól. – Akkor is erős vagyok – suttogta megint és kimenekült a fürdőből.
Remegő végtagokkal rogyott le az ágy szélére, aztán gyorsan kibújt a cipőjéből, bután arra gondolva, hogy majd zokniban nem fog visszamenni oda. Felhúzta a lábait, és átölelve bámult le hol a bájitalkönyvekre, hol a fürdőszoba ajtóra. A percek csak teltek, ő pedig nem mozdult, egyszerűen képtelen volt arra, hogy kinyissa a bájitaltan könyveket, és neki álljon a házi feladatnak.
Ahogy itt ücsörgött jött rá, hogy napok óta ez volt az egyik ok, amiért annyira szétszórtnak érezte magát, és nem, nem lehetett teljes mértékben az új erőre fogni. Pedig amikor megkapta a bájitalt az elvonási tünetek ellen, elhessegette a gondolatot, hogy bármikor is szüksége lesz megint bájitalra. Nem jelentkezett remegés sem, sem izzadás… most pedig?
Harry hirtelen úgy érezte kezd pánikba esni, és minden idegsejtje a bájital után kiáltozik, pedig tudta, hogy arra már nincs szüksége, hiszen itthon van, távol Siriustól vagy bármiféle bajtól.
Piton pont ezt a pillanatot választotta, hogy feljöjjön.
- Hamarabb sikerült elintéznem a kandalló hívásokat, mint reméltem – magyarázta, amikor becsukta maga után az ajtót. – Gondoltam, ha már hirtelen nem adódott más dolgom, megbeszélhetnénk egy uzsonna társaságában, mégis hogyan sikerül megoldanod a bájitaltan feladatokat. – Harry hallotta, hogy letette a tálcát a mögötte lévő éjjeliszekrényre. Amikor apja megérintette a vállát, ijedtében megugrott. – Harry?
A bájitalmester megkerülte az ágyat, és leguggolt elé, hogy fejük egy magasságba kerüljön.
- Mi történt? – kérdezte halkan, miközben kezével megérintette fia arcát. Harry szégyellte, hogy a frászt hozza az apjára, de annyira szégyellte magát, hogy nem volt képes megszólalni. Piton közben körbenézett a szobában, de nem látta nyomát semmiféle bajnak. – Beszélj hozzám, mi a baj? – faggatta tovább Piton egyre aggódóan.
Harry megpróbált bátorságot gyűjteni a vallomáshoz.
- Nincs… nincs semmi baj – mondta erőtlenül.
- Persze, teljesen úgy nézel ki – követte Piton tekintetével fia remegő kezét, ahogyan Harry idegesen megdörzsölte a homlokát idegességében.
- Kérlek, ne haragudj rám… - kezdett bele Harry, és úgy döntött, hogy az ágy szélét nézi tovább. – Kimentem a fürdőbe, hogy megmossam az arcomat, és megláttam azt a sok bájitalt… és megragadtam az egyiket, hogy én… - elhallgatott és rémülten nézett fel apjára, tartva attól, hogy most ezért élve kibelezi.
Piton viszont határozottan megkönnyebbült, arca pedig ellágyult, ahogy tekintetük találkozott.
- És azután mi történt? – kérdezte csendesen, egyértelművé téve, mire is kíváncsi.
- Nem ittam meg – mondta alig hallhatóan Harry. – Kiöntöttem a mosdóba… Meg is nézheted.
- Elhiszem neked.
- Nem ürítenéd ki azt a bájitalosszekrényt? – Piton megrázta a fejét. – De bármikor, ha bemegyek oda, akkor nekem… - elcsuklott a hangja.
Apja kezei közé fogta az övét.
- Nem fogom elrakni – mondta, és a hangja egyáltalán hangzott kegyetlennek, de Harry úgy érezte –, meg kell küzdened ezzel. Tudom, hogy nem könnyű, de ha nincs kísértés, akkor sosem tanulsz meg ellenállni.
- Nem hiszem, hogy menni fog – suttogta Harry, mire apja megszorította a kezét.
- Itt leszek melletted. – Elengedte a kezét, és felült mellé az ágyra, majd kényelmesen hátradőlt. – Sőt, van jobb ötletem – felkapta az egyik bájitaltan könyvet -, mivel tudnánk elterelni a figyelmedet. Gyere.
Piton feltette a lábait, nem törődve azzal, hogy cipőben van, és intett Harrynek, hogy jöjjön oda hozzá. Harry kissé kedvtelenül odabújt, apja pedig átkarolta őt, és kinyitotta előttük a könyvet.
- Ugye most nem fogsz felolvasni nekem esti mesét egy bájitaltan könyvből? – kérdezte Harry értetlenül. – Mert garantálom, hogy tíz percen belül aludni fogok.
oO{~S~}Oo
- Úgy gondolom, hogy fogalmad sincs róla, mennyire kimerült vagy – morogta Piton mellette, és kezével fia álla alá nyúlt, hogy maga felé fordítsa. Harry viszont csak egy pillantásra méltatta apját, és visszafúrta a fejét a párnájába. – Ez nem éppen legjobb módja a pihenésnek.
- Nagyon sokszor feküdtem a földön a csillagos ég alatt – sóhajtotta Harry türelmetlenül.
- Netán akkor sem aludtál? – kérdezett rá gúnyosan Piton.
- Nem, mert folyton az járt az eszemben, miért ölte meg a bájitaltan tanárom az igazgatót! – csattant fel dühösen Harry, aztán amikor meglátta apja tekintetét, amint szótlanul mered rá, elfordult, tenyerébe temette az arcát, és úgy motyogta: - Nem akartam… ne haragudj.
- Bármit is tett Lupin, csak pár napig hatott – jegyezte meg komoran Piton. Amikor Harry ismét felpillantott, apja utána nyúlt, és lassan felhúzta a földről. Harry imbolyogva rogyott le az ágy szélére, Piton pedig mellé ült. – Találtam megoldást a dologra, de az ma már nem kivitelezhető. Nem is számoltam vele, mert még az eszencia nem készült el hozzá.
- Már úgyis mindegy, csak pár óra van az éjszakából – dünnyögte Harry és igyekezte elodázni a dolgot, hogy az elmúlt éjszaka sem aludt sokat.
Piton dühösen nézett rá.
- Nem fogsz éjszakázni!
- De te is…
- Én már hozzászoktam, és mindenképpen meg kell főznöm az eszenciát – vágott közbe a bájitalmester, Harry pedig jobbnak látta, ha elhallgat.
- Oké, csak éppen pont te mondtad, hogy jobb, ha egy ideig nem iszok bájitalokat – nézett vissza rá Harry. – Nem segíthetnék neked a laborban? – Szótlanul meredtek egymásra egy ideig, aztán Harry sóhajtott és megdörzsölte a szemét. – Szóval nem.
- Harry, pihenned kell – mondta nyomatékosan Piton és előhúzta a pálcáját, Harry pedig védekezően feltartotta a kezeit.
- Nem vagyok beteg!
- Nem, csak kimerült – ismételte meg Piton türelmesen. – Aludnod kell egy jót, aztán pedig elrendezzük, hogy visszatérj a szokásos életritmusodhoz.
- Akkor elmondod, hogy… - Harry még csak nem is látta, hogy az apja varázsolt, de nyomban érezte a hatását, ahogyan rájött a hirtelen álmosság. – Gonosz… mar… mardekáros – motyogta oda zsémbesen.
Piton lassan leengedte az ágyra, aztán alaposan betakarta a földről felszedett takaróval. Harry már annyira álmos volt, hogy alig hallotta, mit mondott az apja.
- Annyira azért nem gonosz – ellenkezett szórakozva Piton, kezével kedvesen végigsimított fia arcán, aztán adott a homlokára egy puszit. – Aludj jól, Harry.
_________________ "Minden karakter, akit eddig játszottam más-más dimenzió. Nem érdekelnek a szavak, amelyek összekötik őket." Alan Rickman Forever - In Memoriam
|
|